A Meseautó című filmet többnyire leszólják. Ebben a filmben tűnt föl Tolnay Klári. Újraforgatása után B film. Vagy C kategóriás? Abban a korban –márpedig melyik nő nem helyes a saját tükörében?- minden helyesebb lány előtt ott volt a lehetőség: megtanul gépelni, gyorsírni, a főnök titkárnője lesz ( azt a napi pár oldalt ugye, azt csak legépeli valahogy), onnan már egyszerű, a főnök beleszeret … Csakhogy az életben a főnökök kövérek, de még ha soványak is, gusztustalanok, ez semmi, többire úgy néznek az emberlyányára, mint egy ruhafogasra: Megvan a tisztázat?!
A kreatív a mesebeli alakjában egy hejrekis, nemtúlszép, ám bizonyos vonásaiban (orr, szem, boka vagy mell) gyönyörű –tehát inkább lány. Olyan, ki jólábát mint ennen állandó époszi jelzőjét használja, meg marketingesnek se utolsó és még író is, csak egy lehet. Más jólábú jómarketinges írólányoknak (énnekem) tessék a legjobb trinitronszeműnek vagy ilyesmi, lenni. Hatszor lány, míg egyszer fiú. A kreatív munkájáról itt annyit sejteni kell azért, hogy az inkább szellemi, bár origamihajtogatásban is jó. Vagy zongorázik. Vagy oboázik, hehe, bocs. jav. számtechben is erős. Munkaideje persze rugalmas, úgy reggel féltízre jár, kettőkor elmegy kajálni és már nem jön vissza. Ma népszerű meghint a Lajtán-túlra hivatkozni, ám ha az ember a bécsi Ringen leül, ugyanezt láthatja, hajnali 9 táján csordaszám a hivatalnokota s valamivel déli kettő után megint, már felszabadultabban, lazán a maguk dolgára szanaszét…
Ám a főnök felette udvarias és kellemes vele -majd ha kell, villámgyorsan dobja úgy, hogy azért egy könnycseppet kitöröl a szeméből. Pláne, részegen felcsöngeti és mint egy férfi, bőgi nyálasra konyhája tálaló -könyöklőjét, hogy ő egy barom, de meg kellett tennie, mert a, A (!), cég érdeke így kívánta -és milyen ocsmányisegyéletazövé! Láthatjuk tehát, hogy a mai meseautós leányka (a transz –szexuális napiszemlélet jegyében úgyannyira ~fiú) ábrándokban a kreatívet nem fenyegeti a munkában való megszakadás. Ő tulajdonképpen kávézik, jár irodáról irodára, sőt, egész nap is a büfénél ücsörög. Ám ha eszébe jut valami, az milljós, sőt mirjádoshorderejű, a konkurencia (potencionális jövendőmunkahelyei) összeszarja magát.
A Meseautó remixváltozatába belebarkácsolt mondatok közül egy arra bizonyíték -meseótóváró fiúk figyelem! -, hogy ott az út: Lehet egy fiú is, ha annyira kreatív, pl. kitalálja, a két sportcentrumot a bevásárlócentrum két végére teszi, hogy a sportok között ingázó kreatívok többet vásároljanak -ha már annyira kreatív is volt, hogy össze tudott szélhámolni egy nyócmiriádos konzorciumot bevásárlócentrum örvén valami telek stipi-stopira.
Kreatív magyarjainknak, ha máshová nem, oda van rajzszögezve szivecsücskére egy szőke srác arcképe, aki az Audi TT atyja. Persze magyar. Erdélyi szász gyerek, akinek az anyja magyar.
Megtudná aztán -szerencséjére soha!- az a fics’lyányka, ha tényleg kreatív lenne.
Szülők ezrei engedik belemagyaráztatni a csecsemőként ingerszegény környezetben tengődött, krónikusan alváshiányos gyermekük lelkivilágába, hogy az kényszeres, szinte már autista, amibe innen egy semmi beleimportálni a kreatívet. A gyermek eluralkodik rajtuk, éjjeleik is nappallá válnak, bőszen pelenkázzák az ötévest és vágják teli élénkítőszerrel (kakaó) a cumiját éjjel kettőkor: festő –vagy zongoraművész lesz, vagy ha más nem, kreatív. És a pszichológus, akihez hordják, biztatja is őket a pénzükért, nézzék ! Nézik, ahogy a gyermek páratlan alapossággal szemlél meg tárgyakat, szinte a tudós türelmével, órákon át. Embergyermekénél a kapaszkodóreflex csak egy áterv. Ha az anya már annyira modern, hogy nem hurcolja magával mindenhová, hanem testéről leválasztja, akkor jön a béterv –reflex, a cé és így el, próbálja a figyelmet valamivel magára irányítani, és amikor a szülőknek is, hogy kellően toddománossan fogalmazzak, alvásdeficitje van, az a mínusz is hat darabban, akkor már kezd bejönni, sőt, még mutogatják is, hogy íme, hát nem igaz, fél órája nézegeti azt a tárgyat s hozzá tutul is valamit édeskis ajkai közül: egy polihisztor lesz. De legalább autista. Tenisz vagy zongora? –gondolkodik hangosan egy látogató. –Mindenesetre valami kreatív.
Közben: még mindig nincsen arca ennek a kreatívnek…
Én kreatív ember vagyok –mondhatom! Ha kell valakinek, viheti! A gyermekem is kreatív-- –kurvaéletbe!
A kreatív ember Magyarországon semmire se megy, ezért azzal szokták vállbaverni vagy hátbacsapni, hogy ő t’anképpen egy /a jövőembere.
Minden tudományágnak is van népszerűbbik [boldogabbik] vége, a nemzetioperatudomány mellyszaggató ágazata szerint minékünk nagy bajunk nem csak az, hogy százezerre ötven öngyilkosunk van s azok ebben még a kivitelezésre is maximálisat kapják, nájn komma nájn, csak a hetven éven felüli nő kategóriában, itt az én falumban egy régebbi csúcs volt az ablakkilincsre -önakasztás, rögtön utána a saját nyaka –csirkenyakvágókéssel szin’tökéletesen átvágása úgy, hogy a nyomozók és halottkém lusta szemhéjai betikkeltek erre mármindentlátott szemeiken, de most az új csúcs két nejlonzacskó, egy a fulladásra s a másik az első zacskó fixálására HANEM dallja, kezében már nagy darabok a nemzetészvesztő romantikánk selyematillájának daliadomborából, nálunk százezerre tizenkilencezer kreatív jut, ami szám az usában hétegészöt, a zónijóban tizenkétegészhárom: s ez a bajunk az ősi, már az Etelközből is ezért útáltak ki bennünket a vélhetően türk népek.
Jövőembere? –Köszönöm. Mindig jövetben vagyok: vihetném már valamire.
A minap egy cég pályázatára jelentkeztem. A feladat adott volt, a cégvezetés nyaka fölött a roló –ha mindjárt nem találnak ki valamit, az egész a nyakukba is szakad. Megszületett tehát a döntés, kell valaki, aki majd elmagyarázza a dolgozóknak, hogy ne rágógumizzanak bele az ügyfelek pofájába, ne vegyék szívükre annyira azt, amikor a kaputól fölhallatszik az ostromlók kurjantása, hogy ti. az ilyen cégek, ha már a K anyjukba, még abban is egy szekér tüicskes gallyal forduljanak meg, és próbáljanak meg hivataloskodó orcát ölteni barátnékkal folytatott telefoncsevelyben, de ne kacarásszanak legalább, miközben a várakozóvonalon már tipródik a paraszt. Mi okosak vagyunk -mutatott a valóságosigazgató a címzetes tökfilykóra -ön lesz a szép. Ahan -válaszoltam, fél fartekémet már megemelintve a székről -hátha majd az én nyakam elbírja, ha mégis leszakad a redőny! Vagy ha nem, hát nem, de az övék marad. A címzetes nézett: hallotta már, hogy költő(!) vagyok. A valóságos hunyorított: igen. A kreatívek gesztusokból is értik egymást.
A kreatív Heller-paradox’ja: Nem képes a sokszoros reprodukcióra, a hatodik macinak már piros szemet varr vagy nagyobbra hímezi az orrát és azt a felügyelő észreveszi. Elküldik kapálni, de akkor meg egyszercsak a kukoricásban a szálat vágja ki s a fattyakat hagyja meg: mire mennek úgy? Ha szüretel, csillingek integetnek utána árulkodóan, ha meszel, az vakemberes. Tanítónak készül Kodály országában, énekel a gyerekeivel matek órán is, de a vizsgán elrontja a szolmizálást. Viszont a színjeles kolléganői énekóra színe alatt is anyanyelvit adnak vagy pihenés képpen rajzlapot osztanak: Csend legyen!
Pont erre a kreatívre nem akar történet lenni?
Magazinok szerkesztéséhez kell némi kreatívitás. Bevetni például, mint divatos témát. Na, ki a legérdekesebb kreatív ember Leonardo meg Edison után, mert ezek már unásig voltak? Tesla. A magyar médiavállalkozások tulajdonosai leginkább külföldiek. A magyar a magyar ötletével elmehet. Kreatív, ha, akor licencötlettel áll elő, amihez a prezentációban tud már megvalósult nyugati mintát mutatni. Ekkor megveszik. Tesla bemutatása világjáró magazinötlet volt, a harmadik kanyarban már a bulvárnapilapok szintjén. Magyarországon azonban a Tesla nem hangzott jó márkanévnek, még a Lenco is inkább…
Nekem is volt teszlám. Meg egy szovjet wah-wah pedálom. A teszlámmal erősítettem ki a gitárt (Musima –DDR ). Jött a helyi dédapámzenekar gitárosa: Könnyű, csak nyomkodod azt a pedált, oszt van szóló! Tessék, nyújtottam neki a tuellt, tessék! Pendített valamit, nyomkodta a pedált: semmi. Viszaadta a tuellt, hogy tanképpen menne ez neki, ha gyakorolná. Jobb gitáros mint én, mert egy csomó akkordot tud és kettes szűkítettekben a fél magyar popot keneti, a Dédapámat is, meg azt a trad. bluest, ami szkliff és Földes L. szövegével Hobo számként ismerjük. Meg az [Elhagyom a város] -t is vágja.
Jut eszembe: A magyarég alól egy történet: hullanak körüle az ötletteli eredet –emberek, motoszkál a lelkében valami ÉS azt is érzi, az több, mint ami egy rózsaszín gardigányos kék rakottszoknyás fan-leánynak lehet, kopírt kopírra kopíroz, szellemi kereokisó, -a kopírozó, mint szellemalakunk, és az ő nagy dumája, amit beveszünk.
Azt hittem, lesz egy alakom a kreatívre. Kis nőt képzeltem csontos testtel, cseresnyemellekkel és golyóálló fénnyel vont eperajkakkal, nebámuljfarmerben és ordenáré piros ingben. Egy kis tündét, aki bármelykérdéssel, pl szerelembe esni cigányfiúval, jól elbánik. (Rp.: Lefeküdni ~val nem, lelkileg elfogadni igen, ám még ő utasítson el, de, bele egy kis etnót am. folklór: népe hagyományaira hivatkozva még ő dobja kezem!) Találkozik nyolc kamionossal, és már abból az egész piaci célcsoportot ismeri, és azontúl, ha lát egy hungaróst, az neki ugyanolyan, mint a révészerurótranszos vagy a horvátrudolf vagy a CENTRUM belgiumi vállalat szerb sofőrjei, ha kavicsos, neki az is ugyanolyan kamionos, mint a gabonás, ésbár egy szkániás undorodva lép egylevegőre a liazossal, a magnumos őt is le akarja nézni, ha a franciák véletlenül a M.A.C.K. emblémát szerelték föl a rönójára. És azt a kicsim még nem is sejti, hogy pótos szerelvényből mennyi van, tengelymérlegeknél három oldalas a lista, hatvan sor, miért könnyebb a tandempótosnak és mégis, miért nehéz, mi a sportkocsi és a szinpados félpót az nem a budapesztparádra lett kitalálva. Ó, lennék bár én ő! Még menstruálnék is, minden, aktus után bosszankodva itatnám föl (figyelem a kötelező szóhasználatra!) papírzsepivel a plottyaimat (figyelem a kötelező kibeszélésre!) magam, sat. Csak lennék elismerve, ami magyarul azt jelenti, hogy mindemellett kreatívitásommal nagyvalag pénzt is kereshetnék. Persze lenne irigyem elég, de, és innen idézet: Inkább száz irigyem, mint egy sajnálóm.
Mint született kreatív, tehát semmire nem menő ember, semmi nekem szétkapni, mint foxi – a–lábtörlőt ezt a kíművelt kreatívitással összehozott álőszinte, profi kis könyvet, a receptjét ismerem, és kiszagolom, Mr Orr, titkát. Szeretném én is vinni, ha már nem valamire, de legalább többre. Hallom, hogy egy férfi faragott most a baltanyelet mintázó baltanyél után baltanyelet: szegény kopírozó nem tudja, hogy a magányos hím kétmillió éves műfaja a majomalakúaknak, de ebben is még két kategória van, az egy [the One] akinek az összes nőstények versengve tartják oda az alfelüket s a kis takony fiatal, aki a természetben keresgélhet mindenféle más lyukakat vagy használhatja eszközét olyan lyukat is csinálni vagy még ott van az átlagosnál fejlettebben manipulativ keze.
Bizonyos, kreatívitás címén fizetett emberek [túlnagyszám] alkalommal összesen [sok –sok tízmillka]+ÁFÁ-ért bombáztak magyar női célcsoportokat miszter orral. Magyarnőket, akiknek ez a csávó csak valami mókás fazon: sajnálják: a szerencsétlennek tülökorrot ragasztottak –mit akar az a fotel támlájánál? A magyar nők nem a miszter orral való küzdelemnél tartanak, nekik még légyből jut annyi egy légköbméterre, amennyi összesen lapul a volt –endéká fővárosában, és a szagok, hát szép lenne, ha a fotel támlájában… lakótelepen? falusi házban? A meccsről hazatérő férj arcába kevés lenne sugárnyomású tűzoltófecskendővel belevágni! Angolszász területen bezzeg a célcsoportnak azonnal beugrik A Leánykerékpárok Nyergén Szaglászó és regisztertonnaszám vásárolják a szervetlenfelületszagtalanítókat. Ahelyett, hogy évi bruttó három millkáért még valakit fölvettek volna, aki ugyan papíron nem annyira kreatív, mint ők és egy vásároltnyelvvizsgája sincs, viszont tudja, hogy itt, Magyarországon senki nagypapa nem szántotta a 100hA földjét a saját vadiúj K28-as zetorjával 1962-ben. És nem a K28 –as a kakukktojás itt. Fendt, Lanz, Hanomag –Henschell-lel igen, in BDR, hogyne! (Gondolom, a reklámfilm költségvetésében egy K28-as Zetor megtalálása és fölújítása, becsülöm ezt maiárakon úgy 1,2 millkára, nem volt sok –még jó, hogy a már szinte kötelező, majdazután hazaviszem –alapon felújított ’66-os klasszikus Mustang innen kimaradt!)
Ismerem az eszközt, de szégyellem alkalmazni? –ez a hülyeség egy formája.
Jaj, ha kis sikernő lennék! Jönne föl az új sikerlakásomba sikeranyám a régi jókis befőttekel. Kezét csókolom, köszöntené a háztartási sikeralkalmazottam, akivel persze én aztán különösen sikernépidémokrátikus vagyok, teszemazt a legszabályosabban mutatom be őket egymásnak. Sikeranyám, Sikerréka, az asszisztensem. Jön be anyám a nagyszobámba, ami akkora, mint egy szkvaccspálya, a fal helyett valami mostdivat panoráma, a siker -Pilisi hg sikerháztetőrengetege, ilyesmi. Bocsika, még nem vagyunk készen. Mi ez kislyányom? Ja, ez egy nagyvalag sikerpénz, még nem volt időm betenni –készítessek sikerpezsgőfürdőt? Akkor anyám veszi a partvist és elkezdi kurvára idegesítően sepregetni a pénzt.
Persze nem lenne igazi egy kreatív, ha szerencsével is, de tényleg összejönne neki. Most nemcsak a TT-s erdélyi fiúra gondolok, aki életében bámulhatja már a rettenetes fehér ernyőt, nem. Hanem akinek aztán még sokáig láttam a hiradók végén a nevét: mint vágó. Próbáltam úgy nézni a hiradókat: ő vágta. A Mézgában még tizenvalahanyadik rajzoló volt.
Ki az a kreatív, aki nem igyekszik egyvalamiben összefogni teremtőkészségét?
Én például a fiamat szorítom, rajzoljon, iskolázzon. Mit rajzoljak, apa? Csendéletet! Kopjon le belőle a kreatívitás profizmussá –ki nem áhít gyermekének könnyebb életet.
Magam mellé ültetem egy napra. Milyen élet ez, fiam? Előre néz s arcáról igyekszik lehúzni a mosolyt: Közepes. Megfenyegetem a békázással, ha így tanul– kimutatok–egy életen át húzgálhat raktárakban békát. Azt nem! –mondja– akkor inkább… Inkább? Rajzolok! Látta már: Nála gyengébb rajzolók ülnek az utcán, rajzolnak és azzal nemkevés pénzt keresnek. Rendelek tőle egy rajzot. Megrajzolja, nyújtja, nézem, mondom, ez elnagyolt, közepes, rutin. Nem megy úgy, apa, mentegetőzik, csak akkor jó, ha magamtól akarom.
Igenám, csakhogy minden kreatív életében, így az én kis kitaláltoméban is, eljön az a kedd délelőtt kilenc óra, amikoris már századjára ül a rettenetes fehér (mályva, képernyővédő –I. képernyővédő –II., kikapcs. tak. ü. mód, sat.) képernyő előtt: jönnie kell az újnak. Ő már ismeri az újat -folytassa azzal? A kellő distancia (a manés sperber –i) kevés már.
Hogyis írta azon kevés valóban teremtőkész emberek egyike, akinek sikerült közben föntmaradnia is? hogyaszongya: Az akarok lenni, ami akkor voltam, amikor az szerettem volna lenni, ami mostvagyok? (De úgy, hogy a cipészlegény is fütyülné, ha lenne még ő, meg a dalnak dallama is.)
Most a legtöbb, ami kreatívvel történhet, az, hogy tévéműsora van. Természetesen a tévéműsor licensztulajdonosa havi hatszázat csak azért fizet egy Kill’ the Kreativ-nek, hogy az ellenőrizze, betartják –e az utasításait. Ide aztán semmi kreativitás nem kell. Semmin nem szabad változtatni, még a mondatok hangsúlyozásán sem: csak pl. belgául szabad! Hatévente öt ilyen kreatívot vesz föl a piac, számoljatok! És, kérdezitek, hogyan lehet bírni? Biztosan kis zacskót tartanak maguknál, mint Hajnóczy hercege: abba okádnak időnként: Megvan a pusztatahófalvi anyag vágva? oáhhh! Persze! halloá! Megint követelték a cihöerrahok a pézet, mennyiért beszélnek, hoáhrr, de mi böahrrtunk nekik adni!
Ezt az én kis sikernőmnek nem tudom elnézni, amit a piaca se nagyon, a könyve fotójához képest sikermivoltában hogy’ fest most –hanem az ly-használatban gratulálok a Nagy Névtelennek, aki csak sejlik ott a hátterében, és elmondta neki azt is, hogy a magyarból a lágy j-hangot még nem egészen sikerült kisterilizálni, bár az akadémikusok szeretnék néprajzigyűjtő stílusban j-vel, még most is akadnak írók, akik a lányt lyánynak merik írni. Éspersze természetesen a selypítő gyermek, ha a nyelve még nem pereg, lókát mond s néha annyira lágyan: lyóka. Ezért pedig a részemről semmi nem számít, megbocsájtva minden, nem érdekel, hogy néz ki most –bár kreatív javaslatom a LXVIII-ik utánnyomásra egy 2.kiadás, aminek az egyik fülén még a pirosblúzos tündi néz föl, a másikon meg már a mostani új sikernagyaszony a zappai –nagytotálból fényképezett, televásárolt új lakás kellős közepéből le: gyertek ti is, lányok!
Az ajánlatom áll: -tördelő! 50x50-es keretes elég!-: Én az összes kreatívitásomat odaadnám egy jótanuló, jó’viselkedő, kopírozniképes személyiségért, aki figyelembevevő, követő és törekvő, bánnám én, ha jólábú is: az enyém se’ rossz. És ha nem beteges egybeíró, az előny. Cím az ablakban.
