A termelőszövetkezet könyvtárosnője (1986) ferde szemekkel néz rám. Kis, mongoloid szeme van, azért. Nomeg, mert gumicsizmában klaffogok be. Mit lehet tenni. Én a gumicsizmát lehetőség szerint megtisztítottam s a szag, hát az nem komoly, ammónia, kénhidrogén szerűségek, ahhoz képest, ami bévülről támadna, ha lehúznám. Néz a kisszemével s mondja: Nos, itt tehát egy nő, végre egy nő, megmutatta! Mit? Nyújtja a könyvet, nézem*. Elbújok a polcsorok közé. Hallom az olajkályha kattogását: záróra. Vihetem a könyvet, de hozzam vissza, ne úgy, ahogy szoktam, hetek múltával. Jó. És? Milyen? (Megjegyezzük, az egész ország lázban égett, a rejtély, egy nő az ismeretlenből, etc, ez egy irodalmi rejtély volt.) Mondom a nőnek, álljunk meg itt a gömbakácnál, ha kell, megkapaszkodhasson, jó. Néz föl rám kis boszorkánykendője, mandola szemei, termete is kún, kicsiny: 53 éves, hajadon. Mondom tehát, két eset lehetséges. Egy, Weöres Sándor a saját ötletét újracsiholva ennmaga utánzásába esett –ez a Psyché mármorához gyenge gipsz. Vagy más, aki most (szün. némán: rajtam kíel) erre képes, minthogy Krasznohorkai meg ilyet nem akarhatott, az Esterházy Péter, tehát: ő volt. A Malinovszkíj körút ( ma Kuthen vezér) fele karélyán mást nem hallhattam, csak: hímsovén, begőzölt, majd Esterházy! perszeee, mert tudomást sem akarunk (ti. férfiak) hogy egy nő lehet, etc. A trafónál nyílik a köz, holis az albérlete, megállunk: mondjak bizonyítékot. Mondom: odáig egy férfiíró nőiruhában mindig eljut, hogy a nőilélek színre őszintébb nyílását, selyemgyenge bőrének világérzékenységét érzékeltesse, jó, és még a nőimegfigyelés módszereit lemásolja, aztán a jellegzetes elkendőzést vagyis női eufemiákat visszaadja. Pláne, ha kómikáról van szó. Amikor azonban a testiség kerül elő, megcsusszan a toll (ami ma: megszaladnak az ujjak a klaviatúrán) és a túlság árulja el: bökődék föl a szoknya az öl háromszögében: töke van a menyasszonynak. A nők ugyanis –még ha nőisegítséget igénybevéve az önkielégítés vagy a menstruáció problémakörét lekérdezi is az a tökösmenyasszony –másképpen beszélnek, sőt, nembeszélnek vagy mellé, ebben. Még jó félórát részleteztem ezt, szemelvényekkel. Néz föl rám a nő, könnyekkel: Fogadjunk! Jó, mondom, de én teszek föl! Nem, maga egy disznó, majd én: nagytábla mogyoróscsoki! Állj, én is: Megölelhetem. Nem úgy, hanemcsak rendesen, így, ruhán keresztül, de szorosan, magamhoz. (Sütött arca felől a meleg.) Néz rám, mint Marúszja nézett a kommendánsra, aki közölte vele: forgalomirányító lesz a 76-ik páncélos dandárnál. Nyújtja felém bátran kis, jeges kezét: a kendőt azzal fogta össze. S fogadtunk.

(Később: kis testét fölemeltem, úgy öleltem, hosszan, mélyen, át, s éreztem: reszket.)