Brunyákné a felvégen lakik és ezért aztán tartania kell magát az itteni szokásokhoz. A felvég valaha nem volt felvég, az egész ófalu a mai alvég volt. Aztán idetelepült a gyógyszercsomagoló, azzal sok idegen. A gyógyszercsomagolót bezárták, az idegenek maradtak. Brunyák a vezető főmérnök volt. Brunyákné, persze még leánykorinevén pedig művezető.
Az alvégesi asszonyoknak mindenben könnyebb. Ha inni akarnak, egyszerűen letámasztják a biciklit a kocsma előtt és bemennek, kérnek egy édeset, be a konty alá, oszt tavasz. Ez lehet konyak vagy valami likőr is. Itt, a Nyírségben, talán Oroszhon közelsége miatt már sokkal bátrabbak az asszonyok. Itt nem ritka, ha egy asszony a visszafeleső urának lenyom egy átszállót. Főleg már ötven fölött, amikorra a folytonos pálinkaivás lerongyolja a férfiakat. Próbálna meg egy csontésbőr pálinkaivó az ötven kilójával, amiből 5 kiló a súlypontot adó gumicsizma, szembeszállni asszonyával, akinek jobbkezes hunapicsámbavótájeddig??-köszöntése mintegy 90kN erővel sújt le.
A felvégen, rendes nevén a gyáritelepen, az egyforma ikerházakkal és portákkal mérnökmód sakkozott falurészen az asszonyok, ha inni akarnak, süteménnyel indulnak el egymáshoz. A nyélonothonka zsebében egy kiélesített kétdekással. Vannak nagyobb, mahomet asszonyok, ilyen Brunyákné is, akiknek akkora az otthonkája, hogy a zsebe elnyel egy félliterest. Ídes italhoz persze édes sütemény dukál.
Az újabb idők a süteményhordásban is lazulást hoztak. Már nem egyesével visznek süteményeket, négyen-öten is öszejönnek valamelyik asszonynál. Vannak, akik már nem is kínlódnak lekváros piskótatekerccsel sem. Minden nélkül, csak úgy állítanak be az újabbdivatú nevén süteménypartira.
Brunyákné a férje halála óta adta ennyire alá, hogy leáll süteménypartizni. Azelőtt a férjével ivott. Brunyák mérnök kocsmarisztokrata volt. Soha, senki nem látta részegnek. Ivott az üzemben is. Már reggel jókor volt benne nyomás, amikor a dolgozókat szúrópróbaszerűen szondáztatta. Őt az igazgató szondáztathatta volna meg, ami furcsa lett volna, hiszen együtt vodkázgatták át a napot az igazgatóiban. Brunyák trükkje ez volt: napközben csak tiszta vodkát ivott és ha beszélt valakihez, sajátos technikával, - amit csak a hasbeszélők trükkjeivel vethetünk össze- befelé szedte a levegőt.
Brunyáknak, mire negyven éves lett, a mája hatkilósra dagadt és hegyesen kitolta zöld kardigánjainak egyikét a mérnöki köpeny alól. Ötven éves korára orra vöröslila rothadó húsdarabhoz hasonlított. Hatvan éves korára tudta halálra inni magát végre a munkanélkülisegélyből. Közben a kocsmarisztokraták szokása szerint masszív alkoholistává tette feleségét, ha már gyermekkel nem ojthatta meg. Amikor már Brunyákné részeges lett, Brunyák igazi kocsmarisztokrata módjára igyekezett berúgatni az asszonyt, hogy elessen, hányjon vagy ájuljon be: ez adta kontrasztját annak, hogy Brunyák még nem részeg.
Brunyákné eleinte csak a férjével ivott. A férje minden este munka után bontott egy üveg Lánchíd brendit és azt nagyjából megfelezve itták meg. Majd Brunyák egyre kevesebbet ivott. Végül, amikor széjjelment a hasnyálmirigye, már csak somlói juhfark-at tudott inni féldecis pohárkából vérverejtékes küzdelemben a hányás ellen. Ha tudta fékezni alkoholszomját, akár a könnyű spiccig eljuthatott délutánra, vagyis legyűrhette a negyedóránként rátörő hányásrohamokat. Ha türelmetlen volt és csak úgy bedobta gallér mögé a féldeci bort, akkor kezedhette elölről az egészet...
Brunyákné a gyászévben jött össze a környékbeli asszonyokkal. Főzni sem tud sokfélét, nemhogy süteményt sütni, ezért a süteménye nem más, mint boltban kapható nápolyilap, amit lekvárral ken meg. Sokáig eláll, hiszen nincsen az az asszony, aki képes lenne ebből a nápolyikockából egyet is legyűrni. (A lekvár, ezt nem kell mondanom, bolti...)
Brunyákné hetente két nagyfazék valamit főz. Az egyikben csirkefejek és más állateleségboltbeli termékek, pl kutyatészta. A másikban pedig egy nagyadag pörkölt, vagy ha nem telik húsra, krumplipaprikás. Brunyákné napja azzal kezdődik, hogy delíriumos rémálmából (rendszerint csótányokkal, bogarakkal és rothadékokkal álmodik) fölriad valami iszonyú szomjúságra még éjjel, a hűtőből kivesz egy dobozos műsört, 100Ft-os kateg' ,és megissza, majd hajnalfelé elkezdi benyomni a krumpliszeszből és aromából készített konyak fantázianevű röviditalt.
Brunyákné minden nap úgy emlékszik, hogy tegnap mosogatott. Holott valójában negyedévente mosogat. Többnyire a cicák végzik az előmosogatást, akik felugrálnak a mosogatóra. Onnan aztán megcélozzák a kutya-macska fazekat is, de annak fedelét féltéglával súlyozza Brunyákné.
A nap legfontosabb eseménye a süteményes asszonytársak leghamarabb koradélutáni érkezését nem számítva a délelőtti boltbabiciklizés. Régebben hat kisbolt is volt a faluban a három nagy mellé. Ma már csak négy bolt van. Brunyákné minden délelőtt más boltban vásárolja meg a „konyakot” és a kenyeret. A pörkölt vagy paprikás kellékeit és a kutya-macska eleséget pedig hetente. Van Brunyáknénak egy öltözet tiszta boltbajárós ruhája. Általában nem vetkezik le az átöltözéshez, hanem a tiszta ruhát, amit a macskáktól elzárt tisztaszobában tart, ráveszi a mackónadrágra és térdig nyúlt zsíros kötöttpulcsira, amit otthon visel. Még így is lóg rajta a tiszta ruha, amiből lassacskán kifogy már az összezuhanó májával lappadó hasa is.
Brunyáknét egyáltalán nem zavarják lakáskörülményei, hogy nem takarított a férje halála óta, a macskák lassan teleszarják a lakás számukra nyitott részeit, a mosogató csótányfészek. Azt sem veszi észre, hogy egy ideje egyik asszony sem akar nála pisilni, hanem inkább hazakerekezik, mert a fürdőszoba már járhatatlan...
Ellenben Brunyákné szerint az egész felvég egy szemétdomb. Szemét emberekkel -tisztelet a kivételnek. Egyrész kivétel az, mindig, aki éppen ott tartózkodik, akivel beszél Brunyákné. Az sem szemét, aki nem cseszegeti Brunyáknét. Egyszer Jancsákné megjegyzést tett a macskákra, méghozzá CirmyIV-re, hogy tán elébb lábat mosna, mielőtt elkezdi lehorgászolni a gyümölcstortája pereméről a növényialapú természetazonos hatású műtejszínhabot. Brunyákné hajánál fogva rángatta ki a gangra Jancsáknét, alig tudták kiszedni nem egészen tiszta, bár hibátlan lakkozású körmei közül.
Brunyákné véleménye, hogy az ő háza az ő vára és akinek nemtetszik, az kinyalhatja, valamint ő úgy vágja ki onnan, méghozzá joggal, mint macskát szarni... Namost ehhez ismerni kellen a Nyírség falvainak humorát, ami, ha szerszámél lenne, metszőbb, mint a vídiázott... Teszemazt, ha a Hetihetes csapata a Hócipő legjobbjaival erősítetten be mernének lépni egy nyírségi kocsmába, a kiszólás és megviccelés párbajból súlyos vereséget szenvedvén kellene elkullogniuk néhány mondatváltás után, mert a nyírségi traktorosok nem papírról olvassák a poenjaikat, hanem rögtönzik otthelyt... Kónyáné nem volt képes lenyelni a poént, miszerint tényleg nem ártana, ha Brunyákné legalább időnként kivágná a lakásából a macskákat legalább szarni.
Mára nagyjából beidomította a Szemétdomb hozzá még bejáratos asszonyait Brunyákné. (Brunyákné nyugdíja extra-kimagasló, és még a nyugdij előtti két-három napban is érdemes neki vinni valami mézest vagy más tartóssütit, mert még ezeken a nehéz napokon is van pár dobozossöre meg gonnyag-ja a hűtőben, vagyis valamicske édes. És ha semmi lényegeset nem mond a vendég, csak puszi, édes szijjjaaa, jólnézelkiiii, igazad van, úgy van, jóleltaláltad, finomezapöri, hoztam hozzá ubííít!-ne-je!, ez a süti tünemény (mármin Brunyákné leggggendáss narancslekváros nápolyikockája, ami olyan régi, hogy még láthatta Horn Gyulát...) ...nos a jólviselkedő vendég megtűrt Brunyáknénál.
Csak a születés és névnapok meg az egyre szaporodó ünnepnapok kellemetlenek. A néma közmegegyezés szerint, ha valamelyik süteményespartis asszony már szemmel láthatóan részeg, akkor valamilyen ünnepe van. Bruunyáknénak az első időkben évente csupán három-négy születésnapja volt, az ura halála meg temetése emléknapjai, az ugye kettő, kishibával három, bár közeliek, ám távol a halottaknapjától. Búcsú, karácsony. Aki Mária, háromszor is térgyet roggyanthat egy évben. (Illetve rottyanthat is, de hogy mit, azt hallgassák meg Kelemennétől élőben...) A Brunyákné süteménypartijára érkező asszonyok egyre gyakrabban nyitnak rá a síró Brunyáknéra. Holott azelőtt úgy a harmadik üveg édes mélységében kezdte el siratni magát Brunyákné,. Hogy őtet nem szereti senki, alig látogatja meg már valaki, biztosan azt hiszik, hogy nála kosz van (asszonykórus: „Áááááá, dehhoooooggy!”) mert ő szegény és nem tud olyan fotőjöket venni a bútorturkálóban, mint az a szemét Hamariné.
Hamariné azért szemét, mert az utolsó süteménypartin, amin már egy alighasznált mosogatórongyot puhára sírt Brunyákné, azzal válaszolt a ríbakolására, hogy kevesebbet kéne innia, minden nap tökrészeg, inkább foglalkozzon a maga szemétdombjával, minthogy az egész felvéget leszemétdombozza. Na, Brunyákné erre látott fel csak igazán, hogy ő részeges lenne, amikor alig-alig, maximum, ha vendége jön vagy ő vendégségbe megy és kínál vagy kínálják, akkor is legföljebb egy kupicácska édeset. Hamariné gusztustalan, mit képzel, idejön lyukas, hóttretek mackóban az ő házába és ízléstelenül osztogatja itten a jóízlését, mintha csak neki lenne?
Hamariné az utolsó volt a süteménypartis asszonyok közül, aki még őszinte mert lenni Brunyáknéval Brunyákné saját házában. Ami a vára is őnéki. Amíg meg nem hal. Isten óvja Brunyákné máját és hasnyálmirigyét! Akkor még sokáig jó kis süteménypartikat ülhet a maradék öt asszonnyal, akik még képesek vigyázni a szájukra.
Csak azt sajnálják az asszonyok, hogy Hamariné, lévén szekrénynagy, az otthonkája zsebében félliteressel érkezett, és néha még kőttkalácsot is hozott, finom fahajas-mazsolásat... És biztos csak direkt azért szemétkedett Brunyáknéval, mert még azt a jófalat kőttest is irígyelte a bélükből!
Ez a szöveg
trójai
kedves kommentelőm szerkesztési javaslatai alapján tisztázott változat (2010.01.04.5ó22) (a vátoztatásokat pirossal jelöltem). A kocsmarisztokrata egybevonást, egy a-val, azt megtartottam (olv. előző életeimből A hányás[ról] c-t)
