a hírre, miszerint egyes városi önkók [szenilis vén trottyul önkormányzatok] tiltják az alkoholárusítást 22 órától reggelig.
Színhely valamely városunk közterülete, mondjuk a pláza oldala… A ricsajtól alvásképtelen vén majom elhúzza a függönyt és kinéz, le a térre...



VALENTÁLYN (14. születésnapját ünnepli. Jelen van nővére, a 16 éves Lüszi is, de ő már beszédképtelen makettrészeg) Hee, baaatokmegg, vegyünk még ppp piát!
HELLÓVÉNY (nagyfiú, majdnem 18. egyáltalán ne iszik szeszt, lehellete üde ásványvízillatú, tekintete üveges, pupillája nem reagál) Bazmeg Bali, de ágyú vagy, hát nem adnak má szeszt a treszkóba, heee! Mingyá két óra!
ZSANI (Lüszi barátcsajszija, 17éves, fehértelefonnak nézi egy parkoló autó oldalát) Halloáhhh ... oháhh .. halo ...o... aahhh -broáhhh!
HELLÓVÉNY (heurékázva) Nem baj skaccok, tudok egy csákót, ötszázért nyomatja a tabcsit! (és már nyomja is a telefonján az sms-t) Beállunk, mint álatt!

Nekiállnak pénzt számolni, négyőjüknek 427 Ft-ja van, amiből a kettest a francba elhajítják.

HELLÓVÉNY: Veletek kezdjen az ember? Ilyen vékonyak vagytok?
VALENTÁLYN: (heurékáz) Bááátok meg, hígítót, azt kiadnak, egy nitró a treszkóból belefér! Van valakinél zacsi? És még van öngyújtónk is! (előkap egy bontatlan hármas-csomag gázöngyújtót)
HELLÓVÉNY: Az gyerekeknek való, én már kinőttem, te kis köcsög!

Stb.
függöny .

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.18. 16:21 18 komment

Címkék: anyagozás

 

    Annak a drága aranyos Bódis Kriszta igazi írónőnek, annak különösen ajánlom ezt az írásom! De úgy, hogy a Szomjas Oázis Anyja olvassa föl neki meztelenül A Trafó-ban , aki ezután egy kép előtt palettával meg ecsettel csináljon úgy, mintha festene és közben fényképezzék is le willendorfi szépségű testét és ez legyen a következő borítón.
 


 
Kemény rizsa
                   

-a kínaiak így szeretik. Nem pergő rizs -hanem összeállva, gombócokban. A kínaiak mindent alaposan megrágnak. Harminckétszer kell nekik megrágni minden falatot. Különben, megmondom, mit eszenek: a gulyáslevest meg a sülthurka-kolbászt. A kínai is, amikor itt ül, azt kér, gulyást. Kiveszek neki egyet a fagyasztóból, be a mikróba, már kész is. Szürcsöli befelé. Nézem, hogy rág -hát nem harminckétszer az inas, vín marhahúst. És mellékíze is van a hűtő miatt.
 
Én igyekszek mindig a kínaira nem úgy nézni. Ne érezze szegény, hogy kínai, hanem, mintha otthon lenne. A főnökasszony azonban nem, az mindig idegenül nézi, mint valami furcsaságot és úgy beszél hozzá, mint a süketekhez meg az öregekhez szokás. Persze tegezi.
 
Nem azt mondom, hogy a kínai megvenné kilóra a főnökasszonyt -mondjuk a főnök nélkül igen.
 
Hozzám sohase beszél a kínai, mert azt hiszi, szolga vagyok.
 
Zolika mindig azzal húz bennünket, hogy kínai, az nincs is, a kína, az akkora terület, mint az éjrópa, és abban olyan sok fajta él, mint az éjrópában az albán is, meg a svéd is. Azt modja, hogy a csávó dél-kínai, van kanboccsai ami ott olyan cigányfélébe számítana, de nagyon fölvan magával, mert volt odahaza valaki. Zolika szerint az észak-kínaiak az igaziak, azok a felsőrendűek ott, mindegyik-mást lejjebbvalónak tartják maguknál.
 
Az is lehet, hogy nem is kínai, hanem vietnámi -de ezt nem lehetne megmondani neki, mert akkor tombolna. -Ez volt a verekedés a büféudvarban, amikor a Zolikát megismerte a kínaicsávó, mert ő mentette meg, a Zolika. Állítólag a lent-boltos kínaicsávók megmondták a mi kínainknak, hogy vietnámi.
 
Zolika behozza Nettit vagy Szilvit, valamelyiket, azok megcsinálják a kínait. Esznek is. Netti meg Szilvi azt csinálnak, amit akarnak.
 
Szilvi az, akinek a haját tönkretette a bodrisütő.
 
Engem Donkó Juli hozott be. Láttam ugye, szép ruhák, ki van fürödve. Mondta, nem beszél ugyan rá, de ha akarom, próbáljam meg. Kérdtem a felvételt. Nevette, na, felvétel az mindig van -aztán elkérte a mobilom számát, hogy komolyan: majd ő szól inkább.
 
Persze most már másképpen csinálnám, de hát utólag az ember mindig okosabb.
A kamionosokkal beszéltük ezt, ha úgy adta az idő, hogy tellett rá, hogy ez őnáluk is így van. Egy fiatal gyerek, amikor kérdezi, milyen lenne a kamionélet, akkor az öregek csak a szépet mondják meg: hagy szopjon a fiatal. Úgyse ér semmit a jókodás, csak az ér valamit, amit a magad bűrin tanulsz. Vannak ilyen kiscsajok, akik kétszer leszopták a hapsijukat vagy a főnöküket, osztán azt hiszik, már tudnak is valamit, hogy behumott szemmel tíz percig akármit ki lehet bírni, meg egyszer legyen kezükben a pénz, majd ők tudják, hogy számolnak el, mint a pultoscsajok, hogy ezt ideteszem a kis zsebbe magamnak el, ezzel meg leszámolok a főnöknek. Csak amikor november este a kis pofájukba vágják föl a kamionok a sarat az útszélin, oszt még mindig kint állnak, mert nem jött össze a harmincezer, amit egy napra le kell tenni!
 
A kínai, az úgy tíznaponta jön -ki lehet számolni. Egyszer volt az, hogy a kínai mutatta, nincsen ideje most, csináljam meg én, erre a főnökasszony nevette, de tette a fejét, mintha kedvesen, hogy azt már nem, megtörölte a kezét, kacsát pucoltunk, és megcsinálta ő maga, mert azt a kis pénzt is kiirígyelli tőlem, inkább megcsinálja ő. Na, azóta a kínai még annyiba se vesz.
 
Amikor a többiek megjönnek, nekem még alvás nincsen. És még mindenki alszik, amikor már föl kell kelnem. Azt viszont megmondom, hogy a főnökasszonyt aludni még nem láttam. A főnököt már igen.
 
Most nem azt mondom, hogy nem volt rá eset, ritkán. Azért azt sokan nem tudják, hogy a harmincezer, az milyen sok pénz.
 
Már engem is megállítottak a kiscsajok, főleg nálunk a faluban, hogy intézzek nekik valamit a fének-nél..  Ha voltál már fodrásznál -én mindig ezt mondom példának. Ha voltál már fodrásznál, ahol több állás is van. Az egyik fodrászlány megcsinál három fejet, míg a másik egyet, benéz valaki, ez, a háromfejes már mond is egy időt, és míg az egyfejes kapkod, ő nyugisan befejezi, még tartja is a tükröt a pasinak, hogy a zselézést nézegesse -mégis ő csinálja meg a negyedik fejet is!
 
Azért azt nem mondanám, hogy nem volt kellemetlen. Azt hittem, majd vetkőzni is kell, ezért alulra azt a tisztaújnak látszó dresszet vettem, amit anyám túrt nekem a túrkálóban. A főnök úgy nézett meg, mint egy állatot, így lehúzta a számat és megkérdezte, hogy magyar vagyok-e -mert őneki magyar nem kell. Mondom, hát egészen nem vagyok magyar, mert az egyik nagyanyám nem az volt. Az őt nem érdekli, nem kellek. Őtet magyar picsa nem érdekli. Mondom neki, hogy vegyen be próbára, ingyen dolgozok. Neveti, hát ő kicsiben nem csinálja, itten nincsen fizetés, nem rabszolgaság, ez itt frí-be megy, mindenki a feje tetejire is állhat, nem bánja -de este a zsét letenni. És az akkor az húszezer volt még. Hogy? - húszezret letenni! Per nap!
 
Mint a kozmetikában, amikor a Manci néni a Kittit fölvette úgy, hogy Kittinek le kellett tennie akármilyen napra is a tizest, aztán a többivel azt csinált, amit akart, lejött belőle a bérlet, meg a rezsi, meg minden -nem maradt háromezre.
 
Két mosógép van automata, rendes mosógép is, meg centri a kismosásokhoz.
 
Főzni megfőzünk két napra, ha birka vagy disznó van, egy hétre is. A főnök a birkát szereti. A főnökasszony meg nem. Ezen mindig vita van.
 
Ha boltba kell menni, a golfkocsit vihetem. Az viszi, aki éri. A főnök vett nekem jogosítványt, csak ilyen olcsót, ami büntetéshez nem ér, de hát ki is büntetne meg a Gyusza boltig vagy a Büdi boltig -mert ezekbe járunk vagy ha a főnökasszony beteg, én viszem a gyerekeket az iskolába. Ja, a Büdi bótban a svanyúkáposzta miatt van olyan büdös.
 
Hogyne hallanám, nem vagyok én süket, jó hangosan súgdolóznak, nem is a hátam mögött, hogy ehin, ű-a! Itt megy  -ilyesmi. Minden évben a búcsútéren körbemegyünk a húgommal, kapunk is rendesen, pedig a húgom Pesten van, vendéglátóban.
 
Mentem én egyszer, egészen haza a golfkocsival, amikor anyám lába odalett, még a főnök biztatott, egy semmit ne féljek, majd lezsírozza ő, ha baj lenne, csak menjek. Vitt volna ő, csak a golfkocsiba már nem fér bele, olyan kövér.
 
A golfkocsira volt hajaja -az egész sor kijött rá. A nyugatiótó. Pedig Pecuéknak meg aszkónájuk van. A bátyámnak meg kellett mutatnom a jogosítványom. Hányra mentem át a vizsgán. Tolatni tudok-e. Olyan vagy, mint a parasztlú? -nincsen benned curikk? Én meg egy ideg voltam anyám végett. A kisebb húgom rögtön nekem állt, hogy most akkor jókor jöttem, a vödröt már vihetem is ki. Anyám rendesen beszívva, a ládán trónolt bepárnázva, a sínes lába föltéve. No -és a húgom mivel jön nekem? -Van-i felvétel. Intézzem neki. Hogy azt beszélik, a főnök, mint feleségével él velem. Majdnem elríttam magam erre. Intézzem a felvételét.
 
Még két húgom van -azok iskolások még. Két öcsém, két bátyám. Anyámék korabelieknek senkinek nincsen ennyi gyereke. Apám tavaly halt meg. Rosszul esett -vagy csak már nem bírt fölkelni. Kihűlve találták meg a kisboltsarkon -pedig igazán fagy se volt. A bátyám megvárta, míg szegénytemetést kérünk -akkor jött a pénzzel.
 
Sokszor csúfolták anyámékat, hogy részegségükben csinálták a sok gyereket. És ez így is lehet, mert énrám ugyan nem lehelt egyet se italszag nélkül az anyám. Most már így, hogy tudom, azt mondom, víletlenek vagyunk. És anyánkról egytestvérek. A pesti bátyámnak, aki Icánkat fölvitte a vendéglátóba, ugyan, mi köze van hozzánk: Csak nem is hasonlít. Úgy is hívják a háta mögött Az Apjafia. Meg csúfolják: te is inkább az apádra  hasonlítol. Minthogy a csirketelepes nagy mahomet ember -mint amivé a bátyám is lett.
 
Amúgy mind anyámra hasonlítunk. Másban is, sajnos. Én ugyan nem iszok annyit, mint a húgaim meg a fiúk. Már Bercike is volt részeg hatévesen, kiitta a ládamögül anyám kevertjét.
 
Hogy mondjam, milyenek itt a kapcsolatok. Mint a maszekbarneválban. Három nap nagyon rossz volt, semmit se szóltak hozzám, erdjarrébb, húzzálinnen, de ezt is úgy mondták, hogy erre beszéltek és arra néztek. Akkor jött a jópofizás, hogy kitudjanak. Amikor már jól kibeszéltem magam, akkor megint a szurka-piszka. Elkezdik rakni a főnököt, hogy ilyenszemét, olyanrohadtállat. Aztán, ha vélek tart az ember a fikázásban, befújják a főnöknél jópofizva. Ezt ismerem, voltam én már vélük a maszekbarneválban, nem szószerint, hanem ugyanilyen lányokkal meg asszonyokkal. A maszekbarneválban azért volt valami összetartás. Itt nincsen. Mindenki egyért -ez a főnök …és mindenki a magának-ért. Magának kapar. Meg félti amije van, irígy. Béjlízt iszik, de a számból kiirígyli a kevertet. Mindegyik azt hiszi, hogy én szépen elmaszekolgatok, aztán a zsét meg nem kell leadnom.
 
Más betű ninencsen abban a kibaszott ábbécében, csak a zsé??- szokott ordíjjani a fénekasszony. Erre szoktam én gondolni -de ki nem mondanám, csak gondolom, hogy: de van, a szö-betű, mint szopni.
 
Mint az embereknek, ennek is megvan a természete. Ennek pedig a természete az, hogy sokan azt hiszik, itt nem kell majd dolgozni. Mint a vasszedő, a fémesek, akik sokszor nehéz háromórákat foglalkoznak egy pár száz forintot érő vassal. Vagy olyasmivel, hogy a vasas át se veszi. Ej, mindenik azony hányja-veti itt magát, hogy ő két nap összehozza auzt a zsét, amit a jóassszonyok egy havi burtyában a kólagyárban, csokigyárban, maszek barneválban.
 
Szabályok mindenütt vannak. Jártam én föl olyan maszekbarneválba, hogy véccé se volt, de hypóban kellett kezet mosni, meg eüpapír kellett mindenképpen, rendes. Jó a kólagyár is, amihez én ugyan nem jutottam. Egyhuszonnégyóra munka, két nap szabad. Persze nem huszonnégyóra, mert szünetek vannak, még aludni is lehet, tizennégy-tizenhatóra legalább egy nap, több részletben. A két nap pihenőt veszik itt szigorúan. Kólát lehet inni, fulladásig. A csokigyár meg… az egy tanya. A busz épp, hogy ki tud menni. Nem gyártanak ott semmit, csak csomagolnak. Mütyűr munka, az embert az ideg eszi széjjel egész nap rakosgatni, csavarászni.
 
Mindent lehet -de a szabályokat be kell tartani. Az ember mindent megszok' osztán, aki már dolgozott maszekbarneválban, csirkét koppázott meg belezett, négyezerért, úgy, hogy még lerázatta a méhét a buszon napi kétszer két órában, az már nem sokat finnyázik.  
 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.15. 16:10 145 komment

Címkék: keményrizsa

 


-viszont ennek, mint a mesében, közben meg valahogy mégis -mégis jó vége lesz

 

         Amióta az ingatlankereskedelemben a vidéki parasztházágazatnak ennyire odacsesztek a 200 $ –körüli havasi faházárak, még az is előfordulhat, hogy egy disznónak, aki puszta tehetségével küzdötte föl magát a filmiparba, szerencséje is olyanná lesz, mint ő maga: disznó.

         Egy siraki utasaként kapaszkodnak fel már a fél –úttalanban, amikor lent a völgyben meglát egy feketeruhás, fekete S –alak leányt, csipején a vizeskorsajával integet föl.

         Nebazdmá, Jóska, mondja a siraki tulaja az utasának: Az a völgy légvonalban ezer méter ide, amúgy meg fél délutánba tartana oda leveckelődni!

         A disznó mégsenem nyugodott, amíg rájuk nem eseteledett a völgybéli házban.

         Adta a lányt az anyja, két kézzel adta. Az apja csak félkézzel, mert a másikat elvitte a gatter.

         A disznó nem akarta, hogy a lányra ráadják az ünneplős ruháját. Könyörgött a szürkés vászonért. Ám a lány anyja nem engedett. Bugyit, kombinét, fehér harisnyát, fehér vászonblúzt, kék trevira rakottszoknyát, és rózsaszín műszálas kardigánt adott a lányra: csak úgy pattogtak a jószagú nyélon szikrák.

 

         Egy mocsok disznó volt a főnök, de a kaszting széttárta a kezét: Nem az utószinkronnal lesz a baj! A lány tényleg tiszta, hamvas és kedves, rizskása fogai szépek, épek, mintha valaha is egyszer mosta volna mással, mint a tiszta ujjacskáival, forrásvízből. A kasztingos előre megmondta azt, amiről egy kameramanó győzte meg: semmi nem látszik a lányból. Visszanézték a nézőkében és látniuk kellett: a leány annyira szép és tiszta, nem látszik semmi belőle: nincsen kameraarca. A disznó nem adta föl, akkora kontrasztot adattatott, és olyan plasztik színeket, mint a nagysorozatú gépi alánevetéses gegfércelvényekben szokás: akkor se látszott semmi. A disznó a sminkeseket is ráuszította: dolgozzanak meg az ő pénzéért. A sminkmester két óra után föladta: esetleg még a maszkmesterek segíthetnének be: QuasiModa -nak.

 

         A kétláb’ mocsokdisznó is csak egy szívember: zokogott. Elvitte a tiszta lányt étterembe és cukrászdába. Elmondta a tiszta lány, mit szeretne még: Hívatta a disznó a gyártásvezetője asszisztensét, hogy: Akkor menjenek és intézzék. És a gyártásvezető elvitte egy zeneboltba a tiszta lányt és ott, ahogyan ezt a gyártásvezetők asszisztensei szokták, könnyedén megvásárolta azt a zenegépet, amit a tiszta lány kért. Nem a legnagyobbat, hanem egy akkorát, amekkorát a tiszta lány veleszületett arányérzéke még megengedett.

         Ehhez ismernünk kellene egy tiszta lány arányérzékét.

         Elébb viszont kell találnunk egy tiszta lányt.

         Jól van, megmondom: ez egy sztereó, egykazettás rádiósmagnó volt, teli elemmel.

         A gyártásvezető asszisztense búcsút intett, mert neki még meg kellett várnia a zenetorony áfásszámláját.

         A tiszta lányt pedig már várta a keresztapja dácsiája.

         És hazafelé még Berettyóújfaluba is bementek vásárolni.

        

         Otthon pedig a lány visszavette a simogató vászonruháit és szomorú lett, mert megérezte rajta az annyi jóillat után azt, amiről ő azt hitte, szegényszag.

         Megbánta már, hogy nem kért még egy jóillat szprét is.

         Aztán betette a magnóba a Goombay Dance Band kazettáját: ettől kezdve volt már miről hallgatnia. Amíg tartott az elemben az erő.

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.13. 04:14 1 komment

Címkék: tisztaság

[rádióbarát változat]

Amint a tülkölés fölhangzott, mezítláb kiszaladtam a gangajtóba. Azt hittem, nagyon korán van, még nincsen is reggel. Vöröslött a túloldali ház fala.
    Milyen jó nekem: bennem a tülkölés az nem az autó elektromos dudájakén tutul, hanem tényleg: marhatülökből.
    Azzal fenyegettek: Ha így folytatod, kondás leszel!
    Mikor mit folytattam: ahogy ettem, öltözködtem. Lógott a cipőfűzőm, vagy tarkómra vágtam a sapkám schirmleder-ét.

Aki tülkölt, az a kondás volt, Sanyika. Este, amikor hazahajtott, már csak a porát láthattam a csürhéneknak s abban a zöld manóárny a Sanyikáé volt.
    Az út porára vékony barna kérget vont a hajnali harmat. Disznók, süldők csajla fülekkel, egy kis kutya cickázott, és a járdán a furcsa klaffogás: kunkortalpú gumicsizmában Sanyika igyekezett, megállt és óriásit tutult a tülkébe.
    És tényleg szerencsém volt:   Még kondát látni -ha már csak csürhe is volt.

Egyszer aztán Sanyika és Böske, az asszonya jöttek be a kocsmába. Még őszinte gyermek voltam, alig értem föl a pultot s persze szabad volt belül állnom, hiszen a nagyapám volt a csapos. Szájtátva néztem Sanyikát és Böskét, mint állatkerti állatokat és olyan csudálatosan  büdösek is voltak. Nem láttak senkit a pultnál, tehát körülményesen toporogtak az ivó közepén, hogy mindentől egyenlően távol álljanak -mintha az üres asztaloknál bárki is ült volna.
    Soha, senki nem mondta nekik, hogy nem ülhetnek le a kocsmában.
    Ők pedig soha nem is akartak leülni.
    Viszont egyébként akárholis leülhettek. Leültek a tanácsházánál a padra, amire senki nem mert leülni, leültek a szovjetemlékmű peremére, nem féltek a háborús emlékműnél sem leülni, pedig az temetőkerítéssel volt körbekerítve meg koszorúk is voltak ott, tehát, képzeltük, halott is fekszik a szobor alatt. Egy halott katona, akinek a puskáját Fürt Jancsi és Lacika ki akarták ásni.
    Sanyika és Böske  arra járvást a templomlépcsőre is leültek. És még a pap bácsi se zavarta el őket, ugyanúgy mondta nekik is visszaköszönésképpen a mindörökkét, mint másnak.
    Az iskola díszbejáratánál is elüldögéltek a zuzmós lépcsőn. Egy reggel azonban hatalmas, fonottkalács szerű emberszart mutogattak ott a gyerekek, és attól kezdve a pedellus Jóska bácsi elzavarta őket még a nyáriszünetben is. Mert pedellus Jóska bácsinak nem volt nyáriszünete.

Aztán indián lettem, és lenéztem Sanyikát meg Böskét, mert minden sápadtarcúak legalja nyomorult sápadtarcújának láttam őket.
    Pedig különben szép rézbőrük lett volna az évtizedes kéregszerű piszok alatt.
    Viszont ha hozzájutottak, tüzes vizet vedeltek, méghozzá annyit, amennyi csak beléjük fért.
    Száz forintért kipucoltak egy reterátot. A kocsmában volt elzárva a hosszúnyelű cserpák, a lapát, a vödrök, a kis klórmeszes pitli és a seprűcsutak. A nagyanyám zárta oda, hogy el ne adják. Sanyika és Böske kérték meg, vegye el tőlük a szerszámokat, mert hozhatja úgy az idő, hogy ők azokat eladogatják, és akkor mi lesz. Száz forintért  -de a kontóra már italt hozattak, pálinkát. Amikor már Böske is végzett a klórmeszes szenteléssel, neki is álltak, és ha a gazda nem figyelt oda, otthelyt, a ganajdombnál leitták magukat. Ezért a tapasztaltabb gazdák csak az utcán adták ki nekik az italt, seprűvel fenyegetve őket, hogy legalább egy sarokkal arrébb vagy a túloldalon kezdjenek el inni.
    Szépen, nem mohón, a kortyokat testvériesen elosztva kezdtek inni. Böske néha valami port rázott ki a markába, azt hittük pezsgőpor, de kevesebb is volt, meg fehér: kombináltpor.
    Nagy nehezen szereztünk kombináltport: fenekeserű volt, kiköptük. Ravasz Holló testvérünknek  hitt a gyógyszerész, mert az ő nagymamája is vett a kombinált porából. A kombináltport a gyógyszerész készítette. Mindenre jó volt, főleg fejfájásra.
    Ha Sanyika és Böske kezében üvegek villantak, és Böske hozzá nyalta a kombináltport, a  sápadtarcú gyerekek már gyülekeztek budapestet látni.
   

Azt beszélték a sápadtarcúak, hogy Böske két forintért józanon is megmutatja  akárkinek is a budapestjét.
    Nagyanyám elmagyarázta neki, nem szabad ilyet csinálni, mert ezért elvitethetik bolondokházába.
    Böske ilyenkor azt mondta, hogy ő nem bolond: Tessék! -simpicisimus, átrium, bédekker, eau de cologne, ámbátor, készkezességvállalás, pazsálujsztá, kharaso, abficken. Nagymanyám erre azt mondta, ha csúnyául beszél, a szájára is üt!
    Ölvész Pityu és Gál Zoli öt forintot kínáltak a józannak látszó Böskének, ha megmutatja nekik a budapestjét.
    Gyerekek, nem nektek való az: pók nyő a szemetekbe!
    Ölvész azt mondta erre, ő nem gyerek: ivott már pálinkát.
    Böske rájuk ijesztett: ha nem mennek el, olyat fingik, elájulnak. És már kezdte is… Gál Zoli szaladt gyorsabban, pedig ő még csak bort ivott.

Azt is mesélték Sanyikáról és Böskéről, hogy az utcán fényes nappal basznak. Tudtuk, hogy mi a baszás, de nem hittük el. Nekem egy cigány barátom, a Miki apróra elmesélte, mi az, de nem hittem neki. A felnőttek, amikor súgdolózva beszéltek, néha hangosan kiáltották ezt a szót, ámde nekünk nem szabad volt hallgatózni a susogott részletek után. Úgy is véltem, hogy ez a baszás dolog olyasmi, ami felnőtt  nénik témája más felnőttekről.    
   
Hanem egy szép nyárvégi nap, úgy 1971 augusztusában a Kakuk Marciban! Amikor a számban az olvasás édes ízével az Olcsó Könyvtár -kiadást a szalmazsákra fordítottam sóhajtva: Ez! - igen. Szőlőcsősz voltam. A könyvből fölsejlett: Hiszen ismerek én is ilyen embereket: Sanyikát és Böskét.
    S nekiáltam elbeszélést szőni.
    Hosszú sorozatokat. Már november volt, és én Sanyika és Böske gyermeke, és egy féltestvérem, nem -javítottam- Böskének egy keresztlánya, aranyhajú és kékszemű…
    Az irodalom akkor még egy boldog, végtelen és szabad mezőnek látszott.    Annyit azonban már sejtettem, hogy a mesémbéli Sanyika meg Böske nem létezhetnek papíron. Ezért a történetfolyamukban Sanyikát Mauk bácsinak és Böskét Bobókának neveztem. Ösztönszerűen éreztem rá arra, hogy a jóhangzású neveknek és ismételgetésüknek az a szerepe, mint tejfölnek a levesbe. Fradileves -Mindentbele! -aztán tejfölt is meg ízvarázst.
   

Mintegy mellékesen azért igyekeztem utánajárni az igazi történetüknek is, ezért:
- kikérdeztem nagyanyámat. Nagyanyám azt mondta, ő igazán nem tudja, így jöttek ide a háború után, talán nem is öregszenek, mert semmivel sem látszottak akkor fiatalabbnak, mint most, és Böske állítólag valami régi, neves bárói család balkézi lánya és nem is Böskének hívják, hanem Henriettnek. Nem, nincsen gyerekük, mert a Böskének, amikor még a kastélyban tartották, valamilyen műtétet csináltak, hogy ne lehessen gyereke.
-Rézi néni állította, lennie kell valahol írásnak is arról, hogy Böske a báró Dzs. család gyermeke -Henriett az igazi neve, és még csak nem is balkézi, csak hibásan született. Hibásan? Bolond, na! De egyébként kérdezzem a papot.
-a pap bácsi is érdekesnek találta, kért, várjam meg kint, a sekrestyénél, ő ezt most meg is nézi. Fél óra múlva jött, mert még telefonálnia is kellett: Böske sohasem volt Henriett, bár lehet valami a Dzs. családhoz fűződő balkéziségben, mert a tanácsi papírokkal is egybevágóan Kis Virágként jegyeztetett be az anyakönyvbe 1911. szeptember 11-én, szülei: ismeretlenek. De miért érdekli ez egy ilyen kisfiút. Ne tessék haragudni, léptem hátra, de én már a felnőtt könyvtárba vagyok átiratkozva!
Elég baj az, mondta a pap bácsi.
-…a faluba jöttek? hiszen itt éltek mindig, csak kint a kastélyban -vitatkozott nagyanyámmal nagyapám.

A végtelen történetüket elővettem és hozzáfűztem valamit.

Van egy füzet, abban egy lap, annak a tetejére fölírva: Filemon és Baucisz
Ó, én kis művelt! Biztosan a mai tenyerembe mászna az akkori képem.

Egy novella üldözött, nem hagyott nyugton, azzal keltem -feküdtem: Ez az! Jobbízű volt, mint a Kakuk Marci eleje. Szállítóknál -valami ilyesmi címmel találtam rá. Ez az, gondoltam, ez az irodalom, így kell írni. Vagy úgy, ahogy Móricz a Rózsa Sándort. Vagy Exupery A déli futárgépet -amiből semmit sem értettem jóformán, csak a rőzsetűzropogás szerű pa -the- tique -pa-the-tique -et, amiről azt gondoltam, hogy csakis a francia nyelv sajátos zenéjéből származhat át, ezzel még Maupassant meg Zola fordítói sem bírnak. Igen komolyan elhatároztam, hogy megtanulok angolul és franciául, mert gyermeki eszemmel azt hittem, hogy egy regény az elolvasása után is még mondatonkint megmarad az ember fejében TEHÁT szavanként lehet szemelgetni azt.  Mikor, mi, de A szállítóknál maradt mindennapian, újra és újra elolvastam, aztán a könyvtárban kérdeztem utána, és kinevettek, hiszen nem is kortárs, Gelléri meghalt már rég, kötelező is lesz majd, azt hiszik, elolvasni, majd a gimnáziumban. A kocsmában minden nap találkoztam fuvarosokkal meg trógerokkal, öt tonnás kocsikba fogott fuvaroslovakkal, akikben, mint egy autóban, volt rückwerts, azaz maguktól tudtak curikkolni. Izmos emberek nehéz munka után sört vedelnek -csak itt nincsen park, emelet, meg mackó. Jó, mondtam, amikor a kötettel végeztem, a kötelező szöveg nemigen ízlett, mert a baloldaliról úgy tudtam, az kommunista, a szocialistáról azt, hogy az végül egyszer úgyis kommunista lesz. A kommunistának pedig a kötelezőeket letudván róla, bennem valahogyan avas posztókabát szaga volt, egy kommunistát úgy képzeltem el, mint valami fináncot, aki a legjobb évjárat legtisztább és legjobban kezelt borából is idegen gyümölcs ízét érzi, amíg a pénzt vagy az ajándékot meg nem kapja, de ugyanígy, a bögrecsárdák kétemberes, krepp-papírral festett lőréjére is ugyanúgy rábólint -persze Csapájev, az más, és Makarenko meg Micsurin, de Gorkij főleg más, és én se akartam a németekkel lenni, holott a családom teli volt sch-ekkel meg tz -kel meg még volt egy fedr ß-szel is, és folyékonyan olvastam gótbetűs imakönyvekből. Mégis, jó, valakinek lennie kellett a németekkel, és miért ne én legyek, majd fölváltanak. Néha fölváltottak, és lehettem az egyik a négy pácélos közül, de nem Janek. Szivesen voltam minden filmbéli kommunistával, de akiket apám mutatott az élő, köznapiak közül, egyikben sem volt semmi bizalmam. Ha valamelyik sápadtarcú nagyon jól beszélt, és, legalábbis retorikailag sakk -mattba szorított bennünket, rézbőrűeket, kiszóltunk a szerepünkből: nem kell a kommunista duma. Indián kevest beszél -retorikailag képzett meg sokat. Amikor azt hallottuk, hogy a kedvelt tanárunkat a szerelmi életére hivatkozva küldték el az iskolából, ezt kommunista dumának neveztük, mert ki nem tudta, hogy az igazgató melyik tanárnőt keféli, a tanárnőnek a férje, egy funkcionárius egyébként meg röptiben a legyet is. Ekkorra már el kellett hinnünk, hogy bizony a baszás igaz, létezik. Erre úgy vélekedtünk, hogy az emberek többsége annyiszor műveli az életben, ahány gyermeke van -kivéve a házasságtörő kéjenceket.

 

Ó, persze, az én filemon és bauciszom közben Biginéni -Bagibácsi lettek. (1976.) Megvolt őnékik mindenük, téglapadozatos konyhájukban sparhelt és a kopásaiknál aranyba játszó csakis ódon bútoraik, meg még telepes rádiójuk is. Mert a villanyukat kikapcsolták. És a kályhából kivilágló rőzsefényben örök szerelmesen bújtak össze csíkos dunyháik alatt -a kötelező lábmosás után.

    Az idő előrehaladtával (1978.)visszaemlékeztek fiatalkorukra, amikoris az eső, ha Macondo -ban is, ugyanúgy zuhogott tehát s Violka (akkor úgy hívták) hüvelynedve csermelyként eredett meg s Gézuska spermapatakja is márquezien áradott. Miközben semmilyen gyakorlati tapasztalatom nem volt, és az akkor már 17 éves Regélj Róka testvérem útmutatása szerint középső ujjbegyemmel a pofámba simogattam be az érzésért az ínyemig le: milyen lenne egy budapest belülről.
    És: "Megölelték egymást, úgy aludtak el."
    A szociográfiai mélységet kitaláli -Laci fiuk világította be, aki telepakolta a konyhájukat a kor minden jójával, például a kánikula derekán tíz üveg kőbányai sörrel, meg fokhagymás mozaikkal és parizerrel rúdszám, mert egy hűtőt is hozott nekik a villanytalan házba, aztán alkonyatkor a két öreg kiült a sörökkel megint meghalni boldogan s a kutyafalkának, macskarajnak osztották szét a parizereket.
    Egy időben úgy gondoltam, fokozhatnám mindezt, ha viszont Piri lányuk fölvinné őket a lakótelepre.

Eltűntek. A szomszédok szerint (fél kilométerre lakó részeges pályagondnokné) a Böske Piri lyánya értük jött a wartburgjával és fölvitte őket a lakótelepre.

Egy profi író ilyenkor a levegőbe öklöz: Márquez [én!]! Márquez [én!] lő -Gól! Én meg ráhagytam istenre: a történeteket ő írja.
    Ajtajuk már régen nem volt.
    Nagy levegőt vettem, még a gang porában állva: és!
    A matróztrikóm a szám elé kaptam.
    Nem vártam ki, míg a homályt megszokja a szemem.
    A vakolat volt csak mesebéli, körül, de az is csak váll, fejmagasságon fölül. Tűznek helye sem. Az egyik sarokban fölhányva rongyok. Edény, bútordarab, semmi. Néhány visszaválthatlan üveg, amit senki nem mert elvenni tőlük. Széttaposott tollas varjúbőr. (A profi éhszakácsok a varjút megnyúzzák.)
    Visszamentem levegőt venni -pedig a szobát még nem is láttam.
    Mégis, szükségem volt valami önbizalomra, ezért Böske Piri lyányára gondoltam és a lakótelepre.
    Otthon aztán tiszta oldalpáron írni kezdtem: Miganga és Dondika a lakótelepen.
    A lakótelepet úgy képzeltem el, mint a cselédszobát. Zsuzsika a dorkója sarkával húzott egy átlót: az volt a Vályiék fele, és oda (így) a lábukat nem teheték be. -Vagyis a lakótelep ilyen, de nagyon is látható, sőt, átláthatatlan vonalakból áll, papírfalakból, és azért tehát, amiért a Sor lakói is, mindenki mindenkit utál, mindenkire irígy -"Palacsintért zabál, de a másik szájából a pirítóst kiirígyelli!" Nosza!
   
Amikor újra elővettem és átfutván csak, amit írtam úgy találtam, hogy egyrészt Sanyika és Böske az életben hülyék lennének egy percre is ottmaradni az ismeretlenben, nemhogy melegfagyit majszolni a városi parkban, másrészt a lakótelepi élet kritikája bennem inkább vackoros savanyaság: mintha valójában a lakótelepi lét szabadságára vágynék, aholis az ember akár a feje tetejére is állhat, az se érdekel senkit, és ha az ember beáll a színházba díszletet tologatni, arra se mutogatnak rá.
   


Motívumnak jó lesz -gondoltam később Sanyika és Böske történetéről. Olvastam ugyanis könyvet ilyen címmel és egynémelyik novellát jónak találtam: csodálkoztam: hogy' lehet ilyen témákat nyomtatásban is? Ekkoriban még a szerzők neve nem nagyon érdekelt, meg sem néztem. Emlékszem egy novellára, amiben egy rokonszenves értelmiségi fiatalember albérleti vergődése volt a főtéma. Az írónak a bitlisznél is hosszabb frizurájához igazi nagy magyar parasztbajusz -ez lehet aztán a csóka, gondoltam, mert nálunk a faluban a helyi  pártplénum elé került az az értelmiségi, akinek csak nyakba nőtt is a haja. 
    A következő oldalpárra fantasztikus novellát írtam: Megérkeznek az idegenek, gyorsan nem feltűnő alakot öltve ismerkednek velünk: milyen érdekességeket látnak: kerékpár először, majd vasút, sertéstelep, téesziroda-szaglásuk nincsen, mert az az alakfelvétellel nem jár, ezért úgy tapasztalják, hogy a menzán azt mérik kerek mélyítvényekbe ki étel gyanánt, ami a sertéstelepeken táplálkozási végürüléknek látszik -ilyesmi.
   
   
Egyszer, amikor a rumot pohárról pohárra úgy mértem ki magamnak, hogy csak arra ügyeltem, a nagy igyekezetbe ki ne hányjam, eszembe jutott Böske, ahogy az árokparton iszik.
    A föld vonzott, a fák rámdőltek, a lábaim elszaladtak, de nagy rutinnal már sikerült úgy zuhannom, hogy a házfalról csússzak le lassan a sárba: Sanyika villant be: hogyan oldaná meg ő. Sokszor rohant el a kocsma előtt a porban úgy, a lábai után, hogy a nagyárokig kitartson s ott hemperedjen meg a bürökben.
 Ó, novellák boldogabbik végei! Az életben is könnyebben végzik, még egy illdomos novellába is beleférne, bőséggel szeretkeznének hirtelen húszéves hamvából kélt vágyukban és úgy, patakzanának. Mesés -mondásan iramlanának holt avar arany lemezkéi között a folyó holdezüstjébe el. Csakhogy négy kilométer az dűlőutakon is ide. Jó, akkor még mindig ott van: Amerikás Gyula két üveg viszkit ad nekik, és annak otthon a-ne feledjék kérem a villanytalan konyha poros téglapadozatát!- az ónémet kredencet és székeket, a krumplihéjat a tűzhely alatt, teháthogy Amerikás Gyula viszkije, egymásba teszik, amijük van, és -Borgó kutya vagy Cirmi cica jöhet! Avagy Disznóba Szoó Sándor fuvaros invtálja őket tököt hasogatni a tökfeődre. A gyógyszeralapanyagnak hazudott héjnélküli tökmag, amit nem szemetelő szotyola gyanánt belga futballmeccseken ropogtatnak -de csak olyan szerkesztő kezébe add, aki hallott már a héjnélküli tökmagról.
   
Én…- még fuvaroztam is innen föl Szikszóra, onnan üresen le 'Roffra, onnan pedig le megint rakottan Gyomára vagy Endrődre, sose tudom megjegyezni, melyik melyik. Szikszóról meg Endrődről vagy Gyomáról meg erre -egyenesen keresztül viszik föl: Belgiumba. Annyi rokkant emberrel még nem találkoztam, mint azon a napon. Senki emberfia, akivel beszéltem, két kilónál többet nem emelhetett, se a gazdák, akiknek fuvaroztam, se az embereik, még Füles kutyának is papírja volt róla, nem beszélve persze a tőzsérekről, üzérekről és a speditőrről. Mind a valahány tonna az én vállaimon fordult aznap. Tersánszky állt csak oda segíteni föllökni a zsákot, és Gelléri a szemüvege nélkül, hunyorogva, hogy egy ekkora balF-t mint én, amikor ismertem Sanyikát és Böskét is, oda -vissza olvastam könyvtárakat, itattam föl konyhaszivaccsal s facsartam korsóba rumot mocskos konyhakőről föl, minden nap (1999-2002) integetek a gyomai nyomda berlinikék[!] transzporterének, amikor pestremenet kilelőz a kedvenc könyveimmel vagy az egyeb szép nyomtatványaikkal föl, nem tudom elképzelni azt, és egyébként tök' helyesen, hogy más kiadó, mint A Lehetséges Kettő valamelyike adja ki a könyvemet, és akkor tessék: megengedem magamnak a luxust, hogy nem írom meg egy rendes illdomos novellában Sanyikát és Böskét.

Gelléri érzékenyebb: a szélre ül ki és bámul el. Tersánszky azonban nem adja föl: Vagy legalább Az Év Botránykönyve Kiadót céloznám meg vagy a P, F, EgyüttB & Utána Csavarnak egy Marcsiszivart -Minta Zállat Kiadó-t?
    Mint a Krisztián, aki beült Ferinek egy kibeszélősóba?
    Na, például! -vágja oda Tersánszky még.
    Szinte hallani, ahogy Gelléri fázik Tersánszkytól. Tersánszky viszont attól retteg, hogy én mindjárt Krúdyval jövök, és a Vak Béla torzó  kisregényen szemléltetem néki a színen ponyvás vérpornótól a mélylélektani szociofényképig rétegezhető szerkezetet, a pompás, joycei szöveghízlalásokat a kétféle fűzési technikával (ti, hogy szóismétléses és rokonértelműszavas indítások). -Tersánszkyról máma valahogy nem kecsded beszélni, pedig személyes előrehaladásban (am. jópofasága) nagypályás focicsaptra való követője van -mint a szabólőrincistáknak is.

Két batyu bandukol a nemlétező padkán. Jobb tükör, nem mászott be az árnyékomba egy személyautó, látom fel -fel tünedezni, a plató hátsó sarkánál a tükrét vagy az árnyékából valamit, vagy már holtterembe van? Mindenesetre az indexet kivágom balra és sasolok hátra, esetleg egy bajnok a távolból száznegyvennel?
    Mert a két batyu egy-egy ember: annyira szegények már, hogy nem mernek kerékpárt lopni, és annyira gyengék, hogy ellopnának tőlük akármilyen kerékpárt még ha vasabroncsán is zörögne.
    Szép lenne azzal zárni, hogy Sanyika meg Böske -lassan lejár már az idejük és a sírjukból újra kihányják a földet, a hányás tetejére csontjaikat, hajas koponyájukat a világijó fogaikkal. Ó, bár szappanosodván a sziksós (vagy mi') földben  mumifikálódtak volna: szép kis mai édeskés novellahősként mutogatnák múmáikat a disznóvery csanelton.
   

Címkék: sanyika és böske

Lejárt Sanyika és Böske sírjának bérleti ideje. A lényeg azonban a mai történetemben is elsikkad az igazság miatt...

 

 

A királylány története semmiben sem számottevő.

         Persze azért valami igaza néki is lehet.

         Főleg már most.

Például, amikor megmondja a tanácsi csajoknak, tegyenek inkasszót a Kurczpalyi segélyére az ő javára, mert a Kurczpalyi tartozik neki ötszáz forinttal. És még a nagyobbik formátumú ady volt az, amit ő Kurczpalyinak kölcsönadott, de egy kisebb rákócziformátumú ötszázassal is megelégedne, ha legalább annyit visszalátna.

         A királylány a tanácsnál soronkívüliséget élvez, mert egy sóműsor ez a lyány mindig, különösen, amikor a papírjaival jön, a mezővárosi érettségijével meg a KÁLÁSZ-tanfolyamával.

         Peidlné minden ilyen alkalommal, amikor az ötszázasa ügyében jön föl a tanácsra a királylány, megigéri, ha egyszer is kifürödve, tiszta ruhában jelenik meg, fogadónapon, színjózanon, és az inkasszót is bicsaklás nélkül mondja ki, ő maga adja meg a Kurczpalyi ötszázasát. És még egyet rátesz kamatra is.

         Ez a tanácsi csajok igazsága.

         A királylány igazsága pedig: A fürdésről annyit szeretetne elmondani, hogy az irodaipicsáknak mindnek van jóillat fürdőszobája, mégse mosakodnak meg reggel, csak besprézik magukat és a szemceruza szedi ki a csipájukat, és majd megnézné őket a jégkonyhában hogy mosdanának meg –és nem fogja ilyesmire pocsékolni a keresztanyja eredeti faspréjét.

         A picsák azt mondják: Tessék, most is olyan részeg, mint a segg, beszélni se tud.

         A királylány innen az igazság ösvényt a temetőbe látja fölkunkorodni: csak meghalt tán valaki, minden napra esik legalább egy halott, és jár már olyan magasan a nap, hogy valamelyik temetőben ottfogja Kurczpalyit.

         Az ösvény a kenyérbolt mellett vág a lentitemetőbe. A reformátusba, ahol a katolikusok a vendégek: az ott bozótos.

          Az orgonabokrok az engedetlen fagyban még a tegnapi nap igézetében állnak, zöld deres levelesen. A friss föld szaga iránt halad a királylány. A borostás pofák szalonnás zsírosan csillantak meg, fröccsent a nyál. A szakállas a Kurczpalyi.

         Kurczpalyi a királylány feje fölött kezd el számolgatni, ez a harminckilencedik alkalom, hogy a királylány utánajár annak a nyomorult ötszázasnak, ha mindegyikre csak egy felest is számol, már kamatostul leitta rég ez a dinka csaj.

         Mint látjuk, mindenkinek megvan a maga igazsága.

         Kurczpalyi még elsütötte a viccét a királylány eleje –hátuljáról, meghogy próbálkozzon az, aki a két lyukát meg tudja különböztetni a kűkemény csimbaókok között, ő inkább az elejről venné, az öntisztuló.

         Megsajnálták, leültették a friss, meleg hantokra és adtak neki a pálinkájukból.

         Kiástátok a Sanyikát és Böskét! –mondja a királylány a  pálinkaivás utáni rövidke és különösen tiszta kristálypillanatban, amikor a kápolna kápolna , a távolság a falutól megbecsülhető, a piros cseréptetők az időereszkedés narancsos párájából elkülönböztethetőek, mint iskolatető, tanácstető, a Tóth rektor teteje.

         Apád faszát ástuk ki! –dörren Kisvadász. –Ezek a Mariskanéniék voltak –meg se születtél még, amikor letettük az öregcsajt!

         A jólsült kenyér színű koponyákat a királylány a hótaposójával fordítja alapjukra:

         Lássátok! A kevéshaj a Sanyika, a hosszúhaj a Böske!

         A királylány ismeri a sírásókat: Addig bátrak, amíg a kiásottat nem ismerik.

         Azonban ha vissza kell látniuk azt a jó vőlegényi zakót, amiben letették az illetőt, bizony, még ők is megsápadnak. A zakó anyagát dicsérik, nyélondzsörzé, még meg is fogják –úgy nem félnek ők.  Csak este a kocsmáros sejti,  mi volt aznap, amikor A Végső Löketet elvitelre kiadja nekik.

         Anyád picsája! –mondja Kisvadász. Ez a 74-es sor!

         Nagyvadász köp:

         Lássátok: én megmondtam: Te basztad el Jóska. Megmondtam, a kúttól még előrébb van és nem visszább. Kijön a főnök?  -annyi lesz!

         Milyen sor, bazmeg –tudod, milyen összevisszaság volt még akkor? Nézd már meg egyszer azt a kurva füzetet, bazmeg!

         A füzet szerint is úgy van –szólal meg Tenkes.

         Senki nem fogja itt kilépegetni a sorokat ide át, a burgyinba, melyik év vót ez, a ’74-es vagy a ’82-es.

         A királylány úgy érezte, most megfogta a Kurczpalyit:

         Beadlak benneteket a tanácsra, hogy kiástátok a Sanyikát meg a Böskét!

         Kurczpalyi úgy érezte, itt az ideje, hogy kifizzesse végre a királylány igazságát. Pár év’ azelőtt még itt az olvasó kedvére jól partiba vágták volna a királylányt, mára azonban már az eljét is eléggé gusztustalannak látják az ilyesmire.

         Kurczpalyi, minha pénzt markolna, öklét a királylány arca elé tartja, és gyengédeden, mintegy nagyarasznyi távolságből orrbaveri.

                A királylány elzuhan, föltápászkodik, vére –kefebajszát elmaszatolja és nagy durrogva, klaffogva elindul föl a partnak.

         Valami igaza lett megint mindenkinek. Nekem is, mert sikerült a kereket az élet vágásában tartani és nem átengedni az illdomosba valami jó kis kúró –szopó angyalnyálahabos tündériességbe. Meg Kurczpalyinak is igaza lett, mégse kellett másik sírt ásniuk, mert az isten se tudja azt a füzetből pontosan ki, Sanyikát meg Böskét, ők meg már régen kikapták az igazságukat, nékik aztán mind egy az, meg a királylány is megakapta már rég, ténylegesen, ami néki jár, meg a tanácsi csajok is: cuzámen.

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.06. 06:27 102 komment

Címkék: kriálylány

Szád márki

 utazik a vonaton. A márki történetei ismeretesek. A sémájuk egyszerű. A márki inkognitóban éli az életét. Senki nem sejti a műsakálprémes, mogyoróvajszín , velúr hatású textilből varrt kabátos, kockás kalapos, dohánybarna pantallót és fekete, bundabéléses műbőr cipőt viselő férfiről, hogy ő nőket vetkőztet a szemével, análisan erőszakolja meg őket egy hangvillával vagy erős pistában tunkolja meg a vibrátort, mielőtt beléjük veti. Szád márki a szemével öl, pillantásával deflorál és vizelés közben gyakran gondolja azt, hogy a piszoár a főnökasszonya. Kedvencem az a jelenet, amiben Szád márki Az Éjszakai Gyors Hetesen utazott hazafelé és fölszállt a szinte üres buszra három hamutartószagú és kinézetű gothic csajszi. De ezt most átlapozom...

Szád márki ugyanis hivatalnok. Ezt az életét is hagyjuk , a nagy ukrán író, Gogoly után még mit is mondhatnánk ezügyben újat.

Szád márki Az Ünnepek végén édesanyjától utazott haza. Az édesanyja ezért a karácsonyfa leszedésével nem várta meg a vízkersztet. Minden friss szaloncukrot összegyűjtött az ő kisfiának.

A világon minden embernek van édesanyja. Vagy volt. Még dɔnaˈsjɛ̃ alˈfɔ̃ːs fʀɑ̃ˈswa-t is anya szülte, hát akkor a mi Szád márkinkat!

Vízkeleti Dezső sokkal erősebbnek és öntudatosabbnak érzi magát, mióta titokban Szád márki. Élete egyetlen kalandját évente újraéli: a két vonatút vidéki édesanyjához, ebből az odaút kilőve, örül, ha állóhelye ablaknál jut a folyosón. 1996. december 21-én egy prémgalléros nő mögött állt. Ha megfordult, tokája alá csiklandott az illatos prém s ő beszippanthatta egy húsvér nő testének szalonnásan tömbös páráját. A tiszta nő illata, akinek enyhe izzadsága csak fokozza a testébe dörgölt krémek aromáinak hatását. Azóta is ez az egyik legmámorítóbb emléke -ha nem számítjuk azt, hogy a German Goo Girls oldal egyik legtöbbet vásároló magyar látogatója.

Mindent úgy talált, ahogy eltervezte. A pszichopata, túl sokat maszturbáló és erősen túlfűlt szexuális fantáziájú csúnya diáklányok mindig az utolsó vagonba menekülnek, nincs az a kincs, amiért beülnének három kövér fokhagymaszagú piaci kofa közé (akik sárvári gyógyfürdőzésről térnek meg) .. csakis az utolsó vagonba, ahol barna bőrű, söröző fiúk izmos felsőtestén vakítóan fehérlik az atletta trikó.

A nők egyik legtitkosabb közös vonása az, hogy lehetőleg úgy választanak, hogy vágyaik ne teljesülhessenek. A kofák pl izmos, fiatal, atlettatrikós fiatalemberek húsára vágynak, ámde mégsem ülnek be az utolsó vagonba... Elvárnák, hogy a fiúk jöjjenek föl az utolsóelőtibe s inzultálják őket. És be kell vallanom, hogy vágyaiknak még ekkor is bátran ellenállván úgy törölnék pofán a legkikottázottabb fiút is, hogy a méregzöld műbőrrel vont fejtámasz adná a másikat...

Szád  régóta tervezte ezt, minden mozzanatot apróra kitervelt. A lány nem tudta magára zárni persze a fülkét, és ő dehogy is kérdezte meg, van-e szabad hely. A  kerékpárzárt duplán tekerte föl, majd összekattintotta. Mielőtt a lányhoz fordult, még háttal, a lényegre tapintott. Rémüléten döbbent rá: a lényeg kushad. A lényeg, ami annyit gyötörte már, mióta az eszét tudja. A legidétlenebb helyzetekbe került miatta. A főnökasszony kérte a dossziét s ő nem állhatott föl, mert a lényeg kitüremkedett a nadrágjából. És most?  Nincsen erekciója. Egy sóhajjal nyomta el rossz előérzetét: majd evés közben jön meg az étvágy.

A lány testéből áradt a falusi kisváros nyárikonyhájának bundáskenyérszaga: anyu ott készítette össze neki az ételeket és a süteményeket. Ezen kívül még az izgalom miatt savanykás izzadságszaga is volt a lánynak, valamint erős szájszaga: hat éve nem járt fogorvosnál -ebből kiszámíthatjuk, hogy az első szóróéven már túljutott az egyetemen.

Ellenállást nem tanusított, teste azonban íjként megfeszült, Szade alig boldogult vele. Terveiben megütötte a lányt, mert az ellenállt. Ezt azonban nem tudta mire vélni: mintha valami erős, rugós szerkezettel ellátott próbababával birkózott volna. A lány mellei keblek nélkül való puszta bimbók, amik az izgalom miatt megmerevedtek. "Legalább ezzel sem kell kínlódnom!" -futott át Szád márkin a gondolat, pedig a lányt vágyálmaiban spárgatökszerű falusilánykeblekkel képzelte el. Így csak a nadrágot, gondosan egybefogva a bugyival, rángatta le. A lány szétfeszített lábai közé állt s kikapcsolta övét. Szád farka oly töpörödött volt, hogy még egy pisilés is gondot okozott volna most neki. Az orális erőszak volt a B-terv. most erre váltott át tehát. A lány még soha nem csinált ilyet -Szade farka rémültében inkább még töpörödött.


A lány felzokogván arra gondolt: Lám, olyan csúf, semmi nőiesség benne, még ez a szatír sem képes megerőszakolni. Erre méghevesebben zokogott. Szade sajnálta a lányt, de érezte, lassul a vonat. Fölrántotta a sliccét, csatolta övét s a számkombinációt beállította a záron: ám hiába: az nem pattant szét. Végül a zokogó lány megkérdezte a kombinációt. Rágottkörmű, tömpe ujjacskáival újratekerte a kódot s a zár, ím kinyílt. A vonat fékezni kezdett. Szade zavarában a lányhoz fordult:
Köszönöm! További  jó utat! 

Erre a lány már szinte némán, fuldokolva zokogott.

Közben a vonat megállt. Szade a vagon elejére loholt, berántotta az ajtót s lereszkedett a lépcsőn. Piff, a nejlonszatyrokat a szaloncukrokkal a vonaton felejtette!

Azonban nem volt peron.
Marquis de Sade történetei olyan poénosak! Dramaturgiája már maieszünkkel kiszámíthatóbb, mint egy japán autó kuplungjának halála. Itt pl az éppen még főszereplő hanyattesik és a vonat levágja a fejét.

A valóságban azonban a mi Szádunk, míg bokája kificamodott, előre bukott a sötétben: a vasútállomás fényei jó 600 méterrel följebb világítottak. Itt a semmi volt, és még hó sem és még halál sem. Csak egy iszonyúan hasgató boka. És a nagy-nagy semmi.

A lány közben lerántotta az ablakot és kihányt, a sugárív jó tíz méterre Szád-tól loccsant a rozsdás, vasízű bazaltágyra.

A vonat pedig gyorsítani kezdett, az állomáson átrobogott.

Szád így került az isten háta mögé, kificamult bokával egy olyan állomásra, amin naponta négyszer áll meg vonat, de az autóbusz-vállalat ex-vasútifőtiszt menedzserei menetrendet gondosan úgy igazíttatták, hogy a négy kilométerre  fekvő kis faluba utazóknak másfél-két órákat kelljen várniuk a használtépítőanyagbeszerzők és átalakítók örömére lehagyott fűtetlen állomáson. Személyzet sincsen. Ügyeletes orvos pedig a harmadik faluban.

A történetek ám csak a filmeken és a tévéhiradókban, főként dramaturgiai okokból érnek véget. Pl azt már tudjuk, a vasútnak azért kell meghalnia, mert nincsen utas, de azt nem tudjuk, ez a tény mennyiben függ össze azzal, hogy a falu négy kilométerre, az ügyeletes orvos viszont tizenöt kilométerre van.

A lány mobiltelefonon értesítette a rendőrséget, támadóját hol találják meg. Ezután az atlétatrikós fiatal férfiak behatoltak a fülkébe és megerőszakolták. Nem elégedtek meg azonban a testierőszakkal, hanem ősi szokásaiknak megfelelően lekiterror alá vonták a lányt, mert az életben szinte soha nem találkoznak olyan nővel, aki tökéletes tisztaságban tartja a végbelét és tájékát. És ezen kívül még a füleit is megcsókolták, hökkenten, hol marad a megszokott keserű íz, és kiszívták a nyakát -ez a gesztus akkor lenne fontos, ha a lány feljelentést tenne.

 A lány persze nem tett följelentést, hanem a kollégiumba érkezvén megkereste csoporttársnőit és kért egy esemény utáni tablettát.

 

"Mi az? Van pasid?" -kérdezte gúnyosan mosolyogva a lány, aki a tablettát adta.

"Uhummm!!" -szólt a lány a teáscsészéről fölnézve. Most szép volt: pillantása, mint a 17 és féléves Audrey Tatou-é.

Majd lenyelte a tablettát.

 

Itt szakítom meg e végtelen történetet, jó éjszakát.

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.05. 17:06 11 komment

Címkék: marquis de sade 2007

Végül azt a fülkét választom, amiben egy halálrarémült diáklány kucorog a menetirány szerint, a folyosófelöli sarokban. Az ilyen lányokat szokták megerőszakolni éjszakai vonatok üres vagonjában, tanúk nélkül. Ezek a lányok nem tesznek feljelentést, vagy csak hetekkel később, amikorra idegösszeroppanást kapnak a szörnyűségek állandó felidézésétől, és már lehetetlen látleletet venni, tanúkat keresni, és visszaemlékezése életszerűtlenné válik egzaltáltsága miatt.
Belépve a fülkébe úgy 40fokra becsülöm a hőmérsékletet. Jó reggelt kívánok, de nem kérdezem meg, van-e szabad hely. Háttal nem szeretek utazni, nem ülhetek a lány elé, aki Munch-festményekről vajpapíron, színes ceruzákkal kopírozott tekintettel bámul. A táskámat rakom a forró sarokba és leülök: perzseli a lábom a fűtőtest. Könyvet veszek elő s olvasok, tüntetően fordítom felé, hogy lássa szépirodalom. Hemingway. De ettől még rémültebb lesz, biztosan valami különlegesen perverz alak lehetek a szemében. Na mindegy, olvasok tovább.

Majd egy fiatal nő érkezik, kipakolt sziszkókkal, a nadrág csinosan feszül ruganyos popsiján, leveti a dzsekijét, látszik, hogy rutinos utazó, aki hozzá van szokva, hogy a fülkékben télen vagy 5 vagy 45fok van. A hasa is szép. Fölrakja a csomagjait és elővesz egy nőimagazint, inkább csak álcázásnak. Az ilyen lányokat nem erőszakolják meg északai vonaton, ha a szomszéd kocsi is tök üres, akkor sem, mert az erre hajlamos csávók még hármasával sem kockáztatják meg, hogy kiverjék a fogaikat vagy az arcukba karmoljanak, mielőtt. Valamint az ilyen lányok első lehetséges pillanatban látleletet vetetnek föl, feljelentést tesznek a rendőrségen, jó személyleírást adnak és nem ijednek meg a bírósági folyosón a vádlottak hozzátartozóitól, akik pedig a méhük kioperálásával fenyegetőznek, torkuk műtésére átkozódóva egy életre elintézéssel fenekednének. Ő a rettegő lány elé ül, aki ronggyá izzadta már a posztó kabátkáját.

A következő állomáshoz közeledvén , amikor már nem vág be a huzat, kérdezés nélkül lehúzom az ablakot. Hátha ez elrettent most már mindenkit a fülkébe lépéstől. A kémiaprofesszort nem. Ő határozottan belép, jó napot kíván s beveti magát elém, kapja jegyzeteit és szorgalmasan körmöl ceruzával.

Közeledünk A Város felé. Innen már helyiérdekű a vasút. Hetven éves, mackótermetű néni lép be a fülkébe, megkérdezi, van-e két szabad hely. Kétméteres, 25 év körüli fiatalember van vele. Mindketten igen olcsó, de jó minőségűnek ható ruhákban, cipőkben. A néni lábát nézem -a nőket leginkább a lábbelijeikről megítélhetni. A néni lábán az a fehér műanyagpapucs van, olyas, amit a kórházi táska mellett tartanak a már sokat betegeskedő nénikék. Habtiszta. Felhajtom magam mellett a karfát, hogy a megtermett fiatalember kényelmesen ülhessen. A nénire és a fiúra négy hely jut tehát...

-Ülj csak le nyugodtan arra helyre!” -utasítja a fiatalembert a rettegő lány mellé. Mert nem ül oda elég szorosan, figyelmeztei a fiút, hogy átér a szomszéd helyre. -Mindenkinek joga van elfoglalni a helyét! Senki nem váltott két helyet! Vagy igen?” A kémiaprofesszor nem néz föl, körmöl tovább. -Legyen szives, vegye el a táskáját!!” -szól a kémiaprofesszorra a néni. -Gondolom, maga is egy helyre váltott jegyet!” A kémiaprofesszor döbbenten néz: -Igen, de így is elférünk! A táskámat nem veszem el!” Ezen aztán osztozkodnak egy darabig. Próbálom humorral oldani: -Nemsoká olyan melege lesz asszonyom, hogy rájön, mégsem olyan jó kis fülke ez!” A néni nem reagál, folytatja a vitát a kémiaprofesszorral addig, amíg az föl nem dobja a polcra a táskáját. Ekkor a néni a két táskáját felveszi a padlóról és maga mellé helyezi az ülésre, majd nagy nyögve leül. A fiúnak utasításokat ad, hogy' üljön. A fiú úgy ül, mint megszeppent kisdiák. Egyenes tartással, lábait összezárja s behúzza, ameddig lehet. Igyekszik oldalra nem kilengeni. A néni rászól, hogy vegye le a kabátját -erre leveszi. A néni is. A fiúval nagyon hangosan beszél, mint ahogy elmeápoldákban szólnak rá a betegekre a takarítónők, vagy ahogy nagyon idősekkel beszélnek azok, akik szent meggyőződése, hogy minden idős süket is, meg értetlen is, mint az ágyú. Jobban megnézem a fiút: Talán kissé túltengett a csecsemőmirigye. Óriás nem lett, két méternél nem magasabb s csak enyhén lóarcú. Annyira elmegyenge nem lehet, mint amennyire az anyja lekezeli. Könyve is van. Nem mondom, hogy irodalmat olvas, de ilyen könyv van főiskolás diákok vagy diplomás értelmiségiek kezében is utazáskor. Némán olvas, szája alig mozog s ujjával követi a sorokat. Elfogadható tempóban halad, ha nem ért valamit, ujjával szépen visszamatat a szavakon...

A mama talán észreveszi, hogy vizsgálom a fiút, mert elégedetten hátradől, széles félkarívvel telefont vesz elő, s harsogva értesíti Jucikát, hogy úton vannak, majd fogjon a folyosón jó helyet, mert útálja a várakozást.

Kinyomja végre a telefont -s a fiút csekkolja le. -Jól ülsz? Ülj kényelmesen -mindenkinek joga van a jegyéért kényelmesen utazni!” (A professzor kissé dühödten kufircol ceruzájával az írólapon.) -Told előrébb a lábad!-Nincs meleged? Vessük le a pulóvert?” A fiú nagyon nyugodtan, halkan válaszolgat: -Nem, nincsen melegem! Nagyon jól ülök... Nem muszáj levenni a pulóvert, nincsen melegem... A múltkor nem volt ilyen meleg!... Nemsokára kisüt a nap!... Ma szép időnk lesz!” Az anyja (ez arcát a fiúéval összevetve nyilvánvaló) talán azért, hogy vegyük már észre végre, sérülttel utazik, és az imént az esélyegyenlőség érvényesítése érdekében volt tahó, valamint már 25 éve hoz nap mint nap áldozatot a fiáért , hangosan utasítgatja a továbbiakban is, hogyan üljön, mit csináljon. Messze megyek el a néni mártírságának igazolásában, ha azt állítom, hogy a fiú együgyű. Retardált, de nem lehet tudni, ebbe mennyire játszott bele az iskola, ahová járt, meg a kedves mama, aki életét őérte feláldozta.

Már A Város szélén a fiú feláll. Nyilván tekintetével kért engedélyt. Úgy lép ki, a két lány lábain át, a folyosóra, hogy hozzájuk sem ér, de azért elnézésüket kéri. A mama egészen halkan szól utána, amikor látja, hogy hátrafelé indul. -Állj.. ne arra menj!” -Ezek szerint a fiú hallása kitűnő, meghallotta a suttogást és engedelmesen előre veszi az irányt. De aligha tudott pisilni... a vonat fékez, ő pedig gyorsan visszaül a helyére (mert tudja, állomáson nem szabad...).

Jóval a pályaudvar előtt készülődni kezdenek. A fiú felveszi a kabátját anélkül, hogy a rettegéstől már halálosan kimerült szomszédjához érne. A néni kapja a szatyrait és miheztartásra lóbálja maga elé. A folyosón csupa ingázó várja, hogy a vonat beérjen végre a pályaudvarra, ahol mindenki leszáll. A néni azonban nem hagyja annyiban. Zeng a folyosón végig a hangja: -Szabad lesz? Szabad ??- Nyilván egészen az ajtóig tör előre.
 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.04. 15:35 35 komment

Címkék: esélyegyenlőség

Előző életeimben is "nagy sikert" arattam ezzel az írásommal. Most kifejezetten Panther és trójai kedves olvasóim kedvéért másolom be. Ez az írás tehát nem tartozik szorosan a történetek gyűjteményébe, inkább laza bevilágítás azokba a zugokba, amiket nem akarnánk látni...

 

Az ivászatnak két kategóriája van.
    A másik és népszerűbb kategóriája a sport, mert: mennyiségről, időről és állóképességről van szó. Egyfajta időűzés ? -de még mennyire!

 


    A szakirodalom vagy nem is veszi figyelembe a két kategórát, vagy annyira különbözteti el, mint a műlesiklást a lesiklástól -ti. a cél felől nézve.


    El kell ismerni, hogy a jó érzésért ivó soha nem üti ki magát. Majd még lesz itt szó soháról és nemről. Míg a kiütősnél a jó érzés csak egy röptényi szakasz a lét agyagjából -ba -bele . Azonban a legnagyobb szportszmenek többnyire magányosak. Magányukba ritkán követhetjük őket. Éspedig gyakori náluk, főleg, amikor a már akár jólsikerültnek is mondható, permanens, négy -öt napon át tartó ivászat után hazatérnek, hogy egy kisebb üveg pálinka fölvedelésével szépen kiütik magukat. Mintegy levezetésképpen.
    Van egy tárcanovellafaragási eljárás, ami kisesszénél is beválik, olyasmit, amiből a megfelelően stréber magyar szakember  még Hemingway Ernőnek A halottak természetrajza című munkájában is Esterházy hatást tud és képes is kimutatni. Tehát az ember fogja a nagybüdös beleérzőképességét, brillíroztatja humorát, parodizálja a későpozitivizmus korának áltárgyilagosságát - mindezt a kötelező illdomok fölhasználásával. Aztán majd lesz valami. És azután is.
     
    Nehezen szenvedhetem, ha egyének viselkedésében valami folkosat mutatnak ki etnósan, hogyaszongya a törökgyerekek gólyalábvagdalása meg a palesztin gyerekek kődobálása, ellenben a magyargyerekek és kurdgyerekek gólyasebgyógyítgatása meg a zsidógyerekek magasabbpénzhozamú eleveszorgalmasabb édesvízkiaknázása. Viszont a skandináv vodkakompok személyzetében úgy a negyvenedik kanyar után már valamennyire az a benyomás az erősebb, miszerint a svédek inkább az a kiütős típus, akik tesznek a formára meg a stílusra az immár tradícionálisnak nevezhető tartalomért. Török kamionsofőrökben egy kis, állandó cél az útközben megvalósulók mellett mindig ott lebeg. Egy jobb kamion, kicsi házikó a hazai sziklákon, mégjobb kamion és több is. Fontos és állandó cél a sörözés, mert a hithű muzulmán kamionos egyrész, mint harcos, kap föloldozást a prófétától, másrészt pedig nem tekinti a sört alkoholos italnak, csupán a szörbet egy fajának, márpedig a szörbet a Koránban is benne van. Amikor tehát a török kamionsofőr hány, akkor nem csupán mint szportszmen szégyeli magát, hanem bizonyos világnézeti aggájai is támadnak, és az eget jatagán alakú villózó szemekkel látja teli, amikor gyomrára szorítván kezét fölnéz.


    Az orosz írók nemzetibüszke önábrázolásaiban talán a leggyönyerőbben látszik az, hogy a kiütésért való ivászatot is lehet a formára és a stílusra való művészi figyelem keretében benne -benne tartnai. A kiütésért ivó orosz szinte odüsszeiát jár a kiütésért, egy egy jobb'sikerült kiütése már csak mint történet, is, már: egy irígyelnivalóan jólsikerült regény.


    Valójában a jóérzetért ivás és a kiütésért való ivás  a mélyén, zsigerileg különbözik egymástól. A jóérzetért ivónak stílusa és a formaérzékenysége akkor a legbrélijánsabb, amikor már a hasnyálmirigye kezd széjjelmenni és a mája eltöpped. Ahogyan a poharat az ajkához emeli. A forma, ahogy italját rendeli. Rendeli, rendeli és rendeli italját -de a jó pincér már csak a legritkább esetekben viszi ki is azt. Magasabbrendű kocsmarisztokraták külön asztaltársaságot tartanak és visznek, és ha ők maguk már csak mintegy jelzésszerűen művelik az ivászatot, kedvtelve gyönyörködnek mások lerészegedésében, éspersze mérik össze, avagy méretik, régebbi dicsőségeiket a mái hétköznapi snasszsággal.

 


    Emberileg a lerészegedés ugyanolyan folyamat, mint bármi más. Minősíthetően senki nem részeg, mindig vannak ugyanis, akik már részegebbek annál, vagy egyszer annál már voltak részegebbek, mint a szubjektum. A meghatározónál a részegség alsó foka mindig alacsonyabban van annál, ahova ő süllyedni gondolja egyszer is magát. Magas alkoholfeldolgozóképességű kezdő alkoholisták például a részegség első fokát a megingásban látják. Rongy hasnyálmirigyű, elpukkant májú mocsárjárók odavélnek, hogy az ő egyetlen fröccsük, sörük vagy pohárka boruk elfogyasztása fölér a literszám' vedelők teljesítményeivel, ugyanis az elfogyasztott alkohol kis foka is egy -az egyben kerül a véráramukba -és ők ahhoz képest még elég jól is tartják magukat, meg soha már nem kerülhetnek teljesen részeg tudati állapotba, hanem, mint egy függöny mögött, teljesen józanon figyelik belülről eszméletlen állapotukat. El szeretnék mondani a kocsmarisztokratáknak meg szportszmeneknek, akik hajnóczy-i héroitással órákon át taglalják ödüsszeiáikat, hogy majd eljön a nap, amikor kortyonkint fognak a hányás ellen megküzdeni azért az enyhe szintért, amit máma még figyelembe se vesznek, fogják még kupicákból kortyingatni a sört vagy a gyógyhatású bort. Persze a kocsmarisztokrata vagy szportszmen azt gondolja, hogy az ő ivászata magasabbrendű, lángelméjét kordábatartandó iszik csak, a világ feleti undorát legyűrendő, és majd egyszerre fog elmúlni, kipp -kopp, kidől, mint egy szálfa, vagy főleg: állva fog meghallni, mint egy hirdetőoszlop.

 


    Az alkoholfogysztásnak komoly irodalma is van. Szépirodalmi megközelítése a lovagregényekre emlékeztet, melyekből a legnagyobb természetesseéggel hányoznak a lovagilétben egyébként rendkívüli fontossággal bíró ürítési problémák. A lovagi létből való kiürítés nagy akadálya a lovagi öltözet, melyen a történetekben leginkább a vér ömlik el.
    Az alkoholfogyasztás ritkán megy és végződik ürítés nélkül.
    Régebbi korokban is támadhatott a borisszának olyan sejtelme, hogy az, ami alfelén kizubog, az tulajdonképpen úgyan az, amit az imént még fejűl bévedelt. A WC -k elterjedésével ennek a hitnek nyerhetők bizonyosságai is. Ezek a helyek újabb időnkben a hányás szentélyei is.

 


    A jó hányás ugyanis az alkoholfogyasztás egyik különösen művészi, ám inkább egyéni és bensőséges megnyilvánulása.
Habár vannak, akik képesek szerelmükben gyönyörkődni, miközben az hány. Igen szép képekben tartja egy érett baucisz a mosdótálat valamely idős filemonnak, avagy orfeusz belehányna a mélynyomóba, de euridiké arrébbtaszajtja a basszusgitárral.
    A technika, a gyomor össze -összeszorulása, és a 12 -14 éves tinilány korosztály számára kifejlesztett úgynevezett könnyűalkoholos italok szénsavtartalma miatt előfurdulhat ilyesmi utcai futó gyönyörélvezés közben. Is.

 


    A könnyűalkoholos benettonszínű italok piaci bevezetése megérdemelne egy kandírozott kiwizselészínű nagyesszét, kezdvén onnan, hogy a kezdő alkoholista egy 12 -13 éves leányka semmiképpen nem tudván legyűrni a kommersz kínálatot, maga kisérletezi ki szénsavasvízből, meg cukorragadmányos acetátlikőrből az első koktélját, majd inkább mégis marad a vodka -acetátszörp-szénsavasvíz összetételű elsőváltozatnál. Miközben a diszkók zárórája kezd az amfetamindílerek ízlésvilágához igazodni.


    Amint az ivászatban, úgy a hányás terén is van valami reflexes kötöttség. Aki bánatában iszik, az kezd egyre többet bánatos lenni, aki a jóérzésért, az másképpen már nem is érzi jól magát, és aki egyszer, mintegy megoldásképpen ütötte ki magát, az szüntelenül konfliktusokat teremt, hogy azok elől kiüthesse magát. Aki világundorát és zsenialitását féken tartandó vedel, az egyre többet lesz világundorosan zseniális.
    Az ember szivesen veti magát önként a kényszerei rabságába, ám jó, ha mindig hagy valami szigetet legalább kényszermentesen. Szportszmen ivók feleségei, ha nem élnek a lehetőségekkel, ami férjeik otthoni itattatásán keresztül kínálkozik, gyakran csodálkoznak, amikor a férjük arról panaszkodik, hogy az ital íze otthon nem ugyanaz, mint a jó ivóhelyeken.

 


    Úriember természetesen nem hány.  Hajnóczy csupán egy kisérleti művében jeleníti meg a hányást, de abban is, mondhatni árisztokrátikus éleganciával hány a Herceg. És már biztosan széjjel van menve a hasnyálmirigye.


    Tekintve, hogy a hányás reflex -szerű, tehát az első meglepetések után az ember elkezdi tanulni a hányás művészetét. Az elsőkben senki nem akar hányni. Nagy szerencsével és erős hasnyálmiríggyel ez a nem -akarni -hányni akár egy élet programja is lehet. A kevésbé szerencsések a hányás elen való küzdelem kezdeti szakaszában önmagukban is képesek Laokoon -csoport szerűen küzdeni a hányással. Gyakorlott okádónak már takarékos izommozgásokkal összehangolt gyakorlatai vannak hányás esetére: egy ilyen: nagylevegőket vesz, nyel és kifúj, vesz -nyel, kifúj! Vesz, nyel, kifuj! -bírjuk még, nem hagyjuk abba, és kettő, és három: Vesz -nyel -kifúj! Közben valamilyen ürüggyel visszavonul a társaságtól, a WC vagy más alkalmas imahely felé kezd oldalazni, kitör a tömegből, belép egy fa mögé, kiáll az autójával az útpadkára és letekeri az ablakot.  Az egyik legelegánsabb, tünedérien édes kis hányás, amit eddigi éltemben láthattam, az volt, amikor egy pultosnő a szokott körömlakkjával beült a süteményes vitrin mögé, bedobta, zutty, az ital visza is jött, ő a rúzsvaras ajkaival csücsörítvén pontosan a hét centet visszahányta a pohárkába, majd egy jólsikerült légzőgyakorlat után csak vissza -ledobta és le is gyűrte, legyűrés közben kezdett élvezni, olyan hangosan, ahogy azt kurváknál is csak mímelni szokás.

 


    Feltétlen reflex ide, paraszimpátia oda, gyakorlott hányó képes hányását szabályozni, és csak annyit elpazarolni a gyomrában lassan rothadó elegyből, amennyi feltétlenül szükséges. Egy kocsmarisztokrata természetesen a legváltozatosabb körülmények között képes hányni, akár  black tail -ben is, ő úgyanis életében még sohasem hányt, tehát a hajnali utcán a társaságból kilép, benéz egy utcácskába és azt mondja, hállóá, vagy beköszön egy kapualjba: bröaheggelt! Éppen csak egy kis krahácsolást hallat. Taxisok, amikor elegáns, hangját sztentorian zengető, régi magyar színészeink helyesejtését meghajazó urat szállítanak, és az előreszól, hogy ő most az ablakot lehúzná egy pinanyalatra, akkor a taxis a fékbe lép, kihúz és odaszól, hogy a kedves utas lesz szives úgy hányni, hogy ne kelljen majd még őneki le vagy fölnyalatni vele, hanem engedje meg, hogy kulturáltan és udvariasan végezhesse személyszállító -szolgáltató tevékenységét. Ilyenkor a a szportszmen avagy kocsmarisztokrata kiszáll és egy hröö..áppcíí!! -szerűt hallatván még az orrát is elegánsan fújja ki. Mindketten köszönetüket fejezik ki. Színházban, estélyen azonban csak annyit látunk, hogy markát fimoman elhúzza ajkai előtt. Igazából a sohanemhányó szportszmenek és kocsmarisztokraták nagy összejövetelei után a takrítónők tudnak találni érdekes helyen hányást, hányással teli zsebkendőket, női alsóneműket, selyemsálakat, necesszereket, esernyőtartót. Lóg egy szép kabát a ruhatárban: a zsebébe van hányva.

 


A kamionéletben adódhat úgy, hogy az embernek kisebb dolgokra, mint evés, szomjúság oltása, alvás, nincsen ideje. A legvitézebbek ilyen téren a török kamionosok, és ha kígyózni látjuk szemben avagy autónk előtt, UZUN ARAC, ne arra gondoljunk, hogy a sofőr özön arakot vagy arigot vedelt be, hanem arra, hogy nyilván már 36 órája van egyfolytában úton. A menetközbeni vizelés megoldásaira nem térnék ki itt, mert Magyarországon ritkán fordul elő az, hogy jéghavas keskeny úton kell órákon át lehetőleg nem csak a megállás mellőzésével, de a melléváltást is kerülvén haladni, haladni, haladni, haladni: csak fölnek -föl és föl. Balkán -béli téli átkelésekhez minden tapasztaltabb anatóliai sofőrnek van kéznél egy szélesebb szájú dzsúszos plasztikflakon, kupakkal. A hányásra pedig a nejlontasakok elterjedésével bárkinek lehetnek ötletei. Alvás ellen a negyvenedik órában már az amfetamin is kevés. Ilyenkor látván a kamionost, nem tudjuk elképzelni, hogy minusz húsz fokban miért lóg a nyakában törölköző. Nos, amikor az ablak kezd homályosnak látszani, beletöröl a törölköző vizes végével az arcába.


    A hasnyálmirigyről lesz még itt szó. Ugyanis a nagy alkoholfogyasztók általában az ital lebírását  ennen nagyszerűségükkel, például májuk osztályonfölüli teljesítőképességével hozzák összefüggésbe. Úgy dicsérik a májukat, mint egy királycsávó a bömöse motorját. Gondolnak a májukra. Úgy tapogatják májukat, mint kikottázott a bicepszét. Májfájdalmaikra tekintettel akár ivási szokásaikban is képesek szünetet tartani pár gyűszűnyi gyógypálinka elfogyasztása erejéig, ilyenkor persze a gyomorfájdalmak következnek, melyekre csakis a sör enyhítő, és amikor minden fáj már, jöhet a bor.
    Csak egy korai, Jack London tollából való bokszolónovella érzékeltetheti a fiatal ivó és az öreg ivó viszonyát.
    Ismerek egy alkoholista orvost, aki autója rendszámául egy alkoholfogyasztásból adódó súlyos májfunkciós zavar rövidítését választotta.
   

 

Az általános köztudat szerint az hány, aki túl sokat, vagy keveset bár, de szezon -fazon' keverve, mohón, hirtelenül iszik.
    Egyes népek ősinek vélt hiedelme szerint a részegség fokát kizárólag a hányás határozza meg. Ha az alkoholfogyasztó zsákként dől el, vagy állva hal meg, mint a pécsi toronyház, akkor megfáradott. Ha énekel, akkor jókedve van. Ha töri -zúzza családja csontjait és lágy részeit, akkor fölidegesedett, és ha kiegyenesíti a hajtűkanyart, akkor kazettát keresett a kardánboxban. Ámha egy hirtelenivott üveg sört azon a mozdulatíven, amin bevette, egyben ki is adná, akkor menthetetlenül részeg. Az egyes népek hiedelme ha valóban ősi lenne, akkor tartalmazná azt a tételt, miszerint, amikor ide bejöttek hozzánk, magyarokhoz, akkor még egyáltalán nem ittak semmiféle alkoholt. Mintahogy a magyarok sem tudták még azt a  finn szomszédoktól való közeli búcsú, és a türkökkel való újsógorság pillanataiban elképzelni, hogy az atafiknak mire az a félmezőnyi ló, meg ehetetlenülsok birka és kecske, de amikor az arak/arig készítés receptjét is megtanulták, már ők maguk is törekedni kezdtek az alkoholszintjük betartásához szükséges állatállomány túlkészletezésére -és az európai tudatban már mint lovasnépek kerültek be. Kalandozásaink történeteiben is azonban valahogy csak a tarsolyok és iszákok szerepelnek, de a kétfar -teli tömlők valahogy nem nagyon. A híres fehérlóüzlet meséiben sincsen szó arról, hogy mennyi szlivova palinca fogyott az áldomásban. (Ez a palinca-kérdés most még izgalmasabbá kezd válni azzal, hogy a dacoroman -elmélet kezdi békebelezni : Nem a vlachok a délszlávokkal való sógoros -szomszédságban hallották el receptjét a Feketehegyekről feljövőben, hanem már a nagy román költő, Ovidius is ilyet főzött Tomiban unalma pezsdítésre.)

 

 
    Egyes értelmiségi csoportok már (még?) diákkorukban a legmélyebb őszinteségel képesek a hányásukról is beszélni. Nyitnak egy irkát a hányás művészetéről értekezni. Táborozásaikban a sátrakat az ágyak fejrészénél előrelátó módon bepapírozzák. Mainapság nem kevesen számolnak be korai létélményükként arról, mint hányták le szinezett és aromázott krumplipálinkával A Pár' Gözbondi Bi'ottságának Lapját. Ma már nem csak az elképzelhetetlen, hogy bizonyos táborokban Népszabival terítékeljenek hányásokhoz, de a MN -tel való terítékelésben nem csak az az akadály, hogy valamennyit magára adó ember olyat kezébe nem vesz, hanem az MN példányszámát, a táborok mennyiségét, nagyságát és az sátorok ágyszámát tekintve az ellenoldal igényeinek a töredékét sem elégíthetnék lapjaival, még szimplán véve sem.

 


Komolyabban lexyladekorozott értelmiségi műparasztházak udvarain többhelyt is látni hányatóvályukat, aholis egy vierteilig úr elegánsan, egyik kezével csipjétől zakója szárnyát hátratolva, másik kezével nyakkendőjét és zakója maradék szárnyát óvva gyönyörű ívben hány. 
Egerből kiinduló vonatok utasai csodálatos ef zámbói sugarakban hánynak ki a vonatablakon.

 


A hányás művészi ábrázolásának legújabb magasfokú, és a tartalmához nyelvileg kitünően megoldott bravúrja Keresztury Tibor   egy bevillantása a szelektív hulladékgyűjtő konténer nyílásába szakszerűen belehányó kocsmarisztokratáról.

 


Létezik egy illdom [irodalmi stílbrav -szerk.kieg.], miszerint a legnagyobb hányás, amit följegyeztek, 1971. november 29-én esett meg Sztara Kraljovac-ban, Bojko Bozgorean Muelleroglu állt meg a kispiactér sarkán a Vrnska -köz iránt és kezdett hányni vastag sugárban -most a sugár költői leírását mellőzném, és az egyéb márquezi kitágításokat is. A gótikántúli területeken szinte leküzdhetetlen távolságfölfogási zavaraink vannak: ezért nem értjük meg, hogy az odaáti olvasók semmi költőit nem látnak az ilyen szépirodalmi illdomokban, hanem elkezdik csendben azt képzelni: hogytehát: Nyílván ezért lehet hát az összbalkáni lét ein kleines bohóctréf mit Märch'nmajorettenmars, dann Augustinpuppen und so weitaa, zbs. Blut'nwolfen.

 


    Hajnali utcákon a hányásokból olvashatjuk a hányás enciklopédiáját.

A profi hányók egyetlen, takarékos sugarának terítékét, a haldokolvahányók kirakatpárkányok előtti epeköpeteit, ahogy a szinte kötelező grenadírmarsot letisztította a hajnaliharmat. A sörivóbajnokok szikadt habfodros, sötétebb hártyaszerű szikkadmányait. Ni, itt egy tizenhárom éves leányka hányt, mutatja a pisztáciazöld cukros ragacs -pedig a reklám azt igérte, ha eldobja szárnyait, akkor ő is olyan fasza, széjjelkúrt, megszopatott és bedagadtszemű csaj lehet tizenhétévesen, mint az ital  reklámjában harmincnak látszó húszéves angyal. Pedig lehet már tizenhatévesen is, csak addig még hejdemennyi sokszor lehet hányni. Olyan reklámszpot ugyanis nem készül, mely képes érzékeltetni egy hányásvég epekeseredett villágvégehangulatát.
   

 

Az alkoholfogyasztás bajnokai azok, akik különösebb látható külső jelek nélkül mások számára gyilkos menyiséget képesek meginni -hányás nélkül. Egy kocsmarisztokrata nem is az alkohol kedvéért iszik -hazudja. Mert

ami az alkoholfogyasztás senki számára nem kikerülhető következménye, az a hazugság.

Még a magával is keményen őszinte alkoholistának is hazudnia kell valahol vagy valahogyan. Az alkoholfogyasztást hazugság nélkül nem lehet megúszni. Az alkoholfogyasztással összefüggő hazugság elemeiben is más, mint a begyakorlott, profi, mondhatni szakmai jellegű napihazugságaink. A tornatanár, amikor azután meglátja azt a lánykát, akit tegnap a legkörültekintőbb módon defloreált, a hazugságára úgy gondol, mint az író is egy -egy jólsikerült mondatára, és elfordul a levegőbe öklözni, mint az író is, amikor elképzeli a leánykába lejátszódó lelki folyamatot, és vállára átérez valamit a leányka új tudásának terhéből. Mintahogy az író is aanyiraa tudja, hogy a vumensztyudi már a sáljába veti állacskáját, ahogy kinéz daccal a villamosablak párájába törölt masztnyi kis ablakon az utcára. Hanem a kocsmarisztokrata, amikor párnájáról fejét elemelintvén a hideg tócsába visszafekteti, mindemellett ráréved arra, hogy az ágybaszarás tényleg könnyen is mehet bizonyos esetekben, [szevasz, Panther!]tehát a legaljasabban kiütötte magát, ráadásul semmire sem emlékezik, egy monoszkópnyi összefoglalót sem képes fölidézni AKKORTÓL tehát a legraffináltab és legbonyolultan önhazugságok láncolatába kapaszkodik, ésbár hónapokkal később már nem fehérlik kidobott ágyneműje a park bokrai alól, ő még odalátja azt DE nem tudja, hogy MI lenne az, amit lát. 
   

 

A mélymagyar hiedelem szerint a nők bár nemi alapon elve nem alkoholisták, de kevésbé is bírják az italt, vagy mert a nemodagondolásban egyébként is nagyobb a gyakorlatuk, tehát az alkoholfogyasztással kapcsolatos hazug -létet ők könnyedebben szenvedhetik. Egy feminimopicsoid a szexizmust elvetvén az alkoholfogyasztást kizárólag férfiproblémának érzi: ha -amenyiben a férfiak teljesen elvennék végre a bűzlő mancsukat a tiszta nőről, nem is lenne egyetlen nő sem, aki görcsire vagy fogfájására csakis egy gyűszűcskével is fölhörpintene valami alkoholt.

 

Azok a kocsmarisztokraták, akik nem óhajtják az agglegénylétet, és nem viselik el az alibiházasságot, szivesen teszik alkoholistává a feleségüket. Mivel az alkoholfogyasztás mint sport, férfias dolog, ezért a nők többnyire otthonivók és kiütősek. Az alkoholista nők nagyobb százaléka a toxikomán ivó, aki tesz a sportra meg a teljesítményekre, csakis arra törekszik, hogy mihamarabb, lehetőleg kevés gondolkodás mellett totálisan lerészegedjen. Nem kezd el ott teljesítgetni, hanem szépen lemérgezi magát, mint jó gazda a magtárat. Alkoholista családanyák úgy takarékoskodnak a családi kasszával, hogy kétdeka kevertre beszednek egy fél-fuszuly gyógyszert gyorsítónak, pl fájdalomcsillapítót. Míg persze a fallokrata férj "rendesen" kocsmában iszik. Ha kocsmarisztokrata, a főrangút a pult szélén, de a pult mögött találjuk, a kocsmáros nézőpontjából szemléli az alantas csürhét. (Ezek a fickók gyakran üvegből hétdecis minőségi bort isznak, mert a kocsmárosokon kívül még ők ismerik leginkább a lédig italok titkait...)
   
Egyszer egy kocsmarisztokratával kocsmaszünetben egyik presszóból tartottunk a másik étterem felé, hogy a drágábbivás ásító delét összerántsuk valamivel, amikor megállt egy ablak alatt és az órájára nézet: Hipp! -a feleségem! Elkezdte félhangosan számolni az időt, és az jött ki, hogy a volt felesége -aki amögött az ablak mögött lakott- valószínűleg már totálkoki részeg. "Mint szokásos ez őnála a napnak ilyenténi magasságában" -jelentette ki a kocsmarisztokratákra jelemző igen kifinomult, bőségges szókinccsel ragyogó, grammatikájában ódondús rétorikai gördülékenységgel.
    A kocsmarisztokraták aztán egy kurvára tudnak ám beszélni -mondtam már?
    Ez a kocsmarisztokrata pajtás azonban, mint minden sakkozó, jó matematikus is volt.
    A kocsmarisztokraták a civil sportok közül a sakkban jeleskednek, vagy a társművészetben, ami az intelektuális kártyajáték.
    Kiszámolta a cimbi, hogy a felesége nyögdíja nem több kétnaposnál, tehát kulcs az ablakban, pénz a levesestálban, naptárilag is egy kimondottan jó az idő, és lehet, hogy a hűtőben talál pár üveg sört -mostanában egy melós kefélgeti.
    Nekem persze csak a hűtőről meg a sörről beszélt.
    Rágyújtottam. Még nem szívtam el a cigarettát, amikor a zsír és mocsokhomályos üveg elől elhúzta a füstette nejlonfüggönyt és kikocogtatott egy sörösüvegel.
    Az asszony a közlekedő zsírmocskos szőnyegén feküdt.
 

 

Videomelléklet az 1978-as oktatási reform után olvasni tanult funkcionálisanalfabéta olvasóimnak ,  és egyben játékos feladat: Ki a klipen látható orosz lányok közül a már maszív alkoholistának mondható? (Olyan tinik szüleinek, akik megelégedéssel látják, hogy az enyhe alkoholillatot lehelő gyermekük bicsklásnélkül érkezik meg a hajnalig tartó buliról,  jó szórakozást is kívánok a kliphez!) Az index szerkesztőségének "látens alkoholista" c. blogötletét pedig innen is csókoltatom!

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.04. 05:40 25 komment

 

Brunyákné a felvégen lakik és ezért aztán tartania kell magát az itteni szokásokhoz. A felvég valaha nem volt felvég, az egész ófalu a mai alvég volt. Aztán idetelepült a gyógyszercsomagoló, azzal sok idegen. A gyógyszercsomagolót bezárták, az idegenek maradtak. Brunyák a vezető főmérnök volt. Brunyákné, persze még leánykorinevén pedig művezető.


Az alvégesi asszonyoknak mindenben könnyebb. Ha inni akarnak, egyszerűen letámasztják a biciklit a kocsma előtt és bemennek, kérnek egy édeset, be a konty alá, oszt tavasz. Ez lehet konyak vagy valami likőr is. Itt, a Nyírségben, talán Oroszhon közelsége miatt már sokkal bátrabbak az asszonyok. Itt nem ritka, ha egy asszony a visszafeleső urának lenyom egy átszállót. Főleg már ötven fölött, amikorra a folytonos pálinkaivás lerongyolja a férfiakat. Próbálna meg egy csontésbőr pálinkaivó az ötven kilójával, amiből 5 kiló a súlypontot adó gumicsizma, szembeszállni asszonyával, akinek jobbkezes hunapicsámbavótájeddig??-köszöntése mintegy 90kN erővel sújt le.

A felvégen, rendes nevén a gyáritelepen, az egyforma ikerházakkal és portákkal mérnökmód sakkozott falurészen az asszonyok, ha inni akarnak, süteménnyel indulnak el egymáshoz. A nyélonothonka zsebében egy kiélesített kétdekással. Vannak nagyobb, mahomet asszonyok, ilyen Brunyákné is, akiknek akkora az otthonkája, hogy a zsebe elnyel egy félliterest. Ídes italhoz persze édes sütemény dukál.

Az újabb idők a süteményhordásban is lazulást hoztak. Már nem egyesével visznek süteményeket, négyen-öten is öszejönnek valamelyik asszonynál. Vannak, akik már nem is kínlódnak lekváros piskótatekerccsel sem. Minden nélkül, csak úgy állítanak be az újabbdivatú nevén süteménypartira.

Brunyákné a férje halála óta adta ennyire alá, hogy leáll süteménypartizni. Azelőtt a férjével ivott. Brunyák mérnök kocsmarisztokrata volt. Soha, senki nem látta részegnek. Ivott az üzemben is. Már reggel jókor volt benne nyomás, amikor a dolgozókat szúrópróbaszerűen szondáztatta. Őt az igazgató szondáztathatta volna meg, ami furcsa lett volna, hiszen együtt vodkázgatták át a napot az igazgatóiban. Brunyák trükkje ez volt: napközben csak tiszta vodkát ivott és ha beszélt valakihez, sajátos technikával, - amit csak a hasbeszélők trükkjeivel vethetünk össze- befelé szedte a levegőt.


Brunyáknak, mire negyven éves lett, a mája hatkilósra dagadt és hegyesen kitolta zöld kardigánjainak egyikét a mérnöki köpeny alól. Ötven éves korára orra vöröslila rothadó húsdarabhoz hasonlított. Hatvan éves korára tudta halálra inni magát végre a munkanélkülisegélyből. Közben a kocsmarisztokraták szokása szerint masszív alkoholistává tette feleségét, ha már gyermekkel nem ojthatta meg. Amikor már Brunyákné részeges lett, Brunyák igazi kocsmarisztokrata módjára igyekezett berúgatni az asszonyt, hogy elessen, hányjon vagy ájuljon be: ez adta kontrasztját annak, hogy Brunyák még nem részeg.

Brunyákné eleinte csak a férjével ivott. A férje minden este munka után bontott egy üveg Lánchíd brendit és azt nagyjából megfelezve itták meg. Majd Brunyák egyre kevesebbet ivott. Végül, amikor széjjelment a hasnyálmirigye, már csak somlói juhfark-at tudott inni féldecis pohárkából vérverejtékes küzdelemben a hányás ellen. Ha tudta fékezni alkoholszomját, akár a könnyű spiccig eljuthatott délutánra, vagyis legyűrhette a negyedóránként rátörő hányásrohamokat. Ha türelmetlen volt és csak úgy bedobta gallér mögé a féldeci bort, akkor kezedhette elölről az egészet...

Brunyákné a gyászévben jött össze a környékbeli asszonyokkal. Főzni sem tud sokfélét, nemhogy süteményt sütni, ezért a süteménye nem más, mint boltban kapható nápolyilap, amit lekvárral ken meg. Sokáig eláll, hiszen nincsen az az asszony, aki képes lenne ebből a nápolyikockából egyet is legyűrni. (A lekvár, ezt nem kell mondanom, bolti...)

Brunyákné hetente két nagyfazék valamit főz. Az egyikben csirkefejek és más állateleségboltbeli termékek, pl kutyatészta. A másikban pedig egy nagyadag pörkölt, vagy ha nem telik húsra, krumplipaprikás. Brunyákné napja azzal kezdődik, hogy delíriumos rémálmából (rendszerint csótányokkal, bogarakkal és rothadékokkal álmodik) fölriad valami iszonyú szomjúságra még éjjel, a hűtőből kivesz egy dobozos műsört, 100Ft-os kateg' ,és megissza, majd hajnalfelé elkezdi benyomni  a krumpliszeszből és aromából készített konyak fantázianevű röviditalt.

Brunyákné minden nap úgy emlékszik, hogy tegnap mosogatott. Holott valójában negyedévente mosogat. Többnyire a cicák végzik az előmosogatást, akik felugrálnak a mosogatóra. Onnan aztán megcélozzák a kutya-macska fazekat is, de annak fedelét féltéglával súlyozza Brunyákné.

A nap legfontosabb eseménye a süteményes asszonytársak leghamarabb koradélutáni érkezését nem számítva a délelőtti boltbabiciklizés. Régebben hat kisbolt is volt a faluban a három nagy mellé. Ma már csak négy bolt van. Brunyákné minden délelőtt más boltban vásárolja meg a „konyakot” és a kenyeret. A pörkölt vagy paprikás kellékeit és a kutya-macska eleséget pedig hetente. Van Brunyáknénak egy öltözet tiszta boltbajárós ruhája. Általában nem vetkezik le az átöltözéshez, hanem a tiszta ruhát, amit a macskáktól elzárt tisztaszobában tart, ráveszi a mackónadrágra és térdig nyúlt zsíros kötöttpulcsira, amit otthon visel. Még így is lóg rajta a tiszta ruha, amiből lassacskán kifogy már az összezuhanó májával lappadó hasa is.

Brunyáknét egyáltalán nem zavarják lakáskörülményei, hogy nem takarított a férje halála óta, a macskák lassan teleszarják a lakás számukra nyitott részeit, a mosogató csótányfészek. Azt sem veszi észre, hogy egy ideje egyik asszony sem akar nála pisilni, hanem inkább hazakerekezik, mert a fürdőszoba már járhatatlan...

Ellenben Brunyákné szerint az egész felvég egy szemétdomb. Szemét emberekkel -tisztelet a kivételnek. Egyrész kivétel az, mindig, aki éppen ott tartózkodik, akivel beszél Brunyákné. Az sem szemét, aki nem cseszegeti Brunyáknét. Egyszer Jancsákné megjegyzést tett a macskákra, méghozzá CirmyIV-re, hogy tán elébb lábat mosna, mielőtt elkezdi lehorgászolni a gyümölcstortája pereméről a növényialapú természetazonos hatású műtejszínhabot. Brunyákné hajánál fogva rángatta ki a gangra Jancsáknét, alig tudták kiszedni nem egészen tiszta, bár hibátlan lakkozású körmei közül.

Brunyákné véleménye, hogy az ő háza az ő vára és akinek nemtetszik, az kinyalhatja, valamint ő úgy vágja ki onnan, méghozzá joggal, mint macskát szarni... Namost ehhez ismerni kellen a Nyírség falvainak humorát, ami, ha szerszámél lenne, metszőbb, mint a vídiázott... Teszemazt, ha a Hetihetes csapata a Hócipő legjobbjaival erősítetten be mernének lépni egy nyírségi kocsmába, a kiszólás és megviccelés párbajból súlyos vereséget szenvedvén kellene elkullogniuk néhány mondatváltás után, mert a nyírségi traktorosok nem papírról olvassák a poenjaikat, hanem rögtönzik otthelyt... Kónyáné nem volt képes lenyelni a poént, miszerint tényleg nem ártana, ha Brunyákné legalább időnként kivágná a lakásából a macskákat legalább szarni.

Mára nagyjából beidomította a Szemétdomb hozzá még bejáratos asszonyait Brunyákné. (Brunyákné nyugdíja extra-kimagasló, és még a nyugdij előtti két-három napban is érdemes neki vinni valami mézest vagy más tartóssütit, mert még ezeken a nehéz napokon is van pár dobozossöre meg gonnyag-ja a hűtőben, vagyis valamicske édes. És ha semmi lényegeset nem mond a vendég, csak puszi, édes szijjjaaa, jólnézelkiiii, igazad van, úgy van, jóleltaláltad, finomezapöri, hoztam hozzá ubííít!-ne-je!, ez a süti tünemény (mármin Brunyákné leggggendáss narancslekváros nápolyikockája, ami olyan régi, hogy még láthatta Horn Gyulát...) ...nos a jólviselkedő vendég megtűrt Brunyáknénál.

Csak a születés és névnapok meg az egyre szaporodó ünnepnapok kellemetlenek. A néma közmegegyezés szerint, ha valamelyik süteményespartis asszony már szemmel láthatóan részeg, akkor valamilyen ünnepe van. Bruunyáknénak az első időkben évente csupán három-négy születésnapja volt, az ura halála meg temetése emléknapjai, az ugye kettő, kishibával három, bár közeliek, ám távol a halottaknapjától. Búcsú, karácsony. Aki Mária, háromszor is térgyet roggyanthat egy évben. (Illetve rottyanthat is, de hogy mit, azt hallgassák meg Kelemennétől élőben...) A Brunyákné süteménypartijára érkező asszonyok egyre gyakrabban nyitnak rá a síró Brunyáknéra. Holott azelőtt úgy a harmadik üveg édes mélységében kezdte el siratni magát Brunyákné,. Hogy őtet nem szereti senki, alig látogatja meg már valaki, biztosan azt hiszik, hogy nála kosz van (asszonykórus: „Áááááá, dehhoooooggy!”) mert ő szegény és nem tud olyan fotőjöket venni a bútorturkálóban, mint az a szemét Hamariné.

Hamariné azért szemét, mert az utolsó süteménypartin, amin már egy alighasznált mosogatórongyot puhára sírt Brunyákné, azzal válaszolt a ríbakolására, hogy kevesebbet kéne innia, minden nap tökrészeg, inkább foglalkozzon a maga szemétdombjával, minthogy az egész felvéget leszemétdombozza. Na, Brunyákné erre látott fel csak igazán, hogy ő részeges lenne, amikor alig-alig, maximum, ha vendége jön vagy ő vendégségbe megy és kínál vagy kínálják, akkor is legföljebb egy kupicácska édeset. Hamariné gusztustalan, mit képzel, idejön lyukas, hóttretek mackóban az ő házába és ízléstelenül osztogatja itten a jóízlését, mintha csak neki lenne?

Hamariné az utolsó volt a süteménypartis asszonyok közül, aki még őszinte mert lenni Brunyáknéval Brunyákné saját házában. Ami a vára is őnéki. Amíg meg nem hal. Isten óvja Brunyákné máját és hasnyálmirigyét! Akkor még sokáig jó kis süteménypartikat ülhet a maradék öt asszonnyal, akik még képesek vigyázni a szájukra.

Csak azt sajnálják az asszonyok, hogy Hamariné, lévén szekrénynagy, az otthonkája zsebében félliteressel érkezett, és néha még kőttkalácsot is hozott, finom fahajas-mazsolásat... És biztos csak direkt azért szemétkedett Brunyáknéval, mert még azt a jófalat kőttest is irígyelte a bélükből!

 

Ez a szöveg

trójai

 kedves kommentelőm szerkesztési javaslatai alapján tisztázott változat (2010.01.04.5ó22) (a vátoztatásokat pirossal jelöltem). A kocsmarisztokrata egybevonást, egy a-val, azt megtartottam (olv. előző életeimből A hányás[ról] c-t)


Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.03. 16:28 37 komment

Címkék: sütiparti

 

A valaha őzbarna falakon ötvenéves, egérszín lepedék. Az ablakokon, a pincerács vasán is. A zár fülecse fényesen villan: kovácsolt szív. Ha ritka is az ilyen ház, dühös vagyok [barátom a hírlapíró ]-re –ezért csalt ide?

 

A kapualj sarkai bársonyfeketék az emberi vizelettől. Persze! –barnult rózsaszín óvszerek is. Amit mutat, az fönt van a falon, rozsdás bádog vajszín s barna zománcnyomokkal. Valamilyen szabó. – Igen?

 

Egyemeletes bérház. Az utcára az úrilakás néz, az emeleten a kétszobásak, a földszinten a szobakonyhás lyukak. Fényt s levegőt csak a konyhán át kaphatnak. Hanem itt kert is van! –előtte budisor.

 

Ételszag? Por és zsír? Valamilyen odakozmált ételé? Sohasemmosott vaslábasok fenekén a kátrány? Rothadó káposzta, megkövült púder s mégvalami –a pezsgőpor szintétikus illata! Aztán rovarpor, arzénes és DDT. Vaspor a kályhafényesítésre. Ragyogó kék gálickristály is. Sárga por, az okkernél sötétebb, festék –vagy amikor még a viaszhoz a festéket a jó háziasszony maga keverte? Falfestékpor? A poloskaszagot nem ismervén, gyanútlan-vidáman gondoljuk valamilyen új illatszernek! Szúrágta lyukak piciny porrakupacai a szekrények alatt.

 

A konyhaajtót egészen kitárja az udvariasság örvén, koppanást hallani –ez lenne az? Mire figyeljek? A fedeles zsírfekete bűzös bádogvödör? A mosdóállvány is balkéz esik, az ajtó mögé. Az állványon  a micélt szolgáló kékszürke négypertlis rongyókák valaha pirosak voltak. Használatlanságtól szétrepedezett szappandarab. Mégis, szappanzsírkosz a porcelán mosdókészleten –még így is egy vagyon ez mainapság.

 

Csupa icske-micske: aprócska kezek, finom rózsás ujjak, fülek: hirtelen terem elő, orcácskája mázfehér, ajkacsa rúzstalan, fogacskái szürkék, műfogak, a valahaiak pontos másolatai. Haja mézszín, szorosan fogja össze kontyocskába, melynek pótléka kócból való, mint a nagyon szegény vagy spórolós asszonyoknál.  Kék szemek igazolják a hajszín eredetiségét, zománckék szemek. S a hangja is: Bőrkerág!

 

A BŐRKERÁG lehetne cégnév a magyar NEPkorszakból. Bőrkereskedelmi Ágazat. Ha nem, mi a bőrke?  Egérke, rág, bőrke. Utána lehetne járni, a tévémesében e zseniál egérnév ki lelménye volt.

 

Az urak? –szólít bennünket. Hallgatok. Barátom, ha hírlapíró, ha csak stilisztikai brav is ez nála, szövegszint, hazudjon, egy hírlapírónak hazudni jobban kell tudnia. A kis nőnek hangja is piciny –de semmi torzulat.

 

Homloka nagy. Szivecske arckoponyája fölött két kitüremkedés, fényes gömbrészek. Gyökjel ráncok középre vágnak.

 

Harminc, nem, negyven, nem, nemtudom hány éve nem takarítottak itt. A kövezetre kufircolva a picinyke pipellők által a fényes ösvények, egy a konyhasztaltól balra s egy jobbra.

 

Hanem a varrógép Neumann! Hohó! Neumann a varrógépek Musima-ja!

 

Mindenki ezt nézi –Gondoljanak Bőrkerágra a szerencsések itt, akik hallhatták még azt a mesét. Huszárik Szinbádjban is hallhatni azt a hangot. –Mindenki ezen akad fönn. Nos, néhány éve egy handléval elcseréltük. Vadonat új volt ez, anyukám Singer-ét adtam érte.

 

Intarziás asztala öntöttvas, a Stephans Dom -ot ábrázoló állványon, hajtányához ornamentikus díszrácsos tapodó, az erőt bőrszíj közölte –az én édesanyám is varrónő volt. Ártatlan arccal forgatom a tőrt. Édesanyám nem volt varrónő, hanem egy ideföl leírt gépünk nekünk is volt.

 

Bőrkerág most berreg: Ó, ismerem azt én is, az ámátőr háziasszonyoknak való, ciramirás aranydíszekkel! Ez proféssziónális gép volt, gomblyukszegő, hímező is, gyöngébb bőrrel is elbírt, viharkabátot varrtam véle…

 

S a Neumann? –gonoszul vigyorgom. –A Neumann ámátőr háziasszonyoknak való. Száz program, de a farmerszöveten fönnakad. El lehet véle varrogatni, kis lakótelepi zugbedolgozók kedvelt masinája volt.

 

A barátom int: Ez már sok. Rádöbbenek: Ingszabó!

 

Valentin bácsinál, a falunkban, a nadrágszabónál már jártunk. Igazából, mint mások is, a Simson motorok miatt. Valentin bácsi a forradalom után Simson segédmotorkerékpárokba is fektette pénzét: ha jön az atom. Avagy egy újabb forradalom. Valentin bácsi tökéletes nadrágokat készített. Bélelt, állítható derékrésszel, bicskatartó zsebbel –csak egyetlen szabásmintája volt s attól nem tért el soha. Az apró részletek –a gombolható nadrágtartó gombjait is fölvarta mindig. Valentin bácsinál a stílus és a forma nem eszköz volt, hanem a cél.

 

Sokan vannak még, kik inget varratni reá szorulnak. Bármi extra öltöny megvarratható –de hozzá még az inget kevesen vállalhatják: az ing más műfaj. A has, a nyak arányait a konfekcióipar nem követheti a végtelenségig. –Elpirulok: láthatóan olyan gazdagok nem vagyunk s alakunk sem követeli meg.

 

Gondolják, hogy önök az elsők itt? Az utca végén a hatemeletesek helyén állt egy ház, benne a kocsma, a legdélebbi, amit már Krúdy sem említ meg: ritkán fordult onnan vissza. Erre, fönt volt az utolsó stáció. Hanem szembe-srévizavi, a presszóig igen, Bólya Péter, az író, eljött.

 

Barátom a hírlapíró  megretten, pedig ezt nem először hallja itt. Bólya doktorral vigyázni kell: ezeknek ő már nem is számít írónak. Még , istennyugosztalja Kelényi Tódor Krisztián  (ki a ma-trendi butikhülye [Barta Bandika] nullszériája is) íróbbnak (pontosan:költőbbnek) számít a kartotékokban. A farizeus, a magát az egyszerű tanár szomorú lárvájával leplező fenenagy bepipul, hallván Bólya nevét. Bólya nincsen rendesen betagozva A Magyar Népköztársaság Irodalomtörténetébe, és azt még ilyenek [ilyenek!] miatt, mint Hamvas Béla, sem fogják átstruktúrálni. 

 

A képmutogatás korában [azmikoron az jártott kíelrűl béhozott képek elölik a sajátot, a belsőt] szájával Ottlikoz, ám cselekedeteiben nagy rakással tészen reá és mindenre, mi ottliki. Krúdyz bár, de Bólya doktor büdös neki. Amikéntha cukorkát sztanioljában enné meg, Krúdy többrétegű stílusnak fölfejtéseivel nem cicéz, A fölső, a ragyogónak s könnyűnek látszón is elsikanózván mondja föl a stréberen bemagolt klisét, miszerint amolyan könnyed mikszáthi anekdotocskák csalárd szövenye.

 

Krúdy konkrétan büdös lehetett. Szőrmellény –az utolsó időben. Emberek a tenyerükön hordozták el, mindig volt, kiére lépjen. Ha voltál már éhes, tudod, mi az, pénztelennek lenni. Az éhes a világot az ehetőségek szerint osztályozza. S a pénztelen: mibőlcsinálni pénzt. Reggeltől esteig s estétől reggelig agyalni a pénzszerzés lehetőségein. Földreszegezett tekintettel járni lehullott pénzdarab után vizslatva. Pénztárcát is találhatna! A szembejövő kis apró embert leütni, kifosztani! Pénzéhesnek lenni?  A Leszakadó Rétegek vagy éppen Fölemelkedők mindennap zsírhabos pörköltet zabálnak, vasárnap rántotthústornyokat, csirkehekatombákat. A rántotthús nem vasárnap, hanem a forma. A hétköznapi simasülthús, a pörkölt után vasárnap az aranyból a barnába, az égettfeketébe játszó panír. Panír, fiókacsőrsárga tojásos béléssel. Papírpanír. Iszákos, pénzéhes, ígérgető, szélhalám Kalamola, lator, ígéző, cigány(mit hétfőn elajándékozott, pénteken visszakunyerálja) –érdekes? Megróni a gyöngyhalászt, hogy: Vizesen jött föl?  Mit mondott Rezeda? –a regényt élni kell, nem írni.

 

 
 

Teljesen lényegtelen, mivel varrom meg. Senkit se érdekelnek visszeres lábaim, hogy a régi Singer-re szerelt villanymótor hangos volt s az áttétel pedig nehézkes, lassan reagált, de aztán túlságosan is erősen. A Neumann nem egy profi gép, de aprókat képes ölteni s az ingek nem vitorlavászonból valók. Varrtam ugyan farmeringet is, sőt, hímeztem. Itt varratta föllépőingét Doleviczényi Miklós. Édesanyám még többet tudna mondani. Írók jártak ide –édesanyám támogatta az irodalmat.

 

A Neumann, az nem a Trabant vagy a Wartburg, hanem Simson minőség.

 

Nem Önök az utolsók, akik ezzel jönnek ide, hogy Doktor Bólyáról írnának könyvet. S nem is utolsók, gondolom. Próbálják csak! Mit tudnék mondani, magas, ahogy régen mondták, fess ember volt, kövér. Vagy inkább puffadt, a sok italtól. Született orvos, mint Kosztolányi. Ezt sokan nem tudják, hogy a Kosztolányi, mint orvos, simán praktizálhatott volna –a mindenutáni érdeklődéséből fakadt ez. Az író meg az orvos ebben rokon. Sok orvost egyáltalán nem érdekli a hivatása, kíváncsiságot nem ismer, csak a pénz és a tekintély miatt vágott bele, jó tanuló volt, és neki ennyi elég is egy életre.

 

Hő! –intek a barátomnak. Szóhasználat?

 

Tulajdonképpen kettő, amiért idejöttünk. Azt sejtjük, hogy ma miért varratnak inget. De régen… és főleg egy tucat férfiinget…

 

Úriember ismerszett meg arról, hogy egy tucat inget rendelt. A fehérneműt tucatban számolták. És az ing eredetileg fehérnemű. És, legalábbis, ameddig én tudom a múltból, az ingből nem is látszott semmi. Nem bizony. Minden nap fehér gallér s kézelő. Aki vigyázhatott, annak kétnaponta. A gallér és a kézelő külön szakma is lehetett. Ezeket mosni-vasalni is külön művészet. Mellrész? Ingmell is volt, ami az igazit takarta. Alatta az ing el is rothadhatott. Magukat [feketeharisnya neve] küldte? Valami beatkönyvírók is jártak itt –mért nem arról kérdeznek inkább? A régi gépemmel még zakókat is varrtam bútorszövetből meg paplananyagból! Igen, a zakó más műfaj. Nem annyira. Nadrágot nem tudok szabni. Megvarrom, ha kiszabva hozzák ide. Olyat, mint konfekció –tehát fölveszek egy méretet és ahhoz szabok általánosan- igen. De méretre, önről vett méretre nem merném vállalni a kiszabást. Jó, a zakóimról egy igazi angolszabó ránézésre megmondja, hogy ingszabó szabta-varrta. Kevés angolszabó járt beatkoncertre. –Nem kérdezik meg, kikre emlékszem? A magyar bítzene, mint a jéghegy: tizedét ismerjük a nagyságoknak. A tehetség nem tör utat magának. A tehetség nem gyárt szériában. A szorgalom, a kitartás, a jó magaviselet, az ügyesség, a kedvesség a közepes tehetségbeli fogyatékainak pótlékai csupán. A szabóságban a tehetségnek nem sok terem: itt ismételni kell. A szerencsés elmehet színházba varrni. A színház, istenem! Az a levegő! Anyám elvitt oda. Egyszer. Szériában dolgozni rabság. Mennyi kis nő varrt itt az emeletes házakban! Jöttek tanácsokért ide, mutatták, mi csinálnak s nem tudtam mondani semmit. A széria nekünk borzalom. Azt mondják, ma írók, meg költők is vannak, akiknek írniuk kell –szörnyűség. Anyámat hívták –még a mozgalomból.  Szükség van a szaktársnőre! Autót nemegyszer küldettek anyámért.

 

A gallérja rojtjait fényes emberzsír tapasztja össze. Kézelőjénél a fodor talán már nem is szürke. Púpján a szövet az átütő emberzsírtól fényes. Szoknyája kikeménykedett a kosztól. Igen, a mosdó matt, poros is a használatlanságtól. Talán kezet mos a …hol a falikút? –Ne haragudjon, az előbb említette az orvosokat…ö… nekünk tudnunk kellene, mikor született.

 

Nevetése is Bőrkerág –persze! Találjuk ki.

 

Ezerkilencszázötvennégy! –A barátom szemrehányóan néz. Muszáj ennyire sietned? Az ingaszabónő arcocskája megmerevedik, mellpúpját előretolja, közel lép, egészen közel, érezni a mosdatlan testecske csípős szagait. Húsz éve senki nem találta el, mikor született. Húsz éve harminc volt s legalább ötvennek látszott. (Szerintem nem mosdott azóta.)

 

És majd az ócska módszerrel él? Márkezez belőlem egy százhúszéves banyát? Igaz. Lehetnék éppen anyám is. A konyhaszekrényről koszosra és gyűröttre olvasott kórházi zárójelentését veszi le. A napsosemérte konyhában is olvashatatlanra fakult már a tinta. In virgo –golyóstollal erősítve.

 

Nem! –igyekszem kedvesen nevetni. Nékem az ezerkilencszázötvennégy éppen, hogy jó. Vagy az ötvenöt,. Már az ötvenegy, sőt a negyvenkilenc is. Kétségtelenül az ötvennégy a legerősebb. Bár az Isteni Nyíl már ötvenötben született, de az év elején. Volt az a rövid, napos időszak hatvannyolctól hetvenkettőig –akkor eszméltek. A korábban születetteknek ott volt a háború meg ötvenhat. A későbben születetteknek meg a Nagy Nemzedék árnyéka. Az ötvennégyesekből még a hajléktalanok is királycsávók a maguk műfajában. A Radnóti Gimnáziumnak van olyan 1972-ben érett osztálya, melyikből a legszerencsétlenebbet is látni filmen: A hős árnyalakja a 141 perc… -ben. Ha más nem, hát a Csinti padtársa volt két éven át.

 

Nem szeretem ezt a dumát –húzódik el. Járnak ide varrónőcskék. A kis lakótelepi bedolgozók. Én senki kenyerét el nem vettem. Mindenkinek a segge lyukáig ér a keze. Én semmit el nem titkoltam. Anyám a gépet semmibe nézte, mert látni lehet az öltéseket. Az igazi békebeli ingeket kézzel varrták: az öltések láthatatlanul simulnak a szálak közé. Én nem így látom: valami tehetetlenség bénítja ezt a –köpi: –nemzedéket.   Valamint, amit nem lehet megoldani: a szabás.  Egy kínai varrónő száz forintért reggeltől estig varr. Hanem a varrnivalót tömegesen kiszabni: az az ipar. Itt mindenki a kínai varrónőkről beszél, hogy száz vagy háromszáz forint az egésznapi güri. A szabásról beszéljenek! Én senki kenyerét el nem vettem! [operaénekes neve] ingjeit miért nem a lakótelepi rabszolganők varrják? Én már csak akkor dolgozom, ha megfizetik. Évente nem varrok meg ötven inget.

 

A szerelemről akarnak beszélni? Perverzek talán? Akkor elmesélem. Voltak énnekem régebben barátnőim is, azok is mindig feszt ezt feszgették, hogy voltam-e, kivel. Rengeteg udvarlóm volt, jöttek reám, mint húsra a légy. Ja, hogy önök orvosok? Sajátos. A Kosztolányira hivatkoznak. Nem tudják, hogy az Esti Kornél nem egy másik név?  Hivatkozni lehet –mondhatnám magam Viterbói Ilonának? . Nos a szerelem két részből áll, s engem az, a másik rész sohasem érdekelt. Énnekem az igazi barátném anyám volt s ő mindent, mindent elmesélt nékem. És amit nem mesélt, el, azt láttam a két szememmel –egy ekkora lakásban? Én rendkívül izgatott lettem. Kis szívem így vert, így! Egyszerre többen is! A legközelebbi Mézes Mackó ide tíz kilométer volt. Volt, hogyne, többen ostromoltak, de én mindig húztam egy vonalat, így. Valamint anyám elől hogyan titkolhattam volna el? Kezem a legváratlanabb pillanatokban elragadta s ujjaimat végigszaglászván ellenőrzött. Anyácska, hiszen csak viszketett! –szeme villámlott s szájából furcsa bűz csapott elő. Azt hittem, fájdalmai vannak –még ritkábban jártak gépkocsik. A férfi ívben feszült fölé és ő alatta, sárga szalonnaszín bőre nyirkosan, ahogy hasa a férfi hasához furcsa hullámban feszült s csipejét föl, vonván reá-reá magát s el –a fájdalomért?  S reggelente a takarója alól a furcsa halkonzervbűz. S keltészta hasán a csiganyomok. Apró lemezkéket vakartam föl körmöcskéimmel –mondjam még?

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.02. 07:04 1 komment

Címkék: bőrkerág

 

Egy leánykának mindig bonyolultak az elképzelései. A csicsákók, az eredeti jelentéstartalomtól csillagperctávokra, óra -perc tudják az időt. Nem órájukra néznek, hanem össze: koraeste -féltizenegy tájban lépnek be az elsők, a koldussatyak gondosan rá –legyűrkészve a homlokkpattanásaikra. Aztán a fru –fru majd beárnyékol, a tigrisnyalt frizurához pedig külön jólvágnak a patik. Szociológiailag igen, felkészültek –mindkét fél. A leánykák, amikor a tudás fennsőbbségében fejüket nyakukon hátrahúzzák, s hagyják lenéző hullámokba fittyedni ajkaikat, semmint fogukat kivillantani, azonnal előrehajolnak s a mély, koncentrált figyelem maszkja mögül figyelik a vetítést. Mostanában igen népszerű az Ismertem a Dopeman-t még azelőttről sorozat, a Lenézel, mert cigány vagyok (de ezt csakis gádzsók nyomatják), a Börtönszex és más félmeleg élmények. A legstréberebb leánykák be is vallják, hogy micsodácskák, előveszik jegyzőkönyvecskéjüket és engedélyt kérnek a jegyzetelésre –Ám némileg szeppenten látják, nem csak azt, hogy a csicsákó az irodalomnak a fogalmát sem ismeri, de Petőfi felől ráközelítvén még nehezebb a rávezetés, de a megvívott végek fölsorolása is egy semmi. „Várj… ö… olyan oda bejutni publikációval  mint, aaa, például neked felnyomni egy szkájgárdos áhatost simán. Érted?” A csicsákó maszkja belereccsen: ilyenkor már ütni szokott: „Persze, angyalom: egy közibe vásárol a nejem azzal a kertitörpe csávótokkal, aki a tévében is benne szokott lenni.” –A feleségét emlegetnie egy csácsubi -csicsákónak babonásan kötelező elem. (Bizonyos lánykák generációi évtizedek óta évtizedek óta buknak a nős hapsikra.)

         A személyzet halál únja már a műsort : a sötétbíbor veremhideg kártyateremhez vezető lépcső szőnyegbársonya már ezüstös fényesre keménykedett ki a négyzetméteres forduló sarkában. Fölsérült a körmöktől a falikárpit.

         A csácsubi -csicsákók szerint a téma mindent megér –pedig teljesszervízről szó nem lehet. Amikor tehát reggelfelé az asszony a csicsákó gatyáján kiszagolja az estéli események történetét, és belekezd a műsorba, akkor a csácsubi -csicsákó már nem érzi annyira jónak a hajnali boltot. Kezdené a csicsákó -csácsubi a szokásos pisszoár -körítést, de az asszony csak a gatyát mutogatja föl, föl és föl, hogy ne mondja már, hogy hat -hét óra hossza alatt termelődött annyija, hogy kénytelen volt kivinni egy kis picsát? Ésugyebár, itt nem a szopatás témája forog fen, de hogy volt gusztusa gumi nélkül. Gumi nélkül ugyanis az [aktus neve] egy [aktus neve]: nincsen mit nyelvészkedni ezen: menjen a Grétsy Lászlóhoz.

         A hetvenes évek dígó és raj csávói riportereknek többnyire Lőrincze Lajossal vetítettek.

         Itt először egy meglehetősen durva és véres jelenet következik, az asszony a konyhaasztal vagy más alkalmas bútordarabhoz kerül, sebészi biztonsággal falcol egy fölkapott üres konzerva fűrészes tetejével, majd a véres bádogot önnön nyaki verőeréhez nyomja: úgy merje őt a csácsubi -csicsákó megütni. Ezután rögbiszerű jelenet következik melyben a bátor csácsubi -csicsákó, aki a családjáért képes mindet megtenni, magához ragadja a legkisebb gyermeket, így próbálván kicsalni az asszonyt a fedezékéből.  Ezt csak olyan csácsubik merik megtenni, akiknek nincsen korosodó (tizenegytől fölfelé) lánya, mert azok apakomplexusát ilyenkor az anyai ösztönök legátolják: rendszerint hátulról rúgják tökön az apát, majd egy amerikaifootballba illő vetődéssel elragadják a csecsemőt: „Te is anya, bekaphatod az összes faszomat!” –kiáltással. Tudhatjuk, hogy a kamaszokban már némileg módosul a szülők képe. Szeretném, ha e jelenetbe feloldásaképpen Szőke András gyalogolna bele, mint héderező csicska, vagy egy autópapírozó hírnöke, hogy: Intézve lett a verda, lehet menni érte, a legfaszább AF –es papírjai vanak.

         Az AF -es papír azért fasza, mert az AF -es számokkal tisztára mosott lopottautóval hatóságilag is meg lehet jelenni abban a müncheni utcában is, ahonnan az eredetileg ellopták.  A kelet –európai és balkáni piac telítődvén a bizonyoseredetű, de bizonytalanpapírú autókkal, tehát csökkentek az autólopások, és a költségvetésnek pedig bevétele származik az eredetvizsgálati díjakból, valamint a lopott autókat is egyszerűbb legalizálni.

         Mindennek meg van a koerográfiája, vagy az asszony kezd el pakolni, vagy az ember, sógorok, sógornők kerülnek elő, a gyerekeken kívül még senki sem únja az ismétlődő jeleneteket. Ha a konyha szabad, akkor a nagylány főz valami kaját.

         Nem ember az, aki egy ilyen rumliból már délután kimászik, nem asszony az, aki az uráért csak annyit képes megtenni, hogy már estére kibékül vele. A legigazibb kibékülések sokszor 3 -4 napig is eltartanak, családi küldöttségek vonulnak, sógorok mennek késre, kilyukad néhány autónak a teteje, és betörik pár szélvédő. 

 

Vállalkozásokban mindig jelentős gond a termelőeszközök megszerzése és megtartása. Bizonyos vállalkozási formákban a termelőeszközök meglepően olcsón szerezhetőek be. Abban az üzletágban, amit hivatalosan prostitúcióként ismerünk, termelőeszközök, a profithányad felől közelítve, szemét-egy olcsón szerezhetőek be. A kurvák történeteit színen igen alaposan ismerjük. Kényszerítés, testi lelki burn-it és kiszolgáltatottság, gyermekért való élés-halás (ism.: az ennszívnek elevenen kitépése a gyermekért, sat.) Az üzletágban azonban különböző divíziók vannak, mint a vendéglátásban például.És egy vendéglátás visszásságait feltáró riportba nem venne be senki olyasmit, hogypéldául belvárosi éttermekről megy a szöveg és vasúti kocsiból barkálcsolt útibüfét mutatnak a vágóképek.

         A kurvafuttatóknak állandó problémát jelentenek a személyzeti kérdések. A jelentősebbek már nem is szivesen foglalkoznak az ilyesmivel. A termelőeszközök beszerzése nem anyagi gond. Az árak szabottak és nem túl magasak. 30 ezer forintért nem különösebben tiszta, legalábbis gyanus ruházatú, egészen fiatal csajok kaphatóak. Az az igazság, hogy ebben a kategóriában a legnagyobb a kínálat, többszörös a túljelentkezés: ingyen ajálkoznak. Az ingyen ajálkozók közül azonban csak a kontárok választanak. Az ingyen ajálkozók képzetlenek és tapasztalatlanok. A 30ezer forintos a legalsó kategória, amivel már lehet kezdeni valamit, de a 60 ezer és 100 közöttiekkel már érdemes is foglalkozni. Önnállóan dolgzni képes, viszonylag megbízható nő 200 ezer alatt nincsen.

 

A termelőeszköz megszerzése ebben az üzletágban egy semmi. Megtartnai a termelőeszközt, az már valami. És a termelőeszköznek valahol termelnie kel. A megfelelő terület megszerzéséhez azonban már valamekkora királyság is kell.

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2010.01.01. 10:03 Szólj hozzá!

Címkék: csicsákó

(a tápfuvar -1996)



 Sofőr
 



Egy múzsa
                  a szentiványi kaptatónál lejti könnyű táncát,kezében hervadhatatlan, mert polietilén, laurusból való koszorú, haja vidékiszín, szemöldökei íveltek, dúsak, szénfeketék, szemei kék szerencsekupakok, orcájának kék gyűrűsizma O-t formáz, fogcsonkjain elefántcsonthatású plasztikkoronák, gödröcskés állán ha csiganyom villanna, szépivű nyakán útiporból kis galacsinok söndörödnek, mellei kék cseresznyék, gyöngyköldökű hasa forró amerikainadrágja korcára omlik, e nadrágocska varrása pedig gyűszűvirágjába vág, ami alatt a szépséglyuk háromujjas--
                          Ó, cukormentesrágógumi-illatú lehelletével hús, vér, csontliszt, malmi söpredék lepte fülembe fuvallt üzleti ajánlata: kertem az önszerelem sárga virágaival végigülteti, emelnék sárból bodont, hát mármorboltnak hazudná, én írha- tom a feltételeket s ő diktálja majd, enyém lesz, enyém óvszer nélkül, s ha foganna antik módozatban, terhét kihordaná s vállalná a fájdalommentes apásszülést, csak peregjen a zsozsó, mint a pelyva, dőljön a lé, aranyhabjai monszunfolyószámlák gátjain csapjanak át...

  "Egy csókért?"
  "Ingyen csókot bárkitől vehetsz, a múzsa csak annak ád, aki fizet!"

Pillantás a tachográf üvegén tükröződő ábrázatomra,   fölvillannak egérfogaim hű másolatai, gondolom: láttam én már ezt az arcot, de hol?

Tatárszentivány és Tiszapalánk között a Légikovácsokat hallgatom. "Pengém élek ééén!"-ez a refrénje daluknak, hallgatása közben milliók képzelik magukat a Légikovácsok énekesének vagy énekesével. Én, ééén, lágy, vörös, száztizenhét kiló, viszont arra akarok gondolni, bizonyos  Joe Esterhas vagyok. Joe Esterhas ( még nagyon sokszor leírom ezt a nevét) fölfoghatatlanul sok pénzt keres, minden sora, olvastam, ezerötszázat ér, világdollárban. Biztosan más is volt már így a pálya mackófelső kupacokkal kijelölt négyszögében, az égre fohászkodott, táncolj Törő, sebesen Nyíl, az isteni: én.
            Verem a ritmust a kormánykeréken, kinézek a tükrökbe, látom, egy orosz vagy ukrán teherautó villogtat mögöttem: eredjek a halál kaszájára. Villogtatom nekik a féklámpákat,  eredjetek ti, én nem léphetek oda, kiégne a hengerfejtömítés, különben is, én vagyok Joe Esterhas !
           Kielőznek, szerelvény, a nyakig tetovált pihenős fölemeli jobbját, mutatja: nyassz!

Joe Esterhas fölmutatja kövér ujjait: nyassz, ez most kimarad."Szép is lenne, az adóhivatalnak csak a sorokat kellenne összeszámolni!"
   "Milyen szép, milyen okos, micsoda dramaturgiai érzéke van!"-néz össze a riporter, én, a szerkesztő, én. A fénymegadó, én, elkottyantja: "Ha valaki csak ruhafogas ott, ahol sok okos és szép ember megfordul, harminc év latt csak ragad rá valami..." A riporter, én, egyetlen pillantással fojtja belé a szót, anyám lehetne, én. Mert közben folyton az ezerötszáz dezsőre kell gondolnia.Számára (én) a tengersok dollár azt jelenti, legmerészebb lakbe- rendezési terveit is át meg túlrajzoló lakberendezőt fogadhatna meg, én.

             Egy Omega előz, finomujjú kéz vezényel a bőrvonatú volán fölött, Verdit, ő Claudio Abbado és Jose Carreras.
           "Uram, Verdit csak az autobahnon!"-üvöltöm ki a szélbe,miközben erősen fékezve tágítok helyet az oroszok mögött, és arra kell gondolnom, mit csinálhat most Joe Esterhas .

Több napon át tartó kellemes és fokozatos lerészegedés utáni, kialvásos reflextől tisztára söpört ájulásból eszmélve Joe Esterhas valamelyik háza teraszán áll és nézi a köddel ült óceánt, hol van, én. Odamegyek hozzám,megérintem tajtékos, puhány vállam, angolhangom Danny de Vito:"Ide figyelj, Joe! Nem akarnál még egyszer ebben az életben fiatal lenni, én? Gondolkodás nélkül vágja rá, én: "Nem."
             A pillanat ereje szétfeszíti az időt és belehatol a résbe: nem elég az, ami éppen tör ténik. Szép Gergelyné boltjában rakom le a tápot. Megszólal Joe Esterhas: -  És mennyit keresel ezzel?
            Kétszáz jön ki tisztán egy órára... egy dollár.
            Egy dollár, -nyalogatja száját Joe Esterhas-szép pénz lehet az itt!
            A színes magazinoldalakkal kitapétázott falat nézi.  Ébenfán tejszín csorog, fuvola torkán arany méz, húsos gyűszűvirág szirmai között izzó harmat: szép Gergelyné az egyetlen a boltosok között, nő, akinek pinafotókkal van kitapétázva az üzlete. A kundschaft csupa öregember.
           Szinte minden nap bekukkant hozzá valaki. Valamit kérnek,ami nincs:            -Csókolom, édeském! Borsókorpa van?
            Nem, nincsen.
            Akkor jól van, csókolom!
     
            Egy dollár!-sóhajt gyomorból Joe Esterhas.-Az napi nyolc, heti negyven.
            Durr, vállból dobok le egy zsák kisgazdasági szoptató kocatápot.
            Nye kúrity, nye kántováty!-csesz le szép Gergelyné, aki valaha, egy nyálkás reggelen, még orosz-kémia szakos tanárnő, arra ébredt, eszméletlen pénzeket fog keresni, mint takarmányboltos. -Nem hat ez a hét árutojó-kettő? -emeli söröspalack lábát az egyik raklapra. Bajuszkáján sárga süteménymorzsák billegnek. Joe mutatja, míg térültem, szép Gergelyné lefordított egy zsákot a tojótápos raklapról.
            Itt van! -ráncigálom elő a zsákot a sarokból. -Véééletlenül leeshetett.
            Mert maga folyton hajigálja itt nekem a zsákokat! -kontráz Gergelyné és csalódottságát habos süteménnyel gyűri le.

Joe akar vezetni. Ráhagyom. Nemhiába rendkívüli ember, azonnal tudja a 60-as IFÁ-t. Reccs, a negyediket nem veszi, Joe kétszer kuplungol, siker. Elégülten dől hátra. - Majd én megtanítalak, fiú! Az én tudásommal az utak királya leszel!
            Félrefordítom a fejem. Ó, a napraforgók már motolla alá hajtják fejüket!
             Rakodás után betérek, haza, ebédelni. Fogom az újságot, kihullik belőle a műsor, fölveszem. A címlapon Joe Esterhas. Letakarom a nevét, mutatom a feleségemnek, találja el, ki az.
           Valami részeges állat lehet- pillant a képre a feleségem -, hülye író, vagy blues-zenész.
          Ő Joe Esterhas, minden sorával ezerötszáz dollárt keres!
            Nem hatja meg. Szó nélkül átatdja a kicsit, böfiztessem.

 Joe-t minden nem érdekli. Most hamis diólikőrt öblöget szájában, nézi, hová köpje. Magyarkonyhában nehezen ismeri ki magát.
            Nyeld le nyugodtan! -biztatom. -Krumplipálinka acetáttal ízesítve, ezután lerótták az adót, tehát nem számít hamisítványnak.
            Joe nagyot nyel. -Má' aszittem, gépolaj.

             Mennyi jópofa ember van Magyarországon! -üvölti át a zenén Joe. Ezer pici írógép kattog az agyában.
           Koktélkeverésen és beírónőgyűrésen edzett izmain arany  fény játszik. -Ötmillió potenciális néző! Figyelj rám: a magyarparaszt testvérvérpár, gyócsing-gatya, sertéseket tenyészt. Pirostetős fehér tanya, pirostéglás könyöklőn pirosmuskátli, pirosfehér magyartehenek, fehér kácsák, piros tyúkok, kékég, zöldmező, és akkor jön a gonosz húskartell embere... Milyen kocsija van itt egy ilyen kartellos pacáknak?
           Békebeli szocialista és öreg!
           Figyelj rám, nem dokumentumfilm ez, fiú! A testvérek szépen, lassan, egy moslékosfával agyonverik a pasast, az autóján  menekülnek, az egész ország melléjük áll, a jóseriff is, a gonoszseriff meg a butarendőrök üldözik őket, pedig szabadidejükben ők is disznókat hízlalnak, egy szép újságírólyány...Pisilni kell !
    Éppen egy kukoricás mellett hajtunk el, nagyvonalúan intek: tessék!
    Hol van itt W.C. -kérdezi rőkönyödötten Joe.
Negyvenhét nemzet fiai és lányai tisztelték meg az idén ezt a kukori
cást, Joe!
    Ökleit az ágyékára nyomja, int, tovább.

Bekanyarodom a Jószerencsét bár elé. Volt már egyszer így, akkor is
elment a kedvem a munkától.
    Elmaradt miattad az utolsó kanyar! - korholom Joe-t.
    Míg Joe a dolga után jár, fogom a telefonkártyám és a félkész hazug ságaimat, megyek telefonálni. Mire visszatérek, a következők történnek:
    Joe bőrszíne, csuklólánca és hanghordozása megzavarja néhány he-
lyi rabszolgatartó és élőhús kereskedő unalmát.
    Viszonylag kedvező ajánlatot tesznek a Joe-nál sejtett dollárok átvál-
tására.
    Megkérdezik, elégítette-e már ki orálisan magyarnő. Ebben az üzlet-
ágban nagy szerepe van a Personal Sales-nek, aminek fontos eszköze a megszemélyesítés és a hasonlat.
    Joe köszöni az ajánlatot, része volt benne húsz évig, közben elkép-
zeli, hogyan szopik egy torkosborz.
    Megkérdezik Joe-t, milyen kocsija van. Joe mindent tud, a fiúk ízlé-
sét is, mutatóujját emeli s lőn: későalkonyiégvörös-lila mágikus gyöngyház
metál fényezésű Jeep Grand Cherokee Cheef , 5,2-es, benzines.
    A sógorok megtekintik a terepjárót.
    Joe egyik sógora, jövedelempótló támogatások újításához szükséges
igazolások gyártásával foglalkozó kft. ügyvezető igazgatója megjegyzi, hogy ha Joe jót akarna magának, mégiscsak választana a fölhozatalból, mert ha a terepjáró néhány gumija véletlenül fölhasadna, hát a tengersok pénze sem segítené át a bajon.
    Joe varázsos mutatóujját amerikainadrágja farzsebébe akasztja, rá-
bólint Jévára s szólítja: "C'mon !"
    Mire végzek a telefonokkal, végeznek ők is.
    Joe olyan képet vág, mint Donald Kacsa a Cafe Noir elfogyasztása
után.

    Ezerötszáz dollár soronként -azért ez a feleségemet mégis gondol kodóba ejthette, mert a vacsoránál így szól:
    Mi lenne, ha te is ezerötszázat keresnél, legalább csak forintban,
soronként?
    Éppen egy szójakrém konzervet bontogatok, hogy megkínálhassam
Joe-t valamivel, amit nálunk sertésmáj krémnek neveznek. Leteszem a nyitót, körülnézek és megvakarom jobbommal a bal fülemet.
    Én lennék az Eszterhás Jóska.
    Igen?
    Kiírnám Dudika egyik jómondását az újságba...
    Igen ?
    Ötven rongy
    Hát… Írd ki a madarasat.
    Tőlem nem veszik be glosszának. És ha, akkor se kapnék egy rongyot se.

Este van, este van: a kisebbik lányom zsebszámolóval, a nagyobbik egy plasztik dimorphodonnal, feleségem a műholdvevő távirányítójával kezében alszik.
    Joe áthajol a vállam fölött: -No, lássuk! Én iszom, te írsz, kérdés, mit. Tudod, mi a marketing?
    Az ember kiáll egy nagyszatyor maláj svájcibicskával a Nefelejcs
utcába, és...
    Az az értékesítési koncepció, általában kapacitásfelesleg, piactelítettség esetében jelentkezik, de a transzcendentális csodaiparban vagy a politikában állandóan alkalmazzák...
    A Direct Marketing...-kottyantom.
    A közvetlen eladás az érékesítési koncepció legjellemzőbb formája! -magyarázza türelmetlenül Joe, miközben a kombinált szekrénysort tapogatja, nyilván a titkos bár rejtekajtajának nyitját keresi.
    Megpróbálom nesz nélkül lehajtani a pohárszék ajtaját.
    A feleségem köhint.
    Intek Joe-nak, emelje ki, csendben, a kisvárdai Club 69-et.
    Nemesített burgonyapálinka!
    Szpésl?- néz rám bizalmatlanul Joe.
    Oridzsinel!
    Joe csettintgetve ízlelgeti szájpadlásán a nyírségi burgonyamezők homokjának benzolgyűrűs zamatát, majd így szól:
    A marketingkoncepció szerint a tervek elérésének kulcsa : meg kell határozni a célpiacok szükségleteit és igényeit, s ezeket a konkurenciánál hatásosabban kell kielégíteni. Alappillérei: piacközpontúság, fogyasztóraorientáltság, koordinált marketing, nyereségesség.
    És a megfelelő PR-tevékenység-...szólok közbe meggondolatlanul,
miközben Joe édesanyjára gondolok.
    Te egyszerű! A te eladásod azoknak a dolga, akiknek te eladod magad, hogy a te neved eladja az ő terméküket! Tiszta?
    Igen- mondom, miközben arra gondolok: nem.
   
    Ötkor, mint rendesen, izzítom a gépet, Joe megáll a Cherokee-val.
    Nincs most erre idő, fiú, irány bí-pí.
    Joe valóban mindent tud.
    Szolnokig elolvasom a forgatókönyvet, aminek minden sora ezer-
ötszázat érne, dollárban ha a szerzője, Joe Esterhas szignálta volna.
    Minden lány az út szélén szárítgatja a körömlakkját? -érdeklődik
Abony után Esterhas
    Másik lány,  gidatekintet, barna, szomorú, ő nem rázogat, megkapja Joe szívét, aki fékbe lép.
    A célcsoportoknak megfelelően alakítják a termékvonalak hosz-
szát és szélességét -próbálom kedvét szegni.
    Vagyis? -értetlenkedik Joe.
    Nem ez a szám- magyarázom Joe-nak, van följebb egy lány, negyven éves, a mellei a derékbőségét növelik, szőke és hajszalagja van!
    Ilyenre is van vevő?
    A török kamionosok szegmens.
     
            A forgatókönyvről nem árulhatok el semmit. Ló, kutya és fiatal
orvos is van benne, pirostetős édes parasztházak, pirostéglás könyöklőn
piros muskátli...xyladekorozott ököriga a tornác falán...

    Előszöris a hajaddal kell csinálni valamit! - áll be egy fodrászüzlet
elé a járdára a Cherokee-val Joe.
    Harmincegynéhány éve ilyen a hajam, és...- vetném ellen, de Joe
megfenyeget a mutatóujjával.
    Az a baja a fiúnak, hogy előre fésüli a haját!-magyarázza Joe a
fodrásznak.
    Értem- nyögi értetlenül a fodrász és megérinti dús, rugalmas haj-
zatomat.
    Joe türelmetlen, kapja mutatóujját, a fejem köré néhány ellipszist rajzol, s a hajam máris gesztenyeszín csigákban omlik hátra...

A jóságos rendezőbácsi, akinek a nevére Joe szerint dőlne a pénz
a producerektől, elgondolkodva piszkálgatja íróasztalán az odakészített
kifogásait. -    Hát, nem rossz, határozottan tehetséges, hanem a stílusa, különben
dramaturgiai szempontból sem, hiszen minden szereplő egyformán beszél,
az ötlet különben, hiszen te oly fiatal vagy még...
     Joe félrenyeli burgonyapálinkát, amit ebben a házban szkacsként
szolgálnak föl.
    Tudod te, - ráncigál az utcán- mit csinált ez a filtikak, amikor olyan
öreg volt, mint te?
    Ezt hallgasd meg, Joe! -pöckölöm az állj-vissza kapcsolót.
    "Különben is, én most kompakt megoldásban gondolkodom..."
    Joe mutatja, fordítsam.
    Ő akarja írni a forgatókönyvet.

    Na, innen! - rikkantja Joe s az IFA volánjára dől.
    Megnézem, honnan: a palánki téesz majorbejárójától.
    Most már be van dobva a neved, fiú!
    Igen.
    És figyelj rám: a hajad formázd! És gondolkodj ugyanúgy, mint azok, akik másképpen gondolják: soha ne gondold másképp másképpen!
Nem szabad olyan mindenttudónak látszani!
    Igen.
    Joe kimutat a szélvédőn varázsos mutatóujjával:
    Az Omega előz, finomujjú kéz vezényel a bőrvonatú volán fölött,
Joe egy pillanatra leemeli az autó tetejét, föltolja az equalizer beállítóit:
keringőbe ojtott tangóritmus, a Republic zenekar Szállj-szállj kismadár
nótája romapop stílusban átdolgozva.
    Joe nem vár elismerést, hanem csak egy hy-t int és elillan a szélben.
    Erősen fékezve tágítok helyet az Omegának az oroszok mögött s
arra gondolok, mit csinálhat most Cipő, a Republic énekes-szövegírója,
alias Bódi László költő...

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2009.12.28. 06:30 2 komment

Címkék: sofőr

 

vizsgabiztos     

                     mottó: A múltkor borozgattam Závada Palival

Grecsó Kriszti nyilatkozata

nyomtatásban –fejből

A Gallagher –fivérek egyike mondta: A közönség elvárja tőlünk, hogy nagyemberek között forgolódjunk. És erre példaként: Ittak valamit Brian May-jel, egy taxiba sodródtak a menekülő Paul Hewson-nal vagy ilyesmi, ittak Axl Rose-zal vagy Slash-sel. A nevek fölcserélhetőek. A lényeg a lényeg.

Én is elmondhatom, voltam már olyan helyen, ahol a fél ország esze összejött.

Tudják, egy faluban százra –ezerre jut egy legokosabbember. A faluban, ahol élek, igen magas számban vannak: százhuszonnyolcan lennének, ha összejönnének. Nem rég volt például a falum Öröksége Panteonjának a találkozója.  Nyugodjanak meg, nem megidézettek szeánsza, ez ilyen pantheon, ebben hús –vér, még élő emberek is vannak –persze én nem.

A legokosabbemberek meglepően kisszázaléka mondja magát szépnek is, alig negyven, de még gondolni sem gondolja magát –hogy ő az lenne? – hatvan százaléknál több.

Képzeljenek el egy helyet, ahol a félország legokosabbembere összejön.

Tudják, az ilyen alkalom az, amikor az embernek rá kell döbbennie: egy rovatvezető élete nem lehet olyan könnyű: ilyen fiatal arccal folyton be kell mutatkoznia, ha elkerülné a letaknyozást.

Tüske volt a szívemben.

Láttál már ennyi nagyképű embert egyrakáson? –csapódott fiatal gerince egy költőlánynak mellém, az ajtó másik feléhez.

Mit mondtam volna erre. Akit kellemes hangú, mindig kimért, tárgyilagos tudósítónak ismer az ország, egy helyen nyomja már az ipart vagy huszonöt éve, nos ő, szinte megrogyni látszott orcája súlya alatt. A kellemes esztetának pofaszalonnái reszkettek, ahogy rázta, rázta, tagadásában a fennálló rend látszatának. A Tanár Úr –ő tényleg az, vigyázz!– feje viszont vertikál’ –reszketett, ő ugyanazt mondta, amit az eszteta, de a hévtől kevésbé elragadtatva.

Igazság az, amire nagyszámú legokosabbember egymástól függetlenül, de kalákában vagy vállvetve is, rádöbben. Azután a valóság az, melyre –mint éjszakai vonat a ledőlt híd helyére– rádübörögnek.

Nekem már, vagy húsz évvel öregebben, de menthetetlenül fiatal arccal, semmi új sincsen egy ilyen helyen  –ha a tüskét nem számítom. Ugyanis az alkalomra nem öltözhettem úgy, ahogy szerettem volna, hanem abban a ruhában  kellett mennem, amiben dolgoztam. Az író azonban, akit én szeretek és akit oly sokan gyűlölnek, mert azt hiszik, hogy nagyobb valag pénzeket szed össze, mint médelyákbojár, tehát az író undorral pillantott mellém, nehogy észrevegyem, titkon végigmért: öltözékem miatt. A tüske azóta elmúlt vagy kigyűlt. A lényeg a lényeg. Egész este savanyú, elrontott kedvvel mászkáltam, mert az ember, akit én jól ismerek, és akinek, bár védekezőmaszkjáról szüntelenül ennek ellenkezője rí le, szerény és jó is, tudnék is mit mondani, le és átnézett rajtam és bevágott valami skatulyába.

A skatulyával van baj, hogy mi, oly fennenokosak, feltétlenül mappába akarunk vágni valamit, rendszerezni, skatulyázni: például arczképét adjuk egy író kéznek. („Annyit ismerek belőle így, az írásaiból, amennyi én vagyok őbenne.”)

Milyen kocsid van ? –fordultam a költőlányhoz.

A költőlány elpirult. A mai, neo és fonákján –viktoriánus korban nem nehéz eszmecserébe kerülni bárkivel is például szexuális vagy geniteliáris problémákkal. Ha a hüvelynedvéről kérdeztem volna, nem pirul, lehet, ad ingyen illatmintát. Hogy’ vezette be a F-t vagy vette be –elmondja, mint ételreceptet vagy éttermi élményt.

Ö, –hökkent a lány –egy kis Pözsó.

Mikor jár le a műszakija?

Micsoda?

Ha azt kérdeztem volna, hímtagban mely forma és stílus a neki fekvő, maradt volna. Ahogy úgy elnéztem  –gondolom– az ő korában a viszonylag keskeny, hegyesedő. Így elillant. Én ugrottam tehát nála. Jobb, ha előbb derül ez ki.

 

Autókkal kapcsolatban nagy rakásokkal van a hazugsággyűjteményemben. A hetvenes években a nyereményautó dívott. Mindenki nyerte az autót vagy ikka- csomagban jött a nagybácsitól, amit becserélt egy zsigulira, mert ahhoz legalább van alkatrész. Nagycsomó autót vásároltak örökségből. Talált autóról is tudok, az ilyeneket tanyaudvarokon lelte föl a szerencsés, a felelőtlen tulaj egy kézlegyintéssel átadta, csak akksi, benzin és fék kellett bele meg a kuplung is széjjelment. Van aki az autót a gyermekétől kapta ajándékba –ez ugye, milyen szép, ritka darab? Itt a kis vacakságok következnének a kétmillós autó egymillióval a listaár alatt ajándék rádiósmagnóval, ezeket kihagyom. Tízezrek nem azt az autót veszik meg a drágapénzükért ésvagy nem attól, az általában helybéli kereskedőtől, akit halál’ futtatnak a témában. Ülnek a látszatánál is kisebb autóba préselődve, a reklámmal ellentétben a daxlikutya már csak a fejeik közé, a szélvédőtől a hátsó ajtóig préselve fér be, ha mennek a nagymamához. A kirándulókosarat az ölükben foghatják. Ennél még a Wartburg is jobb volt, gondolják: de: ugye a legjobb választás volt, hirdeti arcuk. A tízezrekből párezer ért is az autókhoz és tudja is, melyik lett volna egy százassal megtoldva jobb, de ők azt hazudják maguknak, hogy így legalább, a felényi árimázsú autóból senki nem gondolja, neki mennyi pénze is volt erre. A legprofibbak viszont büntetőjogi felelősségük tudatában írásba is adják: egy (db) S–120-as Skodájuk van a garázsban, kockás pléddel letakarva. Az autó, amivel járnak, csupán használatukban van, na nem a pártautóról beszél, párthovatartozástól függően ugyanaz a márka ebben az üzletágban vagy pöffeszkedő, pökhendi avagy csendes, környezetkímélő és megbízható, hanem arról, amivel mint egyszerű állampolgár közlekedik az első gépjármű ellenőrzésig, ahol, ha egyébként, simán az marad végig, egyszerű állampolgár, ám ha vadászat, munkavacsora avagy villásreggeli után be van baszva, tök’, akkor meg megint képviselő, mentelmi joga van, sat. Ja, az autó forgalmiját is körbemutathatja, tényleg nem az övé, és itt a szerződés, mely a gépjármű, és szeretné aláhúzni (tessék:) használatára jogosítja.  Lényeg a lényeg.

 

A műszaki vizsga –a költőlánynál ez nem jött be. Mutatni akartam neki egy valóban nagyképű alakot, akihez képest a tanárúr az alsóajkára odameszesedett biggyedéssel is csak egy elsőválogatáson kiesett kereokisztár –önjelölt. Azért kifigyeltem az autót, a gőzfényben tompán csillanó hátát, inkább egy nagyobb kis Pözsóé volt, 307,  úgy az első műszakija lejárta előtt két –és fél évvel ketyeghetett neki a forgalmija.

Most itt (itt) egy dramaturgiai Zorro, áthúzok másfél oldalt.

A barátom anyukája autójának a műszakija!

Lement az autójáról a műszaki.

Megbeszéltük, hogy elfaxolja az adatokat.

Másnap fölhívtam egy Zsoltot, aki ismeri azt a valakit, akin keresztül a vizsga intéződik. Ha egy kis eszem van, nem először vizsgáztattam ott, már nekem is meglenne a valakinek a száma, akin keresztül ez bonyolodik.  Így azonban végig kellett hallgatnom az instrukciókat, hány órára legkésőbb, hova álljak, mikor üljek nyugodtan a seggemen, amikor a sok bunkó paraszt már elkezd rohanni az irodaajtó felé, én viszont mikor kezdjek el oldalazni a büfé irányában lassan, nyugodtan –ha ő addig nem rendezné a papírokat.

A barátom este elvitt a kocsiján az édesanyjához.  Gyorsan levizsgáztattam az autót, kormány és futómű rendben, világítás –otthelyt pótoltuk az izzókészletéből a kiégetteket. Fék rendben. Az autó különben korrodált, a szélvédő repedt, az ablaktörlőgumi ócska, a kőfogó gumi lóg és a lengéscsillapítók se az a haj –de! –állapotban. Tulajdonképpen az egész márka egy átverés, már a marketingkoncepciója is, miszerint az autónak a szalonban kell eladnia magát. Formája mindig avángár, tehát a leggyorsabban avuló, formabontó rejtvénykapcsolói még azelőtt szétesnek és tönkremennek, mielőtt az ember jó öt –hat éves gyakorlással rutinból kezelhetné azokat, de sebaj, addigra már az összes csuklója és csapágya kimegy, zabálja az olajat és a benzin egy részét a motor külsőleg alkalmazza.

Lejött a mamája is a barátomnak, hogy ő tulajdonképpen nagyon köszöni, hogy ilyen rendes fiatalembernek tetszek lenni, de neki nincsen pénze az ilyesmire, és a Feri azt mondta, legalább százezer lesz –és a fényezésről még nem beszélt.

Szóval a Feri a család barátja –autószerelő, nyolcvanezret tenne el azért, amit én ingyen megcsinálok, súgtam a barátomnak. A barátom intett a mamájának, elő a pénzt, amit megbeszéltünk, aztán húzás.

Puszi!

Jó, puszi. A barátom adott egy puszit a mamájának.

Lényeg a lényeg.

Másnap reggel persze elszúrtam a dolgot, mert én ilyen vagyok, mert ha nem ilyen lennék, akkor nem én írnám ezt, hanem csak nézném, de az nem ez az én lennék. Elszúrtam, mert a tömegpánik szorításában én is rohamra vettem a többi paraszttal az irodát.

Meg is kaptam Attilától a beosztásomat. Attila ugyanis a büfénél várt, ahogy a Béla a Dezsőnek azt megmondta. „Most ugye el van baszva”. Lehet, persze, hogy lehet majd valamit csinálni még, de ő már nem garantál semmit –amikor nekem minden szépen el lett magyarázva.

Egyszercsak jön egy szerelőruhás fiú, tolja maga előtt talicskán az arcát, mert nem bírja el a nyaka, akkora, beszól, hogy ha sziveskednék végre –valahára azután a bogis szkánia után a F -ba beállni végre a helyemre –ez a Jocsó autója, nem?

Nem, mondom, ez az Attila autója.

Milyenattila ! –hökken a gyerek. Attila? Kapjam be akkor –s otthagy.

Valaki visszaküldi a gyereket, most kisebbedett arccal jön, hogy mégegyszer: Attila?

Igen, Attila, mondom.

De annyi attila van itt.

És akkor a pánik visszatolja elmém likacsain a családnevet: Oberretterweiter, Fössőpatakfalvvay vagy Kleisztenovoplasztyinkyh.

A fiú a teljesnév hallatán elsápad, visszamegy.

Az udvaron közben megkezdődik az ostrom. Különféle arcok nagytalicskákon, mindenki a magáét tologatja. Vergődnek ennen súlyuk alatt. Ennek a fickónak itt negyvenhét taxija van, mégis kénytelen ő maga idejönni műszakiztatni, mert ezt nem lehet egy emberére se bízni. Fullos a talicskája, széles tömörgumis, jó súlypontú, rövid, erős szarvú, nem az a palimadaraknak való a szupermarkecok kertosztályáról.  Ez atomtudós lehet. Az már biztosan kifőzte az AIDS ellenszerét otthon, a nyárikonyhában. A mediterránok nagyképűségében mindig van valami derű, éshát ha valaki úgy néz ki, mint A Dávid, de egy athéni benzinkutas srác csak, akkor is bemosolyoghat a német lányra úgy. Ide, a betonplaccra azonban a Dávid a Góliáttal, a hetihetes, az egész Frei –dosszié stáb egyszerre is jöhetne: igen hamar megkisebbedne arcuk. A Grand Armee elejét Moszkváig zavarnák vissza sorvégére.

Elcsípem a szokásos anekdotát, minden vizsgahelyen mesélik  ugyanazt. Hol egy sztárügyvéd gondolja úgy, hol egy médelyákbojár, szappanoperadonhuán, hogy az ő zsebéből egy műszaki vizsgára nem vesznek ki háromszáznyolvanháromezer forintot, plussz áfa. Majd ő, aki egy hétköznapi ember is, akár békávén tudna utazni, ha akarna, és a PÁV–ra is személyesen ment be a bünti után, és ott, a sok bunkó teherautós és selyemdzsoggos szabadidős buszsofőr között, ő maga, simán letette az alkalmasságit, TEHÁT majd ő (Ő)  levizsgáztatja az autót. És ment is rendben minden, gondolhatjuk (gondoljuk) itt mondanak egy autótipust a Jaguártól a hétötvenes bömösig, átlósan valami fini kis sportkocsira vagy B’ottnagy terepjáróra. Vagy csak egy két útra csináltatott helyre kis käfer kábriolé. (röhögés a szakmaioldalon: az ilyen kis käfert  aztán, már a papírozását is, elképzelni elég!) És a vizsgabiztos arcát kellett volna látni: Találkoztunk már? –kérdi. A poén is ugyanaz innen, a vizsgabiztos simán meghúzta a nagyember autóját, és akkor kibukott a kabuki, hogy az illető tényleg egy (ein) hétköznapi ember, mert ugyanúgy, mint bármely nemvidéki, ő is rögtön otthelyt az újságba varó kiíratással fenyegetőzött, ellenlábas tévétársaságok ugyanolyan műsorlicencű feltáróstábjait küldi rá erre a kócerájra, ő az autót németországban szervízelteti ÉS most látott itt egy kis fítyót simán átmenni úgy, hogy ekkora darabok hiányoztak –mutatja alkarját- az indexéből. Igen, néz el itt a vizsgabiztos, tudja uram/hölgyem, néha két hónapra adunk műszakit, hogy a megfelelő javításokat a tulajdonos kényelmesebben végezhesse el –ÁM (ám) itt olyan súlyos gondok vannak a gépjárművel, amihez én már egy kis pont vagyok: És a kis pont mosolyogva néz. Innen már a jelenlévők elfordulnak: ki nem tudja azt, hogy bármely autó megbukhat a vizsgán, még a nyitott és rendszerfüggetlen diadalfelvonulási autó is, mert megnéznék ők annak a műszaki terveit éshogy milyen E betű van a lámpájában.

A fiú most megint visszajön, arcát latolgatja két hótiszta tenyerében játékosan: mézragacsos mosollyal:

A Mazda után következtel: figyeljél: légyszí!

Kinézek a placcra. Mazdából most még egy RX –is van, legalább hat mazda. Próbálom az itt dolgozók, a bennfentesek, a szervezők, a kengyelfutók autóit elkülönböztetni a vizsgára váróktól. Nyert: egy húsz éves 626 –os kojtol az ajtónál. Hárman is elém ugranak, állj, aztán valahonnan intik őket, mehetek, megint állj, de most csak félre kell állnom. Félreállok, akkor jő egy sebészien tiszta kezű szerelőruhás, és a láthatóan a legnagyobb benfenntesek közé tartozó szerelőnek visszakoznia kell: majd csak a ságra Golf után jöhet.

Egy idősebb szerelőruhás instruál (jutalomjátéka): ez a kormánykerék, ez a fék, majd ha int, ez az egyes, kuplung lassan ki, ez az ajtó, álljak be.

De meddig mehetek? –Utánakiáltok, de nem hallja.

Ekkor megpillantom, csak egy pillanatra, az egyen szerelőruhájáról ismerem föl. Persze a műhelyesek szerelőruhái ugyanolyan kékek –még vili– még az anyagjuk is ugyanolyan, sőt a cég emblémájáról meg már nem is merek ide mit mondani.

Illetékesek csini kis sajtómunkatársainak asszisztensei itt fölvonják szemöldökrajzuk: Csípnék ugye, drágáim, ha a hely, ahol ez természetesen egyrészt nyilván kormány és rendszerfüggő, tehát tavalyitéma vagy csakis májustól, de melyiktől, másrészt egyedi is, azért: hol is? Tehát a Lucenec, Bania Mare, Iasi, Telecka, Karlovac, Bratislava ötszögben valahol.

Nem hinné azt, hogy egy papír átmehet a vizsgán –de a belgyógyászhoz a titkárnőjével küldet valakit: tébékártya, adatok: Írasson gyógyszert és hozza is föl.

A vizsgabiztos most az autóhoz… ö… ha gurul  –azt hiszik, azt akarom érzékeltetni, hogy olyan kövér? Nem. Nem kövér, bár szeme rése, amiből fürkészhetetlen teintetét veti, mint a behízott arcú kövéreké. Bal marka tele szotyolával, abból időnként a szájába ráz valamenyit, aztán egyszerre rágja szét, valahány foga között roppan egy –egy mag héja kettőbe –négybe, a belét rágja, a száraz(!) héjakat sugár’ köpi. Ha emlékeznek még Márióra, úgy gurul ő, nintendó.

„Csám –csám: találkoztunk mi már? Ismerjük valahonnan egymást?”

Idősebb, és kikapós szép[…]nék vagy özvegyek köszönnek így oda a népi anekdotavilágban egy fiatal bádogosnak vagy idősebb budipucolónak, ha únják már az ereszről a nyakukba csorgó vizet ésvagy tele a reterátjuk: „Hékám: nem is köszönsz anyádnak?”

Ezt már megtanultam: én emlékezhetem ugyan rá, de őtőle ne várjam el viszont’.

Soha, hazudom.

„Jó, akkor legyen szives, nyissa föl a motorháztetőt. Kornélka, tükröt!”

Kornélka egy egészen fiatal fiú. Süvölvény. Takony itt: úgy harminc, ha lehet. Egyik kezében tükör, a másikban szúrófényes tolvajlámpa. Ráhasal a motorra, bedugja valahová a fejét, a vizsgabiztos hátat fordít, arcát a napba veti, úgy köpi a héjakat.

Csám –csám: „Alulról kell, kisfiam! A bemászol, a baloldali, a nekem –bal féltengely felől dugod a lámpát és eminnen, ferdeszögben a tükröt föl: olvasod már?”

Jó, a fiúka előrúgdos egy szerelődeszkát ráfekszik, belöki magát. A vizsgabiztos, mint reklámnő az öblítősflakont, ekkor a semmiből előránt egy paksamétát, abból kipécézi a forgalmit:

Csám –csám: „Mi lösz má!”

A fiú egyenként beolvassa a húsz karaktert.

Az alvázszámot a vizsgabiztos maga olvassa le.

Miért nem az aknából olvashat a fiú?

Látják a vonalat?

Nem.

Én sem vagyok tekintettel a vonalakra, meddig mehetek el. Legalábbis itt, írás közben, kisökör: én: hogy eljupiterkedem!

Ő engem nem ismer. És azt a vonalat olyannak autója, akit ő nem ismer, nem lépheti át.

De az előbb egy autó tőgáz második hajtott be és a hátsó lámpája…

Nincsen más autó: egy lámpa elveszhet csak innen kifelémenet is, de egy nem stimmelő alváz vagy motorszám…

Csám –csám: „Sziveskedne kiszállni?”

Közben átcsattog a csarnokon egy irodista nő. A legjobb nő ezen a helyen. Senkinek nincsen itt ilyen jó melle és segge –ki is rak ezekből mutiba annyit, amennyit csak szabás –varrás gravitofizikája enged.

Az iparban, melyben a nőknek így kell kirakniuk az árut, mindent a szemnek, egy ilyen nőért talán még odalöknének hatvanezret, de azt is csak a vélhető szakmai tapasztalatára.

Mán akármilyen Pcs-k bejöhetnek ide? –kérdi a nő jó hangosan, egyenesen a vizsgabiztoshoz fordulva.

Kiderül, hogy tizenhét autóval ezelőtt egy úgy ment át, végig a soron, hogy egy szőke Pcs bennefelejtődött.

Emlékszem a csajra, azért odalökné a szakma háromszázeret úgy, hogy majd betanul. És fedél a feje fölött –dolgozhat!

Csám –csám: „Úgy látszik!” A vizsgabiztos egy nagyadag szotyolahéjat köp a nő elé. Átnéz a nőn, irányomba:

Csám –csám: „Rá tetszik érni?”

Összenézünk.

„Akkor, ha sziveskedne a vizsgafolyamatot nem akadályozni, azt megköszönném.” Csám.

A vizsgabiztos, a csám –csámot, a köpés és a töltés hangjait nem számítva némán, figyelmesen dolgozik.

Fék jó, tűrésen belül. Kézifék is jó. Fékpróba közben benntart’, csak akkor köp, ha kiszáll. Tompított, országúti jó, fényszórók   beállítva. Tölt, csám, köp, ujjaival legyez –mehetek.

Most… átment?

Csám –csám: valami olyasmit int: tessék kint várakozni.

Valaki odakint is irányt mutat, hol várakozzam. A második kocsmánál, hat villanykaróköz. Onnan is tovább mutatnak –De átmentem –e? Tudja azt az ő F-a! Mindenesetre innen menjek arrébb a jóK anyámba!

Most látom: a vizsgabiztos nem nagyképű. De nem úgy látom jóembernek, mint a vén G profot, ahogy –amiután megadta a feleletemre a jót. Nem annak látom, hanem az: szerény. Azt csak egy médelyákbojár gondolhatja úgy, hogy ő néhány hüvelyk vagy mutatóujj bökéssel elintézhet egy ilyen vizsgabiztost fogadásból is, angolosan. A politikusok jönnek –mennek, a színésznők élnek –virulnak, hervadnak, plátty, mindenkinek egyszer fönt, aztán másodszor is. A rendszert, miután szeniorkorába ért, lecserélik a fiatal, jólképzett marketingesei úgy, hogy a balhé javához a feltörekvő konkurrencia adja a derekát és tartsa az arcát, aztán, amikor a piac megcsömörlik, ők új név és új logo alatt előjönnek egy vadiúj vállalati szervezetnek immár az élén, fölmutatják a régi márkát, hogy erről ám ők se feledkeztek el (névhasználati jog megvásárolható). Innen a független marketingszakemberek föl vannak háborodva, nem azért adták ők a függetlenségüket és szakmában elismert nevüket, hogy most az ő képükbe is belerázzák ugyanúgy az új mosóport a régicimkés, de GRÜNE PUNKT –PE-RECYCKLING zacskóból, mint a célpiacéba is!

Itt szeretném fölhívni a korrupció eltörlésére gyűlt lovagság szives figyelmét arra, hogy bármelykormány/rendszer, sat. érdektelen lehet szociálisan, ám: Még az átkosban (1988.) amikor behoztam egy [6+n]éves autót, ami úgy is [20+n] évvel haladta meg az akkor a merkurnál átvehető legjobb szamarát, ahhoz mérten kellett jattot adnom. Egy strici [márka]-jában hétszázötven kilométer volt, tehát már a konzerváló anyag is leolvadt és elpárolgott a fékekről, jobb, mint szalonautó korában, de megbukott, mert a strici nem a rangjának (vagyoni helyzet) megfelelően mérte a jattot. És ma egy másik új rendszer halódásának napjaiban a jattot ugyanilyen mély és finom szociális érzékkel szedik. Akinek az önkórmányzat faji alapon, a pozitív diszkrimináció jegyében a nevelési támogatást még simán kiadja, a jattos helyen viszont már mint tényleges vállalkozó jattolhat, mert a jattszedők például a kurvafuttatást vagy színesfémkereskedelmet teljesen a többivel egyenrangú iparnak veszik. A fináncoknak odabent lehet pókerezni számlákkal, ám itt kint ők a janik, voltak már akkor, amikor ez a szó még fiatal, rántanak az autóra s némán néznek a pali mellé: találja ki ő, mennyi az elég.

…ám a vizsgabiztos felelőssége több. Az ő kezéhez egy fillér nem tapad. A zsebei szűzek ilyen tekintetben is. Ha azonban ő bukna, akkor az a bukás nagyon nagy magasságokig hatna föl –a miniszter kicsoda itt? Simán, két héten belül bukna utána. És ha mindenoldalról megvizsgáljuk: Ugyan,  kinek lenne az érdeke az, hogy az országban az élet hónapokra megálljon! Gondoljuk, a mindenkori miniszterelnök órákig várakozna az irodájában? a kettesvillamosra tenné ki a kormányőr a nénólámpát? Mire az autója átjutna a vizsgasoron? A szabályok szerint?

A rendszerelméletekben valahol az apróbetűs részben van egy érdekes példa : kivesszük a portást (optikai túlzás: a K+F egy alosztályvezetőjét) és dől az egész szervezet, még a konkurrencia is beleremeg a bukásba.  Állítom: az Enron-ügynél is meg lehetne találni egy könyvelőt a könyvelésen, ha keresnék, Lewinsky Fashion dzsörzéblézerben. 

Mit tud a vizsgabiztos? Egy jóérzékű autószerelőnél vagy autóneppernél nem többet. Még akna se kell. Aknaszélről megmondják, milyen az autó, hol milyenek a lógások, merre húz a fék, nem féloldalas: csontra jó, sat. Tudja a vizsgabiztos az összes szabályokat? Az a nő ott, aki mindenét kiteszi a vizsgahelyen, akinek a szemében minden más nő egyPcs, az nem sokkal, de valamivel még a vizsgabiztosnál is többet tud.

Kis szerencsével egy ember lehet tanárúr –holott az isten is benzinkutasnak szánta –láttuk.

A vizsgabiztossághoz kis szerencse kevés, annál több meg sok.

Más vizsgabiztosok a gépjármű műszaki vizsgabizosokon kívül legyenek szivesek, itt valamennyit vegyenek vissza az arcukból. A gépjárművezetőképzés vizsgabiztosai is, köszönöm!

Vitray tanár úr igenis, vegye tudomásul: nem csak azt, hogy az ő gyerekei azok öten, hanemhogy nála is jártak, az ő jaskolájában vizsgáztak jól –legalább dobja ki a szekrényéből az a helyes kis mellényt, amit az akkori béréből is vett.

Ehhez kevés a jó tételt húzni.

A vizsgabiztosnak is van főnöke, az odaállítja a vizsgabiztost a szőnyeg szélére, leteremti úgy –ezt akarják látni? És akkor mi van? Semmi.

Hogy önöknek apekos kapcsolatai vannak és azzal már el is van törölve a fickó? (A mi az adu? A tök?)

Tessék csak!

Egyébként nem ismételhetem eléggé sűrűn: a vizsgabiztos kezéhez pénz nem tapad. Sőt, az erre utaló kisérlet is elvágja a kisérletezőnek a jövőjét is azon a vizsgahelyen. A vizsgabiztos úgy nyaral, mint a hangya a Mosó Masában, és nincsen jó kocsija, és a felesége vagy megszokja, hogy a sarki Pcs-piros –oszt modern, de ugyanolyan daráltkávé –hordóskáposzta szagú közértben vásárolhat, szigorúan olaszszalámit és úttörővasút szeletet vagy megszökik. És akkor mi van, talán, ha egy William Clintonnak valamilyen ideiglenes állásban ez összejöhetett, annyi tán csak neki is lehet, hogy a kirakós nőnek ő, de jobban célozva, bele az arcába? Na? és mi van? nem nagy szám, már egy svéd hullámbádogból összetákolt épületű kis cégnél, a farostból eszkábált recsegő galériairodában is öszejöhet egy  csendestársnak is! Oszt? 

És az új vizsgabiztos nem szotyoláz, nem Márió, sőt, olyan fellépésű, hogy vele a hiányzó friderikuszi másfélmilliót megint a képernyő elé lehetne szegezni, tessék, apolitikus szavazórétegek szörnyű rengéssel mozdulnának érte, pedig nem is nő és nem szép, mint egy filmszínész. Jó lesz?

Önök, akik közül nem kevesen intézményként élik meg ennen életüket, hogy önök például az ország esze –tokja, gyárkéményFként ejakulálják értelemspermiumukat ez országra, önök nélkül a labdarúgás avagy simán az általános esztetika, a hetihetes, de akárha a színháziélet összeomlana, beleásítanak ide, hogy kész, ez, a vizsgabiztos is egy csak egy (einem) intézménye az országnak. Csak ez egy korrupt intézmény, ám önök, amikor a barátjuk fölszól, hogy bevinné párszor önöket egy jólfizető tévésóba, akkor nem korruptak? Önök, amikor a kilencvenes évek elején az új íróasztalukat hazavitették, gerincesen nem azt a fuvarost választották, aki feleanyiért is megcsinálta a fuvart piros gázolajjal, hanem fizettek becsületesen kétannyit ugyanazért a fuvarért a becsületesen tankoló fuvarosnak, ugye? És máskor sem? És hogy én mi’m -szakadtában rohannék el innen, ha kegyeskedné valaki –vééégreee! –észrevenni, mennyire jó lennék szappanoperadialógusírásban, nagyon? Igen. Avagyishogy egymás minőségébe önök átmennek simán, meg még én is  –ha?

Mondjuk azért a tanárúrral megpróbálkoznék, hátha sikerülne vizsgabiztosnak bejutnia. Ahogy pályáin sávot váltott, ez összejönne neki simán –gondolja ő. És a róka is! Mert arravirradó  reggel lehetne a tanárúr vizsgabiztos,  melynek előző estjén ő a hattyút klasszikus tüllben eltáncolta a Rammstein (Rham~?) előzenekarának vokáljaként, 2 in 1, ám könnyedebben.

Gondolta ugyanis egy egyszeri ember (és a róka is!) gépjármű műszaki vizsgabiztosnak magát. A vadiúj vizsgahely a legkorszerűbb berendezésekkel bepróbáltan, TÜV, ISO 9001. várta az ügyfeleket. A [hely]ban/ben kurióz módon. Egy [hely]ban/ben, melynek a központi vizsgahelyéről mesélt szakmai anekdotái a többi [hely]-ek összkiadását kötetekkel haladnák felyül.(475.: Egy illetékes minisztériom elúnván a rettenetes panaszlásokat, összvehívá a nemes szakmát, s oda leküldvén egy XXVII. fizetési osztályba tartozó embert: Az csak nézett az alulról pillogó vagy nemodafigyelést tetető rebellión: Akkor MOST lehetne beszélni az anomáliákról. Tessék: konkrét helyeket, neveket kér, neki lehet mondani. Jó, hát ha senki nem akar beszélni, ezek szerint nincsen eset, ő azért mondana egyet, ami valahogyan fölszivárgott, egy gyári új, autóról, márkájának vezérlő zászlóshajója, csakhogy őneki egyenesen a gyár minőségbiztosításától származó belsőinformációja van arról, a XIX. generációs ABS kontra VIII. generációs EPS nincsen egészen összedolgozva, 0,000075%-a mutathat kis eltérést: hát éppen az, ez egy db eset, volt az. Tovább? Akkor őt ezért szólították el halmozódó éjtnappali munkájától? –nevetésgép, füttyögésgép, tapsgép)

T/ehát a játszási vizsgahelyen: Jönnek az ügyfelek sorban, mármint szigorúan az autók, gépjárműszerelők felvezetésében, tulajdonosok a fasoron túl. Ki is szúrják a vizsgabiztosok, mert párban, a hatodik autót: az ellen’  abban ül. Jöjjön csak. A két ártatlanarc olajos markaiban szorul valami, azt csúsztatnák a viszgabiztosok zsebébe, azok mosolyogva lépnek el: zsebtelen, nyakban, csuklóban és bokában szorosan zárt overall –ben. El! –az egyben slicc is! Jó, az ártatlanarcúak a sérójukhoz simítanak s kiállnak várakozni A Vonalhoz. A csaliautó a műszakin simán megbukik, a két biztos még átnézi a listát s némi vizsgadrukkal kiadja. A két hónaptól inkább eltekintenének a biztonság kedvéért és fölajánlják, hogy ne az érdekelt műhelyben javíttassák, hanem két utcával odébb, mert itt hosszabb az idő –ugye. Jó, akkor az ellenőrök igazolják magukat, kézfogás, bemutatkozás, tegeződés, szakmabeliek: őtőlük nem kell félni, nnáttyonn szép ez az egész, bár itt tarthatna minden vizsgahely, tiszta, kultúrált, csak majd az ezredik autó után is így legyen –a leesett csempe, ugyan: ők nem az áentéesztől jöttek. Ugye. Nem, akkor előre mennének, nem, a már levizsgázott autókat, á, dehogy, nem kell visszaállni, hiszen mindenről papír van, nem igaz? Ők a sort nem tartnák föl: csak rutin innen, tovább, az egész. Hanem piff, ennek az autónak szakadt az ablaktörlőgumija. Há! Ez így ment át, látható, nem friss a szakadás, már oxidált, ez így van elszakadva, láthatóak a vas karcnyomai –tehát karcos szélvédő a látómezőben, igen, már kettő. Az egyik vizsgabiztos még remél: mosolyog, hátha a vonal alatt átcsúszik: mindenben van valahány százalék tűrés. A másik vizsgabiztos okosabb, a következő autónál, megelőzve az ellőröket, ő maga talál egy kagylós törést lámpaüvegen. Hozzá a szélvédőn is. Látómező –nem látómező: az ellenőr azt mondja: ő nem olyan: nem látómező: kész. Az okosabb vizsgabiztos ragaszkodik: látómező! Vége: ezek az emberek nem miattuk jöttek. Ezeknek az embereknek nem a személy számít. Nem őket akarják. Mi az, legföljebb visszamennek szakoktatónak vagy műhelyvezetőnek vagy óraadónak az újságíróegyetemre. Ott is összejön egy kevés mellékes, úgy is lehet élni. Az ellenőrök ugyan nyugtatják őket: tőlük lehetnek még egyszer majd megint vizsgabiztosok is. A butább vizsgabiztos még alkudozna, hogy ha nem látómező, akkor nem az, ilyesmi. Az okos végignéz az épületen, a soron, a várakozó szerelők ostobán dühödt arcán: Mi lesz? Odakiált, lehet eltolni a biciklit emberek, vége a dalnak, bezárt a bazár, máma má nem hasad tovább, holnaptól pedig a műanyag lakat is rárohad, mire újra nyitva lesz, vigyék tehát oda az autókat, ahová eddig is: jóccakát. Ezután beleB egy összekötőrúddal a vitásan látómezős szélvédőbe. Pont. Közben rám is néz, aki ide kitalálta őt: Pont egy vadiúj, bejáratlan helyre kellett őt raknom? Visszanézek: egy vadiúj is megbukhat a vizsgán, akkor egy kevéssé használ már biztosabb a tanárúr szerint?

Nem kell ennyire idegesnek lenni –szól nyugtatóan az egyik ellenőr –mondták már magának, hogy nagyon hasonlít valakire, tudja, a tévében az a nagyképű melyik is?

A másik nem mer fölnézni a jegyzetelésből: halálra röhögné magát.

Az imént még hőbörgő várakozók riadtan csihadnak le s néznek össze: Ahová? Eddig? Is?

Pedig jó kis hely lett volna ez –sóhajt egy fiatal versenyző.

A  tanárúr nem válaszol, figyelmetlennségében még szorítja az összekötőrudat, bevágja magát az autójába, tőgáz –rükverc kitolat az utcára: rendőrstartban harmadikból égetve a kuplungot kapar ki s hallani: csak a templomnál dug egy negyediket.

Önöket, akik eddig eljutottak, meg kell vígasztalnom: a két hely, a valóságos és a képzeletbeli, ez utóbbi amibe orcáját kissebítendő, a tanárurat belepróbáltam, a képzeletbeli, nem Magyarország legszemetebb ésvagy legkorruptabb vizsgahelyei. Ma már az esztetikai szempontokban is emerikenizálódunk, tehát a gépjárművek műszaki vizsgáztatásában is. Még ma is akadnak azonban régijókis helyek jó kis régimotoros vizsgabiztosokkal, ahol még főleg a stílus és a forma számít, azonkívül meg a megbízható beszállítók. Ha eleje –hátúja jó és az ügyfél megbízható, mehet is át.  Ha új ott az ember, ne is próbálkozzon, csakis habtiszta, frissen gittelt, csiszolt és átfújt járművel: csillogjanak a vadiúj, de egyébként gagyi –gumi fékcsövek.  Egy formában és stílusban gondolkodó műszaki vizsgabiztos előtt nehéz megállni, ő ugyan nem piszkál oda egy pikkelynek, hogy az rozsda reve vagy festéklemezke: legyen elcsiszolva a gitt.  Az ilyen vizsgabiztos szerint nincsen már új történet, minden megesett már, majd azt ő tudja, mert őrajta felelősség van, mit enged át. Nyugdíjig még kihúzza valahogy, aztán jöjjenek a kis, szemét takony 40 –50 évesek, akik képesek egy akármilyen nyugatiótót sarasan átengedni a soron.

 

      

                                     

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2009.12.27. 08:36 2 komment

 

 

 

A Meseautó című filmet többnyire leszólják. Ebben a filmben tűnt föl Tolnay Klári. Újraforgatása után B film. Vagy C kategóriás? Abban a korban –márpedig melyik nő nem helyes a saját tükörében?-  minden helyesebb lány előtt ott volt a lehetőség: megtanul gépelni, gyorsírni, a főnök titkárnője lesz ( azt a napi pár oldalt ugye, azt csak legépeli valahogy), onnan már egyszerű, a főnök beleszeret … Csakhogy az életben a főnökök kövérek, de még ha soványak is, gusztustalanok, ez semmi, többire úgy néznek az emberlyányára, mint egy ruhafogasra: Megvan a tisztázat?!

 

A kreatív a mesebeli alakjában egy hejrekis, nemtúlszép, ám bizonyos vonásaiban (orr, szem, boka vagy mell) gyönyörű –tehát inkább lány. Olyan, ki jólábát mint ennen állandó époszi jelzőjét használja, meg marketingesnek se utolsó és még író is, csak egy lehet. Más jólábú jómarketinges írólányoknak (énnekem) tessék a legjobb trinitronszeműnek vagy ilyesmi, lenni. Hatszor lány, míg egyszer fiú. A kreatív munkájáról itt annyit sejteni kell azért, hogy az inkább szellemi, bár origamihajtogatásban is jó. Vagy zongorázik. Vagy oboázik, hehe, bocs. jav. számtechben is erős. Munkaideje persze rugalmas, úgy reggel féltízre jár, kettőkor elmegy kajálni és már nem jön vissza. Ma népszerű meghint a Lajtán-túlra hivatkozni, ám ha az ember a bécsi Ringen leül, ugyanezt láthatja, hajnali 9 táján csordaszám a hivatalnokota s valamivel déli kettő után megint, már felszabadultabban, lazán a maguk dolgára szanaszét…

 

 Ám a főnök felette udvarias és kellemes vele -majd ha kell, villámgyorsan dobja úgy, hogy azért egy könnycseppet kitöröl a szeméből. Pláne, részegen felcsöngeti és mint egy férfi, bőgi nyálasra konyhája tálaló -könyöklőjét, hogy ő egy barom, de meg kellett tennie, mert a, A (!), cég érdeke így kívánta -és milyen ocsmányisegyéletazövé! Láthatjuk tehát, hogy a mai meseautós leányka (a transz szexuális napiszemlélet jegyében úgyannyira ~fiú) ábrándokban a kreatívet nem fenyegeti a munkában való megszakadás. Ő tulajdonképpen kávézik, jár irodáról irodára, sőt, egész nap is a büfénél ücsörög. Ám ha eszébe jut valami, az milljós, sőt mirjádoshorderejű, a konkurencia (potencionális jövendőmunkahelyei) összeszarja magát.

 

A Meseautó remixváltozatába belebarkácsolt mondatok közül egy arra bizonyíték -meseótóváró fiúk figyelem! -, hogy ott az út: Lehet egy fiú is, ha annyira kreatív, pl. kitalálja, a két sportcentrumot a bevásárlócentrum két végére teszi, hogy a sportok között ingázó kreatívok többet vásároljanak -ha már annyira kreatív is volt, hogy össze tudott szélhámolni egy nyócmiriádos konzorciumot bevásárlócentrum örvén valami telek stipi-stopira.

 

Kreatív magyarjainknak, ha máshová nem, oda van rajzszögezve szivecsücskére egy szőke srác arcképe, aki az Audi TT atyja. Persze magyar. Erdélyi szász gyerek, akinek az anyja magyar.

Megtudná aztán  -szerencséjére soha!- az a fics’lyányka, ha tényleg kreatív lenne.

 

Szülők ezrei engedik belemagyaráztatni a csecsemőként ingerszegény környezetben tengődött, krónikusan alváshiányos gyermekük lelkivilágába, hogy az kényszeres, szinte már autista, amibe innen egy semmi beleimportálni a kreatívet. A gyermek eluralkodik rajtuk, éjjeleik is nappallá válnak, bőszen pelenkázzák az ötévest és vágják teli élénkítőszerrel (kakaó) a cumiját éjjel kettőkor: festő –vagy zongoraművész lesz, vagy ha más nem, kreatív. És a pszichológus, akihez hordják, biztatja is őket a pénzükért, nézzék ! Nézik, ahogy a gyermek páratlan alapossággal szemlél meg tárgyakat, szinte a tudós türelmével, órákon át. Embergyermekénél a kapaszkodóreflex csak egy áterv. Ha az anya már annyira modern, hogy nem hurcolja magával mindenhová, hanem testéről leválasztja, akkor jön a béterv –reflex, a és így el, próbálja a figyelmet valamivel magára irányítani, és amikor a szülőknek is, hogy kellően toddománossan fogalmazzak, alvásdeficitje van, az a mínusz is hat darabban, akkor már kezd bejönni, sőt, még mutogatják is, hogy íme, hát nem igaz, fél órája nézegeti azt a tárgyat s hozzá tutul is valamit édeskis ajkai közül: egy polihisztor lesz. De legalább autista. Tenisz vagy zongora? –gondolkodik hangosan egy látogató. –Mindenesetre valami kreatív.

Közben: még mindig nincsen arca ennek a kreatívnek…

Én kreatív ember vagyok –mondhatom! Ha kell valakinek, viheti! A gyermekem is kreatív--  kurvaéletbe!

 

A kreatív ember Magyarországon semmire se megy, ezért azzal szokták vállbaverni vagy hátbacsapni, hogy ő t’anképpen egy /a jövőembere.

Minden tudományágnak is van népszerűbbik [boldogabbik] vége, a nemzetioperatudomány mellyszaggató ágazata szerint minékünk nagy bajunk nem csak az, hogy százezerre ötven öngyilkosunk van s azok ebben még a kivitelezésre is maximálisat kapják, nájn komma nájn, csak a hetven éven felüli nő kategóriában, itt az én falumban egy régebbi csúcs volt az ablakkilincsre -önakasztás, rögtön utána a saját nyaka –csirkenyakvágókéssel szin’tökéletesen átvágása úgy, hogy a nyomozók és halottkém lusta szemhéjai betikkeltek erre mármindentlátott szemeiken, de most az új csúcs két nejlonzacskó, egy a fulladásra s a másik az első zacskó fixálására HANEM dallja, kezében már nagy darabok a nemzetészvesztő romantikánk selyematillájának daliadomborából, nálunk százezerre tizenkilencezer kreatív jut, ami szám az usában hétegészöt, a zónijóban tizenkétegészhárom: s ez a bajunk az ősi, már az Etelközből is ezért útáltak ki bennünket a vélhetően türk népek.

 

Jövőembere? –Köszönöm. Mindig jövetben vagyok: vihetném már valamire.

A minap egy cég pályázatára jelentkeztem. A feladat adott volt, a cégvezetés nyaka fölött a roló –ha mindjárt nem találnak ki valamit, az egész a nyakukba is szakad. Megszületett tehát a döntés, kell valaki, aki majd elmagyarázza a dolgozóknak, hogy ne rágógumizzanak bele az ügyfelek pofájába, ne vegyék szívükre annyira azt, amikor a kaputól fölhallatszik az ostromlók kurjantása, hogy ti. az ilyen cégek, ha már a K anyjukba, még abban is egy szekér tüicskes gallyal forduljanak meg, és próbáljanak meg hivataloskodó orcát ölteni barátnékkal folytatott telefoncsevelyben, de ne kacarásszanak legalább, miközben a várakozóvonalon már tipródik a paraszt. Mi okosak vagyunk -mutatott a valóságosigazgató a címzetes tökfilykóra -ön lesz a szép. Ahan -válaszoltam, fél fartekémet már megemelintve a székről -hátha majd az én nyakam elbírja, ha mégis leszakad a redőny! Vagy ha nem, hát nem, de az övék marad. A címzetes nézett: hallotta már, hogy költő(!) vagyok. A valóságos hunyorított: igen. A kreatívek gesztusokból is értik egymást.

 

A kreatív Heller-paradox’ja: Nem képes a sokszoros reprodukcióra, a hatodik macinak már piros szemet varr vagy nagyobbra hímezi az orrát és azt a felügyelő észreveszi. Elküldik kapálni, de akkor meg egyszercsak a kukoricásban a szálat vágja ki s a fattyakat hagyja meg: mire mennek úgy? Ha szüretel, csillingek integetnek utána árulkodóan, ha meszel, az vakemberes. Tanítónak készül Kodály országában, énekel a gyerekeivel matek órán is, de a vizsgán elrontja a szolmizálást. Viszont a színjeles kolléganői énekóra színe alatt is anyanyelvit adnak vagy pihenés képpen rajzlapot osztanak: Csend legyen!

Pont erre a kreatívre nem akar történet lenni?

 

Magazinok szerkesztéséhez kell némi kreatívitás. Bevetni például, mint divatos témát. Na, ki a legérdekesebb kreatív ember Leonardo meg Edison után, mert ezek már unásig voltak? Tesla. A magyar médiavállalkozások tulajdonosai leginkább külföldiek. A magyar a magyar ötletével elmehet. Kreatív, ha, akor licencötlettel áll elő, amihez a prezentációban tud már megvalósult nyugati mintát mutatni. Ekkor megveszik. Tesla bemutatása világjáró magazinötlet volt, a harmadik kanyarban már a bulvárnapilapok szintjén. Magyarországon azonban a Tesla nem hangzott jó márkanévnek, még a Lenco is inkább…

 

Nekem is volt teszlám. Meg egy szovjet wah-wah pedálom. A teszlámmal erősítettem ki a gitárt (Musima –DDR ). Jött a helyi dédapámzenekar gitárosa: Könnyű, csak nyomkodod azt a pedált, oszt van szóló! Tessék, nyújtottam neki a tuellt, tessék! Pendített valamit, nyomkodta a pedált: semmi. Viszaadta a tuellt, hogy tanképpen menne ez neki, ha gyakorolná. Jobb gitáros mint én, mert egy csomó akkordot tud és kettes szűkítettekben a fél magyar popot keneti, a Dédapámat is, meg azt a trad. bluest, ami szkliff és Földes L. szövegével Hobo számként ismerjük. Meg az [Elhagyom a város] -t is vágja.

 

Jut eszembe: A magyarég alól egy történet: hullanak körüle az ötletteli eredet –emberek, motoszkál a lelkében valami ÉS azt is érzi, az több, mint ami egy rózsaszín gardigányos kék rakottszoknyás fan-leánynak lehet, kopírt kopírra kopíroz, szellemi kereokisó, -a kopírozó, mint szellemalakunk, és az ő nagy dumája, amit beveszünk.

Azt hittem, lesz egy alakom a kreatívre. Kis nőt képzeltem csontos testtel, cseresnyemellekkel és golyóálló fénnyel vont eperajkakkal, nebámuljfarmerben és ordenáré piros ingben. Egy kis tündét, aki bármelykérdéssel, pl szerelembe esni cigányfiúval, jól elbánik. (Rp.: Lefeküdni ~val nem, lelkileg elfogadni igen, ám még ő utasítson el, de, bele egy kis etnót am. folklór: népe hagyományaira hivatkozva még ő dobja kezem!) Találkozik nyolc kamionossal, és már abból az egész piaci célcsoportot ismeri, és azontúl, ha lát egy hungaróst, az neki ugyanolyan, mint a révészerurótranszos vagy a horvátrudolf vagy a CENTRUM belgiumi vállalat szerb sofőrjei, ha kavicsos, neki az is ugyanolyan kamionos, mint a gabonás, ésbár egy szkániás undorodva lép egylevegőre a liazossal, a magnumos őt is le akarja nézni, ha a franciák véletlenül a M.A.C.K. emblémát szerelték föl a rönójára. És azt a kicsim még nem is sejti, hogy pótos szerelvényből mennyi van, tengelymérlegeknél három oldalas a lista, hatvan sor,  miért könnyebb a tandempótosnak és mégis, miért nehéz, mi a sportkocsi és a szinpados félpót az nem a budapesztparádra lett kitalálva.  Ó, lennék bár én ő! Még menstruálnék is, minden, aktus után bosszankodva itatnám föl (figyelem a kötelező szóhasználatra!) papírzsepivel a plottyaimat (figyelem a kötelező kibeszélésre!) magam, sat. Csak lennék elismerve, ami magyarul azt jelenti, hogy mindemellett kreatívitásommal nagyvalag pénzt is kereshetnék. Persze lenne irigyem elég, de, és innen idézet: Inkább száz irigyem, mint egy sajnálóm.

Mint született kreatív, tehát semmire nem menő ember, semmi nekem szétkapni, mint foxi – alábtörlőt ezt a kíművelt kreatívitással összehozott álőszinte, profi kis könyvet, a receptjét ismerem, és kiszagolom, Mr Orr,  titkát. Szeretném én is vinni, ha már nem valamire, de legalább többre. Hallom, hogy egy férfi faragott most a baltanyelet mintázó baltanyél után baltanyelet: szegény kopírozó nem tudja, hogy a magányos hím kétmillió éves műfaja a majomalakúaknak, de ebben is még két kategória van, az egy [the One] akinek az összes nőstények versengve tartják oda az alfelüket s a kis takony fiatal, aki a természetben keresgélhet mindenféle más lyukakat vagy használhatja eszközét olyan lyukat is csinálni vagy még ott van az átlagosnál fejlettebben manipulativ keze. 

Bizonyos, kreatívitás címén fizetett emberek [túlnagyszám] alkalommal összesen [sok –sok tízmillka]+ÁFÁ-ért bombáztak magyar női célcsoportokat miszter orral. Magyarnőket, akiknek ez a csávó csak valami mókás fazon: sajnálják: a szerencsétlennek tülökorrot ragasztottak –mit akar az a fotel támlájánál? A magyar nők nem a miszter orral való küzdelemnél tartanak, nekik még légyből jut annyi egy légköbméterre, amennyi összesen lapul a volt –endéká fővárosában, és a szagok, hát szép lenne, ha a fotel támlájában… lakótelepen? falusi házban? A meccsről hazatérő férj arcába kevés lenne sugárnyomású tűzoltófecskendővel belevágni! Angolszász területen bezzeg a célcsoportnak azonnal beugrik A Leánykerékpárok Nyergén Szaglászó és regisztertonnaszám vásárolják a szervetlenfelületszagtalanítókat. Ahelyett, hogy évi bruttó három millkáért még valakit fölvettek volna, aki ugyan papíron nem annyira kreatív, mint ők és egy vásároltnyelvvizsgája sincs, viszont tudja, hogy itt, Magyarországon senki nagypapa nem szántotta a 100hA földjét a saját vadiúj K28-as zetorjával 1962-ben. És nem a K28 –as a kakukktojás itt. Fendt, Lanz, Hanomag –Henschell-lel igen, in BDR, hogyne! (Gondolom, a reklámfilm költségvetésében egy K28-as Zetor megtalálása és fölújítása, becsülöm ezt maiárakon úgy 1,2 millkára, nem volt sok –még jó, hogy a már szinte kötelező, majdazután hazaviszem –alapon felújított ’66-os klasszikus Mustang innen kimaradt!)

Ismerem az eszközt, de szégyellem alkalmazni? –ez a hülyeség egy formája.

Jaj, ha kis sikernő lennék! Jönne föl az új sikerlakásomba sikeranyám a régi jókis befőttekel. Kezét csókolom, köszöntené a háztartási sikeralkalmazottam, akivel persze én aztán különösen sikernépidémokrátikus vagyok, teszemazt a legszabályosabban mutatom be őket egymásnak. Sikeranyám, Sikerréka, az asszisztensem. Jön be anyám a nagyszobámba, ami akkora, mint egy szkvaccspálya, a fal helyett valami mostdivat panoráma, a siker -Pilisi hg sikerháztetőrengetege, ilyesmi. Bocsika, még nem vagyunk készen. Mi ez kislyányom? Ja, ez egy nagyvalag sikerpénz, még nem volt időm betenni –készítessek sikerpezsgőfürdőt? Akkor anyám veszi a partvist és elkezdi kurvára idegesítően sepregetni a pénzt.

Persze nem lenne igazi egy kreatív, ha szerencsével is, de tényleg összejönne neki. Most nemcsak a TT-s erdélyi fiúra gondolok, aki életében bámulhatja már a rettenetes fehér ernyőt, nem. Hanem akinek aztán még sokáig láttam a hiradók végén a nevét: mint vágó. Próbáltam úgy nézni a hiradókat: ő vágta. A Mézgában még tizenvalahanyadik rajzoló volt.

Ki az a kreatív, aki nem igyekszik egyvalamiben összefogni teremtőkészségét?

Én például a fiamat szorítom, rajzoljon, iskolázzon. Mit rajzoljak, apa? Csendéletet! Kopjon le belőle a kreatívitás profizmussá –ki nem áhít gyermekének könnyebb életet.

Magam mellé ültetem egy napra. Milyen élet ez, fiam? Előre néz s arcáról igyekszik lehúzni a mosolyt: Közepes. Megfenyegetem a békázással, ha így tanul– kimutatok–egy életen át húzgálhat raktárakban békát. Azt nem! mondja akkor inkább… Inkább? Rajzolok! Látta már: Nála gyengébb rajzolók ülnek az utcán, rajzolnak és azzal nemkevés pénzt keresnek. Rendelek tőle egy rajzot. Megrajzolja, nyújtja, nézem, mondom, ez elnagyolt, közepes, rutin. Nem megy úgy, apa, mentegetőzik, csak akkor jó, ha magamtól akarom.

Igenám, csakhogy minden kreatív életében, így az én kis kitaláltoméban is, eljön az a kedd délelőtt kilenc óra, amikoris már századjára ül a rettenetes fehér (mályva, képernyővédő –I. képernyővédő –II., kikapcs. tak. ü. mód,  sat.) képernyő előtt: jönnie kell az újnak. Ő már ismeri az újat -folytassa azzal? A kellő distancia (a manés sperber –i) kevés már.

Hogyis írta azon kevés valóban teremtőkész emberek egyike, akinek sikerült közben föntmaradnia is? hogyaszongya: Az akarok lenni, ami akkor voltam, amikor az szerettem volna lenni, ami mostvagyok? (De úgy, hogy a cipészlegény is fütyülné, ha lenne még ő, meg a dalnak dallama is.)

Most a legtöbb, ami kreatívvel történhet, az, hogy tévéműsora van. Természetesen a tévéműsor licensztulajdonosa havi hatszázat csak azért fizet egy Kill’ the Kreativ-nek, hogy az ellenőrizze, betartják –e az utasításait. Ide aztán semmi kreativitás nem kell. Semmin nem szabad változtatni, még a mondatok hangsúlyozásán sem: csak pl. belgául szabad! Hatévente öt ilyen kreatívot vesz föl a piac, számoljatok! És, kérdezitek, hogyan lehet bírni? Biztosan kis zacskót tartanak maguknál, mint Hajnóczy hercege: abba okádnak időnként: Megvan a pusztatahófalvi anyag vágva? oáhhh! Persze! halloá! Megint követelték a cihöerrahok a pézet, mennyiért beszélnek, hoáhrr, de mi böahrrtunk nekik adni!

Ezt az én kis sikernőmnek nem tudom elnézni, amit a piaca se nagyon, a könyve fotójához képest sikermivoltában hogy’ fest most –hanem az ly-használatban gratulálok a Nagy Névtelennek, aki csak sejlik ott a hátterében, és elmondta neki azt is, hogy a magyarból a lágy j-hangot még nem egészen sikerült kisterilizálni, bár az akadémikusok szeretnék néprajzigyűjtő stílusban j-vel, még most is akadnak írók, akik a lányt lyánynak merik írni. Éspersze természetesen a selypítő gyermek, ha a nyelve még nem pereg, lókát mond s néha annyira lágyan: lyóka. Ezért pedig a részemről semmi nem számít, megbocsájtva minden, nem érdekel, hogy néz ki most –bár kreatív javaslatom a LXVIII-ik utánnyomásra egy 2.kiadás, aminek az egyik fülén még a pirosblúzos tündi néz föl, a másikon meg már a mostani új sikernagyaszony a zappai –nagytotálból fényképezett,  televásárolt új lakás kellős közepéből le: gyertek ti is, lányok!

Az ajánlatom áll: -tördelő! 50x50-es keretes elég!-: Én az összes kreatívitásomat odaadnám egy jótanuló, jó’viselkedő, kopírozniképes személyiségért, aki figyelembevevő, követő és törekvő, bánnám én, ha jólábú is: az enyém se’ rossz. És ha nem beteges egybeíró, az előny. Cím az ablakban.

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2009.12.26. 07:15 Szólj hozzá!

 

 

         Azok a műűvészek, pl írók, akik szeretik a pénzt, egymás között gyakran hivatkoznak a régi nagyokra, Krúdyra vagy Kosztolányira. Karinthy állandó pénzavarban élt, napról –napra –akarják hinni ezt. Korunk írója, aki még a kávéját issza, de az aljat elemelinti, hogy a kiadó vihesse alátétjét, szalvétájánál finom ujjak matatnak, összegyűjtött sajtpapírjaira meg már leszerződöt két év’ előre, abban a hitben él, hogy ezek a régiek aztán pénzért mindent. Ingyenkedvű az állat, meg az amatőrök. Csakhogy K, K & K –hogy maradjak én is csak a K –betűsöknél- ők egy csomó mindent nem írtak meg. Párat megírtak, de eszük ágába nem állt leadni.Csak teszemazt a testi szerelemről. Ma, ha egy író tengelyrevesz egy kis költőlyánykát, rendesen megírja. Moravia fordítójának még végig kellett írnia, az élenjáró Hajnóczynál valami hatolásról van szó utána: hímvessző. A ’90 –es évek egyik főtémája a szopás. Az ember csak szépen nekiült egy novellának, picit átlósan, mint egy szerkesztő előreszaladt, hoppá, meg is volt, pipa, két dugás, egy szopás. K, K. & K. ezt nem engedhette meg magának. Maradt utalás pornográf szóvicceikről –de nem írták le. Néhány olvashatatlan fikarc K. naplójában –de abból engem az érdekel -és javaslom önöknek is, szivesen kosztolányiskodó uraimék!-, hogyan dolgozott. És azt hiszem abba, ahogyan K. dolgozott, belerepedne egynémelyek billentyűzete. Vagy letörne a beírónőjük körme.Krúdy a leggyanusabb önöknek a társaságból? hogy ő sokszor módszeres alapossággal kutatott papírfecnik után? Ismétlem: egyszerűen utalni sem utalhattak arra, amit önök, éspersze én is, csuklóból beverhetünk a gépbe.

Én is betöltöm a mértékem ám, ugyanis eredeti tervemben nem szerepelt ez a kis dőltbetűs rész, de beillesztésével több a flekk = több a pénz.

1. jelenet

Pé: Na! most tudod mi jutott eszembe?

P: Mi…

Pé: Itt ez a rengeteg szerencsétlen gyerek, akik ülnek a képernyő előtt vagy tamagocsiznak. Mi kitalálunk egy helyes kis állatot, mackót, mókust vagy majmot. Azt föltesszük a netre. Egy kis mercsöndájzing, a rehabokkal varratunk pár édes kabalaizét, sz’al amilyen állatot választunk, olyat, kis mütyűröket, izés tolltartót, telefontokot. Közben a gyerekek a neten nevelhetnek maguknak egy ilyen állatot, adnak neki saját nevet, ügyüli –bügyüli. Miközben persze azok a F szüleik aztán csesznek rájuk. Mi leszünk az egyetlen kis barátai. Közben nyomjuk a mercsöndájzingot és a gyerekek a szüleikkel megvetetik a sok izéállatos cuccot. Igenám, de ugye a kis virtuális állatnak is ennie kell, a kaját meg mondjuk emeltdíjas megoldásban, például egy százas +ÁFA adjuk. Különben éhenhal. Perszecsak, miután a szivéhez nőtt a kis srácnak. Na? Mi van? Alszol? Szóljál már valamit, légyszives!

P Jó. Biztosan megcsinálta már más. Kurvasok pénz kell az ilyesmire, tőke, mire bejön. És nem is biztos. És ezzel a [Pentium II]-vel akarsz nekiállni, ami van?

Pé(utánaszámol) Ó, te olyan undok tudsz lenni! Annyira el tudod venni az ember kedvét! Pedig ez csak egy ötlet.

                                                        (stb.)

2. jelenet

                                      (telefongomb be, adásban:)

Pé: Halló! [egykedvenc rádiónk neve]? Egy programot szeretnék mondani!

Mv: Szervusz. Mondjad!

Pé: Angyaltanfolyam lesz a/az [helyszín]ban/ben. Az angyalok itt vannak körülöttünk, csak nem vesszük észre őket, minden pillanatban. Az angyalok is szakosodnak, vannak közlekedésiek meg parklakók, megmég konyhai angyalok is vannak.

Mv: Igen?

Pé Képzeld, még kozmetikusangyalok is vannak. Te nő vagy, tudod, mit jelent, amit mondok, sz’al elalvás után háromnegyedórával fölkelek, hogy kimenjek a fürdőszobába, belenézek a tükörbe, és képzeld: szebb vagyok, mint lefekvés előtt! Az angyalokkal való kommunikációt segítjük: ezt meg lehet tanulni. Hogyan társalogjunk az angyalainkkal. mindenkinek lehetnek saját angyalai.

Mv: Főleg, ha a tanfolyamot elvégzik.

Pé: Úgyvan! És a…

Mv: Mennyibe kerül?

Pé: Tessék?

Mv: Mennyit kell fizetni?

Pé: Őöö, hétezerötszáz forint. És két nap, hétvégén. De a mostani hétvége már betelt! Mondhatok egy telefonszámot?

Mv: Mondjad.

Pé (bemondja a telefonszámot) –ezen lehet jelentkezni! Mindenkinek nagyon javaslom. Tehát nem ez, hanem a rákövetkező szombat, délelőtt tizenegy.

Mv: Köszönjük.

Pé: Én köszönöm a lehetőséget!

Mv: Szervusz.

Pé: Kösz’ és szervusztok!

                                      (telefongomb ki, adás tovább)

3. rész.

Művelődési ház kiskabinetje, szombat délelőtt, fél tizenkettő. A padokban ketten, egymástól távol ülnek. A katedránál Pé ül és P áll, elmenőben.

A1:(jelentkezik)

Pé :Tessék!

A1:Kimehetek cigizni? Van még annyi időnk?

         P szemöldökrángásával rosszal Pé felé.

Pé: Kezdenénk akkor. Úgy látszik, a többieknek közbe jött valami. Pedig sokaknak már új időpontot kellett megadnom.

         P megfogja Pé csuklóját s erősen a szemébe néz. Aztán int: bocs őneki most el kell mennie.

Pé: Akkor, mielőtt, azt hiszem  elintézhetnénk az adminisztrációt.

A2: (hatalmas, lakkbőr hatású plasztikkrokogyélus bukszával közeleg) Nem baj, ha apróval fizetek?

A1: Nekem úgyis tízezresem van!

                                               (függöny)

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2009.12.26. 06:35 Szólj hozzá!

Címkék: pénzéhes

 

Az egyik lány vezet, a másik a telefonját pityegteti. A szokott helyen útinő friss mozdulatokkal rázza magát, ujjai, mintha körmein friss lakkot szárogatna, a közeledő autó felé hirtelen fart forgat. A lány nem mérlegelhet: ezt kell tennie, ez a munkaköri előírás, bármely közeledő autóban ülhet a főnök, a tulajdonos, egy csicska vagy haver.

Ó, mennyi faszt bekaphat ez! –figyelmezteti társát a vezető és fölnéznek. A lány kiveszi ujjai o –jából a mutatóujját és halszemeket kerekít: mert nézni viszont már joga van úgy nézni, ahogy ő akar.

Azonkívül ő tényleg ismer minden történetet.

Szegény –mondja a telefonját pityegtető –az a sok geci! Képzelem, toldja a másik.

Képzelik csak, de már attól is majd elokádják magukat. Az egyik lány a nyelve fehérlepedékes hátát kitolja ajkai közé –hányhatnáját így fejezi ki.

Ügynökök különben –hiszen ki nem az. Egy vezető nyugateurópai befektetési tanácsadócég nyugat vagy keletmagyarországi igazgatói. Igazgató az az ügynök, akinek letelt a próbaideje vagy aki visszaadhatja a vállakozói igazolványát, mert rendesen állományba veszik, mint üzletkötőt.

Egyik lánynak sincsen hosszú haja.

A hosszúhajú az a lány, akiről igértem már, hogy beszélek. Nem jár már busszal –állományba vették. Autót is kapott. Még csak harmadik hónapja csinálja, és máris vadiúj autót tettek alá. Éspersze klímásat. És: „…egyedül mereszti benne a picsáját” . Nekik pedig egy autón kell osztozniuk. Nem lenne különben rossz ez. Csakhogy a területen is osztozniuk kell így. Jobb egy kisebb terület egyedül, mint egy kétakkora négykezesben. Minek oda négy kézzel piszkálni, ahová kettő is elég.

Fasszopó –a két lány így nevezi az egyet, aki nagyon keresztbe van nekik. Az egyik lány zöngésbben ejti a ssz-t, kevéske nyálla. A másik szárazon, rezzenéstelen arccal.

Te láttad a fasszopót a mítingen?

Igen, figyeltem én is.

Nem elég, hogy a lány csak három hónapja csinálja, még ráadásul semmi gyakorlata sincs, azelőtt valami irodán rázta a seggét. Segg, fasz picsa, geci. Hol a matyimba van a táskám. Te megeszed ezt a gecit? (belenéz a másik poharába:) Mi a gecim ez?

Kiállnak pisilni a parkolóba, aztán az egyik a cipője orrával megpiszkál valami rózsaszínt: E! mi ez? Nézi a másik: Koton! –nem láttál még? Hülye! az a szar… bene, az micsoda? Szar? Hülye! egy faszt! geci, csak meg van barnulva!

És így, tovább.

Látom, önöket se érdekli a téma. Én is csak gyakorlok itt, mert be akarok nevezni egy regénypályázatra. Az nyer, aki a legbátrabb. A bátorság pedig a fasz, geci, pina, pinalé, segg, baszás, kúrás, szopás, szopatás, szar szavaknak a lehetőségek szerint leggyakoribb alkalmazása mellett a történetnek egy valamelyest elfogadható formában és magávalragadó lendületű stílusban való kiesztergálásában áll úgy, hogy az egyéb kötelezőelmek közül a közepes fasz méretű kannabisz –szivarok se maradjanak ki, kábé a kokainig lehet elmenni, de ne tovább, főleg ne a végső fázisú heroinisták gennyet könnyező tályogszemei ne pislogjanak.

Persze akadnak, akik bár olyan rezzenéstelen arccal néznek, mint amilyennel a médiaszakértő únja a valóságsót: azért annak a fasz –szopónak mi a vége?

Természetesen a két lány megérkezik a területre. Ma az egyikük viszi a másikukat az első címre s hajt majd onnan tovább a magaterületére. Majd küld esemest, ha már látja a napja végét, de viszont is, nyugodtan jöjjön csak, ha hamarabb végezne: holnap övé lesz az autó, majd bepótolja. Már csattog is a gránitlépcsőn fölfelé, jaj, a piccsába, az ernyője, rálegyint, a társa kiszól, mi a fasz van, á semmi, mehetsz, majd!

A recepcióhoz nem néz oda, csak az ujjaival int a kis recepciós lánynak:

„Jó az ilyen kiscsajoknak, mert, mint a tévét, bámulják el az életüket, azt hiszik, ha elég rövid a szoknyájuk, attól már föláll egy pasinak és majd kiemeli őket onnan: semmit az életről nem tudnak ezek: Éppen csak odadörmicélnek, már jó is nekik, és annyival meg is  elégednek szépen.”

Csattog föl, tovább a lépcsőn.

Az igazgató már várja.

Nem, int a lány, muttóujjával ingáz, á, még egyszer nem bízza rá, mint a múltkoris, most ő vazelinez: mert aztán egész nap nem tud majd leülni.

A lány, szakszerűen, mint nővérke a vénáért a beteg karját, paskolgatja föl az igazgató tagját, keni be vazelinnel, és nem, majd mindent ő, tessen csak az igazgatónak várni, majd ő be is vezeti szépen.

Az igazgató viszont a lányban nem bízik meg, ezért gumikesztyűt húz s az egyik ujját veti a lány végbelébe.

S miközben a lány a szofára térdel, néz le, át az üvegfalon, dülledő szemeire könnyfátyol ereszkedik, s még és szét, ahogy a barom feszíti: hosszú lesz ez a mai nap is.

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2009.12.25. 08:33 16 komment

Címkék: fasszopó

K. már vezérezredess és miniszter, nézegeti a listát: kiváló termelőszövetkezetek, és a címek átadása. Mások is tallóznak a listában, szinte miniszterek, le államtitkári szintig. K. már nem fiatal s miután a D betűs ( ejtsd dö -betűs) listán nincsen ott a mezeővároska, hol született, kénytelen beérni egy Cz- betűs faluval (czö -betű) ami alig egy óra nyargalatra fekszik szülőfeődjétől s ráadásul keresztanyja(!) abban a faluban él. Rábök tehát a Cz betűs falura, titkárja aláhúzza, biztonsági főnöke kedvesen mosolyog (= ó, hogy kapnád be az összest, vén idióta!).

A kiváló termelőszövetkezet cím átadása előtt két héttel, kora hajnali órán a biztonsági főnök, miután alaposan áttanulmányozta Cz község biztonsági kartonját, öltönyt választ, setét -balnea-kék -halszál-kásat, hozzá nyakkendőt, győ a setét-balnea-kék tuning 1,6 Ladának, le az isten háta mögé, rettenetes, százennyihány kilométer távolságra.  K. ennél messzebb csak vadászat (Gemenc) és feredézés -kormánygyeűlís címén utazik az országban. Békés idők még ezek, poroszkál a Lada gyenge 160-180-nal, négyszámos tabellája AI-vel kezdődik a korai traffipaxoknak miheztartásra.


    Cz. községben a biztonsági karton szerint tömeggyülekezésre alkalmas hely a templomon kívül a Hangya-magtár ( Korda Sándor filmszinház) és a Széchenyi István úri kaszinó ( Karikás Frigyes művelődési ház). Rutinból ez utóbbit választja, kérdezősködés nélkül talál rá az épületre, megköti Ladáját a ház elé srégast, igazítja röverjét, hosszas haját, s bekopog a részeges művházigazgatóhoz. Közli a nagyszerű hírt s azt, hogy ő most biztonsági szemlét végez. A feődszinti helyiségek után padlás, pince. Jön pókhálósan a biztonsági: Hát a WC? WC nincsen, csak reterát -ezt már Földes László zenei előadóművész és Hobo is nehezményezte itt, amikor Adidas cipőjével (1982.) az előtér betonjára tévedt. (Ez semmi, képzeljük el a lényingrádi Kirov Balette II-t, mármint a tánckart ugyan a harmadik sortól hátra, de száz nő a három-lyukú nőibudira s lavoárok az öltözőben: 1983.) A biztonsági főnök ezután a községházát, majd a termelőszövetkezet impozáns székházát tekintette meg -valamint a művelődési háztól mintegy 137m-re elhelyezkedő öregek napköziotthonátt, ott is K. vez.ez. kereszt-anyját.
   

Eljött a kiváló cím átadásának napja. A lázas hajnalra csordogált rá a jólszervezett délelőtt. Safőröknek külön terem különétkekkel és kizárólag 7dl-es minőségi fejér borokkal. Külön helyiség a biztonsági embereknek. Mint kő vágódik az udvar-ba az első, a második fekete autó, egy -egy petty civilnek látszó lada után végre a miniszteri. K. vez.ez. már elképzelte a napot. Ismeri ő Cz. községet, rengeteget, a nappalt is éjszakává változtatva, bábáskodott itt is a termelőszövetkezeti mozgalom születésénél. Kiszáll az autóból, nagyot szippant a majdnem otthoni levegőből ( D. városa csak 39km innen), már látja is, a dérverte hajú csizmás -mikádós szélyes-pántlikáskalapos öregek között tenger ismerős, intene Pista bátyám, megismer -e, Jóska bácsi -nem, maga az öccse, Sanyi, szervusz, eljárt az idő. Kor szerint, kinek nyújtja, ki nyújtaná a kezét, de öszve nem érhet a miniszteri a kérgessel, mert egy éppen ütögélő bajszú százados valami kis szattyány diplomatatáskát ölelve s a már ismert biztonsági főnök mindig közibük állnak. Mutatja is a miniszter tréfásan, kezelne ő, de ezek a barmok itt, mindegy  -hát Rozika néni? Őt bizony tavalyelőtt temettük! Isten nyugosztalja! Mutatnák, itt vanak a kiváló termelőszövetkezet nagyszerű vezetői, de bizony a miniszter inkább tesz reájuk, fiatal, 40-50 esztendős taknyokra. Inna-e valamit a miniszterelvtárs, hogyne inna, hideg kőbányai van-e, hogy-ne-is, de elébb egy kis teéeszpályinka, az is gyühet. Még egy kis kőbányai, szigorúan üvegből, közben, nemhiba vitte a miniszterségig K. különböző test és kézmozdulatok hirtelen irány-változtatásos kombinációit gyakorolván szinte összeütköztetvén majdnem kezelhetett Fekete Zsigmond húszholdas, de felszorzásos vótkulákkal, ám a fiatal százados az utolsó pillanatban bévetette magát.

 

Na, csak kezdődik az ünnepség, amit itt nem részleteznénk, jön a részeges művházigazgató s kérdezi Fekete Zsigmond bá'-t, hogy tán személyesen ismerné a minisztre elvtársat, szolgált alatta? Zsiga bá' elneveti magát, ő ugyan nem, hanem ez a K. gyerek fiatal takony kis hadnagy korában őt, három-családos meglett embert úgy pofon kenyte értetlenség miatt, minthogy a téeszbe belépni nem akart. Betyár gyerek vaót ez, hunyorog huncutul Zsiga bá', d-i gyerek különben. Oszt hogy van ez, Zsiga bá' hát azt hittem, barátok! Ej, kisfiam, hát az ideő: a feőd se emlékezik: régen vót ez.

 

Közben zajlik az ünnepség, de úgy, mint azt K. vez.ez kolbász ujjaival mutatja, gyerünk a formaságok rovására a kötetlen program kitágításáért. Sitty- sutty, már vége is az ünnepségnek, a következő pont ( spontán beszélgetés a művészöltözőben a termelőszövetkezet vitéz vezetőségével) csak egy kézmozdulatnyi K. vez.ez. részéről, két testcsel, ötödfél üveg kőbányai és két dl pályinka elfogysztása közben immár oldalbordái nélkül, kényelmesen igazgatva nadrágja korcát ballag a reterát, a kátrányos vizelde felé, már a sliccével bajlódik, amikor elkapják, sofőrök basszakurvannyát a vénidióta kiálltások közepette ingujjban szaladnak elő, némelyik még álltában behörpöli fröccsét, unikumát, a kocsi álljon elő, kerekedik a konvoj, a biztonsági főnök és a miniszter kissé huzakodik, a miniszter szerint a vizelde már csak hat lépés, és ennyi erővel ott is vizelhet biztoságosan, de nem, már tuszkolják is a kocsiba, szorítja, szorítja a miniszter, a községháza csak 128m, igen, veri hátba a sofőrt a biztonsági főnök, hajsz a téeszirodára, 1,2 km, mert a tanácsháza WC-je a férfi -női részt elválasztó közfal mennyezet felöli 73cm-s folytonossági hiánya miatt nem biztonságos. A kisdolog után a program vissza a rendes mederbe, tehát a konvoj a művház udvarára, szerveződés, ajándok a keresztanyjának, konvoj áthalad az öregek napköziotthonába, igaz a farka a művház előtt reked (egyszerű vk tisztek, titkárnők, slapaj). Heába nézegeti a biztonsági feltünően óráját  ( Schaffhausen), bizony itt a miniszter a tervszerinti másfél percre majd egy negyedórát ráver, itt is ismerős kuláknék, szabotőrök, gabonarejtegetők és feketevágók vagy özvegyeik, ni, emitt, egy gömbakác zsende árnyékában a fiatal gróf, és bizony meg kell jegyeznünk, hogy a miniszternek itt már a múlt emlékeivel buzduló lelkülete oly erőt kölcsönzött, hogy a ravaszul oldalazó oldalbordái bizony csak né-zik, hogyan kezel a már csak ránézésre is minimum a …ista államrend megdönté-sén furmánykodó jávorbajszos vótellenforradalmárral a miniszter.
    Egyszer minden véget ér, elzúg a sereg, a kereszteződésben a miniszteri sa-főr, látván a D-re mutató táblát, 34 km, önkénytelenül is bizonytalanabbul kanya-rítja az autót Budapest irányába, sóhajt is a miniszter, ezismegvót mégsincseste, nincsen bizony, mutatja a titkár, negyedkettőre jár s kettőkor a vietnami attasét fogadja. Gondolkodik egy verset a miniszter, azután úgy kanyarít a vietnami attasé nyakába, az attasé keresztanyjának, öreganyjának Le- Dzhu- Ahn-nal való erős míveltetése közepette egy d-i népi mondást, hogy csak úgy recseg, ropog, de bizony a biztonsági főnők édesanyja s nagynénikéje se maradjon érintetlenül. Ez csak egy fél pillanat, a következőben már fölnyerítenek az él sirenáji, rá a felezővonalra, hajsz! fel Budára!

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2009.12.25. 05:27 4 komment

Címkék: honvédelmi miniszter vezérezredes

 

 

         „Mi, férfiak”

                            -el kell fogadnunk tőle ezt, mert elhagyta már azokat a kis mozdulatokat, amiket nők csapnak maguk körül, ha vedelnek és lánc-cigarettáznak.

Mi, férfiak- kezdi, mintha csak új cigarettára gyújtana, míg a másik a hamutartó peremén. Bedob egy jégermeisztert. Nem akar, nem akarja, hogy bomoljunk utána, odalegyünk, belebukjunk, egyoldalúan, csak az ő örömére. Álságos arccal hajolunk hozzá, a történetére vagyunk kíváncsiak, ám mintha megértőek lennénk, nem mosolygunk, mikor újrakezdi: Mi, férfiak. Kis nő, katalán vállakkal, belgaszőke tüskehaj, homlokán fölsütött kölyöktaréj.

         „Mi, férfiak“

         egy  írófeleség

                                 elbeszélése

„nehezen tudjuk elképzelni azt, milyen, ha egy nő elhatározza jövőjét. Egészen fiatal lánykák gondolkodnak úgy, mint egy nő -először kikérdezik apróra anyjukat. Természetesen mindent másképpen akarnak. Íme, anyjuk áldozat a részegesség oltárán, a hivatástudat oltárán. Iszákos apjuk, ahogy plasztik kólás-üvegből vedeli a parasztoktól kapott pályinkát. Egy férfi csak azért nyúl, amit elérhet (Géza felröhint, köhögésbe fojtja). Jó bioszból és matematikából, tehát fizikából is, orvosnak megy. Töriből vannak esélyei, jó magyaros, ügyvédnek készül. Nem megy a biosz, mérnök. Egy nő szívós türelemmel bárkit-bármit elér."

        

         Délután öt óra volt, korán, szendvicseket készítettünk. Tökrészegen állított be a nőjével, verseit közölte az egyetemi lap és ez nagyobb dolog volt, mint címzetes irodalmi folyóiratban megjelenni, mert volt költő, aki bárhol rendszeresen publikált, de az egyetemi lapban egy fikarcnyit sem közöltek tőle. A nője is részeg volt, vagyis eljátszotta, hogy az, közben azért kifigyelt álarca mögül: Hé, csajok, el a körmökkel a koncomtól! Mézeskalácsos banya - akkor és még pár évig ment ez, ha egy nő kicsit értelmesebbnek akart látszani a többinél-, füzős, hosszúszárú cipő. (Ujjai hullámzanak tarkója mögött, ahol vastag, mézszín hajfonatát viselte.) A nője vezette rám önkéntelen ostobaságból, mert jóformán csak engem ismert s úgy gondolta, olyan csúf vagyok, hogy mellettem szépsége még feltünőbb. Apámra ismertem benne, minél többet ivott, annál józanabbnak látszott, népszerűen keskeny csípőjét előretolva ostromolt, az atlétikáról beszélt, a nője nyolckor közölte, hogy akkor ő most elmegy, intett neki, szevasz, gerelyvető stílusokat mutatott be a holdfényben. Én, hazudtam, nem olvasok semmit, Esterházy a focista öccse vagy bátyja, Hajnóczy iszonyatos részegességében öngyilkos lett, Nagy László sem él már, viszont Weöres könyve arról a tizenkilencedikszázadi költőlányról érdekes, filmen láttam. Itt fölfigyelt, hosszú ujjakkal való hatalmas kezei megálltak.

         Halálos izgalom vizsgaidőszakban -kellett ez nekem? Egy négyesem lett anyanyelv tépéből, azt is a pedagógia ötös szigorlatomnak köszönhettem, mert             ( keresztbe rakja izmos alkarjait) így állt egymással a két tanszék. Az egész nyarat végigizgulhattam, de persze, ahogy akartam, az állomáson összefutottunk. Az egyik nőjével volt, akiről az hírhedett, hogy a szájával csinálja. Mint egy lovag, elvette hátizsákom és cipelte, föl az albérletembe, a nője az ajtófélnek támaszkodva magabiztosan mosolygott. Ismeritek ezt a magabiztos mosolyt, anyukák mosolyognak így a kisfiuk menyasszonyára: Én tudok ám valamit, amit te nem! Évek óta nem imádkoztam már, de ahogy láttam elmenni őket, ráhajolt, hóna alatt a naplómmal,  a nőnek arra a szájára, letérdepeltem és imádkoztam, isten! Isten!

         Én voltam az, akivel tizenötödikként közölte először halálos új titkát, nem ír többé verseket. Prózázni fog, mondta -ezt én úgy képzeltem el, hogy ezentúl a szavak és mondatok falkapányván a pusztában. Szigorúan szakmai okokra hivat-kozva tartotta magamnál a naplómat. Természetesen engedélyeztem neki szavak és mondatok fölhasználását.

         Anyámat, apámat? Pillanatok alatt vette meg őket, mint bárkimást, apámmal vedelt, anyámmal Bartókról csevegett. Tudni kell anyámról, szemében semmivé vált az, aki apámmal csak egy kupicát lehajtott. De ő nem, nála nem számított, elnéztem anyámat, ahogy nézi el őt, mint vedel –és csak megjegyzést sem tett.

         Papírok nélkül éltünk egy pár évig, tudtommal nem volt nője, tudtomon kívül röptiben a madarat. ( Megáll, elnéz a zenekar felé, nevet.) Dolgozott, de nem érdekelte, marháskodott, kirúgták, a barátai már tudták, mi új az ég alatt, hogyan lehet pénzt csinálni, a babát fürdettük éppen, amikor a hiradóban bemondták a nevét, pillája sem rebbent.

         Hosszan, hosszan kopogott az írógép, ébren izgultam végig, még, lihegtem, kell, kell, tovább, csináljad! Nem mutatatta meg, szó nélkül vitte ahhoz, akinek akkor éppen a vállára lépett.

         Megmutatta működésüket, az asztalra kipakolta a prózákat, szétszedte, a kis mütyűrök villogtak, karikáztak. Bosszúsan néztem a morzsákat, hát persze, apám, ahogy a pincében boncol, én sem kerülhettem el végzetem, mint bárki más nő, hát persze, az apám ez, csak más alakban.

         Nem csodálkozhattam, csak annyit kértem, közvetlen az után ne nyúljon hozzám is, értve ez alatt legalább három napot.

         Mint kötőgép, zrümmögött egyhangúan a nyomtató drámájával.

         Elmagyarázta, hogy nem működhet másképpen, a lánykák kénytelenek őt apjukként tekinteni. A szoptató apa, nem tudtam kihagyni a poént, pofon csapott és én vígasztaltam, ez még ilyen nőies dolog most tőlem.

         Senki nem értette, a nemzedéki korlátokon hogyan kerülhetett át, egyszercsak ott volt. Megbeszéltük, hogy csak az amatőröket és műkedvelőket nem érdekli a pénz. Persze én egyenletesen kerestem jobban, ő pedig időnként talicska pénzekkel állított haza. Az esteken mindenki hazudott, a nyomorgó költők  a hetvenezres bőrkabátjukban, nagyhatalmú szerkesztőlány az előszobába ment ki taxit rendelni telefonon. Mennyiért bérlitek ezt a szép kis lakást, nézett föl a négyméteres plafonra egy hazug kritikus, negyvenezer, hazudtunk, mindenki elégedett volt. Jöttek föl hozzá a barátai, mind olyan ember, aki már a lányának a lakására gyűjt vagy a második asszonyt stafírozza ki. Mókás volt látni, ahogy a csuklójához hajolnak. Telefonunk lett, csöngött, azonnal beleszóltam, titkárság, itt is, hangzott a válasz, egy költő felesége volt.

         Mutatták egy kis nőjét, egészen közel lakott, arany hónaljszőre a trolibuszon.

         Ahogyan a konyhatémákban a recepteket, úgy vetették föl ötleteiket, csak a számlák mozgását figyeljem. Az egyik a Szabó Lőrinc- évben Szabó Lőrinccel példálózott, anyám, a Pcs –m leszakad!

         Számlalevélen vitatkoztunk, a nevére jött, de alapítványi pénz és nekem ahhoz nincsen közöm, másoké. Ernyedten dőltem a mosogatógépre, mert annak a nőnek azt mondtam, hiszen már nem ír verseket rég és nem is prózázik, és akkor az a nő rám mosolygott: a lényeget értsd már, kisszivem!

         Hisztériázva csomagolt, mint egy nő, basszameg, repülnie kell megint, a kurva jogtulajdonos, a régholt szerzőt leamatőrözte, miért kellett aláírnia minden szart, amit elé tettek. Aktuálisan a nagyság jelét abban látta, ha a taxivállalat diszpécsere mindig ugyanazt a taxist küldi érte -és még nem úgy volt. Csakhogy én a Ferde utcán leszaladtam, láthattam a taxit, ahogy a járdához vág s ő átszáll az új kis nője Minijébe. Kivágtam a nő fényképét az újságból és hetekig nézegettem, olyan fájdalmasan szép.

         Mint minden rendkívülien és természetesen, magától eredően eredeti ember, azt gondolta, én a balkonon a kötetével, a gyerekek a játszótéren lenn s akkor sóhajtva fölállok, hármat tapsolva: Gyerekek, vacsora! Ezt (mutatja: bugit)! A gyerekeknek nörszöt fogadtam és a barátnőmmel hetyegtem a kocsijában!

         Emlékszem a délutánra, amikor rádöbbentem, gazdagok vagyunk. Cannes-ban, az undorító sétányon, a Palace vagy Grandhotel, tudjisten előtt, fagylaltot eddegélve hangoskodtunk, előttünk a gyerekek, kolduslány a járdán egy öreg, nyitható tetejű bordó Golfnak dőlve ül, egy szép lány, rózsás tenyerét nyújtja föl, adjunk pénzt. (Igérte, a hét végére visszajön.) Egy furcsa seb volt a lány tenyerén, mintha kínálta volna.

         Egy őszi, egy bármelynap hazajön, lefürdik, megy a hűtőhöz, mindig pazar hűtőt tartok, nyitja, sajtok, eszeget. Hajam súlyától szabad nyakizmaim remegnek az izgalomtól. Rám néz, leül, mint egy nő: Jesszus! Nézek rá, semmi: Elég volt a hajamból.

 

         Semmi nem változott, rendez, átalakít és szerepel ugyanúgy. Jönnek a gyerekekért, az új asszonyal kultúráltan puszit váltunk, ő a hűtőt nyitogatja, átölel, megmarkolja farom tekéit, mosolyog. Mosolyog az új asszony is, egy híres színész harmadik felesége volt az anyja. Bölcsészlány fütyül föl az utcáról, tanárszemüvegét fölteszi, ránk néz, mi vissza. Vagy a gyerekek lent fogják, felügyeljen rájuk, míg bicikliznek, az ablaknál állunk, összenézünk: Emberünk! A vacsora kész, én tapsolok.

 

         Iszik még, dohányzik, barátnője fekete, magas, vékony, karbafont kézzel áll, pasikkal látja, hát a bejáratnál marad. A maga cehjét teszi le az asztalra, elköszön. Géza hátradől, mutatóujjával int. Kihagyta, mondom Gézának, azt, amikor Kosztolányit nézték a videóra másolt archív felvételen, a gang, a létra. Géza megtalálja a pincér tekintetét, int: Fizetünk!

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2009.12.24. 09:05 5 komment

Címkék: írófeleség

Özvegy Kuchl Jánosnénak egy fehér treszkószatyor adta az ötletet, hogyan csináljon magának Fehér Karácsonyt.

 

Huszonhét éve volt már özvegy, huszonhat Karácsony az ura, Kuchl János nélkül. Kuchl Jánosné sohasem szerette az urát, még fiatal házas korában is undorodott a férfitől és későbbb sem javult a helyzet, pedig negyven éves kora, édesanyja halála óta maga vágta el a tyúkok és kacsák nyakát.

Gumikesztyűt pedig csak a megyeszékhely üzleteiben lehetett kapni.

 

Kuchlné csak úgy volt képes az ura temetésén sírni, aminek eredetiségét viszont a temetésnéző asszonyok egész kara ellenőrizte keselyűpillantásokkal, hogy arra gondolt, az özvegyi nyugdíjból viszont keserves lesz kihúznia a várható húsz évet. Amiből lám, huszonhét lett.

 

Özvegy Kuchl Jánosné únta már az életet nagyon. Egy penészes kenyérszelet volt az ágyában, a feje mellett. A lánya időnként meglátogatta és hozott neki enni is. A pelenkáját azonban nem cserélte ki. Pedig Kuchlné is útálta kicserélni a lánya pelenkáját annak idején.

 

Le akarta dobni Kuchlné a linóleumra a szatyrot a penészes kenyérszelettel, amikor a fehér szatyorról eszébe jutott, hogy csinál egy jó kis fehér karácsonyt magának. De főleg az ápolónőnek, Fehérné Kiss Violának. Őt még a lányánál is jobban útálta Özvegy Kuchl Jánosné.

Pár hónapja, amikor még megvolt az olvasószemüvege, Kuchlné naponta elolvasta a szatyron a figyelmeztetést: NEM JÁTÉKSZER! A GYERMEKEK FULLADÁSÁT OKOZHATJA! Özvegy Kuchlné sohasem volt valami különösen okos, ezért megkérdezte erről a mondatról az ápolónőt, aki lazán, gömbölyűre hízott válla fölül vette oda a választ abban a reményben, hogy ezzel a vén banyának nagyszerű tipet ad.

 

Özvegy Kuchl Jenőné először csak próbaképen húzta a fejére a szatyrot, nagyjából a szemöldökéig le. Örömmel tapasztalta, hogy így is alig képes leráncigálni. Az is eszébe jutott, hogy van őneki még egy ilyen szatyorja a pisis rongyaihoz gyűjtögette régebben. Odakapart az ágy és a fal résébe s hosszú, sárgás, vastag piszoktól gyászos körmeivel kikapart egy gobócot,Hosszas nmunkával, majd negyedórás küzdelemben kisimogatta a szatyrot: ez egy másik áruházé volt, de szintén fehéres, áttetsző kissé. Gyorsan a fejére rántotta, egészen le a szatyrot s közben nem is vett levegőt. Kitapogatta az első szatyrot és még azt is ráhúzta a fejére, majd nagyon szorosan alul, a nyakánál összefogta s csavarta a füleket.

 

Így talált rá Fehérné Kiss Viola. Még az is átfutott rajta, hagyja a francba az egészet s majd csak Karácsony másnapján értesíti az orvost. De aztán mégis, meggondolta magát. Ha már így alakult, kihívja az orvost, még melegen átöltözteti a banyát. Szerencse, hogy pelenkás, így nem kell az ágyneművel vacakolnia.

Már kezében a telefon, pötyögteti elő a számokat, az ügyeletes orvosét, amikor a fejéhez kap s átmegy a konyhán a tisztaszobába. A sarokban az urnaeszerű hatalmas váza művirágokkal. Óvatosan kiemeli a művirágokat s a kemény szivacs alól sorban veszi ki az újságpapír labdacsokat, latolgatva, melyikkel kezdje. Titkon abban reménykedik hogy mindegyikben lesz egy guriga. Szétsimogatja az újságlapokat, de csak háromban talál gurigát. Tízeresek, úgy ötmillió lehet. Többre számított, de nem kutat tovább, valamenyi pénzt a lányának is találnia kell, különben gyúnt fog. A gombócokat szépen újragyűri, az urnaszerű vázába nyomkodja, bele a szivacsot, a művirágokat, majd a helyére teszi a vázát.

 

Aztán már hívja is az ügyeletes orvost. Aztán Kuchlné lányát.

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2009.12.24. 07:29 7 komment

Címkék: fehér karácsony

 

egy színész -korunk Básti Lajosa

                 Korunk Amleth–királyfija  –ismerik az eredeti verziót? Magát őrültnek is tettetvén félláb állva kivárta, míg a sógorgyilkos  lelkismeretétől űzötten meggebed. Arcán személyes tragédiája fintora, tekintetében a műsor iránt érzett gyűlölete a szerek fényén áthúz, szikrázik, s ajkán a hányingerig mély undora ugyanezért DE a szeződése pontjai szorításában a műsort szépen elvezeti: egy jópofa.

 

korunk kosztolányija, egy (valamely’),

                                                          áll az új, majdnem kész allén. Más könyököl a kiskocsma pultján.  Félszem’ nézik a munkásokat, ugyanolyan márkás hidegtűvel karcolják arcképüket, mint Kosztolányi, ugyanolyan jól s röviden–ám teljességgel értetlenül, mert a világ, aminek az eredeti Kosztolányi még nap –mint nap, szorgalmasan utánament, őtőlük már eltávolodott.

 

korunk karinthyja

megy az utcán s szembejön vele egy fiatalember keskenyebb orcával ugyan, több hajjal és szakállal, még töretlen, szinte fekete indigófarmerban, gyorsabban, lendületesebben, kis vaddiszó szemeiben gyémántasan metsző vidám csillogás, ’mán tátaná száját, hogy megszólítsa a nagyot ÁM az elnéz a feje mellett gyűlölettől fekete s üres vén vaddisznó szemeivel: Kis takony! S csak oda se böffent.

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2009.12.24. 07:12 Szólj hozzá!

Címkék: nagyságok

 

Él egy deák (magyarul értelmiségi), ha már kell, tiszaistenmögén, hát megfogadja, ő kardigános, fehérharisnyás, lakkoscipős suk–sük téeszparasztlyányt nem vesz el, csakis olyat, aki hétköznap is Locker meg J.F. Gee farmerben, matróztrikóban jár és Poe–t, Rimabaud–t és Whitmant olvas, zenében Bach, Mozart, Colosseum, Sztravinszkij, Honegger, Pink Floyd és Borozda, filmben Huszárik, Bunuel, Tarkovszkij, Antonioni, Pasolini. Foci piha. Kimegy az utcára szombat délután, hát kéklik az igazifarmertől, matróztrikótól, szaglik a bakk–dezodor, faszpré. Node a mozgás csak árulkodó, mackós. A feődette tenyerek farmögé, veres nyaka-kon fehér ráncok. A deák csak bevágja magát az vambúgba, haza. Hanem hétköz-nap, ahogy rendelés előtt járja a falut, hallja, négyszínű kockaház ablakából igen bömbel a Morituri te Salutant. Az ablakban mézszín–haj leány könyökel, kezében az a bizonyos borveres kötet sárgás papírral. Adjisten–fogadjisten. Hát a Live megvan-é. Nincsen, vágja ki magát a leány, de fordul, Canned Heat, Live Heat. No, elveszi a deák a leányt. A lakodalom már gyanús a deáknak, háromszáz vendég, bűr-csizma, digóöltöny, 3+2, elektronyos zene, menyasszonytánc, száz láda sör, két öveg bor darabban maradva. A birkapaprikáshoz lapáttal adták a disznózsírt, va-jaskrémek, gyomorrontás. Új szolgálati lakás, új bútorok, a leány kistafírozva, szi-nesgerincű világirodalom remekeiből húsz öl, magyar remekírók négy öl, hat nagy-arasz Passuth, két arasz Moldova. Szőnyeg, perzsa, az istenmögi téeszből, perzsa-nők a Hámán Kataó brigád. Telik- múlik az idő: kivesz a deák egy könyvet, száll a por. Tele a lemezgyűjtő rekesz, lemezjátszón forg, napközben, eltekervén a ház előtt hallja, Boney M., Neoton, Bee Gees. John Travolta és Olivia Newton John. Estve a lakásban tapasztalja, étel hideg, ital meleg. Egy tiszta köpeny, ing, fejérne-mű, semmi. A deákné napközben a bűrhencseren hasal, keresztrejtvény, Szilvásy – Berkesi, lábával harangáz. Vendégek jőnek, övegek porosak, zsírosak. Ekkor még a deákné édesanyja takarítja a lakást, megtölti az automata mosógépet, az udvaron a szemetet összesöprögeti. A deákné édesanyja kórházban, hosszú időre, a lakás csemelletően mocskos, hűtő tele romlott ételekkel, szatyrok, ruhák, keresztrejtvények, csokipapírok. Más deákok látogatják a deákot, egyik, parasztfi, javasolja egy régi tör-ténet alapján, tettese magát holtnak, akkor a rest asszony csak összeszedi magát, be-indítja az automata mosógépet, összetakarít a lakásban. A mondabéli deákné a magát holtnak adó urának gacsos ujjain hálolná, ritka fogain matolálná, akárhogyis-se-hogyansem vásznát, nehogy szégyenben maradjon holt urán a koszlott ümög miatt. Erre az ura, a deák megélede, eltángálá, etc. Semmit nem nevetnek, néznek maguk elé, patikárius deák bólintaná, ő tudja szerét, megegyeznek. Eljő a nap, a deákné be-hajt a városba kis kesely polszkiján az édesanyjához, a deák a rendelésről egyenesen haza, mire a deákné visszatér, holt ura már elbukva a könytárszobában. Félszem lesi az asszonyt, miként tesz. Nézi a deákné az urát, a deákot, a kellemtelen, tésztamód dagadt, fertőtlenítő szagú doktort, csak tanult valamit, tapintja pulzusát, semmi, tükröt szája elé, semmi, páráját már rég kifútta. Nézi tehát, ki feszt a pokoli ricsajt bömbelteté és hülyeségeket szavalá és képes volt félórát hancúrozni az ágyban- és még csak ha ott!- egy rendesen ötperces pricc-prucc semmiséggel –és napszám nem mosott zoknija mi bides! Azért egy könnycseppet csak kitöröl, aztán neki az az al-máriomnak, takarék-leveleket keres, kis köteg márkák, tallár, devizaszámla száma, de már erre a doktor megéled, Karánsebesen erdélyi körtevélyfából faragott nigériai bantu  (sic !) szoborral megütögéli, nyolc napon túl gyógyulóan, ellendoktor a látle-letet fölveszi, deák barátja, jurátus a deákné javára mindenből kipereli ( az ügyfél az ügyfél) sat1, sat2. 

hirdetés:

Ez  az írás olvasható  a haldokló magyar-magyar szótár megújulásában

a

 

Frick

László

Emlékzenekar 

 

 

indexjobbágy-blogjában is.

Kattogjá' oda: termejjé A Gyárnak!

 

Szerző: Frick László Emlékzenekar  2009.12.03. 02:37 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása