Mondanom sem kell, nem érdekelt a fogadás.
Kivilágos reggelre úgy felejtettem el, ahogy volt.
Nem mondom, hamm, mégha Krúdy idejéből való kis prepáról lett volna szó! Ma már, bizony, ma már: kettyintsd meg az anyját és felejtsd el a lányát. Érett nő? - mintha az embernek egy nagyvajling lágy, langyos tejbegrízbe kéne vájkálnia. És viszont: mit érünk mi a ganxtákhoz képest.
Bizony, bizony, ez még Voris Biannal is megesett az utolsó idejében, hogy az óriásivá duzzadt rutin, és a prámm, a páratlan rámm, a stílus, a forma! –egyéként senki sem hiszi el nagyon, de kövérkés karikásszemű ideges alak volt. Mármint a végefelé. A nyelvi megformálás erejének teljében.
A nagytál tejbegríz langyosan és csomómentesen? Fejletlen mellecskéik előtt hadonásznak: alkarjaikat bilincseli rózsásra súrolt ujjbegyeikkel: mekkora fasza van egy ganxtának.
Természetesen egy gangxta olyan, mint Padmen. Az nem baj, hogy a szövege kificamítja a rap ütemét. Ha egy ganxta mégis más, akkor Naza Noltáz féleség. N.N. egy színésznő fia, és meglehetősen későn arra tett, hogy akkor ő eljátszik egy magyar gengsztertípust. Ein echte ungarishe Bedjar. Az nem baj, hogy a csikósok Simsonnal járnak, farmerben és kínai edzőcipőben, strapára ugyan nullahetes ladát tartnak, de ünneplősnek egy előzősorozatú E-kategóriást.
Ha röviden kéne jellemeznem N.N-t, akkor: Éva Neoton. Soha nem hittük, hogy jöhet rosszabb.
Amikor Naza ganxtának teszi magát, az olyan, mint amikor Epregi Cséva, már erősen benne alkonyában, fókahangokat hallatott.
Martzi, a bedjar úgy vágódott irodalmunk egére, mint szelektív gyűjtőedénybe a kiürült selyemfény-vérmetál null-harminchármas üdítősdoboz. K-ra egy meglepetéssel. Ráadásul nem is az első széria.
Találkozhattam még igazi bedjarral. A Székely Gyürgy MGTSZ lóápolója volt. A Székely Gyürgy MGTSZ lóistállójáról ne beszéljünk. A korai magyar túristaipar agymenei, akik akkori százezrekben mérhető éjrópai körutazásokon tanulmányozták a kérdést, miközben a szenttamási ménest simán lemészárolták népgazdasági okokra hivatkozva, nem vették volna be. A bedjar megmutatta, merre álltak be a mercedesek és ódik. Egy fehér autóval jött a csajszi, lovagolt, ötszáz márkát fizetett. Jó lenne ide egy jó kis kúrós-szopós jelenetet ide beapplikálni -kiderült azonban, hogy az eset sokkal tragikusabb volt annál, semhogy illdomosan lehetne ábrázolni: a csaj még a harmadik évben is csak épphogy simogatni hagyta magát, papírokat intézett, és szerelmében eszét vesztvén még azt is vállalta volna, hogy letelepedik Magyarországon.
A neobedjarok berobbanása a halpiacra sokakat irritál. A minimumszintet sem teljesítik, ráadásul értékek elől veszik el a fényt és a levegőt.
De mit lehet tenni, ha egy kölyöktarajas magyar benzinkutastól nem indulnak be a vén mamák. Csak a szilajság, a frissesség. A bő kék tschikosgatya szárában szökken föl a képzelet. De mint a romantika elsőidejében: csakis a beteljesületlenség izgalma az igazi! –Oh, de ne történjen semmi! A történetlenségi kúrzus ugyan hivatalosan már lefújva, mégis, azért jobb, ha nem történik semmi. Mire való a nyelvi megformálás ereje! Majd az kiragadja a az elképzelhetetlen, mert tökismeretlen valóságból a figurát, gyócsgatyát ad rá, patyolat inget, izombarázdáktól kockázott has. És: Jaj, csak elő ne vegye. Titokban alkarjukon méricskélik, méricskélik föl, le, mekkora is lehet neki, de jaj! Gyenge kis selymecskéjük ne reccsenne belé. –A langyos –csomós tejbegríz.
Ezek az ótörök szavak! Alma, túró, köcsög –a betyár is, persze!
Fiatal csellengő legény. Ism.: gyócsgatya, gyócsüng, fínyes csizma. Csillagszem, ráró.
Mintahogy általában a csárdanevek is: Kaparó, Csüllög, Morgó, Kiskéses. Körülszaros. Az ember, ha ezret áttúr, egy: Novella csárda! Talán időszaki, kurtakocsma, rövidecske? Honnan van ez a név? Na, egy ilyen találtnevű Novella csárdában aztán! Kartonpapírra gipsszel paticsolt műfalak, műfények, műbor, műbakfitty.
Falásó, csehülő, kapca, futó. Majd mind futóbetyár volt csak. Futkosó. Betyárbecsület. A szegényasszony egyetlen tyúkját is, félfővetlen befalta sütetlen. Aztán a polturák kilaját otthagyván futott el.
Fényes nappal, az ismerős kocsis ostortartó kezefejivel igazított a kalapján, erre a betyár előlépett, a vastag tőzsérnek aggyonistenje: Hocsza az úr azt a bibliát! Kiolvasta belőle mind a bankókat! Mertpersze a bibliába ablak vót vágva, abban gurigázva a bankók. Aztán az ilyen híres kocsisoknak nagy keletje lett: Hogy a betyárok is annyira tisztelik, ért velök, hogy nem vágják el at útas nyakát. Minthogy a kocsisok persze minden csárdömögi kis akásziásra úgy mutattak hátra: Ej, de mennyi útas is fekszik ottan, azoknak mind a betyárok köszöntek jóccakát!
Avatatlan a gatyát csak igen meg se próbállatták. Elébb gyenge faggyúval kíel –belül megkenyegették, aztán jó ezüstös fahamuban meghempergették, aztán megint megvonyták faggyúval, megin meghempergették s ígyen, négyszer s ötödször is, míg megált szinte magában is. Csak az árokzsír is meg nem ette. Ha mán sok vót, lefenyte rúla. Az aztán el nem ázott két sziget közibe. Három, sőt négy esztendőket viselte. Hanem az ümmög, az bizony magazsírján fínylett, mán ennyihány hónapokra is, mint a csikóbűr. Akkor a hajaknak kenyése a faggyúval. Aztán a futó néha igen elálldingált –hogy a pöcegödörben avagy a ganajt magára húzván avagy a hidlásba is sokszor béfeküdvén.
A mi Marcinkat is, hogyne: Pistának nevezik.
![bulivan [regényrészlet]](https://m.blog.hu/rsc/mobile/apple-touch-icon.png){kind=icon}