A valaha őzbarna falakon ötvenéves, egérszín lepedék. Az ablakokon, a pincerács vasán is. A zár fülecse fényesen villan: kovácsolt szív. Ha ritka is az ilyen ház, dühös vagyok [barátom a hírlapíró ]-re –ezért csalt ide?

A kapualj sarkai bársonyfeketék az emberi vizelettől. Persze! –barnult rózsaszín óvszerek is. Amit mutat, az fönt van a falon, rozsdás bádog vajszín s barna zománcnyomokkal. Valamilyen szabó. – Igen?

Egyemeletes bérház. Az utcára az úrilakás néz, az emeleten a kétszobásak, a földszinten a szobakonyhás lyukak. Fényt s levegőt csak a konyhán át kaphatnak. Hanem itt kert is van! –előtte budisor.

Ételszag? Por és zsír? Valamilyen odakozmált ételé? Sohasemmosott vaslábasok fenekén a kátrány? Rothadó káposzta, megkövült púder s mégvalami –a pezsgőpor szintétikus illata! Aztán rovarpor, arzénes és DDT. Vaspor a kályhafényesítésre. Ragyogó kék gálickristály is. Sárga por, az okkernél sötétebb, festék –vagy amikor még a viaszhoz a festéket a jó háziasszony maga keverte? Falfestékpor? A poloskaszagot nem ismervén, gyanútlan-vidáman gondoljuk valamilyen új illatszernek! Szúrágta lyukak piciny porrakupacai a szekrények alatt.

A konyhaajtót egészen kitárja az udvariasság örvén, koppanást hallani –ez lenne az? Mire figyeljek? A fedeles zsírfekete bűzös bádogvödör? A mosdóállvány is balkéz esik, az ajtó mögé. Az állványon  a micélt szolgáló kékszürke négypertlis rongyókák valaha pirosak voltak. Használatlanságtól szétrepedezett szappandarab. Mégis, szappanzsírkosz a porcelán mosdókészleten –még így is egy vagyon ez mainapság.

Csupa icske-micske: aprócska kezek, finom rózsás ujjak, fülek: hirtelen terem elő, orcácskája mázfehér, ajkacsa rúzstalan, fogacskái szürkék, műfogak, a valahaiak pontos másolatai. Haja mézszín, szorosan fogja össze kontyocskába, melynek pótléka kócból való, mint a nagyon szegény vagy spórolós asszonyoknál.  Kék szemek igazolják a hajszín eredetiségét, zománckék szemek. S a hangja is: Bőrkerág!

A BŐRKERÁG lehetne cégnév a magyar NEPkorszakból. Bőrkereskedelmi Ágazat. Ha nem, mi a bőrke?  Egérke, rág, bőrke. Utána lehetne járni, a tévémesében e zseniál egérnév ki lelménye volt.

Az urak? –szólít bennünket. Hallgatok. Barátom, ha hírlapíró, ha csak stilisztikai brav is ez nála, szövegszint, hazudjon, egy hírlapírónak hazudni jobban kell tudnia. A kis nőnek hangja is piciny –de semmi torzulat.

Homloka nagy. Szivecske arckoponyája fölött két kitüremkedés, fényes gömbrészek. Gyökjel ráncok középre vágnak.

Harminc, nem, negyven, nem, nemtudom hány éve nem takarítottak itt. A kövezetre kufircolva a picinyke pipellők által a fényes ösvények, egy a konyhasztaltól balra s egy jobbra.

Hanem a varrógép Neumann! Hohó! Neumann a varrógépek Musima-ja!

Mindenki ezt nézi –Gondoljanak Bőrkerágra a szerencsések itt, akik hallhatták még azt a mesét. Huszárik Szinbádjban is hallhatni azt a hangot. –Mindenki ezen akad fönn. Nos, néhány éve egy handléval elcseréltük. Vadonat új volt ez, anyukám Singer-ét adtam érte.

Intarziás asztala öntöttvas, a Stephans Dom -ot ábrázoló állványon, hajtányához ornamentikus díszrácsos tapodó, az erőt bőrszíj közölte –az én édesanyám is varrónő volt. Ártatlan arccal forgatom a tőrt. Édesanyám nem volt varrónő, hanem egy ideföl leírt gépünk nekünk is volt.

Bőrkerág most berreg: Ó, ismerem azt én is, az ámátőr háziasszonyoknak való, ciramirás aranydíszekkel! Ez proféssziónális gép volt, gomblyukszegő, hímező is, gyöngébb bőrrel is elbírt, viharkabátot varrtam véle…

S a Neumann? –gonoszul vigyorgom. –A Neumann ámátőr háziasszonyoknak való. Száz program, de a farmerszöveten fönnakad. El lehet véle varrogatni, kis lakótelepi zugbedolgozók kedvelt masinája volt.

A barátom int: Ez már sok. Rádöbbenek: Ingszabó!

Valentin bácsinál, a falunkban, a nadrágszabónál már jártunk. Igazából, mint mások is, a Simson motorok miatt. Valentin bácsi a forradalom után Simson segédmotorkerékpárokba is fektette pénzét: ha jön az atom. Avagy egy újabb forradalom. Valentin bácsi tökéletes nadrágokat készített. Bélelt, állítható derékrésszel, bicskatartó zsebbel –csak egyetlen szabásmintája volt s attól nem tért el soha. Az apró részletek –a gombolható nadrágtartó gombjait is fölvarta mindig. Valentin bácsinál a stílus és a forma nem eszköz volt, hanem a cél.

Sokan vannak még, kik inget varratni reá szorulnak. Bármi extra öltöny megvarratható –de hozzá még az inget kevesen vállalhatják: az ing más műfaj. A has, a nyak arányait a konfekcióipar nem követheti a végtelenségig. –Elpirulok: láthatóan olyan gazdagok nem vagyunk s alakunk sem követeli meg.

Gondolják, hogy önök az elsők itt? Az utca végén a hatemeletesek helyén állt egy ház, benne a kocsma, a legdélebbi, amit már Krúdy sem említ meg: ritkán fordult onnan vissza. Erre, fönt volt az utolsó stáció. Hanem szembe-srévizavi, a presszóig igen, Bólya Péter, az író, eljött.

Barátom a hírlapíró  megretten, pedig ezt nem először hallja itt. Bólya doktorral vigyázni kell: ezeknek ő már nem is számít írónak. Még , istennyugosztalja Kelényi Tódor Krisztián  (ki a ma-trendi butikhülye [Barta Bandika] nullszériája is) íróbbnak (pontosan:költőbbnek) számít a kartotékokban. A farizeus, a magát az egyszerű tanár szomorú lárvájával leplező fenenagy bepipul, hallván Bólya nevét. Bólya nincsen rendesen betagozva A Magyar Népköztársaság Irodalomtörténetébe, és azt még ilyenek [ilyenek!] miatt, mint Hamvas Béla, sem fogják átstruktúrálni. 

A képmutogatás korában [azmikoron az jártott kíelrűl béhozott képek elölik a sajátot, a belsőt] szájával Ottlikoz, ám cselekedeteiben nagy rakással tészen reá és mindenre, mi ottliki. Krúdyz bár, de Bólya doktor büdös neki. Amikéntha cukorkát sztanioljában enné meg, Krúdy többrétegű stílusnak fölfejtéseivel nem cicéz, A fölső, a ragyogónak s könnyűnek látszón is elsikanózván mondja föl a stréberen bemagolt klisét, miszerint amolyan könnyed mikszáthi anekdotocskák csalárd szövenye.

Krúdy konkrétan büdös lehetett. Szőrmellény –az utolsó időben. Emberek a tenyerükön hordozták el, mindig volt, kiére lépjen. Ha voltál már éhes, tudod, mi az, pénztelennek lenni. Az éhes a világot az ehetőségek szerint osztályozza. S a pénztelen: mibőlcsinálni pénzt. Reggeltől esteig s estétől reggelig agyalni a pénzszerzés lehetőségein. Földreszegezett tekintettel járni lehullott pénzdarab után vizslatva. Pénztárcát is találhatna! A szembejövő kis apró embert leütni, kifosztani! Pénzéhesnek lenni?  A Leszakadó Rétegek vagy éppen Fölemelkedők mindennap zsírhabos pörköltet zabálnak, vasárnap rántotthústornyokat, csirkehekatombákat. A rántotthús nem vasárnap, hanem a forma. A hétköznapi simasülthús, a pörkölt után vasárnap az aranyból a barnába, az égettfeketébe játszó panír. Panír, fiókacsőrsárga tojásos béléssel. Papírpanír. Iszákos, pénzéhes, ígérgető, szélhalám Kalamola, lator, ígéző, cigány(mit hétfőn elajándékozott, pénteken visszakunyerálja) –érdekes? Megróni a gyöngyhalászt, hogy: Vizesen jött föl?  Mit mondott Rezeda? –a regényt élni kell, nem írni.

Teljesen lényegtelen, mivel varrom meg. Senkit se érdekelnek visszeres lábaim, hogy a régi Singer-re szerelt villanymótor hangos volt s az áttétel pedig nehézkes, lassan reagált, de aztán túlságosan is erősen. A Neumann nem egy profi gép, de aprókat képes ölteni s az ingek nem vitorlavászonból valók. Varrtam ugyan farmeringet is, sőt, hímeztem. Itt varratta föllépőingét Doleviczényi Miklós. Édesanyám még többet tudna mondani. Írók jártak ide –édesanyám támogatta az irodalmat.

A Neumann, az nem a Trabant vagy a Wartburg, hanem Simson minőség.

Nem Önök az utolsók, akik ezzel jönnek ide, hogy Doktor Bólyáról írnának könyvet. S nem is utolsók, gondolom. Próbálják csak! Mit tudnék mondani, magas, ahogy régen mondták, fess ember volt, kövér. Vagy inkább puffadt, a sok italtól. Született orvos, mint Kosztolányi. Ezt sokan nem tudják, hogy a Kosztolányi, mint orvos, simán praktizálhatott volna –a mindenutáni érdeklődéséből fakadt ez. Az író meg az orvos ebben rokon. Sok orvost egyáltalán nem érdekli a hivatása, kíváncsiságot nem ismer, csak a pénz és a tekintély miatt vágott bele, jó tanuló volt, és neki ennyi elég is egy életre.

Hő! –intek a barátomnak. Szóhasználat?

Tulajdonképpen kettő, amiért idejöttünk. Azt sejtjük, hogy ma miért varratnak inget. De régen… és főleg egy tucat férfiinget…

Úriember ismerszett meg arról, hogy egy tucat inget rendelt. A fehérneműt tucatban számolták. És az ing eredetileg fehérnemű. És, legalábbis, ameddig én tudom a múltból, az ingből nem is látszott semmi. Nem bizony. Minden nap fehér gallér s kézelő. Aki vigyázhatott, annak kétnaponta. A gallér és a kézelő külön szakma is lehetett. Ezeket mosni-vasalni is külön művészet. Mellrész? Ingmell is volt, ami az igazit takarta. Alatta az ing el is rothadhatott. Magukat [feketeharisnya neve] küldte? Valami beatkönyvírók is jártak itt –mért nem arról kérdeznek inkább? A régi gépemmel még zakókat is varrtam bútorszövetből meg paplananyagból! Igen, a zakó más műfaj. Nem annyira. Nadrágot nem tudok szabni. Megvarrom, ha kiszabva hozzák ide. Olyat, mint konfekció –tehát fölveszek egy méretet és ahhoz szabok általánosan- igen. De méretre, önről vett méretre nem merném vállalni a kiszabást. Jó, a zakóimról egy igazi angolszabó ránézésre megmondja, hogy ingszabó szabta-varrta. Kevés angolszabó járt beatkoncertre. –Nem kérdezik meg, kikre emlékszem? A magyar bítzene, mint a jéghegy: tizedét ismerjük a nagyságoknak. A tehetség nem tör utat magának. A tehetség nem gyárt szériában. A szorgalom, a kitartás, a jó magaviselet, az ügyesség, a kedvesség a közepes tehetségbeli fogyatékainak pótlékai csupán. A szabóságban a tehetségnek nem sok terem: itt ismételni kell. A szerencsés elmehet színházba varrni. A színház, istenem! Az a levegő! Anyám elvitt oda. Egyszer. Szériában dolgozni rabság. Mennyi kis nő varrt itt az emeletes házakban! Jöttek tanácsokért ide, mutatták, mi csinálnak s nem tudtam mondani semmit. A széria nekünk borzalom. Azt mondják, ma írók, meg költők is vannak, akiknek írniuk kell –szörnyűség. Anyámat hívták –még a mozgalomból.  Szükség van a szaktársnőre! Autót nemegyszer küldettek anyámért.

A gallérja rojtjait fényes emberzsír tapasztja össze. Kézelőjénél a fodor talán már nem is szürke. Púpján a szövet az átütő emberzsírtól fényes. Szoknyája kikeménykedett a kosztól. Igen, a mosdó matt, poros is a használatlanságtól. Talán kezet mos a …hol a falikút? –Ne haragudjon, az előbb említette az orvosokat…ö… nekünk tudnunk kellene, mikor született.

Nevetése is Bőrkerág –persze! Találjuk ki.

Ezerkilencszázötvennégy! –A barátom szemrehányóan néz. Muszáj ennyire sietned? Az ingaszabónő arcocskája megmerevedik, mellpúpját előretolja, közel lép, egészen közel, érezni a mosdatlan testecske csípős szagait. Húsz éve senki nem találta el, mikor született. Húsz éve harminc volt s legalább ötvennek látszott. (Szerintem nem mosdott azóta.)

És majd az ócska módszerrel él? Márkezez belőlem egy százhúszéves banyát? Igaz. Lehetnék éppen anyám is. A konyhaszekrényről koszosra és gyűröttre olvasott kórházi zárójelentését veszi le. A napsosemérte konyhában is olvashatatlanra fakult már a tinta. In virgo –golyóstollal erősítve.

Nem! –igyekszem kedvesen nevetni. Nékem az ezerkilencszázötvennégy éppen, hogy jó. Vagy az ötvenöt,. Már az ötvenegy, sőt a negyvenkilenc is. Kétségtelenül az ötvennégy a legerősebb. Bár az Isteni Nyíl már ötvenötben született, de az év elején. Volt az a rövid, napos időszak hatvannyolctól hetvenkettőig –akkor eszméltek. A korábban születetteknek ott volt a háború meg ötvenhat. A későbben születetteknek meg a Nagy Nemzedék árnyéka. Az ötvennégyesekből még a hajléktalanok is királycsávók a maguk műfajában. A Radnóti Gimnáziumnak van olyan 1972-ben érett osztálya, melyikből a legszerencsétlenebbet is látni filmen: A hős árnyalakja a 141 perc… -ben. Ha más nem, hát a Csinti padtársa volt két éven át.

Nem szeretem ezt a dumát –húzódik el. Járnak ide varrónőcskék. A kis lakótelepi bedolgozók. Én senki kenyerét el nem vettem. Mindenkinek a segge lyukáig ér a keze. Én semmit el nem titkoltam. Anyám a gépet semmibe nézte, mert látni lehet az öltéseket. Az igazi békebeli ingeket kézzel varrták: az öltések láthatatlanul simulnak a szálak közé. Én nem így látom: valami tehetetlenség bénítja ezt a –köpi: –nemzedéket.   Valamint, amit nem lehet megoldani: a szabás.  Egy kínai varrónő száz forintért reggeltől estig varr. Hanem a varrnivalót tömegesen kiszabni: az az ipar. Itt mindenki a kínai varrónőkről beszél, hogy száz vagy háromszáz forint az egésznapi güri. A szabásról beszéljenek! Én senki kenyerét el nem vettem! [operaénekes neve] ingjeit miért nem a lakótelepi rabszolganők varrják? Én már csak akkor dolgozom, ha megfizetik. Évente nem varrok meg ötven inget.

A szerelemről akarnak beszélni? Perverzek talán? Akkor elmesélem. Voltak énnekem régebben barátnőim is, azok is mindig feszt ezt feszgették, hogy voltam-e, kivel. Rengeteg udvarlóm volt, jöttek reám, mint húsra a légy. Ja, hogy önök orvosok? Sajátos. A Kosztolányira hivatkoznak. Nem tudják, hogy az Esti Kornél nem egy másik név?  Hivatkozni lehet –mondhatnám magam Viterbói Ilonának? . Nos a szerelem két részből áll, s engem az, a másik rész sohasem érdekelt. Énnekem az igazi barátném anyám volt s ő mindent, mindent elmesélt nékem. És amit nem mesélt, el, azt láttam a két szememmel –egy ekkora lakásban? Én rendkívül izgatott lettem. Kis szívem így vert, így! Egyszerre többen is! A legközelebbi Mézes Mackó ide tíz kilométer volt. Volt, hogyne, többen ostromoltak, de én mindig húztam egy vonalat, így. Valamint anyám elől hogyan titkolhattam volna el? Kezem a legváratlanabb pillanatokban elragadta s ujjaimat végigszaglászván ellenőrzött. Anyácska, hiszen csak viszketett! –szeme villámlott s szájából furcsa bűz csapott elő. Azt hittem, fájdalmai vannak –még ritkábban jártak gépkocsik. A férfi ívben feszült fölé és ő alatta, sárga szalonnaszín bőre nyirkosan, ahogy hasa a férfi hasához furcsa hullámban feszült s csipejét föl, vonván reá-reá magát s el –a fájdalomért?  S reggelente a takarója alól a furcsa halkonzervbűz. S keltészta hasán a csiganyomok. Apró lemezkéket vakartam föl körmöcskéimmel –mondjam még?