egy egész, de kis regény részlete (fejezete)

valamint Nádler István is -ezért gondolom azt, hogy nem kell egésszé csinálni, a jólmegfogott részletet a kezébe adva

                                                        a barátja mondja hosszú,

vöröses-sárga sajthólyagos sóssüteménnyel hadonászva, csak az imént

kapta ki a tepsiből, még forró.

                                            -Nyilván látható -hazudik figyelmet-,hogy

elég, a kalimpáló lábak, a bevágó fény játszik a pihéken, és az egész nőt

látom, méghozzá, mint az irodalomban, azt, amelyiket én akarom.

         A háziasszony serénykedik, kapkodja a tepsiket, ahogy hajladozik,

gyönyörködnek fenekében és karcsú derekában, harisnyátlan lábain barackpihék.

         -Egy töredéket megfogni egészen s nem egészíteni!-lobogtatja a

barát az irodalmi hetilapot .

         -Még mindig itt lábatlankodtok?-nevet a háziasszony s elragadja az

újságot.-Tessék, kaptok egy-egy puszit és mars, kifelé!

         Viszont az arca, a természet onnan mindent visszavett, a szem azonban, a szeme szép a barackmagból faragott arcban.

         -Kérem vissza, ha megsült a rétes!-mutat az újságlapra a barát s a

pusziért úgy hajol, hogy a szájára kapja.

         Meglesi ezt a negyvenhét századmásodpercet

                                                                           a nő, a férfi lehunyja

szemét, tizennyolc hónapja nem találkoztak és huszonkét éve időnként szerelmesek. Ahogy távolodnak egymás arcától, szemeik még zárva, mert ajkaik érintését, mintha gyeremekek, meg akarják őrizni s este, az ágyban kucorogva elővenni. A nő kék Cardin-inges, sárgarany selyemnyakkendős bűnözők jogi képviselője. A férfi dunántúli építkezésein szilágysági, bihari munkások dolgoznak, például Ady Endrébe való, Olténiából föltelepített valachok. A férfi indiánneve Nyári Barát volt. A nőt, sápadtarcú szuka lévén, nem nevezték meg.

         -Mit megkínlódnak ezek- áll meg egy lány, Magas Pál nője az ajtóban. Kemény, nagyon kemény, már több férfiba belekötött, nyolc sört ivott, négy jégermeisztert.

         Rálegyintenek, fáradtak már, elindulnak fölkutatni a bort, a gazdá-

nak valódi bora van, igaz, összetört az úton, de nem elsősorban a fény az,

ami a jóbort teszi. Öt ötliteres üveg -még a bornemisszák is rájártak, csodás bor

               a barátjára pillant, aki bal mutatóujja felső percét ajkához emeli.

A lány is elkapja ezt a pillanatot, haját hátraveti s nevet.

         Most, ha valóban barát lenne, a lányhoz kellene lépnie, hogy figyelmeztesse, ügyelne inkább saját életére, ahogy a kátyukból úgy a végén az ingoványból sem, oszloplábak s hordóderék.

         -Egy kicsiny dolgot ha magaddal viszel, abból az egészet magadnak a borús, hideg napokon előcsomagolhatod -mondja a barátja szárazon: befelé sír.

         -Hiszen... miért nem?

         -Mert semmi értelme nincs, időnként fölhívjuk egymást, ami még

rosszabb, azonkívül ...-visszafojt egy gondolatot-... és biztosan azért van így, mert így jobb...

          Megállnak az üvegfolyosó végén, a fényfolyam túlpartján s onnan néznek vissza.

                    ...egyébként is, ebbe a lányba is szerelmes vagyok, mint

egy óriás kajsziba, beleharapni múlékony húsába!

         -Akkor tényleg igaza van a lánynak, amikor azt gondolja, hogy itt

minden férfi megkefélné!- próbálja terelni a beszélgetést.

         -Tulajdonképpen a feleségembe is szerelmes vagyok.

         -Is.

         -Is. Van egy ötletem...

         -Nem. Amit látsz, hát nyilván a szijjas vén hús után fiatalabbra vágy, illetve mint szárazkurva...

         Huszonegyéves szó, nevetnek, azokat a lányokat nevezték

így, akik csak hódolatért kacérkodtak.

         A barátjára néz:

         Csakhogy ez az ember már itt nem az, holott szinte semmit nem

változott, néhány ezer szállal kevesebb haja, lábának görbülete, de mégsem az az ember, a viselkedése, amit most lát, emlékezés, mint építésziroda tulajdonosa, nyílt és zugvállalkozások részese, hiába a kékfarmer és az, hogy éppen azzal az autóval (típus, szín, kivitel) jött, amit elképzelt neki, mégsem az az ember, kétszer hét év telt el, ami alatt minden, beleértve a csontok alkotóit is, kicserélődött, és ha elfogadja azt, hogy az emlékezet ( és képzelet) egy anyagból fölépített másikvilág, annak a kövei is kicserélődnek az újra-és újraépítés során (felejtés)

                                  ebben a pillanatban értette meg, miért nem akarják

már, miért okoznak inkább fájdalmat maguknak: a háziasszony ott áll a

fényfolyón túl a konyhaajtóban, mintahogy most a barátja is felé fordul s

int: még találkozunk.

         -Bassza meg!-veri fejét a falba-Én rajzoltam s nem emlékszem?           Ezután pedig megbeszélik, minden tervet visszabontanak, mert

barátság üzletben nincs s legalább néhány dolgot meg kell őrizni mérge-

zetlenül.

         Másfél óra múlva, alkonyatkor a fehér Audi 80-as hátramenetben

ki a többi autó közül az átláthatatlan üveg mögött a barátja csontos arcát előre szegezve: tükörből vezet. Nem köszönt el senkitől sem.

         Rohan a háziasszonyhoz, aki már farmerban, pólóban, mezítláb

ül asszonyok között.

         -Gyere, mutasd meg...

         Egy évődést elüt, föláll s az arcába néz

         -Mi baj, hányni kell ?

         Megfogja kezét, a folyosóra húzza.

         -A helyet, amit ebbe a házba Laci neked rajzolt.

         Eltépi kezét, először arcot pukkaszt, majd sóhajt, kettőt lép a sárga hall felé, aztán megáll:

         -Nem tudom.

         -Akkor azt mutasd meg, amelyikről gondolod, hogy...

         Háromszög alapú kiszögelés széles könyöklővel.

         A kert: hiábalombokon, a már csupasz ágakon, a kintfelejtett kerti székekeken a Hold szikra kölcsönfényei.

         -Te... neked megmutatta?

         -Nem -hazudik- tudod milyen, de szerintem is ... elönti fecsegéssel,

ontja a szavakat, elragadja a nőt, aki visszapillant a kiszögelésre: boldog.