egy fiatal színész   -az arcképes noteszből

      [...]jól vezet, Mint egy régi taxis, gyorsan, puhán lágyan, a sávváltásait észre sem venni. Új divat a Nagykörúton is: Ha nem százzal hajtasz rá a friss pirosba fékező sor végére, ledudálnak. Ő rá sem hederít az ilyenekre. Este van, leveszi lábát a gázpedálról s a zöldre nekilóduló sor végére gurulunk oda farunkban egy bőszen tülkölő szlalombajnokkal. 

Én inkább meddő dögletességnek mondanám. Nem véletlen: magját leginkább segglyukakba eregeti.

A hírlapíró elteszi a jegyzetét. A Weimar rakodógépet írta föl –majd magyarázhatok neki róla. Előszörre nem fogja elhinni. A profi Weimar-osok azzal kezdtélk, hogy az eredeti hidakat ballonkerekes terepjáró IFA hidakra cserélték. A gyenge híd volt az egyetlen hibája, talpalás nélkül az eredeti könnyen tönkerement. Mint a zetor, gyűjtőnévvé lett, néha nem átalották még a Progresul Braila rakodógépeit is veimárnak nevezni. A Progresul gépeiből egyet se látni, a Weimar-ok még nem ritkák. –Genny alak? –veti föl a barátom, a hírlapíró.

A színész nevet. –Genny? A genny nemes, a sebb forrja ki a szennyet. Ha legalább elmondhatnánk róla, hogy a mesterségét nem érti! Ha nem bizonyította volna tízezerszer hozzáértését. De néki semmi nem számít, ha rondíthat. A bennfentes tudálékoskodásnak megvan a helye előadás után a büfében. Jöjjön oda s mondja meg. A civil nem veszi észre. Mint az egymás munkájában mindig hibát lelő kőművesek. Nincsen épület hiba nélkül –és mégis működik és áll. Szóval az előadás működik, minden jól megy, és akkor jön ez a pestispatkány, és szétrág miszlikekre mindent. A darab az, ami a nézőtérről látható. Egyébként van minden előadásnak egy menete, ami az üzem.  Ha bennfentes vagyok, tudom, amit tudok. Ha tudnám, hogy tett valamit, két követ is akár egymásra. Hogyne, vannak százan is, kik mesterként tisztelik! Hogyne, a lelkiismeretére mindenki ügyel, hogy kellő hivatkozása legyen. Hogyne! –a görény is jólélek ennen kotorékában. A patkány a legjobb szülő. Régi kérdés, hogy az alaknak van -e köze az alakításhoz. Ugye, nálunk az ember könnyen beleragadhat valamibe, a szerepei alapján azonosítják a személyt. Amiben van is valami, meg nincsen is. Sok színész tehetségével visszaél, és nem hagyja abba az alakítást civilben sem. Sokszor pedig elfacsarodik a szívem, olyan alakkal találkozom, akinek feltétlenül a szakmában lenne a helye: és gipszkartonszerelő. [neveket sorol] –ezek mind-mind ilyenek: Nem venni észre, hogy alakítanak. Ők a legnagyobbak. Másképpen: Legtöbbünknek két hangsávja s két arctípus sorozata van, egy civil, meg egy munkaarc és hangsáv. A munkahang tehát százféle is –figyeld meg a szinkronszínészeket.  Még büszkék is vagyunk, nyilvános helyre bemehetünk, még a nyúltpulcsis nebámuljfarmeres kiscsajok se ismernek egyre meg.

Mint a smink?

Mint a smink nő nélkül. De már messze járunk, elkanyarodtam… habár… amikor bemutattak neki, még nem tudtam kicsoda. Nem súgták meg, hogy buzi, és meg kell mondanom, csak akkor veszi észre rajta az elhanyagolható kis különbségeket az ember, ha már tudja. Nekem a buzikkal semmi bajom –ezt szokás mondani. Ha nem lettem volna soha végbéltükrözésen –nyugodtan beszélhetek, a tudós tanár a tökéletes angol kiejtésével azóta vén fejjel egy angol klinikán gályázik háromszorannyiért. Nem látszott rajta fáradás, lelkesen mutatta a végbél falán s följebb a mákszemeket, ne féljek, mind szar az és nem rákok. Minden szarba mártott fasz a lat-jából annyit basz, amennyi az általa kipurcantott szar súlya. A pornóstatisztalány egyetlen szóval fösötötte meg, ami a filmekből hiányzik, a: picsaszag. A Nehézség Szivárványa fekalofil vécétorokbúvár jelenete. Nehéz nyelés – az ember fogja szépen a tudatát és ráncba szedi, mesterkéli, alakítja megfelelőre, elosztja a gatyaszáron a ráncokat egyenlően, nem szabad ilyet még gondolni sem, ez egy alternatíva, a sörgyáriak bort lopattak be a sofőrökkel és a borgyárban a tisztaszesz raktárt fosztogatták és desztillált vízzel öntötték föl a kilencvenhétszázalékost. Őszintétlenül, hemmegve, arcpírral küzdvén

–bezzeg ő akkor pirul, amikor akar. Könnyezik. Egy félddélutánig tartó szerelem könnyeselválás fázisa milyen lehet? Megcsaltál, geci, te vagy a geci –egymást gecizik le, már nem szó szerint. Ez a kultúra lényege: Nembeszlélünk valamiről s ebben megegyezünk, aztán kifordítom a Montaigne-zoknit, a szillogizmus szillogizmus marad, a lyuka a lyuka a zokninak: a társadalmi konvenció arról, hogy ösztönös undorunkat lenyeljük és jópofákat igyekszünk vágni. Ezt azonban még a cigányok észreveszik, hiába fordulok hozzájuk a legbájosabban elfogadó és toleráns jógyerekarccal.

"Van nekem egy szakmai problémám, amivel hozzád fordulnék, ha lehet." Tudja már, mit akarok, az arcán a keserű fintor, az apja erre figyelmeztette, amikor megtudta, hogy buzi. Két ujjam között csippentem a Montaigne-zoknit és kifordítom,, a lyuka mégis a lyuka marad. Amikor fiatal fiúkat rontotok meg azzal, hogy lényegében úgyis szopásra vágynak és szájüreg szájüreg, lényegében egyre megy, és egyelőre az osztálytárs csajszijaik még kézzel sem fognák meg –napersze dugni, azt igen! (együtt röhintünk föl közbevetésére mind a kocsiban, közben a pillanat résébe áttör egy  belsőbb sávba, mert egy barom előttünk elparkolta az utat..). Szóval ugyanígy fordítva is érvényes lehet, és ha a nyúltpulcsis, retkes farmergatyós csajszi azzal megelégszik, akkor miért is - miért is nem lehet? Bájosan néz ránk, inkább hátra, a szerep kedvéért, kis fékezéssel enged maga elé egy csiocsipszes kis köcsögöt a furgonjával. Ki mondta ezt neked, ho-ooonnan gondolod, hogy nem teszek a kedvére? A közönség a minden, az --- Anyád! –gondolom s unottan lecsapok rá: „Elvégre nem tagadhatod meg azzal, hogy a fiúd valagából húztad ki reggel tizenegykor!”

Ezt felejtettem el, hogy öklözni is tanulnak, nem csupán vívni. A szám fölrepedt, a többiek, nem egészen szolidaritásból, a lámpánál, a pirosnál ugranak ki. Parkoló autó tükrében nézem a szám, nem is veszélyes, rátapintok a lényegre, lüktet, sajog s fémes ízű.