Kezdetekben úgy voltam a Spongyabob Schwammkopf (Squarepants/ Kockanadrág) rajzfimsorozattal, mint a FIDESZ vezérkara az internetes médiával és azon  belül az Index Konszern [lap + más vállalatok]  szerepével. Néha a szállodaiszobámban mellényomtam az ingyenes pornócsatornának és akkor a mesetévécsatornára tévedtem és így a tökéletesen szőrmentes környezetben a porszáraz hímtagoknak a tökéletsen steril vaginákban/végbelekben való csuszakodása helyett mindenféle mókásnak hitt és gyerekeknek szánt rajzfilmecskék kockái közepette megláttam ezt a vizuális fertelmet is.

 

A színek borzalmasak, hátmég a formák, mehet ez is a levesbe a dinnyeszeletkék váltogatásával elúszóháttérelőtt mozdulatlan beszélős japán médiamérnöki irodák által Dél_koreában és a különböző kínákban gyártatott rajfilmsorozatokal egy édessavanyú csípóslevesbe. Köztudomású, hogy az európai tepsiszem tülökorroknak kifejleszettt csípóssavanyúleves lényegében a konyhaihulladékok és csirkebőr meg csontok és a tegnapi apróhúsmaradékok [magyarul brassói] összefőzéséből keletkezik, ha előző nap nem maradt csirkehús, akkor néha  tofu is kerül bele.

 

Nem tudom már mikor, részeg nem lehettem, hiszen zenekarunk névadójához hasonlóan   már régesrég nem piálok, valamint nem szedek semmit és nem anyagozom, szóval fogalmam sincsen, miokból, talán azért, mert én a műűűvelt magyar értelmiseggek szokásaival elentétben csak olyasmit kritizálok, amit ismerek is, talán tehát azért, mert széjjel akartam fikázni ezt a selej kis semmiségnek és ízléstelen baromkodásnak gondolt micsodát, megnéztem egy epizódját és úgy jártam, mint amikor először hallottam Frank Zappa zenéjét: Ettől kell annyira odáig lenni? –na jó, akkor még valamit. Megnéztem még egy Spongebob Schwammkopfot. Aztán még egyet. Szemben Frank Zappa munkásságával, azt találtam, hogy a Spongebob Schwammkopf egyik epizódja pont olyan, mint a másik. Ide kínálkozik egy könnyű és jellegzetesen kb annyira nem is igaz fáy-szerű sókriticista poen, miszerint azért annyira nem tud egyforma lenni két Spongyabob epizód, mint két Frank Zappa gitárszóló. (Ez az az eset, amikor egy Stahl Konyhája kritikus három egész Stahl konyhája epizódott perget FFWD a viedóján és feltűnik neki egy kövér tokás fürtösfejű figura, de aztán elhessegeti, hogy rémeket lát, elég lesz neki egy aranyérrepesztő  maksazoltáni humorral átszőtt Stahl-paródiát megnézni, azon legalább röhögni is lehet)

 

Egyszercsak azt kellett bevallanom magamnak, hogy Spongyabob rajongó lettem. A mátrai szálló szomszéd szobájának nyitott ablaka tükröződésében láttam, hogy a két pénzéhességében bármire képes lány egyike van csak a szobában és egy ingyenes pornófilmből azt próbálja megtanulni, hogyan kell szopni. Egy pillantás a képernyőre és egy a hüvelykujjára, ami a Fundaróka Meeting Fő atyamesterének a farkát modellezte volna. Néha tövig is bekapta a hüvelykujját, miközben homlokbőrét hullámoztatva a képernyőt nézte, a színésznő mint produkálja a vizuális termékhez előírt artikulációs mozdulatokat az ismert és felülbírálhatatlan sorrend szerint. Lenéztem a parkolóba és láthattam, hogy a Fundaróka Piramis felsőharmada alsószéle közepén ismert főatyamestert éppen két csaj fűzi a fundarókaezüst limuzinja faránál, a vélhetően "főiskolát" végzett fiatal pénzéhes szukák  mozdulataiból arra következtettem, hogy egy hármas jakuzzi-szvingerpartiban gondolkodnak, pezsgővel. (A pezsgő a szénsavazott szesszel elérhető könnyű kis eufóriáik megszerzésére kellett, hátha akkor nem találják az Atyamester meggykompóttal díszes tejberizsa szerű pofáját annyira undorítónak…)

 

Jó, akkor legyen még egy Spongyabob. A német meseadó zsinórban valami hat-nyolc   Spongyabobot leadott.

 

A szünetben átnéztem az ablak tükörére, hol tart a csaj, éppen a randibugyijáról harapta le a cimkét rögzítő vékonyka damilt. Nagyanyám nem csinált volna ilyet, nem csak azért, mert soha nem kellett neki randibugyi, hanem azért is, mert még kolduszegény korában a saját két kezével készített, s ilyenminőségében vadiúj alsóneműjét sem vette föl anélkül, hogy kimosta volna, nemhogy egy olasz mérnöki iroda által Kínában 100% silky   cimkével ellátottan megrendelt „Made in Italy” műszálas fehérneműt.

 

Snitt, teltek az évek, és ott tartunk, hogy már magyar változatban (azaz szöveggel) nézem a Spongyabobot, Sandy magyarhangja  Kisfalvi Krisztina.

 

 

Igen hamar megállapítottam a Spongyabob népszerűségének a titkát, meg azt is, hogy miért +6 –os karikával vetítik. 6-8 epizód után rájöttem, hogy a karakterek a végsőkig lecsupaszított emberi alapverziók. Spongyabob az édes műhülye, Patrik az álprimitív pszeudobuta, Tunyacsáp az átlag magasankvalifikált és műűvelt, valójában igazi műűvészi kvalitásokkal rendelkező megnemértett értelmiségi, akinek az élete A Nagy Regény megírása helyett [Tunyacsáp esetében ez egy Sztravinszkij verseny klarinétra átdolgozott előadása Bayreuth-ban, K. Friederike Wagner rendezésében] állandóan favágómunkát kell végeznie, pl televíziós szerkesztő munkát vagy ő a Blikk főszerkesztője vagy Azurák Csaba-ként kell négerről negyedórákon át kimeredt szemmel baleseteket, tűzeseteket vízkárt és Oscar’t olvasgálnia. Holott qualitásai alapján neki kellene  minimum televízióelnökké lennie. Vagy ha nőnek születik, akkor most ő van kitalálva a legbefolyásosabb Ötven Magyar Nő című sajtótermékbe egynek a megszámlálhatatlanulsok ismerhető befolyásosnő  közül.

 

Az a szerencsém, hogy félműveltnek és bunkóparasztnak születtem.Ha nekem is olyan apám lett volna, mint Esterházy Péternek, aki az ötéves fiait tréfás (és bizony spongyabobientású gyermekiességgel!!!) keretek között nevelte az ikes igék meg az eßzeug helyes használatára, akkor nem lennék képes rendesen végignézni egy Spongyabobot sem, nemhogy hetvenet. A deresedő borostával slankított pofaszalonnám bedagasztaná a szemrésemet annyira, hogy még azt se tudnám megmondani, hány éves Spongyabob, úgy saccperkáb 2-3 év.

 

 

Aki megtanulja a Homo Sapiens 123 arctípusának a megrajzolását, az akár a mazsolára valót is megkeresi a mindennapi kuglófjába utcai portrérajzolóként. Hiszen az emberek a legkevésbé szenvedhetik azt, ha a portréjuk valóban is hasonlít rájuk. Viszont mások portréjával mindig is elégedetlenek, túlságosan szépítőnek tartják az ábrázolást. Ha ellenben azt a homosapienst nagyon útálják, akkor semmi sem elég a pofázmányába kenyve széjjel.

 

Mi persze jót röhögünk Tunyacsápon, mert mi őt olyannak látjuk, amilyen.

 

 

Tunyacsáp szellemes, olyan valamivel tekint a világra, ami a szótárakban a cinikus szó kifejtése.

 

Egyszer be akartam nyalni a halálos ellenségemnek, egy tunyacsápnak és földicsértem őt künikósz-i szemléletűnek [bizonyos kérdésekben] –mondhatom, ezzel aztán végképpen magamra haragítottam.

 

A cinikus kifejezés enyhén divatja múlt, úgy 1995. óta feljövőben, 2005. óta pedig egyre nyilvánvalóbban is: a magyar értelmiségi elsősorban geci szeretne lenni. Azaz némi spleen-ből tekinteni a világra, relativizálni az értékeket, ezek között természetesen saját magát is valamiféle önironikusnak tűnő szkafanderszerűséggel megvédelmezni, izolálni. Erre azért van szükség, mert a világ a tunyacsápizmushoz való méltatlansága és hozzá-fejletlensége miatt [külön elnézést kérek itt a múlt századi haladó német filozófiai iskolák szószörnyeit karikírozó szavaimért]  … tehát a világ maradi és fejletlen része a korszerű tunyacsápizmusra roszul reagál s a fáy_szerű sókriticistát, pl az olyan birkaszakértőt, aki egyébként juhászati analfabéta és azt hiszi, hogy a birka az a juh kevésbé fennkölt szinonimje, egyszerűen a képzzetlen és tahó, nyolc osztályt sem végzett nyájajuhász orrbaveri.

Szemléltetésképpen: Stahl Judit nem hadakozik azokkal a Stahl Konyhája bíráló fáy-szerű sókriticistákkal, akik szorgos munkájukkal elérték azt, hogy a konyhaművészeti kérdsekben enyhén frusztrálódó magyar értelmiségi nő elhiggye azt, hogy a „paródiáikban” ábrázolt Stahl Konyhája az a 3 perc, amit a maksaiánus [=hírcsárdász] nyomorultak összesen láttak. Illetvehát a tunyacsápizmusnak az a másik lényege, hogy ezek a hiedelmek hólabdaszerűek, azaz a következő, Stahl rovására tréfálkozó már 2 mp-et sem néz meg a Stahl konyhájából, hanem a mag-paródiát alakítja át egy picit és tálalja sajátként.

 

El kell ismernem, hogy a Spongyabob-nak készítője nem, maxxx egységsugarú felhasználója lehetek -a bekajálói szint. Megpróbáltam a magam Spongebob World –jét modelezni, de 77 karakternél nem voltam képes szűkebbre venni a kíínálatot.

 

 

 

Sandy pl a Sophia, azaz Pallas Athene, azaz a csaknem ivarérett, de még nemisége lényegére nem ébredő leányka, aki pedig már szinte nő. Már van annyira felnőtt-ostoba, hogy bikinifelsőt kössön éshogy szoknyácskájával a szexuális hatást, amit éppenséggel elkerülni szeretne, csak fokozza. Persze majd 32 éves kislánykorában ugyanúgy szeretné is, hogy jólszellőzzön a puncija, meg tetteti is magát hülyelyánynak álcsudálkozásban, amikor a sok spongyabobienitását megjátszó tunyacsáp utána nyúlkál. De a mi 34 évesen is 12 éves elmével mitsesejtő Szandi Csovink  teljesen épelméjű. Akinek vannak vagy voltak kamasz lányai vagy pedagógus, tudja, miről beszélek. Felnőtt nő viszont ritka-ritka, aki vissza merészel csak emlékezni is élete eme bájosan oktondi korszakára. Meghát Sandy annyiban karikatúra is, hogy korunk europid (és a mongoloidok is zárkóznak ám erősen!!) női felnőtten és bőségesen az ivarérettség élethetedeiben is kb elmennek Sandy-nak. Legalábbis sandysták. Sőt, a maimarketing gyúr is erre a felnőttnői beszűkült fogyasztói butaságra és korlátozhatóságra.

 

A Spongyabob mellékes karakterei is egy-egy miniatűr tökélyek, pl MsPuff nem más, mint a modern polgári pedagógia zanzája Pestalozzitól Rudolf Steinerig. Akit érdekel ez a kör, szivesen elszórakoztatom a kommentoszlopban, lapozzunk a képeskönyvben tovább.

 

A rák persze a kapzsi főnök. Az egyik epizódban pedig teljesülnek a plankton vágyai és jól megtudjuk, mivé lesz egy Óriás Plankton.

 

Egy Tárki-típusú , síkendrei, azaz tettetetten spongyabobiánus, ámde nódfelett tunyacsápi ügyességel öszeállított, 77 magasfokú, a Spongyabob Kockanadrág animációs sporozatot valamennyire ismerő jelentős értelmiségi lekérdezésével kideríthető, hogy a magyar szellemi nagyságok sarokbaszorítván és összesen a két lehetőség közül választván spongyaboboknak képzelik magukat.

 

 

 

 

Természetesen van olyan epizód, amiben Tunyacsáp egy kis baleset következtében majdnem végig a spongyabobienitás mélységeiben lubickol. De amúgy , az epizódok döntőhányadában (ti az összestöbbiben) a jól számító, ügyes és okos és folyamatosan nyertes tunyapáiánus életet éli. Mivel meséről van szó, Spongyabob számtalanszor győzedelmeskedik Tunyacsápon, de mivel az élet különben nem mese és főleg nem gyerekeknek, ezért nem is történik semmi és Spongyabob egyébként hóttreál mindig is ott szív hátul a konyha olajfüstgőzében, míg Tunyacsáp éli a mindig is jólszímító magasfoku értelmiseggek gyöngyéletét a kasszában.

 

Mint minden bezzegamerikai filmtermékben, A Squarepants-ban is lappang egy kalambóné (vagy Petrocelli háza) típusú feszültségfenntartó rejtély, ez a herkentyűburger titkos receptje. Én olyan nagy Spongyabob (a rajzfilmsorozat) rajongó vagyok, hogy még ennek a hamburgernek a receptjét is megtudtam, természetesen a sorozatból, benne van ugyanis, aki szeretné tudni, ugyanúgy megtudhatja azt is, hány éves Spongyabob vagy azt is, hogy fognak-e a végén dugni Sandy-val.

 

Ha egy búcsúban vagy vásárban járok vagy falunapon vagy a buzifelvonulás mellékén, soha nem vásárolok  felfújható Spongyabobot, mert az a tunyacsápizmó egyik biztos jele.

 

Én természetesen, én magam is kitöltöttem a kérdőívemet. Én vagyok az egyetlen a 77-ből, vagyis a 78-ik (szakszerű mintavétel mindig tartalmaz a várható(!) hibaszázaléknak megfelelő plusz lekérdezéseket) aki tunyacsápnak ikszeltem be magamat. Én egy tunyacsáp vagyok. A megkérdezett 77 magasfokú értelmisegg mind spongyabobnak ikszelte magát. Ha a  kommentoszlopban megkérdezed, szerintem te ki vagy, akkor ha férfi vagy, biztos, hogy tunyacsáp, esetleg a nőneműek között akadhat egy-egy MsPuff vagy pedig sandysta.

 

Egy ideje az egyik legszórakoztatóbb epizódnak azt tartom, amiben Spongyabob Elvágyódásainak mezejére (azaz a Medúzamezőre) emigrál. Van ugyanis nekem egy nagyon-nagyon jó lelkibarátom, akivel meg is beszéltük, hogy az ő Medúzamezeje helyett az én medúzamezőmre emigrálunk ebből a fojtogatóan üde tunyacsápizmusból. A medúzamezős epizódot pont tán a témával kapcsolatos levélváltásunk után vetítették és mint egy rendesen okkult tunyacsáp, persze sorszerű figyelmeztetést is láttam ebben, na, jól megkapta a tipikus értelmiseggi elvágyódásunk ebben az epizódban a magáét.