/brótigeniád/

Frick László nyomát indultam el kutatni. Nyomütő botomat ott támasztottam le Mátrafüreden a leágazásnál a fabódék tövében, amikor egyszercsak megpillantottam a söröző Klauszmann Viktort. Motoros szerkóban , minden félelem nélkül tolta föl sisakplexijét , hátát támasztván a bódénak iddogálta a műsört. Erre-arra, ide-oda döntve pikkegett-pakkogott ott pár motorkerékpár, mintha túlhevült tatucsorda pihente volna ki a hangyászás fáradalmait. A Kékes-tető szerpentinjén úgy gyűjtögetik az adrenalint a motorosok, mint megrögzött gyalogosok  a lábgombát az uszodák zuhanyzóiban.

Huszonéve járt erre, éppen, amikor ez megtörtént velem, volt húsz, Frick László, a kitHalálós-riporter. Mátraházán készült riportozni a szokásos módszerével. Itt pedig, mert a bódésor már akkor is itt szuszogott a menő szálloda árnyékában a minden-nap-búcsú-van hangulatban, bedobott valami töményet sörrel. Már végzett Mátraházán, kitHalálolta az igazságot, miszerint a WC gebinese sk. tönkrepiszkítással lehetetlenítette el a konkurenciáját, a Volán-budit. Mindezt a Kádári Idők Legszebb Napjaiban. Úgy döntöttem tehát, hogy majd kitHalálok valamit , ahogy Frick is kitalált, Frick Lászlóról, jó lesz nekem ez a Klauszmann Viktor is, ez a sztori legalább tele van jó sok digi-dugással. A Károly Róbert úgy tele van hamvas csajokkal, mint a barackválogató fészer szeptemberben exportládákkal, itt is egy és ni, ott is kettő keresztben.

Libben a levegő a hálószoba torkában, tuszakolja be a soros kis hallgatócsajt Klauszmann Viktor, libben a lég a hálószoba torkában, hajtja le mint halotti arctakarót , finom kismama illat száll a légben, dugja be az ágyba, a párnák közé, dinnyeízű kismamakönnyek illatától terhes vásznak, ázottan fázós libatollak, Klauszmann Viktor felesége már régen gyanút fogott s az, mint végvári vitézt a török, nem engedi, rántja le magával a mélybe, el is képzeli Klauszmanné a jelenetet, ahogy keblén a kisbabával siklanak alá a tévétorony oldaláról Nagymagyar Alföld irányába, megkerülik a Visontai Hőerőmű füstbárány nyáját s eltűnnek Füzesabony fölött Mezőcsát felé…

Klauszmann Viktor egy valamilyen lány nedvének sós ízét nyalja rá a sörhabra s elnéz a motorkerékpárja felé, sose lehessen tudni, pl Klauszmann Viktornak is ugyanúgy kart nyújtván kínálnak ötöst, mint bárki más motorosnak és ez lauszmann Viktort jó érzéssel tölti el. A motorosok összetartó fajta, de Klauszmann Viktor síelő is, már alig várja a síszezont, áthül a nadrág a sízéstől még szűz lányok fenekén s mint hamvas arcocska szüzecskén sütős hideg, piros almapozsgás.

Ha motoroskesztyű lenne előszobafal fiókjába, úgy dobja be Klauszmann Viktor a maradék sört, most fölhajt a hegyre, aztán le városi stílusú meztelenmotorján. Nézi, mit nézek, a biztos tudat mosolya arcán arról, hogy úgyse ismerem meg, a kamera kövérít és a sisak maradt.

A hallgatólány tarkóján, ahogy apródfrizurája kettéválik, arcát a kismama dinnyeízű párnájába fúrja a várható sikolyok miatt, Klauszmann Viktor egy kis barna foltot észlel, ha palacsintán egy forró olajcsöpp miatt. Ez már valamivel később történik, Klauszmann egyik cégének könyvelője éppen most kontírozza be egy másik cége  könyvébe Klauszmann Viktor motorozását, a költségelszámolásban az út célja a sípálya nyári karbantartásának ellenőrzése.

Klauszman Viktor már több, mint ezerszer tette meg az utat a szerpentinen föl, a szerpentinen le s ahogy a sisakplexit lekattintja, emlékeiben kotorván egyb tisztábatétel és a holnapi forgatási nap várható eseményei közé szorulva megpillantja a lány bal vállán a palacsintafolt alakú anyajegyet s összeveti az apródfrizurás tarkóján előbukkanó pici barnával, közben a lány nyálának elcsócsált rágógumiíze egyesül a kismamakönny dinnyeízével, mint egy erdei tornaverseny záróakkordjaként fölcsendülő régi szovjet sportinduló.

Az apródfrizurás lány a középső ujjára veszi nedvét, ami épp a délelőtt egyesült Klauszmann Viktor nedvével s nyújtja barátnője felé, aki óvatosan, mintha száraz teveszaron sült finom beduinlepény lenne, gyanakodó fintorral mosolyogva messziről fifeg a rózsásan csillogó leánykaujjra. „Klauszmann Viktor, bizony!” –mondja most a nedves ujjbegyű lány s alig állja meg, hogy ne nevessen fintorgó barátnőjén, aki olyan képet vág, mint borbíró a versenyen a reduktív műrozé kategória győztes borához.

Klauszmann Viktor fölért a Kékesre vezető út torkába, elvetvén a jobbkanyar gondolatát, nagyívben, de nem bedőlve megfordul az üres parkolóban s lehajt vissza a város felé.

Klauszmann Viktorné a Domonyvölgyben ezalatt az ujjbegyére vesz arcáról egy csöpp dinnyeízt, ami elcsócsált rágógumiíztől csípős kissé, farmerja szárába törli , elnéz Aszód irányába s fölveszi a napozóról a kicsit.

Én meg átszaladok az úton két autó s egy motorkerékpár előtt, hogy még elérjem a kisvasutat, amivel ledöcöghetek a városba. Mi lenne, ha kóstolnék ennyi izgalom után egy kevés gyöngyösi bort?