Annak a drága aranyos Bódis Kriszta igazi írónőnek, annak különösen ajánlom ezt az írásom! De úgy, hogy a Szomjas Oázis Anyja olvassa föl neki meztelenül A Trafó-ban , aki ezután egy kép előtt palettával meg ecsettel csináljon úgy, mintha festene és közben fényképezzék is le willendorfi szépségű testét és ez legyen a következő borítón.
 

 
Kemény rizsa
                   

-a kínaiak így szeretik. Nem pergő rizs -hanem összeállva, gombócokban. A kínaiak mindent alaposan megrágnak. Harminckétszer kell nekik megrágni minden falatot. Különben, megmondom, mit eszenek: a gulyáslevest meg a sülthurka-kolbászt. A kínai is, amikor itt ül, azt kér, gulyást. Kiveszek neki egyet a fagyasztóból, be a mikróba, már kész is. Szürcsöli befelé. Nézem, hogy rág -hát nem harminckétszer az inas, vín marhahúst. És mellékíze is van a hűtő miatt.
 
Én igyekszek mindig a kínaira nem úgy nézni. Ne érezze szegény, hogy kínai, hanem, mintha otthon lenne. A főnökasszony azonban nem, az mindig idegenül nézi, mint valami furcsaságot és úgy beszél hozzá, mint a süketekhez meg az öregekhez szokás. Persze tegezi.
 
Nem azt mondom, hogy a kínai megvenné kilóra a főnökasszonyt -mondjuk a főnök nélkül igen.
 
Hozzám sohase beszél a kínai, mert azt hiszi, szolga vagyok.
 
Zolika mindig azzal húz bennünket, hogy kínai, az nincs is, a kína, az akkora terület, mint az éjrópa, és abban olyan sok fajta él, mint az éjrópában az albán is, meg a svéd is. Azt modja, hogy a csávó dél-kínai, van kanboccsai ami ott olyan cigányfélébe számítana, de nagyon fölvan magával, mert volt odahaza valaki. Zolika szerint az észak-kínaiak az igaziak, azok a felsőrendűek ott, mindegyik-mást lejjebbvalónak tartják maguknál.
 
Az is lehet, hogy nem is kínai, hanem vietnámi -de ezt nem lehetne megmondani neki, mert akkor tombolna. -Ez volt a verekedés a büféudvarban, amikor a Zolikát megismerte a kínaicsávó, mert ő mentette meg, a Zolika. Állítólag a lent-boltos kínaicsávók megmondták a mi kínainknak, hogy vietnámi.
 
Zolika behozza Nettit vagy Szilvit, valamelyiket, azok megcsinálják a kínait. Esznek is. Netti meg Szilvi azt csinálnak, amit akarnak.
 
Szilvi az, akinek a haját tönkretette a bodrisütő.
 
Engem Donkó Juli hozott be. Láttam ugye, szép ruhák, ki van fürödve. Mondta, nem beszél ugyan rá, de ha akarom, próbáljam meg. Kérdtem a felvételt. Nevette, na, felvétel az mindig van -aztán elkérte a mobilom számát, hogy komolyan: majd ő szól inkább.
 
Persze most már másképpen csinálnám, de hát utólag az ember mindig okosabb.
A kamionosokkal beszéltük ezt, ha úgy adta az idő, hogy tellett rá, hogy ez őnáluk is így van. Egy fiatal gyerek, amikor kérdezi, milyen lenne a kamionélet, akkor az öregek csak a szépet mondják meg: hagy szopjon a fiatal. Úgyse ér semmit a jókodás, csak az ér valamit, amit a magad bűrin tanulsz. Vannak ilyen kiscsajok, akik kétszer leszopták a hapsijukat vagy a főnöküket, osztán azt hiszik, már tudnak is valamit, hogy behumott szemmel tíz percig akármit ki lehet bírni, meg egyszer legyen kezükben a pénz, majd ők tudják, hogy számolnak el, mint a pultoscsajok, hogy ezt ideteszem a kis zsebbe magamnak el, ezzel meg leszámolok a főnöknek. Csak amikor november este a kis pofájukba vágják föl a kamionok a sarat az útszélin, oszt még mindig kint állnak, mert nem jött össze a harmincezer, amit egy napra le kell tenni!
 
A kínai, az úgy tíznaponta jön -ki lehet számolni. Egyszer volt az, hogy a kínai mutatta, nincsen ideje most, csináljam meg én, erre a főnökasszony nevette, de tette a fejét, mintha kedvesen, hogy azt már nem, megtörölte a kezét, kacsát pucoltunk, és megcsinálta ő maga, mert azt a kis pénzt is kiirígyelli tőlem, inkább megcsinálja ő. Na, azóta a kínai még annyiba se vesz.
 
Amikor a többiek megjönnek, nekem még alvás nincsen. És még mindenki alszik, amikor már föl kell kelnem. Azt viszont megmondom, hogy a főnökasszonyt aludni még nem láttam. A főnököt már igen.
 
Most nem azt mondom, hogy nem volt rá eset, ritkán. Azért azt sokan nem tudják, hogy a harmincezer, az milyen sok pénz.
 
Már engem is megállítottak a kiscsajok, főleg nálunk a faluban, hogy intézzek nekik valamit a fének-nél..  Ha voltál már fodrásznál -én mindig ezt mondom példának. Ha voltál már fodrásznál, ahol több állás is van. Az egyik fodrászlány megcsinál három fejet, míg a másik egyet, benéz valaki, ez, a háromfejes már mond is egy időt, és míg az egyfejes kapkod, ő nyugisan befejezi, még tartja is a tükröt a pasinak, hogy a zselézést nézegesse -mégis ő csinálja meg a negyedik fejet is!
 
Azért azt nem mondanám, hogy nem volt kellemetlen. Azt hittem, majd vetkőzni is kell, ezért alulra azt a tisztaújnak látszó dresszet vettem, amit anyám túrt nekem a túrkálóban. A főnök úgy nézett meg, mint egy állatot, így lehúzta a számat és megkérdezte, hogy magyar vagyok-e -mert őneki magyar nem kell. Mondom, hát egészen nem vagyok magyar, mert az egyik nagyanyám nem az volt. Az őt nem érdekli, nem kellek. Őtet magyar picsa nem érdekli. Mondom neki, hogy vegyen be próbára, ingyen dolgozok. Neveti, hát ő kicsiben nem csinálja, itten nincsen fizetés, nem rabszolgaság, ez itt frí-be megy, mindenki a feje tetejire is állhat, nem bánja -de este a zsét letenni. És az akkor az húszezer volt még. Hogy? - húszezret letenni! Per nap!
 
Mint a kozmetikában, amikor a Manci néni a Kittit fölvette úgy, hogy Kittinek le kellett tennie akármilyen napra is a tizest, aztán a többivel azt csinált, amit akart, lejött belőle a bérlet, meg a rezsi, meg minden -nem maradt háromezre.
 
Két mosógép van automata, rendes mosógép is, meg centri a kismosásokhoz.
 
Főzni megfőzünk két napra, ha birka vagy disznó van, egy hétre is. A főnök a birkát szereti. A főnökasszony meg nem. Ezen mindig vita van.
 
Ha boltba kell menni, a golfkocsit vihetem. Az viszi, aki éri. A főnök vett nekem jogosítványt, csak ilyen olcsót, ami büntetéshez nem ér, de hát ki is büntetne meg a Gyusza boltig vagy a Büdi boltig -mert ezekbe járunk vagy ha a főnökasszony beteg, én viszem a gyerekeket az iskolába. Ja, a Büdi bótban a svanyúkáposzta miatt van olyan büdös.
 
Hogyne hallanám, nem vagyok én süket, jó hangosan súgdolóznak, nem is a hátam mögött, hogy ehin, ű-a! Itt megy  -ilyesmi. Minden évben a búcsútéren körbemegyünk a húgommal, kapunk is rendesen, pedig a húgom Pesten van, vendéglátóban.
 
Mentem én egyszer, egészen haza a golfkocsival, amikor anyám lába odalett, még a főnök biztatott, egy semmit ne féljek, majd lezsírozza ő, ha baj lenne, csak menjek. Vitt volna ő, csak a golfkocsiba már nem fér bele, olyan kövér.
 
A golfkocsira volt hajaja -az egész sor kijött rá. A nyugatiótó. Pedig Pecuéknak meg aszkónájuk van. A bátyámnak meg kellett mutatnom a jogosítványom. Hányra mentem át a vizsgán. Tolatni tudok-e. Olyan vagy, mint a parasztlú? -nincsen benned curikk? Én meg egy ideg voltam anyám végett. A kisebb húgom rögtön nekem állt, hogy most akkor jókor jöttem, a vödröt már vihetem is ki. Anyám rendesen beszívva, a ládán trónolt bepárnázva, a sínes lába föltéve. No -és a húgom mivel jön nekem? -Van-i felvétel. Intézzem neki. Hogy azt beszélik, a főnök, mint feleségével él velem. Majdnem elríttam magam erre. Intézzem a felvételét.
 
Még két húgom van -azok iskolások még. Két öcsém, két bátyám. Anyámék korabelieknek senkinek nincsen ennyi gyereke. Apám tavaly halt meg. Rosszul esett -vagy csak már nem bírt fölkelni. Kihűlve találták meg a kisboltsarkon -pedig igazán fagy se volt. A bátyám megvárta, míg szegénytemetést kérünk -akkor jött a pénzzel.
 
Sokszor csúfolták anyámékat, hogy részegségükben csinálták a sok gyereket. És ez így is lehet, mert énrám ugyan nem lehelt egyet se italszag nélkül az anyám. Most már így, hogy tudom, azt mondom, víletlenek vagyunk. És anyánkról egytestvérek. A pesti bátyámnak, aki Icánkat fölvitte a vendéglátóba, ugyan, mi köze van hozzánk: Csak nem is hasonlít. Úgy is hívják a háta mögött Az Apjafia. Meg csúfolják: te is inkább az apádra  hasonlítol. Minthogy a csirketelepes nagy mahomet ember -mint amivé a bátyám is lett.
 
Amúgy mind anyámra hasonlítunk. Másban is, sajnos. Én ugyan nem iszok annyit, mint a húgaim meg a fiúk. Már Bercike is volt részeg hatévesen, kiitta a ládamögül anyám kevertjét.
 
Hogy mondjam, milyenek itt a kapcsolatok. Mint a maszekbarneválban. Három nap nagyon rossz volt, semmit se szóltak hozzám, erdjarrébb, húzzálinnen, de ezt is úgy mondták, hogy erre beszéltek és arra néztek. Akkor jött a jópofizás, hogy kitudjanak. Amikor már jól kibeszéltem magam, akkor megint a szurka-piszka. Elkezdik rakni a főnököt, hogy ilyenszemét, olyanrohadtállat. Aztán, ha vélek tart az ember a fikázásban, befújják a főnöknél jópofizva. Ezt ismerem, voltam én már vélük a maszekbarneválban, nem szószerint, hanem ugyanilyen lányokkal meg asszonyokkal. A maszekbarneválban azért volt valami összetartás. Itt nincsen. Mindenki egyért -ez a főnök …és mindenki a magának-ért. Magának kapar. Meg félti amije van, irígy. Béjlízt iszik, de a számból kiirígyli a kevertet. Mindegyik azt hiszi, hogy én szépen elmaszekolgatok, aztán a zsét meg nem kell leadnom.
 
Más betű ninencsen abban a kibaszott ábbécében, csak a zsé??- szokott ordíjjani a fénekasszony. Erre szoktam én gondolni -de ki nem mondanám, csak gondolom, hogy: de van, a szö-betű, mint szopni.
 
Mint az embereknek, ennek is megvan a természete. Ennek pedig a természete az, hogy sokan azt hiszik, itt nem kell majd dolgozni. Mint a vasszedő, a fémesek, akik sokszor nehéz háromórákat foglalkoznak egy pár száz forintot érő vassal. Vagy olyasmivel, hogy a vasas át se veszi. Ej, mindenik azony hányja-veti itt magát, hogy ő két nap összehozza auzt a zsét, amit a jóassszonyok egy havi burtyában a kólagyárban, csokigyárban, maszek barneválban.
 
Szabályok mindenütt vannak. Jártam én föl olyan maszekbarneválba, hogy véccé se volt, de hypóban kellett kezet mosni, meg eüpapír kellett mindenképpen, rendes. Jó a kólagyár is, amihez én ugyan nem jutottam. Egyhuszonnégyóra munka, két nap szabad. Persze nem huszonnégyóra, mert szünetek vannak, még aludni is lehet, tizennégy-tizenhatóra legalább egy nap, több részletben. A két nap pihenőt veszik itt szigorúan. Kólát lehet inni, fulladásig. A csokigyár meg… az egy tanya. A busz épp, hogy ki tud menni. Nem gyártanak ott semmit, csak csomagolnak. Mütyűr munka, az embert az ideg eszi széjjel egész nap rakosgatni, csavarászni.
 
Mindent lehet -de a szabályokat be kell tartani. Az ember mindent megszok' osztán, aki már dolgozott maszekbarneválban, csirkét koppázott meg belezett, négyezerért, úgy, hogy még lerázatta a méhét a buszon napi kétszer két órában, az már nem sokat finnyázik.