Egy leánykának mindig bonyolultak az elképzelései. A csicsákók, az eredeti jelentéstartalomtól csillagperctávokra, óra -perc tudják az időt. Nem órájukra néznek, hanem össze: koraeste -féltizenegy tájban lépnek be az elsők, a koldussatyak gondosan rá –legyűrkészve a homlokkpattanásaikra. Aztán a fru –fru majd beárnyékol, a tigrisnyalt frizurához pedig külön jólvágnak a patik. Szociológiailag igen, felkészültek –mindkét fél. A leánykák, amikor a tudás fennsőbbségében fejüket nyakukon hátrahúzzák, s hagyják lenéző hullámokba fittyedni ajkaikat, semmint fogukat kivillantani, azonnal előrehajolnak s a mély, koncentrált figyelem maszkja mögül figyelik a vetítést. Mostanában igen népszerű az Ismertem a Dopeman-t még azelőttről sorozat, a Lenézel, mert cigány vagyok (de ezt csakis gádzsók nyomatják), a Börtönszex és más félmeleg élmények. A legstréberebb leánykák be is vallják, hogy micsodácskák, előveszik jegyzőkönyvecskéjüket és engedélyt kérnek a jegyzetelésre –Ám némileg szeppenten látják, nem csak azt, hogy a csicsákó az irodalomnak a fogalmát sem ismeri, de Petőfi felől ráközelítvén még nehezebb a rávezetés, de a megvívott végek fölsorolása is egy semmi. „Várj… ö… olyan oda bejutni publikációval  mint, aaa, például neked felnyomni egy szkájgárdos áhatost simán. Érted?” A csicsákó maszkja belereccsen: ilyenkor már ütni szokott: „Persze, angyalom: egy közibe vásárol a nejem azzal a kertitörpe csávótokkal, aki a tévében is benne szokott lenni.” –A feleségét emlegetnie egy csácsubi -csicsákónak babonásan kötelező elem. (Bizonyos lánykák generációi évtizedek óta évtizedek óta buknak a nős hapsikra.)

         A személyzet halál únja már a műsort : a sötétbíbor veremhideg kártyateremhez vezető lépcső szőnyegbársonya már ezüstös fényesre keménykedett ki a négyzetméteres forduló sarkában. Fölsérült a körmöktől a falikárpit.

         A csácsubi -csicsákók szerint a téma mindent megér –pedig teljesszervízről szó nem lehet. Amikor tehát reggelfelé az asszony a csicsákó gatyáján kiszagolja az estéli események történetét, és belekezd a műsorba, akkor a csácsubi -csicsákó már nem érzi annyira jónak a hajnali boltot. Kezdené a csicsákó -csácsubi a szokásos pisszoár -körítést, de az asszony csak a gatyát mutogatja föl, föl és föl, hogy ne mondja már, hogy hat -hét óra hossza alatt termelődött annyija, hogy kénytelen volt kivinni egy kis picsát? Ésugyebár, itt nem a szopatás témája forog fen, de hogy volt gusztusa gumi nélkül. Gumi nélkül ugyanis az [aktus neve] egy [aktus neve]: nincsen mit nyelvészkedni ezen: menjen a Grétsy Lászlóhoz.

         A hetvenes évek dígó és raj csávói riportereknek többnyire Lőrincze Lajossal vetítettek.

         Itt először egy meglehetősen durva és véres jelenet következik, az asszony a konyhaasztal vagy más alkalmas bútordarabhoz kerül, sebészi biztonsággal falcol egy fölkapott üres konzerva fűrészes tetejével, majd a véres bádogot önnön nyaki verőeréhez nyomja: úgy merje őt a csácsubi -csicsákó megütni. Ezután rögbiszerű jelenet következik melyben a bátor csácsubi -csicsákó, aki a családjáért képes mindet megtenni, magához ragadja a legkisebb gyermeket, így próbálván kicsalni az asszonyt a fedezékéből.  Ezt csak olyan csácsubik merik megtenni, akiknek nincsen korosodó (tizenegytől fölfelé) lánya, mert azok apakomplexusát ilyenkor az anyai ösztönök legátolják: rendszerint hátulról rúgják tökön az apát, majd egy amerikaifootballba illő vetődéssel elragadják a csecsemőt: „Te is anya, bekaphatod az összes faszomat!” –kiáltással. Tudhatjuk, hogy a kamaszokban már némileg módosul a szülők képe. Szeretném, ha e jelenetbe feloldásaképpen Szőke András gyalogolna bele, mint héderező csicska, vagy egy autópapírozó hírnöke, hogy: Intézve lett a verda, lehet menni érte, a legfaszább AF –es papírjai vanak.

         Az AF -es papír azért fasza, mert az AF -es számokkal tisztára mosott lopottautóval hatóságilag is meg lehet jelenni abban a müncheni utcában is, ahonnan az eredetileg ellopták.  A kelet –európai és balkáni piac telítődvén a bizonyoseredetű, de bizonytalanpapírú autókkal, tehát csökkentek az autólopások, és a költségvetésnek pedig bevétele származik az eredetvizsgálati díjakból, valamint a lopott autókat is egyszerűbb legalizálni.

         Mindennek meg van a koerográfiája, vagy az asszony kezd el pakolni, vagy az ember, sógorok, sógornők kerülnek elő, a gyerekeken kívül még senki sem únja az ismétlődő jeleneteket. Ha a konyha szabad, akkor a nagylány főz valami kaját.

         Nem ember az, aki egy ilyen rumliból már délután kimászik, nem asszony az, aki az uráért csak annyit képes megtenni, hogy már estére kibékül vele. A legigazibb kibékülések sokszor 3 -4 napig is eltartanak, családi küldöttségek vonulnak, sógorok mennek késre, kilyukad néhány autónak a teteje, és betörik pár szélvédő. 

 

Vállalkozásokban mindig jelentős gond a termelőeszközök megszerzése és megtartása. Bizonyos vállalkozási formákban a termelőeszközök meglepően olcsón szerezhetőek be. Abban az üzletágban, amit hivatalosan prostitúcióként ismerünk, termelőeszközök, a profithányad felől közelítve, szemét-egy olcsón szerezhetőek be. A kurvák történeteit színen igen alaposan ismerjük. Kényszerítés, testi lelki burn-it és kiszolgáltatottság, gyermekért való élés-halás (ism.: az ennszívnek elevenen kitépése a gyermekért, sat.) Az üzletágban azonban különböző divíziók vannak, mint a vendéglátásban például.És egy vendéglátás visszásságait feltáró riportba nem venne be senki olyasmit, hogypéldául belvárosi éttermekről megy a szöveg és vasúti kocsiból barkálcsolt útibüfét mutatnak a vágóképek.

         A kurvafuttatóknak állandó problémát jelentenek a személyzeti kérdések. A jelentősebbek már nem is szivesen foglalkoznak az ilyesmivel. A termelőeszközök beszerzése nem anyagi gond. Az árak szabottak és nem túl magasak. 30 ezer forintért nem különösebben tiszta, legalábbis gyanus ruházatú, egészen fiatal csajok kaphatóak. Az az igazság, hogy ebben a kategóriában a legnagyobb a kínálat, többszörös a túljelentkezés: ingyen ajálkoznak. Az ingyen ajálkozók közül azonban csak a kontárok választanak. Az ingyen ajálkozók képzetlenek és tapasztalatlanok. A 30ezer forintos a legalsó kategória, amivel már lehet kezdeni valamit, de a 60 ezer és 100 közöttiekkel már érdemes is foglalkozni. Önnállóan dolgzni képes, viszonylag megbízható nő 200 ezer alatt nincsen.

 

A termelőeszköz megszerzése ebben az üzletágban egy semmi. Megtartnai a termelőeszközt, az már valami. És a termelőeszköznek valahol termelnie kel. A megfelelő terület megszerzéséhez azonban már valamekkora királyság is kell.

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.01. 10:03 Szólj hozzá!

Címkék: csicsákó

A bejegyzés trackback címe:

https://frickzenekar.blog.hu/api/trackback/id/tr381636540

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása