vizsgabiztos     

                     mottó: A múltkor borozgattam Závada Palival

Grecsó Kriszti nyilatkozata

nyomtatásban –fejből

A Gallagher –fivérek egyike mondta: A közönség elvárja tőlünk, hogy nagyemberek között forgolódjunk. És erre példaként: Ittak valamit Brian May-jel, egy taxiba sodródtak a menekülő Paul Hewson-nal vagy ilyesmi, ittak Axl Rose-zal vagy Slash-sel. A nevek fölcserélhetőek. A lényeg a lényeg.

Én is elmondhatom, voltam már olyan helyen, ahol a fél ország esze összejött.

Tudják, egy faluban százra –ezerre jut egy legokosabbember. A faluban, ahol élek, igen magas számban vannak: százhuszonnyolcan lennének, ha összejönnének. Nem rég volt például a falum Öröksége Panteonjának a találkozója.  Nyugodjanak meg, nem megidézettek szeánsza, ez ilyen pantheon, ebben hús –vér, még élő emberek is vannak –persze én nem.

A legokosabbemberek meglepően kisszázaléka mondja magát szépnek is, alig negyven, de még gondolni sem gondolja magát –hogy ő az lenne? – hatvan százaléknál több.

Képzeljenek el egy helyet, ahol a félország legokosabbembere összejön.

Tudják, az ilyen alkalom az, amikor az embernek rá kell döbbennie: egy rovatvezető élete nem lehet olyan könnyű: ilyen fiatal arccal folyton be kell mutatkoznia, ha elkerülné a letaknyozást.

Tüske volt a szívemben.

Láttál már ennyi nagyképű embert egyrakáson? –csapódott fiatal gerince egy költőlánynak mellém, az ajtó másik feléhez.

Mit mondtam volna erre. Akit kellemes hangú, mindig kimért, tárgyilagos tudósítónak ismer az ország, egy helyen nyomja már az ipart vagy huszonöt éve, nos ő, szinte megrogyni látszott orcája súlya alatt. A kellemes esztetának pofaszalonnái reszkettek, ahogy rázta, rázta, tagadásában a fennálló rend látszatának. A Tanár Úr –ő tényleg az, vigyázz!– feje viszont vertikál’ –reszketett, ő ugyanazt mondta, amit az eszteta, de a hévtől kevésbé elragadtatva.

Igazság az, amire nagyszámú legokosabbember egymástól függetlenül, de kalákában vagy vállvetve is, rádöbben. Azután a valóság az, melyre –mint éjszakai vonat a ledőlt híd helyére– rádübörögnek.

Nekem már, vagy húsz évvel öregebben, de menthetetlenül fiatal arccal, semmi új sincsen egy ilyen helyen  –ha a tüskét nem számítom. Ugyanis az alkalomra nem öltözhettem úgy, ahogy szerettem volna, hanem abban a ruhában  kellett mennem, amiben dolgoztam. Az író azonban, akit én szeretek és akit oly sokan gyűlölnek, mert azt hiszik, hogy nagyobb valag pénzeket szed össze, mint médelyákbojár, tehát az író undorral pillantott mellém, nehogy észrevegyem, titkon végigmért: öltözékem miatt. A tüske azóta elmúlt vagy kigyűlt. A lényeg a lényeg. Egész este savanyú, elrontott kedvvel mászkáltam, mert az ember, akit én jól ismerek, és akinek, bár védekezőmaszkjáról szüntelenül ennek ellenkezője rí le, szerény és jó is, tudnék is mit mondani, le és átnézett rajtam és bevágott valami skatulyába.

A skatulyával van baj, hogy mi, oly fennenokosak, feltétlenül mappába akarunk vágni valamit, rendszerezni, skatulyázni: például arczképét adjuk egy író kéznek. („Annyit ismerek belőle így, az írásaiból, amennyi én vagyok őbenne.”)

Milyen kocsid van ? –fordultam a költőlányhoz.

A költőlány elpirult. A mai, neo és fonákján –viktoriánus korban nem nehéz eszmecserébe kerülni bárkivel is például szexuális vagy geniteliáris problémákkal. Ha a hüvelynedvéről kérdeztem volna, nem pirul, lehet, ad ingyen illatmintát. Hogy’ vezette be a F-t vagy vette be –elmondja, mint ételreceptet vagy éttermi élményt.

Ö, –hökkent a lány –egy kis Pözsó.

Mikor jár le a műszakija?

Micsoda?

Ha azt kérdeztem volna, hímtagban mely forma és stílus a neki fekvő, maradt volna. Ahogy úgy elnéztem  –gondolom– az ő korában a viszonylag keskeny, hegyesedő. Így elillant. Én ugrottam tehát nála. Jobb, ha előbb derül ez ki.

Autókkal kapcsolatban nagy rakásokkal van a hazugsággyűjteményemben. A hetvenes években a nyereményautó dívott. Mindenki nyerte az autót vagy ikka- csomagban jött a nagybácsitól, amit becserélt egy zsigulira, mert ahhoz legalább van alkatrész. Nagycsomó autót vásároltak örökségből. Talált autóról is tudok, az ilyeneket tanyaudvarokon lelte föl a szerencsés, a felelőtlen tulaj egy kézlegyintéssel átadta, csak akksi, benzin és fék kellett bele meg a kuplung is széjjelment. Van aki az autót a gyermekétől kapta ajándékba –ez ugye, milyen szép, ritka darab? Itt a kis vacakságok következnének a kétmillós autó egymillióval a listaár alatt ajándék rádiósmagnóval, ezeket kihagyom. Tízezrek nem azt az autót veszik meg a drágapénzükért ésvagy nem attól, az általában helybéli kereskedőtől, akit halál’ futtatnak a témában. Ülnek a látszatánál is kisebb autóba préselődve, a reklámmal ellentétben a daxlikutya már csak a fejeik közé, a szélvédőtől a hátsó ajtóig préselve fér be, ha mennek a nagymamához. A kirándulókosarat az ölükben foghatják. Ennél még a Wartburg is jobb volt, gondolják: de: ugye a legjobb választás volt, hirdeti arcuk. A tízezrekből párezer ért is az autókhoz és tudja is, melyik lett volna egy százassal megtoldva jobb, de ők azt hazudják maguknak, hogy így legalább, a felényi árimázsú autóból senki nem gondolja, neki mennyi pénze is volt erre. A legprofibbak viszont büntetőjogi felelősségük tudatában írásba is adják: egy (db) S–120-as Skodájuk van a garázsban, kockás pléddel letakarva. Az autó, amivel járnak, csupán használatukban van, na nem a pártautóról beszél, párthovatartozástól függően ugyanaz a márka ebben az üzletágban vagy pöffeszkedő, pökhendi avagy csendes, környezetkímélő és megbízható, hanem arról, amivel mint egyszerű állampolgár közlekedik az első gépjármű ellenőrzésig, ahol, ha egyébként, simán az marad végig, egyszerű állampolgár, ám ha vadászat, munkavacsora avagy villásreggeli után be van baszva, tök’, akkor meg megint képviselő, mentelmi joga van, sat. Ja, az autó forgalmiját is körbemutathatja, tényleg nem az övé, és itt a szerződés, mely a gépjármű, és szeretné aláhúzni (tessék:) használatára jogosítja.  Lényeg a lényeg.

A műszaki vizsga –a költőlánynál ez nem jött be. Mutatni akartam neki egy valóban nagyképű alakot, akihez képest a tanárúr az alsóajkára odameszesedett biggyedéssel is csak egy elsőválogatáson kiesett kereokisztár –önjelölt. Azért kifigyeltem az autót, a gőzfényben tompán csillanó hátát, inkább egy nagyobb kis Pözsóé volt, 307,  úgy az első műszakija lejárta előtt két –és fél évvel ketyeghetett neki a forgalmija.

Most itt (itt) egy dramaturgiai Zorro, áthúzok másfél oldalt.

A barátom anyukája autójának a műszakija!

Lement az autójáról a műszaki.

Megbeszéltük, hogy elfaxolja az adatokat.

Másnap fölhívtam egy Zsoltot, aki ismeri azt a valakit, akin keresztül a vizsga intéződik. Ha egy kis eszem van, nem először vizsgáztattam ott, már nekem is meglenne a valakinek a száma, akin keresztül ez bonyolodik.  Így azonban végig kellett hallgatnom az instrukciókat, hány órára legkésőbb, hova álljak, mikor üljek nyugodtan a seggemen, amikor a sok bunkó paraszt már elkezd rohanni az irodaajtó felé, én viszont mikor kezdjek el oldalazni a büfé irányában lassan, nyugodtan –ha ő addig nem rendezné a papírokat.

A barátom este elvitt a kocsiján az édesanyjához.  Gyorsan levizsgáztattam az autót, kormány és futómű rendben, világítás –otthelyt pótoltuk az izzókészletéből a kiégetteket. Fék rendben. Az autó különben korrodált, a szélvédő repedt, az ablaktörlőgumi ócska, a kőfogó gumi lóg és a lengéscsillapítók se az a haj –de! –állapotban. Tulajdonképpen az egész márka egy átverés, már a marketingkoncepciója is, miszerint az autónak a szalonban kell eladnia magát. Formája mindig avángár, tehát a leggyorsabban avuló, formabontó rejtvénykapcsolói még azelőtt szétesnek és tönkremennek, mielőtt az ember jó öt –hat éves gyakorlással rutinból kezelhetné azokat, de sebaj, addigra már az összes csuklója és csapágya kimegy, zabálja az olajat és a benzin egy részét a motor külsőleg alkalmazza.

Lejött a mamája is a barátomnak, hogy ő tulajdonképpen nagyon köszöni, hogy ilyen rendes fiatalembernek tetszek lenni, de neki nincsen pénze az ilyesmire, és a Feri azt mondta, legalább százezer lesz –és a fényezésről még nem beszélt.

Szóval a Feri a család barátja –autószerelő, nyolcvanezret tenne el azért, amit én ingyen megcsinálok, súgtam a barátomnak. A barátom intett a mamájának, elő a pénzt, amit megbeszéltünk, aztán húzás.

Puszi!

Jó, puszi. A barátom adott egy puszit a mamájának.

Lényeg a lényeg.

Másnap reggel persze elszúrtam a dolgot, mert én ilyen vagyok, mert ha nem ilyen lennék, akkor nem én írnám ezt, hanem csak nézném, de az nem ez az én lennék. Elszúrtam, mert a tömegpánik szorításában én is rohamra vettem a többi paraszttal az irodát.

Meg is kaptam Attilától a beosztásomat. Attila ugyanis a büfénél várt, ahogy a Béla a Dezsőnek azt megmondta. „Most ugye el van baszva”. Lehet, persze, hogy lehet majd valamit csinálni még, de ő már nem garantál semmit –amikor nekem minden szépen el lett magyarázva.

Egyszercsak jön egy szerelőruhás fiú, tolja maga előtt talicskán az arcát, mert nem bírja el a nyaka, akkora, beszól, hogy ha sziveskednék végre –valahára azután a bogis szkánia után a F -ba beállni végre a helyemre –ez a Jocsó autója, nem?

Nem, mondom, ez az Attila autója.

Milyenattila ! –hökken a gyerek. Attila? Kapjam be akkor –s otthagy.

Valaki visszaküldi a gyereket, most kisebbedett arccal jön, hogy mégegyszer: Attila?

Igen, Attila, mondom.

De annyi attila van itt.

És akkor a pánik visszatolja elmém likacsain a családnevet: Oberretterweiter, Fössőpatakfalvvay vagy Kleisztenovoplasztyinkyh.

A fiú a teljesnév hallatán elsápad, visszamegy.

Az udvaron közben megkezdődik az ostrom. Különféle arcok nagytalicskákon, mindenki a magáét tologatja. Vergődnek ennen súlyuk alatt. Ennek a fickónak itt negyvenhét taxija van, mégis kénytelen ő maga idejönni műszakiztatni, mert ezt nem lehet egy emberére se bízni. Fullos a talicskája, széles tömörgumis, jó súlypontú, rövid, erős szarvú, nem az a palimadaraknak való a szupermarkecok kertosztályáról.  Ez atomtudós lehet. Az már biztosan kifőzte az AIDS ellenszerét otthon, a nyárikonyhában. A mediterránok nagyképűségében mindig van valami derű, éshát ha valaki úgy néz ki, mint A Dávid, de egy athéni benzinkutas srác csak, akkor is bemosolyoghat a német lányra úgy. Ide, a betonplaccra azonban a Dávid a Góliáttal, a hetihetes, az egész Frei –dosszié stáb egyszerre is jöhetne: igen hamar megkisebbedne arcuk. A Grand Armee elejét Moszkváig zavarnák vissza sorvégére.

Elcsípem a szokásos anekdotát, minden vizsgahelyen mesélik  ugyanazt. Hol egy sztárügyvéd gondolja úgy, hol egy médelyákbojár, szappanoperadonhuán, hogy az ő zsebéből egy műszaki vizsgára nem vesznek ki háromszáznyolvanháromezer forintot, plussz áfa. Majd ő, aki egy hétköznapi ember is, akár békávén tudna utazni, ha akarna, és a PÁV–ra is személyesen ment be a bünti után, és ott, a sok bunkó teherautós és selyemdzsoggos szabadidős buszsofőr között, ő maga, simán letette az alkalmasságit, TEHÁT majd ő (Ő)  levizsgáztatja az autót. És ment is rendben minden, gondolhatjuk (gondoljuk) itt mondanak egy autótipust a Jaguártól a hétötvenes bömösig, átlósan valami fini kis sportkocsira vagy B’ottnagy terepjáróra. Vagy csak egy két útra csináltatott helyre kis käfer kábriolé. (röhögés a szakmaioldalon: az ilyen kis käfert  aztán, már a papírozását is, elképzelni elég!) És a vizsgabiztos arcát kellett volna látni: Találkoztunk már? –kérdi. A poén is ugyanaz innen, a vizsgabiztos simán meghúzta a nagyember autóját, és akkor kibukott a kabuki, hogy az illető tényleg egy (ein) hétköznapi ember, mert ugyanúgy, mint bármely nemvidéki, ő is rögtön otthelyt az újságba varó kiíratással fenyegetőzött, ellenlábas tévétársaságok ugyanolyan műsorlicencű feltáróstábjait küldi rá erre a kócerájra, ő az autót németországban szervízelteti ÉS most látott itt egy kis fítyót simán átmenni úgy, hogy ekkora darabok hiányoztak –mutatja alkarját- az indexéből. Igen, néz el itt a vizsgabiztos, tudja uram/hölgyem, néha két hónapra adunk műszakit, hogy a megfelelő javításokat a tulajdonos kényelmesebben végezhesse el –ÁM (ám) itt olyan súlyos gondok vannak a gépjárművel, amihez én már egy kis pont vagyok: És a kis pont mosolyogva néz. Innen már a jelenlévők elfordulnak: ki nem tudja azt, hogy bármely autó megbukhat a vizsgán, még a nyitott és rendszerfüggetlen diadalfelvonulási autó is, mert megnéznék ők annak a műszaki terveit éshogy milyen E betű van a lámpájában.

A fiú most megint visszajön, arcát latolgatja két hótiszta tenyerében játékosan: mézragacsos mosollyal:

A Mazda után következtel: figyeljél: légyszí!

Kinézek a placcra. Mazdából most még egy RX –is van, legalább hat mazda. Próbálom az itt dolgozók, a bennfentesek, a szervezők, a kengyelfutók autóit elkülönböztetni a vizsgára váróktól. Nyert: egy húsz éves 626 –os kojtol az ajtónál. Hárman is elém ugranak, állj, aztán valahonnan intik őket, mehetek, megint állj, de most csak félre kell állnom. Félreállok, akkor jő egy sebészien tiszta kezű szerelőruhás, és a láthatóan a legnagyobb benfenntesek közé tartozó szerelőnek visszakoznia kell: majd csak a ságra Golf után jöhet.

Egy idősebb szerelőruhás instruál (jutalomjátéka): ez a kormánykerék, ez a fék, majd ha int, ez az egyes, kuplung lassan ki, ez az ajtó, álljak be.

De meddig mehetek? –Utánakiáltok, de nem hallja.

Ekkor megpillantom, csak egy pillanatra, az egyen szerelőruhájáról ismerem föl. Persze a műhelyesek szerelőruhái ugyanolyan kékek –még vili– még az anyagjuk is ugyanolyan, sőt a cég emblémájáról meg már nem is merek ide mit mondani.

Illetékesek csini kis sajtómunkatársainak asszisztensei itt fölvonják szemöldökrajzuk: Csípnék ugye, drágáim, ha a hely, ahol ez természetesen egyrészt nyilván kormány és rendszerfüggő, tehát tavalyitéma vagy csakis májustól, de melyiktől, másrészt egyedi is, azért: hol is? Tehát a Lucenec, Bania Mare, Iasi, Telecka, Karlovac, Bratislava ötszögben valahol.

Nem hinné azt, hogy egy papír átmehet a vizsgán –de a belgyógyászhoz a titkárnőjével küldet valakit: tébékártya, adatok: Írasson gyógyszert és hozza is föl.

A vizsgabiztos most az autóhoz… ö… ha gurul  –azt hiszik, azt akarom érzékeltetni, hogy olyan kövér? Nem. Nem kövér, bár szeme rése, amiből fürkészhetetlen teintetét veti, mint a behízott arcú kövéreké. Bal marka tele szotyolával, abból időnként a szájába ráz valamenyit, aztán egyszerre rágja szét, valahány foga között roppan egy –egy mag héja kettőbe –négybe, a belét rágja, a száraz(!) héjakat sugár’ köpi. Ha emlékeznek még Márióra, úgy gurul ő, nintendó.

„Csám –csám: találkoztunk mi már? Ismerjük valahonnan egymást?”

Idősebb, és kikapós szép[…]nék vagy özvegyek köszönnek így oda a népi anekdotavilágban egy fiatal bádogosnak vagy idősebb budipucolónak, ha únják már az ereszről a nyakukba csorgó vizet ésvagy tele a reterátjuk: „Hékám: nem is köszönsz anyádnak?”

Ezt már megtanultam: én emlékezhetem ugyan rá, de őtőle ne várjam el viszont’.

Soha, hazudom.

„Jó, akkor legyen szives, nyissa föl a motorháztetőt. Kornélka, tükröt!”

Kornélka egy egészen fiatal fiú. Süvölvény. Takony itt: úgy harminc, ha lehet. Egyik kezében tükör, a másikban szúrófényes tolvajlámpa. Ráhasal a motorra, bedugja valahová a fejét, a vizsgabiztos hátat fordít, arcát a napba veti, úgy köpi a héjakat.

Csám –csám: „Alulról kell, kisfiam! A bemászol, a baloldali, a nekem –bal féltengely felől dugod a lámpát és eminnen, ferdeszögben a tükröt föl: olvasod már?”

Jó, a fiúka előrúgdos egy szerelődeszkát ráfekszik, belöki magát. A vizsgabiztos, mint reklámnő az öblítősflakont, ekkor a semmiből előránt egy paksamétát, abból kipécézi a forgalmit:

Csám –csám: „Mi lösz má!”

A fiú egyenként beolvassa a húsz karaktert.

Az alvázszámot a vizsgabiztos maga olvassa le.

Miért nem az aknából olvashat a fiú?

Látják a vonalat?

Nem.

Én sem vagyok tekintettel a vonalakra, meddig mehetek el. Legalábbis itt, írás közben, kisökör: én: hogy eljupiterkedem!

Ő engem nem ismer. És azt a vonalat olyannak autója, akit ő nem ismer, nem lépheti át.

De az előbb egy autó tőgáz második hajtott be és a hátsó lámpája…

Nincsen más autó: egy lámpa elveszhet csak innen kifelémenet is, de egy nem stimmelő alváz vagy motorszám…

Csám –csám: „Sziveskedne kiszállni?”

Közben átcsattog a csarnokon egy irodista nő. A legjobb nő ezen a helyen. Senkinek nincsen itt ilyen jó melle és segge –ki is rak ezekből mutiba annyit, amennyit csak szabás –varrás gravitofizikája enged.

Az iparban, melyben a nőknek így kell kirakniuk az árut, mindent a szemnek, egy ilyen nőért talán még odalöknének hatvanezret, de azt is csak a vélhető szakmai tapasztalatára.

Mán akármilyen Pcs-k bejöhetnek ide? –kérdi a nő jó hangosan, egyenesen a vizsgabiztoshoz fordulva.

Kiderül, hogy tizenhét autóval ezelőtt egy úgy ment át, végig a soron, hogy egy szőke Pcs bennefelejtődött.

Emlékszem a csajra, azért odalökné a szakma háromszázeret úgy, hogy majd betanul. És fedél a feje fölött –dolgozhat!

Csám –csám: „Úgy látszik!” A vizsgabiztos egy nagyadag szotyolahéjat köp a nő elé. Átnéz a nőn, irányomba:

Csám –csám: „Rá tetszik érni?”

Összenézünk.

„Akkor, ha sziveskedne a vizsgafolyamatot nem akadályozni, azt megköszönném.” Csám.

A vizsgabiztos, a csám –csámot, a köpés és a töltés hangjait nem számítva némán, figyelmesen dolgozik.

Fék jó, tűrésen belül. Kézifék is jó. Fékpróba közben benntart’, csak akkor köp, ha kiszáll. Tompított, országúti jó, fényszórók   beállítva. Tölt, csám, köp, ujjaival legyez –mehetek.

Most… átment?

Csám –csám: valami olyasmit int: tessék kint várakozni.

Valaki odakint is irányt mutat, hol várakozzam. A második kocsmánál, hat villanykaróköz. Onnan is tovább mutatnak –De átmentem –e? Tudja azt az ő F-a! Mindenesetre innen menjek arrébb a jóK anyámba!

Most látom: a vizsgabiztos nem nagyképű. De nem úgy látom jóembernek, mint a vén G profot, ahogy –amiután megadta a feleletemre a jót. Nem annak látom, hanem az: szerény. Azt csak egy médelyákbojár gondolhatja úgy, hogy ő néhány hüvelyk vagy mutatóujj bökéssel elintézhet egy ilyen vizsgabiztost fogadásból is, angolosan. A politikusok jönnek –mennek, a színésznők élnek –virulnak, hervadnak, plátty, mindenkinek egyszer fönt, aztán másodszor is. A rendszert, miután szeniorkorába ért, lecserélik a fiatal, jólképzett marketingesei úgy, hogy a balhé javához a feltörekvő konkurrencia adja a derekát és tartsa az arcát, aztán, amikor a piac megcsömörlik, ők új név és új logo alatt előjönnek egy vadiúj vállalati szervezetnek immár az élén, fölmutatják a régi márkát, hogy erről ám ők se feledkeztek el (névhasználati jog megvásárolható). Innen a független marketingszakemberek föl vannak háborodva, nem azért adták ők a függetlenségüket és szakmában elismert nevüket, hogy most az ő képükbe is belerázzák ugyanúgy az új mosóport a régicimkés, de GRÜNE PUNKT –PE-RECYCKLING zacskóból, mint a célpiacéba is!

Itt szeretném fölhívni a korrupció eltörlésére gyűlt lovagság szives figyelmét arra, hogy bármelykormány/rendszer, sat. érdektelen lehet szociálisan, ám: Még az átkosban (1988.) amikor behoztam egy [6+n]éves autót, ami úgy is [20+n] évvel haladta meg az akkor a merkurnál átvehető legjobb szamarát, ahhoz mérten kellett jattot adnom. Egy strici [márka]-jában hétszázötven kilométer volt, tehát már a konzerváló anyag is leolvadt és elpárolgott a fékekről, jobb, mint szalonautó korában, de megbukott, mert a strici nem a rangjának (vagyoni helyzet) megfelelően mérte a jattot. És ma egy másik új rendszer halódásának napjaiban a jattot ugyanilyen mély és finom szociális érzékkel szedik. Akinek az önkórmányzat faji alapon, a pozitív diszkrimináció jegyében a nevelési támogatást még simán kiadja, a jattos helyen viszont már mint tényleges vállalkozó jattolhat, mert a jattszedők például a kurvafuttatást vagy színesfémkereskedelmet teljesen a többivel egyenrangú iparnak veszik. A fináncoknak odabent lehet pókerezni számlákkal, ám itt kint ők a janik, voltak már akkor, amikor ez a szó még fiatal, rántanak az autóra s némán néznek a pali mellé: találja ki ő, mennyi az elég.

…ám a vizsgabiztos felelőssége több. Az ő kezéhez egy fillér nem tapad. A zsebei szűzek ilyen tekintetben is. Ha azonban ő bukna, akkor az a bukás nagyon nagy magasságokig hatna föl –a miniszter kicsoda itt? Simán, két héten belül bukna utána. És ha mindenoldalról megvizsgáljuk: Ugyan,  kinek lenne az érdeke az, hogy az országban az élet hónapokra megálljon! Gondoljuk, a mindenkori miniszterelnök órákig várakozna az irodájában? a kettesvillamosra tenné ki a kormányőr a nénólámpát? Mire az autója átjutna a vizsgasoron? A szabályok szerint?

A rendszerelméletekben valahol az apróbetűs részben van egy érdekes példa : kivesszük a portást (optikai túlzás: a K+F egy alosztályvezetőjét) és dől az egész szervezet, még a konkurrencia is beleremeg a bukásba.  Állítom: az Enron-ügynél is meg lehetne találni egy könyvelőt a könyvelésen, ha keresnék, Lewinsky Fashion dzsörzéblézerben. 

Mit tud a vizsgabiztos? Egy jóérzékű autószerelőnél vagy autóneppernél nem többet. Még akna se kell. Aknaszélről megmondják, milyen az autó, hol milyenek a lógások, merre húz a fék, nem féloldalas: csontra jó, sat. Tudja a vizsgabiztos az összes szabályokat? Az a nő ott, aki mindenét kiteszi a vizsgahelyen, akinek a szemében minden más nő egyPcs, az nem sokkal, de valamivel még a vizsgabiztosnál is többet tud.

Kis szerencsével egy ember lehet tanárúr –holott az isten is benzinkutasnak szánta –láttuk.

A vizsgabiztossághoz kis szerencse kevés, annál több meg sok.

Más vizsgabiztosok a gépjármű műszaki vizsgabizosokon kívül legyenek szivesek, itt valamennyit vegyenek vissza az arcukból. A gépjárművezetőképzés vizsgabiztosai is, köszönöm!

Vitray tanár úr igenis, vegye tudomásul: nem csak azt, hogy az ő gyerekei azok öten, hanemhogy nála is jártak, az ő jaskolájában vizsgáztak jól –legalább dobja ki a szekrényéből az a helyes kis mellényt, amit az akkori béréből is vett.

Ehhez kevés a jó tételt húzni.

A vizsgabiztosnak is van főnöke, az odaállítja a vizsgabiztost a szőnyeg szélére, leteremti úgy –ezt akarják látni? És akkor mi van? Semmi.

Hogy önöknek apekos kapcsolatai vannak és azzal már el is van törölve a fickó? (A mi az adu? A tök?)

Tessék csak!

Egyébként nem ismételhetem eléggé sűrűn: a vizsgabiztos kezéhez pénz nem tapad. Sőt, az erre utaló kisérlet is elvágja a kisérletezőnek a jövőjét is azon a vizsgahelyen. A vizsgabiztos úgy nyaral, mint a hangya a Mosó Masában, és nincsen jó kocsija, és a felesége vagy megszokja, hogy a sarki Pcs-piros –oszt modern, de ugyanolyan daráltkávé –hordóskáposzta szagú közértben vásárolhat, szigorúan olaszszalámit és úttörővasút szeletet vagy megszökik. És akkor mi van, talán, ha egy William Clintonnak valamilyen ideiglenes állásban ez összejöhetett, annyi tán csak neki is lehet, hogy a kirakós nőnek ő, de jobban célozva, bele az arcába? Na? és mi van? nem nagy szám, már egy svéd hullámbádogból összetákolt épületű kis cégnél, a farostból eszkábált recsegő galériairodában is öszejöhet egy  csendestársnak is! Oszt? 

És az új vizsgabiztos nem szotyoláz, nem Márió, sőt, olyan fellépésű, hogy vele a hiányzó friderikuszi másfélmilliót megint a képernyő elé lehetne szegezni, tessék, apolitikus szavazórétegek szörnyű rengéssel mozdulnának érte, pedig nem is nő és nem szép, mint egy filmszínész. Jó lesz?

Önök, akik közül nem kevesen intézményként élik meg ennen életüket, hogy önök például az ország esze –tokja, gyárkéményFként ejakulálják értelemspermiumukat ez országra, önök nélkül a labdarúgás avagy simán az általános esztetika, a hetihetes, de akárha a színháziélet összeomlana, beleásítanak ide, hogy kész, ez, a vizsgabiztos is egy csak egy (einem) intézménye az országnak. Csak ez egy korrupt intézmény, ám önök, amikor a barátjuk fölszól, hogy bevinné párszor önöket egy jólfizető tévésóba, akkor nem korruptak? Önök, amikor a kilencvenes évek elején az új íróasztalukat hazavitették, gerincesen nem azt a fuvarost választották, aki feleanyiért is megcsinálta a fuvart piros gázolajjal, hanem fizettek becsületesen kétannyit ugyanazért a fuvarért a becsületesen tankoló fuvarosnak, ugye? És máskor sem? És hogy én mi’m -szakadtában rohannék el innen, ha kegyeskedné valaki –vééégreee! –észrevenni, mennyire jó lennék szappanoperadialógusírásban, nagyon? Igen. Avagyishogy egymás minőségébe önök átmennek simán, meg még én is  –ha?

Mondjuk azért a tanárúrral megpróbálkoznék, hátha sikerülne vizsgabiztosnak bejutnia. Ahogy pályáin sávot váltott, ez összejönne neki simán –gondolja ő. És a róka is! Mert arravirradó  reggel lehetne a tanárúr vizsgabiztos,  melynek előző estjén ő a hattyút klasszikus tüllben eltáncolta a Rammstein (Rham~?) előzenekarának vokáljaként, 2 in 1, ám könnyedebben.

Gondolta ugyanis egy egyszeri ember (és a róka is!) gépjármű műszaki vizsgabiztosnak magát. A vadiúj vizsgahely a legkorszerűbb berendezésekkel bepróbáltan, TÜV, ISO 9001. várta az ügyfeleket. A [hely]ban/ben kurióz módon. Egy [hely]ban/ben, melynek a központi vizsgahelyéről mesélt szakmai anekdotái a többi [hely]-ek összkiadását kötetekkel haladnák felyül.(475.: Egy illetékes minisztériom elúnván a rettenetes panaszlásokat, összvehívá a nemes szakmát, s oda leküldvén egy XXVII. fizetési osztályba tartozó embert: Az csak nézett az alulról pillogó vagy nemodafigyelést tetető rebellión: Akkor MOST lehetne beszélni az anomáliákról. Tessék: konkrét helyeket, neveket kér, neki lehet mondani. Jó, hát ha senki nem akar beszélni, ezek szerint nincsen eset, ő azért mondana egyet, ami valahogyan fölszivárgott, egy gyári új, autóról, márkájának vezérlő zászlóshajója, csakhogy őneki egyenesen a gyár minőségbiztosításától származó belsőinformációja van arról, a XIX. generációs ABS kontra VIII. generációs EPS nincsen egészen összedolgozva, 0,000075%-a mutathat kis eltérést: hát éppen az, ez egy db eset, volt az. Tovább? Akkor őt ezért szólították el halmozódó éjtnappali munkájától? –nevetésgép, füttyögésgép, tapsgép)

T/ehát a játszási vizsgahelyen: Jönnek az ügyfelek sorban, mármint szigorúan az autók, gépjárműszerelők felvezetésében, tulajdonosok a fasoron túl. Ki is szúrják a vizsgabiztosok, mert párban, a hatodik autót: az ellen’  abban ül. Jöjjön csak. A két ártatlanarc olajos markaiban szorul valami, azt csúsztatnák a viszgabiztosok zsebébe, azok mosolyogva lépnek el: zsebtelen, nyakban, csuklóban és bokában szorosan zárt overall –ben. El! –az egyben slicc is! Jó, az ártatlanarcúak a sérójukhoz simítanak s kiállnak várakozni A Vonalhoz. A csaliautó a műszakin simán megbukik, a két biztos még átnézi a listát s némi vizsgadrukkal kiadja. A két hónaptól inkább eltekintenének a biztonság kedvéért és fölajánlják, hogy ne az érdekelt műhelyben javíttassák, hanem két utcával odébb, mert itt hosszabb az idő –ugye. Jó, akkor az ellenőrök igazolják magukat, kézfogás, bemutatkozás, tegeződés, szakmabeliek: őtőlük nem kell félni, nnáttyonn szép ez az egész, bár itt tarthatna minden vizsgahely, tiszta, kultúrált, csak majd az ezredik autó után is így legyen –a leesett csempe, ugyan: ők nem az áentéesztől jöttek. Ugye. Nem, akkor előre mennének, nem, a már levizsgázott autókat, á, dehogy, nem kell visszaállni, hiszen mindenről papír van, nem igaz? Ők a sort nem tartnák föl: csak rutin innen, tovább, az egész. Hanem piff, ennek az autónak szakadt az ablaktörlőgumija. Há! Ez így ment át, látható, nem friss a szakadás, már oxidált, ez így van elszakadva, láthatóak a vas karcnyomai –tehát karcos szélvédő a látómezőben, igen, már kettő. Az egyik vizsgabiztos még remél: mosolyog, hátha a vonal alatt átcsúszik: mindenben van valahány százalék tűrés. A másik vizsgabiztos okosabb, a következő autónál, megelőzve az ellőröket, ő maga talál egy kagylós törést lámpaüvegen. Hozzá a szélvédőn is. Látómező –nem látómező: az ellenőr azt mondja: ő nem olyan: nem látómező: kész. Az okosabb vizsgabiztos ragaszkodik: látómező! Vége: ezek az emberek nem miattuk jöttek. Ezeknek az embereknek nem a személy számít. Nem őket akarják. Mi az, legföljebb visszamennek szakoktatónak vagy műhelyvezetőnek vagy óraadónak az újságíróegyetemre. Ott is összejön egy kevés mellékes, úgy is lehet élni. Az ellenőrök ugyan nyugtatják őket: tőlük lehetnek még egyszer majd megint vizsgabiztosok is. A butább vizsgabiztos még alkudozna, hogy ha nem látómező, akkor nem az, ilyesmi. Az okos végignéz az épületen, a soron, a várakozó szerelők ostobán dühödt arcán: Mi lesz? Odakiált, lehet eltolni a biciklit emberek, vége a dalnak, bezárt a bazár, máma má nem hasad tovább, holnaptól pedig a műanyag lakat is rárohad, mire újra nyitva lesz, vigyék tehát oda az autókat, ahová eddig is: jóccakát. Ezután beleB egy összekötőrúddal a vitásan látómezős szélvédőbe. Pont. Közben rám is néz, aki ide kitalálta őt: Pont egy vadiúj, bejáratlan helyre kellett őt raknom? Visszanézek: egy vadiúj is megbukhat a vizsgán, akkor egy kevéssé használ már biztosabb a tanárúr szerint?

Nem kell ennyire idegesnek lenni –szól nyugtatóan az egyik ellenőr –mondták már magának, hogy nagyon hasonlít valakire, tudja, a tévében az a nagyképű melyik is?

A másik nem mer fölnézni a jegyzetelésből: halálra röhögné magát.

Az imént még hőbörgő várakozók riadtan csihadnak le s néznek össze: Ahová? Eddig? Is?

Pedig jó kis hely lett volna ez –sóhajt egy fiatal versenyző.

A  tanárúr nem válaszol, figyelmetlennségében még szorítja az összekötőrudat, bevágja magát az autójába, tőgáz –rükverc kitolat az utcára: rendőrstartban harmadikból égetve a kuplungot kapar ki s hallani: csak a templomnál dug egy negyediket.

Önöket, akik eddig eljutottak, meg kell vígasztalnom: a két hely, a valóságos és a képzeletbeli, ez utóbbi amibe orcáját kissebítendő, a tanárurat belepróbáltam, a képzeletbeli, nem Magyarország legszemetebb ésvagy legkorruptabb vizsgahelyei. Ma már az esztetikai szempontokban is emerikenizálódunk, tehát a gépjárművek műszaki vizsgáztatásában is. Még ma is akadnak azonban régijókis helyek jó kis régimotoros vizsgabiztosokkal, ahol még főleg a stílus és a forma számít, azonkívül meg a megbízható beszállítók. Ha eleje –hátúja jó és az ügyfél megbízható, mehet is át.  Ha új ott az ember, ne is próbálkozzon, csakis habtiszta, frissen gittelt, csiszolt és átfújt járművel: csillogjanak a vadiúj, de egyébként gagyi –gumi fékcsövek.  Egy formában és stílusban gondolkodó műszaki vizsgabiztos előtt nehéz megállni, ő ugyan nem piszkál oda egy pikkelynek, hogy az rozsda reve vagy festéklemezke: legyen elcsiszolva a gitt.  Az ilyen vizsgabiztos szerint nincsen már új történet, minden megesett már, majd azt ő tudja, mert őrajta felelősség van, mit enged át. Nyugdíjig még kihúzza valahogy, aztán jöjjenek a kis, szemét takony 40 –50 évesek, akik képesek egy akármilyen nyugatiótót sarasan átengedni a soron.