a történet első része INNEN CSLAFFAN

[ a vég, szám nélkül,  ]

 

Ugyanolyan, ugyanolyan este volt. Fanni már megszokta a munkát és mindent. Megértette, hogy egészen vették meg. A szőreit le kellett borotválnia. Unhygiénikus. A főnök férje, igen értelmesen, irodalmi eszközök igénybevételével mutatta meg, úgy rajzolt az enteriőrbe művészien beletervezett kétnégyzetméteres kőmetszetlapra, amit alulról világított meg 2000watt sejtelmessé, mint Jézus Mária Magdolna lábai előtt a porba, úgy rajzolt a gazda, mennyi volt Kosztolányi idejében a 15 pengő, mit lehetett azért kapni, mennyiért szoptak a masamódlányok a kapualjakban és mennyiért a kimenős cselédlányok, miért nézett úgy ki a hazalátogató Édes Anna, mint egy kopottas   postáskisasszony, látszott annyival öregebbnek, hogy csókolomot köszönt neki Jánki bonyó, a nyugalmazott bóbo (éstehát és lényegében egy másik értelmiségi nő, vagyis  a másik, hiszen u.p. a szomszéd falu, Topolya volt)

 

A főnökasszony a honlapot mutatta meg és a művészi aktokat. Vettek laptopot is Fanninak, ezt is, majd, mint az egy élet szerencséjét mind, magával viheti, a tárgyakat, a halálfejes zoknikat, mind a könyveket, a bútort, a stafírt és a banki kivonatlevelekből azokat, amik a kártyája után jártak, felbontva bár, de megkapta gazdáitól.

 

Igen, mindent és azt is meg kellett tennie, de ez a minden úgy alakult, mint egy háború vagy népnevelő ateista pogrom, nem volt tervbe véve a minden, csak alakult úgy. Az első szerzetes még igyekeztében esett el s szakadt be a tarra borotvált feje, erre a többi hisztérikusan reagált s a népnevelők nem tehettek más, tüzelni kellett, valami meggyulladt, aztán por kavarodott, majd keveredett füsttel egybe és később az  áldozatok számát fölnagyította az ellenséges nyugati propaganda és a csankajsekista gépezet.  

Szúróspulóverérzetű szeptemberi kánikula volt ez is, nem értette, egy este miért is, miért is délben kezdődik meg. „Azért drágám, mutasd magad, mert a kis Szamantácska, az áártatlan kis popsitündéré az is délután négykor kezdődött, de egy picit te több vagy, ugye? Azt mondják, nagyon okos vagy és félszavakból értsz, én a negyedeket szeretem" - mondta a főnöknő és ezt a noteszlapot nem írom tovább.

 

Az előkészületek során fémek koccantak üveglapon, antiszeptikus, nemporóz fürdőszobai bio műmárványon sikkant valami éles, ragacsok, szőr, kellemetlen érzetek és égő bőr, szaru, haj. (Hátul a főnökasszony, aki szájában, mintha rózsaszálat, egy valamire szolgáló hosszú micsodát fogott, mint az inkák békevarja a pálmaágat az Özönvíz Hajósának…)

 

Rázd a picsád, azért fizetlek ! –fitogtatta valaki a műveltségét, állítólag egy Esterházy darabból, amit Alföldi rendezett - de ez a mikulás környékén már.

 

Évek teltek el azóta –túlélte Édes Annát, mármint a szolgálati idejét/amennyit szolgált. A gazda el is magyarázta,   Édes Anna ostoba volt. Kosztolányi pedig orvos és nem bíró. Ő nem ítél. Ezt nyíltan mondja el Kosztolányi a végén, sajnálnunk nekünk lehet vagy kell vagy szorulunk még rá a sajnálatunkra, viszont egészen más a helyzet, ha mi is a fasznak azon az oldalán állunk, mint az amerikaigonzóújságírás, tehát kapatunk be és nem megszívjuk. Vagyis vagy beállsz a sorba fiam vagy ki vagy rúgva.

 

Nem lesz rossz, ezt is megtanulod, és ha szabadulsz, még eggyel több szakmád lesz! –mondta gonoszul a gazdaasszony. Úgy számolta ujjain, hogy a gyűrűstől a mutatóig csak hmm, hümm, és hümmhümm! és csak a hüvelykénél szólt megint: „és könyvelő.”

 

Járt fönt a könyvelő is, egy furcsa, férfinek látszó nő, piros-fehérkockás favágóingben, férfizakóban, férfinadrágban és diákiskolai lányegyenruhához tartozó kerekorrú cipőben, aminek azért volt egy kisebb sarokemelése a miheztartás végett. A hangja a nőnek rekedtes, de a frizurája divatos. „Maga kontíroz, maga a nemgondolkodó a folyamatban. A könyveléshez drágám nagyon keveset kell gondolkodni, de az az én reszortom jó? Ha eszébe jutna valami munka közben, hívjon, hagy gondolkodjam én, az nem jó, ha maga spekulálni kezd! Így jól leszünk, kispajtás!” Fannit bosszantotta ez a kispajtás.

 

A revolver egy hancúr után maradt és Fanni takarítás közben találta meg. Oda se nézve igyekezett a sok szir - ritkán és valóban - szart meg a ruhadarabokat, sokszor tényleg darabokat csak, de néha egészen jókat, épeket, amiket csak ki kellett volna mosni. „Meg ne próbálja fiam, itt minden le van írva, megköltségelve, még ez is itt, ni!” –Mutatott valamit a főnökasszony, de Fanni a szeme sarkából csak a lóbálás árnyait látta sihh és suhh.

 

A házikenyerekkel vissza a biofarmról megállt a kazlaknál és egyet lőtt a revolverrel. Mindent úgy csinált , mint a filmeken és minden olyan is volt, csak azt furcsállta, hogy a dörrenést nem hallja, csak egy néma pjúúúúúú-t.. Még a tárat is úgy dobta ki, mint Bruce Willis, csak ebben még öt- nem, hat!-  lövedék volt. Fölvette a fűből a tárat és külön eltette a retiküljébe.  

 

Fanni túl sok időt töltött teljesen egyedül a legújabb divatnak megfelelő , tökéletesen művészi, tehát teljesen embertelen házban.

Sokszor a lábszárát verte a kérlelhetetlenül antigiccs élekbee és avangár recopy, újravágott, voltmárilyen és akkorisminek sarkokba.

 

A combját ölteni kellett. Kifordúlt a rúzs vara alól a főnökasszony szája.

 

Néha visszolvasta magukat az önálló domainnevű, de lényegi részeiben blog-ból. Senkivel nem osztozó nyilvános magánblog privát és még azonbelül is kódolt részek.

Néha Fanninak eszébe jutott, hogy szeretné megölni magát. Néha megelőzték a cellatársai, máskor nem is igyekeztek megakadályozni, csak annyit szóltak unottan az éjszakai matatására: „Ennyi hűhó egy erősfelindulásért?” Máskor, amikor valami résen hidegfoszlány úszott a levegőben, pl

 

A főnökasszony a lakkfekete ajtóknál állt, a vörös szekrényénél. Azt mondta a főnökasszony, bármelyik asztalos átpácolja majd neki őzbarnára. Majd, ha a szolgálat véget ért. Nem látta a főnökasszonynak csa a tarkóját néha kivillanni, a kócos lányfrizura tincseit a tarkóján, mint amikor kislánykorában a kutyájuk tyúkot evett és a tyúk egyébként ép teste üregében szorgoskodott a tarkó, illetve látta így szorgoskodni a főnökasszony tarkóját combok (a visszereket leplező KötelezőHarisnyák).

 

A gazda erről is részletesen beszélt neki, a férfigondolkodás, a tudat napfogyatkozás szerű teljes beszűkülése, az összpontosítás, ez ösztön, az elragadó hév, valami a vérnyomással, a szívverésszaporulat túlmegy egy határon, de utána viszont a lábujjait csókolgatta, sőt szopogatta egyenként és ez a fájdalomnál sokszorta rosszabb volt. Mélyen undorította, hogy egy olyan férfi teszi, aki nem szereti őt.

 

Igen, volt összesen a négy év alatt hét szerelme is, cseteltek, a barátja barátnőjének a pasija, egy koncerte egyetemista srác, szerelmes is volt ezekbe, kis mitsesejtő hülyék, nézte őket, és szerette volna, ha ők szopogatják végig, és a szavakat nem akarta kimondani, az egyik fiú olyan lelkesen vetette rá magát félreértésében, hogy a szája fölrepedt.

Meglepte a revolver súlya, a latolgatható tömeg, holott próbálta már, éshogy nem volt hideg vagy rideg, hanem valami szerv, kisállat, növény, egy yukka szára, amit ki kellet vinnie, de még se érdes, vagy valami hal. A főnökasszony, ahogy az alul is meztelen nők ösztönből a mellüket s nem ölüket védik, úgy a revolver előtt pedig az ölük előtt, lent kaszálnak, pjúúú, pjúúú, pjú-pjú és pjú és mégegypjú.. utólag számolta vissza,  egy és még hat, az hét, nem szól már a hétlövetű.

 

A rendőrségen megint a minden szót használták, mindent le kellett írnia. Fölös hangokat nyomatékosítottak a szóban, mintha régi héber név jutalomtagja lehetne, pl amit Avram kapott jómagaviseletéért az Úr-tól. „Olvassák el a blogban!” „Na, nem lógunk, fiam!” mondta a zászlósnő. Alig néhány évvel idősebb. Aztán mosolyogva biztatta, az erős felindulás, két év.

 

Néhány hét múlva, egy keddi nap délután, még messze, messze a dél előtt, a nap vége beláthatatlanul messze, írta és írta, írta a mindent, hogyan lesz többezer oldal a peranyag, amit majd, és hogyan nyálaznak át. Fannit is meglepték a szavai, valószínű, fáradságában nem figyelt, kiszaladt a száján és nem volt képes visszatartani.

 

És mi lesz az én mindenemmel, amiért megdolgoztam, az én pénzemmel, ami és a bútorok?” A zászlósnő felnézett az magazinból, amit lapozgatott. „Nem érti, hogy minden fölhasználható maga ellen?!” Egy újabb minden, amit még eddig nem hallott. Később enyhült a zászlósnő és a saját hangján tette hozzá: „Azt az örökösökkel kell megtárgyalnod majd, Lizi!” Ha tegezte, cserébe Lizinek szólította.

 

Fanni jókislányülésbe homorítva hátát, írta tovább s elnézvén előre a hónapokat még, mint dobozokat, dobozok kígyózó, dobozok beláthatatlan, dobozok dombokon túli menetét, egyik doboz a tavaly még divatos El Caminó, ahová elvitték magukkal, ahol a kislányuk volt.

(az a jelenet, mi történt minden, minden este, mik, a motelekben, kitépve, eldobva, szitkozódván)

Jó hamar szültél, Kittikém! –mondta a zarándoktársa a főnökasszonynak hitetlenkedve. Fanni ekkor merészen, vércukra leesett az izgalom miatt, szinte lebegvén ennen vakmerőségétől, sziszegte oda a főnökasszonynak: „Nemhogy örülnél, anyu!”

 vizsgálat folyamatában  mindig elvéreznie-nek hallotta. És ekkor is. Magát a halot főnökaszonyt nem látta, az utolsó kép, ahogy rémesen hosszú ujakkal az öle előtt, leresztett karokkal, kaszál.

 

Az ügyvéd, akit az örökösök fizetnek, biztatja. Eltelik a gyászév, meglesz az ítélet és majd fölveti nekik. Fölveti a vagyon. Fölveti puffadt hulláját a víz és fölakad a parti galériaerdőben s az ár után utt pukkadozik (álmában, saját vízihullájról, békahasa volt piros, ezüst  pöttyekkel). Legalább a személyes holmiját, az is egy vagyon. És végülis a pénz és végülis minden érvét latba vetve –ekkor egy képzelt oszlopot, a periratokét mutatta a levegőben, a csipejéig ért. (Ebből ujjnyi csak a ballisztikai szakértőké.)

 

A pjú, a pjúpjúk – ezeket nem is hallotta már. Csaknem annyira távoliak voltak a pjú-pjúk, hogy nem is hitte el. Hamint a nyaralásokat. Mindent erről is, a nyaralásokról, el kellet mesélnie. A könyvtárosnőnek (aki egy hátszeles, ismert művész unokahúga keresztbeírás a noteszlap margóján)  megmutatta az álblogot. „Olvasd nyugodtan, én nem vagyok már benne!” Történetei, de még az említése is átment privátba és azt a bejegyzést, ami róla szólt a nyilvánosságnak egy hozzá igen hasonló modellszépségű lány aktfotóival, csöndben levették.

 

Ő is azt hazudta, hogy majd hazamegy. Jólesett ríkatni a többieket a hazai szőlős, gyümölcsös löszhótok képeivel. Az egyre idegenebb nyelvű löszhót -nak lesz, hát! íze lett itt az egyre kevésbé idegen-ben..

 (keresztbeírás a margón, ami nincs másszínűtollal)

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.06.12. 08:09 3 komment

Címkék: keserű fanni

 Esti Kornélnak

Szögletes Zárójel, a gyűlöltimádott politikus repülőn menekült az oszágból –mesélik. Igazából azonban vonathoz inalt. Zakó nélkül, hogy lezsernek és lendületesen fiatalosnak hasson, mint aki mintegy mellékesen. Csillagkerekű sportbatárja nem keltett feltűnést a pályaudvar előtt, azt hitték, szír pénzváltó érkezett. Szögletes Zárójel –ide mindenki írja be képzeletében a politikai főember nevét, akit gyűlöl. Semmit nem csomagolt, jóformán csak pár dossziét vitt magával, a cégei papírjait. Utána nem pottyantak ékszerek a Vérmezőre, mint Kun Béla mesebeli gépéből. Kun Béla ugyanis vasúton távozott.
 
Igazából hostessként alkalmazták, azonban a főnökasszony a bálra ereszkedő késő délután kivette a cicamicák közül. Fannin a miniszoknya lógott, mint valami gatya. Tartása egyenes, mellei szépek, a többi lány között azonban görnyedtnek hatott, s mozgása mackósan nehézkesnek. A főnökasszony meglátta: „Te mit keresel itt? -sipirc!”
 
Keserű Fanninak nem volt fogalma a politikáról. A Fanni nevet Radnóti Miklósné után kapta. Fanni anyja magyart tanított egy jugoszláv iskolában. A gyerekeknek jogukban állt magyart tanulni. A szülők még beszéltek magyarul. Más szülőknek pedig a neve volt magyaros. Ha beszó  a gyerök mogyórt, talán jobbón bódogú odafő Mogyórban. A legtöbb gyerek szerbül beszélt csak kötöszavaik és a névelők voltak magyarok, nomeg a számnevek. Legszebben azok a mogyorók beszének magyarul, akik szerb nylven gyógypedagógia alanyok, szinte idióták, nem veszik fel őket még szakiskolába se, mehetnek napszámosnak.  
 
Fanni hibátlanul beszél magyarul. Szerbül is. Amikó legyüttek a mogyorók Mogyorbú, nemzetiségi esten a crnagorac számba állt. Piros-zöld crnagorac viseletben énekelte: Crna Gora Crna Gora. A crnagoracok fájdalmas vágyódása a Fekete Hegyek után. Titó A Győzelem után a svóbok és mogyorókok házaiba meg földjeire crna gorácokat telepítetett erőszakkal.
 
Fanni örült, hogy a főnökasszony kivágta a cicusok közül. Azonnal kilépett a miniszoknyából. A főnökasszony azonban karon ragadta és átvezette a másik terembe: csupa fiú közé. A fiúk öltözködtek éppen: pincérnek be. Volt két idősebb figura, akik a pincérség alapfogásait mutatták azoknak, akik már nagyjából felöltöztek. A hőségre tekintettel nem kellett zakót venni. Egy tornafogas kerítette el a terem sarkát, ott kucorogtak a padon a felszolgálólányok. Többnyire kövérek. Az egyik babaarcú. A főnökasszony végigmérte a bugyiban , sötöt nejlonharisnyában és blúzban ácsorgó Fannit, majd átment a terem sarkába és az asztalon maradt nadrágok között kezdett válogatni. Talált egy 44-eset. Hozzá egy mellényt. Mindegyik viseletes, dohány, pörkölt és izzadságszagú. Fannihoz dobta minden szó nélkül. A babaarcú lány mutatta, az ő lába is pici, 36-os, vegye föl az edzőcipőjét a magassarkú helyett, majdnem fekete.
 
Az edzőcipő egy számmal nagyobb volt, Fanni lába kijárt belőle.
 
Eközben Szögletes Zárójel a lenyugvó nap felé köszöntötte borát. A vonat időnként olyan közel száguldott az autópályához, hogy ki lehetett venni a tévétársaságok fölmatricázott műholdvetős mikrobuszait: A Kommunikációs Csoport elhintette, hogy Szögletes Zárójel autón hajtat Schwechatra, a magyar felső-hetvenháromezerkétszáztíz kedvelt repülőterére. Mennyire is takarékos fölső hetvenháromezerkétszáztizenkettőnk, hiszen Ferihegyről ritkán indul gép közvetlenül a kedvelt úticéljaikra.
 
Fanni undorodva érezte, hogy még nem száradt ki a kövér lány cipője, a műszálas bélése szinte tocsog. Összébbhúzta lábujjait az amúgy is túl nagy cipőben –ezen aztán nevetett.
 
Az egyik lány körömlakkszínű italokkal teleöntögetett mindenféle pohárkákkal hozott be egy tálat: „Tessék ezekből behajítani: hogy ne remegjen a kezetek!” Aki akart, még cigizhetett.
 
A főnökasszony tenyerével csípőset húzott Fanni fenekére: a nadrág is jócskán nagyobb volt. Az egyik a két igazi pincér közül mindenre gondolt. Egy furcsa lakktáskában tartotta a szerszámait, rengeteg dugóhúzót és közöttük a kínai bőrlyukasztót. A kínai bőrlyukasztó tökéletesen olyan, mint az európai, amiről másolták, azzal a különbséggel, hogy anyaga annyira lágy, a fogantyúk meghajlanak lyukasztás közben. A széles öv a krómcsattal Fanni keskeny derekán női díszövnek hatott. Fanni egész teste a főnökasszony gesztusától csúnya, vörös, tarjagos foltokra gyúlt: kislánykorában unokanővéreivel rengeteget játszottak seggrepacsit.
 
Köszöntőitalokat körbehordani. Majd az előételeket. A bálanya maga a főnökaszony volt. Senki nem ismerte meg a báli ruhában és a flitteres sminkben. A termet, mintha éles késsel metszették volna ketté -írta nótbuk-jába Sztreccsmen, az egyik netfirkász. Úgy tervezte, a nyitótánc után már lövi is a kész riportot. Ezerkétszáz leütés, amit a szerkesztő majd még úgyis meghúz. Rémülten látta a kavarodást: A felgépelt halántékú egyikpárti Üdítőivók elkeveredtek a másikpárti  Alkoholistákkal. Az egyxikpártiak júdáscsókkal köszöntötték egymást, a másikpártiak zsebredugott kézzel, a köpetet is sajnálva a párttársuk arcából. A jóoldaliak tökrészegek voltak, még a nők is. Parády, aki még valaha papírújságoknak írt, mutatta, hogy lám, a jóoladliak máris részegek, még a nyitótánc előtt, és igen, a nőik is mind. Az egész jóoldalon jóformán Szögletes Zárójel és szűk köre nem iszik. Természetesen az ideiglenes utód, Jógyerekarcú, a benjámin sem.
 
A nyíratlanhalántékúak tehát csókkal köszöntik egymást: a sok, alkoholelvonási tünetek miatt sápadtan verejtékező, reszkető ember. Csak otthon ihatnak, a négy fal között. Csutári Lili, szintén még a néhai letűnt papírvilágból, erre fölkapta a fejét: „Ezek szerint Majka is rosszoldali”. Lapid Zalán erre odavetette: „Zsebibaba kiffija ő!” Ezen az egész sajtószekció röhögött, mind az öten. Sztreccsmen elgondolkodott: Most mit csináljon? „Egy fecske nem nyit strandszezont” –humorkodott Lapid egy még Mészöly Dezső szépidejéből származó poennal. „Írjad csak ecsém  nyugodtan tovább:  A terem, mintha éles késsel kettémetszenék, vessző, torta, vessző, a krém, vessző, a két párt híveivel térfelein, elkülönült!
 
Fanni ezalatt újra kapott seggrepacsit. A Harmadik Oldal egyik prominense volt, közismert meleg. Titokban biszexuális, ezért kezdett ki Fannival. „Lehet, hogy ön nem férfi, de mégis, még egy ilyen és tökön rúgom!” -gondolta ki Fanni, de közben csak pirulva mosolygott. „Örüljön, hogy nem mogyorózta meg, fiam!” –szólt egy igen részeg nő. Fanni rántott rá, milyenoldali. Eszébe jutott, hogy a mogyoró nem is rossz hasonlat –s elpirult.
 
A Harmadik oldal a itt is mérleg nyelvét tölti be. Prominense hetek óta egyetlen ismert bölcsességét szajkózta egész este: „Demokráciában nem ismerünk szakértői kormányt!” Senki nem nevetett, pedig jó poén, hiszen A Harmadik Oldal annak idején éppen, mint szakértői kormány-rész, stabilizátor-szilent, került hatalomba. A Harmadik Oldal e prominsétől mindkét igazioldal prominensei rettegtek, ezért senki ne merte a szemébe vágni a riposztot, miszerint demokráciában virtuális párt nem tölt be népképviseletet.
 
Fannit egyáltalán nem érdekelte a politika. És még kettőre se járt, hajnalira, már a bál a  másikoldal tökrészegsége folytán erősen hanyatlott. Fanninak megvolt a munkavállalóija. A vízumhosszabbítás, sőt, ha beválik és akarja, az állampolgárság is. Ha akarja, kettős. És ez nem ígéret fiam -mondott a a jóoldal szinte merev részeg prominense- Nézze, én most teljesen részeg vagyok, de itt az ímélcímem, reggelre ott legyen a levele s akkor cseten mindent megbeszélünk.
 
Keserű Fanni nem kételkedett. Már a visszaútban -huszan szorongtak a 12személyes mikrobuszban- kerített valakitől wifis laptopot. Fanni apja végsőfázisú alkoholista. Sokszor-sokszor már józanul is olbónú’ beszélt, de mindig megtartotta, amit ígért. Ha két nagybüdös pofont, akkor lekeverte, amikor kijózanodott. Anyja csak születésére nézve volt magyar, ilyenkor kiált, mint egy szerb asszony, s Fanni apját rúgta-harapta és szerbül szidta a kurva anyját.
 
 
2.
Fanni még aznap délelőtt felhívta a számot, amit az ímélben válaszként kapott. Hiába nyitott párbeszédes csetablakot, semmi többet a prominens nem írt. Nyilván már megitta az utolsó adagját, a fejlövést. A telefont a prominens titkárja vette föl. Igen, már mindent tudott. Úgy látta legjobbnak, ha Fanni azonnal elindul: A gyerekekre már napok óta ő vigyáz és ezt kurvára únja már.
 
3.
Nem gondolod, drágám? -Egész helyes! A prominens felesége egyértelmű mosollyal tessékelte be a lányt. A prominens harminc éve ismerte a feleségét. Ovasott az egyértelmű mosolyból.
 
narratív szünet: Fannit ugyanazért alkalmazták, mint Annát. Anna idejében a Julisokat, Marcsékat, Mancikat. Még néhányan Jolánok is voltak már közöttük. Erzsébet, Böske. Nagy Lajos írt egy novellát, mire is valóak voltak ezek a lányok. Lehetelen volt csak úgy hazafutni, ha valami nem tetszet nekik. A mai korban értelmezhetetlenül kevéske képzpénzbéli fizetésük egy év alatt falusi viszonyok között egy vagyont ért…
 
Fanninak is erre kellett gondolnia szüntelen. Odahaza, ha meg is keresné, sose roakna össze ennyi pénzt.
 
A prominens gyakorlatiias ember. A madárka nem futhat haza. Vagy ha hazafut, bajok lesznek a vízumával. Nem jöhet vissza. Ezért a pénzét kártyán gyűjtik. Szóbeli ígéret: ha jó lesz, a felével egyösszegben megpótolják. Ha még jobb lesz, fölveheti akár euróban is.
 
A prominens felesége most ütésre lendíti a kezét, de Fanni feneke előtt lefékezi és inkább jó erősen megmarkolja. Fanni fölnéz –hiszen már megmondta az aszonynak tegnap a konyhában is, amikor először pedzegette.
 
„Az a maguk baja, hogy elfelejtik, mi még nem csak a Kincskereső kisködmönt olvastuk, hanem a többit is, sorba mind. A gimnáziumban A Tragédiát játszottuk, minden színben más Évák és más Ádámok, Luciferek. Tizenhét éves voltam, amikor az Édes Annát olvastam Kosztolányitól, aki felénk-valósi volt!”
 
A prominensné nevetett a felénkvalósin. És az o-knak zárt á-kon is mosolygott. Milyen szép lesz majd ez a lány, renhdes szobalány ruhában, rékliben, pártával, fekete harisnyában s lakkcipőben. Jó magassarkúban. Elmosolyodott: a rúzs revein átütött ajka halszínű húsa…
 

 

 

/folytassam?/

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.06.08. 10:17 13 komment

Címkék: keserű fanni jegyzetek

az eredeti felvétel -és nem is az intenzíven, hanem azután.. csak az intenzíven jobbak voltak az ablakok, az égkék tortaszeletek... és tényleg integettek a fenyők és ...

                                                                           a de Sade márki blog írójának

[Az öreg nem sokat beszélt már. Néha felnyögött, megkapta a tablettáját, aludt tovább. Néha ébren hagyták, akkor evett. Tisztába tették, lemosták szivaccsal. Egyik éjjel nem tudtam aludni. Az öreg csak nyöszörög. A többiek horkolnak, valaki haláltusáját vívja az  ágyfüggönye mögött, hang nélkül, csak a lepedő zizeg. Az öreg kosarat formál bütykös ujjaiból s nyújtja, kér, kér valamit. Jön a nővér, a mézszínhajú kis kövér, ránk néz, megy tovább. Eltelik vagy fél óra, az öreg nyög, könyörög. A nővérke besiet, gyorsan körülnéz, alszunk-e, majd előveszi jobb mellét és kis pukedlivel az öreg kosarat formázó ujjai közé a tenyerébe illeti. Gyorsan! - már el is tette, már ki is ment. És akkor az öreg óriási erőfeszítéssel fölemeli a fejét s hozzá a tenyerét, lenyalja. Szólítom, nem reagál, lóbálom a karom, hátha látja, nem, azt hiszem, nincs magánál. Még erre fordult az ágyban, aztán arra, aztán hajnaltól különösen csöndes, majd mozdulatlan lett, aztán én is elaludtam és reggelre üres volt az ágya és kipakolva a szerénye, az elfüggönyözött ágy felől monoton zizegés, veszkődés tovább....]

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.06.05. 07:50 19 komment

Címkék: az élet íze

  kifejezetten Nyunyeszkijnek

CSÁRLIPÉKÖR BUDAPESTEN

 

 

Egy napon csöngetnek, Preisz Eduárd ajtót nyit: az édesanyja az, hóna alatt egy üveg pezsgővel.

Preisz Eduárd négyszáz napja nem ivott már. És legalább háromszáz napja annak, hogy egyáltalán valaki is becsöngetett.

Preisz édesanyja nem néz körül a szobában –mosolyog. Nyújtja a pezsgőt. Preisz leborít a fotelből egy öl ruhát.

 

Az Isteni Nyíl is ötven éves! –nyújtja, még mindig, Preisz édesanyja a pezsgőt. Vlasztásnénak hívják most Preisz édesanyját –lehetne itten emlegetni a szöveg pezsdítésére, ha ez egy régi, régirégi vagy neo-régi novella lenne.

Az Isteni Nyíl, igen! –ismétli Preisz. Mióta Nyíl Isteni, nem múlik születésnapja anélkül, hogy föl ne emlegetnék. A cimbikkel inni az Isteni Nyílra –mint lehetőség csillan a január ünnepekutáni mocsarában.

Preiszné szájában összefut a nyál s kifrecseg a gondosan rúzsozott ajkai közül, amikor azt mondja: „Csak icike-picikét, a pezsgő nem komoly ital, nem muszáj mindet meginni, és jöhet még valaki, aki felköszönt, kisfiam.”

 

   Preisz nem szereti az anyját. Gúnyosan mosolyog rá. Még kitart a vadiúj, párszáznapos személyisége. Az anyjára néz: Egy politoxikomán picsa –döglöttcsirkeszín hülyelyányfrizura egy hatvanhét éves nőnek? Mert fiatal palija van?

 

Preisz anyja már nem beszél –a nyálát nem győzi nyelni. Ha csirke nyakát tekerné, profimód nyitja az üveget, mint egy férfi, pukkanás nélkül. Preisz megszédül, mint aki kútba lépett. Az anyja már meghúzta, most nyújtja az üveget. Preisz is meghúzza. Az asszony eljátsza, hogy a pezsgő gáza az orrába tört föl. Legyezi.

Preisz az asszony törékeny kezét nézi, szeme könnybe lábad: Hiszen szereti! –az anyja! – ötven év!

 

A ragacsos, rúzsos, likőrízű csók –az erzsébeti albérlet kiskonyhájába zárva, pisilnie kell, a konyhaasztal körül, körbe körbe fut, csaknem ötven, ötven éve. A húszéves csaj az öregítő konttyal. A pisi végül mellécsorrant a fölmosóvödörnek –a kontyos csaj mégis megdícséri. Nejlonorkán zizeg a nejlonharisnyán.

 

Hideg van, a konyháról fűtenék a szobát –ha a konyhát fűtenék. Az anyjával a hideg paplan alatt. Az anyja a furcsaszagú ujjával piszézi az orrát. Opera Luxus Uborkakrém. És még valami a krémen át, az a furcsa szag –vagy illat. Később, évekkel, egy évtizeddel később, amikor egy osztálytársa mutatta körbe buli után az ujját, amivel benyúlt egy igazi nőnek, akkor megint érezte ezt a szagot –vagy illatot.

 

Lent az utcán az anyja palija a legolcsóbban kapható újautóban szorong. Preisz mosolyog, int, szereti most az anyja paliját. Az anyja palija is kiint, az ötven mégis ötven –ő nemrég múlt ötvenöt. Egy legendás vágás eleje –Preisz inkább a vége már.

 

 

Preisz boldog. Rettegett e naptól, és tessék! Ingzsebében két papírpénz –két tizes talán? Mint gép, negyedet fordul a presszó irányába, ám az olcsó kisautó üvegén át megpillantja anyja kezét, ahogy a palinak inti az irányt, amit az ő drágalátos fia mindjárt fölvesz. Tehát még egy negyedet fordul s fölrohan a lakásba, az egyik bankjegyet, csalódik, nem, mégis, igen, csak ötös az úgy, mintahogy az adyk idejében a két százas volt.

 

A pultoscsajt nem hatja meg. Minden nap ötven, hatvan vagy harminc valaki –elég nagy a lakótelep. Aztán, jobban megpiszkálván a dolgot, mindig kiderül, hogy a pali tegnap volt, holnap lesz vagy a múlt hónapban vagy majd a nyárderekán, vagy harmincnyolc vagy ötvenkettő.

 

Preisz hetek óta tervezi az ötvenet. Természetesen alkohol nélkül, tartalmas programokkal. Az ünneplésre jogosító előtte egy hét -utána egy hét a menyasszonyokkal telik, vidéki temetőlátogatásokkal. A menyasszonyok ismerik Preiszt. Megeskették: nem iszik. Megfenyegették: nem ihat. Különböző bünti-ket helyeztek kilátásba. Ezek közül a legkomolyabbnak látszó a favágás az egyik apósjelölt messzi-vidéki portáján.

 

Már be is fut egy hívás, Preisz nézi, ki az, kis gondolkodás után fölveszi: Igen? A pultosnő rezenéstelen arccal hallgatja Preisz magyarázkodását. Nem, nem azért kong a hangja, mert a hajnali fél kilenckor még/már üres presszóban érte a hívás, nem. Preisz hazudik: a lépcsőházban áll. Akkor sem mosolyodik el a pultosnő, amikor hallja: a telefonáló nő meg akarja várni, míg Preisz benyit a lakásába. Preisz a személyzeti öltöző felé indul, a pultosnő a karját elé löki: Nem, azt nem! Jó, Preisz hazudik valamit s kinyomja a telefont.

 

A pultosnő Preisz kedvelt sörével egy  unikumot rak ki. –Ezt nem kértem! –mutatja Preisz az unikumot. A pultosnő csak oda se ránt. Pultosnő volt már akkor, amikor Preisz az érettségijét ünnepelte. Preisz a barátaival ivott –ismert médiarendőr, nagyvállalat szóvivője, képviselő, sztárorvos –minden osztálytársa valaki valahol. Csak éppen Preisz nem vitte sokra. A leglegendásabb vágásból is lennie kell valakinek, aki kiesik. Viszont az Isteni Nyíllal egy napon születni, az mindig valami, ezt már nem vehetik el tőle.

 

Preisz elfordul a pulttól –senkit se lát, aki felé köszöntvén a pohárt, az Isteni Nyílra üríthetné… Valakit áll az ajtóban, az új, a kétszáz napos Preisz, aki haza venné az irányt s mentőangyalnak magához telefonálná valamelyik menyasszonyt.

 

Boldogan lép A Fényes Ösvényre –ami most kissé nyálkásan vág a távoli aluljáró irányába. Az ösvényt akár mérnökök is rajzolhatták volna, a kert-tervezők a bájos kacskaringók helyett. Fényesnek az ösvényt Diósi nevezte, a hajószakács, aki jódolgában kiugrott a hetedikről, miután vénségére, negyven évesen pár hónapra íróvá lett.

         Preisz elmosolyodik: Ím, Diósira is rávert már egy tizest. A határéveket Ady Endréig számolta. Huszonnégy éve Petőfire gondolt, tizennyolc éve Attilára. És Brenner doktorra is. Majd Hajnóczy következett. Aztán Ady. Ady öreg volt már… –vajon mit akarhatott azzal az utolsó A-val, amit a szanatóriumban a plavesszővel az írótáblára rótt?  Szakemberek úgy gondolják: Adjatok vizet!

 

Preisz megáll és a telefonjára néz. Elmulasztott hívások. Lépteti sorban: a mennyasszonyok fedőnevei. Máskor beszűkült erei rezgését is a telefonénak gondolja –s  most semmit se vett észre. Telefon –Diósira gondol. Ha akkor lett volna ilyen… volt már, undorító vállakozók loholtak sietve a korai mobilokkal  –a retikül nagyságú készülékekről kövér spirálokkal kunkorodván a beszélők. Avagy drága belvárosi presszók kirakataiban stricik és nepperek vezényelték a boltot. Preisz ezer forintot nyomott be huszasokban a Fényes Ösvény melléki fülkében, nyolc szerkesztőséget harminckétszer hívott, míg sikerült kiharcolnia, hogy Diósit valahol valaki, ismeretlennevű korifeus, fogadja. Diósi csalódva, háromnegyedrészegen tért meg a fogadásról –a haller utcai Gödörben várták. Nem vagyok író –vigyorgott Diósi. Túlságosan is valósak a történeteim, az alakok.  A stílusom nem eléggé finom. Diósi mutatta is, a kétlépésnyi helyiségben, mintha lovacskázott volna, csettintgetvén biztatta paripáját: A stílus, a stílus! –a forma! Kapja be Gombrowicz!

         Senki nem tudta a cimbik közül, kifene az a Gombrovics –egy zsoké? Mibe’ játszik? Bal-bekk valahol? Preisz biztatta egyedül Diósit: Kitartás, a lényeg, hogy elfogadták, majd nemsoká’ megint mindenki történetekkel jön, és akkor Diósi átkerülhet a riportoldalról a szépirodalmi rovatba.

 

A telefonfülke helyén betonnégyszög.

 

Diósi kiloccsant agyveleje maradékára sóshomokot szórt a felügyelő. Sóshomokot: pár hónappal később olvatag folt jelölte a hóban Diósi kiloccsant agyveleje helyét.

 

Preisz a betonnégyszögön áll –de melyik fülke volt? Ím túlélte Diósit is. Már látni a főutat –négyszáz napja a kacskaringó még ravaszkás taxisok erdőkerülő útja volt. Ma már minden  hivatásos kerüli –főleg a ravaszkás taxisok. Preisz, ha az úton átvágna, bedobhatna valamit –hiszen még nem részeg. Négyszáz nap hosszú idő. És annak már van két éve is, hogy arról a helyről kitiltotta a tulaj. Hétszáz nap egy vállalkozás életében hosszú idő –lehet, azóta már más a tulaj –de a pultos mindenképpen más.

 

A tulaj áll a pultnál. Nem ismeri föl Preiszt, aki nemlétező karórájára pillantván jelzi előre –csak egy sörért ugrott be. A tulaj sóhajtva tolja az üveget a pulton. Ma front lesz, itt van ez a piaéhségtől betépett ürge, aki a karórás trükkel álcázza magát. Az Isteni Nyíl ma ötven –front lesz bizonyosan.

 

Preisz az üvegvitrinen sorakozó díszesnek látszó üvegek közül egy kétdekás vodkára bök –ha már a tulaj nem ismerte föl. Az üveg nulla-harminchármas. Már nem gondolkodik.

 

Az aluljáró előtt a kukába dobja az üres üveget –vajon visszaváltós-e? Segíti ezzel az elesetteket? A lépcsőn csupa kedves, mosolygós ember jön föl –fradisálasok az Isteni Nyílt éltetik. Beszáll egy kurjantásra a kórusba. Sose látták egymást, szeretik egymást, jó cimbik, sose többé nem találkoznak. Mosolygós asszonyok nézik a jelentet. Egy asszony két cekkerrel –szemei könnyben úsznak, a kurjongatók a fiai lehetnének. Az aluljáróban rózsaszín fények. Az újságos boldogan szolgál ki. A telefonfülkéknél szeretetteli emberek lépdelnek óvatosan az alvó paplanosok körül. Egyikük prófétaszakállas –megszólítja Preiszt.

 

Természetesen, testvér! Gyógyszerre! A gyógyszertár nincsen messze –és a nulla-harminchármas az erejéből mit se mutatott még. Hanem az útra egy cigarettát! – a prófétaszakállas az ünneplős cigarettájából ad: két gyűrött szofi a Rosszíjás dobozban.

         A füst keserű –de legalább nem érzik majd a szeszgőzt a gyógyszertári csajok. A fradisálasok a kereszteződés másik hónában állnak –átkurjantanak a testvérnek. Mintha még Az Ünnepek tartna, mindenki mindenkit szeret.

 

A havonkint ismétlődő únt jelenet –a vastag piroson átvágtázó a még sárgán-már kilövő sajátmagával találkozik szembe kanyarodáskor. Most a jelenet új színt kap, a vastag piroson vágtázó neki is csúszik enyhédeden az oszlopnak, meg gázpisztollyal is hadonász, hogy a két viszonylag vétlen sérült autó vezetőit meg a tanúkat elriassza. Három pukkanás, lefarol a járdáról és a megint-pirosra fittyet hányván eltűnik az örvényben. 

 

Hogyne! –a gyógyszertári csajok összenéznek: Itt a jóképű szélhámos a srévizavi telepről! Nem is tudták, hogy nátha tünetcsillapító pezsgőtablettával is lehet gyorsítani. És persze ötven –dől belőle a piaszag –amikor negyvennégynek se néz ki!

 

A presszótulaj még mindig a pultban áll, pedig az alkalmazottja már megérkezett. Front-napon mégsem hagyhatja egyedül. Preiszről most, együtt a prófétaszakállassal, már beugrik valami.

Nem volt minékünk már valami afférunk, uram? –magázza a tulaj fenyegetésképpen Preiszt.

Az több, mint négyszáz napja volt. Azóta ma iszom először –de hisz ma vagyok ötven! Mint az Isteni Nyíl! –Preisz mosolya  megnyerő volt húsz éve.

A tulaj fázósan húzza be a nyakát –még csak a front előszele, pár idegen. De ma a részeges kismamák férjei  már a harmadik hétdecis vodkát hozatják. Végigméri Preiszt: Nem az az alak, akinek a kedvéért jópofiznia kellene arról a régi focistáról.

 

A Fényes Ösvény túlvégén a front már javában dúl. A részeges kismamák már cseszenek fölvinni lakásra az italt –állva  végzik ki üvegből a bedöglött gofrisütöde húgyos oldalában.

 

Te ezen vigyorogsz? –bazmeg! –A prófétaszakállas háborogva dől hátra. Preisz most a felszíni memóriájából, mint gép, gyorsan visszahallgatja, miről rizsált eddig a prófétaszakállas. Az Attila- év. Preisz a dágványon egy verssort idézve vág át. A prófétaszakállas az Eszméletből kontráz. Preisz a Medvetánc-ot szavalja el –ezt még félkómásan is bicsaklás nélkül mondja, egyszer ezzel nyitotta meg a rendőrségi fogda ajtaját.

 

Délben ugrik a déli menyasszony –rátelefonál Preiszre és már abból, ahogy levegőt vesz a tessék-hez, rájön, ivott. Preisz széles mozdulatot kanyarít a telefon kinyomásához –minhta ő nyomná ki.

 

A Pongrác útin’ azonban nem nagy szám egy pár pofa ital –magyarázza szenvtelenül Preisz. Nem semmi az, amit a nyakamba kapok majd, de úgyse dob ki, hiszen ma vagyok ötven!

 

Este kilenckor a Pongrác úti lakótelepen is elszakad a türelem madzagja. A keleti menyasszony is ugrott –marad hát holnapra, a tulajdonképpeni Ötven napjára a nyugati menyasszony –akinek nincsen mobilja. Preiszben a szeretet robbanásig feszül. A prófétaszakállas rendületlen: Hiába vásárolt Preisz a csőbegyűrt ötös maradék ezreséből egy szatyor dobozos importsört. A prófétaszakállas köszöni: nemrég szerzett nyolc majdnem vadiúj paplant, és ezen a bizony igenis jeles napon a cimbik talán nem úgy vigyázhatnak rá, mint kellene. –Hogyne! –ők is az Isteni Nyílra köszöntvén műanyag palackjaikat.

 

Holott még négytől ötig, délután, végigtárgyalták az egészet. Ilyen ember nem kallódhat, mint a prófétaszakállas. Preisz nem hagyhatja. Belőle még nem veszett ki a keresztény szeretet és a zsidó önzetlenség.  Ha az üzletben meg a politikában, meg a műűvészeti életben két nemzedék lennének, mégis, a szerencsésebb szellemnek támogatnia kell az elesettet.

Délután kettőkor Preisz még az egész nemzedéki katyvasz létezését is tagadta. Mint mindenki egy éppen uralkodó nemzedékből, ő sem ismeri el, sem az uralkodást, sem egyáltalán, a nemzedék létezését, vagyhogy akárcsak kérdés is lehetne nemzedékügyben.

 

Preisz elhűlve hallgatja a prófétaszakállast. Diósit? –még azt is tudja, egy kerek tizessel fiatalabb nála. Manés Sperber? –a prófétaszakállas vágja: Diósi tanképpen kamuzott, semmi riport, a kisujjából szívván  megírta az üdülőgondnokott, aki soha nem volt, de amint azt Sperber tanította, létezhetett volna! Diósiban ez volt a nagy, nem a könnyen lelegyinthető egyedi-egyszeri esetre egyszerűsítette le a sztorit, hanem az általános felé vitte: mindenki ismert ilyen hajószakácsot, fűtőt vagy Amfora-ÜVÉRT -sofőrt.

 

Hogy a fű a sós homok miatt nem nőtt volna azóta sem, azt aligha hitték –a részeges kismamák járták ki a füvet a ház mellékén.

Este kilenc  –sőt, mire a prófétaszakállas a hirtelen előkerült mobilján intézkedik paplankészlete felől, már negyed tíz –és Preisz nem tudja igazán, mi a neve a prófétaszakállasnak. Talán a félhatos-megzuhanáskor kiment a fejéből. Lehet, többször kérdezte már.  Tulajdonképpen, főleg, ha a négyszáz napra visszatekint, nem is részeg. Vagyis teljes szellemi épségben figyeli a korpuszt: amit a prófétaszakállas nem is vezet, bár ő jár elől s időnként széleset int: Gyere már!

 

A mérnök a földszint kettőben nem csodálkozik a négyszáz napot kézből kontrázza az elmúlt párezer. –Várja itten magukat valaki!

 

Preisz orrát a szeszgőzőn át is megcsapja az ázottcsirkeszag. A nő kezet nyújt a prófétaszakállasnak, majd műpuszi csattan a csapzott szakáll két felén. –Én vagyok az ünnepelt! –hőbörödik Preisz. A mérnök kiadja a nő kabátját –perszehogy műpárduc bunda!

         A prófétaszakállas talál a kulccsal a zárba. A nő már olyan öreg, hogy erről viccet nem is süt el: rég nem akarják már megdugni a kuncsaftok. A prófétaszakállas elbízza magát – Íme, a telepsepregető úr lakása! A csupasz izzó húgysárga fénnyel szitálja a szobát: ami az egész lakás.

 

És, beszél el a prófétaszakállas a nő feje fölött, itten? Egy magyar Csárlipeékör? Budapestre érkezik? –hát senki szexafaónos a szexafaónját, barátom, a Dunába nem veti, nem, hanem a csávókám, a magyar-Peékör ott találja magát egy nemistúl hajnali órán az újlipótvárosi vagy erzsébeti utcán összeverve, lehányva és összehugyálva, és az ő szexafaónja? Az ő szexaafónja kérlek –a nő szopni kezdi, csak úgy, mondatközépből, mint egy ma-trendi novellában- az ő szexafónja kérlek ott végzi, amoda a rákban, a Rákos patakban, tizennégykerület. A Hang, kérlek, a magyar Vojsz? A hátsó ülésen szorongott hakniba menet. Vagy nem, hanem százassal vágódott ki a kanyarból, amit elfelejtett bevenni, százassal, Skoda 100-zal! Azám! Ho-onne, ecshém! Avagy a magyar-Peékör a paraszti őserő? És akkor majd ő megküzd a Nagyvééérossal, nem? Először persze veszélytelen szöszke srác, kicsit különc, szorgalmas, részegen avangárdos, a kéziratokon, mintha földeken hajladozna, a kicsikkel meg nagyképű, mint egy téeszelnök. –Na, talán így egy magyar-Peékör följöhet. Mert itt nem a peékörség a szám. Majd azt a fenenagyok megmondják, hogy szaxofon-e az, amit a csávó fú. Ha nem recseg úgy, mint más szaxofonja, akkor nem az.  És ha hallottad már az igazi Járdbörd Peékört, tudod miről beszélek, mert amit fú a csávó, az a szexafaón, és amit hallasz, az néha minden, szárnykürt, trombita és fuvola is, csak nem szexafaón.

 

Preisz délután egykor még anyagkiadó volt a vállalatnál –úgy három mélységében kezdett egyre inkább telepvezető lenni, fél négykor a munkakört látta el, hatkor pedig már ki is nevezték. Vagy –hazudott minden meggyőződés nélkül–  hétkor. Négyszáz nap –és hétezer. Néha kétszáz vagy százötven  –egyszer volt hatszáz absztinens napja , majdnem tisztán. Preisz hirtelen, józanul a lakás közepébe áll, a szoba-vonal szélére s két karjával a még nyitott ajtó felé tereli a prófétaszakállast és a nőt. A szeretet forróérzés léggömbje fájdalmasan kipukkan. Valamint a szatyor sör épp, hogy elég valamennyire kimászni a holnapi nap…

 

…minden óra egyet mutat. Egy óra. Preisz, mint madárijesztő, áll a lakás közepén, széttárt karokkal. Télikabátban.  A falióra is egyet mutat, az egyjurós óra is, amit az egyik menyasszonyától kapott. Egyet mutat a prófétaszakállas telefonja-órája s egyet a nő– és egyet Preisz telefonja is. Télikabátban áll Preisz –alatta meztelenül. A szatyor teli sörösdobozzal. A lakásban üres dobozokat hengerget a huzat. A prófétaszakállasnak van egy tizesért vidéki parasztnak bármikor eladható fémláncos ötjurós órája is.

 

Preisznek beugrik –juró, így a brókerek beszélnek, kiejtésenként harmad másodpercet spórolván. Naponta egész perceket spórolnak így s évente hosszú órákat. Tizenegykor volt ez a téma.

 

Tizenegykor a nő hosszú körmeivel csőbegyűrt ötezres piszkált elő a vitrin kis vázájából. Vizeskancsó alakját semmi sem takarta. Preisz józan fele rémülten figyelt –hiszen jól emlékezett, még világos volt, amikor ő piszkálta ki a pénzt. A pénzt nézte a nő piszkos műkörmei között. Mindenféle foltok tarkítják a nő meglepően fiatalnak látszó testét. Sőt, a bokáin, mintha sár freccsenetek: barna pöttyök.

 

És ekkor a prófétaszakállas megálljt int a nőnek. A búrátlan éjjelilámpával odavilágít s hívja Preiszt, nyúljon a kabátja oldalzsebébe, amelyikben egy könyvet tapint ki. A könyv Preiszé, a Cortázar, az elbeszélés az Üldöző.

 

Kis vita Parker nevének ejtésén. A prófétaszakállas peékernek ejti, Preisz parkernek, mint a tollat. A prófétaszakállas szerint a nagynépek nagy fiai is megengedhetik magunkak, hogy Bertak Bilee –nek  ejtsenek valamely kisnépbéli nagynevet, de a kisnépek tartsák magukat szépen a helyesejtéshez, így illő.

 

Felmosó lucskos pamutbojtja csapódik arcának: Preisz fölnéz. Hypóbűz és szarszag. A prófétaszakállas takarít. A lakásban utcai levegő, hideg és bűz. A prófétaszakállas porszívózott is –a mérnöktől  kért porszívót. A hetvenes években kijevizöldre meszelt falon hatalmas, még nedves foltok. A rongyok fajtánként külön, a szennyes ruhákká hajtogatva. Egyszer a nyugati menyasszonya rakott így rendet. A déli –és a keleti menyasszony nem sokat fáradt. A lakás így is elégé értékes, téglaházban, közlekedési csomóponthoz közel, mégis, csendes helyen: az ablak egy nyárfa koronájára néz. Mindegyik menyasszonynak van olyan nagykorú gyermeke, amelyiknek éppen megfelelne ez a lakás. Tulajdonképpen a Preisz is megfelel nekik, egy különösen értelmes, értékes ember. Preisz, nemhiába a nyertes vágásból való, különösen értelmes és művelt. Nem fél a fizikai munkától, fát hasgat a telken, garázstetőt renovál Soroksáron vagy kereket cserél a Törökugratón a cuzzúkin. Pedig Preisz nem autós ember. Ráadásul Preisz, mivel semmire sem vitte, hát nem is irígy. Néki egy, hány éves a miniszterelnök, a reklámcézár vagy a kapitány. Tulajdonképpen az osztálytársai sem irigyek –már persze az osztályon belül. Az egyiktől slusszkulcsot kapott –csak éppen nincsen jogosítványa. Az autót elitta, pedig csak a slusszkulcsát kapta meg, az osztálytárs nem csinált belőle ügyet. A politikus egy olvasóirodába protezsálta be, ahol egész nap csakis olvasnia kellett volna, méghozzá szépirodalmat –de nem jelentkezett. A sztárorvos kazánfűtői állást szerzett –a kazánvizsgán megbukott. Máshelyeken, mással is megbukott az alkohol  miatt. Egyszer egy osztálytársa az utcán szó nélkül, csak rá se nézett, egy tízezrest dugott a markába kézfogás helyett. Egy lány, névtelen társ valami jólmenő ügyvédi irodában, A Csernus-hoz szervezte be, de akkor képtelen volt józanul megjelenni, a száznapos szünetben meg nem látta értelmét.

 

Délután egy akácnak dőlve eszmél. Valaha az akác kétujjnyi volt. Véletlenül maradt meg. A kabátja zsebébe nyúl –két gyűrött ezrest tapint ki. A presszóból a a prófétaszakállas és a műpárducbundás lépnek ki. A műpárducbundás beül egy ócska ezüst batárba. A prófétaszakállas egyenesem felé tart. Preisz dönt: Ha a prófétaszakállas zsének mondja a manit, szevasz -tavaszt mond.

 

Szevasz! –egész délután  kerestelek!- kell a zsé. Preisz elnéz a prófétaszakállas feje mellett s elindul a presszóba. A lakáskulcs a zsebében –s a kétezer…

 

A prófétaszakállas két unikummal könyököl mellé: Van pénzed?

Preisz ismeri ezt. Egy fillérje a két ezresen kívül nincsen. Vállat ránt. Egész estés parti –húszezer! Tízezer –az egyetemistalány-kategória alsó széle-közepe. A műpárducbundás hetekig tántoroghat óriástalpú Abba-csizmájában a Bérkocsis utca táján, akkor se jön össze neki ennyi.

 

A prófétaszakállas köhög vagy röhög. Sokkal nagyobb a baj, barátom! Széjjelszakadt a csaj –nyolc öltéssel varrták össze. Hívott a strigója: Háromötven a zsé.

 

Preisz nem néz a prófétaszakállasra.

 

Megadjam a mobilját?

 

Preisz nem néz a prófétaszakállasra. Mielőtt új lapot nyit, a prófétaszakállast nullára leírja. Vége az első órák eufóriájának. A pia már nagy mennyiségben is csak szintentartásra elég. A kép éles, reál, ami lapos, únásig ismert. A prófétaszakállas vagy szorult helyzetében ingyen, vagy egy tizesért az únt Preisz-történetet eladta. Tízezret kinek nem ér meg egy magányos piás agyament értelmiségi, akit két verszak József Attilával le lehet venni kilóra. Máma? -amikor a József Attila olyan régen ment, mint a Lőricze Lajos, akinek a nevével fiatal intézetis fiúk szédítettek idősebb újságíró bácsikat. Máma már a Grétsy László megy meg a Karafiáth Orsolya.

 

Megzerren Preisz mobilja. A prófétaszakállas vállat ránt. –Biztosan ő az, vedd fel, próbálj beszélni vele, én mindent megtettem. Fölhajtja az italját –Amit tudtam.

 

Nem arról van szó, hogy az a nő mennyit ér, hanem arról, hogy a munkából kiesett, tartósan, pótolnom kell, és aki nekem megfelel, az háromötvenbe van. Az, akiből én annyit kihozok. Aki másnak kártokoz köteles azt megtéríteni –te vagy a tanult, ez a rómaijog, nem? Engem nem az érdekel, hogy ingyen, barátságból vagy fizettetek neki –az a mi dolgunk, hogy számolunk el, ő fixet ad és ami marad, az övé. Leadja a napra a zsét, nekem meg az a dolgom, hogy őt képviseljem. Kiesik tartósan a munkából kiskorú gyermekei vannak, beteg anyja. Olyan bonyolult ez? Mondjuk egy szabadnapot kér és mégis elmegy fuvarba, megteheti, mert önálló ember. Fölhív, hogy most akarnak neki két pezsgősüveget földugni a valagába, mondom, szabadnap, egyéni szocprobléma. De mégis, hát nem egy állat vagyok, ha kiesik a munkából, én képviselem az érdekeit, bazmeg, mi vagyok én, szakszervezet? …hogy a zsét lenyúlom, képviselet meg nyista? Szívember vagyok én, értek én mindent, kapsz két hetet, hogy a zsét leperkáld…

 

Preisz elmosolyodik, a csikket kipöcköli. –Nem vagyok én frigyesmester: a csajt láttam a műcsövessel kijönni lábon a presszóból, amikor különben a Baross utcában kellett volna feküdnie nyolc öltéssel a valagában…

 

Nem is ütés, inkább fricska, ami a száját éri: föl is reped. Megretten. Néha összeverték, régebben, amikor még jobban bírta az italt, többnapos ivászatok után ismeretlenek, ismeretlen utcákon.

 

Ezt nem szeretem, ezt, hogy az embert lenézitek amiatt a pár iskola miatt. Kaptok egy pofont, már összeszarjátok magatokat. Egy melósnak nem kell ennyit beszélni, tudja magától is, hogy egy állítás-egy tagadás –a papír számít. Itt az ügyvédem kártyája, tessék, beszéld meg vele, az irodájában megtekintheted az orvosi papírokat. Türelmes vagyok, nem mondhatod. Minden nappal kár ér engemet, ehhez képest. Én a te barátod vagyok –ezt meg fogod tanulni.

 

A televíziókészülék, a mikrohullámú sütő, a Pentium II-es gép, a kártyás mobil –mindezeket a vállalkozó nagyvonalúan beszámította. Mutatóujjával nagy vonalat rajzolt a folyosón a levegőbe, amit a csicskák vezénylésnek értvén,  fölkapták a cuccot és levitték a csicskaautóba. Minden cuccot a vállalkozó százezer érték’re becsüli. Elnyomatja egy százasért –és Preisznek még vissza is juttat pár tizest, mert nem elenség ő, hanem barát, nem célja őnéki Preisz kinyírása, hanem legyen erős, jóltáplált: és kaparja össze a maradék zsét záros időre.

 

A következő héten Preisz egymilló forint értékű autóalkatrészt hoz ki a raktárból. A vállalkozó megszámítja háromszáz rugóba. Csakhogy időközben kamatok keletkeztek –nem sok, egy százas, azt leperkálni és ne is lássák egymást. Ha akarja Preisz, összeismerteti a haverjaival, akiktől kölcsönöznie kellett.

 

Mi van itt? -ZZ Top koncert? –bakkan  a lakásába Preisz. A bútor középen összetolva, a falak vizes pemzlivel összemaszatolva, és három prófétaszakállas, újságcsákós részeg csöves üldögél a radiátornál.

 

Preisz az elmúlt húsz évben gyakran elsétált a belső-ferencvárosi utcában. Tömbrehabilitált környék. A „kétes elemeket, patlányokat” kiszorították innen. Mintha nem lehetne elég kértes elem ehgy menedzseröltönyös rábeszélőgép. Mintha a patkányok nem találnának elég zugot a szemre fölújított ház gipszkarton álfalazatai mögött!

Fekete üvegtáblán aranybetűkkel írva a padtársa neve. Egy másik padtárs, nem a hírhedett politikus. Most föl is megy. A padtárs sajnálkozik. A cég nem az övé, ő csak társ, keze -lába megkötve, ilyen típusú ügyeket nem vállalnak. Gazdasági jog a területük.  Preisz ügyének vége –vége volt akkor, amikor a prófétaszakállas a tekintetét ráemelte. Az ügy mondhatni banális, ismert. A szokásos végek közül talán a legmegfelelőbb az lenne, ha a vállalkozótól sikerülne kiharcolnia egy nógrádi vagy borsodi putri tulajdonjogát. Kölcsön? –hogyne, egy tizes erejéig: ráér megadni.

 

Preisz jólismeri az irodaházat. Háztakarítóként járt ide. Sofőrügynökségek, káeftétársbérletek, egy-iroda-erték tanyája. A hetedik emeleti folyosó végén az üvegfal zárófülei még nem törtek le. Preisz egy szögszedővel elfordítja, le is töri egyben a füleket, majd a festékragasztotta szárnyat feszíti ki. Az üveg elpattan. Nyílik egy irodaajtó, Preisz mosolyogva int. Az autópályán kétirányban hömpölyögnek az autók föl és le.

 

Az autópályán, odafönt, két irányban hömpölyög az áradat, föl, és le –csak a dübörgés hallik.

         Preisz adatait fölírják az őrök. Hónapok óta nem volt esemény. Az egyik őr mond valamit –Preisz az arcába néz, látja, nem viccel.

         Ugrott volna –s nem kellene fizetnie.

 

         Érzed ezt, barátom? –a hegyi levegő! –A vállalkozó letekeri a batár ablakát.

         Tar lankák alján kanyarog az út. Keskeny és gödrös. Szétszórtan házak a domboldalon. Emitt sorban a hullámpalával fedett vadiúj romok.

         Te éltél vidéken, barátom! –harsogja a vállalkozó. –Vidéken? –egy tanult ember királycsávó. Akármilyen munkád lehet itt. Dől a zsé! Akár pógármester is lehetsz! Azám! Íróasztal, titkárnő!

         A vállalkozó hangja idegenül cseng: ő maga sem hiszi el, amit beszél. Még azt sem, amit lát.

 

A házkon itt ott meszelés. Általában a kék lehetetlen, napszítta árnyalatai. Szoba, konyha, szoba, konyha. Minden ház kék vagy zöld –csak ami elé beállnak, az téglaszín. Viszonylag friss meszelés –csak a mállás szigetei rücskösek. Kerítés nincs, mindenütt szemét. Nejlonszatyrok. Agyagszín kutyaszarkövületek. Az ajtó előtt sáros plasztikrács. Fürdőszobába való. A válalkozó nem lép be –az ajtó nyitva.

         Tessék! –konyha… és szoba! Eltévedni nem lehet.

         A csicskák sem nevetnek. Az egyik nyújtja Preisz motyóját.

 

A levegő fojtogatóan büdös. Nem az emberszar miatt, ami itt ott, a sarkokban feketéllik.

         Preisz első gondolata: lapát! A második: egy villanás, a keresztapjánál töltött pár hét vidéken. Kisgyerekként a tyúkudvaron kellett leguggolnia –s Néró kutya várta éhesen az eredményt. Egyre befalta.

         Harmadik gondolata a Rubin Szilárd-kisregény egy szép leírása.

         Negyedikre a hirtelen fölismerés.

 

A ház végénél a semmi, szeméttel. A semmi, húzódik föl a következő házig, aminek telkén jóval több a szemét –és egy meglepően jó állapotú, csillogó, viszonylag fiatal autó áll. Melléképület ott sincs. Budi sem. Balra néz: semmi. Jobbra föl, semmi, semmi.

 

Vasbolt ebben a faluban nincsen. Busz már csak visszafelé jön a faluból, ahol vannak üzletek. Reggelig kell várnia, hogy ásót, lapátot vegyen. Fölcapflat a dombra –ezt mások is így gondolják. Mint földrögek, a szarkupacok és rakások. Tovább nem halogathatja: le kell guggolnia.

 

Soha nem gondolta volna, hogy mindennapi nyomora az emberi szükség elvégzésének is van.  Mennyit élt, és egy sort József Attilától csak most értet meg.

 

És még vizet nem ivott –a közkút messze van. 6-8-10 éves kislányok cipelik a műanyag vizeskannákat. Már egy noteszlap tele: Ásó, lapát, szög –balta, az kalapács is–… és véső. HA a faluban jár, megnézi a boltok környékén a fák törzsét. Pár százasért kínál mindenki ócska bútorokat, falun. „Falun kuporiak az emberek, nem akarják ingyen adni azt, ami a városban lomnak számít.”

 

Kocsma –a kocsma az utolsó, ami marad egy ilyen faluban. Vehetne gyufát. És kérhetne papírt.

 

Homály, zsírfüst, csikkbűz. Kávé illata –még rotyog a főző. Nem fázik –a bűz iszonyú. Az oldalán fekszik, már egészen zsibbadt. Háta nyirkos, hideg. Félmeztelen kövér asszony férfimód lobbant lángot, gyújt cigarettára. Harákol, köp, hatalmas turhát maga elé. Rálép, mezítlább, elmaszatolja. Valamit mond, nem érteni.

         A pénz! –a melléhez kap… semmi.

         Emeberkupac, amiből kél –inkább fiatalok. Az egyik, arca sáros, véres vagy rúzsos is, lány is lehet.

 

Az asszony köhögési rohamtól fuladozik. Kezével int, várjon. Fölvesz a földról egy borsószín szutykos holmit  –otthonkaféle, gombok hijján elöl spárgával összeöltve.

         Mea, Dilidáré  Pógármester, megéledtél, hee? –kíván jóreggelt.

         Rohantában hallja az asszony acsítását:

         Hé, bolon’csáó! A drága lapátodat meg ittenhagyod?

 

Nem is rossz lapát. A legkisebb méret: a szegénymunkásoké, a jöv’pótlósoké. Tulajdonképpen: ásni is jó.

        

Először a frisset viszi ki. Aztán a száradottakat.

         Árnyék a falon: A sárosarcú az. Lány –a piros, az rúzs volt. Arca tiszta, üde, érett barackszínre súrolva. A tenyerével súrolta: az is tisztán rózsállik. Különben piszkos. Egy kanna vizet hozott, az van a lábánál. A nyakán söndörödik a retek. 

        

A lány nevet:  egy foga törött.

         Mi van, csávókám? Teddakezed homlokomra? Mintha kezed kezem vóna? He?

 

A lány intérzkedik: Héhé és Bürü cipelik a kályhát. Preisz emlékszik: Salgótarján: Ilyeneket fűtöttek szét a laktanyában. Héhé bolond –Bürü sem egész. Preisz rémülten figyel: talán a lány is?

         A kályha repedt, rozsdaette lyukas –a lány kitapasztja hamuval kevert sárral.

         Míg a tapasztás szikkad a huzatban, fáért jár oda.

         Egy hát fát hoz.

 

A nap lebukik a domb mögött –és Preisz semmire sem emlékszik még. Egy doboz gyufa? Sógorok?

         A lány közben a lapát árát visszaszerezte. Magyarázza is hogyan, de valami idegen nyelven. Vagy magyarul? –de hadarva. Időnként belga. A pénz a lényeg: ezer forint. Cigarettát is szerzett a lány –vagyis dohányt és papírt. A lány sodorja a cigarettát.

 

Mezítlábra-tornacipőben, melegítőalsóban, hypótól színtelen s szivárványszín nyáriruhában, zöld kardigánban van. Az arca mocskos, mint reggel –rúzsfoltok nélkül.

         A fülő konyha olyan büdös, hogy a lány sem állja. Csavarja a cigarettákat sorban. Szívják. Csavarja, szívják. Állnak a nyitott ajtó mellett. Fogy a cigaretta, míg szívják, a lány csavarja az újabbakat, s ha elfogy, mi lesz, semmi, majd lesz valahogy, majd szereznek.

A lány a sötétségbe mutogtava magyaráz: mintha ott állna, aki hallgatja.

 

Preisz meg akar halni.


 

Végül a lány megágyaz. A semmire: egy nagyöl rongyot hoz át. Ezeket a sarokba szórja. Rendezkedik:

         Te a sarokba, te kövérebb vagy, a falhoz!

         A lány arca hirtelen fölragyog: haját az arcából ujjaival kétoldalt fésüli.

         Most pedig gyere: te ember!

         Preisz mosolyog –s engedelmeskedik.

 

 

 

 

 

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.06.03. 08:52 6 komment

Címkék: csarlipéker budapesten

 

Nem ajánlom[not-dedicated] Barát Józsi gurunak

-Mondja Géza, maga tényleg a Denevér szálló lakosa?

A kis nő Géza mellkasára fektette arcát. Pillája csiklandja, ahogy rebeg.  

-Á, dehogy. Nem lenne szép, ha lába kélne, mint valamennyi rögnek, tudja Mária, a költészet, ahogy azt Háy János olyan találóan…  

-Szóval nős! Tudtam! –A kis nő most felkönyököl: Géza cirotikus májába, abba, bele.

-Ne szólítson Gézának! Én sem nevezem Máriának magát!

-De magáz! magázódunk… ez.. ooolyan nehéz! –nyafog a kis nő.

„Még szerencse, hogy nem Lajosnak kereszteltek, mint valami szentképügynököt” –morfondíroz a költő.”Választhattam volna magamnak valami olyan nevet, mint az Ernő és hozzá… a Szív?-arról a Szép-re asszociálhatni vesztibulárisan.

-Szóval? Hé-hahó! –legyez a kis nő ujjaival Géza tekintete előtt. -Nős vagy? Mi?

-Hát.. szóval nem igazán, úgy értem, hogy a feleségem ma már inkább a barátom. És még ez a barátság is lazul, mióta…

-Jó, kössünk üzletet -A kis nő tiszta, rózsás, izzadt vöröskés kisbabaujjait nyújtja fogásra: -Én Desirée-nek szólítalak, és te nem nevezel még egyszer Máriának, viszont tegeződünk. Különben tanár úrnak szólítalak és megkérdezem, hogy attól mert a barátod, dugod-e még a feleségedet!

Géza feje lehanyatlik a párnára. Tele már a nótbukkja is ezekkel a mondatokkal. Ennél az alkunál ócskábbat csak a könyvtárosnők tudnak eseményután kérdezni, amikor arra kíváncsiak, most kurvának gondolja-e őket. Összefut a nyál a szájában jólesne most egy jéger.

 

A kis nő combját hirtelen átemeli: Géza sörhasát smirgliként dörgöli a nem éppen frissen borotvált szemérme.

-Nos?

-Rendben van. Ha nem Máriának, akkor hogyan szólíthatom… kisasszony?

A kis nő most egy hosszút dörgöl a fazonborostájával, egy kegyetlent:

-Szólítson Ilonának, Desirée! –és gyorsan Géza fülébe csókolván, zuuuhh a borostája gyxomorszájig: suttog: S nyalj ki alaposan!

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.05.11. 07:50 18 komment

Címkék: zsáner esemény után

megint egy regényrészlet - arra kérném a belsőcímlap-gomboltsága ellenére napi 10 látogatóval szerénykedő "blog"-om olvasóit, hogy tesztelvén fűzzenek -pl ANYÁM!- vagy valami hasonszőr avagy fika megjegyzést is a kommentsorba. A "blog" nem moderált, maximum a saját kommentjeimet törlöm. Köszönöm.

 

első fejezet

 

ugye ne mondjam, hogy e regénytöredék első fejezete persze nem ez...

-emlékeznek olvasóim? A diákkor abban a pillanatban ér véget, amikor az emberben fölböffen az eránta érzett nosztalgia. Ez már a kitudjahanyadik fejezet. Nem lesz többé elsőfejezet. Véget ért a korszak, mely csupa első és első fejezetből állt. Nincsen már több első, csak huszonkettedik, hetvenhetedik és így tovább. Ebben a fejezeteben például: életem tizenkilencedik munkahelyén kezdem az első napot.

 

Eszembe sem jutott ezen a reggelen a fogadás. Belenéztem a tükörbe: Hát, nem vennék magamtól autót! Az ember higgyen abban, hogy az emberek vennének tőle autót. A szakmának összesen talán két alapszabálya van. Vagyd vágd át az embereket vagy hitesd el velük, hogy ők vághatnak át. Becsületes szerencsétlenflótásképem van.  

Autókat fogok eladni megint.

Róbertet ismerem: Nem vennék tőle autót. Örömmel fogadott, még otthelyt kirúgta az elődömet. egy zselézetthajú vizsgázott biztonságiőrt.

Csőgarnitúra és bőrkanapé.

Még egyet–kérdeztem Róbertet.

Parancsolj, kérlek!

Ö, valami a szalontündér és teközötted, ö, bocsáss meg: semmi közöm hozzá, de ha csak szövődne is még, hát inkább eltekintenék a továbbiaktól: dolgoztam már pár helyen, ahol az értékesítésvezető a főnök sziszamiszája volt.

Príma, háromszázezerforintos fogsora van Róbertnek: –Gondold? –Dehogy! –Á dehogyanis haragszom a kérdésedért: már megbocsáss: hooogy’ lenne!

 

Zsebredugott kézzel mentem be a műhelybe bemutatkozni: ezt megszívtam megint: olyan helyen dolgozni, ahol a főnök a szalontündért kúrogatja. Mindemellett nem csupán egyetértek, de ha kérdeznének, magam javasolnám bármely autószalonban: feltétlenül tartsanak miniszoknyás vagy jóldekoltált picsát, mert vásárlási döntéseket férfiak is hoznak, akik gondolkodásra szolgáló szervüket gyakran a lábuk között hordják. Más férfiak viszont odavélnek, nagyjából mindenütt körülbelül ugyanazok a feltételek s autók, mit visz a rév, spórolja azt a vámon –s miért ne választaná, ha lehet, extrabónuszként a kellemes kis szopatást.

 

Egyébként a kriptomatriarchátusban lehetetlen egy vállalkozás nő nélkül. Bármely vállakozásban is, a háttérben feltétlenül ott egy nő. A feministák által szokásosan támadott fallokrácia nyilvánvalóságában férfivel ülsz le tárgyalni s a nő a kávét beadja az asztalra -ám fenyegetően nézi a férfit. Irodacicus, akit a főnök kúrogat. Volt irodacicus, ma már a főnökasszony, aki irodacicus korszakának tanúit, különösen pedig a nőket, elüldözte rég. Azonban, ha az ember utánafurmánykodik, kiderül, hogy a főnökaszony nem érezheti kezében biztonsággal a kormányrudat -titkban vagy nem, hanem nyíltan, más is pályázik arra. Az utód feltétlenül kegyetlenebb, mint elődje volt. A vállalkozás fölkapaszkodásának napjaiban hű és szorgos, a kellő pillanatokban hárpia avagy fúria feleségek egyszercsak afféle magányos hárembe szorulnak. Kép-et mutatni a kisvárosnak. Egyszerűbb a házasság látszatát föntartani, mint a házasság fölbontásával járó vagyonpöröket megkockáctatni. Nincsen szörnyűbb annak a banális történetnek a megvalósulásánál, amit egy lektűrkiadó szerkesztője is  undorral vegyes unalommal húzna ki a kéziratból. Az első asszony a vállalkozástól elrekesztetik, dolgoznia már nem kell, házimunkát végeznie nem kell, és más dolga sincsen, mint reggeltől estig gyűlölködvve a lakásban részeg monológokat előadni. Akinek nincse gyomra annyit inni, egyszerűen leszedálja magát iszonytató mennyiségű tablettával. A nők nem eléggé irgalmatlanok a történet iránti hűségben: A Terézanyu véget ér, mielőtt a havi 2,2 millka fix-nettós 52 éves kopasz, kövér és zöld csiganyálat levedző banklegény királyfi-a-hófehérparipán megérkezne, akiért, hoppá, a trendi szinglilét valami érthetetlenül mélynek ható érzelmi bonyodalomban föladatik… A Meseutó szereplői révbeérnek, a kis beírónőből elnökasszonyné lesz… de új kis beírónéra van szükség, gondosan a legcsúnyábbat választja ki a nyertes nő. De tudjuk azt, hogy Audry Hepburn fülei nagyok, szája málé s orra nagy volt. Mennyire banális!- amikor már előre sejtjük, hogy 247. rész után a színésznő végere megszabadul a fogszabályozótól, a kellemetlenül be-bevillanó abklaküveges szemüvegtől, az izzasztó háj-imitációs párnatömetektől. Mellékesen, aki rútkiskacsákat megismertem, mind soványak, feketék, nagyfülú-orrú-s szájú, rosszulöltözött s elhanyagolt hajú nők voltak.

 

Nyúlánk, fiús alakjára, almaszerű szoborkebleire, pompás fenekére, selymes fanszőrzetéből nyugalmi állapotban is szemérmetlenül kikandikáló kisajak-függőlyeire csakis a vállalati éves öszekovácsoló buli fénypontján, a hajnal-háromórai meztelen és részeg fürdőzés keretei között lehetne rádöbbeni –ha ilyenkor az ilyen rút kiskacsák nem a szobájuk magányában, nem sírva rágcsálnák párnájuk csücskét boldogtalanul. S a leggaládabb kékszakállak tudják is ezt, és nem odalenn, az elhasznált és kövér, smink nélkül négynapos hullának látszó luvnyák között kereskednek: a rút kiskacsa ajtaja mindig nyitva van…

 

A galériáról  rikácsolás hallatszott. A legrosszabb szocreál filmekbe vágtak be ilyesmit, utószinkronból.

Itt van a főnök felesége? –kérdeztem a fiúkat vállból. –Jó szokásom szerint adtam a hülyét, mintha mitse sejtenék. Mindenütt szeretik az új embert kioktatni.

A fiúk rámnéztek: „Megint egy nyakkendős buzi.” A sofőrvilágban a buszvezetőket hívják a sofőrök nyakkendős buzinak.

A műhelyfőnök jóccsá’ónak akart mutatkozni. Egy műhelyfőnök amúgyis hídszerepet tölt be, innen nézvést is nagyjából azt mutatja, amit onnannézvést, csak a háttér változik a nézőpont szerint. A fiúk a parasztnak, buzinak, köcsögnek (sat.: ahogy az ügyfelet nevezik) belerágógumiznak a pofájába –de a műhelyfőnök nyálasan udvarias.

 

A kurva az –fogadta a kézfogásom a műhelyfőnök. Az ordít véle. Biztosan nem kapott eleget az este, akkor szokott így csinálni. Nagyon széjjel kéne mán szopatni annak a nőnek a száját, megalázni végre –remélem, te megteszed.

Kurva, faszom, picsám, geci –nagyjából másodpercenként rikácsolta a szaloncicus a galérián. Ehhezképest az enteriőr az irodabelsőéítészet legújab trendjeit tükrözte.

Róbert dönnyögése alig -alig hallott.

Megtekintettem a műhelyt. Négycsápos emelő, két krovakészlet meg egy félig kifosztott szervízkocsi. Gyorsan végeztem.

 

A szalonban nyersgumibűz: nékem az új autók illata: összerándult a gyomrom.

A galériából a sziszamisza ereszkedett alá.

Igyekeztem olyan képet vágni, ami egy vígmatróztól [Billy Budd ] az elvárható minimumhoz tartozik, ha nagyon rá van indulva egy nőre. Hallottam már olyan értékesító kollégákról, akik nem voltak képesek tettetni azt, hogy be vannak indulva a szalontündértől, de találkozni nemigen találkozhattam vélük, mert az ilyenek a szokásosnál is hamarabb végzik.

A sziszamisza hangja mint egy szobai szökőkút, csacsogott -csobogott.

Róbert is lereszkedett.

Kezet fogtunk  –de én fölnéztem a galériára.

Szervusz Róbert!

Szervusz Tamáskám: ezentúl szólíts főnök-nek légyszives.

Mindenki főnök-nek szólítja –nyájaskodott a sziszamisza.

Elsápadtam.

Mi a baj –kérdezte Róbert.

Négyszemközt szeretnék veled beszélni –mondtam –Fének!

Négyszemközt vagyunk! –mosolygott Róbert. Timi előtt nyugodtan, bármit beszélhetsz.

Kettő!–léptem hátra. Egy: Eddig hat olyan munkahelyem volt, ahol a tulajt főnöknek kellett szólítani. Két helyen a vállalti jogász meg a könyvelő voltak a főnökök, a többi helyen meg a feleség vagy kk, a, khm, a kedves. Kettő: Azt mondtad, tegnap, hogy… tudod!

Tudom! Persze! –intett le Róbert és elkezdett jelentőségteljesen kacsintgatni: –Majd megbeszéljük akkor ezt a kiállítási témát.

A faszom! –mondta Timi: A picsám kivan már ezzel a kiállítással: szopjál le, Főnök! –Azzal Timi a főharcálláspontjába vonult vissza. Ami azt illeti, mondott fele tényleg kivolt a szoknyából.

Ö, kezd vége lenni! –suttogta Róbert.

 

Körülnéztem: fűtött, meleg helyen, közel a tűzhöz: Körülnézek legalább a piacon valami jobb állás után.

 

Állok a szalon üvegportáljában, a kellemes, tizenöt fokos melegben és nézem a kékes aranyszín fagyott pusztaságot. A főnököm és sziszamiszája hivatalos ügyben járnak oda a városban –nyilván kefélnek unalmukban a csaj lakásán.

A műhelyből a fingó és böfögőverseny nyitószámai zajlanak. Az országúton elzúg egy -egy autó. Óránként három -négy autó beáll a szembeni, elhagyott autószalon parkolójába. A havat már rég letaposták a kamionok. Általában hátra mennek hugyálni, de néha csak valahol az autó mellett állnak meg. A komolyabb ügyek elvégzéséhez meg csapások vezetnek méghátrébb, a műhely mögé. Az éjszakai aknák reggelre keményre fagynak. A szembeni szalon koromtól homályosuló portáljából fakó sárgán, rózsaszínben virítanak a hihehetelen akciós feliratok.

 

A főnököm hetente előadja: zsebből megveszi a szembeni szalont, alapít egy másik céget , és a legjobb konkurens márkát vivő céget képviselvén majd focizunk az ügyfelekel: Bejön például a paraszt egy jó kis tíz százalék engedmény –mi az ajándék nyitómondattal, fenyegetőzni kezd azzal, hogy különben átmegy az ellenséghez –és akkor azt mondjuk, tessék! Két cége lesz majd tehát a főnökünknek, és az egyik márkánál majd azt mondják az emberei, egy túróst ér a másik márka. A másik márkánál dolgozó emberei, az ő pénzéért viszont almásnak mondják emezt a márkát. Ő pedig, a főnök, a hozomra –világfi, mind a két márkát egyformán lehordhatja.

         Az én ötletem viszont az, hogy a legolcsóbb árimázsú tömegautó kereskedői jogát szerezzük meg –és aki nem mer virítani a magasabb árimázsú modellel, az is nálunk vásárolhat be.

         Persze a főnökömnek egy vasa sincs: még a rongy se az övé, amit ráz: lízingeli.

 

Állok a szalon portáljában és számolgattam a másodperceket. Másodpercenként egy forint értékű hő távozik az épületből. A hullámbádog szigeteletlenül fedi. Havonta a havi nettóm tízszeresének megfelelő forintérték sugárzik át a bádogon meg az üvegeken át az űrbe. A tizenötfokos meleg csalóka. Öltönymellényem selyme a hátamra hűl, ujjaim pár negyedóra alatt meggémberednek. Ha már a fűtésre ilyen sok pénz megy el, a főnök szigorú takarékosságot vezetett be. Az egyik fő takarékossági akciója abból áll, hogy az embereit feketén alkalmazza. Engem is. Egy fillért se fizet utánunk. Amin még spórolni lehetett, spórol. Papír, tinta, műhelyszerszámok, alkatrészek. Sokszor egy olajcserére való olaj sincs a műhelyben. Valami baj lehet a céggel, mert hetente jelentkeznek olyan feketeszerkós ügyvédfazonok, akiknek kevés lenne az első körben látatlanba két év felfüggesztett. A jognak, mint a matematikának, van egy sajátos logikája, amivel, ha az ember ráérez, halad a tanulásban, mint kés a vajban. A tiszta körmök logikája, az ápolt kéz, a sima beszéd, a frissmosdásillatú parfüm. Későtavaszi sítúrán, téli nyaraláson délszigeten a kellem és kecs ragad az emberre, mint a mocsok, láthatatlanul. A wolfe-i elhanyagolható különbség azért megmutatja: a fogselyem és a bidé használata. Fogy a tüdőprés a hehezetesei mögül, de a fogselyem csévélyén marad. S akinek gyerekkorában a fürdőszobája a konyhaajtó mögöti lavór és zsírfekete bádogvödör volt, mint a Timikének, az soha nem lesz képes megismerni a bidé örömeit.  Mindenki arról beszél, hogy a cég eladó. A sziszamisza beszél a legnyíltabban. Szerinte a cég nyolcvan millkát ér, azt beteszik a bankba és a kamataiból halálukig eléldegélnek a főnökkel. A közhiedelemmel ellentétben egy csomó vállalkozás van ilyen: A tulaj jobban járna, ha piacra dobná az egész hóbelavancot. a kamatokból még 2,5%-os szinten is többet pénzelhetne, mint a cégből. Csakhogy a vállalkozó úgy gondolkodik, mint valamely jelentős műűvész, tevékenységének nem oka van, hanem célja: A Több Pénz. Jellegzetesen elavult kapitalista felfogás ez. Kitűz egy időhatárt, amikorra elegendő pénze lesz és a tevékenységgel fölhagy vagy csak l’art pour l’art végzi. Persze ez az idő soha nem jön el, legföljebb a család, a feleségek, gyerekek, unokák, a jövő. Mindig van egy kis adóság, törlesztenivaló, kihagyhatatlan üzlet, alkalom. Én igazából tisztelem a jelentősebb művészeket és vállalkozókat: munkát adnak embereknek, eltartják a családjukat, hozzáadnak a nemzeti össztermékhez –amibe én a szellemeieket is beleveszem. Mikoron Miki bácsi leveszi a soros száz millkát a soros, spontán ökörködések ötletszerű összefűzésének is csak elfogult jóindulattal nevezhető „film”-jére jópáran sopánkodnak az elpazarolt pénz miatt. Minden egyes nézőre övenezret fizet az állam, hogy megnézzen egy olyan ökörködést, amit a haverjaival spontán összeütnek.  Pedig nem sok az, ha hozzávesszük, hány embernek kell a driver-ekig bezárólag kihúznia abból a következő ökörködésig. És ha megnézzük, a stábból senki nem kap a potyapénzből érdemtelenül. Fölfoghatják egyfajta prémiumként is. Én itt pedig csak egy teher vagyok, aki vagy a légyszart vakrássza az autókról vagy a seggét: A szalontulajdonosok szerint az autók tulajdonképpen saját magukat adják el. A gyár szerint is, tulajdonképpen a termék adja el magát, a disztribútor szerint nélküle bezárhatna a bazár, az értékesítői hálózat együntetűen azt vallja, minden rájuk hárul, a tulajok szerint ők és A Cég, mint elvont fogalom, értékesíti az autót. A marketingesek szerint a terméket ők adják el: ma már a valós fizikaitulajdonságok mitse számítanak. A motor tulajdonságai olyanok, amilyenek, a sebességi fokozatokat áttételei ahogy esnek, úgy kattannak, de a kipufogó hangját tizenkétfős akusztikus team tervezi a sportos hatásért. Az egész megyében nincsen több hat -hét embernél, aki elmondhatja magáról, hogy jó autóértékesítő. A többi töltelék. Teher. A legjobb autóértékesítők nem akarnak autót eladni, és többnyire már értékesítésvezetőként dolgoznak. Ha véletlenül egy jobb értékesítő jelentkezne, azt féltékenységükben hamar kinyírják. A módszer egyszerű: a legfontosabb információkat megtartják maguknak, aztán, ha eljön az idő, az értékesítőn számonkérik a nemtudást és kirúgják. A rossz éretékesítők is értékesítésvezetők szeretnének lenni, ők révbeérvén gyakran elcseszik a dolgokat, ezért időnként kicsinálnak a cégnél egy embert, hogy az ő nyakába akaszthassák a balhét. Aztán van még pár lelkes kisvállalkozó, aki a másfél-kétmilliárdos bruttó forgalmú cégét is még, mint kisvállalkozást kezeli, mindent maga kíván megoldani, mindenütt ott van, az elektromos ablak szerelésénél, az alkatrészértékesítésnél –és mindig a döntő pillanatban könyökli el a tárgyalóasztaltól az értékesítőjét. Az autósszakma vállalkozói számára a legfőbb csimborasszó a helyzetük baumgartnerizálódása, vagyishogy fáradozásuk jutalmaként a vezérképviselet megveszi tőlük a céget meg a névhasználati jogot, és így ők a volt cégük vezető menedzsereiként jólfizetett fix, nyugdíjas állásban baszhatják a fényességes telihóóódat és a göncölszekeret –mint Vonnegutnál az Elnök.

 

Állok a szalon portáljában, számlálgatom a másodperceket –megspóroltam magamnak hat darab légyszarpöttyet az egyik szalonautó farán. Mozognom kell a tizenötfokban, ha nem akarok két óra alatt észrevétlen meggémberedni.Azt tervezem, ha a főnök visszajön a városból, nekiállok és letakarítom a at petty légyszart. Az autóknak habtisztának kell lenniük.  Amikor télderekán munkába álltam, még az őszi légyszar pettyezte az autókat. Tímea ezeket az autókat, mint etalonokat mutatta meg, ez a szint, amit tartanom kell. Mint egy igazi értelmiségi, származására tekintettel népdemokratikus voltam Timikével: őszintétlen. Ezzel Timike értékrendjében férfiatlan is. Ahelyett, hogy a Timike eredeti szocializációjából értelmezhetően fogalmaztam voln, pl: „A jó kurvanyádat, hát tiszta légyszar ez a tragacs télkzepén bazmeg, ez neked az etalon?” Mint valami szociológus, totyogtam ott, affogtam éff pöfén finomkodva bólogattam, jógyerekarcot öltve. Csakhogy Timike értékrendjében a jógyerek, bár ma már szinte hetente többször is fürdik, egyenesen a balfasz, átverhető hülye kategóriája, az élhetetlené. Az egész szalon ragadt a mocsoktól –többnyire az értékesítők meg valamelyik inas takarított. Néha elképzelem, hány fok lehet nyáron a bádoggal fedett üvegkalickában. Semmiképpen nem szeretném itt megérni azt az időt.

 

Hamis a vigaszom: Kurt Vonnegut is volt autóértékesítő: A Saabnak hajtott. Ma a Saabnak más a márkaimázsa. A múlt század ötvenes éveinek a végén a Saab még trabant -wartburg kategóriájú, kétütemű motorokkal szerelt kelet -középeurópai méretű autót gyártott –ezzel a modellel kísérletezni az olajválság előtti béke -béke -békebeli USA piacon mindenestre is érdekesnek hatott. Hátmég a márka magas, vékony, mégis jó fizikumú és beszélőkéjű értékesítője: Kurt Vonnegut. Megragadni a jelent a múlt fogalmaival: A mai Vonegut-olvasó a Saab mai imázsán át olvasa Vonnegut történetét arról, hogy ő valaha a Saab-nak hajtott.  Kurt Vonnegut ekkor még nem írta meg Az ötös számú vágóhíd című regényét. Nem, mintha attól már jobb lett volna néki. Fantasztikus irodalomban utazott, elég jól vették a szemre jópofa és vidám sci -finek tűnő novelláit. Boomja volt ott akkor ennek az üzletágnak. Sokat változott az elmúlt ötven évben a Saab imázsa. És Vonneguté is.

 

És az irodalmi meg történelmi elbeszélések hány ilyen történetel vannak teli –ím, ötven esztendő telt el, és már nem értjük a Vonnegut-Saab-ügynöki szituációt. Semmi komikusat nem találunk benne. Újann ötven év, és a Saab lehet, már nem is gyárt autókat. Már ma is csupán a karosszéria és a látható elemek a Saab, a többi, a váltó, a motor GM. Már Saab törzsvásárlők is az időt így számítják: A GM előtt/után. (Magyarorszgon Opel-motorosnak mondják) A Sabb vásárlóitörzse valaha finom, érzékeny emberekből állt, akik az autót a különleges minőségi tulajdonságaiért vették meg. Saab-ból a ’90-es évek eleje.közepén nem száltak ki selyemdzsoggos fölkapaszkodottak. A Saab márka régi, hűséges törzsvásárlója próbaút nélkül csakúgy nem ugrott bele a GM-es modelbbe. És már a próbaút során elundorodott a nagyszériás világautó tömeg-gyártott fazonmotorjától.

 

A szalon előtt lapátolgatom a havat, amikor bekanyarodik a parkolóba egy olcsó kis autó. Naponta előfordul párszor ilyesmi. Öreg tata nem raketta –megvárom a fazont, kászálódjon ki. Természetesen egy ügynök. Minden nap legalább három ügynök futtat meg, MLM-es meg biztosítási meg befektetési fószerek és csajok, akik napi lealázó ügynöki gályarobot levezetéseképpen kívánnak megszopatni egy kollegát. Úgy tesznek, mintha azonnal szükségük lenne egy autóra, természetesen egyedi elképzeléseik vannak, valamint a konkurens és társmárkák szalonjaiban húsz -harminc százalékos árengedményeket kaptak, hozzá még legalább a klíma ajándékba. Minden ügynök a maga világának árréseiből szemlélődik –tehát úgy gondolkodnak, hogypéldául az autós üzletágban 20 –30% kedvezményt adni az alap. Szakmai szégyenüknek éreznék megelégedni ennyivel. Mindig óvatosan kezelem az ügynököket, mert a vezérképviseletek néha megbíznak ügynökségeket az értékesítési előírások ellenőrzésével. Egyszer találkoztam is egy ilyen ügynökkel, teljesen átlátszóan csinálta, a legolcsóbb modellről kezdett érdeklődni, és a fullos zászlóshajóval A Népszerű Bálná-val fejezte be. Azt mondtam neki, jobb, ha elfelejti A Népszerű Bálnát. Az embernek megállt az esze! A Népszerű Bálna korábbi változata egy valóban népszerű autó volt –még, viszonylag, a fölső-közép kategóriában. A komplexmarketing főpapjai semmit nem bíznak a véletlenre: az új termék népi becenevét és megterveztetik. Valami mufti egy listából bökte ki ezt a Népszerű Bálna becenevet. A Népszerű Bálna láttán azonban az az érzése támadt mindenkinek, a célpiacnak is, meg az ügynöknek is, akinek ezt az újságot be kelett volna adnia, hogy még él és alkot Milo Mindenbinder, ezt a baromságot a fejlesztéstől az elcseszett dizájnon át vonal alatti PR-ig ő találta ki. A Népszerű Bálnából a modell törlésének évében egy évi termés állt eladatlanul. És én igen kíváncsi lennék, hogy azután is, hogyan talált gazdára a 23000 db. Néha arra gondolok, hogy valahol még most is ott áll tízezer Népszerű Bálna tíz évesen, nullkilométerrel… Ezt a reklámos kifejezést, A Népszerű Bálnát valami vonal alatti PR-os barom találhatta ki annyiért, amennyi akkor vagy félévi nettómat tette ki.

Ami, mint később kiderült: a bruttóm is volt.

 

Kezdő koromban megkérdeztem a műhelyeseket, mi van, ha a vezérképviselet ügynöke jön ellenőrizni. Semmi, mondta a műhelyvezető, bemennek a városba a Timike lakására, ott Timike leszopja a fickót, aki már tűz is a következő szalonba. Természetesen mitse hittem az egészből. A szerelők ugye unatkoznak egész nap, az öltözőben régi csajos teddki-amidvan naptárak lógnak, éshát fiatalok is, mi másról ábrándozhatnának, mint a cég egyetlen nőialkalmazottjának szexuális szokásairól..

A karosszériás gyerek képeket mutat a telefonján: Az elsőn a vezérképviseleti autóból Timike és a vezérképviseleti fickó száll ki, 17 óra 10. A második képen bemenek a házba, 17óra 11. A harmadik képen a főnök áll be a fölcicomázott bemutatóautóval,17 óra 27. A negyedik képen majdnem afrikai a sötétség: a vezérképviseleti fickó bevágja magát az autóba,18 óra 10. Az ötödik képen, 18 óra 14, Timike vágja be magát a főnök mellé.

 

Általában cinikus és pesszimista alaknak szeretem magam képzelni –mert mindig az derül ki a végén, hogy optimista kis ábrándozó voltam. Úgy képzeltem, ez a leszopás nem igaz. Úgy láttam, Timike nem lenne képes ilyesmire: csak simán megdugatja magát.

 

Timike ugyanis egy témába vágó beszélgetés közben azt mondta, hogy elhányja magát, ha csak az eszébe is jut az ondó. Nem ezt a kifejezést soha nem használja. Rendkívül plasztikusan mutatta be, hogyan hányná el magát, ha szájüregébe [ondó] kerülne. Nem lehet valami jó Timike emésztése: állapítottam meg nyelvlepedéke látán.

 

Egyszer a főnökkel egy fingó és böfögőverseny fináléjára érkeztek meg. A főnök már a műhelyfolyosón beszállt: azonnal döntős lett a fingás -kategóriában. Timike böfögésére nem nagyon szeretnék itt keresgélni hasonlatot –fiatal elfánt trombitálására gondoljanak. Édes volt.

 

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.05.08. 08:01 13 komment

Címkék: regényrészlet

 

Egy leánykának mindig bonyolultak az elképzelései. A csicsákók, az eredeti jelentéstartalomtól csillagperctávokra, óra -perc tudják az időt. Nem órájukra néznek, hanem össze: koraeste -féltizenegy tájban lépnek be az elsők, a koldussatyak gondosan rá –legyűrkészve a homlokkpattanásaikra. Aztán a fru –fru majd beárnyékol, a tigrisnyalt frizurához pedig külön jólvágnak a patik. Szociológiailag igen, felkészültek –mindkét fél. A leánykák, amikor a tudás fennsőbbségében fejüket nyakukon hátrahúzzák, s inkább hagyják lenéző hullámokba fittyedni ajkaikat, semmint fogsorukat kivillantani, azonnal előrehajolnak s a mély, koncentrált figyelem maszkja mögül figyelik a vetítést. Mostanában igen népszerű az Ismertem a Dopeman-t még azelőttről sorozat, a Lenézel, mert cigány vagyok (de ezt csakis gádzsók nyomatják), a Börtönszex és más félmeleg élmények. A legstréberebb leánykák be is vallják, hogy micsodácskák, előveszik jegyzőkönyvecskéjüket és engedélyt kérnek a jegyzetelésre –Ám némileg szeppenten látják, nem csak azt, hogy a csicsákó az irodalomnak a fogalmát sem ismeri, de Petőfi felől ráközelítvén még nehezebb a rávezetés, de a megvívott végek fölsorolása is egy semmi. „Várj… ö… olyan oda bejutni publikációval  mint, aaa, például neked felnyomni egy szkájgárdos áhatost simán. Érted?” A csicsákó maszkja belereccsen: ilyenkor már ütni szokott: „Persze, angyalom: egy közibe vásárol a nejem azzal a duplántikkelős szemű kertitörpe csávótokkal, aki a tévében is benne szokott lenni.” –A feleségét emlegetnie egy csácsubi -csicsákónak babonásan kötelező elem. (Bizonyos lánykák generációi évtizedek óta évtizedek óta buknak a nős hapsikra.)

        

A személyzet halál únja már a műsort : a sötétbíbor veremhideg kártyateremhez vezető lépcső szőnyegbársonya már csiganyomos fényesre keménykedett ki a négyzetméteres forduló sarkában. Fölsérült a körmöktől a falikárpit.

         A csácsubi -csicsákók szerint a téma mindent megér –pedig teljesszervízről szó nem lehet.

 

Amikor tehát reggelfelé az asszony a csicsákó gatyáján kiszagolja az estéli események történetét, és belekezd a műsorba, akkor a csácsubi -csicsákó már nem érzi annyira jónak a hajnali boltot. Kezdené a csicsákó -csácsubi a szokásos pisszoár -körítést, magyarpicsát megszopatni lényegében ürítésbe számít, de az asszony csak a gatyát mutogatja föl, föl és föl, hogy ne mondja már, hogy hat -hét óra hossza alatt termelődött annyija, hogy kénytelen volt kivinni egy kis picsát? Ésugyebár, itt nem a szopatás témája forog fen, de hogy volt gusztusa gumi nélkül. Gumi nélkül ugyanis az [aktus neve] egy [aktus neve]: nincsen mit nyelvészkedni ezen: menjen a Grétsy Lászlóhoz.

        

A hetvenes évek dígó és raj csávói riportereknek többnyire Lőrincze Lajossal vetítettek.

        

Itt először egy meglehetősen durva és véres jelenet következik, az asszony a konyhaasztal vagy más alkalmas bútordarabhoz kerül, sebészi biztonsággal falcol egy fölkapott üres konzerva fűrészes tetejével, majd a véres bádogot önnön nyaki verőeréhez nyomja: úgy merje őt a csácsubi -csicsákó megütni. Ezután rögbiszerű jelenet következik melyben a bátor csácsubi -csicsákó, aki a családjáért képes mindet megtenni, magához ragadja a legkisebb gyermeket, így próbálván kicsalni az asszonyt a fedezékéből.  Ezt csak olyan csácsubik merik megtenni, akiknek nincsen korosodó (tizenegytől fölfelé) lánya, mert azok apakomplexusát ilyenkor az anyai ösztönök legátolják: rendszerint hátulról rúgják tökön az apát, majd egy amerikaifootballba illő vetődéssel elragadják a csecsemőt: „Te is anya, bekaphatod az összes faszomat!” –kiáltással. Tudhatjuk, hogy a kamaszokban már némileg módosul a szülők képe. Szeretném, ha e jelenetbe feloldásaképpen Szőke András gyalogolna bele, mint héderező csicska, vagy egy autópapírozó hírnöke, hogy: Intézve lett a verda, lehet menni érte, a legfaszább AF -es papírjai vanak.

        

Az AF -es papír azért fasza, mert az AF -es számokkal tisztára mosott lopottautóval hatóságilag is meg lehet jelenni abban a müncheni utcában is, ahonnan az eredetileg ellopták.  A kelet -európai és balkáni piac telítődvén a bizonyoseredetű, de bizonytalanpapírú autókkal, tehát csökkentek az autólopások, és a költségvetésnek pedig bevétele származik az eredetvizsgálati díjakból, valamint a lopott autókat is egyszerűbb legalizálni.

        

Mindennek meg van a koreográfiája, vagy az asszony kezd el pakolni, vagy az ember, sógorok, sógornők kerülnek elő, a gyerekeken kívül még senki sem únja az ismétlődő jeleneteket. Ha a konyha szabad, akkor a nagylány főz valami kaját.

         Nem ember az, aki egy ilyen rumliból már délután kimászik, nem asszony az, aki az uráért csak annyit képes megtenni, hogy már estére kibékül vele. A legigazibb kibékülések sokszor 3 -4 napig is eltartanak, családi küldöttségek vonulnak, sógorok mennek késre, kilyukad néhány autónak a teteje, és betörik pár szélvédő. 

 

Egy darabig eltart még a feszültség. Az asszony láthatóan beletörödött a helyzetbe, bár azért nagyot koppan a lány előtt a tányér és kiloccsan a leves. Az egyik sógor a körúton rááll a csicsákóra s tolja kicsinyt kilóhússzal az éjszakában.Kis Vörös Katona keringéz, úszik a vécécsésze torkában és a nagylány simán ráfogja a vendég-re. A nagylány? -a kisebbik, amikor hazajön az isiből, vééletlenül rátipor bakancsos lábikójával a fürdőszobából álmosan kikóválygó lány sarkára, serken a vére. Aztán egy kelkáposztaszagú délelőtt két előadás között hazaugrik valamiért, az asszony lekopgja: "Űjjé csak le aranyom, foglalt most a szoba!" -Mi az, hogy? A csicsákó szerelmiörömtől iszamos testtel atlettatrikóban kinéz az ajtón "Mit mónikasóztok mán itt, kussatok!"

 

"Ne féljél, csak áru, most próbálja be" -szól az asszony rezzenéstelen arccal s a tűzhelyhez fordul.

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.04.24. 06:03 Szólj hozzá!

Címkék: csicsákó

Marinak

 

 

 Arról azonban nem tett említést, mihez fogjunk, ha nem maradnak szolgálatrafogható arisztokraták. Háború, hogyne! -számtalan helyen, az új Lokális Ellenőrzött Háborús Gócok-doktrina szerint. Megragadni a jelent a múlt fogalmaival? –az új háborúkat a régiek tapasztalatai alapján képzelik el. A messer nemfelejtette említeni: a világháború közelfélelmében ki sem akart többé hagyományosat. Jól elkülöníthető gócokban, szigorúan a demokrácia illetve a világbéke megóvásáért: az emberek megcsemellettek már a puszta szavaktól, világbéke, demokrácia, véglegesszőrtelenítés, mindeneddiginélnagyobbfolteltávolítóhatás..

 

Ha mámorítóan gyantaillatú partokra ereszkedik a fülleteg, húgyszagú este, láthatóak még arisztokraták -például azúr vizeken. A köznép az öblök partíveit lepi –az öblök határai szirtfokok. Daviatól Siflissi felé s Siflissitől Daviaig torlódik a sor. Bahama Beachtől –hat lépésnyi homokos plázs a húgyszagú sziklák rejtekén a daviai szirt alatt- Plage Tahiti felé araszolnak az autók. Természetesen! –Siflissi mögött a kavicsos partról az únt és végtelennek tűnő Plage Tahiti mellékén Davia felé gördül a sor. S ím, negyvennégy évvel Cortázar után már bölcsészlányok sem lelik az összefüggés a bonyolult mondatok között. Ötven esztendővel Pynchon után, negyvenhét telt Sukenick óta, ez elbeszélői én nem keveredhetik a hős énjével –ó Nagyítás!: E sorok írása idején még nem temették még el a már halott  Michelangelo Antonionit s Ingmar Bergmant.

 

A tenger végül a kavicsokat homokká őrli s terít a síkot a hegylábak közé

-a parasztoknak nincsen szükségük arisztokratákra. Napszámba ki állana az áskapára a meredek hegyoldal tereszain? –minden paraszt annyit fog, amit maga s a családja beművelhet. Ez nem a végtelen síkság, ahol a föld eladó lehetne valaha is. Szorzás és osztás ismeretlen műveletek. A tudás szükségtelen. Négyszer a hét –zsebszámolóba pöcögteti be. Érettségizettnek topográfiai alapismeretei nincsenek. Vannak a tésztabőrűek, akiket a nap megéget, ezek alemánok, ingelézek vagy valamilyen északabbi szlávok. A délebbi szlávok és az itáliaiak már testvérnépek, mediterrano-k.

 

Minthogy szinte mindenki analfabéta, nincsen szükség iratlan szabályokra. Csupán a zigano-knak kellett elmagyarázniuk a rendőröknek a merről hánymétert: A férfiaknak nem lehet zsebrevágott kézzel cigarettázva kivárniuk, amíg a jótestű, folyton részeg, féllábú zigano nő összekoldulja a napi szükségeset. Tegyenek úgy, mintha pecáznának. A bulgaro-k maguktól is rájöttek. Nem szabad vendégmunkásnak látszaniuk, ezért hajnali négy és reggel nyolc között az autóikban alszanak, mintha ’talian  túristák lennének, ez ott népszokás a fiatalok körében generációk óta. Ezek az autók nem lehetnek ütöttkopottak, főleg pedig nem a bulagro-knál még előforduló régi kommunista típusok. (A szigetlakóknak múltszázadi amerikai kalandfilmek alapján vannak elképzeléseik azokról a kommunistákról, akik nem ’taliano-k.)

        

Kocsmáros kell mindenütt. A hosszúlábúaknak itt jövője nincs.  Meredélyek fölött a teraszokon megállni csakis kellően kurta lábakon lehet. Hajók fedélzetén? Hosszúlábaknak itt írmagja nem maradt. Hanem az erős derék, a hosszú karok. Ülve mint állva, akkora. Alesso soha nem fogadna meg arisztokratákat –nincsen az a háború.

 

Az arisztokrata egy név. És megszólítás, lovag úr. Ki nem ismeri az itteni lovagok történetét. A falvak romjai a hegyek ormain. A szkóposzok őrbástyái. Időtávlat pora aranyhím. Áskapa foka agyagrögre sújt, sisakbádogot átszakít –a bölcsészleányka, ki Joyce-ból szakdolgozik, nem érti ezt a primitív összefüggést: az agyagrög és a sisakbádog.

 

A  történetet vagy az elejéről kezdjük el, vagy a végéről (s ekkor keretezi, mintegy körbezárja önmagát) vagy a közepéből, A Mitsesejtő Rés-ből magából eredeztetjük. Ötven évvel a reflexív irodalom fölfutása után immáron nem lehet a szöveg önreflektív. Julio Cortazár Nagyítás című regénye néhány oldal csupán –Antonioni mindössze egy metszetét vitte filmre, ma mégis megfontolandó, úr ír-e vagy a furcsa  ingeléz, ki lopva szed fügét, a napszámosok és koldusok reggelijét. Alemán turista asszonyok élelmesnek gondolják magukat, amikor hajnali órákon nejlonszatyrokkal föllopóznak a kert utakon s a lehajló ágakról fügét, szőlőt, gyümölcsöket szednek ingyen a reggeli asztalra.  Máma már, amikor sajátképzeletmezőnk elsivatagosodik, de bezzeg a készképeket raktározó burjánosan dzsungelszerű, bizonyos személyekről a kép mindenkiben ugyanaz, senki nem a tapasztalható kis világából képzeli el a távoliakat, teháthogy a rotenburg a/d fulda-i városfalból a kínai nagyot és így tovább, népmesevilág. Ernyőröl vetítve e képeket már a hároméves gyermek is fölfedezi az asszociáció ívláncolatát, a távoli gondolathegyeket, de így a papírra porsugárzott betűkből már nem, soha.

 

A meghökkentően abszurd és „érthetetlen”, párbeszédnek ható ömleny az Ulysses elején már senkit nem hökkent meg. A dublini öböl pompázatos képe: Amikor már borotváló borbélyok nincsenek? S lassan borotvahab sem? Legalábbis nem a dús, a pamaccsal vert, a vastag, az enyhén kéklő a borotváról lefent, a szakálldarabkákkal, az elmocskolódott bőrlemezkékkel fekete szennykarimás –ki láthatott ilyet. Mutatnak még borbélyt, bárki láthatja, mint a dalai lámát, a Himalája titkos ormait, avagy Halle Berry csücskét, ami nem is Halle Berry csücske, bár kétségtelenül színes nőé. Maga Halle Berry nem engedte volna fényképezni csücskét –de egy különben ismeretlen ám csinos, párductestű, fahéjszínű nőcske miért is ne? Tessék, lett is csücske Halle Berrynek, mely nem is az ő csücske, s mégis az övé, mert a százak, kik láthatták Halle Berry csücskét, nehezen bizonyíthatnák, hogy a látható csücsök nem az.

Ezek a Himalája belső ormai? –a rejtettvölgy A Nagy Alekszandrosz telepeseinek maradékaival? Az Amritszari Aranytemplom? Minden igaz! James Joyce idejében akár értelmiségiek, mondjuk vidéki kántortanítók képzelhették azt, hogy az Amritszari Aranytemplom, mint az övék, talán hagymakupolával s másképen ívelő ablakokkal díszes?

 

Mit akarhatott James Joyce? A többezeréves banális jelenetet, egy öbölben borotvál a borbély, mintahogy borotvált Odüsszeusz idején tehát –s ehhez az összefüggéstelenenk ható párbeszéd! Joyce gondolhatta, a borbély borotvált s fog borotválni az idők végezetéig. Az önborotva hajnalán? Katonák tízezreinek gyors, kényelmes ennborotváltatása volt a cél. Ma már elképzelésünk sincsen a XIX. század európai háborúiról, mikoron a csaták szüneteiben a különböző seregek tisztjei fogadókhoz lovagoltak s azokban, ha nem is egy asztalnál, de egy légtérben boroztak. A csaták kereteket adtak s e kereteken kívül a szembenállók bizonyos szabályok szerint jártak el. A századnak borbélya volt, aki beretválta a katonákat. Élt valahol egy bányafelügyelő, aki két hangszeren is mesterien játszott: ő javasolta Franz Schubertnek, írjon hangszeres ötöst a Pisztráng-dalából. Orosz regények motívuma a bárisnya, aki hibát vét Beethoven zongoradarabjaiban. Hogyan is lehetne elképzelésünk a szovjet időkről, a proszpekteken mindenek ellenére fönnmaradt bojárlakásokról hét-nyolc-kilenc szobával és teljes bútorzattal? A rusz arisztokrácia mindig is európai volt, franciául magát értelmiséginek tartó beszélt, és a szovjet bukása után hónapokkal már a francia partokat és a görög szigeteket, főként pedig Ciprust ellepték a ruszok.

 

Az önborotva szó száz évet nem élt meg, úgyan, mint az örökirón sem.  Ami keresztrejtvényműveltséggel sem oly-annyira összefügéstelen és abszurd –ám a banalitás alapja a fiatal, mondjuk 30 esztendős doctus literat’ számára befoghatatlan. Beírhatja a Mindenhatoooo Google-ba a Dublin Bay-t. Rákereshet a Gooogle Earth-szel, sőt, háromdimenziós, mintha-helikopteres körutat tehet az öböl felet. Azt még értelmezhetné, ami nincsen, a postahajót –de tovább?

 

Mindig csak Joyceról beszélni –és Joyce-né? A Nőititkokat a méhszáj furcsa, vöröslő udvaráig kibontó XX. század, ami nem volt soha –de lehetett volna, mint Callisto kismadara, kin az Elmélet mégis megbukott? Dorothy Palmer, az egyik első a szabad értelmiségi (pl író) nők között, még a szoknyáját csaknem részegen is a bokájára lehúzta, ha a pamlagra felült. (tíz év múlva a szoknya már féllábszárig ért…

 

Amint tehát az arisztokraták teljességgel szükségtelenek. Élősködni a semmiért. Arisztokrata bármit is ír, az biográfikus. Az ő atyjai, az ő felmenői s leszármazottai. Családja dicső tettei –a gondosan szelektív emlékezete. Ó, hogyneis, az arisztokrata egy házmesterné mazochizmusával családja bűneit elénktárja, az aprócsöpre semmiségeket, hogypl eléggé el nem ítélhető módon menekülés közben megálltak, hogy magukról a ruhát koldusoknak osztogassák, szájuktól falatot vontak el cselédeiknek, és míg ők az ország javáért ügyködének, az ostoba fokhagymaszagú ergyanép csakiscsak a maga javán agyalt, hová rejtse az élést.

 

Hetven éve érettségizett ember még tűrhetően rajzolt –ma már művészinek ható tusvázlatokat. Fogalmazott is. Latinul s görögül tanult. Zongorázott. Ki gondolná, hogy Montaigne a fizikai képeségeivel korunk értelmiségijének előfutára volt, hiszen kuriozív fogyatékosságaként jegyezték föl, hogy áradó folyót tavaszvízben csak üggyel-bajjal úszott át s lovaglásban mindössze hat óra után elfáradott, vívni botladozva s Henri IV. kedvelt labdajátéjkából (9-11kilós szőrlabda dobálása) másfél óra után kidőlt.

 

A két olasz találkozott –a plázson naponta százan is. Alesso félszem is kiszűrte: a konokon hallgatagok, a szavakat a foguk közt szűrögetőek a csehszlovákok. Az ekmek féltörök indürü bündürü népecske. Sokszor mondják magukat ingelézül éhesnek. A két olasz találkozott, kék s piros úszónadrágban –azonnal beszélgetni kezdtek. Szép öböl-szép öböl, szép idő, kellemes.  Az olcsó taverna erre van s arra a bor finom, mely öböl kellemes. Olcsóbb, mint odahaza s kellemes. Szabad. Szabad, úgy van, ismétlik egymás mondatait tódítván. Majd a család, a gyerekek, kellemes szép idő, az öböl sekély, s a sziklák: romantico. S a meglepetés –ó, Mindentudó! –a cézárfejű gépkocsivezető s a szárd parasztnak látszó a tanár. O, Dottore!- Signore Professore, azonnal magázza s a másik szabadkozik, kérleli, tegezze tovább, mondja csak: Carlo. De nem, nem lehet – a cézárfejű még meg is hajol. És így tovább –s mellette surrannak a rókatekintetű csehszlovákok.

 

Rangban az elsők az ingelézek. Az ingeléz fizet, nem vitat. Az allemán fitet, számlát visszaolvas, számokra rákérdez. Alfára emlékeztető fikarc a kettes, kudisz, tovább. A kurtaláb szépség zsebszámolóba pötyögteti be : 4x7. Háromszor a másfelet fejben összeadni képtelen. Hétésfelet tízből gépben von ki. Taliano partokat nyugaton mutat, a hazaiakat keleten, északról jönnek a csehszlovákok, polandok s más szlávok. Valahonnan az ekmek csehszlovákok –hallanni –cska/-cske becézéseiket. Beszédükben taliáno dallamok, ekmek türk mekegés és allemán szavak. Az egyik csehszlovák banda bankautomatát keres s a másik a tér felől most jön le, de nem segít: félrenéznek inkább s a kíváncsi gyermeküket karjánál ragadván el pisszelik le. Szállodások már tudják, az ungárok azok, kik a ruszok után a legtöbb törölközőt lopják s a medence partján pedig saját, kutya alá való rongy törölközőikkel már hajnali hétkor foglalják a jobb helyeket. A ruszok azonban vallásban testvér istenfélő és galanto népek, italból a drágát veszik, villantnak mesés ékszereket, gyűrűikben minden kő igaz s alapszavaik elládok. Ellenben a csehszlovákok hitetlen, fukar, kupori népség s tolvajok, törtetőek, mindenütt tülekednek, gyermekeikkel durvák s türelmetlenek. Jó, ungar-vengr egyremegy, szedettvetettek, mondják a rabló és pusztító Attilio fiai, a hungerézek.

 

Végül persze a hegyre fölfutó utcán, ahol már a kávé erős, corto, s a százéves székeken zöld vagy kék olajfesték, végül persze a borbély üzlete az öbölre néz –üres. Talán hajón szolgált az orvosi szék. A borbély nagyapja csencselte a háború után. Mint kinek állán borbély ecsetje maszatol –nem kever dús habot. A kikötő két pókláb mólóval védett öle innen medencekék: világos fövennyel hintették. Az egyik komp kifut –a legnagyobb szállónál nagyobb. A borbély míg a vékonyka hab puhít, a szíjt feni meg –mint otthon Wágner Karcsi bácsi. A csikófrizura ma újra divat, vagy talán már múlik is el megint s legalább két leíró mondatra lenne szükség a nyolcvan éves kifejezés magyarázatára. Karcsi bácsi fodrászkodott is –itt azonban a borbély csakis borotvál. Ollói és fésűi bajúszok s szakállak igazítására.

 

Allemán –állapítja meg. Miért is ne hagyjam meg a tulajdonképpeni nem-is-tévedésében. Allemán, ha szembe jön, sugárzó arccal kérdez a rövidút, a bankautomata vagy olcsó autóbérlet felől, mint honfitársat. Arcizmaimat önkéntelenül feszítem meg, mintha önmagam borotválnám: pacient! –int le az öreg. Jó, értem, és ellazulok. Csak néhány pillanatot mulasztottam el –s ím a komp már le is írta a sohakinemegészülő múlékony betűt a kikötő opátkék vizére. A hajóhíd környékén már feszes vádlikkal sétálgathat néhány női utas –pár estével korábban egy a győztesek közül, megszólaltathatta a ködkürtöt s három hosszút, két rövidet, majd egy hosszút eresztett meg. Vajjon mi viszi rá a nőket, hogy a buszsofőrökkel és hajókapitányokkal íly archaikusan nyilvánuljanak meg?

 

Mit se csodálkoztam, mikor kiderült, hogy a későhippi ingeléznek látszó kapitány és a kapitányné őslakosnak mondják magukat. A taliánók szüntelen beszéltek, a körút végén már a címcserénél jártak. Bárki europeo, ha taliánul beszél, száz barátot lel itt. Fransznak semmi se jó, ki a helyesejtést eltéveszti, grimaszolván tetteve nem értik. Ingeléz nyelvet nem tanul, mert az övét beszéli, szerinte természetesen mind. Emitt neápoli diákok firkantják két lombárd hajójegyére címeiket. A sziget századokig nyögte a venéz uralmat. Lombárd s kalábrián egyként haza jönnek ide. Nem könnyekkel, hanem vidáman tekintenek szerte a tudomásuk szerint hazai tájon.  A ravaszan mindig a maguk javára értetlen hungerézek emitt négyen kilenc széket foglalnak el, a nők félfekve napoznak. Összesen tehát a többséget alkotó taliánók közül vagy negyvenen hevernek el a puszta fedélzeten –a hungerézek nagy bosszúságára, kik nehézséggel lépdelnek át a szerte elheverő székteleneken a hullámokat most haránt szelő hajón. A múmiaszerű kapitányné felkarcsontján a szél lebegteti a bőnyét. Szezonban a hajón a bevételek fölfoghatatlanul nagyok –s szigettúrában a téli viharok kivételével minden nap szezon. Talán kokaint szippant, talán  egyszerűen nem eszik. Úgy vélem, talán még sem szigetbéli: helyi nő soha nem mutatkozik bikiniben. A kapitányon is csupán foszlott sportgatya. Az őslakók arápok, a kapitány viszont hemingway-fejű, csak A Papánál sokkal soványabb. A kapitányné leplezni sem igyekszik bénult kábaságát. Amit szippant, már rég nem élvezteti, nem izgatja, már annyira sem elég a halálosközeli adag, hogy élni látszon. Az eufóriát ebben a fázisban már csak a szenvedés enyhülése jelentheti. A kapitányné gyógyszert nyújt tengeribetegség ellen egy asszonynak, talán az árnyékát láthatja. Szürke ajkai elnyílnak. Szürke bikinije talán kék lehetet húsz éve.  

 

A komp minden pillantásra távolodik. Óriásmotorjai dupla kéményekbe ontják a kormot s a gázt. Itt is van fából készült, két díszárbócos, soha nem vitorlázható hajó. Természetesen vitorlásnak mondják, bummja is van. Capetan Normann egy kövér grékó lehet. Talán valóban normann-vörös, mint sok varégvérű szigetlakó is. Talán ő is a tulajdonos. A Hemingway-fejű hangsúlyozta, a hajó az övé. Németül májné-nak mondta. Talán fiatalon Münchenben dolgozott? A nő lehet német is. Lábai karjai hosszúak. Amikor a bikinije új volt, még igen csinos lehetett.

 

Annyit már tudok, hogy a nemtörődömség látszólagos. Mindenki tulajdonképpen azt csinál, amit akar, de a zigánók nem hagyhatják el a kikötő tágabb övezetét. Az egyetlen lámpás kereszteződés kikötő felőli hónában tanyáznak. Tegnap feljebb, a kukoricasütödék felé telepedtek le.

 

A borbély a tükörből ellenőrzi, azt akarja látni, amit én: készen vagyunk. Széles mozdulattal keríti le rólam a kendőt, munkája véget ért, innentől már egy jövő-menő furcsa idegen vagyok, aki nyilván szórakozásból próbálta a borotváltatást. Centicsentóimat imígyen osztottam el, ötösökben-tizesekben  ötven a balzsebemben s egy egész, ötvenes, húszas s három tizes a jobbzsebemben. Reménykedem, hogy Hamvas törvénye a pincérekről a borbélyokra is igaz. Ráadásul egy másik föld ez, itt a borbély önmagát nem borotválja, hanem iparostársához ül be. Tehát a híreket onnan is fölszedi. A paraszti ész mindenütt egy menetre jár –s itt nyáridőben munkás nincsen. Ha a rendnek látható őre nincs, akkor pedig minden különösen őrzött. Az autók lehajtott ablakkal állnak, a házak kerítéstelen. A vízszállító teherautók üzemanyagtartálysapkáját nem zárja lakat. Két egybenyitott bolt már áruház: kamerák nincsenek. A kurtalábú helyi lány azért áll a sátorral fedett terasz végén, hogy a tökrészeg ingelézek ne gyalogoljanak bele a másfél öles mélységbe.

 

A bulgaro-kat négy napja figyelem. Varna és Burgosz ősi görög városok. Szófia hogyne. Azonnal tudtam, nem túristák. A taliánók is csak az árak miatt jönnek ide. Gondoltam, kőművesek –szezonban senki nem építkezik. A beton a hőségben, mielőtt megkötne, széjjelszikkad. A bulgárok kezei hótiszták, ápoltak, szakácsok tehát –a borbély most taliánul ismétli el. A csenti-t értem el. Bal zsebembe nyúlok s minden pénzem kiveszem. Bólint s hunyorit: markába eresztem. Még egyszer meghajol s már, mint gazda húzza ki magát. Még egy pillantás az öbölre, a komp már… már a következő közelít?

 

Nyilván egy bulgaro szakács, talán hajóról, került ide. S ő szólt a haverjának. Nem feltűnő, mert még elfogadható, 10-15 éves nyugati autóikat már itteni keresményükből vehették. Mindent lehet, tehát autóban is aludni, ha az az autó nem ócska-furcsa roncs. Az más, ha egy helyi paraszt 1975-ös Nissan furgonnal jár. Vagy 88-as Zastavával.

 

Vitatom, hogy a világ amorális –hogyne, hiszen, mi van, minden megáll, három avagy négy lábon –Az AGIP lángfúvó sárkánylova ötön. A dialektikus materializmus: ha igaz lenne a mese a fejlődés töretlenívéről, ötven évvel Cortázar után nem adhatná föl a leckét egy összetett mondatláncba ékelt egyblickre értehetetlen. Hamint a fejlődés haladvány, ra-ra re s re-re re-ebb, mint a dallamok, ismétlődő, szüntelen fejlődésben egy szimfóniában a végső óda felé, akkor ki számíthatott arra, hogy száz évvel Jarry után a hóttreál, vagyis bizarre párbeszéd hökkenetet vált ki. A bölcsész leányka alpári durvának mondja a mondatot, amit a büfében egyébként minden nap hall vagy ő maga mond ki és semmiben nem érzi alpárinak. Bartókot hallgatván –és még mindig az ember! – El Hombre! A kottaanalfabéta is tisztán hallja ki, ez Bach után nem úgy, ugyanazt ismétli az értetleneknek.

 

A zigánók morálja szerint a kikötő tágabb övezetén túli világ a szerencséseké. Szilárdan hiszik, az övék is eljön: Tekintetük szüntelen a szeméttel hányt szegélyeket kutatja. A gyilkos, mikor az áldozat torkát hátulról karolván elmetszi, a vérsugárra ügyel. Az elomló test ne puffanjon. Ha nem teszi meg, megteszi más vagy éppen az áldozat. A motoros tolvajok is üdülnek. A darázsszemüvegek minden mediterrana leányarcot egyformára maszkiroznak. Nyereg nélkül minden orrhegy csinos, fitos és minden leányarc is, az arccsont nélkül a száj s az áll vonalai.A fiatal nők teste szép, ha kis mellel azért, ám, ha nagy se csüng még. A bőr feszes, a has lapos vagy a csípőn rengő hájpárna is csábos. A kicsiny lábak ujjai nem bütykösek. Mamma Thalatta a nőitest orvosa kívül-belül.  A kurta lábakon a visszerek még alig kéklenek át a malacbarna bőrön –majd huszonéveik végén duzzadnak ragyásra. Azt ötödik hetedbe lépő nők gonosz és irígy tekintettel jósolnak a harmadikon túljutott leányoknak zacskó melleket, hájjalrengó fart s derekat. Alsószáron duzzatag kékgiliszta ereket, gyerekek miatt rekedtre rikácsolt hangot. 

 

A mesém végére a borbély mitse enyhül. Mutattam könyveim –egyetlen könyvesbolt sincsen a szigeten. Szám előtt kanállal lapátolok, tente imára illesztett kezeimen –érti, hogyne, nincs. Ingatja fejét szélesen s nem néz reám.  Mutatok be a sziget mélyére: Mutatóujjával figyelmeztet, mondja: Pozor. Mi pozor lehet ott? Hogy a part felé mutatok, inkább sajnálatból ingatja bizonytalanul. Mintha indulnék le, a partra, bólogat serényen s ujjaival villát mutatván szemére bök, majd tagadólag ingatja fejét: Nem lenni szem előtt, tehát.

 

Tudom, hiába keresnék hungerézt. 

 

 

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.04.11. 05:31 2 komment

Címkék: regényrészlet

 

Alumínium Alma, a neves írónő könyvének bemutató partija után taxin hajtat haza. Más címet mond be persze, a Ferencváros párhuzamosvalóságaiban csak egy saroknyi táv az automataajtós luxustömb.  Izgalom inal föl vádliján és a mókusába fal: izmos cigányfiúkat sejt maga mögött fehér atlétatrikókban. Nyel egyet: nem fog itt görcsölni, egy írónő, a valóság mágusa. Írásai könnyedek, hónaljszagmentesek. Szellős, lendületes mondatainak végei kunkorak, mint hajzata. Valaki Grace Paley-t ajánlotta neki, eszébe jut hirtelen A kiscsaj című novella, amit a neten nézett meg. Esterházy receptje volt a komolyzenehallgatás, és időnkét olvas irodalmat is. Néha szeretne olyan csúnyácska lenni, mint Carson McCullers, A lányarcú vénkisasszony. Izgalmas, asszimetrikus pofija volt. Grace Paley nem lenne megterhelő azonban A kiscsaj történetének durvasága szájbaverte, hogyan is lehetett ekkora hülyehápé, hogy nem vitette magát haza? Egy taxis –nem lenne mindegy, hiszen fölismerte anélkül, hogy ártatlanul, mint egykor báli keszkenőcskét, elejtett volna egy utaló mondatot. Hátán borsódzik a rémes izgalom élvezetétől, szinte érzi már az izmos fiúk lehelletét, pedig nem sietnek, sőt, már le is maradtak talán? Megérinti a zár ujjlenyomatolvasóját, izgul, ujjacskája nedves-e az izgalom miatt? Mert akkor rosszul olvashat… s PIN-kódot kell beütnie.

 

Varázsos ételek, fűszerek, füstölők és parfümök illatait lebbentik az ajtók, ahogy elnyílnak hogy sóhajjal ereszkedjenek vissza gumiágyukba. Visszanéz, hátha az izmos cigányfiúk, egy lift sarka ötlik most föl hirtelen, mint bűnös étel, amivel jóllakott, a pörkölt szaftja csorg le alkarján, egy undorító régi kis emlék diákkorából, hogy tudott az a Paley olyan kellemes, mégis száraz stílusban megbirkózni azzal a véres történettel, vagy talán arccal szorítanák a sarokba? Talán majd iszik egy Martinit -ám citrommal!

 

A mikrohullámú csendítésére nyílik az ajtó, a drága már kötényben és majdnem olyan izmos is. A csók túl nedvesre sikeredett és a drága a leglényegre tapint ott, nemsokkal a farkcsontja fölött s a kötény alól a hosszú, ígéretes dudor. Orrával csiklandóan túrja el tincsét, ahogy nyakába csókol, miközben izmos karjával fenekét a dudoros öléhez öleli erősen.

 

„Na, milyen volt a bemutató.”

 

„Ach, a szokásos, uncsi kérdések, az Ilcsi megint olyan picsa volt, égő, mi a vacsi, majd el halok, nem is ebédeltem!”

 

Azzal kibontakozik.

 

„Előbb nyamizzunk!”

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.04.07. 16:24 3 komment

Címkék: azután

Károly bácsi jellegzetesen vidéki tanerő. Szinte minden Pestországon kívüli iskolában  lelni hozzá hasonlót. Valaha az ifjúságvédelmi őrjárat oszlopa volt. A tanyai kollégium diákjai gyakran kiszöktek piálni vacsora után. Az őrjárat a Tulipán presszóban kezdte a kanyart egy-egy fél barackkal. Károly bácsi soha nem szerette a felet semmiből -Ötszázas Pötyike ezért vermutospohárban tolta elé az egész-et, az egy decit.

A Pedofil becenevű, az nem Károly bácsi, az ő történetét most hagyom. A Pedofil, Géza bácsi , egykor Kazal Lászlóra emlékeztetett és erre rá is játszott, fő műsorszáma a piás volt. Amidőn már az ivászatai nem csak májával dagasztották a hasán fehér köpenyét, de az orra is kivirult, túlzóan utalt rá, ő mekkora egy piás és elvárta, főleg a fiatal tanerőktől, hogy nevetgélve cáfolják meg, áááá, dehogy is, Géza bá'. Pedofilnak azért nevezték, mert előszeretettel fenekelte el térdére fektetve a farosodó hetedikes-nyolcadikos lányokat. Persze cigánylányokat nem mert elfenekelni, és nem csak azért, mert ők nem engedték, még hozzá acsítván, az egész iskolát betöltő sikoltással, "haggyon máá, nem vagyok buzííí*!" Nem igazi fenekelés volt, halfcontact, vagyis a hatalmas csapás cicafark íve megtorpant közvetlenül a cél előtt s szinte simogatásba ment át. Hogy sohasem lett balhéja ebből Géza bá'nak?

Ezek a jellegzetes vidéki férfi tanerők egyik általánosításra alkalmas közös tulajdonsága a finoman szólva is aluldiplomázottság. Jó eset az, ha még a középiskolás szintű régi tanítóképzésben szerzett oklevelet. Mégjobb , ha gyorstalpalón izzadt mellé valami lógos szakot, gyakorlati-t vagy testnevelést.

Károly bá' gyönyörűen dalol, ő tehát az ének-zenét szerezte meg felsőfokú
képesítésként. (Laci bácsi, aki persze Lajos lenne, ő képtelen volt elvégezni még az ML-esti egyetemet is.) Másik összemosásra és általánosításra alkalmas tulajdonságuk az, hogy hosszú pályafutásuk alatt végig az iskola valóságos, belső és titkos igazgatói voltak. Aláírásuk sehol sem szerepel, de azért a végső, főleg személyi döntéseket ők hozták meg. Az ilyen iskolákban pályakezdő diplomás csak akkor maradhatott egy-két évnél tovább, ha kellően ostoba volt vagy megfelelően tudta tettetni a hülyét és legalább egyszer rászorult gyönge pedagógusi képességei miatt a Károly vagy Géza vagy Laci bácsi "makarekói pofonjára". Persze most hagy ne bonyolódjam abba, mennyire nem makarenkóiak voltak ezek a pofonok.

Az is közös tulajdonsága ezeknek a bácsiknak, hogy hetven éves korukig szinte lehetetlen nyugdíjba küldeni őket. Mivel zömükben az iskola telkéből buliztak ki maguknak házhelyet, nem csak a szennyvízvezetéküket kötötték rá az iskolaira, de az átjárást is így oldják meg. Akkor is, ha a falu központja, a boltok az ellenkező irányban vannak. Született pedagógusok ők, az isten is szakmai gyakorlatot vezető előmunkásnak teremtette őket, nadehát isten tervez, ember meg végez, a homo sapiens nemhiába az evolúció teremtménye, a kiválasztódás útján a jó és tehetséges mindig harc nélkül, nagy magabizalommal, törtetés nélkül halad, míg a rossz és a közepes harcolni kénytelen, hátbatámadni és legázolni, szembeszeretni és elgáncsolni, másként ott rostokolhatna, ahová való a Nemhátrálunk Mezőgazdasági Termelő szövetkezet bognárműhelyében, mint lakatos.

Károly bá't tehát mindenki útálja a faluban. Azok is, akik még együtt énekeltek vele a katolikus fiúkarban 1949-ig, azok is, akik egy DISZ majd MSZMP alapszervezetben voltak vele, a zattejjista broboganda élharcosai, aztán társai az Ifjúságvédelmi Őrjáratban szintén. Károly bá' Koós Jánosra orcáz, tehát harminc éve őt utánozza, csak a mája nem annyira jó, rohad. Ezért újabban mindenki igyekszik lehelet-távnál nagyobbat hátrálni, ha az öreg elkapja az utcán. A fiatalabb tanarak egy gyors és udvarias sasszéval kikerülik s így sohasem hallhatják a viccei újdonant korukban is már dögletes poenjait.

Károly bácsi egy szörnyeteg. Ezzel mindenki egyet ért. Hetente egyszer a legendás jajződ kombi Wartburggal elmegy a legközelebbi lidlibe olcsó borokért, visszaviszi az üres üvegeket s ládaszám hozza a telit. A falurággyó híreli is, hogy Károly bá minden nap háromszor, néha kezében csomagnak álcázott hatalmas szatyorral, kel át srévizavi az itt is előrelátóan valami szép növénynévre keresztelt értelmiségi utcán srévizavi a szemben lakó egykori közműv' felügyelőhöz, az ifjúságvédelmi őrjárat másik oszlopához -nyilvánvalóan piálni.

Ebben a faluban Tulipánnak hívják az értelmiségi utcát -és most aztán valóban is tulipános. Éva néni, a közművfelügyelőné a reménytelenség sárga tulipánjaival ültette tele az árok szegélyét, Károly bá fiatalos lendülettel veti át magát az árkon s rúgja le újabb tulipán fejét.

A nyugalmazott közművelődési felügyelőt  harminc évvel és ötven kilóval ezelőtt még Kaszanovának becézték. Ma csípőtől lefelé béna hájrengeteg. A negyvenkilós Éva néni egy lábát is alig képes félrerakni az ágyon, nemhogy pelenkázza. Azt pedig az egykor Kaszanova nem szenvedhetné, ha valamelyik gondozónő segítségét igényelnék. Így aztán Károly bá, akiről kevesen tudják, hogy százhúsz kilós édesanyját is, az ágyhozkötött beteget, tíz éven át ápolta, pelenkázza át Kaszanovát. És tartja a súlyos hájhurkás tagokat, míg Éva néni szivaccsal lemossa, kezeli a felfekvéseit. Károly bá' bosszúból a legócskább vicceit rottyantja rá a párra. Éva néni némán tűr, de Kaszanova hahotáz. Mindenét elitta már, persze az eszét is, ugyan, mivel fizethetné ki a régi harcostársat, párszori-néhai lyuksógort.

Én is mindezt, a lényeget, csak véletlenül tudtam meg. Gyakran biciklizem arra, a járdán, mert az úton a sok gyalogostól képtelenség. Én is, mint afféle kalóz falurággyó, mi másnak tudtam volna be a hahotát, mint annak, hogy a két vén szörnyeteg egy jót piál. Szőttem is fejben egy megfelelően kormodoros novellát, aminek egyik kötelező poenja lett volna a hazugság, mi' szexuális szolgáltatást követelnek a vén dögök szegény Éva nénitől. Och Valóság, te rémunalom! Jótettről sohasem kél szóbeszéd! Ach, a tények sokszor elviselhetetlenül unalmasak. Miért nem jutott nekünk olyan tökéletes szörnyeteg, mint a szomszéd kisváros Feri bácsija? Vagy a harmadik falu polgárőrségének vezetője, az ex-segédrendőr Szilvi bá'?

Mit kéne kitalálnom, valami fertelmeset, hogy Károly bá szörnyeteg-arcképe ne kapjon malacrózsaszín árnyalatot? Azt mondják, titokban misére jár a vén ganyé! A szemét köpönyegforgató. Na, majd kifigyelem az öreget, az esti söröm előtt az Otthon büfé helyett a Gesztenyés felé kerülök és az egykori Szabadságtér hársai alól lesem ki, jól rálátni a katolikus templom téglaoszlopos kapujára, ki fordul be rajta.

*buzi - túlzóan bizalmaskodó testi érintéssel járó gesztusokat alkalmazó személy romungró értelmezésben. Pl buzulás, ha a barátnő tráfásan átkarolja barátnőjét vagy a tanító megsimogatná az ehhez nem szokott  gyermeket, aki riadtan és ösztönszerűen kapja el fejét a  kéz elől, mert azt hiszi, pofon lesz. 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.04.04. 04:51 Szólj hozzá!

 

hódolat Vass Virágnak

 

Az idő nem úgy múlik, ahogy telik. Lázpirosság, hajnalpír, a ciklámenszín alkohol telik a hajszálcsőben. Napok üledéke mint guano, hordaléka, mint egymasszává zöldülő lágy iszap –és mennyi más szó van még arra, az idő, ami nincs, mint igéz. Az ismeretlen felé robogó vonat utasának izgalma s a kalauz arcán az unalom: ő már behúnyt szemmel is tudná, merre jár a vonat, azt is tudja, mi következik.

 

Behúnyt szemmel alszik a kalauz, nem izgul azon, hogy átalussza a következő állomást, amikor majd a másik kocsiba fog átülni, szunyókálni tovább. Fárasztóbb a sokszor tízpercnyi szunnyadás, mint az ébrenlét.

 

Az izgalom jele az izzadás, már teljesen átnedvesedett cipője kérge, benne a harisnya nem csúszik immár, hanem tapad. A szag nem kellemetlen végülis, bár szégyellnivaló. Én megtehetem, hogy melléülök a kis nőiautó mindenféle foltoktól tarka anyósülésére, hiszen nem vagyok. Ő van –én mitsem érzek a teste szagából, ami őt zavarja, hiszen parfümjét nem ismerem, tehát annak felhője mindenemet betölti annyira, hogy a torkomról érzem az ízét.

 

A kis piros autó párhuzamosan fut a kis piros vonattal egy darabig. Avagyis mindkét eszköz csak döcög. Az aszfaltút kráterei elképesztőek. Aki látja, sem hiszi el, hogy ez lehetséges. Már nincsen az útnak jobb vagy baloldala. Mint a régi földutakon, a kátyukból kivert tömet és a por, sár szürkésfekete sávjában tiszta nyompár mutatja az egyetlen helyes irányt. Száraz idő, tehát néha a nyompár egyik fele elhagyja a néhai aszfaltút bogárhátát is, mert a padka simább. A kis nő a kis autóban már tudja, mik azok a gömbfejek. Azt is, hogy a trapézgömbfejben semmi négyszög nincsen. A távolban kéklenek a hegyekké fölbecézett dombok, oda tart. Már a harmadik sebességi fokozat is túl gyors, vissza kell váltani, a távolban a kis piros vonat is szinte áll.

 

Izzad a tenyere is. Megint a gyógyszer jut eszébe, bevette-e, a reggel, amire most emlékszik, a mai reggel-e. Nyakához kap, emlék, borosta dörgölése, de  kié? A gyógyszert bevette, ezt gyorsan eldönti, és ha nem vette be, az is mindegy. H, K, SZ és CS P, a SZ és V mindig is szabad. A gyógyszert, mert nem figyel vagy nem érdekli vagy mert kényszeresen szereti a rendet, mindig az első helyről pattintja ki. Avagyis és éppen ezért ennek a gyógyszertípusnak, ami nem is gyógyszer, a fuszulya körlap alakú, így a rend kedvéért, ha keddi a nap, lehetne kedden kezdeni, de így meg –és éppen a rend kedvéért is- mindegy s onnan nyomja ki, ahonnan eszébe jut, így soha nem kedden  K-t. Ölébe veszi a retikült s kipattintja, a gyógyszer ott a selyemfülben, kiveszi és ránéz, egy K üres s mellette az SZ benne van, de ma P. Fejét csaknem az oldalüvegbe veri, akkora a gödör, a jobbelső futómű teljesen felütközött, a trapézgömbfej aligha úszhatta meg.

 

Most viszonylag sima, egy sávban középen járható szakasz következik. Az út emlékezik elődje bogárhátára. A ritka forgalomhoz egy sáv tökéletesen elég volt, erősorrendben húzódtak le egymás elöl az autók és más járművek, a teherautó volt az ász, a pótkocsis vontató félreállt minden más jármű elöl és a lovaskocsi is. A vállalati vagy téeszvolgák fölszegett orral, lassítás nélkül jártak, ebből mindenki vehette a lapot s félreállt. Akárha százzal is lehetne haladni, csakhogy ha mégis jönnének szembe… hátulról dudálják félre s lehúzódni a „sáv”-ba  , ehhez szinte lépésre kell lelassítania. A dombok viszont mintha már csak a szomszéd falun túlról, nem kékek immár, hanem ősziszőlőlevél sárgák s pirosak az ezerjó makacs zöld parcelláitól cirmosan…

 

Hülye fasz! –kiáltja ki a fekete BMW felé, pedig abban is egy kis nő kuporog, búbozott frizurája természetes mézarany. Ezen mosolyog, hiszem már nem fiatal tudja a szitut, ezalatt a kis bevásárló ékszerdrága  autókában a pasi kontírozócsajával   a hétvégi ház felé imbolyog valamelyik tarnasági faluban. A BMW láthatóan otthonosan cikáz, így a mi kis nőnk a kis piros nőiautójával ráragad s követi.

 

Már nem izzad annyira, nyugodt s már-már vidám, P és holnap SZ, hogy a gyógyszert bevette-e, leszarja, legföljebb terhes lesz, ami egyébként tökéletesen valószínűtlen. Mióta lehülyefaszozta a nőt, az újság iránti kíváncsiság izgalma fűti mellkasát: vajon milyen lesz ennek. Küldött ugyan a pasi a faszáról képeket, de ezt már megtanulta: hinni csak a valóságban lehet. Ő természetesen a mókusáról nem. Régi szabály ez, a faszikat ekként fizetni ki: ők mindent mutassanak meg egy homályosságában bármikor nemkíváncsivá visszamagyarázható bekezdés miatt s viszonzásul csak sejtelmes részletet kaphatnak. Ha cicamaszk az ávátárád, elkölcsönözheted valami hülyehápé tigriscsíkosra fotosoppolt párductestét. Ehhez van egy jó képe tizenkét kilóval ezelőttről, amit a napozóágyon készített a Chalkidi félsziget egyik olcsó üdülője strandján, mellbimbói merevek, mint savanyúcukorkák, szinte áttetszően rózsásak. Néha irigyli a nőket, akik a saját bimbajukat bekaphatják. A mellbimbócukorkarubin filmrevaló barvúrban tűnik át a BMW ledes féklámpasorának jajvörös robanásába, sikerült nem belezúgnia a luxusbatár seggébe. Ezen mulat, majd lehülyehápézza magát –egyre többször beszél magányában hangosan. Mióta Pajti kutya meghalt, nincsen már ürügy, be kell vallania, hogy magában beszél, na és?

 

És ezt a falut ismeri! Régen ugyan, vagy húsz évvel ezelőtt a céges autóval jártak erre, leltározni az úttörőtábor maradékát! Ez az a falu, ahol a főutca kacskaringóját egy rövid földes utca vágja át… nojszen a BMW azt is tudja, ma már széles kétsávos út mentesíti a központot. Porfelhő, a BMW lelépett, únta a farában törtető kis picsát.

 

Még arany volt, most palakék az alkony. Az ismeretlen város ismeretlen utcáin mormolja a faszi levelének részletét, a furcsa torony majd jobbkéz felöl esik, soroljon jobbra, balra a múzeum s a következő sarkon nagyívű jobbkanyar, ott fogja várni egy violakék Opelben. Látja is a tornyot s a tükrökben ellenőrzi, szabad a sáv s ujja mégsem mozdul az index bajsza felé, sőt, bár már a lámpa sárgával inti, a gázra tapos, egyenesen , ezt az utat ismeri.

 

A láb, izzadság és hamutartó szagú szálloda recepciója elé pörköltbűz gomolyog s ínycsiklandó kávéillat, parfümje felhőjében, mint burokban ül a tulajdonosnő s ellenőrzi a könyveket, mit műveltek a héten alkalmazottai, a kis pöcsök és hülye picsák. Az ingyenélők, akiket még fizet is a semmiért. A mokány kis parasztnő félelem nélkül mosolyog rá –ilyen bütyköslábú tenyerestalpast konyhalánynak se venne föl. Van érettségije, de minek, meg egy rakás tanfolyam, talán még idegenforgalmi is. Ért a számítógépekhez, de manapság már ki nem. A míting a kis szárnyon foglal el egy emeletet. Azért hosszasan keresgél, van-e szoba szabad, mert képtelen eldönteni, hogy azt a sötét szobát adja-e ki, ahová a konyhai elszívók okádják az olajos gőzt, vagy a vízgépház fölöttit, ami még zajos is. Valamit csacsog a kis hülye picsa, valami baszatlan vénkisasszony, titkos légyott, erre spórolja el ebédeit a munkahelyén. Aztán persze háromszor vacsorázik, attól olyan gyomros a kis hamis! Nem érti a szavait, de a nyírtkörmű ujjacska, ahogy dobol a pult furnérján, ebből kikövetkezteti, nem kispályás ez a büdös kis kurva, az ám! Lehet, hogy anyuék disznót hízlalnak vagy kacsát tömnek valahol a zsíros Alföld por és sártengerének mélyén. Cancogva sóhajt s ledobja a könyvet, egy másikat vesz föl, ami ugyan a parkoló nyilvántartása, de mit tudja azt ez a repedtsarkú: Igen, van egy szobánk a legfelső emeleten a 614-es. Fölnéz a szemüvegén: Sarki szoba, erkéllyel az erdő felé, tizennégyezer…

 

…közben a telefonja zümmög a retikülben. Végig, míg visszamegy a kis kerekesbőröndjéért. Zárul a liftajtó s eszébe jut, jó lenne a liftben is. Tavaly szerelmes volt egy fiúba, egy nagyon fiatal fiúba, aki mindenféléket írt neki, esemesekkel bombázta. Zümmög a telefon, meg se nézi, szinte folyamatosan, tudja, hogy ki az.   Elhallgat, majd perces időközönként kettőket-kettőket zümment. Jönnek az esemesek. Bevillan hirtelen a májusi botrány , a közműves Pircsi diákfiúval baszatja magát.   Hosszú szünet –az az esemes már durva lesz.

Nyitja a szobát, áporodott izzadság és lábszag, hamutartóbűz. Az ágyra emeli a bőröndöt s lerúgja cipőt. Zümm-zümm –megvan a durva esemes is. Biztosan kis pöcse van, elvégre egy fotó bármit is ábrázolhat. Képek akárhonnan lecsenhetők. Levelei személytelenek, az elküldött levelek legjobbjaiból ollózhatta össze,  bárkihez szólhatnak vagyis senkihez. Jutúblinkek, poénképekre mutatóak.

 

A tulajdonosnő már abból, ahogy az ajtórendszeren áttörtetett a férfi, tudta, kit keres. Beh únja már ezeket a banális történeket. Elváltak talán s most egy nosztalgiahétvége kereteiben ünneplik a megszokást.

A kis piros autó, ráadásul a rendszámbetűiből képezte becevét, Ipszilonka. A férfi elképzelte, hogy majd a kereszteződésben várja majd, bekopog vagy ha zöldre fut be, a lekanyarodás után… És erre a kis piros autó nagygázzal egyenesen előre tört ki a kereszteződésből. Még a város határában a szőlők között megpillantotta a hegynek emelkedő úton a kis piros pontot s csak arra ügyelt, a néhány autónyi távolság megmaradjon.

 

A bőröndje sarkában egy nejlonzacskóban tartja a súrolószert, a dörzsikeszivacsot s a fertőtlenítőt. A tavaszi továbbképzések óta. Kisúrolja a kádat s csordultig ereszti forró vízzel –elhozta a fürdősóját is. Kopogás, halk bizonytalan. A személyzet lehet. Persze a férfit nem az arcáról ismeri meg. Sokkal vékonyabb és fiatalabb, mint a képein. Rácsapná az ajtót, de mégis, a mozdulatból hátralép s azzal kitárja „gyere be.” A férfi úgy öleli: mint gallyacska a rálépő talpa alatt az avarban, roppan az egész héten a billentyűzet fölé görnyedő háta s már érzi is, amire emlékezett, pedig nem tudja, kié, a borosta dörgölését a nyakán, ezzel meglepte ez a faszi –ennyire szereti máris? Talán emlékezteti valakire –egy feleség? Hiszen remeg! Túl alacsony, de izmos. Hm! – máris áll neki?

 

Mi lenne, ha nem gyújtanánk rá? –pedig kívánja a cigarettát. Ma már ebéd után sem gyújt rá, csak akkor, ha a pasi is dohányzik. És mondjuk csókolózós. Szívjuk inkább az erdő illatát! –erre a férfi a dobozt a műanyag asztalkára veti. A völgy fölött az ég még rőtbe játszó tintakék, ennyire rövid volt, amit pedig meglepően hosszúnak érzett. Odalent a betonon a sárga fény, mintha tócsa ömlene el, ajtó nyílik, mi lenne, ha leugrana? A friss borotválás miatt amúgy is égő szemérmét feldördölte a férfi szőrzete meg borostája, érzi a reves fakorlát élének nyomását, a nagymama  gangján a korlát, ahogy unokanővéreivel s húgaival lovagolták. Vajon érezhetni-e valamit, vagy csak mint hirtelen sötétség? lehet, paplanpuha? Villámfájdalom a semmi előtt. A férfi hátulról átöleli –majd rábeszéli, borotválja le. Kitti szerint a legbiztosabb módszer a nős pasik lebuktatására, nős pasi nem engedi leborotválni szőrzetét.

 

Vagy elszállni a völgy felett, mennyivel jobb a madaraknak. Apró lábaival szorítani az ágat s borzongani a jeges éjszaka előérzetében, pedig a völgy aljából még a nappali nyárszagú meleg áramlik föl. Emlékezik-e egy kis madár s van-e előérzete? A férfi a melle alá simít, a gőzmosott köntös durva bolyhai dörgölik bimbaját.

 

-Menjünk vacsorázni? –kérdezi a férfi

-Ühümm! Jó ötlet! – Lenéz még egyszer a betonra, de a semmit látja, az ajtót becsukták, a fénytócsa elillant, könnyebb lenne így, hogy nem tudja, meddig tartana?

 

Visszamennek a szobába, hogy felöltözzenek.

 

végemottó: >>A férfiak hírnévre vágynak, díjakra, elismerésre a társadalomban. Talán a nőkben is van egy kevés ebből, de sokkal inkább játszani szeretünk, és kicsit vadászni is az éjszakában.<< /Fejős Éva vagy Vass Virág... vagy Rába Fanni ??/

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.03.27. 04:17 18 komment

Címkék: banális történet

 

Ki sem gondolná, a kalapálásban mi’ fontos a fej sújtása.

 

Lóránt bácsi minden nap este hatkor jelenik meg az Otthon-büfében. Két deci piros bort kér s leül a szokott helyén, az ablak mellett. Egyetlen ablak szolgál az ivóra -minek az ilyen helyre fény. A közönséges betérő a pultnál dobja be az italát. Innen nyúlik az egyetlen ablakkal megvilágított ivó, ahová Lóránt bácsi leül. Néha előfordul, hogy még mások is leülnek az ivóban, furcsa külföldi biciklisták, autós idegenek.

 

A legkisebb az üvegezőkalapács, egyik fejvége véknyító -az üveg rögzítésére szolgáló háromszög vaslapkák beütésére. Boldogabbik vége meg a zárpajzsok s más záralkatrészek, rudazatok szegezésére.

 

Lóránt bácsi kétdeci piros borával arccal a pult felé ül le. A Mindenhatooooo korában ellegyintjük a fogalmakat szinonimként vagy ráfogjuk a köznyelv pongyolaságára. Holott a vörösbor az vörös, a pirosbor pedig olyan, mint az otelló vagy a kadarka, sötétebb, mint a rozé, de fényretartván áttetszően rubintos, piros. Lóránt bácsinak persze volt szőleje addig, míg talált értő napszámost metszésre, kapára, és még érdemes volt őriztetni a tolvajoktól. A kadarkát és otellót semmibe nézik. Az ipari borhamisítás lejáratta a kadarka hitelét. A kreppapírral [bodzával] festett kukoricabort gyakran cimkézték az állami pincegazdaságok kadarkaként –mint a szalmával festettekre valamilyen rizlingest nyomattak.

 

Hát még a szegek sokfélesége! Szegeket alkalmazni ebben a mesterségben  leginkább csak leplezni való szégyen.

 

A cél, a feladat, a munka, a láthatóság –ezek is döntenek a szegek alkalmazásáról. A bognárfejű természetesen keményfába való huzalszeg. A huzalszeg hasadásra hajlamos fába való. A négyzetes szegvasból kézikovácsolt nyilazott fejű szeg pedig fenyőfába, amit nem repeszt. A nyilazott fej véglegesen, mondották, örökösen rögzít, csak kivésni lehet, a fej környezetének roncsolásával. Alkalmazásában tévedni nem lehet. Léccel, padlóval együtt kifeszítvén kalapáccsal visszaütni a lágy vasat szinte lehetetlen. Tévesen cigányszegnek is nevezték ezt az utolsó idejében, hiszen utoljára vándor cigánykovácsok csippentgettek ilyeneket guggolván alkalmi tüzüknél.  Nos, a bognárfejű is ilyen, apró, pogácsdad fejecskéje az elcsippentés miatt sorjás, így jobban szorul: a látszólagos hibájának is funkciója van. Amiként lehetnek szükségszerűen  nem szabatos mondatok, pl az alanynélküliek. Sokan a gagyiáruházakban kékfejű szeget vásárolnak, ha aprót. Különösen a nőknek tetszik a hollószín-kéklő vaskos, nagy, szabályos kerek, nagy simafejű kárpitosszeg. Ez a szegféle előfúrás (elégséges a repedés ellen árral megbökni a fát) lécféléknél szinte soha nem alkalmazható.

 

Lóránt bácsi időjárástól függetlenül zakóban, kockás ingben, nyakkendőben s gyapjúmellényben ül az ivóba a kétdeci pirosborával. Fején persze kalap. Nem filc avagy nemezkalap: Lóránt bácsi második férfikora hajnalán jelentek meg általánosan a műszálas préselt gyárikalapok. Nyári, őszi-tavaszi s téli kalapok. A férfi kalapja az egyéniségének igazolványa volt. No, meg a szándékának is. Kalap nélkül senki nem látta még a faluban Lóránt bácsit. Étkezéskor, mosdáskor vagy az ágyban vagy orvosnál van kalap nélkül.

 

Az asztalos kalapálásában a mesteri, hogy nem marad nyoma. A zárcímer félgömbfej  szege lapulatlan, a falécen a kalapács nem üthet hibát a szeg környékén. Ha a szeg rejtenivaló, másik, nagyob szeget a fejre illesztvén ütik beljebb –a parasztasztalosok. Mert rendes iparos kivülről, által csak verezeteket szegel.

 

 

A kalapok nem újak, amikben az Otthon-büfébe megyen. Sőt, a keményített szita-műanyag kalapja egyenesen rongyosnak látszóra puhult s gyűrődött már. Őszi-tavaszi kalapjainak szalagján is átütött már a zsír. Az Otthon-büfében szünnap nincsen. A nem tiszta, viseletes kalap azt jelzi, az ember épp csak munkából vonta ki magát olyasmiért, amit jobb kalappal megtisztelni nem is érdemes. Egy jó pohár pirosbor estére.  Szentkarácsony s Újév napja, amikor Lóránt bácsi tisztességesnek nevezhető kalapban ül le az Otthon büfébe. Az sem ünneplős, újszerű, mert a kocsma Szentkarácsonyeste is csak kocsma.

 

Persze ha apróra megvizsgálunk egy régi, míves asztalosmunkát -de avatatlan ne is keresgéljen- találhatunk akár még díszléceknél is aprószegeket. Sokszor csak huzaldarabkák, amiknek annyi feje keletkezett, amennyi a bekalapálás közben lapult. A fagitt alkalmazása szinte szégyen –egy erős, acélos szeggel óvatosan beljebbütötték az ilyen szegparányt s a fej fölötti bolhányi üreget bejavították fagittel s majd a pác pedig eltakarta. A fagitt persze a fa sajátporából készült. Eltérő fafajták összerögzítésénél azonban óhatatlanul is szegeket kellett alkalmazni. Rejtve: a dísz-avagy takarólécbe ütötte be a mester a legény a szeget  homlokcsípővel elcsippentvén a fejet, esetleg előfúrás, mindenképpen enyvezés után a helyéreütögélte gyöngédeden fakalapáccsal.

 

 

A kocsma kocsma, bárhogyan nevezik. Iparos ember zakó nélkül utcára nem megy. A mester pedig nyakkendőben. Vagy, ha, akkor az inge gallérját a zakóra kihajtja, de így pedig bátorsággal, hiszen ha zsíros az inge nyaka, inkább szemérmesen összegombolná.  Kockás inge: a szándék nem komoly, nem ügyintézés, nem orvos, nem hivatal. Csak a munkásingre kapott mellényt s zakót. Ha nagyon nagy a hőség, a gyapjúmellény helyett selyemhátú szövetmellényt vesz s az ivóban a zakóját leveti a szék háttámlájára. Szentkarácsony napja napszállatól december huszonhatodika hajnaláig tart. Lóránt bácsi ateista -ha kérdezik. Régi, sokak szerint értékes bordó vagy mohazöld, aranycirádás gerincű természettudományos könyvsorozatai vannak otthon a polcain. A polcok természetesen görbültek és olyasmiak, amiket mester magának készít a napi penzumból kisikkasztott idejében vagy alvás helyett. Maradékanyagokból, kevés díszítéssel. Lóránt bácsi első férfikora delén mindeki szabadulni igyekezett az ilyen könyvektől. Valamint pénzhiány is volt, és pótolni is kellett, vagy javítani, a háború előttről maradt bútorokat. Lóránt bácsinak könyvekkel is lehetett fizetni a munkáért a pénzhiány idején. Igen kedveltek voltak például a természetinépekről szóló, fotókkal illusztrált könyvsorozatok. A maszáj szépség keblei, szűzleányok szemérme is csupaszon, noéspersze a nelóta íjász lógója is. (Az asszonyok nem asztalbontás után poharazgatáskor, mint a férfiak, hanem titokban, takarítás közben lesték ki a könyvekből a pápua férfiak vesszővédő töksatyakjait vagy a núbiai férfiszépség csüngvén is kétaraszosát.)

 

Lórántnál fa a fához fával kötődött, meg enyvvel. Minthogy a jó kovácsok elébb haltak ki, mint az asztalosok, Lórántban semmi lenézés nem volt a parasztasztalosok iránt, akik mindent, mit lehetett, szegeltek. A parasztasztalos csak télen dolgozott leginkább. Ragasztót készíteni nem tudott. És ugyan, kitől vásárolt volna igazi asztaloszerszámokat a tudatlan kontár. Szentgotthárdon s túl, Ausztriában éltek még szerszámkovácsok, akik megfelelő vésőket, gyalukéseket és fűrészlapokat készítettek. Parasztasztalostól nem is vártak el mást, csak parasztmunkát. A paraszt vásáron, boltban, üzletben vette a szerszámait, de Pestre azért fel nem utazott. Fazongyalut nem használt: a rendeset tolta meg az éleken. Még, hogy a díszléceket szeggel, kívülről beütve rögzítette, de bizony az asztal csikólábához a domború részt csakúgy! A betéteket ugyan nútolta, de kidolgozni csak nagyján, mint egy fiatal segéd.  Hiszen a jó csapkiütő vésőkben hiány mutatkozott. A jó vas, acél, a szerszámban kell legyen, nem a fában. Jó kézifűrészeket már hetven esztendővel ezelőtt is vásárolni lehetetlen volt, talán ha örökölhetni még. Elektromos motor csak a nagy előmunkáló szerszámgépekben. A legnagyobb gond a vésőkkel és gyalukésekkel volt már a háború előtt is, amikor Lóránt legényidejét az apja mesterénél töltötte ki. A mester gyakran megszégyenítette az inasok előtt azzal, hogy bizonyos szerszámokat nem engedett használnia. Mutatta a szerszámokban a billogot, makk, sarló, csillagok. Amikor ez a mester meghalt, még mosdatták testét az asszonyok, amikor Lóránt beállított a szerszámokért. Hiba lett volna megvárnia az ostoba és tudatlan rokonság fokozódó éhét az örökségre. Széthordták volna a rokonok az örökfűrészeket, örökvésőket, csapkiütőket.Valóban, meghagyta az öreg, egy ládába készítsék össze a vasakat. Így örökölt egy egész sorozat, régi jóacélból való csapvésőt.

 

 

Lóránt bácsi néha beszédes –máskor inkább hallgatag. Időnként tart italos napokat is. A két férfikorában évente négy-öt szabadnapot adott magának. Szentkarácsony és Újév napján. Véleménye szerint Jézus élt, méghozzá augusztusban született időszámításunk előtt 2-ben valamikor augusztus tájékán. Iparosember volt ő is, művelt, és olvasott, aki a zsidók igen elavult vallását akarta megújítani, és ezért a 30-as évek elején, szintén kivégeztették a rómaiakkal. Egy igen okos és ravasz zsidó főpap negyven évvel későbben megírta azt a zavaros évszázadot, aminek az elején ez a Jézusnak nevezett ember Lóránt bácsi szerint élt. Lóránt bácsi Szentkarácsonyestjén vagy Újévkor beszél ilyesmit –ezek italos napjai is. A régi időkben, Rákosi vagy Kádár alatt kocsma szenteste bezárt. Rákosi alatt a Karácsony nem is számított ünnepbe –viszont nem írták össze az éjféli misére vonulók nevét. Kádár alatt kétnapos ünneppé lett a Karácsony és szenteste délutánja hallgatólagos tűréssel szabad. Kocsma még a régi illem miatt nem maradt nyitva –ám a Zöldfa vendéglőben a hátsó ivóban iddogálhattak a bennfentesek. Így Lóránt bácsi is, nemsokkal a nyugdíj után, amidőn megszűnt családosember lenni, ott iddogált. Ilyennel Lóránt bácsi, mint Húsvét, nem foglalkozott. Az a Jézus szerinte különben is augusztusban halt meg a Negev felől érkező jellegzetes, a nappalt éjjé tevő homokviharban, amit az arabok számumnak mondanak, és tavaszünnepre az emlékezést a ravasz papok csak azért helyezték át, amiért a születése ünnepét meg a téli fordulóra. Leánya nem lévén, locsolókat nem kellett fogadniuk, ő maga nem locsolkodott soha, és hétfőn nem tartott italosnapot. Italosnap egy-egy nagyobb munka bevégzésekor vagy valamilyen rendkívüli alkalomra esett, például, amikor a harmadik asszonyát a házból kitette. Vagy amikor a negyedik asszonya, a távoli kedvese gyeremeket szült neki.

 

A fűrészelés a mesterség alapfogása. Ennek lényege pedig a türelem. Kapni egy egész sorozat barkács kézifűrészlapot az éhórabér feléért. Senkinek sem kell. A barkácsolók gyorsan akarnak végezni, a fűrészt rángatják, az szorul vágatában, erre méginkább feszítik, a vágás pontatlan. Az illesztőfűrész lágylapú, kevéssé acélos, így könnyen elgörbülhet a gyakorlatlan kéz rángatására. Kétnapi bérért kínai gérvágógépet kapni. Ha a barkácsoló elfelejti ellenőrizni a szögbeállító valóságfokát, a kimért gérjei sohasem találkoznak. Míg a mutató s hüvelykujjam a kapcsolókra emelem, a mester két vonást tesz a fűrészével, mire végreserdül a fordulatszám, a harmadikat. A vékony képkeretre lassan engedem rá a zengő fogazott körpengét, különben tépi a lécet. A gyorsszárított anyagból valót akár hosszában, arasznyira. Még nem vágta át a lécet, már kikapcsolom, különben az utolsó millimétereket tépi föl. Eddigre a mester a kézi illesztőfűrésszel a gérvágó ládikóban már eggyel végzett s a következőt illeszti.

 

 

A negyedik már nem volt igazi asszonya Lóránt bácsinak. Midőn a szőlejét eladta, hogy az irtás, fakivágást és kiszántást másra hagyván szántót vett és ott, az ő szavával, parasztizálni akart. Annyi szőlője a házánál, a kertjében is termett, amennyi bort ő otthon megiddogált a ritka-ritka vendégeivel. Amiként a parasztasztalos áhítva várta a téli napokat, amikor majd a kamra ablakossarkában kialakított műhelyében dolgozhat, úgy az asztalosnak kikapcsolódás a paraszti munka volt, a napfény, a szabad levegő. És egy kis demizson pirosbor vizes ruhával körbecsavarva, nedves gazcsomó alatt az árok hűvösében. Egyébként otthon nem ivott.  A harmadik asszonnyal élte második férfikorát. Húszévesen házasították össze a nagy családja asszonyai húsz hold földdel, két házzal (egyikben bognárműhely) és egy alig tizenhatesztendős szőke, kövér, pozsgás leánykával, aki a gyermekágyban újszülöttjével együtt meghalt. A nagy család asszonyai szinte azonnal kerítettek Lórántnál pár évvel idősebb, gyermektelen özvegyet. Rendes, tehát semmiben sem különös házasságot éltek, Lóránt bácsi két leányt nemzett az asszonynak. Persze fiút várt volna. A forradalom után aztán valamelyik régi, járási hivatalban egy fiatal nő nézett föl rá az íróasztal mögül. A leginkább hallgatag Lóránt bácsi tíz perc múlva már az életét mesélte. Megvárta a nőt egy presszóban néhány kávé mellett. S a nő már este hétkor, a kisvasút állomásán megígérte, majd ő szül fiúkat neki. Lóránt második férfikorára mindenét az elvált feleségénél hagyta, kivéve a legfontosabb kéziszerszámait. Az új asszonnyal más faluban új házat építettek. Két fiuk született.

 

 

Újabban, száz éve, az asztalosok mestersége címere a három egyenlően hosszú ujj a balkézen. Avagy a jobbon -kinek hogy esik kézre tolni a fát. Lóránt bácsi balkezén a három a kisujjal elvágólagos. Inaskorában még az elektromos mótor újságnak számított. Mestere, hogy az újat becsülni megtanítsa, az inasokkal hulladékfákat hosszában vágatott kézifűrésszel lécnek, deszkának. A fűrészelés csínját kitanulni így lehet. Türelem, ez a jó fűrészelés lényege, nem rángatni, hanem hagyni simán szaladni. A szúró s rókafűrész fogója azért oly ciffra, hogy lazán lehessen markolni, mégis biztosan. A régi mestereknek hosszra bérben, a gőzmalomban kellett elővágatniuk a gerendákat, padlókat, rigliket s léceket. Bontott zsindelyléceken még látni a fűrészmalmi körlap íves rovásait:csak a színét vágták körfűrésszel. Lóránt mestere elsőként alkalmazott mótorokat. ( Élt még Babits és, így írta a mókásat: kómikus. És más görög szavakat is görög hangsúllyal prózában is, így ő a mótornál elölre helyezte a nyomatékot.)  Feltétlen, szükséges rossznak tartotta a szalagfűrészt. Csak az utánajárás egy havi bérnyi, 28 Pengőt emésztett el. Az öntödéből megrendelni a kerekeket. Mótort csak Budapesten lehetett vásárolni. A gépész pedig 100 P-t kért az összeállításért s a behasznált anyagokért. Azért a kézihajtányos régi körfűrészt is meghagyták. Az inasokat azonban gép közelébe nem engedte a mester, még gerendát tartani sem.

 

Lóránt bácsi mindig egyedül dolgozott. Tanulója nem volt, a fiait láb alól elzavarta, semmilyen fogást nem mutatott meg nekik. Mindenkoron a mesterek szerint túl sok a mester -hátmég a kontár, a nem vizsgázott iparos. A mestertől igazán tanulni nmem lehet -legföljebb ellesni. Hamint az íróknál is: a mester leginkább arról a mesterről beszél mint a tanítójától, akitől mitse tanult Ha asztalnál esetleg beszélt valamiről, az a fa volt.

 

 

Századévek óta az asztalosok panaszlják a fát, ami nincsen, csak régen volt. Lóránt mester már arról beszélt, az erdők elfogytak a múlt (a XIX.) század pazarlásában. Helyeselte a történelemhajnali görögök szokását, akik fejszével végeztek azzal, ki nememberültette tölgyfára fejszét emelt. A XX. század végére már vágásra érettnek mondottak 60-70 éves szál fenyőt. Ez semmi! –talákoztam regényéríróval, aki három hónap alatt akart regényt –amikor az utolsó ilyen barvúr, a Németh Lászlóé is fölhízlalt elbeszélés! Lóránt mestere inaskorában még látta a fűrészmalom alatt kikötött tutajokat. A parthoz csáklyázott szálfákat öllel mérték: tizenkétöles hosszúak voltak általában úgy, hogy az öregebbik vége ha három nagyarasszal volt nagyobb átmérőjű, mint a véknyabbik. A szálfák vagonszám álltak rakásokban a malomtéren. Lóránt bácsi erről ma is így beszél: Fának nevezhető, ami négy éven át száradott. Nyáridőben  lajttal hordták föl a vizet a Tiszáról s locsolták a rakatokat. Az asztalos állandó félelme a fahiány. Amikoron még való ősfákat is úsztattak a Tiszán, az asztalos a nem úsztatott, hanem szekerezett mátrai fenyőt fitetette gyanakvóan a telepeken. Mert a fűrésztelepeken betyársággal három, sőt, kétesztendős nem úsztatott szálfát is gatterre vonsztak.  A mester sohasem bízott a szárítás minőségében, ezért otthon a bérben hosszravágatott gerendákat még leginkább szárítóba rakatta össze, nedves marhabőrökkel takarván a nyári hévnapon. A bútornakvalót pedig a műhelypadlásra tolatta föl. Lóránt bácsi második férfikorabeli műhelye lényege a szárító volt. Már nem a szárítás foka, csupán a fa minősége volt a beszerzésnél döntő. Húsz évvel ezelőtt, a hetven éves Lóránt bácsit szemre mindenki ötvenötnek nézte még. Messzeföldről jöttek autós idegenek, tettetetten csodálkozó arccal azon, hogy az öreg nyugdíjba ment. Leginkább orvosok jöttek –hiszen Lóránt bácsi, ha nem is barátkozott senkivel, azért orvosoknak, diplomásoknak többet megengedett, és a régi orvosokban a mai kézkezetmosi bűnszövetségen túl is élt a communio. Élete delén még egy diplomással beszélgethetett a témákról, amikről könyveiben olvasott. Mai fiatal diplomás már semmit sem olvas -hivatkozik olvasatlanságában a tanulásra.

 

A Kárpátokból a ’90-es évek elején kezdték vasútiszerelvény és kamionszám hordani le a fenyőárut. Az első szállítmányokban még akadtak szálak, amikre Lóránt bácsi is kénytelen volt azt mondani: az még fa lehetne: négy évet padló formájában szárítván meg tudná mondani, valójában-e. Utolsó megrendelőjének két évet kellett várnia az ajtókra ablakokra: nem a munkára: az alapanyag kellő száradására. Ma, amidőn nem tudjuk, hova sietünk, de az utat fokozódó gyorsaságban akarjuk lezavarni, mit sem értünk ebből. Vannak fiatalabb asztalosok, akik rendszeres pszichiátriai kezelésre szorulnak a fahiány feletti beteges félelemük miatt, holott egy pajtában szárad többévre való mennyiség a telepükön. A faipar mestereinek kedvelt rémtörténete szerint már Afrikában se maradt fa, afrikai szobrokat kínaiak faragtatnak thai hulladékból. Messzeföldi faiparosok dicsérik föl a magyar emdéef-lapokat, hogy azok faportartalma még több, mint 50%. 20%-os faportartalmú műfalap szabásánál előfordulhat, hogy a fémhulladéktartalom miatt a vágólap szikrát vet. Préselt nagy faszilánkokból való oesbé-lapok ma már dekoratív elemek. Lóránt bácsi semmit nem hallgat meg a panaszokból. Szakmabélivel évente, ha szóba áll. Megkeresheti asztalos a legnagyobb tisztelettel akár, udvarias kifejezésekkel héhány negyedóra alatt rázza le.

 

Schammeli, hockedli, csizmahúzó, asztal, szék, fiókos ládikák -legénnyé érő inasok tanulódarabjai. Vasalt utazóládák, szekrények. Aztán ablakok. Az ablakra, ki ránéz, mitseláta lényegéből. Százéves ablakok kötései, csapjai, nútjai ma oktató ábrákon sem láthatóak. Nem is fiatal épületasztalosnak mutattam régi ablakokat: párhuzamos és elvágólagos kötéseket nem talál: mindenütt a sarkokon 45o -os gér. Csodálkozik: ezt ő meg nem figyelte soha még. A szakközépiskolában nem volt tananyag.

 

Időnként azért egy-egy mester a tiszteletét teszi Lóránt bácsinál. Tiszteletet tesz –de nem ad.  A tisztelet tétele valójában formális udvariasság. Ezek a fiatal mesterek olybá veszik Lóránt bácsit, mint az írók máma Krúdy Gyulát. Igen-igen! –de elavult. A felszínen bravúros díszítmények -de kinek van erre ideje ma már. Lényegi elsősorban a funkcionalitás és gyorsaság. Minthogy Lóránt bácsi ajtó-ablakai jó fából, szakszerűen készültek, senki nem cseréli ki. S ha nem kell kivésni a helyéről s szétszedni, a láthatatlan mesterfogásokra ki ügyel. A riglifát a hétmotorú fazongyalu-s maró asztalra betolván kész ablakkeret húzható ki nagyjából öt perc alatt. És fa hiányában már ez az ipar is a múlt: akármelyik tönkrement mezei építési vállalkozó ma műanyag nyílászárók gyártásába fog.

 

Ha még, akkor leginkább műszárított fa kapható. A szárítást néhány óra alatt végzik el, s a felszínen, a gyakorlatlan laikus számára a fa valóban száradottnak tűnhet. A fenyő ugyanis száradás közben óhatatlan megreped. Jóesetben ezek a repedések már a szélezés során eltűnnek. Épületfa gerendájánál nem számíthat hibának. A lényeg, hogy a fa lelke cikkelye benne legyen. Alkalmas épületfa lelke olyan átmérőjű, hogy az a legnagyobb gerendába se fér bele. Hetvenesztendős hegyi szálfenyő lelke még könnyű s férfiarasz átéri. Az ősfák lelke könyökkel mérhető. A Rákóczi utáni század igen hideg volt, az akkoron nőt fák lelke valóban kemény, hisz évgyűrüi tömörek, vékonyak.  Nyílászáróknál azonban nem engedhető már meg a repedezés és vetemedés. Hamennyiben a szálak görcsmentesen futnak, ám a laikus szánmára szépséges vöröses erezettel, az a gyengeség jele: az ilyen léc könnyen hasad s a dombor részeknél csiszolhatatlan. A műszárított fa erről is megismerszik: a domborra mart részeken csiszolhatatlanul érdes. Bútorfánál tehát a műszárított szóba se jöhetne. A svéd fenyő műszárítottban ma a legjobb minőségre utal. Annyira svéd, amennyire az amerikáner amerikai.

 

Az ifjú Lóránt nagytermészetű volt, de italozásban csak az évi szabadnapjain hajlott el. Szentestén csendesen beborozott. A többi napon viszont leginkább sört és pálinkát ivott. Második férfikorát szerelmi házasság nyitotta. Az asszony azonban a szülései után -Lóránt bácsi szóhasználatával - megkezdte az emancipációt. Az mindennapos volt a műhely udvarán, hogy valamelyik felindult menyecske piros arccal adta elő: jönne a mester kimérni a polc, avagy szekrény helyét. Állítólag ma még amerikában van valami ilyes: Ott a nő vacsorára hívja a férfit, ha valamit akar. Élte delén ilyenkor még Lóránt kerékpárra kapott, föle mögött ceruzával, zsebében egy fenyőlapkával és a collstokkal elkerekezett a menyecskéhez. Kinél persze otthon mást nem talált, csak a menyecskét. Lóránt a legnagyobb rendszertelenséggel, de mindig a korabeli havi átlagfizetések többszörösét tette az asztalra. Cserében elvárta, hogy a menyecskéktől hazatérvén az edények ne zörögjenek. Messziről jött városi tanárnők is, szinte ösztönszerűen elsajátították a parasztmenyecskék illemét. Lóránt ha menyecske hívására ment mértékért, megberetválkozott. Az asszony ennyiért az edényekkel még nem zöröghetett. Hiszen mester a faluba borotválatlan nem mehetett. Hanem, mert a beretvát gondosabban fente s az állát visszájáról is lehúzta, hogy ne sértse föl a gyönge menyecskebűrt, azért már bizony kocódtak a fazekak s lábasok.

 

S addig nem is volt baj, amíg nem nyugdíjazta magát. Addig tart a legtöbb asszony türelme, míg elegendő pénzt lát kirakva az elszámolások estjein az asztalon.  Egyébként persze rendesen Lóránt bácsi, még hatvannégy éves korában nyugdíjba ment a kioszbélyeg és az adó miatt. Egyre kevesebb munkát vállalt s a felesége ezzel egyarányban egyre hangosabban zörgette az edényeket. Az első években még nem lázadt nyíltan az öreg parasztizálási elképzelései miatt. Az öreg azt ígérte, hogy az ujjvastag Ady-kötetek ugyanúgy az asztalra kerülnek majd, csak már nem a mesterségből, amit mindig is gyűlölt s kényszerből művelt. Hiszen az apja asztalos volt s a nagyapja s annak a nagyapja is. A kertészkedés volt számára a vasárnap –s hogy a szőlőt kénytelen eladta, jólfizető gyógynövényeket, hagymát, meg mákot kezdet termeszteni. Az asszony azonban a harmadik évben nem állt kapára többé. Erre utolszor zörgtek az edények Lóránt bácsi házában: amikor az utcára hajigálta ki. Az asszonynak készített kelengye-bútorral együtt, persze azoknak semmi baja nem esett (hiszen az öreg semmibe vette a fényes politurt s a furfangos bőrözést, s a lakkhibák javítsához valamennyire az asszony is értett. A gyerekek felnőttek úgy, hogy a műhelybe szökni legföljebb ha bújócska közben kerültek).

 

Az amerikáner hajtányos fúró, amiben a hajtány karja maga az emberi alkar s tengelye a mellkasra avagy tenyérbe fogott fagombában serdül, míg a másik forgó markolat a hajtó kar markában forog. Csaplyukak fúrását persze inkább a rezdületlen állványos vonalfúróra fogták, ezeket a kisinas avagy maga a segéd tekerte. Petőfi idejében még voltak íjas hajtányok.

 

A csak kevéssé viseletes kalap, a vasalt zakó s az aktatáska tűnt föl az asszonyoknak minden péntek délután. Valamint a kölniillat. Lóránt bácsi a  vasútra szállt s elvonatozott. Semmi volt kitudni a célállomás a vasúti pénztárosnőktől. Lóránt bácsi azonban azt akarta, hogy a felesége tudja is meg, hova jár el. Hetven évesen végképpen nyugdíjba ment –de csak az asztalosszerszámokat tette volna le. Hétközben minden nap dolgozott. A parasztok, az egyszerű falusi nép hamar belátta, nem vállal már kisebb munkákat sem. Legértetlenebb azonban mindenütt az értelmiség –az egzisztecia. Az orvosok és barátaik, aztán az igazgatók, a polgármester és a főbb emberek járogattak a nyakára egy utolsó nagy mestermunkát kikunyerálni. Egyik utolsó ismert különleges mestermunkája a svéd koporsója volt. Persze a svéd úgy az, mint a fenyőáru: egy meghalni hazatért disszidens. Csak alapanyag után egy hétig autózták az országutakat. Napszállatra vagy estére tértek meg a svéd hosszú kombijával. Az Otthon büfében öblítették le az út porát. Lóránt bácsi ilyenkor sört ivott, ami nem ital szerinte, csak pözsgős víz, ami üdít a nagy melegben. Volt asszonya a szemközti ABC  pénztárából leste a kipirult, vidám Lórántot: ismerte ezt az embert, a menyecskéktől a mértékvétel után rendre így tért meg.  A szerencsések, akiknek mégis vállalt valamit, mind csalódtak. Az öreg utolsó munkáiban mindben vétett hibát. Persze annyira nem nagyot, hogy más mester kezére kerüljön. Csak olyat, hogy elterjedjen, nem a régi már.

 

A végzett legény első munkája, ha önálló iparba fogott, a gyalupad volt. Ennek lapja kemény nemesfa, leginkább tölgypadló, másfél, két öl hosszú, legalább három collos.  Szélte legalább egy könyök. Hozzá a forgácsvályu már lehet fenyőfa is, csakúgy, mint az összefogó csiga oldallapja is. Tölgyfához persze vörösfenyő dukál, ami egyszerre kemény-s könnyűfa, a legnemesebb fafélék egyike. A gyalupadban szeg vagy csavar nem lehet. Fém annyi, amennyi az ékeken, az v-fogú riglifogó s a fülescsavar. Lábai, talpai vörösfenyőből. Szétszedhető-összerakható, lapja a lábakról leemelhető. Az összefogó ékek csaplikai csakis négyzetesek. 

 

Egynémely asztalos  ződebbrétje nem a kertészkedés, hanem a vasas, a lakatosmunka –Lóránt bácsi hegeszteni sose tanult meg. Ugyanis még az első saját körfűrészét összeállító lakatos elmagyarázta: a fűrészgépben hegesztés nem lehet. A hegesztést nem is tartotta kötésnek az a lakatos. Ridegíti a vasat s az eltörhet. Jónéhány asztalos, aki nem parasztizált, szabadidejében vasas munkákkal pihengetett, mert szögvasat is gérbe kell vágni a szeglethez. Parasztasztalosok kézikocsikat is vállaltak. Ezekben annyi volt az asztalosság, amennyit a fenék s oldaldeszkák levágása s megmunkálása jelentett. Lóránt kézikocsija is, jó Sachs kerekekkel, bükkből volt.  Így aztán a mákszelelőjének vázát sem vasidomokból készítette, hanem bükkből gőzölte s csapolta, meg pántokkal fogatta össze. Mikoron pedig a fűnyírás divatbajött, a fiai babakocsija kerekeire persze fából készített a fűnyírót, mosógépmotorral.

 

A gőzölés, valamely alkalmas keményfa hajlítása annyiba számított Lórántnak, mit az enyvfőzés. A sokféle enyvét mindig maga főzte. Keményítőalapú ragasztókat is készített. A csiríz szóért iszonyú dühbe gurult. A csiríz a susztereké! Az ő keményítőalapú növényi ragasztói elébb szinte folytak s pillanatok múlva szilárdultak, mint a műanyag. 

 

Amik leginkább izgatta az asszonynépet egy időben azok  Lóránt bácsi hétvégi utazásai –amiknek történetét elvált felesége hirdette szanaszét. Pípsókról, bérelt különszobában végbelében fácántollat illegtettő disznókövér menyecskékről regélt.  Az eldobott asszony Lóránt bácsi hétvégi utazásaira imígyen hibázott mellé : Az öreg a fodrász Júliától elkért nagymennyiségű kacsamagazin hirdetési rovataiban találta azt a szexre éhes és iszákos kiskun tanyasi nőszemélyt, akinél hétvégéit tölti. A menyecske életkorához ügyesen hozzáhazudott tíz évet, hogy ne legyen túl fiatal.

 

A lakkozatlan konyha és parasztbútor, a vásárokra való bútorféleségek kitanulása után a mesterek vizsgára bocsátották a legényeket. Holott még hátra voltak a főbb titkok, a bőrözés és a lakkozás. Mára a bőrözést körülírni is nehéz. Egyes nemesfákról repedhetetlen rétegekben héjazat, vagyis bőr hasítható. Német szóval mondják ezt furnérozásnak is. Ma a lézer-ellenőrzött és kompjutervezérelt faipari gépek korában nagyjából egy semmi az ilyen héjazat készítése.

 

A valóságban azonban Lóránt bácsi följárt a hegyekbe a menyecske és a bor után. Kevés és jó bort ittak. Nem pirosat, de nem is vöröset. És az ismeretség sokkal egyszerűbben eredt. A menyecske egy híres, Lóránt bácsi-forma idős kádármester vígözvegye volt. Az öreg, mitse tudván a kádármester haláláról, állított be a műhelybe. A menyecske az irodában dúlt, a könyvelőlányokat osztogatta le. Lóránt bácsi négy egyforma címeres kishordót szeretett volna eperfából. Mikor utolszor látta a menyecskét, jó tízév azelőtt, annyira csak, hogy a kávét beadta a mestereknek, akik kevés szóval a fahiányról busongtak. Lóránt bácsi csak a vékonyka leánykart látta. S persze a szerszámvasak minőségét is panaszlották, a kádár a pántoknakvalókat ridegelte s a vésők hegyét. Távollakó, egymás köreit nem metsző rokoniparú mesterek jól elbeszélgetnek mindenkoron –az üzlet azonban más: a kádár túl sokat kért a hordóért, amit az akkor a szőlejébben még messzelátó Lóránt bácsi kért, és túl hosszú szállítási idővel. Tíz évvel későbben fél óra nem telt, s már a szőlőhegyi úton rázkódtak föl az özvegy kisteherautóján. Harapásravaló (decis) pohárkákkal ültek a hárslevelűnek. Alföldi ember ma lőre pancsolmánynak hiszi az ilyen nevű bort. Harapták a bort, nézték a bükki hegyek irányában lenyugvó napot s egy szót sem szóltak. A következő lopóban leánykát hozott föl a nő. Hazudott egy jó nagyot a leánykanév eredetéről. S amikor a karját nyújtotta, Lóránt bácsi, aki a kor, a mesterség és a sok dohányzás miatt már szagokat sem érzett, rábólintott a nő hazugságára az illat hasonlóságáról. Ezen első estén az ölelésen kívül semmi nem történt – a nő leszáguldott Lóránt bácsival az alföldszéli nagy vasúti csomóponthoz, hogy elérje a csatlakozást. Egy pusziért nyújtotta föl az arcát, az öreg pedig jó erősen megölelte.

 

 

 

Például egy ebédlőasztal ovállapja a valóságban finoman összecsiszolt deszkákból áll. Az egyik virtus, amikor a deszkák illesztékei a préselveragasztás után is láthatalanok maradnak –ebben segít persze a pácolás is. A másik, amikor a nyersfafelületet bőrözik. Az egymás után lehasított héjazatok szimmetrikus mintákat adnak ki. Pl a rózsagyökér rémfigurákat is. Ha Jókai Mór a svábhegyi kertjébe egy rózsatövet ültetett, annak gyökérgyöke valamikor a Kádár kor hajnalára növekedett úritök nagyságúra, ami már esetleg alkalmas lehet faipari megmunkálásra is. Ehhez pesze eleve olyan rózsafajta szükséges, ami a két emberöltő alatt nem fajzik el, nem fagy ki, nem szárad ki, nem vágják ki idejekorán. A bőrözés mesterfogásainak szövegezése nincsen –hiányoznak hozzá a szavak. Amiről nem beszélhetünk, arról hallgatni azonban főleg nem lehet. A bőr, a nyers, hasított héjazat rugalmassátétele, felületresimítása, illesztése, ragasztása nem paraszti munka, amit ennlogikája és természeteséggel lépéseiből egymásbafakadó menete tanít következtetvén. Ha az ember anyagokat, eszközöket s szerszámokat vásárol, a mesterség bizonyos fogásait józanparaszti logikával maga is felfedezheti. Imígyen parasztasztalosok is készítettek bőrözést. Ezek azonban soha nem bizonyultak időtállónak. Éveken át udvaron ázó zongora bőrözése fölváslik az ázott deszkázat vetemedő illesztéseinél –de néhány ujjnyival beljebb makacsul megtapad, föl sem feszíthető, vagy ha igen, szálastul tépi föl a deszkát. A parasztasztalos bőrözése egyetlen zuháré után megadja magát s mint sikló a bőrét, levedli.

 

Igen részeg kell legyen az öreg, hogy az újszülött fotóját tárcájából elővegye. Látták már az Otthon-büfé csaposai, meg a hátsó ivóból az egzisztencia. A nyugdíjas években, az elszámolások híján az ivós napok esetlegesek. Egyszer már a nyitáskor beült az öreg. Hogy az ital a fejébe szállt, hazakerekezett. Élte delén a falu főutcáján naponta nyolc-tíz autó hajtott át. Ma negyedóránként zúg el ennyi. És mennyivel halkabban! Valamint falusi biciklis a fülére hagyatkozik. Valamint arra, hogy az autó, amelyik elé kihajt, majd kikerüli. A szembeni sávba persze nem tekint. Hiszen elzúgni csak el, de hogy még találkozzanak is autók az egynyomnyi aszfalton, az valóban ritkaságszámba ment az ’50-es években. A hatodik gázolás után a körzeti ápolónő sógornője beadta a fókuszoknak Lóránt bácsit. Szerinte országos érdeklődésre tarthat számot az, aki nyolc gázolást megúsz karcolás nélkül. Sőt, lényegében két kerékpárt kellett vennie. Csakhogy a fókuszok asszisztensei szerint, akik a történeteket kézbeveszik, ahogy ők mondják, gondozzák, Lóránt bácsi története bár nem hihető, mégse érdekes. Nehézkes lenne előkeríteni a vétlen gázolókat. Lóránt bácsi amúgy is hallgatag. Televíziót utolsóként vett a faluban a módosak közül, a rádiót csak hazugnak nevezi. Az utolsó filmeket szerinte Jean Gabin-nel forgatták. Jean Gabin meghalt –oda az igazság. A magyar színészek közül Páger Antalt kedvelte. Utoljára 1974-ben volt moziban, amikoris a Szabadság filmszinház belső munkálaitait Fürszt János kőműves mesterre bízták. Fürszt más asztalossal, mint Lóránt bácsival, nem dolgozott. Lóránt bácsi szerkesztette  az álmennyezet az előcsarnokban s néhány ablakot újrakészített a régiek mintája szerint. Így tehát az utolsó szakmai látogatója az az asztalos volt, aki az Amnézia diszkóbárt alakította ki a mozi helyén. Feltűnt neki a három pótolt ablak, a festés, hogy 30 éve kitart. Utánakérdezett –s este Lóránt bácsi vállat rántott: Ballagjon el a fiatalember másnap, valamikor délelőtt, amikor a nagy melegben a kertből a hűvösre szorul.

 

Lóránt bácsi műhelyében semmi nem érdekes vagy különös. Talán az egyik, a déli oldalon végig üveges ablak. Vagy az enyvfőző kályha. Az üsttel, aminek oldalán kívül-belül ujjnyi vastag a nyers enyv.  Keskeny ösvények vezetnek a térdmagasságú forgács, vésedék s lécdarabkák halmai között. Nem látni különösebb gépeket. Szerszámokat sem. Fiatal asztalosnak a tartókból kiálló vésőnyelek mit se mondanak, a kézifűrészek s gyaluk pedig a tanulóévek keserves hónapjaira emlékeztetik. Ami azonban feltűnő, hogy Lóránt bácsi házán, mindenen, ami fa és festett, a festék egyrétegű s vedletlen. Az üvegezett fal selejtnek mondott különböző ajtókból s ablakokból való. Lóránt bácsi az üvegezést maga végezte: szerinte ilyen mesterség nincs. Az asztalos munkaideje nem arra való, hogy betörött ablakok üvegezésére menjen el –az ilyen lémunkákat tehát elvégezheti az üveges. Lóránt bácsi szerint az üvegezés avagy a festés is, mellékfoglalkozása az asztalosságnak. A festés arra való, hogy takarjon –s a vevő, ha kérte, Lóránt bácsi szivesen adta át festve az ajtókat s ablakokat. Külön téma a lazúrozás. Parasztasztalos bravúrja volt a bőrözés betétjének dió avagy parafa utánzatú lazúrozása páccal. A régi festők maguk készítették festékeiket. Persze Lóránt bácsi is. Az alaptitok ma még kitudható egy sörért és egy fél unikumért egy jobb szobafestő mázolótól is, miszerint  régebbi, lehetőleg lejárt szavatossági idejű festéket kell venni elfekvő készletből- ha már valamiért az ember az üzletre szorul. Ma már mindenért lehet fizetni –hagymaszárba a lyuk kertészeti áruházakban kapható. Lóránt bácsi a százéven át tartós festés egyik titkát szivesen elejti: az ólom az. A régijó, az alattomosan gyilkos ólom. A magas ólomtartalmú festék szinte örökre tapad –ha megfelelő az alapozás. Az ilyen festéket lekaparni nem lehet, ha két nemzedéken át is ette az idő. Legföljebb, ha benzinlámpával égethetni le. Minden festék alapja vagy a növényi olaj, a lenolaj vagy pedig terpentin, ami a fenyőgyantából főzhető. Terpentin helyett persze lehet más illékony maró anyag, például az aromás vegyületek. Vagy a tisztaszesz, a pácok alapja. Régi parasztasztalosok marhavérrel is festettek valamilyen növényi adalékkal lassítván az alvadást.. Jól fest a bodza, a sáfrány, egynémely fenyő. Pazarló az ember, aki festékre vagy ragasztóra pénzt ad ki –persze csak Lóránt bácsi szerint.

 

Lóránt bácsi kései fiait állandóan csúfolták a különcségeik miatt –ezek valójában apjuk különcségeinek folyamányai voltak. Mindenki technokolrapiddal ragasztott az iskolában, csak az osztálytárs fivérek, akiket ikreknek néztek ezért, ragasztottak Lóránt bácsi ragasztójával. Varrógépolajzó flakonokból nyomkodták a furcsa ragasztót, amit az apjuk készített. A fiúk semmi mesterséget nem tanultak, a kertimunkát, bármilyen parasztit pedig meszire kerülték. Lóránt bácsi csak semmirevalóknak nevezi őket. Gyakorlatifoglalkozásokon még csak kézügyességet sem mutattak. Apjuk léceket sem engedett fűrészelni. Fakard –két lécet gyorsan összeragasztott. Fapuska –bükkfahulladékból nagyjázta tusát s bambusznádból ragasztot csövet a kimart ívágyba. De a fiait kinevették ezért. A négy páncélos Rudy-tankját forgatható lőtoronnyal készítette el –igaziba a műanyag számított. A fiúk a váláskor az anyjukhoz költöztek –azóta nem látta őket senki sem.

 

Az Amnézia diszkóbár tulajdonosa szerint Lóránt bácsi műhelye nem érdekes: nincsen abban semmi értékelhető. Talán a körfűrész tűzifának.. Lóránt bácsi nem tiltakozik. Minthogy fa ma már nincsen, az asztalos mesterségnek estéje éjre borult. A bútorokat gyárakban gyártják fa és műfa lapokból. Ezek a bútorok eldobhatóak. Az emberek a bútorok értékét nem ismerik. Egy Erzsébet hálót kapni ötezerért: csak az ágy deszkái érnek annyit, ha nem szuvas. A szekrényben még rengeteg a fa, váza ötcentis riglikből való. Egy mázsa tűzifa háromezer Ft –és négyszáz kiló régi bútorért sokallják az ötezer forintot. A húszéves forgácslap bútor még tüzelőnek se való, nem érdemes fölvágni azért. Csak hulladék. És nincsen igény sem. Vagy ha lenne igény, fát nem lelni már hozzá. Az erdélyi faragott parasztbútort népművészeti könyvből másoltatta ki véle a megrendelő: egy szövetkezeti asztalos évi bérét fizette ki érte. Egy hétig járták a tüzéptelepeket, míg valahol olyan száraz tölgyrakatokat talált, amikből nekifogott. A tölgy nemes keményfa: hát még rakatban évekig száradottan. S abban kézzel fűrészelni cikornyákat: mi munka az!

 

Jó lenne valami meséset, márquezit hazudni Láránt bácsi élte végére. Hogy az üres deszkaszárítóban maradék léceken készen várja a koporsója –Csakhogy Lóránt bácsit a túlvilági utazás nem érdekli, hiszen megjárta a háborút, amiről nem beszél. Márpedig a Don-t járta meg, s mert valóban, hát nincsen is mit mondania. Amiről álmodott, abból semmi se lett. Hogy gazdag asztalosmester lesz, aki segédeivel dolgoztat nagy műhelyében s esténként a könyvekkel teli szobában selyemkabátban olvasgat. Ami száz fát ültetett, azt kivágták régen, a két fiút nem is látta huszonöt éve már, a csecsemő, akinek a képét mutogatja, kakukkfiaként nő, ahogyan az anyával megegyeztek, aki magánál jóval fiatalabb férjet vett. Lóránt bácsi csonkolt ujjai időnként kigyűlnek: ilyenkor csippentenek belőlük egy kicsit. A beavatkozást Kőrösi doktor maga végezte, amíg nyugdíjba nem ment. Mára a gyűrűsujjából csak egy perc maradt. Majd az egyik vérmérgezést nem éli túl, talán beteg lesz, elesik az udvaron s nem tud fedél alá menni télvízben s kihül. Vagy elalszik szépen, amit a leginkább óhajt. Az életnek Lóránt bácsi szerint semmi értelme nincsen. Az öreg, lábon kiszáradt fa leginkább mitsemér a szuvak miatt. A teljében kivágott fa pedig még nem más, csak nyersanyag.

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.03.10. 04:56 3 komment

Címkék: lóránt bá

 

 

         Az utóbbi időben megint hosszabbak az utak –nem mintha a kilométer-számláló valaha is többet vagy kevesebbet számlált volna. Az első út tűnt a leghosszabbnak. A visszautak szomorúak –még ha fel is lélegeztek: Haza!

         Megint összetörte az autót. Nem nagy a kár, a bal első sárvédő. A kedvese fogalmaz így: „Megint összetörted az autót.”  A bal első sárvédő, a lámpa és az index is. Van egy tartalék autója odalent, majd arról átszerelik, ami kell.

         A távolság egyre nagyobb, bár mindig egy óra negyvenöt perc volt, pénteken kettő- és egy negyed óra.

        

         Kedvese hátát figyeli, az utolsó bolgár matróztrikóját.

         –Most nem fényezem. Addig nem festek, amíg körbe nem töröd. 

         Mosolyog: édes ilyenkor a kedvese, amikor haragszik.

         Hátat fordít, csípőre tett kézzel, arccal a kert felé.

         –Megint nem volt itt Bálint bá’.

         –Pedig megígérte.

         Kerékpárra kapnának, hogy a Daráló-kocsma érintésével elkerekezzenek Bálint bá’ért –de a kerékpárja megint leeresztett.

         Bálint bá’ra bízták a kerékpárok javítását.

         „Megrepará’tam!” –Bálint bá’ a pénzt zsebrevágta, a pályinkát benyelte, elköszönt. Egy hónap múlva a kerékpár, amikor túrázni indultak volna, megint lapos volt.

         Hiszen nem a kerékpár lapos, hanem a gumija!

         Vállat ránt: vidéken nyelvileg is eleresztheti itt magát az ember: nem kell görcsölni, mint Zacsivacsi Melcsifelcsi Ücsirágcsi országban.

         Az öreg később arra hivatkozott, hogy a gumibelső ritka. Ritka és ezért szökik el a levegő.

         A kedvese bosszankodott. Ritka gumi –ez már sok. Tele a padlás az öreg hivatkozásaival. Nem kaszál –majd holnap harmaton. Igen, kaszálna, de a sógor disznót vág. Igen, de leadás van –vagyis átvétel.Viszik a hízókat, na! Nem, sajnos a héten nem. Egy hónap múlva meg csak a fejét csóválta: Ami itt van, az már nem fű, hanem dudva, gaz, és ő dudvára való kaszát külön nem tart, a jó fűbéliét meg isten ellen való vétek lenne a dudván rongyolni, annyit nem ér az egész. Különben is, dudvára át kéne kalapálni a kasza élét. Satöbbi. Majd küld valakit. Küldött is. Riadtan látta: Az !Kedvesére nézett, a riadt arcára, tükröződött: valóban: Az.

         Természetesen nincsenek előitéleteik egy az-zal szemben, de kissé körülmé-nyesen próbálták ezt kinyilvánítani: a kedvese szélesebben mosolygott, és igyekez-tek közel állni hozzá.

         Először is kezet fogtak ezzel az emberrel. Kis, Chaplin –szerű figura. Látták már a faluban. Ő látta azelőtt is, a korábbi barátja idején. És még azelőtt is: tőrt ér-zett szívében. Meleg, kérges keze volt az embernek –tisztasága nem kétes: ez az ember a kézmosás fogalmát sem ismeri. Látta, hogy kedvese szép farához feni te-nyerét. Kínálták pályinkával –bedobta. Aztán kért még egyet, mert finom, ezt már öblögette. A sört is elfogadta. Leültek a lócára, a kis ember rágyújtott. President –istentelenül büdös kínai ragasztottdohány. „Az Egyesült Államokon kívül adómen-tesen forgalmazható.” Meg is kávéztak. Akkor a kis ember felállt. Ránézett a bejá-róra, csak megrázta a fejét: le van taposva a fű. A porcsín verte udvaron körbe se pillantott, a kaszát sem suhintotta. A kertkapuban megállt: –Na, Isten –elindult a közepe iránt.Elindult hetet suhintott, megállt. Ellenőrizte a kasza élét. Fűcsomót tépett, letörölte a kaszát. Elővette a fenőkövet. Fenni kezdte a kaszát.Sihi-suhi, sihihi-suhi, suhi-suhi, sihi.

         –Jó, ne álljunk itt fölötte.

         Nem álltak fölötte.

         Szemlesütve vonultak át a hátsó udvaron.

         Főztek, takarítottak, a nyitott ajtókon, ablakokon át hallgatták: Sihi, sihisuhi, sihihi, sihi. Hárompercenként.

         A kis ember egy óra múlva előállt: neki mennie kell. Haladt? Nehezen. Valamicskét. Nagyon dudvás. Ilyen dudvák vannak benne –a csuklóját mutatta.

Kért ötszáz forint előleget. Kapott. Szétütötte a kaszát és a biciklire kötötte. Viszlát!- búcsúztak. Nem köszönt vissza.

         Hátra mentek a kertbe. A fák között középen fölsejlett az ösvény vagy ahogy itt nevezik, a járás. A kert végén azonban az egyre növekvő zöld halom ugyanúgy dagadozott. Oda húzta Bálint bá’ a gallyakat, amiket lemetszett. Érdekes módon a gallyak között erősebben nő a fű, a dudva.

         -No, igen –mondta a kedvese.

         Csak három hét múlva tudtak leautózni.

         Eltűnt az ösvény, csak a sáv harsabb zöldje mutatta: ott kaszált valaki.

         Bálint bá’ ötszáz forintot kért. Fűnyírót bérelt, hogy legalább a porcsínnel elbánjon az udvaron, de a porcsín lefogta a gépet. Azért nyírt egy ösvényt az istál-lóajtóig.

         –Jövőre idejében kell nekiállni –mondta a kedvese, miközben átadta a pénzt Bálint bá’nak.

         –Jövőre! –vágta rá Bálint bá’, furcsa szikrákkal tekintetében.

         Bálint bá’ odacsördített a Wartburgnak: Nnyádszencsígit!

         –Nos, kereshetünk más gondnokot –mondta szomorkásan a kedvese.

         –Jövőre –és a kedvese arcát nézte. Jövőre –ez az ő világukban nagyon hosszú idő és már két éve tart a kapcsolatuk. A kedvese öreg ember –holott egyidősek. Öreg, pocakos és nem válik le a családjától: kamasz lányai vannak.

         A kedvese kézbe vette a dolgokat. Először is kerékpárra pattant és kihajtott a Digó-partra, a Dankó utcába. A parton tarkálló putrisoron kérdezősködött, de onnan föl mutogattak a fínyesaódalba, a magyarkodaók ott keínyeskednek a Sallai utcában: a negyedik ház, a szarvasos. Kűporos ház az ugraó szarvasokkal. Valaki zöld fűcsomó-val hasítékos rumbuszt maszatolt a falra. Csak az asszonyt találta. Az ember? Az ember odavan napszámban. Hol? Azt ő nem tudja, emberdaóga, valamelyik paraszt-nál van, barackot raknak. Este nézzen el felénk, üzente. Az asszony kancs’ított erre: Maguk a teéveések, a szípasszonnyal? Nem. Akkor maga az az igazgatóorvos. Majd-nem. Akkor … a szája elé kapta a kezét az asszony s elpirult. Igen, mondta a ked-vese, mink vagyunk a buzik, és este nézzen be az ura, mert ha nem, szana-széjjel szaggatom. Az asszony rálegyintett. Maga. Az én uramat.Szíjjelszaggatja. Az én uram: világerős. Borsjános. Maga, az én uramat.

         Másnap reggel jelentkezett a kis ember, nyitott kaszával. Nem szólt, csak fúj-tatott. Finom szilvaillatot lehelt. Nem kért semmit. Egyenesen a kertbe törtetett, el-indult a friss sarjún a gallyakig, egy suhintással tovább: belevágott egy ágba. Nézte az élét: vége: a gally kivette. Ki lehet ugyan kalapálni, de már sose lesz olyan. Most vége a kaszának, ez’tán végképpen csak dudvára lesz jó.  Kedvese vérmes ember, vidéki származék, a szülei Hatvanban voltak tanárok egy ideig. Elvette a kaszát, mintha értené, nézte az élét, hát az fodros volt már, mint a szoknya.

         –Melyik az?

         –Mi: melyik? –kérdezett vissza a kis ember.

         –Amelyik most keletkezett.

         A kis ember rábökött egy fodorra:

         –Ez. Ez az egy, ami van, az ez. A többi nem szám, de ez, lássa, ez, ezzel vége van.

         Megérintette kedvese mellkasát: már lilult az arca. Kedvese félrelökte, félre a kis embert is, fenyegetően villogott a kasza, megköpte markát, fordult s beállt a se-nye oldalra. A kis ember mondta azt később, az a senye oldal volt, arról soha nem állunk. Mindegy. A kedvese kaszálni kezdett, viszonylag jól, igaz nem egyenletesen, suhintott hatot–hetet, amikoris fűcsomó szállt. A kis  ember most elégelte meg:

         –Álljon meg, hallja e? …azt, azt kőccsönyadnám, ha asszonyba rakná, de nem! Mosmább a hegye is oda van.

         Valóban, a kasza hegye felgörbült.

         A kedvese ötezer forintot vágott oda a kis embernek.

         A kis ember elvette a pénzt azzal a megjegyzéssel, hogy ennyiért kaszát ugyan nem, de valami olyasmit kap, ej–de, hej–de mennyisokat kell azzal dógozni, mire kasza lenne, ha az vóna, de kasza máma már nincsen, fájin Tóth–kasza.

         A kedvese elfehéredett. Visszaragadta a pénzt, a kaszát, a kaszát eldobta, mint a gerelyt, fölakadt egy almafára, a kisemberbe belekarolt, fölráncigálta a tornácra, ami a gang, és ami sokak szerint ugyanaz, egyesek szerint meg nem.

A kis embert lenyomta a lócára, kihozott három sört meg egy kisüveg pályinkát, kerékpárra kapott s elkerekezett a vasboltba. Osztrák kaszát vásárolt, tenyerével jelezve, mekkora embernek kell.

         –Az mindegy, mekkora az az ember –mondta a vasboltos, mert nagyon is tudta, hogy miről van szó: kevés kaszára fogható szátötvenhárom centis embert ismer a faluban. Mindegy, mert egyfajta kaszát tartok már nyolc éve: osztrák: háromezernégyszáz nyél nélkül.

         – Elviszem!

         Közben a kis ember szépen betörölte az italt. Azért a harmadik sörrel megkínálta:

         – Tetszik kérni, doktor úr? Még nem ittam bele.

         – Itt a kaszája.

         – Ez?

         – Ez nem kasza?

         – Mi? Ez? Hát nem látja? Ez stájer kasza! Hát ennek a pengője egy arasz, mire ez szépen, fűre lekopik… hát ki vág mán gabonát, mán ne haragudjon a doktor úr, ezt tegye el magának –én vinném a magamét…

         Nem véletlenül Paraszt ennek az embernek a másik csúfneve a Digó –parton Mert egyébként Csárlicseplinek nevezik.

        

Ezalatt a kedvese fölpumpálta a kerékpár gumiját, talán kitart.

         Egyszerrecsak fölpattan s eldöcög.

         Estóttal jön vissza. Estót kaszálja a fél utcát a szénáért. A felvég, a part felől, különösen hétvégeken, zrimmeg és zrümmög, berreg és csattog a fűnyíróktól. Itt csend van. Igaz, kerékpárral is negyed óra a part, de megéri.

         És ő a házat még hatvanezerért vette.

         Estót csóválja fejét. Ő ugyan tart dudvára kaszát, arra is van kalapálva, de ez, ami itt van, már nem dudva. Hát mi? Hát ez burgyin. Mi a különbség? Hát az, hogy a burgyinban minden lehet, kű, vas, faág, istenfasza: Itt is Bálint bá’ metszi a fákat. No, és mit gondolnak, az öreg miért nem áll neki. Meg aztán ismeri ő ezt a kertet, itt állt a Fauszt-kocsma, Vecsei néni életében mást se csinált a kerben, csak téglát szedett.

– A kertben?

– Igenis! Egy morzsára vót kapálva ez a kert. Egy fűszál se benne. És az udvar seprűs, az alsóudvar is. És amott, ahol már a bürü növekszik, ott volt a szarvas. És így–és így (tenyere élével mutatja) állt glédában minden, az még hozzá, hogy az udvaron kétszáz tyúk, az istállóban tehén, az ólakban disznók.

És Vecsei néni egy hegy téglát szedett a kertben, de annyi maradt, hogy az ő kaszájának az élét kivegye…

– Egyszóval?

– Eccóval: a fűért nem, sok a keserű benne, a pitypang, hogy ne legyen, hét évig kell kaszálni: nézzék meg az utcát: mint a rét. Mindenféle jó –tejadó rítifüvek nőnek benne.

 Fűért nem, de ha megfizetik, kikalapálja a kapálni való rongy kaszáját és ledi-kicseli, mert csak dikicselés lesz az, ezt a burgyint: két nap: hatezer. Aztán más is, befog, lesz itt vagy hat forduló, kihordja a szeméttelepre ezt az egészet, a dudvát, a tavalyi, a tavalyelőtti gallyakat. Aztánt, de aztán rögtön’t, megfogadják a kisembert, az Alit. A Csárlicseplit, na, a kis cigányt, akit a cigányok Parasztnak is csúfolnak –ne tudnák! Az Ali megássa a kertet, mint az angyal, kisember, elásogat a fák alatt is, öröm azt nézni. Csak ne időre egyezzenek, hanem darabba, és előre ne adjanak pénzt, csak ha végzett.

Kedvese nyújtja a tenyerét: csapjon bele Estót.

Kezét nézi Estót, kord fuvarosnadrágjába törli, aztán mégis csak a csuklóját nyomja a kedves csuklójához.

–Csapjon  bele! –figyelmezteti  a kedves.

Estót vigyorog és belecsap.

– Húszezer forint–  mondja az ebédnél. Legyen huszonötezer: és rendben lesz minden.

A szemét nézi,  a hangjából érződő szomorúságot: mintha távoztában, lelki megnyugvására: két év után rendben akar tudni maga után mindent. Nem áll föl mosogatni, csak az abroszt nézi.

–Van valakid.

Most sem néz föl.

–Nem komoly, csak egy kis izé.

–Fiatal.

–Nem látszik fiatalabbnak, mint te.

*

Egy csavar föllazul –leteszi a kulcsot.

Reccsen a kapu. Föl sem néz, csípős trágyabűzt hoz a szellő: Estót az.

– Szerelünk? szerelünk? –köszön Estót.

– Szerelném –ha tudnám – fogadja illendően.

– Hát a doktorúr? Má’ nem úgy értem, hanemhogy a másik…

– Asszonnyal nem tárgyal?

Estót sápad, sárgul, aztán vörösödik. Hátra lép.

– Nem, hanemhogyhát a másik doktor úrral beszéltünk…

– Kié ez a ház?

– Hát a magáé! A doktor úré a ház, csak a másik doktorúr…

– Nincsen másik doktor úr.

– Értem. Ne tessen haragudni…

– Nem haragszom.

– Ne tessen haragudni, de lenne énnekem egy komoly ajánlatom. … Az, hogy én kivenném azt a kertet…

Tarjányi Vilmosnak, a maszektéesznek volt ez az ajánlata ezerkilencszáznyolc-vankettőben. Az udvaron még csak szigeteket alkotott a porcsín és a kertben csak a kerítés mentén zöldellt a tarack. Tarjányi már több kertet megkaparintott az utcá-ban, így a kertfaros szomszédét is. A fákat ingyen kiszedi és elszállítja, a kertért ha-szonbért fizet, három mázsa kukorica árát, mindig annyiban, ahogy töréskor frissi-ben megy.

Mi megy frissiben töréskor.

A kukorica ára.

A felesége kikelt magából és elzavarta Tarjányit.

A következő évben csodaszép, pozsgás, zöld növény kelt a kertben, már februárban. Briliánsnyi, gyönyörű kis fehér virágokkal virágzott. Még élt Ollé néni, átszólt a kerítésen, ahogy ott guggoltak s gyönyörködtek:

–Azt mondom kedveseim–jónapot! –, azt mondom, álljanak neki, még most kapálják ki…

–De hát ez nem látszik dudvának… olyan szép kis növény!

–Én nem bánom, úgy csinálják, ahogy akarják, de ha elszórja a magját, csak a tarcak irtja ki…

A felesége a következő évben elvált.

 

Kilencvenvalahányban  –talán kilencvenháromban? Egy erdélyi fiúka ajánl-kozott: barátaival egy hétvégén cakkba vágják a portát a barátokkal.

Dácsiával jöttek le a műbőrzekés részeg barátok. Kapával estek a kertnek, nagy kupacokba rakták a dudvát. A tornácon randalíroztak.– Hogy lenne ez tornác –provokált vitát a fiúka. Erre? tornác? Tornác a síkban? –Erre a barátok is nevettek, pedig azok dél-regátiak.

A fiúka lerajzolta a tornácot: az magasan van, alatta a picetorok, a gádor.

Pokol tornáca: hogy onnan lehet a pokolba zuhanni.

A gádor ugyanaz, mint a tornác –vitatta.

Az egyik regáti beszólt: Memondom, é, gang!

Lehülyézték: svábul van, magyarul járás.

A fiúka ajkbigyesztve magasodott fölé: A gádor is német. A tornác meg szláv. A járás meg erre: hülyeség.

Békülékenyen megjegyezte, legközelebb, majd fönt, Pesten, megnézik az etimológiai szótárban. Egyébként itt járás: amerre a gulya jár.

A fiúka ezt sértésnek véve tábort bontott. Fölmarkoltak mindent, italt, ciga-rettát  – a Bigston magnót, amiből az Uriah Heep recsegett – , és elviharzottak.

A következő csütörtökön már nem talált dudvakupacokat a kertben. Minthogy a kapun nincsen zár, Estót szembe–szomszéd elhordta a disznóknak.

–Valami baj van, doktor úr?

–Baj? – nincsen baj. És mondja, mit adna az egészért?

–Úgy érti –pislant disznószemeivel Estót –úgy érti, doktor úr, hogy szépen egybeszántanám a felsőudvart az alsóval meg a kerttel? A sok tégla…

–Nem: hanem: az egész házért, a portáért…

Estót tetteti a meglepetést és a tanácstalanságot, vakarózik, ötöl–hatol: ennek neki kell ülni. Nekiülnek, a gangon.

–Szép ez itt –mondja Estót, de az aranyló sört nézi s nem a fény játékát a lu-gason.

–Szép. Na, mondja!

–Mit mondjak.

–Mit adna az egészért?

–Hát. Előszöris. Ugye, ezt mennyiért vette, harmincezerért, ami maipénzben ugyan, fölszorozva háromszor-hét-az huszonegy…

–Nyugodtan szorozhatja tízzel… és hatvanezerért vettem.

–Hatvanezerért. Egy pesti nem adott itt hatvanat házért, pedig a tőzsér Kis–Szabó –ház százszor különbet–érő ennél, az is negyvenötbe ment. Jó, tízzel szor-zom –gyorsít Estót, tízzel az hatszáz, mi volt itt akkor, művelt kert, seprős udvar, termő fák, a vínasszony csak pályinkábúl csinált évi harmincezret. Akkor a jó ólak azóta összeromlottak, az istálló egy rom.

–Jöjjön be… nézzen körül. Konyha, fürdőszoba, a gázt bevezettem…

–Most ezekkel hiába jön: az egészért… na… az egészért adok, így, ahogy van. Ötszázat! Mégis, tízszerannyi, amennyit maga adott érte!

–Most kelt el egy ilyen ház másfélmillióért víz és gáz nélkül.

–Hun? a taóparton? A pestiek között?

–Nem a rendesparton.

–Az ugyanaz, taópart, rendespart, ugyanaz a másik végirül.

Hatszázat ad érte, gondolja.

–Hatszáz!

Estót feláll:

–Köszönöm a vendéglátást, doktor úr! Azt gondoltam, komolyabb ember maga. Benne vagyok a telefonkönyvben: ha meggondolná magát.

 

Június: munka. Július: két hét új kedvesével Lignano-ban, azután a mátrai házában. Augusztus: Bálint bá’ telefonál, nem azért, semmi köze hozzá, de: lenéz-hetne.

Nem indul az autó, lerohadt az akkumulátor, valami zöldesfehér kristályos izé, és kilyukadt a fenéklemez: látni a járdaszegélyt.

Szeptember: a közeli zöldséges fölpumpálja a kerekeket és lemossa az autót, nehogy szétszedjék, háromezer.

Október: Bálint bá telefonál: szüretel megint Estót: a kertjében, egyből a cefrés hordókba, többet nem mond, majd meglátja.

A novemberi barátjának több autója is van, viszont kopasz és kövér, de az autók közül egy kis Puntót kölcsön ad egy hétre, az akkumulátorával a zöldséges az autót beindítja és elviszi egy kerekedőhöz, aki ötvenezret ad érte. Vissza a Puntóba az akkumulátort és le a házhoz: Az udvaron Estót gépei. Furcsa ürességet érez: a kert! Az üres égboltot nézi, ami egybeszakadt már a Tarjányi -féle volt maszektéesz szabad egével: Estót kivágta a fákat.

A körzeti megbízott nem hajlandó átkisérni Estóthoz: ez nem rendőrségi téma, forduljon az önkormányzathoz. A faluház zárva, az önkormányzat a szom-széd faluban: a Puntónak egy suhanás. Egy suhanás lenne, ha  nem egy fene- nagy szerelvény billegne előtte az egynyomú úton.

Az önkormányzatnál tanácstalanok. Biztos, hogy nem tetszett megbízni Estótot a telekgondozással? Mert el szokták ám felejteni! Művészek! Tudósok!

Még egyszer elmagyarázza: birtokháborításról van szó: Most jöjjön ki vele valaki. Huza–, vona–, végül egy hisztérikus jelenet után, amit láthatóen el is vártak tőle, a körömlakkbűzt lehelő igazgatási főelőadót adják mellé.

Kiérnek az erdősávból –még nem volt komolyabb fagy és az akácok hamis zöldessárgája októbert igéz. A pusztán azonban a tarlók  barnasága, a zúzatlan kukoricások   elveszik a kedvét. Még négy kilométert zötykölődnek. Az igazgatási főelőadó fölveszi a tényálladékot.

–Hatszáz –mondja köszönés és magyarázkodás helyett Estót, aki a hetedik határba, a disznós tanyájra ment ki –traktorral. Az asszony utána telefonált a rádi-ótelefonon: kis, metálrózsaszín készülék rubintos gombokkal és nézőkével.

–Beszéljen az igazgatási előadóval, itt áll mellettem!

–Beszéljen a kaórság: én magával beszélek, doktor úr. Én csak jót teszek magának: hatszázat senki nem adna érte.

–Rendben –mondja Estótnak és rányomja a telefont.

Az igazgatási főelőadót hazaszállítja.

Visszamegy Estóthoz, a szerződést megírják, Estót a pénzt látatlanba’ leperkálja –látta már a telekkönyvet. Az ügyvédet is ő intézi.

Semmit nem érez  –majd küldet a holmijáért.

–De mihamarább, mer’ kénének a szobák… minek? … hát annak, kukoricá-val meghordanám a szobákat.

A következő barátja siránkozó típus és állandóan az elvesztegetett vidéki ház miatt cseszteti.

Decemberben kibékül az októberi barátjával, aki most vett Csíkban egy házat tornáccal kétszáz dollárért.

Nyergelik a Cherokee-t és karácsonyra fölmennek. Három kilométer a falu-ból, hegynek föl, gyalog, töretlen hóban.

Begyújtanak a tűzhelyben, fűtenek, mint az ördögök, aztán kiállnak az éjszakába a tornácra vizelni, belevizelnek a csillagtalan, a feneketlen, a farkassze-mekkel kápráztató éjszakába, majd lefekszenek aludni.

Másnap hóban mosdik meztelenül, és a házra gondol, mostmár Estót házára: biztosan esik az eső, kellemetlen nyálkás hideg lehet odale’, undok sár és nappali sötétség.

És most már nem bán semmit.

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.03.01. 06:05 10 komment

Címkék: vidékiélet

 

Ez a bejegyzés offo ide, viszont nagyon fontos lenne, ha megvalósulhatna ötletem, elsősorban anyaggyűjtés miatt, ugyanis magasfokú megélhetési (Hága Antónia minapi kijelentésére utalva: elkurvult ) kisebbségi jogvédőink mintájára a táborra összepályázott pénzből elcsippentvést egy mátrai nyaralóházikót, egy olcsóbb , használt dízel személygépkocsit (1-1 millió Ft) és egy laptopot web'kapcsolattal szeretnék. És egy jó bőrdzsekit. Meg egy sorozat Fender húrt a gitáromra. És egy kis gyakorlóboxot is. Meg egy igazi Levi's farmert.

Cigány életmód tábor

 

A táborba jelentkezés és kiválasztás útján kerülhetnek a cigány életmóddal ismerkedni kívánók. A jelentkezésnek egyetlen feltétele van: felsőfokú szociológiai, ennek hiányában bölcsész végzettséget igazoló okmány. A futottak még rovatba médiasulit végzettek is bekerülhetnek. Nőmozgalmaink aktivistáit, közismert feminimopicsoidokat minden igazolás nélkül, tárt karokkal várunk.

 

A tábor lakóit nemenként osztjuk három nagy csoportba, a nőknek és a férfiaknak ugyanis különböző bogromsortot  [programsort] alakítottam ki. A buzicsírákat csupa meglepetés várja, ezekre még csak nem is utalnék. (Buzi nő-knek kellő számú jelentkező esetén a Hét nap hat éjszaka a csíkosnővérekné Kalocsán c. tábort szervezzük meg.)

 

Mínusz Egyedik  Nap: Kisorsoljuk a kedves vendégeket a tábor szekciói szerint, ezek pedig: Cocpoltházas szekcio A.: Vezetékes vízzel és budival komfortos kétszobás (az egyik tisztaszoba fűtetlen) lakások  A/1. szekc. Lelakott, majdnem három éves cocpoltházak, vezetékes víz nincsen és az udvari budi csordultig szarva. A/2. szekc. részben már bontásnak induló cocpoltházak, tető csak az egy szoba fölött, budi nyista, gyermekkorúak részére van egy fedeles vödör kakálni, a felnőttek a burgyinba (méteres dudvás, gazos kert) járnak, a szart a kutyák eszik föl, mint az indiántáborokban is anno… Táborlakó nőknek  a nehéz napok diszkrét kis csomagocskáit kéretik a spórhéttba gyömöszölni! [...]  B. szekció „Gettósodó” falurész, ahol akár 80ezerért is kapni házat. C. szekció királycsávók, kamatolók, futtatók (három ház). Ide a sors kiszámíthatatlansága folytán a táborba meghívott vendégek közül tök véletlenül Sík Endre, valamint a Proszektúra blog írója (írói) és egyelőre titkolt más jelentős médiaszemélyiségek fognak bekerülni. Sík Endrének a Legszegényebb Falu első 20 királycsávóházának ebédlőgarnitúráit leutánzó, tehát hótt lenyélonozott székekkel körberakott ebédlőjében kell pállasztania a seggét, de főleg ennie a képzés alatt: minden nap reggelire habos cukrászsütemény hegyek, tízóraira rántotthúsok vagy csirkesült, ebédre zsírpörköltek, uzsonnára tőtött vagy toroskáposzta, napi 3-4 liter kóla stb, 8000 kalóriánál alább nem adhatja. Napközben a hűtőből kell csipegetni a bujénót a pingvinszeletek mellől, meg bekapni egy-egy ferrerórosét.

 

0. nap, érkezés.

Férfiakat a tábori segítők meghívják szeszesitalra a tábori kocsmák egyikébe. Minimálisan háromféle szeszesital. Irányított választásilehetőségek á Educatio 2000 Kht.: Gonnyag-kevert-pezsgő, huvértussz-dzsekkmeriner-sör, pályinka-vörösbor-bélylíz .  A Czuczó kocsmában egy menő királycsávó futtatott lyányai bélelt piákat kínálnak, spec okádtató koktélokat. (Figyelem! –videofelvételek is készülnek az eseményekről!) Az est közös rókakergetésbe fullad, avagy imádkozás a királycsávószekció fehértelefonjaiba… Fakultáció: Csoli bácsi a legendás pálinkájából itatja a táborlakók elitjét. A legendás pálinka elfogyasztásának következményeit videóra vesszük, másnap szeminárium: elemzés. Moderátor: Csoli bá' fia, a Dávid. 

 

Nőknek: 14 órától előadást tartanak: Mohácsi Erzsébet, Mohácsi Viktória, Horváth Aladár, Hell István. 19.órakor Dr Bognár Éva: Dr Bognár Szabolcs élete és munkássága  21 órakor: Kamondi László filmje, utána beszélgetés. 24 óra: pizsamaosztás.

 

1.     nap 0ó 12 p.  Az emberek megérkeznek a kocsmából, fel a villany. A tábori segítők asszonyszekciója  fölveti, hogy talán mégse nem kéne folytatni a taktikai játékot (huszonegyezés). A férfiak vitatják az asszonyok jogát emberdógába beleszólni. Ha esetleg nőjogi aktivisták nagyok viríkolnának, ők is kaphatnak egy taslit.

2ó44p ébred a nagyfiú, akiért nemsoká jön a rabszógabusz, elemózsiakészítés.2ó47 perc: kakálnia kell az egyik kicsinek (A/2-A3. szekc) A1. szekció: Megérkezik néhány sógor a beszerzőkörútról: Feladat: nagy nejlonzsák kitekert nyakú tyúkból párat megkoppázni, pörkőttet feltenni, addig az emberek a kisgépeket próbálgatják illetve telefonoznak az orgazdákkal vagy benyomnak valamit a CD lejátszóba vagy megnézik, mi újság a mályvippen. Fakultatíve lehet választani: A múltheti tyúkzsákmány koppóvíz nélküli koppázása, 8 napos döglött tyúk belezése, dögtároló konténerből pecázott ¾-ed disznó bontása kisbaltával,  pörkőtt feltevése… Közben a kicsik rínak, a picik ordéjjanak, holnap iskola, óvoda…

 

6 óra: Reggeli feladatok,  gyermekek iskoláa óvodába indítása. Fakultatíve: 11-12 éves fiatal nőknek, 13-14 éves fiatal férfiaknak könyörgés, hogy menjenek már egy kicsit iskolába, legalább az első órákra. Bódis Kriszta igaziírónő fogja megmutatni azt, magasfokú értelmiségi nő hogyan tud odahatni elhálni készülő 12 éves nőre azért, hogy tán mégse kéne kivetetkeznie még az idén az iskolából. Fakultatíve: Feminista-aktivista résztvevőinknek lenyelni azt, amit csak egy 11-13 éves fiatal nő ilyenkor tud mondani magasfokú értelmiségi pestipicsának… …

 

7ó5 perc: gyülekezés a postánál, mert segédnap van. A táborlakóknak piros cédula ellenében játékpénzeket fizet ki a postás: Az a táborlakó, aki 10 óra előtt be tudja gyűjteni a postástól a pénzét, mehet a kamatolósbótba vásároni. A bolt előtt várja majd a kamatoló egy, kb a játékpénzeinek hatszorosát kitevő részösszeget (előtörlesztést) követelve. Amit ez a csicskacsávó meghagy, abból lehet vásárolni a boltban, ami egyébként tömve van olyan asszonyokkal, akik közül egy se akar sorbaállni, mert otthon a kicsik egyedül (ez nem igaz: direkt nem engedték a 7 éves nagylányt iskolába, hogy vigyázza a kicsiket)! (a bodagsütés 2. napi program lesz) . A bolt pénztárába  magasfokú budapesti értelmiség táborlakónőknek kell állnia. Váltás húszpercenként.

 

10-11.ó között: ebéd felkészítése. A táborlakóknak húsz kila lisztet kell eldugniuk a házban úgy, hogy a nagylyány csak 3 nap múlva találhassa meg és ne tudja felsütni mindet bodagnak, maradjon ínségesebb napokra is.

 

13ó. A táborlakónak egy fuszuly fogamzásgátló tablettát kell eldugniuk maguknál vagy a lakásban úgy, hogy az ember (a férjüket megszemélyesítő tábori segítő) ne találja meg. Ha ugyanis megtalálja, megdedeli. (Persze nem rendesen, ahogy a cigányasszonyokat szokták, akiket 2 éves koruk óta rúgnak-ütnek vágnak taposnak le, nyomnak falhoz, csak jelzésszerű ütlegeket kapnak vagyis nem eszközzel, csak kézzel verik őket. Igény szerint esetleg negyedórás felkészítés, hogyan lehet valamennyire védekezni az ütlegek ellen. )

 

Mindeközben a férfi táborlakókat már kimosták a hányadékukból és kifürdették őket a tábor elkülönített tisztálkodóhelyiségében. Most Pipaó Raóccsi előadását hallgatják a művházban: Az Én Emberségem [=férfilétem bizonyítékai címmel] Úgy kezdődik az előadás, hánycsalággyavan és ebbű mennyi a gyerek és hány a lyány. És hogy ű ezekre dógozott és micsoda házat épített neki és még milyen lesz az a ház! A táborlakó férfiaknak szembesülniük kell azzal, hogy lényegében nem is emberek (=nem férfiak) .

 

Ezután Pipaó Raóccsi házának megtekintése, ami eddig is azért nem dűllött össze, mert az asszony a szilikáttéglákat megtapasztotta 5 cm vastagon sárral és valamennyire ki is meszelte. Majd ezutón Pipaó Raóccsi emberséges embersége bizonyítékaképpen az „Eztetet tudtad feőzni, hee, segílyosztás napján, hun a birkahús teee!!!” c. ősikultúr műsort adja elő. Fakultáció: Az Emberséges Ember Raóccsi lesi a fát vágéjtó asszonyát és ötleteket ad, pl hogy a gyükere felől hasíjja.

 

A Pipaó Raóccsi vacsorája című programpontot a női táborlakókkal közösen nézik meg. Raóccsi fogja a kotlit és addig eszi belüle a húst kifelé-e-je, amíg a szeme már kigúvad, s akkor bontja a dobozos söröket.   Az asszony a gyerekekkel és a lyányokkal a fődön, kuporogva kinyér-rel tunkolják a szaftot, amit Az EmberségesEmber meghagyott nekik.

FIGYELEM! Kézmosás nélkül! Még Bódis Kriszta se mosthat (budi után se!) kezet egész nap!

Nőiszekció: Térdre ültetett 16-24 hónapos gyermek táplálása úgy, hogy a nagyobb gyermekekkel minden falatért meg kell viadalozni, miközben azok sugárban hánynak már a danyontos primőrparadicsomos dinnyés csokis krémsüteményfalástól. (A/2-A/3 szekc: szarosvödör hányássugárba tartása)

 

Férfiszekció: Maradék segélypénzek elkártyázása és torkon legurítása. (Elitszekciónak vacsora a királycsávók [gyógyfürdőhely neve] nyaralóházában. Fakultatív program: A csicskák behozták a lányokat már alkonyatkor az utak mellől s kifürdették őket. (Ez a program tele van szexuális meglepetésekkel, amiket nem szivesen részleteznék.)

 

Nőiszekció: A 13 éves nagyfiú drogelosztási vitába keveredett üzlettársaival s hazamenekült. Feladat: 4-6 13-14 éves emberkedő ember (férfiasságával kérkedő   férfi ) távoltartása a szűkebben vett lakókörnyezettől (Az emberek a kocsmában vannak…)

 

Esti főprogram : A Csocsó Presszóban Horváth Aladár tart előadást válogatott kamatolóknak és csicskáiknak arról, hogy tán mégse nem kéne a szegény cigányokat agyon kamatolni. A program második részében dolgozatát olvassa föl a jelentős életművész úr az afroamerikai polgárjogi mozgalom és az ő romajogi mozgalma közötti kellemes és szerinte párhuzamokról.

 

FENYEGETÉS: 

 

innen folytatjuk

 

Ötleteket, máris jelentkezőket  szivesen várunk!

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.02.22. 11:49 9 komment · 1 trackback

Címkék: cigány életmód tábor

 

Ó, ha csillag volnék, kerek égen,

csorogna a földre, sárga fényem

Jaj, de onnan vissza sose járnék

anyám nélkül mindig sirdogálnék.

/Weöres Sándor/

 

Azt a viríkolást, amit Bumbó levágott, amikor a rönókocsit meglátta. Úgy egyeztek Zolikával, hogy ha karácsonyra nem viszi haza, megcsinálja a két német nőt, lejön hozzánk síelni, a transzporterrel megyünk érte és annak a hátulját vásárolhatja teli, nem a treszkószekeret. A telefonjába pityogtatta bele, mikeket fog majd venni.

 

Faszomkivan! –mondta, amikor meglátta csicska Lackóval a rönókocsit, mert a plazma annak a hátuljába nem fér bele. Zolikagyerek le se jött, csak telefonba mondta: ami a csomagtartóba belefér. Lackónak a forintos kártyájára töltött valami kétszázat, ha Bumbó a plazmát megveszi, semmi se marad, egy vacsorára való se , Vályokos az apja tartja az összes gyereke családját, akkor tudnák azt a plazmát nézni, ha a plafonra szerelnék föl, annyian jutnak egy lyukba náluk. Nyáron ugyan Sankóék a magukéban laknak, de télire hazamennek, nem füttőzik a hodály parasztházat. A vínojdorfi kófcétrum-ba’ akarta megállítani Lackót, hogy ott olcsóbban lehet kapni dógokat, de már világított a tankjelző, azon volt a gyerek, csak forintos kutat érjen, és persze az a kártyája volt, a Bumbóé, a tankolást is arról húzta le. A pestalatti fosonyba mentünk be, üljünk be elébb kávézni, jólvan, ő elhúz a budira, én láttam, hogy a pénzváltóhoz vág be, tudtam én, a két nímet picsa biztos adott neki, ha tehetnék, megvennék maguknak házicicának. Ki se hozták a kávét, Lackónak lebukott a feje, nem aludt vagy három napja két hunyásnyit, na, mondok, amikor már nem jött a lyány félórája, aludjon csak ez a Lyackó, de már akkor elnéztem a vevőszolgálat felé, látom, hogy csináltatja a nagy plazma papírjait megfelé. Már én ki is találtam, hogy lesz, majd a Lackót rábeszélem, hazafelé én vezessek, pedig féltem attól nagyon, hogy ez a fostalyiga nálam adja meg magát, már be-bevillant az olajlámpa. Be is löktem a nagykanna treszkóolajak mellé, amit Bumbó a bátyjainak vett, egy kicsit, hogy majd betöltjük, de a pénztárosasszony úgy bekeverte a szatyrokba valahová a danyontok, rúdszalámik, sonkák, bugyogók, harisnyák cipők, dobozostorták narancsok, banántok közé, hogy a faszomnaksevótmánkedve előturkászolni. Bumbó taxit fogadott, azzal vitette magát, meg a plazmát, mert persze aztán szatyor jutott a hátsóülésre, Lyackó meg már nyomta is fölfelé Zolikánál Bumbót, de kihallott, hogy neveti, egy szívember ez a Zolika különben, főleg, ha a nímet picsák két plazma árát is lerakták még külön. Gödöllőnél már rendesen világított a lámpa, na, mondom Lackónak, húzzunk lefelé, oszt legföljebb a nagykannákból öntünk a rönókocsiba, de már késő volt, rúgott a motor vagy kettőt, még jó, hogy a Lackógyerek kinyomta a kuplungot, különben fejreállunk vagy a váltó is széjjelmegy. Azt aztán Bumbó intézte, valahogy visszafordultak a taxissal, de csak Pógárig vállalta, azt mondta, hogy a kisutakon már majd valaki rokonyt hívassunk, de erre már Bumbó is arcot váltott, oszt megvette kilóra a csávót azért a kis útért. Mán Dezsőke jött szembe a kisúton, fordult is vissza, de a taxis kerékközre vette  az útközepit, le nem ment vóna, se jobbra, se balra. Pirosra is a Bumbó pénzéből csináltatta a házat Vályogos, meg betonokat hozatott járdának, meg már kerítésoszlopokat állított. Na, oszt! Pockos, a Bumbó anyja ríjjva gyütt kifelé, rívott Bumbó is, a kicsik, a sógornők mind szaladtak, a taxist meg ette az ideg, mert megfordulni se tudott a nígyszeművel a sárútban. Én meg közben már intéztem Gyulánkat, húzza el a kocsit a magyargyerekhez, akikkel az ótókat csináltatni szokunk. A  golfkocsi meg legyen készen vasárnap reggelre, mert Zolika este vár bennünket Ójhózennél. A szelepje csattogott annak a  golfkocsinak, azt mondta ez a buziköcsög, hogy szelepet, vezérműtengelyt kéne cserélni benne, tudtam én, mi a baja, Robit elzavartam Pógárra a bótoshoz szűrőért meg a kisteszkóba vegyen olajat, leseréltettem véle az olajat, megkapta az új szűrőt, oszt mán nem is csattogott! Gyövök haza, a Rijánna szól a telefonba, a Bumbó van erre beállítva, mi az, hát csak menjek érte, a régi dzsokkjába, egy szál pólóba volt, a fukszokat mindeket leadta magáról, meztélláb papucsba, a tangáját leadta magárul az egyik húgának, de most már gyerünk, de elébb a panziónál álljak meg, hát minek, hát csak, visszajött rívva-nevetve, biztos intézett egy kis ződet a fiuk, a Pités, aszongya, akkorát szart, egy vajlinggal, aztán rívott, hogy ő eztet mán nem, hogy az apja egy ilyen tétetlen , egy budit megásatni nem képes, ű ebben az életben már még egyszer nem szarik a burgyinba hátul, rohaggyonki  a szíve, ha,  soha! Mondom se pénz, sesemmi nincsen nálam, legalább lefürödjek, ruhát váltsak, de már ű telefonált, nímetül, úgy beszíl mán, mint a reklámokba, már jött is az esemes, már fel is töltöttek a nímet picsák a kártyájára, amikor rongyolt be a kútra Pockossal a fiuk ezerrel a fahordóladával, mert gondolom a sógorok mán odavótak a kocsikkal valami kis pízeket csinálni a sokmindenekből, gépezni el,  amiket Bumbó vitt nekik, én meg még meg se tankoltam, hátraküldtem Bumbót, ott csinálják a műsort ismertem én már Pockost régrűl pornyószájúnak csúfolták az asszonyok, megtankolok, minden, löktem be pár szendvicset, hátramegyek, ottan pofozza, ríjjanak, csókolgatja Pockos Bumbó kezit, könyörög, átkolódik, Bumbó is ríjj is, meg vissza is átkolja az anyját, na, mondom a Zsótikának, én nem szaggajtatom le a pofám anyáddal, fogjad le, én meg be a hátsó ülésre Bumbót, oszt tűzz , valahun Győr alatt álltunk csak meg pössentésre. Zolika meg legyütt elénk Ólhófra a transzporterrel, őm maga! -benne volt a Szilvike is, akivel a Bumbó együtt lakott odafönt, meg ruhák, mert Szilvike előre megmondta, 'póló-mackónadrág' fog visszajönni Bumbó, minden, Zolika nem bánta, a plazmát se, csak röhögte: „Bubajéneke? –faszom!” De még a síelőbe vitte őket, a nímet buzinők csak hagy csepegjenek!

 

 

végmottó >>A mai meséink reflektáltak, felül és alulírottak, relatívak és túlontúl kontemplatívak, neurotikusak és…és.<< […] >>[…] a jó mese, tetszik, nem tetszik, liberális. De legalábbis  szocdem, a szó olajoskezű, önművelő, autodidakta értelmében. Úgy értem persze, hogy szolidáris. Előbb van a szíve, aztán fényesedik a lelke, és nem az erővel példálózik. A gyengékkel van, az elesettekkel, a másokkal, a kicsikkel, a legkisebbekkel, a mutánsokkal, á lá Lázár Ervin kerekerdő.

/Darvasi László/

 

innen folytatjuk! /a szerző fenyegetése /

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.02.18. 18:14 1 komment

Címkék: bubajéneke

(olvasópróba)


749.Holdberg Hajnalka 1977-ben, diploma után  kapott állást a nagykunistenmögi általános iskolában. Azért lett pedagógus, mert ahhoz túl jól tanult, hogy csirkét belezni álljon a barneválba, de a vidéki gimnázium színjeles bizonyítványa és a vitt pontszámai meg nem bizonyultak elégségesnek az orvosi egyetemi vagy jogi egyetemi felvételihez. Minden alkalommal, a szóbeli felvételiken a bizottságban ülő professzorok arcáról olvashatta a véleményt a vidéki gimnáziumi érettségijéről. A negyedik felvételi után rájött, teljesen mindegy, mit válaszol, és ha maximális pontszámot ér el, akkor sem veszik föl helyhiányra való hivatkozással. Az öreg Holdberg, Hajnalka édesapja ugyanis bizonyos '56-os cselekmények miatt politikailag nem megfelelő kategóriás volt és ez kihatott a  leánya jövőjére is. (Holdberg 1956. november végén felpattant egy gazdátlanul hagyott oldalkocsis motorkerékpárra, amiből azonban a harmadik faluban kifogyott a benzin, így Nyugatra szökésének terve kudarca fulladt, viszont kislánya nem apa nélkül nőtt föl…)  Dr Kiss Valéria, a doktornénije azt javasolta, menjen el egy évre kórházi ápolónőnek, amivel bizonyíthatná a felvételi bizottság előtt a hivatás iránti elszántságát. Hajnalka inkább egy tanárképző főiskolára jelentkezett, ahová a népszerűtlen biológia-kémia szakra simán felvették.

50192.Diploma után első év gyorsan elszelelt. A faluban szivesen fogadták, kapott egy kis szolgálati lakást a könyvtár udvarára nyíló veranda mögött. Verőfényes nappal is homályos szoba, konyha, spájz és fürdőszoba. WC nem volt, csak egy budi az udvaron, amit a könyvtáros nőkkel közösen használt. Néhány hónap után nagydolgát hétközben az iskolai WC-ben végezte el, 1980-ban pedig felújították a fürdőszobáját és kapott WC-t is.

Az első év hetei végtelen hosszúaknak tűntek. Egy kulákházban, amit még négy értelmiségi nővel osztott meg, kapott szolgálati férőhelyet, szobát, az üveges verandára nyíló ajtóval. A konyhát és a fürdőszobát közösen használták. Az a nő, aki a legnagyobb, kettéfalazott utcai szobát lakta, már férjnél volt. A két másik nő pedig már negyven éven felüli, magányos és zárkózott, az egyik gyógyszerész, a másik pedig a községi tanács pénzügyi csoportvezetője. Eleinte, még ősz elején, pár hétvégén meglátogatta a főiskolai barátja. A tanári szobában az idősebb kolleginák csípős megjegyzéseket tettek ezekre a látogatásokra, főleg a fiú piros 500-as Fiatján voltak fölakadva, mert 1977-ben még szám volt az, ha egy kezdő diplomás maszek autóval furikázott. A fiú négy évvel volt fiatalabb és a munkahelyén már októberben összeszűrte a levet egy bő 30-as kolléganővel, így a látogatásai októberre teljesen elmaradtak. Megpróbálta párszor felhívni telefonon a fiút, de egy hívás kapcsolására néha másfél napot kellett várni. Már négy telefonközpontos vette lelkére azt, hogy a "szerelmesek" végre beszélhessenek telefonon is, mégsem sikerült összehozni a hívást, mert vagy a hívó vagy a hívott nem volt telefonközelben. Novemberben a fiú írt egy levelet, amiben közölte, hogy szakít. Egyébként is februárban úgyis berántják katonának, hogy letöltse a hátralévő egy évét.

A  tanév év végén  egy vasárnapi ebédre hívta meg Hajnalkát Gergelyné, a legidősebb és legtapasztaltabb kolléganő. Hajnalka vonakodva fogadta el a meghívást, viszont Gergelyék már saját lakásban laktak, amit az iskola kertjéből nekik ajándékozott telekre építettek. Így Hajnalkát az a remény kecsegtette, hogy használhatja majd Gergelyék WC-jét. Legnagyobb döbbenetére egy másik vendég is volt az ebéden, a fiatal agronómus a falu egyik téeszében dolgozott és valamelyik iskolai rendezvényen már váltottak pár szót. Hajnalka viszolyogva nézte a legalább negyven éves, enyhén kopaszodó férfit. Gergelyné szembe ültette őket és végig az ebéd alatt a magyar lakodalmi erotikus vicc-folklór legavasabb darabjaival szórakoztatta őket, majd a porszáraz piskótára befőttekből trükközött gyümölcstorta felszolgálása után elő is állt a farbával: Milyen szép pár is lennének, ha hallgatnának a józan ész szavára. Hajnalka majdnem egy hétig elalvás előtt a józan ész szavait mormolászta, miközben különböző testhelyzetekben elképzelte az undorító külsejű férfit. Ahogy az álom aláerszkedett , egyre inkább a régi barátja alakja sejlett föl.

37.Februárig még úgy-ahogy eltengődött Hajnalka a piros 500-as Fiatos fiúval, aki hűségesen látogatta, az egész hétvégét Hajnalka szobájába zárkózva töltötték. Havonta párszor hétköznap is meglátogatta a fiú, késő este érkezett és már kora hajnalban el kellett mennie. Februárban azonban berántották a maradék egy éves katonai szolgálatára, Hajnalka pedig elhatározta, hogy ő bizony nem fogja naponta bűntudattal és alaposan mosigálni reggelente a jobb mutató és középső ujjait, hanem pasi után néz a faluban. Kora tavasszal a boltban egy nomádinges, bőrdzsekis vidám fiatalemberrel futott össze a reggelije megvásárlásakor. A fiatalember eleinte csak mosolyogva nézte, később már minden nap ugyanabban a percben lépett a boltba, mint Hajnalka. Kiderült, hogy a fiatalember diplomás. Már a hírre is repesni kezdett Hajnalka szíve, hát még, amikor legközelebb találkoztak!  Az egyik idősebb kolléganőtől kérdezte meg, ismeri-e a fiatalembert, persze az ismerte és ezentúl naponta friss információkkal látta el. A fiatalember Hajnalka repesésével növekvően egyre rámenősebb lett, a lány pedig szinte semmi ellenállást nem tanusított. Gergelyné, a legtapasztaltabb időseb kollegina májusban meg is jegyezte,   Hajnalka mennyire kivirult az utóbbi időben, szinte rá sem ismerni. Hajnalka boldogsága, azt leszámítva, hogy a fiatalember dohányzástól bűzös és rosszízű csókját nem kedvelte, felhőtlen volt. Egyre gyakrabban azonban a dohányszagú leheletben   furcsa, odaégett gumiszagot-és ízt vélt fölfedezni. Egyszer pedig a fiatalember láthatóan ittas volt. Arra hivatkozott, hogy László napot tartottak a termelőszövetkezetben. Hajnalka mély, zsigeri vonzalmat érzett a fiatalember iránt, ezért, bár szeretkezés közben igyekezett a férfi válla fölé emelni az arcát, hogy alkoholgőz mentes levegőt szívhasson, nem szólt az ittassága miatt. Az esküvőt októberre tervezték abban reménykedve, hogy még az a hétvége szép, napsütéses lesz.

68207.Szép, napsütéses hétvégén tartotta esküvőjét az egyik lakótársa egy agrár-értelmiségi fiatalemberrel. Gergelyné kerítette össze a párt. Hajnalka kivételével az esküvőre meghívott valamennyi hajadon értelmiségi nő és egy pár férjezett is, vackorba harapott képpel nézték az unalmas aktust, aminek kereteiben a tanácstitkár a népköztársaság nevében összeadta a fiatalokat. Az ifjú férj már a boldogító igent is albánul mondta ki: tökrészeg volt. Az idősebb kolleginák elégedetten látták előre az ifjú pár sorsát. Amikor valamivel téliszünet előtt az ifjú ara pár nap betegszabadságot kért, mert elesvén arca a szekrénynek ütődött, Hajnalka elhatározta, hogy semmiképpen nem választ olyan házastársat, akit valamelyik idősebb kollegina hálóz be neki a diplomás felhozatalból. Téliszünetben hazautazott a szüleihez és elkérte az egyik takarékbetétkönyvét azzal a hazugsággal, hogy abból egy Kanizsa szekrénysort fog vásárolni. Ehelyett azonban a pénzből autóvezetési tanfolyamra iratkozott be, a maradékot pedig rövid lejáratú postatakarékba tette. Tavasszal Nők Lapját vásárolt és abban az alábbi hirdetést tétette föl a házassági rovatba: Csinosnak mondott 26 éves diplomás nő biztos egzisztenciával házasság céljából megismerkedne jólszituált diplomással, orvosok előnyben. Nárcisz79. jeligére.

9.Még az első napokban Júlia, az idősebb kolléganő, akivel egy folyosón volt a szobájuk a szolgálati férőhelyen, rábeszélte, hogy szerezzenek együtt jogosítványt, éppen indul egy tanfolyam a műv'házban. Hajnalka a második hétvégén hazautazott, elkérte az egyik takarékbetétjét, kivette a pénzt és befizetett a tanfolyamra. A tanfolyamot a Falu Bikája becenéven is emlegett Szines Öcsi vezette. Szinesnek a rőt és göndör haja miatt nevezték. Öcsi az országrész legjobb oktatójának számított. Frenetikus humorral fűszerezte az oktatást, a gyakorlati képzésben pedig utolérhetetlen sikereket ért el, női tanulóinak fele már az első vizsgákon megfelelt annak ellenére, hogy Öcsi tanfolyamonként legalább két nőt meg is dugott a tanulók közül. Öcsi sikerét a szigorának köszönhette: Akkor sem engedte magassarkúban vezetni a tanuló nőt, ha azt éppenséggel rendszeresen dugogatta is szabadidejében  a nagypolák hátsó ülésén. Mert persze Öcsi nős volt, csúf, ámde diplomás  feleséggel, aki gyógyszertári asszisztensként várta, hogy főnökei, vén gyógyszerész házaspár, végre nyugdíjba takarodjanak és átvehesse a boltot. Hajnalka nagyon izgult végig a tanfolyam alatt, esténként önkielégítés előtt gyakran gondolt arra, hogy Színes Öcsi majd őt is a nagypolák hátsó ülésére csábítja, de végül Öcsi ebből a tanfolyamból nem választott senkit sem, mert az előzőből a cicamicája egy Fiat 850-es, sportcoupé-nak látszó autót kapott ajándékba. Természetesen az ajándékozó, a lány apja, a takarékszövetkezet elnöke ezesetben is a faluban szokásosat hazudta, miszerint az autót nyereménytakarékbetéten nyerte. Öcsi autómániákus volt, hétvégeken bütykölgette a cicamicája autóját, szerzett hozzá startzászló-kockás műbőr fejtámlát és nyuszifarkat az antennára. A kocsit a cicamicája bármikor szivesen kölcsön adta neki. Márpedig egy Fiat 850-essel a távoli, folyóparti nagyváros rakpartján, tavaszi délelőtt, kettesével lehetett kalandvágyó medikuslányokat fölszedni. Hajnalka ügyesnek bizonyult, minden vizsgáján elsőre átment, és végül, összesen egy puszival kellett beérnie, amit Öcsi akkor adott neki, amikor a jogosítvány kézhezvétele után egy üveg Lánchíd brandy-t ajándékozott neki.

59994.A múlt század hetvenes éveinek végén olasz proletárfiúk vagy egy széjjelrozsdásodott Fiat 850-es sportcoupét kókányoltak meg vagy béreltek (rendszerint egy baráttal közösen) valami leselejtezés előtt álló mutatós sportkocsit s fölrándultak Ungriába ingyen-figá-t fogni. Hajnalka már második napja ünnepelte barátnőivel a sikeres orvosi-egyetemi felvételijét, amikor a folyóparti sétányon feltűnt a két lombárd pasi. A tűzpiros gittbánya 850-esük ott parkolt srvévizavi a közép-tiszavidék legjobb fagylaltozója előtt a tilosban a járdán. A lányok a feltűnően pici első rendszámból azonnal kiszúrták, hogy olaszok, elfogadták a meghívást arra, amit a fiúk gelato-nak füllentettek föl s még le sem bukott a nap a színhát mögött, amikor már dugtak is a félig-meddig garniszállónak számító hotel láb- izzadság, és cigarettahamu szagú szobájában. A két olasz fiú a teljes éves keresetéből krőzusként élt egy hónapig a városban, Hajnalkával és barátnőjével azonban törököt fogtak. Alig hat hét alatt sikerült a lányoknak turista útlevelet szerezniük Olaszországba. Augusztusban Hajnalka még megpróbált évhalasztást intézni az egyetem tanulmányi osztályán, de az adminisztrátorok már előre megigérték: ott fognak keresztbetenni ügyének, ahol csak tudnak. Mire beköszöntött a lágy magyar márciusillatú lombárd novembervég, Hajnalka már ott szárogatta a körömlakkját az észak-olasz iparváros proletárnegyede szélén, egy hét alatt többet keresett, mint egy kezdő magyar körzeti orvos. A két olasz fiú vissza sem ment a gyárban dolgozni, a lányok keresetéből romos autókat és viszonylag még reményes motorkerékpárokat vásároltak s újítotak föl: néha beütött az üzlet, párszor pedig nem. Karácsony előtt összeismerkedtek egy magyar stricivel, fölvitték Pestre a nyakukon maradt autókat, még Hajnalkáék is vezettek, pedig jogosítványuk sem volt. Hajnalka azt hazudta a szüleinek, hogy olasz egyetemen fogja majd kezdeni az orvosit, meggyőzésükre elsorolta a latin szavakat, amit az egy éves körházi munkája alatt fülelt el. Az olasz fiúk ezalatt nyélbeütötték az üzletet a magyar stricivel és nagyjából két hét alatt oda is lőttek a pénznek, majd olasz kamionosokkal hazastoppoltak Itáliába. A szálloda recepciósa a zokogógörcsből eszmélő lányokat áthívta reggelire egy tejbüfébe, aminek pultjánál állva fölvázolta a helyzetet: nem kell ahhoz Olaszországban az utcán állni, hogy a havi harmincezret megkeressék, dolgozzanak neki, télen -nyáron fedél a fejük fölött, csak aranyeret ne kapjanak a bárszékeken való ücsörgéstől. Tavaszig dolgozott Hajnalka a recepciósnak, ekkor megismerkedett egy Ica nevű lánnyal, aki már túl jutott az orvosi kar szóróévén is, ámde az egyetemet otthagyta. Icának hónapjai voltak már csak addig, hogy útlevélhez juthasson, bemutatta Hajnalkát egy kereskedelmi attasénak, aki persze olasz volt, és csak kamionos, aki valamijen vámprobléma miatt dekkolt napok óta pesten. Csúf, öreg, kopasz és kövér volt ez a kamionos, ráadásul nős is. Órák alatt beleszerelmesedett Hajnalkába, megverte, szinte halálra szeretgette és kicsempészte magával az országból. A kamionosnak családja volt, mindent a nulláról kellett kezdenie, egy telet a kamionfülkében laktak végig. Azóta is boldogan élnek, amíg meg nem halnak, a kamionos rég nyugdíjba ment, nyolcvanas öregúr Calábriában, Hajnalka pedig 120 kiló és hat unokája van. Pár éve még valaki látta egy hatalmas Mercedes kombiban: mindig ilyet béreltek azelőtt, ha hazautaznak. Hajnalka már vágja a centit, még száz hónap és letelik a hitel, amit az ura csempészésekből gyűjtött kis vagyonkája kamataiból csengetnek szépen. Ha megözvegyül, ami bármelyik nap bekövetkezhet, és felnő a legfiatalabb unokája majd, hazaköltözik, legalábbis ezt tervezi.


10.Hajnalka a takarékbetétjéből maradt pénzén autót akart vásárolni. Mivel az autókhoz nem értett, ezért egykori oktatójához, Szines Öcsihez fordult segítségért, aki mindenféle autót előkerített, ha a megbízónak volt rá pénze, akár nullkilométeres ezerötös Ladát is. Szines fölmérte az igényeket, megtette javaslatát, amit minden igénylő azonnal és élből elutasított. Kivéve Hajnalkát. Színes átvitte a szomszéd faluba, ahol a gyógyszerész garázsában egy 1973-ban NSZK-ból ajándékba kapott narancssárga VW 1302-es állt, nagyjából ezer kilométerrel, IB-s rendszámmal és az állásban tönkrement lapos gumikon.  A gyógyszerész 125000 Ft-ot kért a VW-ért, ennyi pénzért 1978-ban új Wartburgot, Skodát vagy majdnemúj Ladát lehetett vásárolni. Öcsi lealkudta a négy gumi árát, 5000 Ft-ot (Hajnalka kéthavi fizetése volt…) fölment Budapestre új gumikat szerezni , átíratta, leműszakiztatta. A faluban óriási felháborodás fogadta Hajnalka autóvásárlását.  A tantestületben is betelt a pohár. Hajnalka kezdő diplomásként nem lehetett volna osztályfőnök, mégis elvállalta a legrosszabb magatartású osztály vezetését. Ráadásul tantárgyaiból minden osztály egy egészet javított az átlagán, még cigány tanulói is   az előző évi bukdácsolás után 4-es, sőt 5-ös osztályzattal zárták az évet. A narancs nyugati autó aztán betette a kaput Hajnalkának: sorsa megpecsételődött. Ámde ő erről az első vakáció alatt mit sem sejtett. Az autóval körbelátogatta volt csoporttársait, kiderült, hogy még a töltöttkáposzta is jó felmelegítve, nemhogy egy régi kapcsolat. Egykori főiskolai barátja, akivel egyszer, igaz, a Szépasszonyvölgy meglátogatása után, majdnem lefeküdt, katonai szolgálatából töltötte a maradék évét. Már a második látogatásra a fiú esti kimenőt kért, 500 Ft-ért szobát béreltek egy hotelnek címzett motelben. A fiú leszerelése után a közeli kisvárosban kapott napközis nevelői állást. Azontúl a vérlázító narancs nyugati autó minden nap az iskola előtt parkolt. A tantestületben  csak a 40 éven felülieknek volt autója, az igazgatónak egy vajszínű Zsigulija például, a többeiknek azonban Skoda vagy Trabant, mert ezekhez juthatott hozzá gyorsan és kedvezménnyel egy pedagógus. Egy új Trabant ára valamely nyugdíj előtt álló kartárs egy évi keresetébe került még az árkedvezménnyel is. A narancsszín Bogár árából pedig három majdnem új Trabantra tellett volna… Így a következő tanévben egyre több fegyelmi probléma adódott Hajnalka kolleginával. A iskola KISZ -alapszervezete kizárta a soraiból. A falu párttitkára ugyan név nélkül, de egyértelműen beazonosíthatóan utalt rá, mint aki politikailag megbízhatatlan és nyugatimádatával rossz példát mutat a tanulóifjúságnak. A tantestületben Hajnalkát sokan a néhány évvel ezelőtt fegyelmi úton elbocsátott fizika tanárral vetették össze. A férfi szakállat növesztett és haja sokszor vállon alul élt. (Falubeli beceneve Jézus Krisztus volt.) Az idősebb kartársnők odavéltek, nem kell majd arra sokat várni, hogy Hajnalka is fegyelmit kapjon. Egy helyettesítési egyeztetést után Somogyiné kartársnő sikoltozva veszekedett Hajnalkával, amiért kikezdett a férjével, a tanárral, akit Hajnalka helyettesített volna. Az ügyből figyelmeztetéssel ugyan még kikeveredet Hajnalka, de a szünetekben egyre elviselhetetlenebb lett számára a tanári szoba levegője.

286.Hajnalkát már az első hétvégén meghívta az egyik nyájas, idősebb, tapasztalt kolléganő, Margit néni ebédre. A szőlőlugasban terített meg. Férje, Laci bácsi igazgató helyettesként vonult nyugdíjba. A szerény és szokásos húsleves-rántotthús-sültkrumpli után Laci bácsi a borait kóstoltatta végig Hajnalkával, Margit néni pedig életvezetési tanácsokkal látta el. Szó ide, szó oda, Hajnalka kisvárosi lány, falun sohasem élt és végeredményben a járási tanács végrehajtó bizottságának oktatási felügyelője nem sok választást hagyott neki ezzel az ajánlatával: vagy ide jön tanítani és a szakpárjában, vagy elmehet a kisváros cigányiskolájába napközisnek és állandó helyettesnek. Margit néni azonban még ennél is rémületesebb lehetőségpárokat állított Hajnalka jövőjére nézve. A lány nem tudta eldönteni, Laci bácsi lőréjétől van hányingere vagy a jövőképtől, amit Margit néni fölvázol. Az egyik verzió szerint Hajnalka vagy megszokik vagy megszökik. Ha megszokik, akkor vagy férjhez megy vagy nem. Ha nem megy férjhez, úgy jár, ahogy magányos gyermektelen értelmiségi nők szoktak faluhelyen: valamivel a 40 betöltése után az idegosztályon köt ki. Példaként a könyvtáros kartársnőt hozta föl. Ezután a házasság céljára alkalmas diplomás férfiakat. Hajnalka még szóra sem nyithatta száját tiltakozván, dehogy is akarna ő még férjhez menni.

346103071.Diploma után az első év hetei végtelen hosszúaknak tűntek. Kapott egy szolgálati férőhelyet, szobát egy olyan régi nagygazda kulákházban, az üveges verandára nyíló ajtóval, amit még négy értelmiségi nővel osztott meg. Az a nő, aki a legnagyobb, kettéfalazott utcai szobát lakta, már férjnél volt. A két másik nő pedig már negyven éven felüli, magányos és zárkózott, az egyik gyógyszerész, a másik pedig a községi tanács pénzügyi csoportvezetője. Eleinte, még ősz elején, pár hétvégén meglátogatta a főiskolai barátja. A tanári szobában az idősebb kolleginák csípős megjegyzéseket tettek ezekre a látogatásokra, főleg a fiú Trabantján voltak fölakadva, mert 1977-ben még szám volt az, ha egy kezdő diplomásnak már autója is volt. A fiúval a főiskolán a csókolózáson és ruhán keresztüli tapogatózáson túl nem jutottak. Hajnalka semmilyen vonzalmat nem érzett a fiú után és valamivel sötétedés előtt mindig hazatessékelte. Hiába:  a lakótársnői kerek perec kijelentették, hogy befújják az igazgatónál, ha a pasi a szolgálati férőhelyre akár nappal is behúzza a bokáját.    Ahogy telt, úgy múlt az idő. Tavasszal az egyik éjszaka sikoltozásra ébredtek a lakótársak a szolgálati férőhelyen. A folyosóra kifülelvén aztán hallhatták a szeretkező férfi mormogását: Éppenséggel a legszendébbnek látszó, csúnya, pattanásos kolléganőt dugta. Az udvaron pedig a nagy tölgyfa alatt úgy, hogy az utcáról  ne láthassák, az egyik téeszfőnök zöld Moszkvics furgonja parkolt. Hajnalka egyre gyakrabban kapta magát azon, hogy maszturbálás után azon pityereg, amiatt, hogy még soha nem volt férfivel. Ilyenkor egy jóleső, végső, mélyet zokogott, majd aludt, mint a tej. A csúnya pattanásos kolléganőt elvette a téeszfőnök, hatalmas, terméskővel burkolt, alápincézett szolgálati lakást kaptak, pár év múlva gyerekeik születtek, az asszomy meghízott, mint egy disznó, testtömege növekedésével egyenes arányban kezdte nyírni azokat a slank és pályakezdő kolléganőket, akik még nem szültek. Azokat, akik szültek és mégsem híztak el, még a hajadon kartársőknél is keményebben üldözte. 1986-ban vásároltak egy Lada kombit, s egyszercsak Hajnalka, egy szeptemberi reggel már úgy állt az új osztálya elé, hogy az első padban ülő copfos szőke kislányban a kollegina gyermekét ismerte el. Tíz év!

 7/f. És még tíz év telt el, mint egy pillanat, egyik nyár a másik után inalt el, a papírillatú szeptemberekre máris a lucskoskáposzta bűzét árasztó november fordult, a tavasszal reményes február már repült az év leghosszabb hónapja után, május, osztályozóértekezlet, a szokásos évvégi akadályverseny, párszor táborozás Balatonalmádiban az iskola táborában. 1993-ban majdnem kalandja lett Hajnalkának , a társiskola tanáraival leltározták az eladandó úttörőtábort és este tánc közben a barna, bajszos tanár felkérte táncolni. Illemből azonban a többi nőt is fölkérte, és így aztán Hajnalka fél éjszakán át hallgathatta, mint jajong élvezvén a kolléganője a kartonfalon túl s recseg a sokat megért ágy a szerelmesek fickándása miatt…  

428813.Szép, napsütéses hétvégén tartotta esküvőjét  Holdberg Hajnalka és Keserű Sándor.  Gergelyné szervezett össze a párt: Hajnalka és a termelőszövetkezet energetikusa. Az esküvőre meghívott valamennyi hajadon értelmiségi nő és egy pár férjezett is, vackorba harapott képpel nézték az unalmas aktust, aminek kereteiben a tanácstitkár a népköztársaság nevében összeadta a fiatalokat. Az ifjú férj már a boldogító igent is albánul mondta ki: tökrészeg volt. Az idősebb kolleginák elégedetten látták előre az ifjú pár sorsát. Amikor valamivel téliszünet előtt Hajnalka pár nap betegszabadságot kért arra hivatkozva, hogy elesett otthon takarítás közben és arca a komódhoz ütődött.  Halmainé, Gergelyné ősi ellensége nem kevés éllel jegyezte meg, hogy a Gergelyné által eddig összehozott párok nőtagjai mindeddig a szekrénybe vagy az ajtófélbe ütötték arcukat, Hajnalka esete tehát kuriózum a maga nemében, hiszen komód a hivatkozásokban még nem szerepelt.  Hajnalka téliszünetben hazautazott a szüleihez és elkérte az egyik takarékbetétkönyvét azzal a hazugsággal, hogy abból egy Kanizsa szekrénysort fog vásárolni. Valójában azonban kéz alól vettek egy platós ARO kisteherautót, amivel a férje azontúl maszek' fuvarozgatott. A 'gatásból egyre jelentősebb munkák szerveződtek. A vállakozás ügyei lefoglalták a férfit, egyre kevesebbet ivott, a fuvarok szaporodásával aztán még az esti sörözéseket is elfelejtette… Hajnalka 1984-ben kilépett az iskolából és büfé-engedélyt váltott a téesz konzervüzeme elé. Azontúl lángost és szendvicseket meg friss péksüteményt árusított. Vásároltak egy rozzant postás Barkas-t, amivel a pékárut szállították. Feketén sofőrt, egy fiatal fiút alkalmaztak. Az egy film lenne, amiben aztán Hajnalka dugott volna ezzel a fiúval. A valóságban, faluhelyen értelmes nő ekkora hibát nem vét. Hajnalka 1984 decembere és 1988. januárja között kis megszakításokkal érzett szerelmet a fiú iránt, többször csókolóztak, egyszer pedig a fiú szájába adta melleit, de többet nem engedett. Ha nagy ritkán még szeretkeztek a férjével, közben jó szorosan behunyta a szemét és a fiú nyakának tejillatát próbálta fölidézni s puha, selymes ajkait…  Különben is, éjszakánként, mire férjével ágyba kerültek, csak annyi idejük volt, hogy a kolomposóráikat mindenféle zománcozott edényekbe állítsák s már zuhantak is álomba, azonban néhány év után már akkor is fölébredtek hajnali 3-kor, ha az órákat elfelejtették felhúzni. Amikor a férje a 80-as évek végén már IFÁ-kkal fuvarozott, alkalmazottat fogadtak a büfébe és Hajnalka abbahagyta a fogamzásgátló szedését. Hamarosan teherbe esett. Terhessége első pillanatában a fiú iránt érzett szerelelme kihült, igyekezet mindet elfelejteni, ma úgy tudja, hogy csupán néhány puszi csatant.  A Gorenje korszak delén akkora hűtőt kerítettek, hogy a viseletes nagypolszkijukat inkább odahagyták az osztrák városka roncstelepén és vásároltak egy dízel 123-as Mercedest. Amit aztán kiadtak szürke gebinbe taxiként a szomszéd kisvárosban. Hajnalka mindennel elégedett volt… egészen addig, amíg hat éves kislánya első szülői értekezletére be nem ült az iskolapadba és meg nem csapta a gyerekszag. Zokogás fogta el és köhögést tettetve rohant ki a tündéri kis bornitmetál Mazda 121-esébe. Ilonka néni, a dadus csak addig csudálkozott, miért hívja át hajnalka hétköznap este, amíg meg nem látta Hajnalka  dagadra sírt arcát, aki fölvágtázott a lépcsőn a szobájába, bezárkózott, elővette az üveg Lánchíd brandy-t, amit végül soha nem adott át Színes Öcsinek (ha már az ÁFÉSZ-főkönyvelőnő elkényeztetett kislányát dugta azért, hogy időnként kerülhessen egyett a lány Skoda Sport Coupé-jával…)  Minden vizespohár konyakhoz benyelt egy fuszuly Andaxint is.  Ivott és ivott s nyelte s nyelte a gyógyszereket, amíg látott. Ilonka néni azonban negyed óra múlva fölhívta Hajnalka férjét, aki éppen egy kamionja mentésén ügyködött az Alföld egyik mellékútja árkában. A férfi mindent odahagyva száguldott haza és azóta is boldognak látszanak és ez így is lesz, amíg meg nem halnak. Egyébként pedig Hajnalka minden alkalmat megragad, hogy valamilyen ürüggyel beléphessen az iskolába, gyerekei már érettségi előtt állnak, de ő tagja az iskolaszéknek és mint az iskolai alapítvány fő támogatója, ott van minden rendezvényen. Az iskolába lépvén már a sírás fojtogatja Hajnalkát, amin azonban kitünően uralkodik. Többnyire az igazgatóiban végzi, ahol bedob az igazgatóval, aki régi kolléga, egy pár fél konyakot, majd hazahajt, fölrohan szobájába, de az ajtót már nem zárja magára. Talán annyi a változás, hogy az utóbbi időben már inkább Metaxát iszik. A dadus vagy a férje megvárják, amíg ájultra nem issza magát, stabil oldalfekvésbe helyezik és az ágy fejéhez készítik a piros műanyag lavórt…

83.A  tanév év végén  egy vasárnapi ebédre hívta meg Hajnalkát Gergelyné, a legidősebb és legtapasztaltabb kolléganő. Hajnalka vonakodva fogadta el a meghívást, viszont Gergelyék már saját lakásban laktak, amit az iskola kertjéből nekik ajándékozott telekre építettek. Így Hajnalkát az a remény kecsegtette, hogy használhatja majd Gergelyék WC-jét. Legnagyobb döbbenetére egy másik vendég is volt az ebéden, a fiatal agranómus a falu egyik téeszében dolgozott és valamelyik iskolai rendezvényen már váltottak pár szót. A legalább negyven évesnek látszó, enyhén kopaszodó, szemüveges férfit Hajnalka megmagyarázhatatlan okból vonzónak találta. A férfi alig mert ránézni, úgy viselkedett, mint egy szűz leányka.  Gergelyné szembeültette és végig az ebéd alatt a magyar lakodalmi erotikus vicc-folklór legavasabb darabjaival szórakoztatta őket, majd a porszáraz piskótára befőttekből trükközött gyümölcstorta felszolgálása után elő is állt a farbával: Milyen szép pár is lennének, ha hallgatnának a józan ész szavára. Egy hónap múlva a férfi oroszvajszínű szolgálati Moszvics furgonjával a megyei szinházba látogattak. Később aztán bérletet is vásároltak. Hétközben egyre gyakrabban érezte Hajnalka, főleg esténként, zuhany után az orrában a Moszkvics szagát. Dohány, benzin, olaj, sertéstrágya és vegyszerek szagát árasztotta az az autó és a fekete műbőrre kellemetlenül izzadt rá Hajnalka popsija. Egyszer aztán véletlenül kiderült, hogy a férfi még nincsen is harminc éves. Egy nyári délutá aztán Hajnalkának rá kelett döbbennie, miért vonzza a férfi: Szemüveg nélkül Marcello Maistroiannira hasonlított. Kapcsolatuk második hónapjában csókolóztak. Hajnalka egyáltalán nem szerette a férfit, de mégis vonzódott hozzá. Ezért elhatározta, hogy lefekszik vele. Hajnalka addig összesen háromszor feküdt le férfivel, az első alkalommal részegen a gólyabál után egy diák-albérletben, ebből semmire sem emlékezett, a másik kettő két különböző fiúval esett meg, elsősorban a fájdalom, a kellemetlen szagok és az izzadás az, ami emlékként ezekről az esetekről benne élt. Az egyik szinházlátogatásra a férfi a munkatársa Zsiguliját kérte kölcsön. Ezzel egy szállodába hajtottak, ahol álnéven jelentkeztek be. A szobában ölelkezni és csókolózni kezdtek, majd mindketten lezuhanyoztak és ágyba bújtak. Éjfélig szeretgették egymást, amikor a férfi egyszercsak Hajnalka fölé került. Hajnalkát izgatta a férfi verejtéktől sikamlós teste és a szagát is kellemesnek találta. A férfi kínosan ügyetlen volt, vesszejével sehogyansem talált a megfelelő helyre. Hajnalkának egy lánykorában olvasott regény jutott az eszébe, amit Alberto Moravia írt. Magába vezette a férfi vesszejét, aki néhány görcsös rángás után, pillanatok alatt elélvezett, majd zokogva, hálálkodva csókolgatta. Hajnalka megdöbbent az új tapasztalattól: nem bűzt érzett a paplan alól, mint a korábbi két esetben.
      A tantestületben senki nem csodálkozott a korai esküvőn, hiszen még egy év sem telt el, amikor a pár összeházasodott. Még nászútra is mentek a vakáció végén, a férfi csak ekkorra kapott szabadságot.

28.Dr Szendrey Éva, Hajnalka doktornénije azt javasolta, menjen el egy évre kórházi ápolónőnek, amivel bizonyíthatná a felvételi bizottsag előtt a hivatás iránti elszántságát. Hajnalka így is tett és egy borzalmas év után a legkiválóbb szakmai javaslatokkal, a kórház KISZ-alapszervezetének ajánlásával mégis fölvették a maximális pontszámmal, holott eredetileg édesapja politikai múltja miatt legföljebb valamilyen üzemmérnöki, elsősorban bánya vagy műszaki ágazati karokon próbálkozhatott volna. Dr Holdberg Hajnalka első és egyben utolsó praxisát Tiszaistenmöge nagyközségben kapta meg. Mint minden orvos, ő is egy bőrönddel érkezett meg a vasútállomásra, ahol Jozsó bá', a téesz sofőrje várta a szürke Volga M24-essel. Egyenesen a tanácsházára hajtattak, ahol már várták a triumvírek, a falu valóságos belső és titkos tanácsnokai, a tanácstitkáreltásnő, az ÁFÉSZ-elnök, a termelőszövetkezet párttitkára és az általános iskola igazgatója. Ha az nem zavart senkit, hogy ez az informális, ámde teljhatalmú testület mindenekfölötti, akkor ugyan ki is számlált utána, hogy bizony ezek a triumvírek négyen vannak! Úgy vizsgálták meg Hajnalkát, ahogy eladó jószágot szokás a vásárban. Kikérdezték a szüleiről, vallásáról. Hajnalka, mint minden épeszű ember akkoriban azt mondta, hogy ateista, materjalista és nagyjából megfelel a szocialéista embertípus kritériumainak. Ezután azt kérdezték meg, van-e már vőlegénye, vagy komoly kapcsolata. Hajnalka egy ideig föl sem fogta a kérdést. Rémlett neki egy betegtologató fiú a kórházi gyakorlóévből, aki biztosan akarhatott valamit, de ő nem is figyelt rá. Az anatómia szigorlatot frenetikus ivászattal ünnepelték, de ő már a Béke-tanszékről kilépvén a Kóma című film forgatásába esett s még azt sem tudja, hogy kedd vagy szerda volt-e az a nap, amikor nagyjából magához tért, később pedig meg kellett állapítania, hogy az a redőcske, amiről Németh László oly szépen írt és amiről szóróéves medikáknak szoktak avas vicceket elsütögélni az előadók, nincsen már meg. Szerencsére nem esett teherbe s ezzel lényegében úgy érezte, hogy a másokkal való szex ügyét le is tudta. Besötétedett, mire a kihallgatás véget ért, Jozsó bá' pedig a szolgálati férőhelyére hajtatott. Minden orvosnak, immár 70 éve, ebben az oduban kellett átvészelnie a próbaévet ahhoz, hogy kiérdemelhesse a tanácsi tulajdonban lévő régi villát, a rendes szolgálati lakást. A villa garázsába már a saját fehér Skoda 105-ösével parkolt. A jogosítvány megszerzése körül volt egy kis izgalom, mert az oktatója Púderos Robi nagy nőcsábász hírében állt, a Púderos becenevet is így szerezte. A fáma szerint Puderos minden tanfolyamból átlag két nőt is megdugott. Hajnalka a gyógyszerészéknél, a vasárnapi ebéden kénytelenkedve hallgatta végig a falurádióként is működő gyógyszerészné pletykáit. Egy alkalommal szerény, barna kordnadrágos, fekete bőrzakós fiatalember irult-pirult a gyógyszerészék asztalánál, kiderült, hogy valami unokaöccs, aki vízgépész a szomszédos kisvárosban. Hajnalkán zsibbasztóan futott át a rémület: A gyógyszerészné nagy házasságszerző hírében ált, persze ezt a hírt is ő költötte saját magáról.

7362518517.Egyszercsak Hajnalka, egy szeptemberi reggel már úgy állt az új osztálya elé, hogy az első padban ülő copfos szőke kislányban a kollegina gyermekét ismerte el. Tíz év! Hajnalka először nem tudta mire vélni fejében a furcsa zakatolást. Az első negyedóra végén elővétette a gyerekekkel a munkafüzetet s annyi feladatot adott nekik, ami még a jeles tanulóknak is föladta a leckét az óra végéig, majd az ablakba állt. A zakatolás egyre erősödött, harangzúgást is hallott, az óra vége előtt a copfos kislányt felpofozta, aki persze azonnal az anyukájához futott a szomszéd terembe.
      A mentőorvos leintette a túlbuzgó ápolót , beadott Hajnalkának egy nyugtató injekciót összeszedette valakivel a ruháit a tanáriból  és a zöld, krétaporos táblafüggönybe takarózó őrült nőt a karjaiban vitte le a mentőautóba. Majdnem tíz éve ebben a hivatásban már banálisnak érezte azt, ami Hajnalkával történt, ám eddigi esetei, tizennyolc-húsz, leginkább termelőszövetekezetek vagy gyárak irodáiban zajlottak le. Két esetben nem teljesen vetkőzött le az őrült nő, egyszer viszont kiugrott a folyosó végén az ablakon, csak eltévesztette az emeletet: a földszinten vetette ki magát, négy-és fél órán át öltögették a nőt a sebészeten. Hajnalka a hosszú táppénz után a városka másik általános iskolájába került könyvtársnak, állandó délutáni elfoglaltság, még néhányszor összeomlott, majd leszázalékolták. Szülei halála után az örökségéből megvásárolta a kis szolgálati lakását, alig látni ma már, időnként a boltba jár ki, orvos barátnője házhoz viszi a gyógyszereit. Manapság újra beszélnek róla, felhangoltatta a zongoráját s esténként klimpírozik. Gergelyné szerint egyre fölismerhetőbben a Mária volt című régi slágert játszaná…


301/w. A  tanév év végén  egy vasárnapi ebédre hívta meg Hajnalkát Sulczné, a legidősebb és legtapasztaltabb kolléganő. Hajnalka vonakodva fogadta el a meghívást, viszont Sulczék már saját lakásban laktak, a szövetkezeti lakás-soron, ángoltípusú egyemeletes házakkal zsúfolt árnyas utcában.    Így Hajnalkát az a remény kecsegtette, hogy használhatja majd Sulczék WC-jét. Legnagyobb döbbenetére egy másik vendég is volt az ebéden, a fiatal mérnök a szomszéd városka üzemében dolgozott. A negyedik ebéd után Sulczné előállt a farbával, bár a fiatalok eladdig egymásra sem pillantottak. A fiatalember ugyan, nyilván Sulczné ösztökélése nyomán, elkérte a kenyérkosarat, azonban mindketten kínosan ügyeltek, egymásra ne nézzenek és össze se érjenek ujjaik. Az esküvőt még tanévkezdés előtt, augusztus végén megtartották. Sulczné a falu triumvírjeinél kiügyeskedett egy állást a fiatalembernek, a termelőszövetkezet energetikusa lett. A lakodalomban a vőlegény nyílt gúny és élcelődés céltáblája:  sanda gyanú árnya vetődött rá az asszonyasztal felől úgy éjfél után, miszerint azért nem iszik, mert alkoholista és antikol-t szed,  tablettát, ami egyetlen korty alkohol fogyasztásának hatására is mérgezéses tüneteket produkál. Mézes évek teltek, majd, miután új házat építetek, bebútorozták és végre megjött a piros Lada is, amire öt éve, a nászajándékul kapott takarékbetétek egyikéből fizetek be, Hajnalka abbahagyta a fogamzásgátló szedését… és nem esett teherbe. Teltek múltak az évek, harminctól negyvenig kétszer gyorsabban, mint huszonnégytől huszonnyolcig, Hajnalka egyre eszelősebben szeretett volna gyereket, ezzel párhuzamosan pedig a férje alkoholizmusa odáig súlyosbodott, hogy már teljesen impotens lett.  Az egyik zárszámadásra gyúló vöröslő hajnalon aztán Hajnalka átment a kultúr'ba a férjéért, aki az egyik félmeztelen, ám színjózan adminisztrátornő jókora melleti gyurmászolta a szinpad előtt. Ettől kezdve külön szobában aludtak és csakis a legszükségesebbeket szólták egymáshoz. Hajnalka befizetett egy bulgáriai nyaralásra, amire egyedül ment el és teherbe ejtve tért vissza.  Hat hét múlva, amikor a terhessége már minden kétséget kizáróan bizonyítható volt, a férje abbahagyta az ivást, egyik napról a másikra, az elvonási tünetek rohamain orvosi segítséggel átesve teljesen absztinens maradt. Hajnalka jószívűen meghagyta tévedésben, miszerint ő a gyerek apja. A kisfiú három éves korában már, leszámítva a testszőrzetet, a valószínűsíthető édesapja, egy összenőtt szemöldökű bronzbarna  bolgár zenész kiköpött mása volt, csak kicsiben. Hajnalka egy primorskoi étteremben jött össze a férfivel, aki pihenés képpen Carlos Santana Moonfloover-ét játszta hibátlanul. Magyarországra cseppent balkézi gyermeke fürge dallamokat pengetett játékgitárján, kiválóan dalolt az óvodában. Hajnalka pechjére azonban a sertésfelvásárló üzér, Harangozó Miklós mahomet, szőrös, összenőtt szemöldökű, cigánybarna férfi, aki röptében a legyet is, nemhogy szexuális nyomorban tengődő értelmiségi nőket. Így aztán a fáma születése után pár évvel Hajnalka fülébe jutott, miszerint egyszem gyermekük az apjára hasonlít. Legutoljára a férj ismerte meg a pletykát, egy hét múlva, rendőri segédlettel egy zala megyei vasútállomáson találtak rá, részeg álmában egy műtrágyás zsákkal takarta csupasz testét.

8437.Amikor a férje a 80-as évek végén már IFÁ-kkal fuvarozott, alkalmazottat fogadtak a kis horgászcikk üzletbe és Hajnalka abbahagyta a fogamzásgátló szedését. Hamarosan teherbe esett. Terhessége első pillanatában a az idős orvos iránt érzett szerelme kihült, igyekezet mindet elfelejteni, ma úgy tudja, hogy csupán a kezét foghatta meg időnként a férfi. Hajnalkáéknál minden szombat este beszélgetésre gyűlt egy kisebb társaság. Az új tanévben már nem tanított, a férje intézett neki veszélyeztetett terhességről igazolást. Új, fiatal kezdő pedagóguslány csapódott a társasághoz. Hajnalka igen megkedvelte, mert főiskolai barátnőjére hasonlított. A lány hétközben is meglátogatta. Mivel messze lakott, leginkább kerékpárral érkezett, a hidegek beálltával azonban egyre gyakrabban úgy időzítette az indulását , hogy a telephelyről vacsorázni hazainduló férj elhozhassa az autóján. Hajnalka még akkor sem sejtett semmit, amikor a férfi már haza is vitte a lányt. Abban sem volt semmi meglepő, hogy a férfi órák múlva, vagy reggel érkezett, hiszen a férfi valamelyik bármelyik autója akármikor lerobbanhatott, ha másért nem, hát az olcsó ukrán szilvamintás gumik miatt. Nolc vagy tíz alkalommal maradt ki egész éjszakára a férje, mire hajnalkában gyanú kélt amiatt, hogy az autók mindig és pont ilyenkor kapnak defektet. Bár a terhes Hajnalkát nőtársai a szokásos módon mindenféle rendkívül hasznos információval ellátták a jövőre nézve. mindezekből a hat-nyolc hetes kori émelygéseken kívül semmit sem tapasztalt. Sőt: a férjét az ágyban még annál is inkább kívánta, mint azelőtt. A férfi azonban az utolsó hónapban már jóformán hozzá sem ért, egyre kimértebben, udvariasabban beszélt vele. És egyre érdektelenebbül. A társaság is egyre fagyosabb hangulatban ülte végig a szombati beszélgetéseket. Görcsösen igyekeztek ugyan vidám képet vágni, de a feszély't fokozta az is, hogy mindenki ügyelt, el ne árulja, tudja, hogy a férj hónapok óta dugja a fiatal kolleginát és barátnőt. A színészi alakítások legtökéletesebbikét maga a kis barátnő produkálta, miközben már mindent alaposan elterveztek, a lány megegyezett a kisváros iskolájának igazgatójával, hogy a következő tanévre majd átkéri, sőt, Hajnalka férje már alkudozott az üres, egykori TEFU-telephely bérletén.

5/378/b. Amikor valamivel téliszünet előtt az egyik ifjú kollegina, friss házas pár nap betegszabadságot kért, mert elesvén arca az ajtófélfának ütődött, s ezért talán mégsem kéne napszemüveben tanítania is, Hajnalka elhatározta, hogy semmiképpen nem választ olyan házastársat, akit valamelyik idősebb kollegina szervez neki a diplomás felhozatalból. Téliszünetben hazautazott özvegy édesanyjához és elkérte az egyik takarékbetétkönyvét azzal a hazugsággal, hogy abból egy Varia szekrénysort fog vásárolni. Ehelyett azonban a pénzből autóvezetési tanfolyamra iratkozott be, a maradékot pedig rövid lejáratú postatakarékba tette. Tavasszal pedig vásárolt egy Nők Lapját és abban az alábbi hirdetést tétette föl a házassági rovatba: Csinosnak mondott 27 éves diplomás nő biztos egzisztenciával házasság céljából megismerkedne jólszituált diplomással, orvosok előnyben. July Morning '79  jeligére.

Hét levelet kapott a szerkesztőségből, ezekből a levelekből hatról azt gondolta, semmiképpen nem írhatta orvos. Négyen Julinak vagy Julikának szólították az ismerkedőlevélben. A hetedik levelet félretette: Idős vidéki pedagógus hölgy írta és a fiát ajánlotta házastársul, aki jelenleg ugyan még kórházi gyakorlatát tölti, de hamarosan átveszi édesapja körzetét egy neves szőlőtermelő, borász faluban. Hetekkel később , unalmas májusi esős vasárnap délután választ írt a hölgynek. A hölgy azonnal, és levelezésük alatt is mindig postafordultával válaszolt. Hajnalka belegyezett abba, hogy a hölgy fölkeresse. Impozáns megjelenésű magas, lila-reflexes ősz, frissen fodrászolt hajú hölgy szállt ki Hajnalka háza előtt a homokszín 850-es Fiatból. A beszélgetés rövid volt, Hajnalka szinte meg sem szólalt felháborodásában. A hölgy teljesen nyílt üzleti ajánlatot tett, miszerint a fia ostoba tökfej, többtízezer forintjukba és fél disznókba, hordó borokba került csak az, hogy valahogy bejusson az egyetemre, bár Kecskeméten, a piaristáknál végzett. Félénk és szerény. Színes fényképeken Máté Péterre, a kor ismert énekesére orczázó szemüveges, szürke kardigános, trapéz szövetnadrágos fiatalember támaszkodott egy piros 850-es Fiat Sport Coupé-nak. A hölgy fia mamlaszságára bizonyítékul jegyezte meg nem kevés éllel, hogy hiába a kis piros sportkocsi, nővel még soha nem volt dolga a fiúnak, viszont nem győzi mosni-vakarni az úriszoba sötételőfüggönyét. 1979. esős, hűvös nyara amúgy is eléggé komor volt, Hajnalkát viszont a döntésképtelenség augusztusra már az idegösszeroppanás határára sodorta. Anyós önjelöltje már állást is vásárolt neki a helyi iskolában: könyvtáros és alkalmi napközis helyettesként szerény fizetést kínáltak az alibi munkahelyért. Hajnalka augusztus elején egy hetet töltött az orvoséknál. A régi villalakás tornyocskás dísz-szobáját kapta meg, amiben semmi sem változott, beleértve a mélydohánybarna, sárga és  arany papírsablonos falfestést, a bronzkaros csillár, a nehéz dióbarna bútorokat és gobelineket, 1927. óta. Hajnalka megvizsgálta a nevezetes, dohányszín selyem sötételőfüggönyt, aminek alső szélein hatalmas foltok, mintha tojásfehérjétől, éktelenkedtek. Az anyós ön-jelölt elmesélte életét: Kis cselédlány volt az ura családjánál. Majdani apósa deflorálta a legnagyobb orvosi műgonddal és szakértelemmel. Az orvos szülőpár belepusztult vagyonuk elveszítésébe. Ez a villa is övék volt, ami most tanácsi tulajdon és csak a szocialista társadalom kegyéből lakhatják. A fiatal cselédlány ott maradt az orvos mellett, aki 1950. nehéz hónapjaiban az agrárproletár lánnyal kötött házasságával egyszerre két látszat orcájának adta meg a paszományt. Nem érhette vád a burzsoá életmód miatt, minthogy cselédje egyszerűen a felesége volt, másrészt a lány kitanulta az elholt anyósa minden szakácstudományát, tehát az orvos étkezésében csak annyi változott, hogy a sztalintortát, hamisgulyás vagy császármorzsát, grenadírmarsot olyan kéz szolgálta föl neki, aki bármiegyébben is, mindenben, ami elképzelhető, engedelmeskedett. Első terhességekor a tiltott műtétet, mint egykor Dr Brenner József is, szeretett Olgáján, ő maga végezte el. Hamarosan azonban újra teherbe esett, ezt azonban már a férj nem volt hajlandó megszakítani. Cinikusan abban reménykedett, méghozzá ezt a szűk baráti körben is hangoztatta, hogy leánya születvén majd a cselédsége állománya gyarapodik. Egy alkalommal pedig részegen, kártya után arra kényszerítette, hogy szolgáljon barátjának, az idős gyógyszerésznek, azonban a tökrészeg férfiben volt még annyi érzés, hogy a fölajánlott szolgálatot mereven elutasítsa. Hajnalka elképedve hallgatta a nő élettörténetét. Néhány kecsegtető napfényes epizód, a román tengerpart, Mamaia a Skodával, aztán a bolgár tengerpart, majd már a nagypolszkival a Jugoszláv tengerpart is meg volt nekik, egy október elején pedig Törökbee' utaztak autóbuszos tengerparti nyaralásra, az isztambuli bazár útbajtésével. Hajnalkának csak annyi ereje maradt, hogy fölmutassa csupasz ujjait s meressze nyaklánc soha-nem érte nyakát. Szeptemberben elfoglalta új "állását", karácsony hete előtt pedig, egy szabad-szombaton összeházasodtak a végzős fiatalemberrel.

Aria/2./fine Dr Holdberg Hajnalka a Nagykunistenmöge Díj átvétele után beszédet szeretett volna mondani, ehelyett azonban Pitta (ki az eszét elitta) sofőr vágtázott át a termen: megint agyvérzés érhette Mozog nénit, a városka egyik triumvírje anyósát. Pedig Dr Holdberg Hajnalka gyönyörű beszéddel készült, amit hetek óta írt. Samu Lászlóné szívéről óriási szikla gördült le: Ő már olvasta párszor azt a beszédet a doktornő gépén. Mindenféle zagyvaság arról, hogy egy orvos, pláne vidéki körzeti, élete milyen rövid, voltak abban a levélben hangyák meg bogarak és labda, meg napsütés és egy részlet H. G. Wells Időgép című kisregényéből. Samuné fölrohant a szinpadra, magához vette a doktornő beszédnek kinyomtatott példányát , majd otthon begyújtott vele a kazánban a szemét alá. Hétfőn reggel pedig egyszerűen kitörölte - biztosan és végleg? Igen!

628.Hajnalka döbbenten tapasztalja: lakótársa, akit immár harminc  éve ismer, lényegében pocsolya részeg, alig áll a lábán. Mutatja is: majdnem egy üveg tokajit megivott. Ilona matematikatanár. Pici, sovány, már a legtöbb hatodikos lány is magasabb nála, lábára nem kapni, csak gyermek és leányka cipőt. Csupán orra és fülei nagyok, szeme oly piciny, hogy a gyerekek Kirgíz-nek csúfolják. Kitölti a maradék bort Hajnalkának s előáll ötletével: Van egy kis megtakarított pénze, párszázezer forint, kamatot alig kap rá: menjenek el ebből közösen nyaralni! Hajnalka rémülten dől hátra, ezen már nemrég összevesztek. Rémülete csak fokozódik, amikor a nemrég -nek utánaszámol: Több, mint tíz éve volt. Egyre gyorsabban peregnek az évek és nem történik semmi. "Eszünk, iszunk és baszunk!" -süvölti Ilona az asztalra csapva. "És halálra alusszuk magunk, délutánig föl sem kelünk!" Ilona szájából trágár szót Hajnalka még sohasem hallott. Vagy legalábbis már nem emlékszik arra, amikor a zenetanárral akarták összeboronálni még a régi, tanyai kollégiumban, a '80-as évek elején. Zoltán a családneve volt a csúf, kancsal, bozontos hajú fiúnak. A szerelemmel nem volt baj, Ilona majd elepedt a fiú után. Párnáján hatalmas teaszín foltok éktelenkedtek, annyit zokogott a fiú miatt. A fiú szerelmében szinte eszét veszítette, már-már állása forgott veszélyben, annyira. Órán képtelen volt fegyelmet tartani, reggel és délben és este és éjszaka, mindig csak Ilona, Ilona, Ilona. A szolgálati férőhely férfi és női szakaszát csak egy hatalmas konyha és veranda választotta el. Néhány hónapi vergődés után az évzáró értekezletre boruló estén a férfiak átvonszolták a fiút Ilona szobájába és lakótársa, Böbe rájuk zárta az ajtót. Alig fél óra múlva azonban a fiú dörömbölni kezdett, majd rúgdalta az ajtót a zár körül. A fiú egyenesen a vasútnak rohant, öngyilkossági szándékkal persze, még a testnevelőtanár is csak kerékpárral érte utól a nagymajori átjáró előtt: már befütyült a csabai gyors.  Napok múltán (a fiút a megyei kórház pszichiátriáján kezelték) volt csak képes Ilona elmesélni, mi történt. Erőszak? -félreértés? Harag? -nem! Ilona viszontszerelmet vallott a fiúnak, majd közölte, hogy semmiképpen nem szeretné, ha komolyra fordulna barátságuk, mert az ő férfi ideálja 180 magas, sportos, jóképű, barna és feltétlenül bajuszos.
        Minthogy sem repülőn, sem busszal nem kívántak, nem maradt más hátra, mint a vonatút. Egy Balatoni szálloda, amit az internetről választottak ki. "Inkább előbb, mint útóbb!" -rikkantotta Ilona, aki józanodván sem látszott visszanyerni ép eszét. Az Aranypart-ot túl előkelőnek találták, így maradt az Ezüstpart. Hajnalka ugyan látott valami felhőt a jóságos arcú taxis bácsi homlokán, de Iona kedve töretlen maradt: a szállodában, mintha időgépbe lépvén, leánykoruk, a régi KISZ-vezetőképző tábor hangulata köszönt vissza. És szagemlékei. A folyosókon ugyanaz a helyszínenöntött sötétvörös linóleum, persze mészpöttyekkel. A beton dizájnerkélyeket is csak úgy lazán lemeszelték, a csöppekből jutott mindenhová, a rozsdás csőkorlátokra is. A szoba- és éttermiárak osztrák, a kiszolgálás és személyzet az egykori szovjet, bolgár és román színvonalon.  A part azonban közel. Az első este Ilona mind megiitta a Becherovkátz, amit kettejüknek szánt, berúghott, majd a WC-kagylón görnyedt egész éjjel, Hajnalka pedig fontolgatta a hazautazást. Másnap Ilona egyáltalán nem ivott, napoztak a parton, Hajnalkának viszont órákon át mindenféle idős, pocakos, a magyart akcentussal beszélő öregúr ostromát kellett állnia, mert Ilona bezárkózott azzal a két sofőrhasú kopasz undorító pasival a szobájukba, akiket kora délután óta képtelenek voltak lekoptatni.  Ilona másnap, mint nászutas menyasszony , félfenékkel ült a széken a reggelinél -de boldogan. Délelőtt megivott egy hatalmas műanyagpohár műsört és berúgott, délben benyúlt ujjával a bikinijébe és valamit meg akart szagoltatni Hajnalkával, aki ezzel befejezettnek tekintette a nyaralást és hazautazott. Néha még csetelnek Ilonával, aki együtt él Zala megyében egy "osztrák pasival" aki '56-os disszidens és kegyelemnyugdíjából tanyasi krőzusként él az Őrségi lankák ölén.




 

 

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.02.11. 15:55 70 komment

Címkék: holdberg variációk olvashatatlanul hosszú részlet

 
-egy igazán disznó történet



    Élt egy öregapó.
    Hogy ma él e még? -ne vágjak a dolgok elejbe, mert fejbe találnak húzni, és mégis ők neveztetik magukat csak-egy-ürgének.
    Így, ni.
    Az öregapónak volt egy kertje meg egy VW Typ 3 -ja.
    Az ám! Nagyon fájt arra Typ 3-ra a kisunokájának a foga.
    Ha lenne rá fogam, nekem is fájna.
    Szóval a nagyapó a Typ 3 -mal járt ki a telekre.
    Mint minden éveben, most is vetett cukorrépát a kertbe az öregapó -hogy legyen a disznónak.
    Volt az öregapónak egy disznója. Ez a disznó sem nem léggömbként nem szállt, sem nem vidijót nem nézett, ez csak egy hótiszta, platinaszőke, fekete és fehérpöttyös farú koca volt. Az öregapó még csak meg sem toszta a kocát -így semmi esélye magyar novellairodalmunk ezen újabb felívelésében a szövegbenmaradásra. Ha legalább a koca földugná magának a répát -de nem, csak akként alkalmazza ő, orálisan, ahogy kell azt.

Ahogy az öregapó a disznót tartotta, az a szakirodalmat is mindenben megcáfolja. Rendes négylábon járó kannal búgatta be, olyannal, amit a tenyésztési szakkönyvek zugkanak neveznek. A zugkan olyan bizonytalan eredetű, mint az a bor, amihez a fináncot nem kínálják meg 40 €gység pénzzel.

Aki ismerte az öregapót, az tudja: neki olyan malacai voltak, hogy azokra előjegyzést kellett téteni. Aki meg nem ismerte, annak mindegy, milyenek voltak az öregapó malacai.  Meg annak akármely öregapó is mind egy.
    Hogy tehát és hogy nem, egy napon, mint addig, ugyanúgy nekiáll az öregapó, hogy kihúzza a répát. De: Nem megy. Sőt, az öregapó rosszul lesz.
    Kiül fújtatni a pincetorokba: kevés. Tudja ő, tudja, hogyne tudná, mi van.
Fölnéz a málnapuding színű égre: "Na, kibaszok én véled!" -gondolja ezt a répára. Átballag a szomszédhoz: segítsen kihúzni a répát. "Bassza 'sten azt a répát, papa!" -mondja a szomszéd, egy nyugalmazott rendőrkapitány. "Hoc'ssza azt a telefont!"
    Kikéri az öreg telefonját, és egyből beárulja az öreget az unokának:"Már megint rosszul van a papa… itten …nem, nem rúgott be, legalábbis nem érzek semmit rajta… jó… itt várjuk magukat!"
    Ettől kezdve hangot váltott a szomszéd: úgy beszélt, ahogy nagyot hallónak és visszagyermekesedettnek gondolt öregekkel szokás    -úgyhogy hagyom ezt a párbeszédet, mert engem idegesít az ilyesmi.
    Folytasuk onnan, hogy megérkezik az unoka.

Az unoka tök're olyan, mint a blogombéli királylány, csak néki került bornyú lenyalni a haját és a színre és formára elhanyagolható különbségekkel ugyanolyan ruházatából az elhanyagolható különbség annyiba van, mint amennyit a királylány egész évben kevertre költ.  Tessék, ha a királylány nem inna annyi kevertet, hanem szépen, tessék, mint az unoka, aki az októberi hűvöcskés időben is pillepalackkal libben ki a pasija kocsijából …látjuk? Mert az öregapó unokája nem egy lelakott alkoholista, mint a mesémbéli királylány. Ő nem iszik, csak egy pár szem porlékony tablettát kap be naponkint, és semmi rosszat nem tesz hozzá, mert ő pernap egy ötezrest kap az anyukájától, azt osztja be magának, és ahhoz a harmadikhoz pedig az apukájától vesz el egy kis aprót.
    Akkor legalább te segítsél kislyányom: húzzuk ki a répát a Rozi kocának! -kéri az öregapó az unokát.
    Fogok én egy fasz répát itt húzigálni, amikor mindjárt meghalsz, papi! Gyerünk orvoshoz! -ellenkezik az unoka.
    A pasi felvezetésében, a Typ 3 volánjánál a kis unokával, autóznak le a városba az orvoshoz.

Az orvos megvizsgálja az öregapót.
    Rozi! -a répa! -intézkedik az öregapó a kórházi halál rettegésében, mert  egyébként a hagyaték felől nyugodt: a gyermekeinek nagyjából ugyanolyan egyformán jó ügyvédekre telik.
    Az unoka pedig már föl is telefonálta a karosszériását: tudja -e most, azonnalra vállani a Typ 2-t. A színen még gondolkodik.
    Az öregapó fia megigéri, hogy lerendezi a disznót.
    Le is rendezi.
    Faragó szomszéd, a szerteismert jótétlélek élősúlyban 267 Ft-ot számított Rozi koca kilójáért: úgy se sokat érő már, befogja hízlalóba.
    Az öregapó fia elgondolkodott: ha a karaj kilója ezer, akkor a 267 Ft nem sok, de ha azt vesszük, hogy Rozi koca öreg és kövér, és a karaja meg biztosan büdös fű és korpaszagú, hát talán mégsem rossz.
    Jön a haddal Faragó szomszéd Rozi kocáért. Ha videódisznó, akkor félkéz elbánnak vele, ha léggömb, lelövik az ukrán pisztolygolyós disznólövővel, amit úgy kell fölrántani, csuklóból, mint cumisüveget, ellenőrizendő a rés tömítetlenségét. Ha egy jelzős szerkezet, hagyják a francba, de mert Faragó szomszéd úgy számolt magában (ne felejtsük: a disznó egy ravasz állat is!), hogy még két fialást kivesz a Rozi kocából, mielőtt 281Ft/kg élősúlyban elpasszolja -vagy meglátja még.
    Rozi koca egykedvűen néz a Kétlábakra: sok télen át látta a hídlást, és az  egyszer sem vöröslött meg a fekete vér habkarikáitól.
    Az egyik fogóember hát a pajszerral ütés mér Rozi koca fru -frus búbjára -ezalatt a másik kiránthatja karját a harapásból.
    Takarodjatok! -így az öregapó fia. Mégis, csak -csak az öregapó fia. Az öregapónál pedig egy áfészboltban harminc éven át lehetett intézni Simson  motor'okat. Az öregapó nem azért tartott disznót a portán, mert rászorult, hanemmert falusi portán mindig kél annyi konyhai hulladék az elejéről vagy a végéből, amit kár lenne a szemétbe dobni. Meg az öregapó apja azt mondta, hogy jószág nélkül nem ér semmit a vagyon. A disznó ugyan épphogy belefér a kategóriába -mert az öregapó apja még lóra és szarvasmarhára gondolt.
Az öregapó fia előhúz a kocsijából egy gumikesztyűt, kinyitja az ólat és megkériRozit, legyen szives követni őt.
    Rozi azt hiszi, hogy fürdés lesz a fürdetőben.
    Az öregapó fia azonban megfogja a fülét és elmagyarázza, hogy most séta lesz.
    Az utcán legelni! -villan Rozi vízszín -víztiszta tekintete.
    Mit bánja Rozi!
    A Faragó porta kapujában azonban megtorpan. Csakhogy rossz helyen: már két kocahosszal odabent.
    Az öregapó fia kiugrik az utcára és berántja a kaput.
    Faragó meg a fogóemberek előlépnek a gangról.
    Van az öregnek egy jó kis darálója here rostával -nem lesz az is eladó?
    De! -int az öregapó fia. -Majd!
    Jó -int Faragó. -Majd, neked is!
    Már csak annyi van hátra ebből a meséből, ami, ugye már nem nehéz kitalálni, nem répa, hanem egy disznó mese, aminek a végén nagyapót szépen elviszik egy vidéki szociális otthonba. Ha addig meg nem hal.
    Mert kevesen vannak arra, hogy állandóan felügyeljék nagyapót.
    Viszont a jobb helyeken 4 -5 millkát is elkérnek.
    Meg fogok itt halni -mondja nagyapó a gyermekeinek.
    Ne tessék hülyéskedni -ellenkezik az unoka és kitöröl szeméből egy festékrögecset. (A Typ3 új színeként a feketecseresznyefémszínt választotta, gyöngyház'.)
    Sisste -inti le az anyja a lányt: -Hogybeszélsz!
   

Tessék csak nyugodni, papika! -üvölti az igazgatónő az öregapónak. -Majd mink szépen kikisérjük a vendégeit! -Ugye, Ilonka néni!
    Ilonka néni az egyik gondozónő, őt keressék, ha érdekli önöket, mi lett az öregapóval. Ne tessék idegeskedni, minden szociális otthonban van egy Ilonka akit a hetvenhétéves öregapó is néninek szólít.
    Az igazgatónő tehát kikiséri az öregapó hozzátartozóit.
    Mire számíthatunk -kérdezi az öregapó lánya.
    Az idekerülés a nehezebben alkalmazkodókban ullyan lelki taurmát okozhat, aminek következtében… -értik, ugye -magyarázza a legnagyobb őszinteséggel az igazgatónő.
    Az öregapó lánya szeliden, mint egy őzike, elnéz az arborétum -szere parkba: nem bánná ő, ha nem kéne évekig ide járkálnia, mert nincsen neki arra is még ideje.
    A répa meg ott rohad azóta is, ha be nem szántották.
    A meséknek általában nincsen epilógusa, de az életben a mesélőt könnyű elkapni, és el is kapják, és egyenként megkérdezik a mesehallgatók, hogy mi lett a mese egyik vagy másik szereplőjével még, vagy a hegyen -völgyön utáni elvarratlan szálra kíváncsiak, ilyesmi.
    A feketecseresznyefémszín autóra kíváncsiak? Tegnap láttam, egy rendőr az elől-hátul nyitott fedelek között ingázott: Hol a motor? A másik rendőr meg a combját csapkodva nevetett: Ennyit se tudsz, baaameg: a hátsó ülés alatt. Ilyen*nel csempészte a Dérszki a szamizdattokat!

 

*csak Variant -ban... [a szerk. kieg.]
 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.02.10. 16:29 5 komment

Nincsen itt idő, különben is páratlanul jók és gyorsak vagyunk az olvasásban, na nem, nem eszünk be egy jó kezdő mondatot, gyorsan nyaláboljuk át, a végére: az üdvöske megbukott.
 Az üdvöske történetének ez a fejezete véget ért. Átnéz az új üdvöskére, aki visszanéz ártatlan, rózsásra sminkelt arccal: ő majd jobb lesz.



Tapintatból? –nemtörődömségből nem értesítették a portát, így a portás ugyanúgy köszön el, mintha még üdvöske lenne .
           Benyújtja kezét az ablakon. A tenyerén ott a kártya. A portás ránéz a kártyára és már tud mindent. Jólnevelt portás, ezért értetlenkedést tettet:
 Nem tetszik már visszajönni?
 Mosolyogva int: Minden jót!
 A portás ledobja a kártyát: most írhatja vissza. Vissza kell írnia s aztán újra ki. Egész nap unatkozik, de ha csinálnia kell valamit, háborog.
 Bosszúságára a termelési igazgató éppen akkor hajt a székház elé. Gyönyörű férfi, akár egy svájci nemes, Harras, a magyarkártya lapjairól. Magas is. Színérzéke tökéletes. Zokni, nyakkendő, cipő, öv mindig harmóniában. Finom, udvarias. Nyilván Harras tudja, nem üdvöske többé –amíg hátra kerül a csomagtartóhoz az uzsonnás dobozáért, elillan az oldaljárón.
 Egészen jó parkolóhelyet sikerült kiharcolnia –kárbaveszett fáradság. Jó kis hely volt ez –néz föl a kínai nyárra. Az új kis üdvöske majd rádübörög: az oldaljárónál már ott zsonglőrködik slusszkulcsával  a számtechosztály vezetője, egy disznó.
 Ebben a napszakban még sohasem távozott. Tele a parkoló s csak tolathat, kétszer derékszögben. Hirtelen a nyakában érzi az oktató karját. Mindig ott tartotta, a tarkójánál. Smaci-Laci. Tőle jöhetett holdjáróban is. Ferdén állt be a garázsba –nem szám. Unottan élesztgette Smaci-Lac’ban a reményt. A vizsgabiztos is egy vén F volt. De hogyan kell tolatni? Végre valami jó: éppen kiáll a vén P a könyvelésről, egy bunkó, kackiás, drabál nő, próbálhatja ferdén, össze is jön egy kis szegélyezéssel.
 Egy darabig a szokásos útvonalon halad, vissza a kertváros felé, aztán rájön, korán van. Mit magyarázzon a házinéninek. Az albérletet föl kell mondania.
 Kiáll a buszmegállóba.
 Valamilyen gyümölcs, elgurult alma rohadhat az ülés alatt. A műszerfal porhamvában ujjnyomok. Parkolócédulák, enyhén használt papírzsebkendők. Egyszer lerúgta a váltógombot, nem csoda, jó volt nagyon. Elmosolyodik.
 Az ég sem tud dönteni. Átszüremlik ugyan a napfény a felhőpaplanon, mégis sötét van.
     

Int a kútkezelőnek, tele kéri, és egy aranykártyás külső mosást komplet belső takarítással, addig megiszik egy kapuccsínót.
 Kér néhány magazint is.
 Mindig itt tankol.
 Átnéz a bérlő lányára, egy ócska kis K–ra, akitől irtózik –azért jókat dumcsiztak.
Visszanéz az autóra, már végeztek a külső mosással. Az egyik fiú kiemel valamit, két ujja között csippenti s mutatja társának. A társa odanéz, vállat ránt, köp egy hegyeset és dörgöli tovább az üvegeket.
És csak ekkor pittyeg a telefonja. Nyilván az új üdvöske az, kapja be, megigérte a főnöknek, hogy átad mindent. Hát nem! Egy F-t!
Ránéz a telefonra: Dorókné a humánról: ő is kapja be az összest.
Kikapcsolja a telefont és bevágja a táskájába.
Sírva fakad.
Na, nem! Ezt nem!
Öklével töröli könnyeit, nagy cseppekben hullnak.
Ráharap öklére, vállai rázkódnak, a tükörfalon látja: a kis K mindent észrevett.
A kis K azt hiszi, ér annyit, mint ő, csak nincsen szerencséje. Mintha szerencse kérdése lenne az, hogy az ember olyan passzos selyemnadrágot varrat magának, ami tigrismintás és a tigris szája éppen oda esik, a slicc alá, aholis a macskája szája valóban van. Ilyen bunkó nők csak ne is reménykedjenek. Hiszen föl se tudna öltözni! És mit csinálna vajon egy német levéllel. És egy bejövő telefonnal Reutlingenből.  Bitte langsam bissien?
Enyhül a sírás görcse, aztán néhány sóhaj után, mint a tavaszi ború, hirtelen el is tűnik.
Odakint a fiúk lecsapták a rongyokat, a kuka fedelét, aztán az egyik mégis kinyitja, ráhúz valamit a kuka kávájára s úgy csukja vissza a fedőt.
Az egyik fiú: Kockafej, igen sokat képzel magáról.Nagyon magas. Ahogy odahozza a kulcsokat, a legnagyobb képmutatás közepette, fölé magasodik, s ő, aki a legtöbb férfinak a búbjára lát, hiába állna föl, ez, Kockafej, ez akkor is magasabb lenne egy homloknyival: az ideális magasság. De ha annyira odavan magától, miért benzinkútnál dolgozik? Hajbókolni előírás szerint, százasért szélvédőt mosni, sepregetni és csikket szedni?
Kártyával fizet, mellé egy ötszázast nyújt,  a tigrisnadrágos szó nélkül veszi el.
Nem köszöni meg, de nem is ad a fiúknak semmit. A cég kapta a pénzt: az apja.
És ha nem tetszik, el lehet tolni a biciklit, akad száz jobb.
Sajnálja. Az egyik fiú nagyon oda von érte, leplezni sem képes. Semmi reményt nem keltett benne, mégis. Piszkos a körme s mégis reménykedik.
Kockafej int a társának, kerüljön úgy, hogy a pénzt átvehesse.
Ezt nekik, pénzt!
Ránéz a kukára: a kedvenc darabja volt az. Négyszínű szett, arany, borvörös, fekete és fehér. Ez a fekete volt. A békakezű fiú a fejlesztésről.
Mocsok Orgoványi a kávézóban: „Nahát, milyen nagyok ma reggel!” Állítólag dugott egy nővel a számtechnél ’78-ban vagy’87-ben és erre van oda, azt hiszi, kap még egy lehetőséget az élettől. Amatőr nőgyógyász is, állandóan hormonokról meg flórakultúráról beszél.
Megint a szegély: minek ez ide.
Elsőbbségadás kötelező,  kihajt, majd fékez az a teherautó, úgyis tele van velük az út, nem lehet tőlük haladni.
A sírás következő rohama előtt körülnéz: hamarosan, a kanyarnál egy nyárfás mellett macskaköves bekötőút. A teherautó, mint egy fal, rá  akar dőlni: egy állat!
Fékezve vág le a bekötőútra.
Zokogás fojtja. Nem, nem fojtogatja, hanem fojtja, nem kap levegőt. Nyála és könnye a jóillatú, tisztára dörgölt kormányon.
Csak egy csomag papírzsepit hagytak a kardánboxban.
Eszébe jut a kicsavart szlogen: milyen jót nevettek Kálmánfaynéval.
Szeva’! –szopsz is?
Nevet, aztán zokog tovább.
Elmúlik hamar. Próbálgatja, jön-e még több a hüppögésre, de nem.
Megkönnyebbül. Lehajtja a napellenzőt, elhúzza a piperetükör fedelét. Perszehogy angóra szemekkel bámul, egy negyedóra is kevés ahhoz, hogy elmúljon.
Reménytelenül kövérek. Ábrókné nem, ő sovány, sőt, csontkollekció és nem maradtak fogai. Falánkak. Mindig ennének. Kis süteményeket nassolgatnak. Teakultúra –de a teát cukorral isszák. Mindenki belehal a sok munkába. Cellák kitöltése, ráklikkelések. Ladányiné is volt üdvöske a daliás időkben. Hatalmas kocsikon gördültek az ívek. Bordó kalapácslakkos könyvelőgépek. Szalagosmagnós memóriaegységgel kombinált robotronok. Gusztustalanok. Semmi nem érdekli már őket a zabáláson kívül. No, meg az unokák. Ábrókné már csütörtök este elkezdi a sütés-főzést, persze csak elméletben. Az ő fia! Azután kiderül, hogy egy szemüveges, unalmas pasi, anyáskodva emeli ki a kicsit a gyerekülésből, holdvilágképe a tarkójáig szeren-csétlen, ráadásul valami project-vezető, ami aztán nem cím, nem szám, nem egy örökállás.
Kedd délután volt, másnap mikulás, Ábrókné elszántan nézett ki a korai sötétbe: köd szitált. Ábrókné kilenc óta volt elszánt: mivel a mai szülők felelőtlenek, nekik már egy mikulás semmi, ő továbbhajt a kispolszkival, ki a főútra, föl az autópályára s tovább. Kis haranggal fog csilingelni, mikulás lesz, meglepetés. Soha nem kérdezték meg Ábróknét, sikerült-e a mikulás kaland. Ábrókné sem beszélt róla. Ábrókné –egyszer kifakadt Szalontainéra. Gyakran előfordult, hogy valakire kifakadtak. Ábrókné igazított egyet a nadrágján és végigmérte: Te, te ne törődj azzal, mennyit jár ki a konyhába Szalontainé. Te csak arra vigyázz: majd szeretnél te csak feleannyira slankos lenni, mint Szalontainé, negyvenhat évesen, két gyerek után. Ezt sem bírja, mintha valami tábornokok lennének csillagokkal, hogy ennek kettő van, annak három. Ez semmi, de az üzemirodán van egy csaj, akit Enilenoksznak neveznek, mert olyan sovány és tüsihajú: öt gyereke van.
Az egyetlen jó nő volt a szinten –hirtelen kisütött a nap.
Slankos –mi a F lehet az? Ilyen szót!
Gondolta a szél zörget valamit, de nem,  már látni a tükörből, kerékpárok sorjáznak rá az útra egy keskeny ösvényről. A sárvédők zörögnek. Asszonyok hajolnak a kormányra, szájuk sarkán cigaretta fityeg. Valami telep lehet, ott dolgoznak. Éppen az autó mellett ugrálnak le a biciklikről, hogy egyszerre kelhessenek át, a kerékpárút felé. Leplezetlen kíváncsisággal néznek be az autóba. Némelyikük kiköpi a csikket:
Mea, má ida is kijórnak?
Ólljó ki kádves az ótóbul, így nem vesznak észra!
Oszt gumival engeded, he, vagy ánékül is?
Üres a főút, gyorsan áttolják, van, aki már nyeregre kap, a vége le sem száll, átteker.
Nézi, ahogy hajtanak, a város felé, most látni, szembeszélben.
Kétujjal simogatja ajkait: szép szája van. Rágyújtana, de korai még. Ebéd előtt ritkán gyújt rá. Érezni még valamit ujjain a tegnapi cigarettákból. Ötleteket próbál, gondolatban, morzsolgatva nyomja el, mint próbaképpen féligszívott cigarettákat:
Megtépi azt a kis K-t. Átlövő volt a gimiben, mi az neki: a pofájába vág. Könyörögni fog neki. Azt a szép kis pofikáját.
Valamilyen ürüggyel, van elég, van elég idő kitalálni, százból választhat, mindegy, csak egyszer érje el, hogy Harrashoz bejuthasson: a férfi a magyar kártya lapjairól.
Ír egy levelet a németeknek, mindet kitálal.
Három nap sem kell és visszahívják: átértékelték a helyzetet, depersze nem vallják be, hanem azt fogják mondani, hogy adnak egy esélyt.
Mit nem tudnak a németek: ők állnak a háttérben. Túl jól dolgozott, azért kell mennie.
     *

A házinéni kacsát pucol. Undorító. Persze azonnal látja, mi van:
Rosszul van kedves? Hazakéretszkedett? Csak dőljön le nyugodtan, fölcsavarhatja a kovektort is, majd pucolok répát, az kell ilyenkor, abban sok a vas.
Úgy beszél vele, mintha tizenhárom éves lenne.
Tizenhárom évvel ezelőtt volt az.
Totálkáosz!
A szobájában rendetlenség van. És kosz is, És még miminden! Az anyja azt mondta, egy nő mindig legyen úgy, hogy ne maradjon utána szégyen. Utazni csak tiszta fehérneműben szabad. Mondott valamit a nagypénteki mosásról is, de azt elfelejtette. Az anyját is elfelejtette. Augusztus óta nem volt otthon. Az anyja mindig úgy odavan ezekkel a dolgokkal –azért nem minden este mos lábat.
A házinéni csoszog a folyosón a répával. Most képes idehozni egy retkes répát, amit azzal az undorító késsel pucolt meg, amivel a kacsát bontotta.
Ez volt valamikor a vendégszoba. Az úriszoba mellett. Ennek a szobának külön bejárata van a nyitott folyosóra. Ha fürdik, a nyitott folyosón kell végigvonulnia. Februárban, hóviharban engedi csak keresztül a banya: a fölsőkonyhán, a hálószobán, az úriszobán át.
Micsinájjak a répával, dugjam föl magamnak?!
Az öregasszony ilyenkor úgy csinál, mint aki süket.
A répa tényleg jó nagy.
Az öregasszony bámul befelé, a sötétbe. A spalettákat reggel soha nem nyitja ki. Az öregasszonynak van kulcsa a szobához, de ahhoz, hogy igazán láthasson, át kellene vonulnia a spalet5tákhoz s az azzal fenyegeti, hogy elesik valamiben. Az ő korában egy esés már halálos.
Látja, az öregasszony átlövéshez emelkedik, a levegőben lő, s mire elzuhan, gól: csontjai meg izzé-porrá törnek.
Fölkapcsolhatná kíváncsiságában a banya a villanyt is, de a kapcsoló az úriszoba felőli ajtónál van.
A répa fogása is hasonló. Mint a Weiding répája. Bevágja a sarokba s az ágyra veti magát. Zokog. Ez most jó, mély, hosszú, sokkal jobban esik, mint az autóban, csak a párnaciha büdös. Az ágy is büdös. Hótt ócska szoba. Tizenötezerért fürdőszobahasználattal. Arról nem volt szó, hogy a távolság ötven méter. Legalább. Az ágya fölött egy félmázsás bronzcsillár fenyeget leszakadással, gusztustalan, élőhús szerű üvegburáiban össz’-vissz’ két tizenötös izzó. Az öregasszony mindig azt meséli, amikor beköttették ide a villanyt, azok az izzók ötwattosak lehettek, s hogy milyen vakító volt az új fény. Mutatott is egy ilyen izzót, teljesen gömb alakú és 1977-ben égett ki. Furcsa. 1926-ban betekernek egy izzót, aztán kapcsolgatják a villanyt, 1933, 1937, 1942, 1949. Akkor született az apja. 1953-ban meg az anyja. Nem furcsa?
Kopog a vén csajszi. Süket, de úgy hall, mint az egér.
Szopjon le, vén kurva!
Azt hittem, valami baj van.
Nem, nincsen, tessék csak menni.
Ugye, mondtam!
Felül. Ha kinyitná a spalettákat, biztosan jobb lenne: már tisztán süthet a nap. Kicsit összepakol, fog egy pár mosnivalót, bevonul a fürdőszobába, ott ellesz. Az öregasszony biztos megeteti, jókis erőleves, ilyesmi, utána rágyújtanak. Az öregasszony is szívja  –ha kínálják. Néha isznak is. Tele az öregasszony jó itallal. Olyan csokilikőrje van, még békebeli. De melyik béke- beli? A vénasszony azt állítja, úrinő volt. Ahhoz képest elég sok kacsája van. Meg befőttek. Mutogatja, de enni, azt már nem. Megvárja, míg cukorkányira aszalódnak, akkor meg félti a fogsorát. Mondogatja, ő egy úrinő volt, 1949-ig nem tudta, mi a kapa. Az édesanyjának pedig még öltöztetőnői voltak, de ő már demokrátikus lány volt, nevet: 1966-ban csináltatta a fogsorát Pesten. huszonötezerért. Ilyenkor meg kellene halnia az ámulatban: huszonötezer?
Kedd van, buliszempontból a legrosszabb. Hétfőn mindig van valami. Szerda, az a hét közepe. Csütörtökön már ilyen elődolgok, pénteken meg rendesen, a szombatba.
A telefon! Kapja táskáját, elő a telefont, rá az OK-gombra, PIN-kód.
Az ablakhoz oldalaz s a spaletta egy deszkáját kihajtja.
Nagyobb a homály, mint reggel.
     *

Elégedetten néz végig a szobán. Jól sikerült minden. Akár az öregasszony is bejöhetne. Eligazgatta az ágyneműt és letakarta az ágyterítővel. Az ágy alatt, az asztalka lábai között, a nagyfotel alatt sporttáskákban az ez-az. Majd vasárnap azokkal is végez. Vasárnapra jobbra is fordulhat. Egyelőre nem szól az öregasszonynak. Egy német levelező? Is? És általában pasik döntenek. A magazinokat bevágja az éjjeliszekrénybe. Holnap fölébred, és: Semmi nem igaz, csak képzelte ezt az egészet. A szemétgyűjtőbe újságlapot tett s félig sikerült összepréselnie a tartalmát: ráér kiüríteni. A tükrösön két alkarjával tisztított föl helyet. Majd mindjárt kér a banyától üvegtisztítót. Majd az ecettel jön megint a büdös banyája, depersze van neki rendes üvegtisztítója is. Üveglap alatt csipketerítők. Kurvasok ilyen csipketerítő van a házban, mindet az öregasszony csinálta. Nézi magát a tükörben: jól néz ki: mellei teljesen gömbölyűek, dereka karcsú és a segge nem csak fél -oldalnézetből jó, mint Szalontainénak, hanem akármerről is. A derék arányai felől azonban: hol van Szalontainé?
Csöng a banya telefonja. Legalább hat helyen csöng. A fia szerelte föl így, aki fizikusnak készült, de orvos lett, mert a fizikából nem lehet megélni. Akár őt is hívhatják, hiszen délelőtt kikapcsolta a telefonját. Dél körül járhat. A lánya telefonál ilyenkor  –bármi is történjen, ilyenkor az öregasszony a házban van, mert pontban tizenkettőkor eszik. Bekapcsolja a rádiót és eszik. Olyan hangos a rádió, rezegteti a veranda üvegeit. Mi történt volna ugyan tegnap óta vagy múlt hét óta? Az öregasszony fölsorolja ilyenkor, melyik tyúk nem tojt. Levágott egy kacsát. Ha nem jönnek a gyerekek, nem baj, majd beteszi a fagyasztóba. Van már ott jópár kacsa, ha eljönnek, elviszik. Az unokák? Az jó. Ésmostpersze esemény az is, hogy ő napközben itt van. Nem is csoda, olyan vérszegény. De ő adott neki répát, abban sok a vas. Úgyvan!
Egérszürke árnyék vetődik az ajtóüvegre.
Jöjjön kedves! Magát keresik.
Tudta ezt! Erősen akarni kell s bekövetkezik. Az öregasszony ügyesen belehátrál az ajtónyílás védett felébe. A folyosó nyitott részén is a gusztustalan kacsabűz, maradt még elég ruganyosság a combjaiban, Császi fut föl, hallja a labdát s csak fognia kell, föl, piff, ez az esernyőtartó volt, a naftalin, az orvosi benzin, a kacsabűz, a fehérre mázolt telefonasztalka hatvanhat éves!
Igen?

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.02.08. 15:39 1 komment

 

…a tücsök apukája pedig megtanított mindent a muzsikálásból. És amikor a kis tücsök elindult a cimbalom felé, még be is segített egy keveset az esernyőjével. És mellőle nem lépne el R.K. úr szivarvéget is rágván, csendben le.

Az történt ugyanis az első alkalommal, hogy egy kései gyantázáskor odajött az egyik vendég a fiatalka tücsökhöz: Húzd rá! A csávó őneki ilyet ne mondjon: ő most eszik. De a vendég csak rakta, csak rakta. Ő meg  -az apjának semmi érkezése nem maradt- bimm, orrba vágta.

Úgyhogy a tizenkettes építőkről vetetkezett munkanélkülire, amint lehetett.

A hangyák mind munkanélkülire vetetkeztek.

Bezzeg a tücsök, az gályázott, mint egy rabszolga.

Már senkinek nem kellett fölkelnie a felese mellől  a buszhoz a Sivatag büfében, amikor a tücsök még beugrott a reggeli gyorsítóért és tűzz! a melóba.

Bácsinak szólították a vállalatnál, és a főnökök adták egymás kezéből egymás kezébe, olyan munkája volt. Saját poharukból itatták és saját tányérjukból etették és a saját autójukba ültetve hozták haza. És néha a főnökök is olyan részegek voltak, hogy ki se tudtak szállni az autóból, a tücsköt meg úgy kellett kivenni, mint aki meg van halva.

Amikor kijött a lehetőség, potyára adta a tanács ki a földet, a hangyák azt mondták, nem parasztok ők, hogy a földet túrják.

Bezzeg a tücsök túrta. Minta zállat. És még napszámba is elállt.

Mert azt elfelejtettem mondani, hogy a tücsök is munkanélkülire vetetkezett, mert annyira számolni még ő is tudott, hogy a munkanélküli’, meg ha csak tíz nap napszámba elmegy, az van annyi, mint a vállalati fizetés –és nem kell eljárni.

Történt egyszer, hogy kubikusokat keresett egy ember. A művházba hirdették meg a tájékoztatót, mindenkinek el kellett menni. Valamelyik tréfacsináló ember kezdte el, a többi meg felvette: Mi a’ meggyütté a háborúba? Így köszöntötték egymást. Az idegen ember, mint a mesebeli Ulászló, mindenre azt mondta, jól van, megadja. Előállt egy hangya, hogy ő csak a saját szerszámával dolgozik –Jó, az ember megadta a szerszámkopást. A másik hangya azt mondta, hogy ő egy beteg ember: menzát nem ehet. Jó, fizet még étkezési hozzájárulást. Nagy sápadtan néznek össze az emberek: irdatlan a távolság, eltévednek. Nem addig, mondja az ember:Busz hozza –viszi őket. Jó, pattan egy hangya, ő nem bírja a buszt, rosszul lesz. Mondja ez az idegenyember, tolnai és vagy baranyai, nem emlékszem már, hogy utazási térítést jegy nélkül is fizet. Néznek erre a hangyák, mint a hagyott tök a letört kukoricásban: kível fakóan, bévül sötéten: Mi lesz! Föláll erre a lótücsök, ő kell ide, nemhába akkora, mint egy verdhejmszekrény.  Az nem lesz jó! –baj van! Mi a baj, kérdi az idegen ember mosolyogva. Még? Nem az, mondja a lótücsök, hanemhát az asszony. Mosolyog az ember –Hát ő abban csak nem akarna segíteni. Tréfa, nevetés –a lótücsök csak áll. Most komoly: Ő fogadjon napszámost a kertet megásni, a téli tüzelő fölhasgatására, behordására, ki szedi ki a kompért? –Fizesse meg a különélést, hogy ők abból napszámosokat fogadhassanak a feleségeik mellé. Itt szakadt el a cérna az idegen emberben. Nem látszott rajta ugyan, de olyan gyorsan állt föl az asztaltól, ahogyan a kocsmában azt csak segédnapon lehet látni: hirtelenül, hátraszegett fejjel, némán. Akkorra gázzal ment el az idegeny, hogy még harmadikban is kapart az autója. Eddig bírták csak a hangyák: fölszabadult ugye a röhögés, mertugye a lótücsöknek a felesége ugyan a kertet, úgy ahogy megásta, meg egy kis veteménye is van, de a tüzelőről beszélni nyárban, ahhoz nem kis fantázia kellett. Annyira nevették a hangyák, milyen jól megfelelt az idegenembernek a lótücsök, hogy még a tücsköt is úgy veregették hátba, megemlékezve arról, hogy néki tulajdonképeni sógor is a lótücsök, és azt se vették észre, hogy ennyire meg van kámpicsorodva a tücsök, mert ő már beleképzelte magát a messzi munkába: soha nem látta még a tolnát –baranyát se, akkor még a vasmegyét?

Úgy is lett!

Jött, zrí –zrí, A Tél Apó gyűjteni. A hangyák meg csak nézték a Négyfalú  kocsmából: jó’kibasztak a Tél Apóval: a fasegédet eladták úgy, kocsiról egy cincérnek, abból telt. És most van pénzük, és az az övék, amit megesznek –megisznak.

Közben meg a tücsök? –odajárt a határba fáért, hogy megpótolja gally-jal a fasegédet, amit, annyi esze volt csak, el se adott. Menjél, jóbolondom! –mondta a Tél Apó és a fiával, a Széllel jól hátbataszajtatta, hogy könnyebben tolhassa a fát.

A fasegéd, az mi lenne? –hát annyit elárulhatok, nem egy fakabát.

Egyszercsak mi van, adja az egyik hangya mobilja a jó Balázs Pali -nótát! Tessék –na, a hangyának se kellett több. Kérdezi a Négyfal’ kocsmáros Jujó, mi van, a hangya csak int, majd elszámolnak, azzal már adja is a piros ezerkettesének, föl a faluba.

Ezt szedje össze a Tél Apó: mosni se kell, mégis van tisztaruha!

Már volt egy pár ladakocsi a téli ruhasegédosztásra az önkormányzatnál.

Mutatja a hangya felesége: E, dinnye! – mindjárt ekkora lesz a drabál segédosztó asszonyok feje. Pedig különben egy különös kis vékony asszonyka a hangyáné. De már kezdi is. Nemhiába! Úgyhogy harmadikra még jutott annyi, hogy a csomagtartó tetejét madzaggal kellett lekötözni. Meg jutott a sógornőnek is, ő a hátsó ülésre ve’tte be magát.

Mennek haza, visszaútban találkoznak a tücsökkel. Megsajnálja a hangya, meg a felesége is annyira veri a keze fejét, szóljon már a szerencsétlennek csak megáll.

Mi van testvér? Megfordultál –köszön a tücsöknek a hangya.

Én aztán meg, testvér.

Voltatok mán fent a faluba ruhasegédért?

Mit tudom én –tán az asszony?

Na, csak igyekezzetek,mert nem soká tart már.

Azzal nagygáz, tűz.

Nézi a hangya a tücsköt a tükörből:

Mindig ilyen té’tetlen vót ez, mán a jövpótló meghosszabbítását se tudta elintézni magának: azt mondta, ő nem dolgozik annyit ingyen, ő nem rabszolga.

Hát! –mi? Megmondom én –kontrázott a sogornő: Paraszt lett ez, semmi más!

Ej, itt a vége, fuss el véle, így is sok már, mégis marad mondatlan is.

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.02.05. 16:20 10 komment

Címkék: magyar sznecs

BIRKAVÁSÁR

Még odabent volt a főnök, amikor a fiúk már intézni kezdték a szabadulóvacsorát. A csicskaügyvéd rohangászott, idegesen, minden összejöjjön, ám a főnök felesége bízott: kibérelte a bukott ÁFÉSZ-éttermet konyhástul.

Azt mindenki tudta, hogy a főnök szabadulása nem végleges. Attól a szabadulás még szabadulás: csak egyszer legyen kint a főnök, már nem biztos, hogy vissza kell mennie. Hiszen már eleve is! -amiért a főnököt elkapták, azért valamilyen paraszt vagy frigyesmester, ha harmadolhatóan is, de kapott volna hét évet. És szabadságot intézni?

Mondanom se kell ugye, hogy a szabadságot, azon a címen, hogy a főnök édesanyjának kis gunyhója összedűlik, és nincsen más, neki, a főnöknek kell megtapasztania a két kezével, azt nem a csicskaügyvéd intézte, kicsi ő ahhoz. Hanem országosan ismert nagyügyvéd irodája bonyolította azt, nem kevés pénzért. No, de a főnöknek mit számít az.

Mindenki tudta, birka kell legyen a vacsorára. Nem vacsora az, ha a homár a hümérrel is van egyben, koktélok, rák, oroszsaláta. Tortából-lyány se tesz annyit, mint egy igazi birkapörkölt. Már az is második, hogy a vacsorára kik lesznek meghíva, pógármester, megyeiügyész, megyeifőnyomozó szinteken.

Márpedig a birkapörkölt alapja a birka maga. Nem juh mert az már öreg, és nem is bárány, mert az gyenge s nem is jerke, mert az is vaj még. Jó másféléves birka.

A főnök felesége meg is mondta: nem paraszt ő, hogy a birkához tudjon, hanem a csicskák közül a Kiskovács gyerek, annak az nagyapja juhász volt. A Kiskovács gyerek annyit se sejt már a birkához, hogy elkülönböztesse a nyájból az öregebb jerkéket. Az apját kérdezte, aki bujtár is volt. Az apja meg azt mondta, őt ne keverje bele semmibe,csak annyit tud, hogy most a faluban az Iksz-gyereknek van jó birkája. Persze nem Iksz, de én csak mesélek itt, nem akarom én a bíróságot járni…

Maga a birkavásár egyszerűen ment le. Elmentek a csicskák a csicskakocsival a paraszthoz. Előfordulhatott volna, hogy a paraszt a főnökre hivatkozva nem ad birkát, hogy ő a főnökkel semmilyen formában nem akar kapcsolatba kerülni. Szokás a faluban így hozzállni a főnökhöz. Ilyen parasztoknak maga a főnök az ombucmannal szokott jönni, hogy annak beadja a parasztot, amiért hátrányosan megkülönbözteti. Itt nem kellett semmi, pedig Gyuló a rizsát majdnem úgy tudja nyomatni az ombucmanról, mint a főnök, és neki is megvan a száma. Az még semmi, de Gyuló téfel-gyerek, és ha vitakozna vele, hogy szöghaj-szőke létére mit beszél az ombucmanról, azt szokta mondani, hogy ő egy ritka szőke törzshöz tartozik, akik Kurdisztán felől jöttek be. Na, itt megállni röhögés nélkül, amikor a rendőr igazoltat!

Szóval a paraszt, az Iksz -gyerek kupec, őnéki a birka is eladó, pénzért. Jól megkérte az árát, még alku után is maradt neki. Áldomást is ittak, rendesen, pálinkával kezdték, rá a sör, a végén meg minden a-betűs. Elvitték a birkát, megfőzették Asztalos Pista bá' val. Megvolt a szabadulás, lejöttek a vacsorára, akik hivatalosak voltak, volt nyitott kör, éjfélután zártkör, szexi-szaxi. Folyt ott egybe minden, ami csak emberből folyhat. Megvan a főnöknél minden vidijón, hogy ha kellene, elővehesse.

Nem is lett volna semmi -három nap, két láda sör meg valamennyi viszki elég kifeküdni az ilyesmit. Hanem vagy két hét múlva Gyuló beleáll a fékbe a viselősebb ódival a paraszt háza előtt, be a mindenféle gépek meg kombájnok, meg dudvaverte szerelékek közé: Néki most pénze lesz.

Bekopog a kiskonyha ablakán -éppen eszik a paraszt a családjával. Vacsoráznak. Ilyen jógyerek-arccal integet: Gyere ki! Pedig a paraszt Gyuló apja-korabéli.  Hogy apjáról Iksz-gyereknek mondják, ez csak ilyen szokás a parasztok között, mint a Veres Panni nénit is Hanák-lyánynak mondják, pedig a haja már régen kifehéredett a veres festék alatt.

Kiköszön a konyhából a paraszt: -Hallom, jólesett a vacsora! -mármint megesett! Majd mindjárt jövök, megeszem azt a pár falatot.
    Integet Gyuló: Egyed csak! Majd!
Kijön a paraszt a begonyra, piroslott a vértől, ipp diszót vágtak, de mikor nem: minden héten méri a húst. Kijön a paraszt, de Gyuló nem kertel ennyit, egyenesen nekivág: -A vacsora megvolt, úgy, ahogy, volt ott kaja száz, csak egy volt rossz: a birkapörkölt.
    Ha nem jól főzték!
    Asztalos bátyám főzte.
    Asztalos Pista -egyszer ő is hibázhat!
    Nem hibázott: jó volt a pörkölt. Csak benne a hús, az rossz volt. Meg is mondta Pista bátyám, ő juhból ritkán főzött  -rágós.
    Rágós -hát éppen a birkát is lehet rágósnak főzni, ha hirtelen.
    Rendesen főtt: öt óra hosszat. Juh vót, azért!
    Széjjel kellett volna tenni két kondérba.
    Na! -nem a stálkonyhája ez! Lényeg-a-lényeghez: Mi birkát vettünk, fizettünk s egy öreg juhot kaptunk.
    Mutattam a körmét? -világos volt.
    Tőlem oszt lagos is! -a húsa megmondta: egy öreg juhot adtál. -Hívjam a főnököt? Arra éhezett a kóterben, egy jó birkapörköltre. A lányok a Kiskakasból hordták be neki az ételt -de birkapörkölt, jó, még ottse-nincsen!
    Hívjad a főnököt.

Ígyen osztozkodtak vagy másfél órát. Közben az Iksz-gyerek a házba fölparancsolta a családot. Ők meg a kiskonyhába ültek be. Nagy vita nem volt, mármint veszekedés, csak rakták egymásnak az igazságukat. Persze Gyuló a főnököt nem vonta bele. Odaadta a telefont, abban a főnök megmondta, a pörkölt ízre jó volt, öreg volt a birka, nem volt idege megrágni. Aztán hátra is mentek az aklokhoz, az Iksz-gyerek mutatott egy birkát Gyulónak, olyan volt-e -de Gyuló nem hagyta magát…
    Azt mondja egyszercsak Gyuló: -Döntsön a kártya. Aki a másikat kártyában megveri, azé az igazság.
    Ha Gyuló nem a Sarkibetérőben nőtt volna föl, ahová Bokszos, a nevelőapja járt kártyázni. Ej, be sok fizetés aprózott bele a  Bokszos zsebébe! Mert Bokszosnak a kártya nem játék vagy szórakozás volt, hanem munka. Mintahogy Gyulónak is a gépezés nem szerencse. Odaül, figyeli a gépet napokig, sokszor két hétig, mi a szisztémája -ha nem távirányítós gép. De a két hét alatt azt is ki lehet figyelni. Bejön a paraszt, belenyom a gépbe harmincat, elmegy leégve, akkor Gyuló föláll, odamegy a géphez és kivesz belőle, magának a gépnek a szisztémája adja ki, vagy tízezret. És akkor Gyuló szépen elmegy. Régente a gépes-kocsmárosok meg  is mondták a Gyulónak, amint belépett, hogy máris lehet tolni a biciklit tovább. Amióta a főnök csicskája, nemigen merik megszólítani.

Szóval én azt mondom, megérdemelte az Iksz-gyerek. Mert a kártyába egyből belement: döntsön az.
    Döntött is: már az egész ódira-való csicska beszállt, mégis az Iksz-gyerk állt nyerőre. Be is tépett a Gyuló. A birka? -már régen el volt kapálva. Már kétszázezer volt besöpörve az Iksz-gyereknél. Igen, mert ugye, a Gyulóék mit tudhatták, hogy az Iksz gyerek a Güdör-parton nőtt föl. Ami Bokszos egy volt, abból a Güdör-parton volt nyolc. És azoktól tanult az Iksz-gyerek kártyázni.
    Este tíz felé aztán Gyuló fölállt:
    Na, majd mostmár döntök én: Ide a pénzzel, minddel, amit elnyertél tőlünk, hozzá a birka árával, oszt készen vagyunk.
    Az Iksz-gyerek föl se állt. Ült az asztalnál az igazában, fölfuvalkodva.
    Gyuló meg belkekapaszkodott a konyhakredencbe és ráborította az asztalra.
    A nagy kavarodásban elő egy kés, persze disznóölő, azt nem is tagadta, a bíróság előtt sem az Iksz-gyerek, hogy a kés az övé volt.
    Versenyen kívül megmondom én, hogy ki vagdalkozott véle… megmondja azt az Iksz-gyerek egész arcberendezése, mellkasa, le a tökéig, hogy a Gyuló volt az. Csak a szakértő nem tudta megállapítani. Mintahogy azt sem, hogybizony, ha az Iksz-gyerek szúr, az csak egyet, de biztosat.
    Az Iksz-gyereket rohammentő vitte el.
    Gyuló meg a maga lábán ment el.
    Az Iksz gyereket két hét után bocsátották ki nyakig stoppolva, százhúsz öltéssel.
    A Gyuló-gyerek meg élet-halál között feküdt. -Még az az élet-halál!
    Mert a főnök már kézbe is vette a dolgokat.
    Előszöris a papírt intézte a kórházban. A Gyuló végignevetgélte a hat hetet élet-halál között: fölszúrta magának a mellkasán a bőrt. Hanem a papírja meg volt a halált okozó súlyos testi sértés kisérletéhez.
    Amikorra már a bíróság elé került a dolog, akkor a bíróság már csak a papírokat nézegethette.
    Négy tanú állította, egy ódi-kocsira való, hogy az Iksz-gyerek a halálos célzatú szúrás után direkt maga-magát vagdalta össze csúnyán.
    Gyulónak meg ugye voltak a papírjai azok, amik.
    Az Iksz-gyerek megkapta, amit megkapott: a két és fél évet harmadolták neki jómagatartásért.
    Míg odabe volt, a főnök intézett neki ezt-azt, gyógytornát, néha spontán elesett a saját lábában ugye… aztán meg beleült a stoki lábába: ahogy a paraszt a börtönben szokott járni… csicskáztatták, ilyesmi.
   
A főnök beküldte a kis Zoli-gyereket az Iksznéhez a pénzért, a birka áráért: mostmár kamatostul adja ki. Intéztette odabent a telefont, hogy az Iksz-gyerek azon szólhasson ki az asszonynak, adja ki a háromszáz-nemtudommennyi ezer forintot a Zoli-gyereknek.
    Az Iksz-gyerek kiszabadult, eladta mind a birkákat, vegy egy rendes kocsit az árán, meg libákat, most libázik. Amíg a madárinfluenza el nem viszi.
 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.02.01. 15:15 4 komment

Címkék: magyar sznecs


Akkor elmesílem, hogy vót az az idén a kompírral. Jött ez a Rózsí, a Csecsku lyánya, vót benn a tanácsná, na, a pógármesteri hivatalba, oszt' szerzett kompírt. Igaz, a Petikefija, a Zoli, az is azt mondta, hogy ő szerzte - mindegy is. Én nem pártolom egyiket se. Az a dolguk, hogy  megszerezzék a cigánynak, ami kell. Bejött ide a Raózsi, hogy írkáljuk össze a neveket, kinek kell kompír. Száz mázsa lesz, azt mondta. Minékünk mondta, nekem, meg a Katinak, az is ott dolgozik, olyan sétálóasszony, meg a Piri. Az is. Hogy: Menjünk ki  !-így a  Raózsi. Mink meg ültünk, oszt cigirittáztunk. Tudjátok mit, lyányok-  mondta Raózsi-  szípen nekiülülnk, oszt itten összeírkáljuk. Úgy is lett, összeírtuk. Megvót fajinúl a névsor, a Raózsi meg bevitte a tanácshoz, a pógármesternek, hogy: - Ehun e, elnökeltás.

Nem tudom mivót, lehet, a Petikefija árulkodott vagy. valami, de a pógármester kiküldte ezt a Gyűrősszeműt, aki tanító is volt, olyan piros ótója van neki. A Gyulifija. Az apja itten vót a téjeszbe. Gyütt azzal a gyűrős szemivel, hogy kint vótak a faluba a Petikefijával, oszt egy csomóan nincsenek összeírva. Persze, mer' az úgy vót, hogy inkább csak Raózsi írkálta, mink meg akit gondoltunk, azt: az ismerősöket, na! A rokonyokat. Raózsi csak magának, meg a Petikefijának beírkált száz kilákat. Gondoltunk valamit a Raózsira, hogy mit szíjjon ki-mibűl, de szólni nem szóltunk semmit. Naszóval, jött ez a Gyűrős, azt mondja, van olyan kert, ami fel sincs szántva. Kompír meg csak annyi lesz, amennyi felfér a tanács ávijájára. Verjem a gyűrős szemedbe, gondoltam, de kitanult vagy. Biztosan sokat iszik vagy kúrel, azír olyan gyűrős neki, bár a gyereket meg a lyányt is tanétotta, oszt azok aszongyák, hogy mindig csak olvasott, attól dagadt be a hemüje neki. Nahát én még olyat, hogy valaki olvasson feszt, nem láttam. Olyan kitanult gyerek e', nem nagyon lehet neki bebeszélni semmit, mint ezeknek a bolon'pestiemberteknek. Oszt ebből lett a baj. Hogy ez a Gyűrős beleszólt. Átírkáltuk a papírokat. Ebédkor meg még viccelt is Gyűrős, hogy: Jaó birkahúst vettetek-e 'ja kompírvetísheő? Mert jött a húsvít. Persze, hogy számoltunk a kompírra. Mán gyüttek a magyarok, lesz-e kompír ötforintért. Mán számoltak rá, hogy mink majd azt  eladjuk. Jön délután a Raózsi: Ne fíljetek, lyányok, jön a kompír, oszt mindenki mehet be érte a tanácshó, oszt azt csiná vele, amit akar, mert azért van ez az írdekvídelem, hogy ne szóljanak bele a cigány dógába. Osz mégse így lett. Ki kavart bele, azt én nem tudom, lehetett Petikefija is, mer' az azt mondta, hogy az az írdek, hogy ne együk fel a kompírt, hanem kaparjuk el feődbe. Mondta is a zuram, nem Tobi ű, meg Izaura se vagyok én, parasztok, hogy itten kapájlunk. Meg az a drága permetezés? Alifija egyenesen mondta ki, inkább a csíkoskatonákhoz vonul be, minthogy paraszt legyen. Az én uram mán beszélt is az egyik cigánykocsmárossal, hogy általveszi a kompírt ötforintba, ahogy a magyarok is alakudtak mán rá -amikor ők az apraját is tízért mérték. Jön megint ebídelni a Gyűrős, oszt neveti: mondja a viccet, ahogy szokta. Akkó ezt a majmost mondta. Már nem tudom, hogy van. Valahogy? Hát asszem így mondta, hogy: Van az öreg majom, meg a kismajmok. Aszongya az, öreg majom, itt van hét gesztenye. Hármat reggel, négyet este. Ordétanak a kismajmok, hogy nem. Jaó van, na, mondja az öreg. Akkó meg reggel négyet, este hármat. Oszt  örűlnek a kismajmok. Hát eztet mondta viccnek. Közbe' meg minkeket csúfolt ám ezzel a viccel! Másnap meg mink kérdeztük az asszonyokkal, hun a kompír. Asszongya a Gyűrős, hogy pinteken itt a kompír, elmostuk-e a kotlit. Kitanult ez, mondom verjemaszájába. Na oszt erre Ica, Muzsikáslyánya mondja, hogy persze, oszt adjanak tyúkot is hozná. Akkor már szerintem ez a Gyűrős tudott valamit. Mert pinteken jött a kompír. Oszt a pógármester megparancsolta, hogy a sétálóasszonyok mind, meg a Raózsi, meg a Petikefija,  legyenek ott. Hát eztet nem gondoltuk. Mert amúgy a Raózsi azt mondta vóna, ha jönne valaki cigány mégis a kompírért, hogy neki nem jutott, hogy: nem adott a tanács. De így meg ott volt a Gyűrős, meg a Petikefija is. Osz' a Gyűrősnél ott vót a Raózsinak a nívsora. Meg persze az is amit ők írtak a Petikefijával. Persze a Raózsi, az nem volt ott, hogy beteg a májárúl -hogy a rák egye ki belőle! Otthon maradt. Oszt mink meg mentünk. Sorban, ahogy a papíron vót. Petikefija meg izzadt, mint a lú. Hogy őneki mán nem is kell száz kiló, mer a téjeszbe is íratott húsz forintír. Ez a Gyűrős meg annyit viccelt, hogy nem bírtunk haragudni rája. Még a Sanyikáéknák is leadott húsz kilót, meg Pinaszájú Veronynak, pedig annak megtiltotta a pógármester, mert meg akarták verni, amikó kiment hozzájuk az ípítésessel, mer még ki se fizettík a házat, oszt mán lebontották a felit, meg feltüzelték, oszt másikat követeetek. Oszt akkó jött a' Arany: hogy: Hun a kompír. Hun a kert, kírdi a Gyűrős. Mutatja a' Arany, Fajinú fel vót szántva. Mán a mútkor, a zistenmegijember szántotta neki. Mondja Petikefija, fel van írva. Az új papírra. Hát tik? Tán baszatni akarjátok magatokat a magyarokkal? Eztet még fel se vettük. Mondta is neki Ica, jöjjön ű is baszni. Szophat is. Hanem a Jaózsefatilla úton. Ottan vót baj. Jön a Sittesnek a felesíge, hun a kompír. De csak, nekünk rakta ja magájét. Aszonygya nekem: (nem magamat átkolom, ű mondta így) Hát te, kivíteles! A tanácsná dogozó, mán kocsin rázatod a picsádat? Epédrűl műtsenek! - Ezt mondta ki! Átkolódott. Kálmány bácsi  a prímás, az meg nem kiabált. Azt mondta, tudja ő, hova kell menni. Mert a kompír mán elfogyott. oszt csak annyi maradt, ami papíron vót. Osz' a Gyűrős egyből a Raózsira fogta, hogy ő nem írta fel a Kálmány bácsi  lyányát. Persze, úgy vót, mer egyszer a Kálmánybá lyánya Cuccos  elátkolta anyjáról a Raózsit. Oszt utána vót a' anyja a kaórházba, a görcséről műtötték. Oszt utána vót minden. Aranynak mán az anyja is boszorkány vót, az egísz falu vígasztotta, amikor meghalt, tiszta egyvirág vót a kaporsóján, 'oszt mégis viszszajár. Oszt engem mindennek elmondtak, meg az asszonyokat is, Ha rákról átkolnak, attól nagyon félek. A Rózsihoz meg odamentek, oszt ajánlkoztak, hogy majd űk megműtik a viszérit, levszik a zsírját. Aztat, amikó aszonták neki, hogy fel van, mer magyarfasz  jár a seggibe-je, azt fel se vette. De amikor a máját mondták, akkó lett olyan rosszú, hogy! Mink meg csak nevettük. De mán fíltünk. Vót a húsvít, főzni mosogatni jöttek rokonyok. Kedden osztán ülünk a faluházban a kávéval. Cigirittázunk. Aszongya  Ica. Te lyányok! Itten olyan kaparászást írzek. Marika még el is nevette. Hogy tán sok ídeset ivott az íjjel. Mondja, dehogy, az asszonyokkal a vidijót nízték, a Csokit, amikó aztat, a gyímántot vette a Szamantának. Az emberek meg bevótak mán rúgva, ahogy szoktak. Oszt mondott valamitt a Marika az ű Csokijárú, hogy. Szóval olyat, inkább nem mondom ki. Nevettünk oszt, az a línyeg. Oszt ahogy nevetünk, köhög ám a Marika.  Nem úgy, a torkárú, hanem a tüdejirű de nagyon. Mer neki meg a tüdejire rakta a Piros, améknek három embertű van a két családja, hogy így a lüdődet, meg úgy a, ezt mondta neki je. Ebédig így vótunk. Ültünk, oszt szíttuk a cigirittát. 'Szt gyün a Gyűrős viccel megin. Nem mondom ki, olyat gondoltam neki! Elég a hozzá, annyi átkolódást kaptunk, két hétig betege vótunk. De a Raózsi különösen !

Hogy a kompírral mi lett? Hát mi. A lett, hogy, a nagyját kiszedte, vissza a fődbű  mindenki mink is, húsvítra. Az apraját meg mégis, vissza, elültettük. Nem csak a lyányt, a gyereket is befogtam. Szíjjelvertük a rögeket, oszt elkapáltuk. Az uram, az észre se vette. Lássa, ahogy sorol. Mondja, mija Izaura, kapálod is majd, magyarkodó parasztnő, tee! Nem esett oszt a eső egísz nyáron, de ez is benne vót az átokba. Mégis termett három zsákkal, ógusztusba szedtük ki a lyánnyal. Mert a gyerek mán nagyon az apjával van. El is vittek egy zsákkal, a gyerek tolta utána biciglin, tartozásba a kocsmába. Daógozz  Kizzi -ezt mondta. Amúgy jaó kis kompír az. Bele a spórhétba oszt: kis hagymás olyvasztottzsírral, friss kinyérrel!
 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.25. 16:25 8 komment

Címkék: kompír romongró szövegminta

Az öreg halász és a nagyravágyó felesége az egyik legrégebbi világmese.

Ma már a halászat nem olyan veszélyes. Ötven esztendeje még ugyan Dél-Amerika észak-keleti partjainál lélekvesztőkön sodródtak ki a halászok a messzi nyílt vizekre a hajnali szelekkel… várván az alkonyiakat, hogy majd azokkal visszatérjenek. Mára azonban a  halászok unokái már beköltöztek a nagyvárosok favela-negyedeibe s ott várják a jószerencsét.

Alapvetően azonban mindent megváltoztatott az un. fejlődés, a tchnikai civilizáció. Már joga van (de mennyire is!) a nőnek is halászni menni. És egy emberegyed 32 évesen még korántsem öreg. A halászok is billentyűzet fölött, képernyőre bámulva dolgoznak. Joggal gondolja tehát az öreghalász felesége, hogy így ő is tud halászni. (Azért a régi időben, amikor még a fogamzásgátlást nem ismerték, a terhesség és a gyermekszülés mellékes téma volt, sőt, a gyermek áldásnak számított s nem gondnak… nos ekkoriban még azért az természetes  volt, hogy a férfi menjen a vad hullámok, a tenger ezerveszélyei közé…)

 



…munka közben tehát a halász felesége fölfigyel a képernyő sarkában villózó ikonra. Rákattintván megjelenik az egyik haltároló rekesz. Benne az aranyhal. A nő sídzsekit vesz, arra bő halászköpenyét s lefut a vaslépcsőkön a feldolgozótérbe: Még időben érkezik, az aranyhalat a szállítószalagról leemeli és a vésznyíláson át kidobja a vízbe…

Amikor visszatér az irányítópulthoz, már vára az aranyhal ímélje: "Jótettedért teljesítem három kívánságodat." Villog a kurzor az ablakban, ahová a nő a kívánságát beírja. Beír egy nagyobb összeget, mondjuk egymilliót… aztán.. pikk.. pakk.. még pár nullát hozzá, s a számlaszámot: ennyi pénz elég is lesz!
Enter. Már villan is a válasz (sőt, a bank sms-üzenője miatt tilaláz a nő telefionja). És a további két kívánság?

A nő gondolkodni kezd. Már a további nullák nélküli összeg is hatalmas, hátmég az ezerszerese. Ennyi pénz több életre is, mindenre elég… Eszébe jut, hogy magára is gondolhatna: Nem elégedett a szexuális életével. A férje nem túl kezdeményező és a ritka alkalmakkor is … nem túl kitartó… és amivel nem túl kitartó, az is… nem eléggé  nagy. Meglepve tapasztalja a nő, hogy az aranyhal kitalálta a gondolatát: "Biztos, hogy ezt akarod? És nem mindegy neked, hogy a 12,5cm mély hüvelyedből mennyi a felesleg, ami kintmarad? … értem.. a te dolgod, legyen.. Hazamégy s a vágyad teljesül…"

A halásznő a férjét ágyban találta: nem is csoda. Nyugalmi állapotban is betonvéső légkalapács méretű szerszámára nadrágot sem húzhatott. A nő gyorsan elmondott mindent, aztán megmutatta a bizonyítékokat. A férfi keserves képpel intett, hogyhát boldog, ez mind szép, de ilyen állapotban szinte rokkant, járni sem nagyon képes…  …a nő is hamar rádöbent, hogy a méreteket illetően elszámolta magát,  az még az Ezeregy éjszaka meséi valóidejében volt, olyan hüvelyi izomzatú nő, aki csak úgy , ennyire tágulni is képes volt… féligöltözötten a hazai gépéhez futott… minden kitt-katt nélkül azonnal az aranyhal ablaka villant be: "Ugye-ugye, nőtársam, figyelmeztettelek.." A nő még a kívánsága megfogalmazásánál tartott, amikor az aranyhal már figyelmeztette: "Igen, de ezzel elvész az utolsó kívánságod! -Nem olvastad te az Ezeregyéjszaka meséit?" (A víznélküli sivatagi népek ugyanis az öreghalász meséjét kissé átalakítva dolgozták föl, ott a nagyravágyó asszony kívánságára lopótök méretű szerszámot növeszt a dzsinn férjnek… ám a modern nő nem olvas ilyes régiségeket, egyébként is, az arabok társadalma fallokrata, ahol a nők különös elnyomásban élnek, legalábbis a két szezonnal ezelőtt még divatos nő kriptopornó könyvekben, amik mind valami arab hercegnők titkoséletét teregették… )

Az aranyhal tehát a harmadik kívánság teljesítésével viszaállított a férj tagját csaknem eredeti állapotába.. Így aztán némi szormorúsággal az elvesztegetett kívánságok miatt, számolgatták, mit tehetnének a sok-sok pénzzel… Így ment ez, amíg aztán rá nem találtak a www.pudingocska.com oldalra, de azután tényleg boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.22. 16:35 12 komment



A színen koszlott kis albérlet. A (ő a párban a butch) az ágyon ülve várja, hogy B (vézna, fiús) a zuhanyozással végezzen, Közben unalmában A. neszesszerében kotorász, onnan A. nak egy régi koszlott -foszlott férfi bőrtárcáját előveszi, abból újságkivágás hull -kivetítő.
B (-tehát mi is, nézzük a képet) B először kuncog, aztán háborog, végül fölpattan és a nejlont elrántja. A. néz: mit akar.


B Ez az a kis picsa, akit a Szent Boltok alá, annyi tökösmennyasszony után végre bengedtek? Hm? (csípőből)
A Ez? Hadd lám. (elpirul) Nem. Nem látod? Annak kondor setét haja van.
B Nem. Tehát?
A Ó, ő csak egy lány -s nem az, aki miatt oly sokan most, mint Charlie Parker érkezésekor New York szaxofonosai szaxofonjaikat a Hudson-be, itt gépeiket Duna' -Tiszába vetik, írólányok.
B Hanem!
A Ő -hát istenem! Nem tudom. Megtetszett az arca…
B Az arca! Ha! Zárd el a vizet: fogy a gáz! Gyerünk: ezt most magyarázd meg.
A (sírás és nevetés fojtogatja) mi… közöd hozzá: szigorúan szakmai okokból van szükségem a képre: egy novellához. És kész!
B Most őszintén: ezzel etetsz? Ismerlek: lázbeteg vagy napok óta: egy ujjal hozzám se nyúlsz. Nem írsz, nem olvasol. Reggel elmegyek s te az ablaknál állsz (az ablakhoz lép) este megjövök és te az ablaknál állsz (félrerántja a függönyt: függőfolyosó, homályos udvar:) Ezt nézed? egész nap? Te (vádlón) szerelmes vagy: sze, rel, mes! Bebuktad a kis csajt. Ez a tiszta bőr. Ez a hosszú szünet az orr és a felsőajak között, ezek az apró ajkak, rizskása fogacskák, ez, a meggyőző tekintetet keretező szigorú drótszemüveg, ezek a tincsek a halántékán.
A Igen.
B Mit igen? Mondd ki!
A Istenem: ha fasz lehetnék: tudnám, mit tegyek vele, az! Ha ennyire tudni akarod. Te pedig, hogy emlékeztesselek, idejöttél nekem szombat délben: olajoshalszagúan.
B Bepasiztam. És? Megesik. Ez még nem jelenti… hiszen megállapodtunk.
A Igen? Én egy kis képet nézegetek, ábrándozva, azt se tudom, nyaktól lefelé hogy néz ki -jó a cikket körüle elolvastam.
B Sze, re, lem! Érted, mi a különbség aközött, várj, hogy: …tudod, apám pipázik. Egy pipás: huszonhét piapája van. De néha elvesz anyám cigijéből, és a markából gyorsan, kint az erkélyen, elszívja -érted?
A hasonlat Nekem jössz hasonlattal? Ide? -hova vág? Hol itt…
B Úgy döntöttem: megdugatom magam: és jól esett -depersze nem volt az szerelem. De ez? Egy kis képet nézegetsz? Este megjövök, eszed a sajtomat, kortyolod a boromat hozzá, csipegeted a rozskenyeremet, és minden, minden -és te közben erre a kis képre gondolsz, miközben én…
zokogva az ágyra hull. A. mellé ül, vígasztalja.Na, na, mondogatja időnként. A szoba lassan elsötétül.


Ócska lámpát kapcsolnak föl a kulisszák mögött: hajnal.

B felül az ágyon.
B Ó -én!
A riad Mi -a? tessék? Mi baj!
Hiszen -kis bolondos! (csókolgatja) Hazudtál!
A Én -Én hazudtam? Miben? Mit akarsz… hagyjál, légy szi'! (stb: ébredezik)
B Neked, te kis Esti K! neked a morál? Ha szervileg képes lennél megdugni a  kis picsát, hányhatnál rá fittyet! Fogol engemet, érted! szépen beteszel egy kis novelládba és aztán pislogva értetlenkedel: Honnan szedem én azt, hogy: én :én vagyok -érted? Kicsim! Neked aztán? Andrea, Margit nem szám! Most szó nélkül hagyod…szerelem? Te? Megmondjam? Irigy vagy!
A (alt:) Én?
B Te szivem, te! Irigy! Nézed azt a kis arcot, irigyled tőle a sikert -más mezeje -hogy szoktad mondani? …hogy ő csak megfesti a kis képeit és azok vannak, a nyilvánvalóságukba. Egy képet ugye nem lehet elhallgatni vagy félremagyarázni, megnézni, mint valami novellát. s egy képnek senki nem áll neki, hogy az egyik négyzetmilliméter balfelső ficakjában a festék mintha megcsorrant volna. A kép megvan, kész. És azt a hamvas bőrt irígyled, ahogy a kamera mellé odamagyaráz lelkesen a kérdezőnek, hiszen homlokáról a verejték fölszáradt …hónapokon át hajnalban kelni s éjszakáig, képre képet festeni, aztán nézni ahogy a vágóasztalon hull alá, ez egy szerda volt, az egy csütörtöki nap, az egy hosszú és keserves hétfő.
    A fölkel, rágyújt, öltözni kezd.
B Mit csinálsz? Már megint? (legyint) Nem tudod megérteni. Hülye. Ez a te albérleted, tehát innen, aki elmehet, az én vagyok.
    A vállat von. Besprézi hónaljait. Rámol az asztaláról. A bőrtárcát veszi, föl a képet, érdektelenül ránéz, belegyűri. A tárcát necesszerébe ejti. Keresi, megtalálja egyik cipőjét, beleszagol, másikat választ -egy kis csizmát. Csizmát húz.
A Soha ne leplezz le egy nőt…
B Egy nőt? Baazmeeg! Szerinted  picsa vagyok??
A Egy nőt (fenyeget) érted! Irigy vagyok? Jó. És? Te? Neked nem az fáj, hogy… (stb: konyhapénz, albérleti hozzájárulás, posta, gázszámla. Ki ül esténként a telefonon. Ki töröl föl a mosogatószivaccsal és stb, stb)
                    (függöny)

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.21. 06:40 4 komment

Címkék: leszbi jelenet

Mintha virág nyílását figyelnék, alig telik az idő.  A mónárok mindig nagyon okos emberek vótak -Molnár bácsi egyik bölcsessége ez. Molnár volt egyébként is, de ez már nem számít. A bolondok szobájában rádióval kergetik az időt. Mesebeli altok turbékolnak, műnevetés bugyborog a gondosan előkészített poénokon. A beszédet nem szeretik az ingyenélők. Ezeknek rádióra sem telik, mindenestül adták el a fejük fölül a tetőt. Ott ülnek az ingyenélők, sasolják a bárónőt, tavaly egyszer mind a két melle ki volt egészen egy hisztériás rohamában, az idén tavaszon pedig az egyik. Persze nem báró. Viselkedése miatt csúfolják annak. A mónárok mindig nagyon okos emberek vótak -mondja Mónár bácsi. Néha akad újonc, aki felfigyel. Még a régi rendszerben Molnár bácsi egy molnár-történettel folytatta. Két agyvérzéssel azelőtt Molnár bácsi még faragott is, bicskával, mindenféléket, szálló sast, ugró szarvast, darálót. A daráló elrontott szélmalomnak látszott. Forgott annak mindene, aminek forognia kellett. Molnár bácsi gyerekkorában láthatott ilyen széldarálót. A hengermalmon, ahol dogozott, dísznek volt vasból egy kis malom-szélkerék, amíg a verescsillagra nem cserélték.

Beszélnek megint a rádióban, kis jóformán tenyérnyi készülék, Poósnénak küldte a lánya Svejcből még azelőtt. Fa hatású fóliával vont, méteres, vastag antennával és a hangja csodálatos. Ilyen kis rádióból!

A beszédet Héhó szereti egyedül. A vín gyerek. Mindenki irígyli őt, mert valóban bolond, annyi az esze, mint egy ötesztendős gyermeknek. Szavak béli összes tudománya a neve, hó, és hé. Amikor a digitálisan gurulós kövérre hízlalt althangú bemondónő eröltetett kacagását meghallja, a rádió felé mutat, mintha látna valamit és azt mondja, hó. Míg élt, a nővére gondozta. Valamit láthat ilyenkor, sütötte ki A Tanár úr, talán a nővérét. A Tanár úr, már senki nem emlékszik, mikor, meghalt, tavaly előtt? Időnként azonban valaki elismétli A Tanár úr sejtését Héhóról. 

A nővérkék a kis fenyőnek látszó valamit már kedden kirakták a pult sarkára. Zolinővér előpakolta az égők miatt, mert ha egy kiég, az egész nem világít. Zsombolya a pedofil ott sunnyog megint. Ilyenkor azonban nem zavarják el, hagy legyen karácsonya egy kicsit. Zsombolya ugyanis kukkoló, nem hagy föl a disznóságaival, pedig már két éve annak, hogy Zolinővér felpofozta és büntetésből az igazi bolondok szobájába költöztette a régi szárny lefalazott folyosójánál. Ahol Héhó is lakik. Zsombolyán semmit sem látni, nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy egy 19 és féléves óvónő nem kiskorú, szabadakaratú felnőtt nő és azóta nagymama.  Zsombolya egy botot hord magával s ha nem felejti el, időnként biceg. Ő az egyedüli, akitől félnek a nővérek. Elvégre, ha egyszer megtette, megtehette többször is, csak nem derült ki s megteheti velük is.  Az óvónő elköltözött, mára tán már nagymama. Zsombolyát pedig a hátszél fújta ide. Mindenét elitta, elkártyázta s a maradékból befizette ide magát.

A nővérekből jóformán csak a fejük búbját látni, ahogy ülnek sorban a magas pult mögött. Ők az egyik tévét nézik, a pult a kistársalgó egyik oldala. A tévék stúdióiban is mindenki jól érzi magát, bár a mesterséges altok és vidám basszusok nem annyira göndörek. Molnár bácsi, amikor még tudott beszélni, el is magyarázta, hogy ezekből az új tévékből a hangszórót már kispórolják. Javított ő jónéhány ilyet is.

Most Lacikirály javítja a tévéket, rádiókat, a luxusszobában van kettő is. Lacikirályt is valami érte, s még az intenzíven feküdt, amikorra a rokonai cocpoltháznak eladták a feje fölül a viskót. A bíróságra ment s ennyit tudott elérni, hogy a rokonok szereztek valami orvosi papírt, ami alapján ide betehették. Lacikirály a kijárósok egyike, vele hozatja az alkoholmentes sörét Zsombolya. Lacikirály csinálja meg az a sok mindenfélét, amit Molnár bácsi az utolsó szélütés előtt megcsinált, ő volt az inasa. Légteleníti a rendszert, a fűtéscsöveket vagy a radiátorokat. Molnár bácsi ilyenkor odaoldalaz és fél arcán ránganak az izmok, helyesel vagy ellenkezik is időnként még mást is mond, mit azt, hogy a mónárok aztán, azok okos emberek vótak. Például azt mondja, hogy Latú a morbe dohtál idemó!

Héhó, ha elúnja a báróné melle látványára való várakozást, a luxusszoba elé ül jószagot szívni. Boris mama állandó tanyája ez, mert csak kettővel kell arrébb raknia az ülepét s máris a luxusszoba piros szobavécéjébe végezheti dolgát. Boris mamának is van egy bölcsessége, mégpedig az, hogy "Látsz-e itt cigányt? Bezzeg a cigányok nem hajítják szemétre az öregjeiket!" Ez a két mondata Boris mamának, amiben nincsen trágárság. Boris mama lábai ólomoszlopok, igen meg kell gondolnia, merre s hány lépésre távolodik el. Csapos volt, két kövér karját maga előtt tartja, mintha ölelne, mutatja, mekkora csöcsei voltak. Aztán az egyiket ellendíti, mekkora pofont is kapott az a vendég, aki ráemelte az ő csecsére a kezét. Még a Hangya vendéglőjében kezdett. A nővérek gyűlölik s ennek a vége egyszer csak az lesz, hogy valami módon kiteszik innen. A luxusszoba lakói az ájtatosok is. Orvos özvegye, szövetkezeti igazgató özvegye, csupa úri hölgy. A Lilahajú Csátonyiné ura a takarékszövetkezet elnöke volt. Így vénségére lett ájtatos. Mind a két pap bejár hozzájuk és még a jehovák is.

Zsombolya, Héhó , Lacikirály és még ki tudja, melyik férfi számára még ünnep a jehovák érkezése. Egészen fiatal nők, nyakig beöltözve nyáron is, vastag posztó kockás nebámuljszoknyák vastag harisnyák. Hamvas, festetlen arcok, kis szatyorban a szórólapok, kezükben kistáska, abban biblia. Csátonyiné okoménikus, a többiek pedig elviselik, mert a legtöbb luxus a szobában Csátonyinétól való. Csátonyinénak ráadásul igazikarácsonya van, amint megjön valamelyik gyereke a téli nyaralásból, magukhoz veszik egy hétre, tíz napra, mikor melyik, megegyezés szerint, a lánya közgazdász, a veje híres ügyvéd, Doktor Lendvay Péter, ezt mindig végigmondja, mintha valakinek is itt ismernie kéne a nevét.   Ismerős is ez a név mindenkinek, egyre többek szilárd meggyőződése: a televízióban már többször is látták.

A luxusszoba illatát élvezni, ehhez huzat felől kell ülni, mert a következő szoba a húgyosoké. Más szobában is vannak pelenkázottak, de ebben a szobában mindenkit pelenkáznak. A főnővér a húgyos szobát direkt rakatta a luxusszoba mellé, hagy bosszankodjanak a vén picsák.  Boris mama időnként pórul jár, mielőtt leülne, meglátja valamelyik nővér és odainteget, ne üljön megint a tilosba. A luxus szoba lakói többször felszólaltak a húgyosok miatt, azonban a kérdést igazából nem lehet dűlőre vinni, a húgyosoknak a pelenkatároló mellett kell lenniük, viszont a luxus szobán kívül más e célra alkalmas nincsen, vagy túl kicsi vagy túl sok az ablak vagy udvari vagy a zajosabb utcára nyílik. A bárónő szerint a főnövér politikus alkat  és ezt az ítéletét minden érintett szörnyülködve hagyja jóvá.

Kisebb események mindig vannak, például Zsombolyának valamikor novemberben, nemsokkal halottak napja után, lett egy tízezrese. Már látták többen is, a főnővér meg is mutattatta vele, mert fölmerült a gyanú, hogy hamis. Csoda, hogy őrzi Zsombolya azt a tízezrest. Dr Illyas, a vezető behívatta az igazgatóiba is. Zsombolya ésszerű magyarázatot, azt adott, de a bankjegyet magánál tartotta. Mindenesetre azóta Illyas is azon van, valahogy kitehesse innen Zsombolyát.

Mikuláskor meghalt Csátonyiné egyik unokája autóbalesetben. Sírt is Csátonyiné, bár azt az unokáját nem is látta soha, mert a legidősebb lányával egyáltalán nem tartja a kapcsolatot. Mégis, ez a hír azért rettenetes, és napokon át lehetett erről beszélni. A régi, lezárt szárny előteréből rálátni a pizzériára, ahol a helyi fiatalság gyülekezik, bőgetik a motorokat, csikorogtatják az autót kerekeit.

Molnár bácsi most a pultig küzdi magát, nekidől s beszól a nővéreknek: A molnárok ám nagyon okos emberek! - A nővérek össze sem néznek s kórusban válaszolnak: Tudjuk jól, Molnár bácsi! A kórus összhangzatán aztán jót nevetnek. Molnár bácsi ajakszéle is meg-megrándul. Arra gondol, hogy ezek az asszonyok itt, mind élő, eleven hús, tisztára fürdetett, csupa fehérben, letelik a munkaidejük és hazamehetnek, folytathatják vagy megkezdhetik a sütést, liszt szitál a savanykás illatú gyúródeszkákon, aranybarna barackdzsem ragyog a késen, karácsony hete, frissensült mézeskalács.

Héhó is odaáll, most csak nem kergetik el, amikor a fényesvilágítószöld ott áll a pult végében. Elsunnyog Zsombolya is. A tízezres kiderülte óta különösen figyelni kell , hátha tényleg valami nagy disznóságot csinál s akkor innen kitehetik. Piri nővér csak legyint, hogy aztán majd ez is fölmegy hajléktalannak Pestre, mint az a hogyhívják Róbert s taxival hozatja haza magát. Egy kiskosár kinderbujénót meg raffaellót meg ilyesmiket, kávét, cigit, konyakot, adott be nekik, pohárrázással egy délelőtt többet keres, mint akik rabszolgabusszal járnak föl Pestre Katus mami zöldségválogatójába tizenháromórázni. 

Karácsony van, gépsonka a kenyérben. Dzsinglbenz a rádióban. A képernyők pirosak a mikulásoktól, mert a Szantaklá  az ökoménikus. Csátonyiné tudja ezt, az unokája, aki igazi író, elmagyarázta ezt neki tavaly.

Szürke műkenyérre szorosan fóliázták a gépsonkát és egy csoki is jár, valamilyen szelet, az epres a legjobb. Műkenyér, műeper, ha még meglenne Oláh bácsi, a hentes, el is magyarázná, miért és mitől mű az a sonka, de gép, ez a lényeg, finom. Finom és nedves. Zsombolya részegen pinát szokott csinálni a gépsonka szeletből s bohóckodik vele, de évente négyszer van gépsonka, úgyhogy ez elég ritka műsorszám.

A luxusszobából undorral kiadják az ilyesmit, leginkább Héhó és Boris mama a szerencsések. Csátonyiné csak barna kenyeret eszik. Molnár bácsi, a régi, aki még sokat beszélt, ezt is elmagyarázta, mint föstik malátával barnára a gyönge minőségű rozsos lisztet. Zsombolya egyszer pinát készített egy gépsonkából és azt a disznóságot megmutatta Héhónak, aki persze semmit nem értett, de vigyorgott, főleg, mert a művet aztán megehette. Ezzel telt ki itt végképpen Zsombolyának, Garamné felszólalt az igazgatóúrnál, aki megígérte, hogy keres olyan kapcsolatot, ami magasabb a Zsombolyáénál.

Ma hamarabb jön a váltás, mégis, szenteste van. Ez a megegyezés, a lányok a szentestét, az asszonyok meg a szilveszter áldozzák be így. Héhó a falhoz lapul, és még Zsombolya is, meg előkerül ilyenkorra a teljesen süket Takács bá', akinek a fején régi honvédségi sapka van, de senki nem tudja miért, mert az öreg teljesen süket s a zöldhályogtól nem látja, mit integetnek neki kaszálva a feje körül. Ő a sapkát nem hagyja, csak orvosi vizsgálaton vehetik le a fejéről.

 Jönnek be, sorban, a három nővérke, fiatal lányok, hideg levegő elektromos szikra illata gomolyog a nyomukban a húgy, fokhagyma és hypóbűzön át. Héhó szája sarkán megcsurran a nyál, az egyik finom dzseki a keze fejéhez ért.

Lukácsné kiszortírozta a lányoknak az andaxinokat. Ma este hamarabb és többet diktálnak be és nincsen mese Jancsóné is beveszi szépen. Van, aki kap altatót is, A Fehér Asszony, akinek senki se tudja a nevét, halálsápadt, szikár, magas nő, legföljebb, ha WC-re kel föl meg enni, meg bevenni az andaxinját, amit a szobatársaitól elkunyerál, Jancsóné például az egész adagját neki adja.

Zsombolya az alkoholmentes sörével veszi be, a hátába ültetett tabletta, a nyugtató és az alkoholmentes sörben a századezreléknyi alkohol együttesen régi reflexeket ébreszt.

Piri nővér még aggódik Zsombolyán, hová tűnhetett az a disznó, de a többiek leintik, hátha végre valami disznóságot csinál s akkor kitehetik.

A báróné tudja is, hogy mit. Bár Csátonyiné már megkérte, mellőzze az ilyesmit. Fiatal cigány lányok, egészen fiatalok, még iskolások flangéroznak sötétedés után, méginkább éjfél előtt a pizzéria környékén és Zsombolya azokból egyet megfizet a disznólodásért. És még a báróné részletezte is azokat a disznóságokat. Lengyelné ezért kérte meg, inkább, ha lehet, ne. Valaha a báróné is a luxus szobában lakott, de a pénze idővel egyre kevesebbet ér. Ahogy egyre ritkábban tudott beszállni a közös költségekbe, hetente egyszer kisvendéglőből igaz ételt hozattak, annál gyakrabban fordult elő, hogy a többiek kisebb szivességeket kértek, akkoriban a báróné még kijárós volt. Amikor aztán Pötyike, aki egy régi, mára elfeledett nevű orvos asszisztense volt, vénlány, el akarta cserélni az ágyát, ami a szoba legjobb helye volt az ajtó felől, de a szekrényes oldalon, felháborodott, hisztérikus jelenetet rendezett, letépdesve magáról a ruhát s megint a pszichiátrián kötött ki. Pötyike története a legromantikusabb és izgatóbb, Pötyikét a fia Bécike nyáron szokta elvinni , s azalatt a két hét alatt a szoba lakói sokszor-sokszor elmesélik egyre szinesebben, Pötyike gyalázatos és megható, romantikus és bűnökkel terhes történetét. Pötyike olyan zagyvaságokat hord össze, amit állítólag Dr Kelementől hallott, mint például az az állítás, miszerint lassan megőrül az a nő a váltakozó kor után, aki nem szült gyereket és ezért nemzett gyermeket, Bécikét, az orvos az asszisztensének, ráadásul a felesége tudtával. A községi plénum elé is került az ügy, ennek a plénumnak a tagja volt Csátonyiné ura, a szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlenek tartották az esetet, ám Dr Kelemen nyilvánosan mindent tagadott. Ráadásul Bécike, ha csak az országrészben is jár, bármekkora a kerülő, meglátogatja Pötyikét. Pötyikét látogatják az egész otthonban a legtöbbet, évente akár hat-hét alkalommal is. Törvényszerű ez, mutat rá Csátonyiné, hiszen Bécike az ország másik végében lakik. Kiss Miklósék, akiknek nagynénje a névetelenasszony, itt laknak srévizavi, a pizzéria mögött, száz lépésre, és eladták a feje fölül a tetőt, ezért soha nem látogatják meg és nem is viszik ki magukhoz még az ünnepekre sem.

Héhó a nővérpulthoz ül mozizni. A lányok nem kergetik el. Jó cigiszagot érezni, a belsőszoba kisablakán fújják ki a füstöt, és éjjel, ha már a nagyjanép alszik, megengedik, hogy a csikkeket végigszívja ő is a kinézősablaknál, amin nincsen szúnyogháló. Ilyenkor Héhó ki is néz, majd kiesik, óriásit, sokkal nagyobbat lát a világból, bár ilyenkor, amikor ezt az ünnepek-et mondják, senkit nem látni az utcán. A csikkek finomak, nyálasak a lányok ajkaitól, Héhó azt a szippantást sem hagyja meg, ami a szűrő hüvelyébe került utolsó dohányszálakat illeti… Héhó ünnepek-kor egész szál cigarettákat is kapott azelőtt, amikor még volt olyan szokás, hogy az emberek kínálták egymást cigarettával, ez olyan régen volt, amikor még a nővérek a pultnál is rágyújtottak.

Hogy a lányok hamarabb jöttek és egy asszony-nővér sincsen az éjszakások között, durvul a helyzet a piás szekcióban. Illyas három alkoholistának is engedélyezi a kijárást, ezek hozhatnak be ilyen kivételes alkalmakkor italt azoknak, akik nem mehetnek ki. Valamint egy konzervdobozt állítanak az előtér asztalára és egyszerűen rágyújtanak. Ezen minden ünnepekkor vita van, mert a füst lassan előregomolyog s előbb -utóbb a luxusszobáig is elhat. Márpedig a luxusszobában mobiltelefonok vannak, Pötyikének képes, videós. Pötyike szerint a mobil kezelése egyszerűbb, mint a könyvelőgépeké volt, és pár év múlva már Illyasnak is lesz, és akkor képes tudósítást adhat majd az állapotokról, amik a távollétében kialakulnak. Szörnyű felháborodás fogadja Pötyike jóslatát, ki a fene akar élni még három-négy év múlva is? Pötyike telefonja azonban annyira mégis képes ráijeszteni  az alkoholistákra, hogy időnként kereszthuzatot csinálnak.

Héhó latolgat: Az alkoholistáknál akár egy egész cigarettát is kaphat mindjárt, a lányok viszont finom, jóízű látvány. Göndörség, jószag, csiklandás. Héé! -int a lányoknak Héhó és elcsoszog a dohányzó kupé -ba, bár korai még az idő arra, hogy egy egész cigarettát kaphason, de egy királydekk azért ilyenkor már leshet, főleg, ha Zsombolya is kiült már.

A luxusszobában nagy a készülődés, bár az éjféli miséig még nyolc óra van hátra. Csátonyinénak még a régi jóvilágban is elnéztek ennyi klerikális elhajlást, hiszen maga a tanácselnökasszony is ott ült a  kórusban fönt, kulturális érdeklődésből, mert mise után a kántor játszott valamit Bach-tól. (És valószínű, hogy aztán éppen őtőle tájékozódott a plénum a klerikális elhajlókról.)

Piros betűkkel a legnagyobb méretű ragaványlapkára maga a főnővér írta föl pirossal   : ZSOMBOLYA!!!!
Az egyik lány ujjával lebbenti a lapkát s ajkát pityeszti: Egyiküket sem izgatja Zsombolya tízezrese. Ők a maguk részéről vastagon tojnak a karácsonyra is meg Zsombolyára is. Nekik elég az, hogy a cserével hallgatólagosan az átpelenkázás is rájuk maradt. Annak ellenére, hogy hárman magukat pelenkázzák, tizenhét embert , öt magatehetetlent kell tisztába tenni.

A lányok kihozzák a belsőszobából a karfás foteleket s azokba ülnek ki a pult mögé, jó mélyen, a fejük búbja se látszik, mindegyikük fülében piciny hallgatók, mind a maga zenéjét hallgatja.

Héhó szeretné azokat a fülhallgatókat. Egyszer az egyik ápolólány nem figyelt és Héhó ezt kihasználva megnyalta a pultra dobott fülhallgatóját, ami finom, keserű volt. Régente Héhó pénzeket szopgatott, de az alumínium érmék eltűnésével erről leszokott. Elemhez pedig már csak igen ritkán jut. A takarítónők meg szokták kérdezni Héhót, pinát nyalna e, amire Héhó lelkesen bólogat, hiszen lelki szemei előtt megjelenik a finom gépsonka. Göblyösné megsajnálta és elmagyarázta neki, mi a pina, de Héhó továbbra is vigyorgott, sőt, méginkább, ha a pina gépsonka alakú és olyan finom. Göblyösné szerint, aki lánykorában végigolvasta Alberto Moravia magyarra fordított könyveit oda-vissza négyszer, szóval Göblyösné szerint Héhó huncut, mint az ördög és megvan a magához való esze. Neki is, hiszen a tétova gondolatot, egy Moravia-motívum emlékét, mint legyet arca elől, hessegeti el...

Egyszer minden véget ér, ez a szenteste is megvolt, elmúlt. A Főnővér semmi másért, csakhogy Zsombolyát végre lebuktassa, már hajnalban beront. A lezárt szárny egyik termében meg is találja, amit remélt, az oltári disznóságot: Itt tivornyázott Zsombolya, mindenütt pizzásdobozok, némelyik pizzáról már csak a feltétet falták le, alighanem a bolondok szobájából.
 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.20. 16:14 14 komment

Címkék: ápolásirészleg

(termelési riport)



A pumi fülel, jobbra-balra veti magát, izgatottan forog.

Me'an? -szól rá a juhász. Éppen a telefonjával bajmolódott. Új telefon, és ahogy a régi kosbőr tokba próbálná, hát oldalvást benyomódott valami gomb. Nézi, majd vág a gombnak egy ablakot: őrajta nem fog ki semmi.

A kutya már vakkant is. Pedig tilos. Csak úgy nem ugathat, erre van nevelve. Idegen a pusztában negyedóránként is megfordul. Vannak erre más juhászok, aztán a libatelep, ahol most szemetet raktároznak.

Mostmár a kuvaszok is megmozdulnak a gépek árnyékában. Idegen autó közeledik a dűlőn. A kuvaszok ugyan nem kuvaszok, van bennük egy vonó kaukázusi, komondor meg tán kettő is. Mégis a kuvaszvér a legerősebb. Nappal nyugodt, csak idegenre buhog. Éjszaka nem ugat, csak védelmez. A csavargó idegen kutyára hátulról ugrik rá, sokszor csak annyi zajt hallani, amit a marakodó állatok teste puffanása kelt s a vicsorgásuk.

Már látni is a furcsa, újmódi terepjáró bogárhátán megvillan a nap, ahogy a gödrökön billeg. A juhász kiáll a félszer árnyékából, hogy a kutyák lássák és csihadjanak. Úgy vág le az autó a bekötőúton, mintha madzagon húznák: tudja, aki kormányozza, hová jön. A juhász ért az autókhoz, gépész diplomája van. Az ívelt tető a legújabb divat, már hallja a klímahűtők bőgését is. Akárki kormányozza, tudja az illemet: a faragottas díszkapun kívül állítja meg az autót. Azt a húsz lépést gyalog teszik meg. Gyerekfejű szíjas fiatalember s két megtermettebb közeledik. A gyerekfejűnek lehet keresnivalója, két lépéssel elébb jár. A kuvaszkeverékek buhognak formára egyet-kettőt. A pumi ütemesen vakog: elvárja, hogy ráförmedjen a gazda. Nem förmed az, csak a karjával inti hátra. Hanem a kuvaszok legnagyobbika előrelohol a tanyaház sarkáig s az árnyékban figyelmesen elhever. A juhász csak nézi, de nem inti hátra: Ha így gondolja a kutya, őrizzen csak, neki sem tetszenek a gyerekfejű szekrénynagy kisérői. Hátmég a szaguk: az érett, jólkezelt lótrágyára emlékeztető szagú parfümmel bűzölik a friss tavaszi levegőt.

Jó napot kívánok -Simon Gergelyt keresem! -szólítja vidám képpel a gyerekfejű. A juhász már eldöntötte: adósok, nyomozók nem lehetnek, azoknak nem is telik ilyen terepjáróra, meg a kutyák sem viríkoltak annyira. A pumi a fű között igyekszik prüszkölni orrából a parfümök bűzeit. A juhász a farmergatyája farához feni a tenyerét s kezet nyújt: -Jó napot. Az vagyok, Simon Gergely. Miben segíthetek?

Közben a gyerekfejű arcát vizslatja. Ismer ő már ilyen kettőigsetudszámolni ábrázatokat. Nincsen ennek jókedve. Inkább még ideges is. Az a mím, az a jókedvűség csak úgy belenyőtt az ábrázatába: ezzel keresi a kenyerét. Aki napbanéz hunyorog, aki meg sokat tárgyal nagypénzekről, mosolygós, ám a gyomra meg sokat fáj. És nem is olyan fiatal így kézfogásnyiról, mint amennyire a gyerekfeje mutatná.

Vihorláti Alexander vagyok! -szorítja meg a juhász kezét a gyerekfejű. A szekrénynagyok hátralépnek s rágyújtanak.

Gyűjjék hát beljebb -invitálja udvariasan a gyerekfejűt a juhász. Akárki is, üzletember, és az ilyenek, hacsaknem bankosok, sokat nem kertelnek, harmadik szóra a lényegbe vágnak. Márpedig, ha banktól jöttek volna, belépnek mindhárman, és az egyikük feltétlenül nő, méghozzá kurtaszoknyás cicamica a férfiember miheztartására hosszú combokkal kecsegtetni.

A Nemzeti Juhfeldolgozó Vállalat új tulajdonosa, az ÉpKonVex Zrt megbízottja vagyok.

A juhefeldolgozó nevére a juhász szíve nagyot dübben. No, lám, a harmadikra már ki is bökte a lényeget. A feldolgozó tönkrement, de ezekszerint mégis, mint az első présnyi törkölyön, van mit lazítani, talán cukros vízzel is felönteni az utolsó cseppekért. 

Az Ép', az valami építési szakágat jelent, ugye? -böki keserűen. Már visszaszívná, de látni, a gyerekarcú megbocsátóan mosolyog.

Nézze uram, nyilván sejti, nem Ön az első, akivel tárgyalok. Nem a feldolgozó megszüntetéséről lesz szó: ellenkezően: Újra beindítjuk a feldolgozást…

Indítsák csak nyugodtan! -hegyeskedik a juhász.  

Az ÉpKonVex eredeti tevékenysége mellett komoly befektetői csoportot képvisel. Csupa hazai vállalkozót. -A gyerekfejű most két kezét terpesztett ujjakkal az asztalra teszi. Egy dosszié sincsen nála. A juhász nőiesen finom ujjakat várna, erre vastag, bütykös ujjakat lát, a vitorlázás, a hegymászás.

Mi megfordítottuk a szokásos történet menetét! -dől hátra a gyerekfejű. És mintha a hangzókat ízesen csócsálná, bihariasan. Avagy hajdú vagy nyírségi, egyremegy. Tán inkább nyíregyi, mint debreceni. -Mi először a piacokat kutattuk föl, majd állami tőkeinjekciót biztosítottunk s ezután még mintegy négy milliárd forintot gyűjtöttünk a konzorciumba. Forintot! -csupa magyar befektető.

A juhász arcába vér tolul. Pedig nem vérmes ember. Hogy szállatra fordult a nap, már bevág a kisablakon s a nejlon abroszról arcára fény vetül. A gyerekfejű igyekszik arcára komolyságot erőltetni -s ettől még manószerűbb.

Önöknek semmi mást nem kell tenniük, csak amit eddig: Juhokat tenyészteni. Bárányokat… -A gyerekfejű keresi a szót…

Na arrú ugyan elkéstek! -A juhász igyekszik, mintha tréfára fordítaná. A héten gyün ki az olasz a húsvétiakért! Már ahhoz, aki még tart juhokat. Mert én már nem tartok kérem. Ippen az egyik akolsarokban pár birkát. Tűlem gyühetnek -nem maguk az elsők. De ha befuccsolnak, akkor megmondom: az utolsók lesznek.

A gyerekfejű inkább mosolyra vált. Még bele sem fogtunk a beruházásokba. Új gépsorok, klimatizált üzem. A feldolgozás első pillanatától kezdve plusz öt celziusz fokos hőmérséklet, állandó páratartalom. Körülbelül novemberre készülünk el.

A juhász most megsápad. Gyomrába süllyed a vér. Szédül is. Hogy a gyomra görcsberándul, az asztalra könyököl s a gyerekfejűhöz közelhajol. A szekrénynagyok a küszöbhöz lépnek.

Húsz éve hallgatom ezt, uram! -suttogja. Húsz éve klimatizálnak mán, uram, húsz éve gyönnek a gépsorok. Az igaz, hogy magyarok még eleddig nem vótak. Irániak, avagyis a perzsák, arabok -tán még a Jasszer Arafat is járt ideki. Uram, ha énnekem most minden pénzem, amit az ilyesmin elbuktam, ideteremne, összerogyna ez az asztal, magyar forintban értendően! Én még a téeszidőkben is úgy kereskedtem, ahogy akartam. A téesz juhásza vótam.

Csak egy kicsit tenyerel rá, mintha pénzköteget nyomatna le. Mégis  dörren az asztallap. A pumi vakkant a félszer alatt: "Itt vagyok!"

A Valló és Társa már aláírt! -mosolyog biztatóan a gyerekfejű, hátranyúl s az egyik szekrénynagy már adja is át a semmibőlelőkerült vékonyka dossziét.

A juhász hátradől: Most jólesne egy kis pirosbor. Mellébeszélni -de ezekkel?

Ha tárgyalás, legyen az: ő sem kerülgeti: A Vallóék üzletemberek. Nem járnak azok birka után, hacsak nem, mint maguk, autóval. Vallóék aláírtak -én nem írok semmit! Én magamgazdája vagyok. Vótam is, mindig. Nekem csak egy diplomám van, az is gépész. Kipucoltam én a juhokat mind, csak birkát tartok, azt is annyit, hogy magamnak meg az ismerősöknek hébe-korba a bográcsba' legyen.
A gyerekfejű kinyitja a dossziét. Nézze uram, ez a szerződés semmire nem kötelezi -csak bennünket. Ön a határnap utolsó órájában is elállhat. Ha az olasz többet kínál, annak adja. A szerződés csak bennünket kötelez.

Hogy nem ír alá a gépészjuhász Simon, hát a gyerekarcúék sem időznek, van még akol pár ebben a nyár és akácsorokkal sakkozott pusztában. Aztán fel a Nyírségnek s oldalvást a Hajdúságnak, de még Közép-Szolnokban is akad  juhász s át a Tiszán a Jászságnak. Kezet nyújt a gyerekarcú: Simon Gergely nem fogadja, csak udvariasan meghajlítja kissé a derekát.-A szóbeli megállapodás is megállaposdás, uram! -szól mosolyogva.-Isten áldja, jó utat. A gyerekarcú fáradt mosollyal búcsúzik s csípője magasságából integet, mintha türelmet -vagy fenyegetne?


2

Vót mán ilyen, hogy a csét elvették, oszt maradt a téesz, mégis, mitse változott.- okoskodik Nagyferencz Sándor. -Most ezek a tészek vagy mik csak ugyanúgy kolhozok. Közös: nincsen gazdája. Közös: hosszú folyosók irodákkal. Közöskőccségek, aktatologatás, nem kell! Juhászatban soseis vót közösködés. Juhászati ágazat a téeszekben? Nojszen! 

Özvegy Antoni Pálné tartana még ki a tész mellett. Termelő és értékesítő szövetkezet. Odale Csongrádban vannak ilyenek. Vannak más szövetkezetek is, olyanok is, saját kamionjaik fuvarozzák föl pest-nek az árút, meg ahová kell.

Simon Gergely nem másért, Antoni Pálné miatt jött el. Mert ez az asszony még képes és rábeszéli a többieket a közösködésre. De már a csárda parkolóján látszott, nem lesz semmi Antoniné elképzeléséből: negyede se jött el a juhászoknak. -Van a juhtenyésztőknek szövetsége -mire mén? Kevesebb embert kell megvennie a szélhámosoknak. Nagy az alfeőd, ahányan annyifelé: valaki tán csak életben marad! A juhászatot iparosítani nem lehet, nagyüzemi juhászat nincsen, nem is vót,  birka legelés nélkül nincsen, ha legel, jár, ha jár lesántulhat, oszt juhakolnál a legtudósabb állatorvos is csak hümmög, meg kérdez. Ha van kitű -Most tették le a tiszamögi orvosembert, Pista bátyámat is, A Kutyást. -Ezzel Simon Gergely már el is csavarta a szót. A tiszamögi orvosembert, a Kutyás Pistát ki nem ismerte. Okos puli-pumi keverékekkel üzletelő, állatbetegségekben igen tudós ember volt, lovakkal is kupeckedett. Ráadásul a Kutyás Pista igen elleneszólt mindig is a közösködésnek. Még elismételték betyárságairól a százszorhallott, százegyedjére is nevettető történeteket, ittak emlékére pirosbort, előszámlálták, kinek van kanja, szukája a Pista bá' féle pumipulikból meg szín kuvaszokból, aztán ment ki-ki a dolgára. A Nemzeti Juhfeldolgozót már a tévékben is mutatták, a gyerekarcút ugyan nem, hanem valami kőttkalácsképű szemüveges asszony az igazgató, az beszélt, hogy a konzorcium, az állami segítség, mutatták a felújított üzemet, a patikatisztaságot, az idegen kamionok csordáit, ahogy szállítják a húsvéti piacra a bárányhúst.



3

A bárányt aztán aratásra se fizette a feldolgozó. A konzorcium. Sokan a juhászok közül a gyerekarcút szerették volna elkapni. A jufeldolgozónál azt mondták, nem látni sohasem. Egy fél év még nem is tartozás. A multinacionális kereskedelmi óriáscégeknél alap a kilencvennapos halasztás, de inkább már százhúsz az. A zöldségtermesztőktől a frissenszedett árut eleve minden papír, szerződés és ígéret nélkül veszik át azzal: lehet, szemétbe megy az egész. Soha, senki nem látja, hogy az áru kikerül-e a nagyáruházba. A juhfeldolgozó őszre birkákat is átvett, persze hozomra. Antoniné és még más kavaróak a televíziókat hívták, újságírókat. A konzorcium is kavarta a szálakat. A televíziókban spontán tévériportokat adtak a juhászat világpiaci helyzetéről. A recesszióról, a pangásról, aminek a magyar tenyésztők természetesen áldozatai lesznek. Egynémely juhász maga is elhitte, hogy a juhászat, az már valami múzijum, a múlté.

Simon Gergely nem remélt. A maradék nyájakat a nyáriszállásokban hagyta, a juhászoknak vontatott ki lakókocsit. A gabonája meglehetős termett, a kupeceknek nem adta, inkább kitakaríttatta a téli aklokat s letárolta, amit tudott.
Ősziszántásban úgy rendelkezett a traktorosának, merő véletlenségből tévessze el a dűlőt s törjön föl egy darab, ötven hektár védett gyepet: minek az! A gabonaiparban jövőre vagy azutánra már minden a külföldieké lesz, és azok nem fogják engedni a betyárságot: jó ára lesz a gabonának, azt vet mindenüvé.

Novemberre egy juhász felkötötte magát. Nem valami híres tenyésztő. Kellett gondolkodni, mire rájöttek, ki lehet az. Erre már a televíziók maguktól is haraptak. Vivőhír az, az emberhalál. Mutatják az özvegyet gumicsizmában, mackónadrágban: nem is rí. Vásári Piros az, az apja maszekjuhász volt a téeszvilágban is. Csak mutatja a gerendát, amire az ura felkötötte magát. Fekete pólót visel a sídzseki alatt, ez a gyásza, de az a póló is valamelyik fiától maradt, rockzenekar matricája van rajta. Mennek a riporterek s megkérdezik a feldolgozót. A feldolgozó udvarán a kamionok. Serénykednek a csomagolóban az asszonyok a szalagoknál, a munka folyik. Idegen arc, sovány, csontos, eízesen beszélő: az új tulajdonos. A szakmai hozzánemértést okolja. Igen, sajnálja az emberi tragédiát. A megváltozott üzleti környezet. A tőkeerő. A tenyésztőnek rendelkeznie kell tartalékokkal. Igen, a kedvező hitelek segítenének.

Az eldobált gumikesztyűkre közelít a kamera. Egy önakasztás annyira nem érdekes, hogy arra helikoptert béreljen a stáb, csak a regionális tudósító autózik ki. És ha aznap estére kevés a halál, a riportja adásba kerül. Megint felakasztotta magát egy károsult. A feldolgozó új tulajdonosa bizakodó: Néhány hét -még három hónap- s itt a húsvéti piac. Vannak jelentősebb szereplői a piacnak, de a magyar bárányhús íze különleges.

Tüntetőket mutat a kamera. A kétfős stáb bosszankodik. Ha már kijöttek, igyekeznek a hat embert tömegként ábrázolni. Tüntetni se akartak. Úgy kellett rábeszélni őket, menjenek át a szembeni boltba kartonlapokért és kölcsönözzenek árazófilceket. Az operatőr csipejére veszi a kamerát, int, a táblával forduljanak felé. A riporter kéri a kisérőket, családtagokat, álljanak ők is a tüntetők közé. Arra jár éppen a Fogatlan Ember, minden tüntetési riport állandó szereplője. Ajajaj, kiáltja a Fogatlan Ember, aoa, títató! A feldolgozó felszámolás alatt. Macskakörömben a cimkéken az f.a. . A felszámoló lárvaarccal beszél. A hozzánemértés -ő nem nyilatkozik. A vizsgálatok majd feltárják az összefüggéseket. Az állatokat beszállították, feldolgozták, a bevételek befolytak. Az állami tőkeinjekció is. Négymilliárd forint. Négyezer millió. Hiteleket is vettek föl, a bankok is futhatnak a pénzeik után. Hatvan juhászt érint az ügy, nyolcvanat? Százat? Ha semmiért nem fizettek, az árut eladták, hun a píz? -sipítja egy asszony. Sipítson csak: úgyse lesz adásban. A feldolgozóbéliek után nem fizették a tébét, nem fizették a lízingdíjakat, nem törlesztették a hiteleket.

Esemesekben értesítik egymást a juhászok, mikor van adásban az ügy. Simon Gergely is, érzi a combján a kosbőr tokban a telefon zerrenését üzenete érkezett, nem veszi. Most is csak véletlen látja a riportot. Hullik a birka a nyári szállásokban. Mondják, éhbetegek. Hogy a juhászok besegítenek, nem is érdekli. Hogyhogy a birka? -mért nem a juh? Kinek maradt már birkája? A juhokat [a tenyészállatokat] ha megtartják. Azt csak a nyelvész tudósok képzelik, hogy a birka a juh kevésbé illdomos szinonímje, hamintha a krumpli a burgonyának. Egypár kost és néhány anyajuhot. Adásban van az ügy -Ni, a gyerekarcú! Simon Gergely rábök az ujjával a távirányítóra, hallja, mit beszél. A gyerekarcú szemében könnyek, hangjában őszinte remegés: milliárdokat bukott a konzorcium is. Nekik is veszteségeik keletkeztek. Nem vágott profiljukba az ügylet. Nem, felelősség őket nem terheli, minden fillérrel elszámolnak. Sajnálja az emberi tragédiákat. Egy bankárt vesz a kamera: A feldolgozó néhány gépre és járművekre hitelt vett föl, a bank most ezeket az eszközöket visszaveszi, ám kára így is milliárdos nagyságrendű. Ám az új tulajdonos vagyona ennek töredékét sem fedezi. Az új tulajdonos nem nyugtalan. Pánikról és türelemről beszél, minden rendben van, hamarosan itt a húsvét. Ő nem is érti, mire ez a pánik.

4.
Bár hellyel kínálja a számvevő, a gyerekarcú csak félfenékkel ül a székre.
Gyorsítsuk meg egy kicsit -tenyerel az asztalra. Tárt föl a vizsgálat büntetőjogi következményekkel fenyegető tényeket?
    A számvevő elmosolyodik.
    A könyvelésük tökéletes, uram. Büntetőjogi felelősség önöket nem terheli.
    A gyerekarcú már fel is áll. -Tehát nem…
          …morálisan viszont… -folytatná a számvevő.
    Aláírni? -kukkant a dossziék felé.
    Az eszközöket hitelből vették! Eltűntek az állami pénzek, az áru  ellenértéke! Jelentős köztartozást halmoztak föl!
    A gyerekarcú tollért nyúl zsebébe. Mutatja: aláírná, ha volna mit.
    A számvevő torkára hűl a szó. Beh, micsoda piszkos munka ez. Kinyitja a dossziékat s undorral a gyerekarcú elé tolja. Az most, mintha észbekapna…
    Ah! -mégegyszer átnézetnék ügyvédeinkkel a végleges szöveget, ha lehetséges.
    A számvevő a dossziékat visszaveszi.
    Ímélben átküldöm, holnapután.
    A gyerekarcú bosszankodást tettet. Ah, az ördögnek tartoztam ezzel az úttal -Tehát holnapután!
    Ugyanebben az időben! - szól kőarccal a számvevő.
    A gyerekarcú köszönetet int s lenéző mosolyal kihátrál.
    Spekulánsok! -köpi utána a szót a számvevő, de a gyerekarcú csak oda se ránt, nesztelen teszi be maga mögött az ajtót.



 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.19. 06:18 9 komment

Címkék: spekulánsok

süti beállítások módosítása