Vót egyszer, hunnemvót, vót egyszer egy kiskakas. Ez a kiskakas osztán ullyan művelt vót, mint a pinty. Ami hát nem más  magyarú’ mint a veréb. Úgyhogy gondúhatják. Azért a Mosó Masa mosodáját meg a Gőgös Gúnár Gedejonyt ű is olvasta. Amikor aztán az Ablak-Zsiráfra kerűt vóna sor, aszonygya neki a bótosnéni, hogy már csak az utolsó van. Nem bánom eén, mondta hetykén a kiskakas, aggya azt  az utolsót. Olvassa, olvassa a kiskakas, de csak olvasná, de nem mennek a fejébe a mondatok, nem érti. Nem baj, akkor majd ezt tójja a Jézi a csajának, aki  a Sünike vót.

Na, amikor aztán összebëtyárbútoroztak, a kiskakas eljárt csijocsipszfúrgonyot vezetni, a sünike meg otthon maradt, mert nem tudott az újságírópapírjával elhelyezkedni. Regisztrált ónnyál hány dzsokipórtállon  szegény kis süni, de az újságíróállásokat csak nem kínálták neki. A sünike meg várt, csak várt.  A kiskakas minden reggel nyelvespuszival búcsúzott és azt mondta, a sünikének, egyet se féljen, itt a telóka, egyet halizik bele, ű meg már gyün is ezerrel, oszt segít.

Egyszer, ahogy így unatkozott a sünike otthon, várva az rss-t az újságíró állásokról, hát lát egy gyíkot napozni  az erkélyen. Gyorsan előnyomkodta a kiskakast számát:

-Ez a farkas, ez a farkas!

Gyön lélekszakadva a kiskakas, látja a gyíkot: „Ej, te lyány, már megint a nyelvierődet próbálod! Ez is  farkas, de még milyen farkas!” –Azzal kapta-fogta, megette a gyík farkát. Nem baj, majd nyő neki új.

Telik, múlik az idő, egyszer csak arra gyön egy  toportyán, tudod, az, aki madárebéd után dühvel köpködte szét a tollakat a lomb alatt rívván.

„Ejnye, már megint szopatsz, sünikém!”-csóválta a fejét a kiskakas a toportyánra, mert az csak az aranysakál.-Hát hun van ez a kis kotorík az igazi medvéhez!

igazi medve -ugye cuki éddyba'?

De az óllyan cuki! -édelgett a sünike, a kiskakas mingyá megbocsátott neki, tudjuk, hogy ezek a fizikaiak milyen   bumfordiak tudnak lenni az usánkájukban.

Na, legkövetlezőleg meg egy marha jött, azt fillentette föl elefántnak.

A kiskakas nem akart felmenni a  lakásba: „Az elefánt okos állat, könnyen tanul és semmit se felejt: nem eszik az sünikét!”   De most már berágott a süni, mi az, hogy nem akar feljönni  a kiskakas! A kiskakas meg, mint tapasztalt ifjú házas, tudta rögtön, mit kell csinánia, hogy befejezze a hisztit  a süni. Jólmegmicsinálta a sünikét előlről, hátulról, aztán ment a dógára, mert még harmincnégy címe volt.

Egyszer aztán a farkas csöngetett be a lakásba. A sünike nem akart ajtót nyitni, a farkas benyúlt a lesőablakon és kirántotta. „Na, sünike, most megeszlek!”  „Meg ám a kurvanyádat, szólok a kiskakasnak ellátja a bajod!” -sipította a sünike és előkapta a telefonját.

Na, ha a farkas nem eszi meg a süni telefonját is, az én mesém is tovább tartott vóna.

A kiskakas meg ment, csak ment, látta  kijelzőn, hogy „Sünike hív, sünike hív!” -de most nem volt idege arra, hogy felvegye. De ha lett is  vóna idege, az én mesém akkor se tartana tovább, ágyesz, búgyesz, szakeresz  a fakeresz.