a történet első része INNEN CSLAFFAN
[ a vég, szám nélkül, ]
Ugyanolyan, ugyanolyan este volt. Fanni már megszokta a munkát és mindent. Megértette, hogy egészen vették meg. A szőreit le kellett borotválnia. Unhygiénikus. A főnök férje, igen értelmesen, irodalmi eszközök igénybevételével mutatta meg, úgy rajzolt az enteriőrbe művészien beletervezett kétnégyzetméteres kőmetszetlapra, amit alulról világított meg 2000watt sejtelmessé, mint Jézus Mária Magdolna lábai előtt a porba, úgy rajzolt a gazda, mennyi volt Kosztolányi idejében a 15 pengő, mit lehetett azért kapni, mennyiért szoptak a masamódlányok a kapualjakban és mennyiért a kimenős cselédlányok, miért nézett úgy ki a hazalátogató Édes Anna, mint egy kopottas postáskisasszony, látszott annyival öregebbnek, hogy csókolomot köszönt neki Jánki bonyó, a nyugalmazott bóbo (éstehát és lényegében egy másik értelmiségi nő, vagyis a másik, hiszen u.p. a szomszéd falu, Topolya volt)
A főnökasszony a honlapot mutatta meg és a művészi aktokat. Vettek laptopot is Fanninak, ezt is, majd, mint az egy élet szerencséjét mind, magával viheti, a tárgyakat, a halálfejes zoknikat, mind a könyveket, a bútort, a stafírt és a banki kivonatlevelekből azokat, amik a kártyája után jártak, felbontva bár, de megkapta gazdáitól.
Igen, mindent és azt is meg kellett tennie, de ez a minden úgy alakult, mint egy háború vagy népnevelő ateista pogrom, nem volt tervbe véve a minden, csak alakult úgy. Az első szerzetes még igyekeztében esett el s szakadt be a tarra borotvált feje, erre a többi hisztérikusan reagált s a népnevelők nem tehettek más, tüzelni kellett, valami meggyulladt, aztán por kavarodott, majd keveredett füsttel egybe és később az áldozatok számát fölnagyította az ellenséges nyugati propaganda és a csankajsekista gépezet.
Szúróspulóverérzetű szeptemberi kánikula volt ez is, nem értette, egy este miért is, miért is délben kezdődik meg. „Azért drágám, mutasd magad, mert a kis Szamantácska, az áártatlan kis popsitündéré az is délután négykor kezdődött, de egy picit te több vagy, ugye? Azt mondják, nagyon okos vagy és félszavakból értsz, én a negyedeket szeretem" - mondta a főnöknő és ezt a noteszlapot nem írom tovább.
Az előkészületek során fémek koccantak üveglapon, antiszeptikus, nemporóz fürdőszobai bio műmárványon sikkant valami éles, ragacsok, szőr, kellemetlen érzetek és égő bőr, szaru, haj. (Hátul a főnökasszony, aki szájában, mintha rózsaszálat, egy valamire szolgáló hosszú micsodát fogott, mint az inkák békevarja a pálmaágat az Özönvíz Hajósának…)
Rázd a picsád, azért fizetlek ! –fitogtatta valaki a műveltségét, állítólag egy Esterházy darabból, amit Alföldi rendezett - de ez a mikulás környékén már.
Évek teltek el azóta –túlélte Édes Annát, mármint a szolgálati idejét/amennyit szolgált. A gazda el is magyarázta, Édes Anna ostoba volt. Kosztolányi pedig orvos és nem bíró. Ő nem ítél. Ezt nyíltan mondja el Kosztolányi a végén, sajnálnunk nekünk lehet vagy kell vagy szorulunk még rá a sajnálatunkra, viszont egészen más a helyzet, ha mi is a fasznak azon az oldalán állunk, mint az amerikaigonzóújságírás, tehát kapatunk be és nem megszívjuk. Vagyis vagy beállsz a sorba fiam vagy ki vagy rúgva.
Nem lesz rossz, ezt is megtanulod, és ha szabadulsz, még eggyel több szakmád lesz! –mondta gonoszul a gazdaasszony. Úgy számolta ujjain, hogy a gyűrűstől a mutatóig csak hmm, hümm, és hümmhümm! és csak a hüvelykénél szólt megint: „és könyvelő.”
Járt fönt a könyvelő is, egy furcsa, férfinek látszó nő, piros-fehérkockás favágóingben, férfizakóban, férfinadrágban és diákiskolai lányegyenruhához tartozó kerekorrú cipőben, aminek azért volt egy kisebb sarokemelése a miheztartás végett. A hangja a nőnek rekedtes, de a frizurája divatos. „Maga kontíroz, maga a nemgondolkodó a folyamatban. A könyveléshez drágám nagyon keveset kell gondolkodni, de az az én reszortom jó? Ha eszébe jutna valami munka közben, hívjon, hagy gondolkodjam én, az nem jó, ha maga spekulálni kezd! Így jól leszünk, kispajtás!” Fannit bosszantotta ez a kispajtás.
A revolver egy hancúr után maradt és Fanni takarítás közben találta meg. Oda se nézve igyekezett a sok szir - ritkán és valóban - szart meg a ruhadarabokat, sokszor tényleg darabokat csak, de néha egészen jókat, épeket, amiket csak ki kellett volna mosni. „Meg ne próbálja fiam, itt minden le van írva, megköltségelve, még ez is itt, ni!” –Mutatott valamit a főnökasszony, de Fanni a szeme sarkából csak a lóbálás árnyait látta sihh és suhh.
A házikenyerekkel vissza a biofarmról megállt a kazlaknál és egyet lőtt a revolverrel. Mindent úgy csinált , mint a filmeken és minden olyan is volt, csak azt furcsállta, hogy a dörrenést nem hallja, csak egy néma pjúúúúúú-t.. Még a tárat is úgy dobta ki, mint Bruce Willis, csak ebben még öt- nem, hat!- lövedék volt. Fölvette a fűből a tárat és külön eltette a retiküljébe.
Fanni túl sok időt töltött teljesen egyedül a legújabb divatnak megfelelő , tökéletesen művészi, tehát teljesen embertelen házban.
Sokszor a lábszárát verte a kérlelhetetlenül antigiccs élekbee és avangár recopy, újravágott, voltmárilyen és akkorisminek sarkokba.
A combját ölteni kellett. Kifordúlt a rúzs vara alól a főnökasszony szája.
Néha visszolvasta magukat az önálló domainnevű, de lényegi részeiben blog-ból. Senkivel nem osztozó nyilvános magánblog privát és még azonbelül is kódolt részek.
Néha Fanninak eszébe jutott, hogy szeretné megölni magát. Néha megelőzték a cellatársai, máskor nem is igyekeztek megakadályozni, csak annyit szóltak unottan az éjszakai matatására: „Ennyi hűhó egy erősfelindulásért?” Máskor, amikor valami résen hidegfoszlány úszott a levegőben, pl
A főnökasszony a lakkfekete ajtóknál állt, a vörös szekrényénél. Azt mondta a főnökasszony, bármelyik asztalos átpácolja majd neki őzbarnára. Majd, ha a szolgálat véget ért. Nem látta a főnökasszonynak csa a tarkóját néha kivillanni, a kócos lányfrizura tincseit a tarkóján, mint amikor kislánykorában a kutyájuk tyúkot evett és a tyúk egyébként ép teste üregében szorgoskodott a tarkó, illetve látta így szorgoskodni a főnökasszony tarkóját combok (a visszereket leplező KötelezőHarisnyák).
A gazda erről is részletesen beszélt neki, a férfigondolkodás, a tudat napfogyatkozás szerű teljes beszűkülése, az összpontosítás, ez ösztön, az elragadó hév, valami a vérnyomással, a szívverésszaporulat túlmegy egy határon, de utána viszont a lábujjait csókolgatta, sőt szopogatta egyenként és ez a fájdalomnál sokszorta rosszabb volt. Mélyen undorította, hogy egy olyan férfi teszi, aki nem szereti őt.
Igen, volt összesen a négy év alatt hét szerelme is, cseteltek, a barátja barátnőjének a pasija, egy koncerte egyetemista srác, szerelmes is volt ezekbe, kis mitsesejtő hülyék, nézte őket, és szerette volna, ha ők szopogatják végig, és a szavakat nem akarta kimondani, az egyik fiú olyan lelkesen vetette rá magát félreértésében, hogy a szája fölrepedt.
Meglepte a revolver súlya, a latolgatható tömeg, holott próbálta már, éshogy nem volt hideg vagy rideg, hanem valami szerv, kisállat, növény, egy yukka szára, amit ki kellet vinnie, de még se érdes, vagy valami hal. A főnökasszony, ahogy az alul is meztelen nők ösztönből a mellüket s nem ölüket védik, úgy a revolver előtt pedig az ölük előtt, lent kaszálnak, pjúúú, pjúúú, pjú-pjú és pjú és mégegypjú.. utólag számolta vissza, egy és még hat, az hét, nem szól már a hétlövetű.
A rendőrségen megint a minden szót használták, mindent le kellett írnia. Fölös hangokat nyomatékosítottak a szóban, mintha régi héber név jutalomtagja lehetne, pl amit Avram kapott jómagaviseletéért az Úr-tól. „Olvassák el a blogban!” „Na, nem lógunk, fiam!” mondta a zászlósnő. Alig néhány évvel idősebb. Aztán mosolyogva biztatta, az erős felindulás, két év.
Néhány hét múlva, egy keddi nap délután, még messze, messze a dél előtt, a nap vége beláthatatlanul messze, írta és írta, írta a mindent, hogyan lesz többezer oldal a peranyag, amit majd, és hogyan nyálaznak át. Fannit is meglepték a szavai, valószínű, fáradságában nem figyelt, kiszaladt a száján és nem volt képes visszatartani.
És mi lesz az én mindenemmel, amiért megdolgoztam, az én pénzemmel, ami és a bútorok?” A zászlósnő felnézett az magazinból, amit lapozgatott. „Nem érti, hogy minden fölhasználható maga ellen?!” Egy újabb minden, amit még eddig nem hallott. Később enyhült a zászlósnő és a saját hangján tette hozzá: „Azt az örökösökkel kell megtárgyalnod majd, Lizi!” Ha tegezte, cserébe Lizinek szólította.
Fanni jókislányülésbe homorítva hátát, írta tovább s elnézvén előre a hónapokat még, mint dobozokat, dobozok kígyózó, dobozok beláthatatlan, dobozok dombokon túli menetét, egyik doboz a tavaly még divatos El Caminó, ahová elvitték magukkal, ahol a kislányuk volt.
(az a jelenet, mi történt minden, minden este, mik, a motelekben, kitépve, eldobva, szitkozódván)
Jó hamar szültél, Kittikém! –mondta a zarándoktársa a főnökasszonynak hitetlenkedve. Fanni ekkor merészen, vércukra leesett az izgalom miatt, szinte lebegvén ennen vakmerőségétől, sziszegte oda a főnökasszonynak: „Nemhogy örülnél, anyu!”
Az ügyvéd, akit az örökösök fizetnek, biztatja. Eltelik a gyászév, meglesz az ítélet és majd fölveti nekik. Fölveti a vagyon. Fölveti puffadt hulláját a víz és fölakad a parti galériaerdőben s az ár után utt pukkadozik (álmában, saját vízihullájról, békahasa volt piros, ezüst pöttyekkel). Legalább a személyes holmiját, az is egy vagyon. És végülis a pénz és végülis minden érvét latba vetve –ekkor egy képzelt oszlopot, a periratokét mutatta a levegőben, a csipejéig ért. (Ebből ujjnyi csak a ballisztikai szakértőké.)
A pjú, a pjúpjúk – ezeket nem is hallotta már. Csaknem annyira távoliak voltak a pjú-pjúk, hogy nem is hitte el. Hamint a nyaralásokat. Mindent erről is, a nyaralásokról, el kellet mesélnie. A könyvtárosnőnek (aki egy hátszeles, ismert művész unokahúga keresztbeírás a noteszlap margóján) megmutatta az álblogot. „Olvasd nyugodtan, én nem vagyok már benne!” Történetei, de még az említése is átment privátba és azt a bejegyzést, ami róla szólt a nyilvánosságnak egy hozzá igen hasonló modellszépségű lány aktfotóival, csöndben levették.
Ő is azt hazudta, hogy majd hazamegy. Jólesett ríkatni a többieket a hazai szőlős, gyümölcsös löszhótok képeivel. Az egyre idegenebb nyelvű löszhót -nak lesz, hát! íze lett itt az egyre kevésbé idegen-ben..
