"Széjjelverték a kisgazdák meg a taknyok a jólműködő magyar mezőgazdaságot!"

/Jógyerekek nyomjákkrachácsolása a múlt század 90-es éveiből/

Reg. 6 óra. Kezdés. Gyülekeznek az irodánál, kávé, rágyújtás, pálinka, rágyújtás, eligazítás, rágyújtás. Fél 7, kivonulás az eligazítás szerint, rágyújtás. A fene nem eszi ki a tüdejüket. ¾ 7, kolbászolás, nincsen szerszám, van, de törött, vételezés a raktárban. A raktáros eszik. Fél 8, a raktáros befejezi az evést, de ezek visszaballagnak: reggeli. Esznek. 8 óra, fel az irodához kávézni, rágyújtás. Fél 9, kolbászolás, szerszám és anyagvételezés, óra–ötven: rágyújtás. 9-kor dolgozni kezdenek, piszmogás. Fél 10-kor elő a táska, esznek. Szelik a kenyeret, rá a szalonnát, haldarabkát a konzervából, jár a pofájuk alatt a falat, szemük majd kifordul, nem éhesek, esznek. Óra -ötvenkor is esznek, rágyújtás egészkor. Most több, mint fél órát dolgoznak, egész jó iramban, nagy a látszat, kevés a haladás. Ketten az otthonról hozott rongy szerszámokkal beballagnak a raktárhoz, addig a többieknek rágyújtás. ¼ 12, megjönnek az új szerszámokkal, ki a kerítésen a bokrok közé. Fél 12- beballagnak ebédelni az irodához. Én a két szerszámot kipecázom a csipkebokorból, viszem a raktárosnak, aki eszik: ¾ 12. Jaó étvágyat, Pista bá’!  A zelnökeltásnak is! Hát azok? –bök a bics-kával a szerszámokra. Felleltek, többletnek írja be kend! Aha, morogja, szeme se rebben. 13-ig alszanak a ládakazlak, a fák árnyékában. Kávé rágyújtás, fél kettő. Óra–ötven rágyújtás, ordítoznak vízhordóért, negyedóra, vízhordó vizet hoz, isznak, ne-gyed 3: dolgoznak, bogarászás, óra ötvenig, rágyújtás. Négyen Symphoniát, hárman Fecskét, hárman Románcot szívnak. Négy oszlopot döntöttek, hármat állítottak eddig. Fél 4, rágyújtás, ketten zsebpecával a kanálishoz állnak, nincs kapás.Négy óra, ordítoznak egymással: el kellene símítani a terepet és fölhúzni a drótot. Ordítoznak, végül két ember negyed óra alatt többet végez, mint tízen addig. Ez a kettő aztán nagy durogással bevonul az irodához, kávéznak. Fél 5, beballagnak az irodához a többiek is, rágyújtás. ¾ 5, kerékpárra kapnak. 5 óra, leszállnak a Kalapos-kocsmánál nyolcan, ketten haza, otthonivók.

                                                        (egy téeszkasznár noteszéből, 1975.)

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.09.20. 06:28 5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://frickzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr762304691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.09.20. 14:31:28

Ez tűpontos, szegény Tar Sanyi bácsinál olvastam ilyeneket. Talán halat nem ettek azok az emberek, főleg nem konzervből...

budai zöld 2010.09.30. 08:15:43

Ha 1975, akkor a fiatalabbja most lenne 60 körül, de a legtöbb nem érte meg, csak a feleség (téeszirodista volt). Gyerekük nagyjából munkanélküli, meny otthon, kicsit még a gyerekek. Ház, kert, zsiguli megvan még. Hónap elején teckó, lidli, ezerrel, hónap végén már inkább tévé, mint kaja. Rokonokhoz járnak kölcsönkérni. Ruhára meg ennivalóra a gyerekeknek, közben ott veri fel a gaz a 600 négyszögölt. Eszükbe sem jut megművelni, nem parasztok ők, befüvezték pár éve a ház körüli részt, a plusban le volt értékelve a lengyel fűmag.

budai zöld 2010.09.30. 08:28:25

Kiegészítésként csak annyit, hogy a "Torgyán szétverte a mezőgazdaságot"(egyéb változataival) lehet, hogy krahácsolásként indult, de mára elfogadott történelmi tény lett, mint pl. a dák-román kontinuitás.
Még mindig van néhány ember, aki bizonygatja, hogy nem így volt, de ezek a nyilvánvalóan politikailag motivált, tudományosan nem bizonyítható vélemények mára nem szalonképesek.

Frick László Emlékzenekar 2010.10.01. 02:05:21

@budai zöld: Van a krachácsolásnak jóoldala is, ezek, a szörnyetegek & bestiák például vidékiekekekek ugye, ezt tudjuk, és köszönhetőn az iszonyúúúú távolságoknak, most ők csinálhatnak azt vidéken, amit akarnak, még az index sem tud azokról. 20 éve meg a termelőszövetkezetekben csináltak ilyentájt a volt vezetők már kft-tulajdonosokként, amit akartak. Kedvenc anekdotom:
Az analfabéta kulák zsírparaszt (akit 1962-ben megtalpaltak a járási rendőrkapitányságon, mert utolsó-előtti-előttiként nem lépett be a téeszbe) levesz a gerendáról ady-ban 300ezret, odahíjja a vejkót: "Na, fiam, eredj abba a kájeftébe, oszt ennyivel lépjél be!" Persze a káeftéfőnökök elhajtották a halál faszára a vejkót a papós pénzével együtt. Mégt csak azt kellett vóna. Viszont a csávó a "hosszabbítást" simán letette, nem kérte ki a 10ezrét, hanem befizette a 30ezret, úgy kellet kirúgdalni, hogy ne hülyéskedjen ott, hanem takaroggyon a többivel alkalmazottnak KIFELÉÉÉÉ!

Frick László Emlékzenekar 2010.10.01. 02:06:48

@budai zöld: Amit az előző kommentemben írtam, ahhoz nemhogy Torgyának fingja nem volt, de arról maga Almási Miklós az atttyajúúúristennny eszteta-kritikus mondta meg, hogy nem igaz. Ő osztán csak tutta-ja!
süti beállítások módosítása