Az előszöri stílje ’Istenmögén Májer Gyuszának lett. Láncfűrész volt már –itt a ruszkilak-tanya a pusztán át, vagy huszonöt kilométer. Ural, Szibír –ilyen márkák, már ránézésre is nem embernek való szerkezetek, a ruszkiktól. Ennek a Májer Gyuszának a nővére ötvenhatban kiment Nímetországba, valahová Passau környékére, oszt a sógor, a Herbert, az nagyon szeretett idejárni. Egyszer jönnek –legalábbis Gyusza így mesélte, állnának be a ház elé, ilyen kis vókszvágeny mikraóbusszal jártak, hát nem lehet, ott egy kazal fa, oszt Gyusza meg adja neki a keretessel. Ingyen lehetett akkor fát szedni a gyümeőcsösben. No, vasziszdász, kukmál, probíren, nem egy fílős gyerek vót ez a Herbert. El is fűrészelgették vóna ott a szabadságot, de Gyusza megszégyelte magát oszt fölfogadta Kétkezin Hatujjút,  Bangyibácsit a zetorral. Ilyen téesztül levetett kis huszonötös hátuljára volt neki egy szalagfűrísz építve. Nézi Herbert, fíle koszten, fíle energi, de nem szól, adogatja az ágat. Hanem a következő éveben hozott Gyuszának egy stílt. Igazi stíl, harmincnyóc köbcentis, negyvenötös. Ippen akkor vót nagybajban a gyümőcsös a fiatalítás miatt, beállították a Kismaónár fíle gyalogokat, de egy hétre fél sor fát se gallyaltak meg. Jelentkezik Gyusza, hogy ű a fáért, ha mindet megkapja, megcsinálja maszekban. Maszek –veszélyes szó vót ez akkort. Megy is ki a brigádefűrer, hát látja, mire ilyen bátor ez a Gyusza, csak zrüm-zrümm, mán egy fával végzett. Oszt akkor a Gyuszának nem lett megállás, szombat délutántól vasárnap késő estig fűrészelés. Kérdezték osztán tőle persze, milyen jó kis fűrész ez, hunnan van –mennyivót, mondta Gyusza csehszlováknak, lengyelnek, de aztán ez nem sokáig mehetett, mert akkor már voltak a faluban ilyen nagy áruházprospektusok, oszt azokbúl ki lehetett olvasni, hogy stíl az, madein sviccerland, madein germani. Persze a stílezés az olyan, mint a többi tudomány, hogy a látszata könnyű, de amikor mán csak erőlködik, de nem harapja a fát, elő kell venni a hengeres reszelőt, oszt élezni a fűrész fogát, az már igen, fogós! Fölhívatták aztán Gyuszát a bizottságra, tanácsra, hogy milyen tevékenységet folytat, beszélték vóna rá, hogy legyen rendesen maszek, de nem akart az istennek se! Elindultak osztán az első bécsi buszok, befizette magát a sok asszony közé Hermány Karcsi meg Dörögi Balázs, debizony nem néztek azok se Marikamódent, se Gerngrószt, egyik jobbra a ’Hilférűl, másik balra. Oszt Dörögi fölfelé ment, megy, egyik utcábul be, másikba fel, semmi, egyszercsak egy kirakat, majd megvakul a sok narancssárgától, befut, kérdi az osztrákot, stíl? stíl! Vigyorog az osztrák, bólogat, nem sok idő vót mán, Dörögi nézi a fűrészeket, miljó vót ott, speciálisok is, megfog egy jó ötvenest vagy hatvanas vezetővel, vifíl, rajzolja neki az osztrák, Dörögi meg fizeti, kis zacskó, nagydoboz, pótláncok, szerszámok, gyáriolaj, garantíren, komótosan összecsomagolja neki, még ráhúz egy csúnya szürke nejlont is a fináncoknak. Na, megállnak Mosonmagyaraóvárnál, rendezni vám után a dógokat, vót ott asszony, akinek a micsodájában is karcaóra meg zsebszámoló. Azt mondja Dörögi, ő már nem bírja hazáig. Hermány kérdezi a színt, mondja Dörögi: narancs. És még? Mi még, néz Dörögi: narancs, tiszta narancs. Kicsomagolják Dörögi dobozát, nézik, mijafasz-e’, husz?, husz-kú-kura-anyja –picsája ez? Döröginek már tisztára elkíkült a szája. Spanyol, ehun, a kúbetű mutatja! Nézik aztán a papírokat, madein svéden –hát még licenc is ráadásul: spanyol fűrész, de svéd gyártás. De úgy is vót, Dörögi leugrott a buszról, egyfutás haza, mán sötét vót, ki a műhelybe, keveri a benzint a gyári olajjal, ellenőrzi a csavarokat, nem lóg azon semmi, egyrántás, fölveszi a benzint, másodikra, indul, zrüm, zrüm, esik az első fának, amire a ruhaszárító kötél vót kikötve, amit ér, aprítja, jó. Na, így aztán a huszkaránákat is elkezdték veszegetni.