Báró Apffal lassan sétálván az akácokkal szegélyezett járdán jő velünk szembe kőművesünk egyrészt ünneplősben ( bűrcsizma, csizmanadrág, négygombos zakó, csikaósmellíny, nyéloning, mikádó, bajsza kenőcsin sikkan a nap, sikkanhat, mert perge kis kalapja úgy a szemibe nyomva, hogy mitse árnyékolhat), másrészt meg mintha emlékezne* a méterszéles betoncsík helyén kanyargó valahai ösvényre ( totálkoki részeg).
Lelépünk a járdáról egy faderék védelmébe s figyeljük az embert.
–Ej, be szép példánya a magyarnak, mondá báró Apf, igazi , a járomcsontok, az orr, feje -keze-lába aránya, kis, mokány termete, mind turáni s onnan altajoid!
–Rettner, Zimmer, Dobler, Kunz , Hauff, Jäckl, Holzer –soroljuk csak az apai ágat -, Dobler, Jäckl, Kunz, Heim, Rettner, Zimmer, Hauff –hozzá az anyait.
A Krájcfeld -bót sarokig nem szólunk aztán.
*Emlékezhet is: ő irányította a keőccsígvetís képviseletében az utcai kalákát 1973 –ban a járdaépítéskor.