CAUTION!!-csak semmi  vicc, minden halálkomoly itten alább!!

 "Egy légi balátomat hívják úgy, hogy Fikusz Kukisz..."
/humoros szöveg a Brályen Életéből/
 Úgyhogy a 70-es évek politikjai vicceiről, amik az akkori Pártunk főiskoláján [foxi-maxinak becézték] születtek és még a délelőtti rendes előadásokon a bevett tanárok mesélték el jó hangosan, nem félvén a lehallgatásoktól, nos, ezekről nem beszélek, mert ezek mástészta...
 
A humor nedvességet jelent magyarul. A száraz faág törik, a még nedves pedig hajlik, azaz rugalmas - vagyis: mintha élne. Ezzel pedig a faviccet, mint olyant ki is pipálhatom, tolom a talyigát tovább.
 
„Kár, hogy nem akkor találkoztunk, amikor még humoros voltál”
/Levéltáros Gedeon a magyar kiemelkedő értelmiseggiek kedvelt frázisával vágná kupán a szerzőt - ez a jellegzetesen arrogáns trükk a Népszabadság szerkesztőségében is kifelé ballagott a divatból még a múlt század 80-as éveiben/
 
A Magyar Humor évszázadaival kicsiny dolgozatomban talán nem foglalkoznék, mert manapság újra nem mindegy, mit gondolnak az emberről politikailag, és ha elmegyek Mikszáth Kálmán országgyűlési képviselő úr jellegzetes humoráig , akkor a mamelukokról is beszélnem kéne, márpedig Egyiptomból egyelőre ennyi elég volt, most már jól megcsináltuk és különben is a világ szeme Líbián. Aki a magyar politikai humor végóráinak kezdeteire kíváncsi, az lapozza föl a Ludas Matyi 1950-1955-ös évfolyamait vagy ha retteg a papírfaló atkáktól, akkor virtuálisan ugyanez az index humorosnak szánt sufnicége, a Humorcsárda is itt a blog-pont-hún.
Mókás, hogy a Humorcsárda HTML-hártyáján ugyanazokat a szakszerű kéznyomokat látni  amik a www.regimagyarorszag.hu -t is a halhatatlanságba emelték azóta azáltal, hogy nem fizetik a domainnév költségeit.
  
 

A magyar humor újabb kezdetei Brachfeld Szigfridig nyúlnak.

 
Ő az osztrák humor jellegzetes képviselője volt - ezt értjük, hiszen az osztrák humor alapja a furcsa dialektus. Tud valaki egy jellegzetes bécsi viccet, -Nem?- köszönöm, akkor folytassuk…Én egy jellegzetes brachfeld szigfridi húzással:  Meg az a komikus szituáció, hogy ma Európában a magyarok a gazdaságinácik és nem az osztrákok (nevetés, füttyögés, tapsi-tapsi) Na, kb ezzel szemléltettem is Brachfeld Szigfrid politikai leszabályzószelepként is működő humorát. Véletlenül vele lapozom el a másik leszabályzószelepet Komlós Jánost, aki különben ÁVÓ-s is volt. Márpedig a magyar rendvédelmi és erőszakszervezetek humora mindig is frenetikus , történelmikitekintésben a pörös szájakhoz tartozó fülekbe való olyvasztottólom locsolászástól a jólnevelt gyermekek szájinkóinak önszigszalagozásáig.
 
Ősz Ferencnél kell megállnom, de először nézzük a Monthy Python titkát. A Monthy Python fő titka, hogy: angolok.  Egy angolra annyira jellemző a humor, mint egy angol nőre a kecsesség, a finom vonalak, a nyári napon sültmalacszínűen piruló gazellatest, a karcsú derék vagy boka és a szellemesség. Aki szeretkezett már tésztahúsú, nyirkos bőrű, hideglábú, de forró lehelletű angol nővel, az azt is tudja, hogy az angol nő mivel is képes feledtetni azt, hogy a teste legföljebb szagában párduc.
 
Az angol humor úgy keletkezik, hogy az ember kurvanagy marhaságokat talál ki, elfacsarja a rímeket és a kínrím komikus szituációjához citrombaharapott képet vág. Az angol nyelv nem ragozó és rengeteg benne a hasonlóalakú szó és ezek felcserélése is nevetséges lehet annak, akinek nincs más választása, akarommondani szálaztása, vánnyasztása, bágyasztása.  Börönddel kérgesítem Önt, hogy kegyszületett az új Elvi Henceg! –ez pl egy jellegzetesen angolhumoros mondat, John Lennon egész novelláskötetet írt ilyen mondatokkal teli.  
 
Ezért nincsen angol rádiókabaré. Galla Miklós un "humora" se jön át a rádión, bár ő igyekszik bödönösíteni hangját és    n a g y     o     hn    la   s    s    a    n      b e      s    z é    l     n    i      hátha a blazírtságot így az éteren  keresztül képihozzáadottérték nélkül is megteremthetné.
 
A Monthy Python kép nélkül annyit ér, mint az a Moralisa   felvételeket tartalmazó videokazetta, amit az ember lánya még depressziós kismamakorában rejtett el az ura elől a konyhaszekrény legmélyére és a disznó pedig tegnap megtalálta, de már minek, elmúltak már azok a durvánválltöméses, denevérujjú és Impulse Vulcano dezodorillatos évek, föl se áll neki...
 
Mivel a Monthy Python szövegei papíron humorosat nem tartalmaznak (hogy nem viccelek, erre bizonyíték a végecsapó utáni végmottóm) , a színészek azzal teremtik meg a röhejfakasztó feszültséget, hogy más képet vágnak, mint ami szituációt a szövegük szimulál. Ha mégse jönne be, még mindig ott van a csetlés meg a botlás vagyis a régi bojóctrükkök.
 
Ősz Ferenc  az a humorista,
 
aki képes volt a monthy pythonizmuson még egyet csavarni anélkül, hogy ismerhette volna a Monthy Python összes műveit [meghalt még a Brályen Élete filmötletté érése előtt… -a szerk. közl.]. Ráadásul, ha megnézzük telefonunkban a naptárat, kiderült, hogy Ősz Ferenc már akkor humoros volt, amikor a Monthy Python alkotói megúnták a kisérletezést a komolytalanabb statisztaszerepekben és azon gondolkodtak, hogy a Monkees Együttes sikerének titkát másolják-e vagy a Folytassa! Sorozatét. A Carry On! kiöregedő gárdájának bánatára ezutóbbi mellett döntöttek.
 
A Magyar Humor nagyágyúi leginkább máig ismeretlen nevű emberek, és munkáságukat Hoffmann Géza operettszínész, alkatánál fogva csak kevéssé bonviván jóvoltából ismerhetjük meg. Hoffmann művészúr igen sokat időzött pesti és budai kocsmákban meg presszókban és páratlan színészi képességeivel :egyszerűen, amikor kiállt a szinpadra, nem félt. A kaminsofőrbe viszont, Horvát XXII. Ferenc-be, beledermedt volna a szar a fényszórók perzselő fényzuhatagában a nagysötétásítófeketeség előtt, ami 847 szájjal elnyelni fenyegette őt. Ennyit tudok Hoffmann művészúrról mondani és most lapozzunk. Ja, igen, még annyit, hogy ha viszont Horváth XXII. Ferenc abban a szerencsében részesül, hogy Vitray Tamás művészúr meghívja 1975-ben a nagykörűi parasztházába (amit gondosan egy televíziós dolgozó nevére iratott előrelátóan) akkor ott Vitray, ha Horvát XXII. Erre szépen kéri, elmagyarázza neki, hogy győzheti le a kameralázat meg a lámpalázat. Pont melegcsákányt válthatott volna a jobblétre szenderült Ősz Ferenccel.
 
Magyarországon a BME [Budapesti Műszaki Egyetem] és jogutódja a magyar humor Hévize. Egy időben a túlzott bányászat veszélyeztette a hévizi tó szintjét. Olyan "humoristá"-t, mint Maksa Zoltán, minden BME-évfolyam tucatjával bocsátott a magyar ipar oltárára.. levágni, mint a birkát... Maksa Zoltán szintje a hálás diákközönség volt, végülis a jó humor fogyasztói oldala is megkövetel képességeket. Maksa Zoltán humora  olyan, mintha 1983-ban kitiltottak volna bennünket a BME kollégiumának rendezvényeiről és az utcán egy jópofa sráccal elmeséltetjük a műsort. 
 
Továbblapozok: Boncz Géza
(1994-ben már úgy nézett ki, mintha 2004-et írtunk volna, amit szerencsésen nem kellett megélnie, mert akkor már úgy nézett volna ki, mintha 2019-et írnánk...)
 
 
avagy a szegedi Béke tanszék humora. Azok a ma elismert sztársebészek, akik Szegeden a múlt század 70-es - 80-as éveinek fordulóján a Béke tanszéken derékig érő zsíros hajukat a tenyerük között sodorgatván dinnyecsősz viharkabátban, csövesfarmerben és vasutas baKKancsokban vedelték a sebészkoktélt a Béke tanszéken
ma vidéki birtokukon vietnámipapucsban és autentikus klottgatyában (a 70-es években vidéki gimnáziumokban még a KÖTELEZŐ!tornagatya volt) nejlonparasztkodás címén próbálják halálra inni magukat.
(3dl bor, 1dl szilva 1dl rum félliteres korsóban)
Tehát Boncz Gézának nem kellett annyira józannak lennie, hogy még beszélni tudjon. Ahhoz a humorhoz, amit a SOTE klubvezetőjeként összesöprögethetett, alég volt átülnie a Béke tanszékre és hallgatnia: egy fél életre elég volt az, amit ott elhallott. Azonban az élete másikfelét sajnálatos elhalálozása következtében nem érhette meg.BONCZ ALMÁJA: KLATTY!
(FIGYELEM: A zöld színű mondat Reich [Rejtő] Jenő magyar író stílusát szemlélteti. Reich Jenőről elég annyit tudni, hogy a Monthy Python az Ő halvány árnyéka indigóval, a harmadik példányban..)
 
FIGYELEM! A Fedor nickű, elkötelezettségében körülhatárolt  politikai agitátor, aki Reich Jenő képét bitorolja ávátáraként semnem humoros ember, de még csak nem is okos, de legalább sítlusa sincs, csak annyi esze, hogy Reich Jenő portréjával vitorlázzon a népszerűség kétes (ypszilon) ingoványa fölött. Nadehát "Tuskó Hopkins"  is diplomás, művelt ember, mit lehet itt tenni. Semmit? Köszönöm. 
  
 
A Monthy Python a humor nagyágyúi. Az ágyú és a nedvesség –ez nonszensz, az ágyúnak feltétlenül szárazságra van szüksége. Valamint az ágyú technikailag birodalmi szerszám, roppant impériumok építésére való. Azé lesz a vár, aki lekvárrá bombázza. (Itt nevessetek, ez Monthy’s humor volt!)  Próbált volna tehát valaki valaha is nem nevetni az angol humoron! Példának okáért a szipolyok nem nagyon csípték az angol humort, ami a nedvesség ellen a töltények papírhüvelyét tehén meg más állatok zsírjával impregnálta. A hű szipolyokkal megnyalatták, persze jellegzetesen angolviccből, ezt a tehénzsírral átitatott papírhüvelyt: a fogukkal kellett ugyanis azt feltépniük, hogy a puskaport mordályaikba önthessék. Amikor ez kiderült a szipolyok számára, sokukban egy világ  omlott össze, pedig az angolok eredetileg jellegzetes tréfának szánták volna. Meg is próbáltak az angol tisztek röhincselni a sok buta szipolyon, aki ájuldoztak amiatt, hogy a vallásuk és a kasztok törvénye szerint ő most nemes vitézből potenciális földiféreggé változtak, akik haláluk után maximum gilisztaként reinkarnálódhatnak. Az angolok számára a szipolyok ezen hiedelme kurvára röhejes volt addig, amíg a szipolyok dühükben el nem kezdték öldösni az  angolokat meg lázadni. Az angolok eleinte faszául szórakoztak azon, hogy a birodalmiágyúikkal szembeszaladnak, egyenesen a halálba kardjaikkal hadonászó szipolyok, de ezt a jelenetet nem a Monthy Python mókás brigádja és nem a Handmade Stúdio-ban Sir Gerges Harrison angol krisnatudatú bitliszkorában összekeresett pénzén forgatta, ahol a vége-csapó megállíthatta volna a sok hülye paki statisztát: ezek a szipolyok mind tökre igaziak voltak,
 
igazi kardokkal, amik eléggé igazi sebekkel fenyegették meg a vicces angolokat, akik persze nem maguk álltak le harcolni a lázadókkal, hanem más indiai népektől bérelt katonáikat küldték rájuk. 
 
 
Ezen a képen a jellegzetes angol humor egyik jellegzetesen angolvicces következménye látható: indiaiak érvelnek indiaiaknak angol premisszákból:
 
 
Az angol humor ma is gyakran szembesül azzal, hogy  tudományos (lásd a brit tudósok kifejezés, mint humorbéli eszköz működését) bölcsességeit a sok elavult, babonás, vallásos hülye nem érti meg.
 

Az angolok imádják a blaszfémiát, amíg az éppenséggel nem az angolok birodalmi nimbuszát fikázza széjjel. De amúgy ez az érzékenység az összes blaszfémikusokat is jellemzi.  

 
A Monthy Python már azonban sokkal tudatosabban, misszióként fogta föl az emberi butaság elleni küzdelmet. Márpedig ki az a hülye, aki butának szeretne látszani? –ezért aztán, ha valaki jót akar magának, ma is legalább igyekszik mosolyt kölcsönözni az arcára, ha Monthy Pythont néz. (Viszonylag kevesen élvezik a Monthy Pythont hangoskönyvként vagy fülhallgatón, érdekes nem?)
 
Ezzel szemben a Magyar Rádiókabaré a Televíziózás Hőskorában elcsalta a képernyők elől az embereket. Sőt, a magyar televíziós humor forrása lett.
 
Kornis Mihály, mindenki Mityu bácsija  azt nyilatkozta Markenstein Józsefről, hogy úgy hatott ő Hoffmann Géza előtt, mint Aiszkhülósz Szophoklész előtt.
Ha a Magyar Polgárőrség Oszlopát, szabadidejében Markos György humorista tevékenységét vizsgáljuk meg, azt tapasztaljuk, hogy van némi összefüggés egy Markenstein (aki nem a József) és Hoffmann művészúr között, ez pedig nem más, mint a figyelmes hallgatás.
Hoffmann Művészúr -isten nyugossza őt is- kocsmákban hallotta el a művészete lényegét.
 
Markos György művészúr apukája (az alábbi videón:)
 
 pedig nagyon szigorú, sportos, sokat tornászó, jógászó ember volt, aki a kis Gyurinak lekevert volna ooolyaaat!-ha mert vona hülyéskedni. Markenstein bácsi megmagyarázta Gyurikának, hogy a humort nem lehet iskolában tanulni, vagyis olyan, mint az újságírás. Vagy ért hozzá az ember vagy hat diploma se segít rajta.
 
Alfonzó önmagában humorosabb, mint a Monthy Python összes művei. Alfonzó , ha képen nézzük és levesszük a hangot, akkor is megnevettet. Illetve ha a képet vesszük el és csak hallgatjuk , akkor is. A Monthy Python kép nélkül  nulla és ha csak nézed hang nélkül, akkor is nulla.
 
Na, és Markos György meg Nádas György abból él, amiből sok más művészgyerek is: jólnevelt kisfiúként elsősorban figyeltek és füleltek a felnőttasztalnál. Nádas Gyurikának szép oldalválasztékolt frizurcsija volt és Opel C Rekord kabriolé fém játékautója is. Markos Gyurikának pedig reggel hideg vízzel kellett derékig megmosdania és ki ám a hónalját is! 
 
A humor netovábbja, legfőbb eredménye: a nedvesség. Angliában sokat esik az eső, ezért az emberek még jóhogynem szenvedhetik, ha csak könnyek is szöknek a szemükbe a nevetéstől. Angol humorista azzal, hogy ha bepisiltetésig röhögteti a hallgatóságot, már el is ásta magát. Az angol humor tehát elegáns, a nézők elmosolyodnak illetve a Monthy Python felvételein az angol szabályoknak megfelelően a beültetett nézőknek a
I should like to laugh! Will you laugh! Command: laugh!
Sziveskedjenek nevetni! Lesznek szivesek röhögni! Parancs: hahotázni!
   tábla bemutatására a nevetésükkel kellett fizetniük. Mi is ebből tudjuk, mikor kell nevetni.
(Játékos feladat: hasonlítsd össze  a magyar fordítás szavait az angol eredménnyel: Beírhatol bármi magyar szót a jókedv hatásairól, a gép angolul a laugh-t fogja kidobni -köszönöm Google!)
Ez a fajta
röhögtetési eljárás egyébként az egész angolszász humor fő jellemzője
 
Meg a Heti Hetesé is.
 
 
Köszönöm a figyelmet.
 
Végecsapó -mert sokan hiányolják,  hogy nincsen Monthy Python idézet a dolgozatomban, akkor tessék::
Zuckerberger: (az áldást kérő tömegnek): Nektek önállóan kell gondolkoznotok! Ti mind egyéniségek vagytok!
Facebook Népe: Igen, mi mind egyéniségek vagyunk!
Zuckerberger: Ti mind különbözőek vagytok!
Facebook Népe: Igen, mi mind különbözőek vagyunk!
Egy ember a tömegből  (Levéltáros Gedeon:) Én nem!
Facebook Népe lesziszegi LGedeont.
Zuckerberger: Mindent magatoknak kell megoldanotok.
Facebook Népe: Igen, magunknak kell megoldanunk mindent.
Zuckerberger: Pontosan.
Facebook Népe: Folytasd! Folytasd!
Zuckerberger: Nem! Épp ez a lényeg: ne hagyjátok, hogy bárki megmondja, mit csináljatok!
Facebook Népe: Nem hagyjuk! Dehogyis! Akarjuk! Igen! (stb, zúgás, éljenzés, taps, széledés
Zuckerberger: Sztap! Kurva anyátok! Regisztráljatok, hogy megtudhassátok, mi tetszik ismerőseiteknek!Facebook Népe: Nem hagyjuk! Dehogyis! Akarjuk! Igen! (stb, zúgás, éljenzés, taps, széledés)
 
(függöny*)
 

*itt az a klip következne, amin Michael Palin a Dalai Láma elé tolja nemszerény arcát egy kubikostalicskávall és Djatszo úr viccelődései következtében majomként áll föl, de a Youtube a sorozatos szerzőijog-sértésekre hivatkozva letiltotta a BBC tulajdonában álló videót.

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2011.03.09. 02:49 38 komment

Címkék: nedvesség

A bejegyzés trackback címe:

https://frickzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr992723712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.09. 19:29:39

Az angol humor nem rossz, pl. a Waczak szálló, vagy a csengetett Mylord jópofa.
Rejtő nagyonjó, de nem azt akarom most sorolni, hogy kit csípek,és kit nem.
Régebben egyébként tényleg humoroasabb voltál, mostanában, ahogy Fenehorizont mondta, kényelemből a megszokott paneljeiddel válaszolsz.

A lényegre: ha már humor, akkor mesélje már el nekem valaki, mi a humoros a Kinyaltam! című blogban. Egy-két post, meg hozzászólás abban a stílusban, meg főleg azok a gáz kommentek - szóval enyhe szalonspiccben, olyanok között, akik együtt élték meg a hormonálisan túlfűtött serdülőkort, még megérteném, de éveken és többezer kommenten át, humoros?

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.09. 19:30:57

ja, és persze, nem csak Frikk, hanem bárki a Kinyaltam!-ból válaszolhatna, mert láttam, szoktatok ide látogatni

Frick László Emlékzenekar 2011.03.10. 01:17:48

@Budai Hella: A Kigondoltam abba a hibába esett, amibe az Omega Egyöttes a múlt század 70-es éveinek a derekán, amikor a Magyar Pink Floyd let, sci-fi köd és ABBA csizmák. Csak a kigindoltam a múlt századi Anglia korai hippi és szélsőbal kritikáját a szakszerű antiklerikalizmussal (érted, Jézus, mint klerikális ) szakszerűen megfogalmazó Monthy Python magyarmegfelelője, egyelőre nem találtak még szponzort a filmrevitelhez, márpedig a Monthy Python celluloid nélkül, onli paper and hoax ilyen, sőt, a Kigondoltam! jobb egy vonóval mindig előrébb járnak a partitúrában!

Frick László Emlékzenekar 2011.03.10. 01:18:32

@Budai Hella: Ez az írás eredetileg a Kigondoltam! számára készült.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.10. 16:26:05

@Frick László Emlékzenekar:

te írtad
Mivel a Monthy Python szövegei papíron humorosat nem tartalmaznak..

ha nem humorosak kinyaltamék, akkor mégis mit keresel ott évek óta?

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.10. 16:26:47

@Frick László Emlékzenekar: miért ide tetted fel, ha oda készült? túl jó oda?:D

Frick László Emlékzenekar 2011.03.13. 06:13:18

@Budai Hella: Onnan emeltem át ide. Levéltáros Gedeon úr, Aki A Vállalati Élvonalat képviseli enneél a sufnicégnél, jogosan élt főszerkesztői kifogásával, miszerint túl sok már az, amit művelek ott és odáig fajult a helyzet, hogy moderálással fenyegetett meg (ami , ahogy ez a vállalatnál suokás, valójában cenzúrát és törlést jelent) Így én moderáltam magam, azaz szemléltetem nekik, hogy szemben a Vállalat elképzelésével mi a moderálás. tehát az, hogy a főszerkesztő figyelmeztet és én
visszaveszek magamból.

Az külön megérne egy misét, hogy a Vállalatnál olyan ingyen dolgozó leánycégek vannak, akik a Monthy Python-hoz mérigcsélik magukat vagy a betyárkor betyárjaihoz (ésdeközben a humoruk sas jóskai, tudjuk, hogy Sas Jóskának mit köszönhettek a kárpótlási jegy spekulánsok)

Súlyos ez a maióra és én megértem a szűk keblekben a kis szivek vergődését, de azért, hogymondjam, a Hírcsárda.. 2011-ben az 1950-1955-ös Ludas Matyi színvonalán, jaj. A Vállalat most olyan spontán belső vállalati PR-nek is kitette úőket, amik a Retek Klubnál szokták promótálmni mondjuk egy lappadtabb szappanopercsi bevezetését...

úgy voltam bele, hogy a napi 10 (= 2) látogatóm is hagy olvasson már valami tartalmasabbat is... ezért vágtam át ide, onnan...

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.13. 08:21:22

@Frick László Emlékzenekar: volt ott mégegy kérdésem, hogy miért is jó egy sasjóskai szinten humorizálgató társulat oszlopos tagjaként működni? dicsőség? :D presztizs? :D szórakoztat ? (ha ez utóbbi, akkor csalódtam benned)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.03.14. 00:03:41

Nem is tudom, hogy kezdjem, de el vagyok keseredve. Nem akarok most mindenre reagálni, de a moderálásos poénomat felhozni itt nem szép dolog, hiszen a Kigondoltamon ez egy csontig rágott vicc, ráadásul én is ki lettem vágva onnan a puccs alatt és utána is.

Nade a lényeg: az angol humort a Monty Pythonnal (talán itt fontos megjegyezni, hogy "h" nélkül) azonosítani olyan, mintha a magyar humorra azt mondanád, hogy az az Irigy Hónaljmirigy.

NEM ISMERED!

Ha ezt mondogatod. A legjobbak szerintem! Persze nagyon jó a magyarok humora, de az angol humor az nem a Waczak szálló, meg a Monty Python, hanem - és most figyelj, mert ezeket nem ismered, az már tuti, és nem kell semmi kikerülő duma, csak ha lehetőséged van, nézd/hallgasd meg - ezek:

Jack Dee - Live at tha Apollo: ez egy expincér, akiből standupos lett, és van egy állandó műsora, és mindig meghív bele egy másik humoristát. Szerepel sorozatban is. Egy ember a színpadon, semmi Monty Python. Ha ezt néznéd, látnál 20-30 nagyszerű humoristát egy évben, teltházas nagyszínházban szuper előadásokat nyomva.

Omid Djalili: asszem perzsa származású angol. Állati jó, itt van képi humor is, filmeket is csinál, állat.

És egy TV show, csak hogy tudd, nem állt meg az élet 30 évvel ezelőtt: The Mighty Boosh

Szóval lehet bármit fikázni, meg osztani az észt humor ügyben, biztos sok mindenben igazad van, és én elviselem, ha engem ekézel, de az angol humorról alkotott elképzeléseid erősen felülvizsgálatra szorulnak.

Nem akarok tiszteletlen lenni, de ebben nem ismerek tréfát (én sem).

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.03.14. 00:08:45

@Budai Hella:

Ez durva támadás a Kigondoltam ellen, vagy Sas József művész urat nem ismered, vagy a Kigondoltam Tudományos Páholyt. Én is szoktam sasjóskázni, de eztán tartózkodni fogok ettől, elhatárolódok tőled.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.03.14. 00:17:00

@Frick László Emlékzenekar:

Csak terelgetsz az agyvérzés felé ezzel a dumával, hát mi vagyok én a Kigondoltamon? Egy nálad sokkal később csatlakozott tag. Nincs főszerkesztő, még szörcsi sem az, csak egyenlő emberek vannak.

Egyébként: én visszaolvastam a Kigondoltam belső topikjait, mikor csatlakoztam, és láttam, micsoda traumát okoztál egyeseknek, amikor te csatlakoztál, hogy most már nincs értelme írni, mert itt a Frikk, aki nagyszerű, profi stb. Aztán kisimult minden, amikor kiderült, hogy nem kell küzdeni, mindenki posztol, amikor akar, és nem mindenkinek ugyanaz tetszik, igenis mindenki értékes.

Szóval írj csak mindenfélét, ide is meg máshova is, nekem nagyon tetszik - ez többet ér ám, mint a Kossuth-díj -, és nyugodtan ekézz engem, de azt mindig tudd, hogy én legfeljebb szeretettel viccelek veled, mégha úgy is néz ki, hogy bántalak. Olyankor csak nem érted a poént, mert az én humorom jobb :)

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.03.14. 00:26:18

@Budai Hella:

Mi a humoros a Kigondoltamban? Az ötletek, újszerű látásmód, kreativitás. Például: rendszerváltoztatgatás. Maga a fogalom is állati vicces, és a poszt is, de magyarázni, hogy mi a jó benne, nem érdemes.

Csupán annyit mondanék itt, ha Frikk neked tetszik, és Frikknek tetszik a Kigondoltam, neked meg nem, akkor nem te vagy Frikk. De ettől függetlenül lehet jó vagy szar, nem kell lebeszálni se róla senkit, meg rábeszéltetni se magad.

kigondoltam.blog.hu/2010/08/30/rendszervaltoztatgatas

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.14. 07:09:23

@Levéltáros: Az Apolló tényleg szuper, azt egyszerűen kifelejtettem. Pár hónapja a szolgáltató elvette a bbc-t a tévécsomagból, helyette a Muzsika tévét állította be (mulatós zene legalja) gondolom, épp azért mert a magyar kertévék kilobbizták, ne nézhessen a nép szinvonalas stand-up-ot, mert ők abból csak rosszul jöhetnek ki.

Frikket se rábeszélni, se lebeszélni sem tudnám semmiről, még ha akarnám se, azontúl, hogy hosszú körmondatokban válaszol a felvetéseimre, nem érdekli a véleményem, szóval kár izgulnod, hogy elveszítitek a csapat legütőképesebb tagját.
Nem is annyira a cikkeket tartom gáznak a Kinyaltam!-ban, mint a kommenteket. Tényleg azt hiszitek, hogy vicces? :D

Félre ne érts, nem akarok én senkit megbántani, leszólni. De ha már vetted a fáradtságot, hogy válaszolj nekem, szóval, ha még képes vagy rá, nyiss meg mondjuk egy pár hónapos, 100 feletti hsz-ból álló sort, és próbáld meg külső szemmel végigolvasni.
(mielőtt azzal jössz, hogy én meg titokban olvasgatom, nem, kb. havonta egyszer, még FL cikket se szoktam ott átolvasni gyakrabban, és úgy a hatodik hsz-nél abba is hagyom, mert látom, semmi sem változott).
Egyébként meg, biztos az is benne van a véleményemben, hogy Frikkel már mi is elkezdtünk pár közös cuccot, ahol voltak elég jó szerzők (nem én, mások), és oda, hogy stílszerű legyek, baszott írni, mert nem volt neki elég jó (amit megértek), ellenben nálatok évek óta aktív tag, ezek szerint, az meg tetszik neki. Na, szóval ebben az összehasonlításban kell értelmezni a felvetésemet.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.03.14. 08:46:29

@Budai Hella:

Én is külső szemmel olvastam először a Kigondoltamot, nem voltam benne az elején. Különbözőek vagyunk, nekem a nagy része tetszett, nem a szimpla anyázás, de van a kommentek között is kreativitás bőven szerintem.

Nem izgolok, hogy elveszítjük Frikket, emberek jönnek-mennek, az egy mobil blog, benne van a megszűnés lehetősége is. Köszi mindenesetre a véleményed, érdekes látni, hogy nem mindenki tekinti a Kigondoltamot a Nobel-díjasok gyűjtőhelyének :)

Frick László Emlékzenekar 2011.03.14. 08:52:55

@Levéltáros: Az írás eredetileg a Kigondoltam!-ra készült, az ottani line-nak (sem nagyon megfelelve) de a M.P-ra való rácuppanás oda szólt, csak itt is bennmaradt, nem sok kedvem volt már fabrikálni rajta.

Az Irigy Hónaljmirigy eléggé tehetséges banda és a "vámudvari kaminyonparkolók" meg a melókezdés előtti tréfálkozások talajábú' is merít.

Teljességgel megértem a sértődésedet, de te is értsd meg, hogy én se ismerek tréfát bizonyos kérdésekben.

Magamtól is rájöttem "szerkesztési okokból is" hogy kezdek túltengeni a kigondoltam!-on. Afféle szellemi maszturbáció, még azokat is szeretem ott, akiket nem is ismerek, ez már beteges. Isőm sincsen annyi. Meg tényleg, minek is. A kisérlet véget ért, nem tudom, kinek mire jó.

A gyárat útálom, mint egy tetűfészket -bár egyenként minden tetű biztosan nagyon jó ember, nem ők tehetnek arról, hogy az e g é s z egyre kártékonyabb. Mindenért a pénz a felelős. És.. a pénz mutatja meg az iszonyokat
A pénz hasznos is meg kártékony is.

A Monty Python mellett még Mr Rowan Atkinson tevékenysége is érdekes, annál is inkább, mert az Atkinson Módszer a mi politikai életünk egyik főszereplőjénél (tudod, kiről beszélek, akit 2002-ben senki nem vett komolyan és 2003-ban meg a magyarpolitikaiélet miszterbén-jeként vágott ááártatlanul hülye pofákat.

Respektálom, hogy fölsorolsz nekem alter csávókat, akik osztán nemkülönösebben világhírűek. de hát a jó humor (meg a stand up is) valamennyire zárt közösségben hat, pl egy város felén.. kerületében, annak negyedében, utcájában és persze a közönséggel együtt készül, hiszen a reakciók tolják is bele a gagman-t valamibe.

Az pofán rgott, amikor végignéztem a BBC Himalája sorozatát, hogy egy ilyen niemand seggfej, mint Palin valamibe számíthat, bár kétségtelen, hogy az öreg palin az nem a fiatal.

Az impérjalisták nemigen alkalmasak a humorra, sem gyártóként, sem fogyasztóként. A tagnemzetek, a pakik, a zsidók, a.. mittomén... a polyákok, a digók, az írek... Csatlakozott Népek (Az OM-ban ugye Hasek) termelik az igazi humort,, a nagy Népeknek alig van humorérzéke is.
Hát, ami az amerikai humoros filmeket illeti... juj.

Nem te tehetsz róla, egyszerűen gyanutlanul, mitsesejtve vagdaltál hozzám olyan frázisokat, amikkel tényleg a nagypofájú Felnőtt Bácsijaink szokták.. izé... próbálták a takony kezdők kedvét elvenni.. úgy 20 éve... Biztosan nem azzal a szándékkal alkalmaztad a fordulatokat.. és hát.. nem is veled akasztottam bajúszt, lelkedre ne vedd, én nemigen hiszek abban, hogy a nick-nek sok köze lenne a tulajdonoshoz.

Frick László Emlékzenekar 2011.03.14. 08:57:54

@Levéltáros: Többszázévvel a Kigondoltam előtt.. talán ebben a duóban volt valami új, esetleg eredeti vagy vicces (azt hiszem, 4 blog)
pete.blogter.hu/172740/a_rendszervaltas_napszamosai_-balo_gyorgy

Frick László Emlékzenekar 2011.03.14. 09:01:22

@Levéltáros: Volt célom is, már többször is, hogy valaki, aki az eredeti Fricket ismerte, szolgál egy lexikoncikknyi adalékkal, hogy ekkor-sekkor ittsitt született, egy fotó (mert azért a fizimiska fontos)

pete.blogter.hu/205728/frick_laszlo_-_az_elokep

eddig nem jött be .. Hárpi járt itt, de aztán elszokott

Frick László Emlékzenekar 2011.03.14. 09:03:40

@Levéltáros: nincsen egyenlőség a Kigondoltamban, most nem is megyek végig a marketingszövegeden, igenis vannak főemberek meg mellékkesek (és a hölgyköszörűről ne is beszéljek) meg elúrhodás. Én vissza tudok venni magamból, mert van arányérzékem, de ezzel a szerkesztői erénnyel nem mindenki rendelkezik az egyenlőek közüli egyenlőbbek közül.

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.14. 09:41:56

@Levéltáros: lehet, hogy van benne jó komment, de mégis ki fog 234 anyázásos, totálérdektelen, ahogy Frikk mondja gimis fiúwc szintnél nem jobb káromkodást végigböngészni, mert hátha van valami érdekes közte?
Ha már ílyen jól elbeszélgetünk...
ezt sem értettem soha, hogy lehet ezt éveken és többezer kommenten át viccesnek tartani

nekem is voltak mindenféle hülye neveim, meg blogjaim, de általában az ötödik (harmadik) post után rájöttem, ennyi van az ötletben,
Valószínűleg súlyos büntetésként élném meg, ha továbbra is matahriként kéne nőcis novellákat írni, vagy drFreudként lelket elemezni.

szóval nekem is van "súlyos múltam" pl. kérdeztem emberektől, hogy és mondd, szeretnél beszélni róla, stb, de ötnél többször nem sütöttem el, mert ráuntam
Nem tudom, érthető,mit akarok kihozni belőle? HOgy kevés az a poén, ami éveken át vicces tud maradni. Rásül a nick és a szerep a live emberre, ha túl soká csinálja.
Ez persze, EGY vélemény, sok sikert, sok olvasót! (és ezt komolyan mondom)

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.14. 09:48:47

@Levéltáros: az előző gondolathoz még, amit Frikk belinkelt, az például egy nagyon-nagy ötlet volt, én hónapokig röhögtem rajta, a két leszbi médiasulis kiscsaj, de kifújt.
és azért abban jóval több volt, nem a nemiszervek és egyéb testrészek szopogatása volt a humor fő forrása, voltak külső kommentelői, igaz, itt épp egy olyat linkelt be, amin nagyrészt magával beszélget, meg 2-3 másik taggal, de van rengeteg olyan post, ahol külsősök mozgatják a kommentsávot

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.14. 09:50:26

@Levéltáros: illetve most látom, jogy a másik linkben már főleg külsős kommentek vannak

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.03.14. 12:29:17

@Frick László Emlékzenekar:

Nem kezdesz el túltengeni a Kigondoltamon, egyesek kezdenek el alultengeni, de majd változik ez, mindig van hullámvölgy és hegy.

Nem altercsávókat soroltam fel, hanem a mai legnagyobb humoristákat, csak te még Palint nézel, azt hiszed, ő számít, nem véletlen, hogy sokkolódsz.

"Nem te tehetsz róla, egyszerűen gyanutlanul, mitsesejtve vagdaltál hozzám olyan frázisokat, amikkel tényleg a nagypofájú Felnőtt Bácsijaink szokták.. izé... próbálták a takony kezdők kedvét elvenni.. úgy 20 éve..."

Ezt most én mondom neked.

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.03.14. 12:35:26

@Budai Hella:

Vannak, akik a kommentek miatt olvassák a Kigondoltamot, de az tisztán látszik, hogy te sose leszel ilyen elvetemült :)

A Frikk előtti Frikket majd áttanulmányozom. Lehet, hogy azért fulladt ki, mert nem volt benne altesti poén :)

Budai Hella · http://holgyekorome.blog.hu/ 2011.03.14. 14:57:24

@Levéltáros: miért, az önmagában nem elég altesti, hogy két leszbi kiscsaj egyszemélyben?

A kommentolvasókhoz: vannak olyan tömegigények, amelyeket nem kell feltétlenül kielégíteni:D

Lev Alekszejevics Nyunyeszkij · http://evacuo.blog.hu/ 2011.03.14. 15:07:24

válság van és létezik, kétségbevonhatatlanul. demokrácia sosem volt és nem is lesz!

Frick László Emlékzenekar 2011.03.15. 07:09:57

@Levéltáros: Ez nem így működik a Jógyerekek Kiskátéja szerint, hanem úgy, hogy annak lesz jól igaza, aki előszüör vág, ezt már még az öreg SZDSZ-esek is jól tudták, akik az egyetlen igazság letéteményeseinek is hitték magukat, de közben, ha megfogták őket a vita során (pl honnan a faszomból tudfna valamit a termelőszövetkezetekről egy nem sasadi születésű, azaz herminamezei orvosgyerek...) akkor gyorsan előráéntották a "te az igazság egyetlen letéteményesének hiszed magad!" kezdetű klisét és akkor (ettől, hogy idejében rántottak..) jól igazuk lett. Neked most MÁSIK klisével kell vagdalóznod.

Az jutoitt még eszembe tegnap mosogatás közben, hogy a Ki'tam kommentjei is megérnének egy kanyart azügyben, hogy az emberek jönnek, mennek, elment Frikk oszt jön valaki más (de nálunk demokrácia van meg nincsen főnök, ezt mondta az egyik főnökasszonyom is, aki, amikor rádöbbent, hogy nem nyalnám ki nyalófóliával se a szivingerelésben elgyötört pináját, akkor besérült és kirúgott) Elmentem, oszt... csinálhatta a papírmunkát ingyen ő egyedül... hehehe.

Frick László Emlékzenekar 2011.03.15. 07:14:23

@Lev Alekszejevics Nyunyeszkij: Ott basszák el a jógyerekek, hogy azt hiszik, a gyeplőt a gombra akasztani az ugyanaz, mint lelőgatni és sssz!, meg ccccc! meg "gyeride" és "curikk" gyeplő nélkül irányítani. Ott van mindjárt pl a "piac majd szabályozza önmagát" című tévedése a magyar álliberális (maóista) bandának. Vagyis akkor már a rudas se húz, nemhogy a lógós, lerúgják a fejét a fuharosnak oszt kampó, kolbász. Csak a ló már nem természetes állat, hanem az emberrel csakis szimbizisban képes megélni. Pl egyik ló a másik lovat nem tudja vakarni meg a szőrét síkárkefélni így előbb -utóbb rühes lesz a lú és megdöglik időnek előtte.

Frick László Emlékzenekar 2011.03.15. 07:25:08

@Levéltáros: Az a problémám az anglo-saxo humorral, ismétlemm, hogy ha megpiszkáljuk, akkor zsidó humor. A Monthy Python sima jézusfikázása valamint Jézus jellegzetse zsidó humora -hát ez sem ízlés kérdése, hogy melyiket választom. A zsidó humor csúcsa amerikában (és ez nem angolszász humor!!) Joseph Heller. A németeknek is elég jó a humora,pl Felix Salten nagyon vicces csávó volt (és persze valamennyire zsidó. Dovlatov-ban sem az örmény vagy orosz humor dógozott, hanem a zsidó. (Olvasd el az Ezek vagyunk mi -ben a nagypapa képét) A zsidókon belül is nem a szefárdok az igazán viccesek, hanem az askenázik ( Woody Allen)
Ha már mindenképpen angolszász humort kell néznem, akkor legyen eredeti, Pitkin és a Carry on. Pynchon-nál tudatosan alakul így (Joyce az ír humor, ami NEM anglo-saxo...) Az igazi anglo-saxo eredeti original humor az, amikor a kiráőnduló iskolásoknak öltözött amerikai nyugdíjasok partraszállnak a világkörüli hajóúrton a Földközi tenger medencéjében és elkezdenek teliszájjal röhögni a 40 fokos árnyékban szövetnadrágban, zárt cipóben, begombolt ingnyakkal, siltes sapkában kávézó öreg halászokon. Az angol humor ennek a turbózott cizellája, ezen kéne röhögni. Ez MrBean is.

Sokan nagyon jól érzik magukat Londonban, pl lengyel csajokkal bérelnek közösen lakást, paki srácokkal dugnak mert vastag és állákony a farkuk, viszont hindukkal barátkoznak, mert azoik kedvesek és okosak is, nem akarom végigsorolni a palettát, de főleg azokon a helyeken élvezetes az angol multikalcs, ahol alig van angol és azok is írek vagy skótok vagy wales-iek.

Frick László Emlékzenekar 2011.03.15. 07:29:27

@Levéltáros: Ismered a mániám, miszerint a juhászok a legokosabb emberek. Hóhó, és akkor ugye az angol juhászat, ám az "angol juhászok" is vagy skótok vagy írek.

Másik kedvenc humoros emberem, Henri IV. meg ugye navarrai volt (és anyanyelve késő avagy mezei parasztlatin)

Frick László Emlékzenekar 2011.03.15. 07:36:07

@Levéltáros: Ez is ismétlés, de elővezetm már ezt a vesszőparipám is a ménesből, ugye az angolszász humor legnagyobb teljesítménye a Southpark... minden forradalom ennen koporsóját is barkácsolja, a Southpark csupán kétrétű (és nem hatrétű, mint a Spongyabob) , de még abból se veszi a zsűri az egyik réteget...

Eszembe jut még a MrBean-ről annyi, hogy én semmit se röhögök rajta, semmi nevetségest nem találok benne. Rowan Atkinson nem képes eljátszzani, mint hideg számító bacon-agyú dög, a csetlóbotló és mégis kis gonosz emberkét. Én feszt csak az imseretlen zoknimágnást látom, aki akkor adja talán még meggyőzően MrBeant, amikor a rendőr tilosban fogja...

Maszek. Simán csak székrekedésem van mostanában, ez a szómatikus ok a magyarázat arra, amit te humortalanságnak érzékelsz...

Cat Walk 2011.03.15. 08:17:35

@Frick László Emlékzenekar:
@Levéltáros:
már bánom, kár volt belepofáznom a kinyaltamos kommentügyekbe

a magánmegjegyzéshez
ha emlékszel, az előző blogoldalon is volt egy vezető bloggerina, aki rendszeresen írt az emésztéséről, persze, ezt csak úgy mondom

Levéltáros · http://leveltar.blog.hu/ 2011.03.15. 09:23:00

@Frick László Emlékzenekar:

Fene, megint tanultam valamit. Kéne egy kliségyűjtemény, hogy ne maradjak már mindig alul veled szemben. "Az egyetlen igazság letéteményesének hiszed magad" gyorsvágásra mi a megfelelő visszvágás?

Frick László Emlékzenekar 2011.03.16. 02:10:29

@Levéltáros: Ez olyan húzás a réthorikus vitákban , mint a su8sztermatt a sakkban.

A politikában , mint a sakkban is, a zseni azt lépteti a gyöngéval, amit ő akar, de úgy, hogy a kibicek a gyönge arcát ordéjják le, a gyönge viszont dörgöli a markát, véletlenül dojóhelyzetbe is került, aztán beszopja a susztermattot.

Rövidebb változata az arrogancia vádja, az győz, aki a másikat hamarabb arrogánsnak mondja. Az SZADZ-nél nem voltt arrogánsabb pártunk, de olyan sem, amelyik többször raffináltkodott vóna a learrogánsozással.
Gondolom, Merle írt egy vastagot a raffináltakról is (meg a brávókról is? )

Frick László Emlékzenekar 2011.03.16. 02:12:09

@Levéltáros: Az index korunk raffináltjainak és brávóinak hawájja. Csak Tóta nem tartozik egyik körbe sem.
Bár a konzervatórium most a legavasabb vágását beszopta.

Kétrét 2011.11.01. 22:40:02

Annyit még ehhez, hogy a komikumhoz főleg az kell, hogy az ember annyira át tudjon alakulni bármivé (Hofi öreg nénikévé, melóssá, korlátolt pártemberré), hogy megnevettessen. Ebben Hofi és a Monty Python is zseniálisak. Ahogy Hofi tudta mondani, öreg orvosként, hogy "csak egészség legyen, meg beteg", azt senki más úgy nem tudta/tudja. A Brian életében többek közt az is vicces, hogy az összes szereplő angol kispolgárként viselkedik, gondolom. Én legalábbis nagyokat nevettem rajta, és nem azért, mert illik.

Frick László Emlékzenekar 2011.11.03. 07:50:52

@Kétrét: Hát eggen. Csak ahhoz látni kel olyan orvos. Szóval parodizálni (megjeleníteni) csak az képes, aki ismeri a parodizálandót. Csakhogy az emberek és egyre inkább, a sajátfejükben élő kép paródiáját szeretnék látni. Egyre kevesebb a jelentősművész, aki azt a büdöset birja, ami szerinte élőemberek közt fenyegetné.

Kétrét 2011.11.03. 14:20:17

@Frick László Emlékzenekar: A mai standuposok közül Bödöcs Tibor is ilyen elvileg a zala megyei tudósításaival. De rajtuk (a mostani standuposokon) is érezni, hogy fáradnak, paneleket használnak. Mondjuk nehéz meló lehet.
Humor szempontjából nekem pl.a Pintér Béla társulat előadásai jöttek be, a Parasztoperán, ami épp ilyen élőemberközeli, könnyesre röhögtem magam.
Egy ideig akkor is, mikor elővettem KArinthy "Az első magyar fénymázkészítő" és a "Kergék", modern kiállításkritika írásait, de ez már elmúlt.
Képregényes humorban meg az Iznogoud a kedvencem, ez arról szól, hogy a nagyvezérnek az a rögeszméje, hogy ő akar lenni a kalifa a kalifa helyett, és különböző merényleteket talál ki a kalifa ellen. A dagi és lusta kalifa viszont meg van róla győződve, hogy Iznogoud a legjobb haverja, és mindig kitalál valamit, hogy szórakoztassa!
(Ez van rajzfilmen is, de képregényben jobb, az az eredeti).

Frick László Emlékzenekar 2011.11.11. 03:44:17

@Kétrét: Oda-vissza módon működik ez. Amikor kint áll az ember a szinpadon, éreznie kell, mi a szívási irány. De ha nincsen. Az emberek idegesek, nincs homorérzékük és ez cél is, hogy ne legyen,. A humor ugyanis lazít, testesít föl -kárbavész annyi szuakszerű laposrataposás, kétváltóba szorítás. A humor miatt egynél több választási lehetőség keletkezik, pl három.
süti beállítások módosítása