Nem ajánlom[not-dedicated] Barát Józsi gurunak

-Mondja Géza, maga tényleg a Denevér szálló lakosa?

A kis nő Géza mellkasára fektette arcát. Pillája csiklandja, ahogy rebeg.  

-Á, dehogy. Nem lenne szép, ha lába kélne, mint valamennyi rögnek, tudja Mária, a költészet, ahogy azt Háy János olyan találóan…  

-Szóval nős! Tudtam! –A kis nő most felkönyököl: Géza cirotikus májába, abba, bele.

-Ne szólítson Gézának! Én sem nevezem Máriának magát!

-De magáz! magázódunk… ez.. ooolyan nehéz! –nyafog a kis nő.

„Még szerencse, hogy nem Lajosnak kereszteltek, mint valami szentképügynököt” –morfondíroz a költő.”Választhattam volna magamnak valami olyan nevet, mint az Ernő és hozzá… a Szív?-arról a Szép-re asszociálhatni vesztibulárisan.

-Szóval? Hé-hahó! –legyez a kis nő ujjaival Géza tekintete előtt. -Nős vagy? Mi?

-Hát.. szóval nem igazán, úgy értem, hogy a feleségem ma már inkább a barátom. És még ez a barátság is lazul, mióta…

-Jó, kössünk üzletet -A kis nő tiszta, rózsás, izzadt vöröskés kisbabaujjait nyújtja fogásra: -Én Desirée-nek szólítalak, és te nem nevezel még egyszer Máriának, viszont tegeződünk. Különben tanár úrnak szólítalak és megkérdezem, hogy attól mert a barátod, dugod-e még a feleségedet!

Géza feje lehanyatlik a párnára. Tele már a nótbukkja is ezekkel a mondatokkal. Ennél az alkunál ócskábbat csak a könyvtárosnők tudnak eseményután kérdezni, amikor arra kíváncsiak, most kurvának gondolja-e őket. Összefut a nyál a szájában jólesne most egy jéger.

A kis nő combját hirtelen átemeli: Géza sörhasát smirgliként dörgöli a nem éppen frissen borotvált szemérme.

-Nos?

-Rendben van. Ha nem Máriának, akkor hogyan szólíthatom… kisasszony?

A kis nő most egy hosszút dörgöl a fazonborostájával, egy kegyetlent:

-Szólítson Ilonának, Desirée! –és gyorsan Géza fülébe csókolván, zuuuhh a borostája gyxomorszájig: suttog: S nyalj ki alaposan!