Özvegy Kuchl Jánosnénak egy fehér treszkószatyor adta az ötletet, hogyan csináljon magának Fehér Karácsonyt.
Huszonhét éve volt már özvegy, huszonhat Karácsony az ura, Kuchl János nélkül. Kuchl Jánosné sohasem szerette az urát, még fiatal házas korában is undorodott a férfitől és későbbb sem javult a helyzet, pedig negyven éves kora, édesanyja halála óta maga vágta el a tyúkok és kacsák nyakát.
Gumikesztyűt pedig csak a megyeszékhely üzleteiben lehetett kapni.
Kuchlné csak úgy volt képes az ura temetésén sírni, aminek eredetiségét viszont a temetésnéző asszonyok egész kara ellenőrizte keselyűpillantásokkal, hogy arra gondolt, az özvegyi nyugdíjból viszont keserves lesz kihúznia a várható húsz évet. Amiből lám, huszonhét lett.
Özvegy Kuchl Jánosné únta már az életet nagyon. Egy penészes kenyérszelet volt az ágyában, a feje mellett. A lánya időnként meglátogatta és hozott neki enni is. A pelenkáját azonban nem cserélte ki. Pedig Kuchlné is útálta kicserélni a lánya pelenkáját annak idején.
Le akarta dobni Kuchlné a linóleumra a szatyrot a penészes kenyérszelettel, amikor a fehér szatyorról eszébe jutott, hogy csinál egy jó kis fehér karácsonyt magának. De főleg az ápolónőnek, Fehérné Kiss Violának. Őt még a lányánál is jobban útálta Özvegy Kuchl Jánosné.
Pár hónapja, amikor még megvolt az olvasószemüvege, Kuchlné naponta elolvasta a szatyron a figyelmeztetést: NEM JÁTÉKSZER! A GYERMEKEK FULLADÁSÁT OKOZHATJA! Özvegy Kuchlné sohasem volt valami különösen okos, ezért megkérdezte erről a mondatról az ápolónőt, aki lazán, gömbölyűre hízott válla fölül vette oda a választ abban a reményben, hogy ezzel a vén banyának nagyszerű tipet ad.
Özvegy Kuchl Jenőné először csak próbaképen húzta a fejére a szatyrot, nagyjából a szemöldökéig le. Örömmel tapasztalta, hogy így is alig képes leráncigálni. Az is eszébe jutott, hogy van őneki még egy ilyen szatyorja a pisis rongyaihoz gyűjtögette régebben. Odakapart az ágy és a fal résébe s hosszú, sárgás, vastag piszoktól gyászos körmeivel kikapart egy gobócot,Hosszas nmunkával, majd negyedórás küzdelemben kisimogatta a szatyrot: ez egy másik áruházé volt, de szintén fehéres, áttetsző kissé. Gyorsan a fejére rántotta, egészen le a szatyrot s közben nem is vett levegőt. Kitapogatta az első szatyrot és még azt is ráhúzta a fejére, majd nagyon szorosan alul, a nyakánál összefogta s csavarta a füleket.
Így talált rá Fehérné Kiss Viola. Még az is átfutott rajta, hagyja a francba az egészet s majd csak Karácsony másnapján értesíti az orvost. De aztán mégis, meggondolta magát. Ha már így alakult, kihívja az orvost, még melegen átöltözteti a banyát. Szerencse, hogy pelenkás, így nem kell az ágyneművel vacakolnia.
Már kezében a telefon, pötyögteti elő a számokat, az ügyeletes orvosét, amikor a fejéhez kap s átmegy a konyhán a tisztaszobába. A sarokban az urnaeszerű hatalmas váza művirágokkal. Óvatosan kiemeli a művirágokat s a kemény szivacs alól sorban veszi ki az újságpapír labdacsokat, latolgatva, melyikkel kezdje. Titkon abban reménykedik hogy mindegyikben lesz egy guriga. Szétsimogatja az újságlapokat, de csak háromban talál gurigát. Tízeresek, úgy ötmillió lehet. Többre számított, de nem kutat tovább, valamenyi pénzt a lányának is találnia kell, különben gyúnt fog. A gombócokat szépen újragyűri, az urnaszerű vázába nyomkodja, bele a szivacsot, a művirágokat, majd a helyére teszi a vázát.
Aztán már hívja is az ügyeletes orvost. Aztán Kuchlné lányát.
